Címke: tartalékpilóta

  • Russell: Magabiztosságot adott a szahíri teljesítményem

    Russell: Magabiztosságot adott a szahíri teljesítményem

    George Russell karrierje eddigi legnagyobb esélyét kapta, amikor a koronavírusos Lewis Hamiltont kellett helyettesítenie a Szahíri Nagydíjon. És nem az ifjú briten múlt, hogy ezt nem sikerült legalább egy dobogós helyezésre, vagy akár egy győzelemre váltani.

    Russell a második helyről rajtolva vezette a versenyt, de egy kerékcserés baki, majd egy defekt elvette tőle a jó eredmény esélyét. Végül 9. lett, de így is megszerezte első pontjait. Amikor megkérdezték tőle, megváltozott-e ezután, elmondta, hogy sok mindent tanult.

    „Ami nagyon érdekes volt, hogy csalódott voltam a 2. hely miatt, mert nem lett meg a pole, pedig ez volt a legjobb időmérőm valaha, azelőtt egy 12. hely volt a csúcs” – nyilatkozta az egyetlen alkalomról, amikor kikapott a csapattársától egy kvalifikáción.

    „Csak mert hirtelen a mezőny elejére kerülsz, az nem változtat azon a célon, hogy a lehető legtöbbet kihozd a felszerelésből. A hétvége után volt néhány kemény napom. De magam mögött hagytam és tanultam belőle. Nagyon hálás voltam a Mercedesnek és a Williamsnek a lehetőségért, és végül úgy kellett néznem a versenyt, mint egy győzelem, még ha trófea nem is járt érte. A most következő szezont így magabiztosabban kezdem, jobban hiszek magamban, ami jó nekem, a csapatnak és mindenkinek. Szóval igen, ez jó lehetőség volt” – tette hozzá.

    Hogy megismétlődhet-e egy Russell-féle beugrás, az már annak fényében is jó kérdés, hogy a Mercedes Formula E pilótái az F1-es csapat tartalékosai, de állítólag Nico Hülkenberg is az lehet.

    „Még semmi nincs hivatalosan eldöntve. Nyilván tavaly minden az utolsó pillanatban lett megszervezve. Fel kell készülniük, mert ilyen dolgok péntek éjjel is történhetnek, és akkor másik pilótának kell megcsinálnia a versenyt, de szerintem egyszerűen megtörténik majd, ha arra kerül sor.”

  • Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    A tavalyi évben Nico Hülkenberg már rászolgált a „szupertartalék” jelzőre, amit idén a nagyok is kiaknázhatnak. A német ugyanis a tavalyi remek beugrásaival elérte, hogy sok csapatnál felmerüljön idénre is a neve.

    A legutóbbi forgatókönyv szerint pedig a Mercedes és a McLaren közötti megállapodás értelmében Hülkenberg mindkét csapatnál rendelkezésre állhat.

    Tavaly egyezett meg egymással az idén már motorpartneri kapcsolatban is álló két gárda, hogy ha szükséges, akkor a McLaren használhatja a Mercedes tartalékpilótáit. Ez idénre is ugyanúgy érvényes lesz közöttük.

    „Idén is úgy fogjuk csinálni, mint tavaly. Lesz most is egy megállapodásunk Totoval és a Mercedes-szel, hogy használhassuk az ő tartalékpilótáit, ha a helyzet úgy adódnak, és mi ennek nagyon örülünk.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

    A Mercedesnek ott van tartalékként jelen pillanatban a csapat két Formula E-s pilótája Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries, utóbbi ráadásul korábban a McLaren juniorja volt.

    Toto Wolff azonban most elmondta, hogy egyeztetnek Hülkenberggel, arra az esetre, amikor a két jelenlegi tartalékjuk a Formula E-s kötelezettségük miatt nem tudnak jelen lenni egy versenyhétvégén.

    „Nico jól ismeri a jelenlegi generációs Forma-1-es autókat és gumikat. Mindenképpen jó lenne őt a sorainkban tudni megoldásként, megosztva más csapatokkal is, eléggé elismert pilótának számít.” nyilatkozta a németről a címvédő gárda csapatvezetője.

  • Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Tavaly három versenyen is lehetőséghez jutott az ülését elvesztő Nico Hülkenberg. 2021-ben is tartalékosi szerepre pályázik, mielőtt jövőre visszatérne az F1-be.

    A német pilótát kiváló beugrásai után már három csapattal is hírbe hozták az idei évre. Tavalyi munkaadóinál, az Aston Martinnál egyértelműen meg akarják tartani. Idén azonban a Red Bull kötelékébe tartozó Servus TV stábjának tagja lesz. Német lévén pedig a Mercedesszel is összeboronálták már.

    Az utóbbi lehetőség azért is lehet kecsegtető, mert – hiába van már ott de Vries és Vandoorne is – a partnercsapatoknak is segítséget nyújthat. Ezzel pedig egyszerre a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren is igényt tarthat a német szolgálataira.

    „A kettős szerep tartalékversenyzőként és TV-s kommentátorként leszervezhető, különben nem beszélnénk róla.” – jelentette ki Hülkenberg.

    „Ami a vezetést illeti, jól állok, most véglegesítjük. De ez nem egy teljes állás, így könnyen lehetek közben a Servus TV-ben is.”

    Hülkenberg bevallotta, azért is akar az F1 közelében maradni, mert 2022-ben megnyílhat számára egy lehetőség.

    „Kritizálni fogom az egykori riválisaimat, és olyan rossz dolgokat mondok majd rólunk, hogy megkapom az ülésüket.” – viccelt a német.

    „Őszintén, realistának kell lennem: nem lesz könnyű [visszatérni]. Másrészről viszont a járvány miatt nem lehet tudni, mi történik majd. Olyan, mintha kristálygömbbe nézne az ember, szóval ott kell lennem a versenyeken, és majd meglátjuk.”

    „Ha vissza tudok kerülni, az hatalmas siker lenne.” – összegezte.

    Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
    Mercedes
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Nyck de Vries
    Red Bull/AlphaTauri
    ?? Sébastien Buemi
    ?? Alexander Albon
    McLaren
    tavaly a Mercedesszel közösködtek,
    idén nem jelentettek be senkit
    Aston Martin
    Alpine ?? Danyiil Kvjat ?? Guanyu Zhou
    Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
    Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
    Haas ?? Pietro Fittipaldi
    Williams ?? Jack Aitken ?? Roy Nissany
  • Hülkenberg hallgat a Mercedeses pletykákról

    Hülkenberg hallgat a Mercedeses pletykákról

    Idénre se talált helyet magának a Forma-1-ben Nico Hülkenberg, ám a német pilóta neve így is számos csapatnál felbukkant. Az ex-pilóta szolgálataira elsősorban tartalékpilótaként számítanának, mivel tavaly a Racing Pointnál is bizonyította, hogy lehet rá számítani ebben a tisztségben is.

    Sokáig biztosnak tűnt, hogy az Aston Martin tartalékja lesz, aztán képbe került a Red Bull is. Egy másik forgatókönyv szerint pedig megosztva töltené be ezt a pozíciót az Astonnál illetve a Mercedesnél is.

    Toto Wolff ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a döntés már megszületett:

    „A kérdés nem az, hogy mikor hozzuk meg a döntést, hanem, hogy mikor fogjuk azt bejelenteni.” – fogalmazott az osztrák.

    Az f1-insider.com pedig neki is szegezte a kérdést Hülkenbergnek, hogy mit szól a Mercdeses pletykákhoz, ám a 33 éves pilóta sejtelmesen semmit se mondott.

    „Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. Minden a megfelelő irányba halad.” – fogta rövidre Hülkenberg.

  • Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

    Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

    A tavaly egy verseny erejéig bemutatkozó Jack Aitken folytatja együttműködését a Williams csapatával, idén is tartalékversenyzőjük lesz.

    Mikor George Russell a Szahír Nagydíjon Lewis Hamilton helyén vett részt, a Williams a helyszínen eredetileg F2-es hétvégére érkező Jack Aitkent hívta segítségül. A brit-koreai versenyző már korábban részt vett egy szabadedzésen, még Ausztriában, így nem F1-es tapasztalat nélkül érkezett Bahreinbe.

    Erre idén is lesz lehetősége, mert bár pénzügyi gondjai miatt idén nem vesz részt majd a Formula 2-ben, de továbbra is a grove-i istálló kötelékében marad.

    „Tavaly a karrierem egyik legkülönlegesebb pillanata után idén is folytatom szerepem a Williams tartalékpilótájaként.” – jelentette be Aitken.

    „Rövid idő alatt is sok barátra leltem itt, és szeretném, hogy sikeresek legyünk. A profi hozzáállás és munkamorál miatt büszkén viselem a mezem. Így, hogy belekóstolhattam az élménybe a Szahír Nagydíjon, a lehető legtöbb támogatást szeretném nyújtani nekik, miközben folytatom a fejlődésemet mint versenyző.”

    Aitken sejtelmesen azt is megjegyezte, átalakított szerepe „más programokkal egészül majd ki”, amire hamarosan fény derül.

    Mivel George Russell valószínűleg 2022-ben csatlakozik a Mercedeshez, a Williamsnél könnyen akadhat egy üres ülés. A brit csapatnak nem sok lehetősége lesz Mercedes juniorok között válogatni, így Aitken az egyik nagy várományosa lehet egy teljes szezonú szerződésnek.

    Az eddig bejelentett tartalék- és tesztpilóták:

    Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
    Mercedes
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Nyck de Vries
    Red Bull/AlphaTauri
    ?? Sébastien Buemi
    ?? Alexander Albon
    McLaren
    tavaly a Mercedesszel közösködtek,
    nem jelentettek be senkit
    Aston Martin
    Alpine ?? Danyiil Kvyat
    ?? Guanyu Zhou
    Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
    Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
    Haas ?? Pietro Fittipaldi
    Williams ?? Jack Aitken
  • A Formula E friss futamgyőztese, de Vries a Mercedes tartalékpilótája lett

    A Formula E friss futamgyőztese, de Vries a Mercedes tartalékpilótája lett

    Nyck de Vries csatlakozott Formula E-s csapattársához, a Mercedes ugyanis mindkettejüket tartalékpilótának nevezte meg 2021-re.

    A holland megnyerte az első versenyt az idei Diriyah E-Prix-n, és a második után is vezeti a bajnokságot.

    „A tartalékos felállásunk is erős, Stoffel Vandoorne folytatja hozzájárulását ezen a téren, és csapattársa, Nyck de Vries is csatlakozik hozzá.” – olvasható a csapat autóbemutatón kiadott közleményében.

    Tavaly az abu dhabi fiatal pilóták tesztjén már vezette az autót, így egy esetleges beugrás nem az első élménye lesz egy F1-es autóval.

    Esteban Gutiérrezt nem nevezték meg a tavalyi felállásból, miután fél éve kiderült, hogy lejárt a szuperlicensze.

    Persze, a kinevezés nem jelenti azt, hogy rögtön a Mercedes színeiben mutatkoznak be, tavaly George Russell kapott lehetőséget hasonló helyzetben.

    Viszont a Mercedes partnerei közül a McLaren és az Aston Martin sem rendelkezik harmadik pilótával. Tavaly nyíltan kijelentették, ha szükség lenne rá, a németektől kérnének segítséget. Végül előbbinél nem volt lehetőség, utóbbinál pedig Nico Hülkenbergre esett a választás.

  • Egy ismerős név lesz az Alpine tartalék pilótája

    Egy ismerős név lesz az Alpine tartalék pilótája

    Danyiil Kvjat immáron hivatalos tagja az Alpine Forma-1-es csapatának. Az AlphaTauritól és a Red Bull kötelékéből ismét távozó orosz pilóta a faenzai istállóhoz érkező Yuki Tsunoda miatt veszítette el az állását a száguldó cirkuszban, de a rivális csapat mentőövet dobott neki ezzel a lehetőséggel.

    Az enstonei istálló a tegnapi nap folyamán mutatta be idei konstrukcióját a nagyközönségnek. Az autó bemutatása mellett pedig Kvjat érkezését is bejelentették, így az orosz pilóta lesz a tartalék és fejlesztő pilótája az Alpine-nak.

    Kvjat rendkívül elégedett és hálás a francia istállónak, amiért felajánlották neki ezt a lehetőséget.

    „Izgatott vagyok amiatt, hogy csatlakozhatok az Alpine Forma-1-es csapatához,” – mondta az orosz a bejelentését követően. „Voltak kimagasló eredményeik az elmúlt évek során és emellett egy olyan csapatról beszélünk, akik nagyon fejlett technológiákkal rendelkeznek. Az autójukat mindig jó ütemben tudták fejleszteni és remélem, hogy az idei szezonban már én is kivehetem majd a magam részét ebből.

    „Remélem, hogy a megszerzett tapasztalatommal segíteni tudom majd az A521-es és természetesen a jövőbeli autók fejlesztését is. Teszt és fejlesztő versenyként is motiváltnak kell lenni, szóval már alig várom, hogy beilleszkedjek ebbe az új környezetbe.”

  • Kubica: fáj nézni, ahogy a többiek versenyeznek, de tudom, mi a szerepem

    Kubica: fáj nézni, ahogy a többiek versenyeznek, de tudom, mi a szerepem

    Az Alfa Romeo tesztpilótája, Robert Kubica elárulta, hiába a kihagyott évek, az F1 iránti vonzalma nem csökkent.

    A lengyel az Alfa Romeo tartalékpilótája lesz idén, és továbbra is szeretne beleülni az olaszok autójának volánja mögé.

    „A legjobb érzés F1-es autót vezetni, és a legrosszabb nézni, ahogy mások versenyeznek. Ha pilóta vagy, ez normális, hogy versenyezni akarsz, ezért ötvözöm az F1-es szerepemet más sorozatokkal.”

    „Persze korábban megvolt az esélyem arra, hogy versenyezzek, de most mások a prioritásaim. A szenvedély továbbra is megvan, hogy vasárnap versenyezzek, de a realitás talaján maradva tudom, hol a helyem a csapatban.”

    Kubica tavaly öt szabadedzést is teljesített, idén azonban a rövidített pénteki nap miatt inkább szimulátorban vár rá nagyobb munka. A szerkezet nemrég lett kész, és a fejlesztéshez szükségesek egy valódi versenyző visszajelzései is.

    „Persze, a hétvége változásai miatt egy kicsit komplikáltabb a helyzet. Le kell ülnünk, és döntenünk. Nem egyszerű az eset.”

    „Egyik oldalról, voltam én is versenyző, tudom, milyen fontos az autóban töltött idő, és nem akarom ezt elvenni tőlük. De nem mondok nemet, ha meglesz rá a lehetőségem.” – összegezte a helyzetet a lengyel.

    A tartalékpilóta idén már rajthoz állt a Daytona 24 óráson, LMP2-es kategóriában pedig az Európai Le Mans Sorozatban (ELMS) versenyez majd.

  • Albon magabiztos, már 2022-ben visszatérne a Red Bullhoz

    Albon magabiztos, már 2022-ben visszatérne a Red Bullhoz

    A brit-thai versenyző magabiztos azzal kapcsolatban, újra F1-es autóba ülhet, akár csak egy év kihagyással. Persze Albon hamarabb is lehetőséghez juthat a koronavírus jelentette kiszámíthatatlanságban.

    Tavaly első teljes szezonját teljesíthette az osztrák csapatnál Alexander Albon, két dobogója azonban nem volt elég. A Red Bull ezért visszafokozta tartalékpilótává, és Sergio Pérezt szerződtette le.

    Albon sem marad versenyzés nélkül, amikor nem tart rá igényt F1-es csapata, a DTM mezőnyét erősíti majd, Liam Lawsonnal egyetemben.

    Nem szokatlan számára a helyzet: 2012-ben már kikerült a bikások akadémiájáról. Ez csak megerősítette, így könnyebb volt feldolgoznia a csalódást, és még motiváltabb a visszatérést illetően.

    „Sokszor történt velem hasonló a karrierem során, szóval most nem volt olyan sivár a helyzet.” – osztja meg jelenlegi gondolkodásmódját a thai versenyző. – „Minden arról szól, hogyan kerülök vissza. Bízom magamban, vissza tudok kerülni, ez a célom.”

    „Nem titok, nem volt könnyű autó, és nehéz szezon áll mögöttem, de ezt el kell fogadnom. Nem úgy reagálok rá „miért?”, inkább „mit tehetek, hogy visszaállítsam a korábbi helyzetet?”, és küzdeni érte.”

    „A Red Bullnál – legyünk őszinték – kirúgtak volna, ha nem hisznek bennem. Ez az én részemről annyit jelent, tudom, hogy még bíznak bennem. Hisznek abban, mire vagyok képes, szóval meg kell várnunk, hogyan alakul az idei év, és onnan lépni a következőre.”

    Albon így is sokat töltött a szimulátorban, és minden hétvégén ott lesz, hogy a négy ülés valamelyikére beugorjon.

    „Nem töltök majd annyi időt az autóban, mint tavaly, de tanulni tudok. Mindig ott leszek, és legalább meg szeretném érteni a mérnöki oldalt, hogyan működik a csapat.”

    „Nem volt egyszerű a tavalyi autó. Egy részem tudja, ha jobban megértem, a teljesítményem is meggyőzőbb lett volna. Ezt csinálom jelenleg, jobbá teszem az idei autót. Sok dolgot csináltam a télen.” – jegyezte meg sejtelmesen.

  • Idén is Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalékpilótája

    Idén is Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalékpilótája

    Továbbra is a marad a Haas szolgálatában Pietro Fittipaldi, mint teszt- és tartalékpilóta. A brazil versenyző tavaly is ebben a szerepben volt, emiatt is ugorhatott be a sérült Romain Grosjean helyére két versenyre is.

    Grosjean a tavalyi Bahreini Nagyíjon szenvedett sérülést, ami után a 24 éves miami-i születésű brazil pilóta a Sakhíri Nagydíjon bemutatkozhatott a Forma-1-ben. A 87 körös futamon a 17.lett, majd az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon is célba ért, a 19.helyen.

    A kétszeres világbajnok és Indy500 győztes, Emerson Fittipaldi unokája 2018-ban és 2019-ben is hivatalos teszten vezethette az amerikaiak autóját, miután 2017-ben megnyerte a Formula V8 3.5-ös sorozatot, emellett az IndyCarban is kipróbálta magát.

    „Mindannyian nagyon örülünk, hogy tovább folytathatjuk a kapcsolatot Pietro Fittipaldival. A teszt- és tartalékpilótai szerepkör azt jelenti, hogy nagyon gyorsan autóba lehet őt ültetni, ahogy azt tettük tavaly Bahreinben Grosjean balesete után. A kevés felkészülési idő ellenére remek munkát végzett, főleg úgy, hogy ő előtte nem tesztelte a VF-20-at. Noha nem vette fel azonnal a fonalat, de türelmesnek bizonyult és megtette, amit kértünk, vagyis, hogy hozza be a célba az autót mindkétszer. Az elsőkézből szerezett versenytapasztalatok csak plusz értéket adnak neki. Várjuk már, hogy Pietro újra egész évben velünk legyen.” – fogalmazott Günther Steiner csapatfőnök.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a harmadik évemet is teljesíthetem a Haasnál. Hálás vagyok Gene-nek és Günthernek, hogy ismét megadták nekem ezt a lehetőséget. Pár éve már együtt dolgozom a mérnökökkel és már úgy egy nagy családnak érzem az egész csapatot. A tavaly teljesített két verseny plusz tapasztalatokat adtak nekem, és biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog abban, hogy még jobban hozzátudjak járulni a csapat eredményeihez. Várom már és izgatott vagyok, hogy Bahreinben ismét a csapattal lehetek.” – örömködött a brazil.