Címke: tanulság

  • Gasly: Mindig is helyem volt a Forma-1-ben

    Gasly: Mindig is helyem volt a Forma-1-ben

    Pierre Gaslynak ugyan voltak problémásabb időszakjai a Forma-1-ben, azonban tisztában volt azzal, hogy neki a Forma-1-ben van a helye. Az Alpha Tauri francia versenyzője erről a Mundo Deportivónak adott hosszabb interjújában beszélt.

    Gaslyt még a 2017-es Maláj Nagydíjon dobták be a mélyvízbe, amikor ugyanis a Toro Rosso pilótapárosa teljes mértékben megváltozott egy futam alatt. Azonban a francia képes volt meghálálni a bizalmat és mindössze 1,5 szezon után megkapta a lehetőséget Christian Horneréktől.

    Max Verstappen mellett senkinek sem könnyű megállnia a helyét és ez Gaslynak egyáltalán nem sikerült. Miután nem hozta az eredményeket, már fél év után lecserélték őt Alex Albonra és a fiatal franciának a Toro Rossóban/AlphaTauriban kellett újraépítenie a karrierjét, amit a dobogós helyezéseivel és a konstans jó eredményeivel sikerült is megtennie.

    „Minden szempontból nehéz feladat volt megfelelni az elvárásoknak” – árulta el Gasly. „Azonban soha nem voltak kétségeim afelől, hogy képesek lestek kikerülni a nehéz helyzetekből, mert én egy harcos természetű egyén vagyok. Minden dologért megküzdöttem az életem során és a negatívumokból pedig mindig tudtam tanulni valamit.”

    Mivel az energiaitalosok azóta Sergio Pérez személyében megtalálták a tökéletes második számú pilótát 2021 világbajnoka mellé, Gaslynak egyértelműen a Red Bull családon kívül kell elképzelni a jövőjét. Ez a csapat pedig akár a McLaren is lehet, ugyanis Daniel Ricciardo viszonya egyáltalán nem felhőtlen a wokingi istálló vezetőivel és az is benne van a pakliban, hogy az ausztrál ki sem fogja tölteni a 2023-as szezon végéig szóló szerződését a brit csapatnál.

  • Vettel: Amit idén megtanultunk, az jövőre a segítségünkre lehet

    Vettel: Amit idén megtanultunk, az jövőre a segítségünkre lehet

    Sebastian Vettel elmondta, a hátra levő versenyek fontosak lesznek a Ferrarinak, ugyanis a jó pillanatok megszerzésével a jövő évi felkészülést is elő tudják segíteni.

    A négyszeres világbajnoknak nem volt könnyű szezonja, ahogy a Scuderiának sem. Vettel neve mellett mindössze csak egy győzelem áll, míg csapattársa Charles Leclerc kettővel büszkélkedhet. Az istálló a szezon első felében nem brillírozott, majd a jött a nyári szünet és augusztus végétől a Ferrari szinte megtáltosodott. Vettel ezért bizakodó és reméli, a hátra levő négy versenyen sikerül olyan jó eredményt elérniük amivel megalapozhatják a következő szezont.

    ,,Teljesen normális az, ha le akarod győzni a csapattársadat, de ahogy már korábban is mondtam, ez változatlan maradt az évek során, azóta így van ez, mióta olyan csapatoknál versenyzem, ahol két pilóta van. A Formula 3-ban három csapattársam is volt. Tehát ez az attitűd normális és része is a játéknak. Mindig gyorsabb akarsz lenni a többi srácnál.” -ecsetelte Vettel, majd kitért arra, mennyire fontos az, hogy jó hangulatban zárják le ezt a szezont. – ,,Arra próbáljuk használni a még hátralevő versenyeket, hogy jó pillanatokat szerezzünk és azokat tovább vigyük a jövő évi bajnokságra. Az autók nagyjából ugyanazok lesznek, tehát amit megtanultunk idén, az segítségünkre lehet a következő évadban is.”

  • Green: A Forma-1-nek tanulnia kell a Hubert-Correa balesetből

    Green: A Forma-1-nek tanulnia kell a Hubert-Correa balesetből

    A Forma-1-nek le kell szűrnie a tanulságot abból a balesetből, amiben a Formula 2-ben versenyző Anthoine Hubert életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyosan megsérült.

    A 20 éves Correát nemrégiben kelhetett fel a mesterséges kómából, amire a légzési nehézségei miatt volt szükség. Az orvosok szerint azonban az amerikai versenyzőre egy fontos műtét vár annak érdekében, hogy megmentsék a jobb lábát a „visszafordíthatatlan sérülésektől”.

    A Racing Point technikai guruja, Andy Green szerint az F1-nek tanulnia kell az esetből, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen tragikus kimenetelű balesetek. „Meg kell erősítenünk a karosszéria oldalait és a szerkezetén is fejlesztenünk kell, valamint az első szárnyakon is fejlesztenünk kell, hogy még több energiát legyenek képesek elnyerni az ütközések során,”- nyilatkozta Green. „Az pedig nyilvánvaló, hogy biztosítanunk kell, hogy az autók ne kerülhessenek vissza ilyen veszélyesen a pályára.”