Címke: Tanpálya

  • Szorosabbra fűzi együttműködését a Volánbusz és a Hungaroring

    Szorosabbra fűzi együttműködését a Volánbusz és a Hungaroring

    A Volánbusz Zrt., a Hungaroring Sport Zrt. és a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. 2021. május 31-én stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá. A háromoldalú megállapodás a felek szakmai kapcsolatainak hosszú távú megerősítésével, közös projektek végrehajtásával segíti a kormányzati közlekedéspolitikai célok megvalósítását.

    A közös munka a többi közt kiterjed a Hungaroring Sport Zrt. hivatalos eseményeivel kapcsolatos személyszállítási feladatok ellátására, értékesítési együttműködések kidolgozására, a Hungaroring által szervezett egyéb olyan nyári táborokra vagy szabadidős rendezvényekre, mint az erdei iskola, valamint támogatásokra vonatkozó közös pályázatok benyújtására is.

    A Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. külön megállapodás alapján vezetéstechnikai tréningekhez biztosít helyszínt a Volánbusz autóbusz-vezetői számára; ennek keretében a közlekedési vállalat munkatársai a csúszós úton való vezetés és a kifogástalan szolgáltatói magatartás mesterfogásait sajátíthatják el. A négyórás képzés során a Volánbusz autóbusz-vezetői extrém útviszonyok között gyakorolják a biztonságos és üzemanyag-takarékos vezetést, hogy rendkívüli időjárási körülmények között is maximálisan uralni tudják a járművet. A hatékony és sikeres kommunikáció, illetve konfliktuskezelés fejlesztése érdekében elméleti oktatást, a fogyatékkal élők utaztatása, megfelelő tájékoztatása témakörében pedig külön érzékenyítő képzést kapnak. Az elméleti oktatást a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ – a közlekedési területen széles körű tapasztalattal rendelkező – kommunikációs oktatói, a gyakorlati képzést pedig – a tanpálya használatához szükséges szakmai irányító személyzet koordinálásával – a közlekedési vállalat nagy rutinnal rendelkező gépjármű-szakoktatói végzik majd.

    Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár az együttműködési megállapodás aláírásával kapcsolatban elmondta: „A kormány 2010-ben prioritássá tette a felelős állami vagyongazdálkodást. Társaságaink felé alapvető tulajdonosi elvárás az eredményes gazdálkodás mellett, hogy tudatosan keressék azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyek révén hatékonyabban és együttesen jelenhetnek meg a piacon. Mind a Hungaroring, mind a MÁV-Volán csoport is értékes tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkezik ezen a területen, hiszen már korábban is sikeres együttműködést valósítottak meg közös cél elérése érdekében.

    A mai megállapodás egy újabb ékes példája annak, hogy az állami tulajdonú társaságok felelős vállalatként – a legjobb gyakorlatot szem előtt tartva – hatékonyan képesek összehangolni tevékenységüket, társadalmi szerepvállalásukat. Az együttműködésben rejlő potenciál kiaknázása elősegíti az eredményesebb működést, a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtását.. Az állami vállalatok összefogása végső soron a magyar családok érdekeit, jólétét is szolgálja.”

    Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte: „A MÁV-Volán-csoport egységes irányításának előnyeit egyre több területen tudjuk kihasználni, ilyen terület a munkavállalók oktatása, szakmai tudásának bővítése is. A Hungaroringgel kötött stratégiai együttműködési megállapodás is nagy örömünkre szolgál, hiszen a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja több mint 130 év képzési tapasztalatával és tudásanyagával járulhat hozzá ahhoz, hogy az autóbusz-vezetők minél magasabb színvonalon végezzék munkájukat. A helyszín adta lehetőségek, az egyedülálló tanpálya és az itt elsajátítható gyakorlati mesterfogások pedig hatékonyan segítik az oktatóink által átadott elméleti tudás megfelelő alkalmazását. A személyszállítási szolgáltatás nyújtása során a legfontosabb szempont a biztonság. Ez leginkább magasan képzett autóbusz-vezetőkkel garantálható.”

    Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „A most megkötött megállapodás többes célt szolgál: a Hungaroringen rendezett versenyekre látogató nézők és a sportszakmai személyzet biztonságos szállítását, továbbá az országos közszolgáltatást igénybe vevő utasaink biztonságát célozva, autóbusz-vezetőink vezetéstechnikai továbbképzését teszi lehetővé. Ezenfelül szakmai keretet nyújt a közlekedési szakpolitikai célok megvalósítása érdekében előkészített, közös Hungaroring–Volánbusz-fejlesztéseket célzó pályázatok benyújtásához. Az együttműködés hatása jelentős, hiszen 10.700 autóbusz-vezetőnk közel 6200 buszból álló flottánkkal évente csaknem 670 millió utast szállít és 455 millió kilométert tesz meg. A közúti közösségi közlekedés legjelentősebb szolgáltatójaként különösen fontosnak tartjuk, hogy a lehető legbiztonságosabb és legszínvonalasabb személyszállítási szolgáltatásokat biztosítsuk utasaink számára és munkatársaink a közúti közlekedés rutinos résztvevői legyenek.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A Hungaroring stratégiai fejlesztési programjának részeként a pálya belső területeinek megújulása mellett nagyon fontos számunkra a létesítményt körbevevő úthálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése is. Utóbbiban nyilván szorosan együttműködünk a közösségi közlekedés két legnagyobb résztvevőjével, a Volánbusszal és a MÁV-val. Az, hogy ezen a téren is folyamatos legyen a fejlődés, nem csupán abból a szempontból fontos, hogy Magyarország legnagyobb sportkomplexuma mind közösségi közlekedéssel, mind közúton könnyen megközelíthető legyen, hanem nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy a régió több szempontból megújuljon. A két, pontosabban három cég között hosszú évtizedekre visszatekintő hagyománya van az együttműködésnek, egyrészt a Tanpálya nagyon jó gyakorló terep az autóbusz-vezetők számára, hogy biztonságos körülmények között tapasztalják meg saját és járművük határait. Azt szoktuk mondani, ha ezzel csak egy balesetet is sikerül megelőzni, már megérte. Másrészt szót kell ejteni a nemzetközi eseményeinkről, hiszen a tavalyi zárt kapus versenyek után az idén végre visszatérhetnek a szurkolók a Hungaroringre, és a közösen indított szurkolói járatok évről évre egyre népszerűbbek. Ebben is igyekszünk fejlődni, a környezetvédelmi stratégiánk részeként elkezdődött az egyeztetés, amelynek része az elektromos közösségi közlekedési járművek használata is.”

  • Húszéves a Tanpálya!

    Húszéves a Tanpálya!

    Húsz éve nyitotta meg kapuit a Hungaroring területén a Vezetéstechnikai Centrum, amely a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét tűzte a zászlajára – hazánkban elsőként! Azóta körülbelül 7500 tréninget tartottak meg a Tanpályán, ahol körülbelül 100.000 ember pallérozódott tapasztalt instruktorok irányításával, s ahogy ők fogalmaznak: ha csak egy balesetet sikerült megelőzniük, már megérte.

    A Tanpálya 20. születésnapi ünnepségén Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, két évtizeddel ezelőtt a vezetéstechnikai centrum bizonyos szempontból ugyanúgy forradalmi áttörést jelentett, mint 1986-ban a Hungaroring, amely az első Formula–1-es pálya volt a vasfüggöny mögött.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy a Hungaroring területén épült húsz éve hazánk első vezetéstechnikai centruma, amelynek célja a közlekedés biztonságosabbá tétele volt, és az ma is – mondta Gyulay Zsolt. – Bárki, aki próbára teszi magát Tanpályánkon, legyen az friss jogosítványos vagy tapasztalt sofőr, azonnal rájön, hogy van még mit tanulnia. Tapasztalt instruktor kollégáink segítenek ebben, akiknek köszönöm a munkáját, a Tanpályának pedig boldog születésnapot kívánok.”

    Az elmúlt két évtizedben számtalan újítást vezettek be az 1998-ban Frank Tamás és Gerstl Péter által alapított Tanpályán, egyrészt a vendégek visszajelzései alapján, másrészt pedig figyelembe véve a nemzetközi és hazai trendeket, ugyanakkor építve szakemberek tapasztalatára és tudására. Ez idő alatt felépült a KRESZ Park, a Miniring program, az Off Road Centrum és a Motoros Akadémia. A Tanpálya az elmúlt nyolc évben a szervezet átalakításával és működést támogató rendszerek bevezetésével hatékonyabbá vált és a kezdetek óta nyereséggel üzemel.

    A születésnapi ünnepségen dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára baleset-megelőzés témaköréhez kapcsolódóan elmondta, Magyarország gyorsforgalmi úthálózata folyamatosan fejlődik, s nő a járművek száma is, ezért is van kiemelt jelentősége a gépjárművezetők képzésének.

    „A statisztikai adatok szerint tízből kilenc közlekedési baleset emberi hibából következik be, ezért is van nagyon fontos szerepe a közúti közlekedés biztonságosabbá tételében a Tanpályának – mondta Mosóczi László. – A tapasztalatok szerint a vezetők többsége a jogosítvány megszerzése után nem mélyíti el, nem fejleszti tudását, ami természetesen nem jó hozzáállás, főleg azért, mert a tizenhét-huszonkilenc éves fiatalok első számú haláloka a közlekedési baleset. Ők ugyanis rutin hiányában gyakrabban hoznak rossz döntéseket.”

    A Minisztérium számára az ő képzésük kiemelten fontos, ezért biztosítanak számukra ingyenes vezetéstechnikai képzéseket, de az ő fejlődésüket szolgálja például a tavaly életre hívott KRESZ-Faktor vetélkedő is, amely kimondottan a friss jogosítványosok biztonságos közlekedését szolgálja.

    Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának elnöke elmondta, a Groupama Vezetéstechnikai Centrumot még vonzóbbá teszi az a tény, hogy hazánk Formula–1-es versenypályáján épült fel, s hogy vannak olyan tréningek, amelyek során a résztvevők megtapasztalhatják, milyen érzés a Hungaroring aszfaltcsíkján vezetni. A világon kevés helyen található ilyen komplexum.

    Az ünnepség végén elhelyeztek Tanpályán egy olyan időkapszulát, amelybe a mogyoródi iskolások rajzai kerültek, méghozzá abban a témakörben, hogy a diákok szerint milyen járművekkel közlekednek majd az utakon 100-200 év múlva. A „tervezők” jutalma az erkölcsi elismerésen kívül az volt, hogy kaptak egy szeletet a Tanpálya születésnapi tortájából.

     

    Tanpálya
    Fotó: Groupama Tanpálya