Címke: Tankpool24

  • Hétvégén elrajtol a 2019-es kamion Európa-bajnokság!

    Hétvégén elrajtol a 2019-es kamion Európa-bajnokság!

    Május vége van, és ez egy dolgot jelent: indul a FIA kamion Európa-bajnokság! Újra egy izgalmas szezon előtt állunk, a világ legjobb versenykamionjai felsorakoztatásával. 2019 és egy remek év lehet a FIA ETRC-ben, számos csapat célja az, hogy a bajnoki címekért menjenek, és erősebbek mint eddig bármikor.

    A hétvégén tehát Misanoban Jochen Hahn, a regnáló bajnok is szép reményekkel indul neki az új szezonnak, hiszen ők csak arra törekednek, hogy stabilizálják a helyzetüket. Az ötszörös bajnok ugyanazzal a kamionnal vág neki a szezonnak, amivel elhódította tavaly a bajnoki címet. Megmaradt az összes együttműködő partnere is, a legnagyobb változás minimálisan a kamionja festésében látható. Ez a csomag már bizonyított, így mindenképp ő az első, akit megnevezhetünk bajnokság esélyesének. Ha mindez újfent sikerül neki, akir immáron egyedülálló lesz a sportág történetében a hat bajnoki címével.

    Nagy a mozgolódás a 2017-es bajnok Adam Lacko és a Buggyra Racing házatáján is, aki 2019-re kapott egy teljesen új kamiont. A gyors cseh 2008 óta versenyez kamionokkal, és sokáig váratott magára az első címe, a másodikat meg már meg is szerezné idén. Múlt hónapban Mostban pedig sikerült is a csapatnak orvosolnia a jármű gyermekbetegségeit is. Lacko és csapatfőnöke Jan Kalivoda is úgy véli, hogy még rengeteg potenciál van az új versenykamionjukban, de az még kérdéses, hogy mindezt már Misanoban meg tudják-e mutatni. Oly Janes maradt a csapat másik versenyzője, a brit pedig ki is nézte magának a második teljes szezonjában a GRAMMER Kupát.

    A nagyon is tapasztalt Antonio Albacete tavaly az összetettben harmadik lett, és a már ismert piros Truck Sport Lutz Bernau alakulattal és az MAN-nel vág neki az évnek. Idén is a honfitársa, Luis Recuenco lesz a csapattársa, és Albacete feltett célja az, hogy újra az első háromban végezzen a bajnokságban, de ez idén keményebb dió lesz, mint tavaly, hiszen több győzelemre éhes versenyző is akad a mezőnyben.

    Sascha Lenz tavaly átütő sikert ért el azzal, hogy mind a 32 versenyen pontszerző volt, és ezzel negyedik lett a bajnokságban. Ő egy teljesen új MAN-nel vág neki a szezonnak, amelyet feltehetően az év közben még tovább is fejlesztenek.

    A másik meglepetés csapat a Reinert Racing lehet, akik a tél folyamán jelentős változást érhettek meg. A legszembeötlőbb talán az, hogy René Reinert betolta a garázsa mélyére a sokat megélt MAN-jét, és a Hahnéknál már bizonyított és általuk is épített IVECO-ra váltott. Reinert is bízik egy jó szezonban, és vissza akar térni a 2016-os teljesítményéhez, amikor harmadik lett az összetettben, ami az eddigi legjobb eredménye a kamion Európa-bajnokságon.

    A Tankpool24 Racing és sztárpilótájuk a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert is nagyon reménykednek egy hasonlóan erős szezonban, mint volt nekik már 2017-ben. Stefan Honens főmérnök otthagyta a csapatot, míg Bakó Csaba és az egykori magyar bajnoki szerelőgárda 2014-15-ből újra a szombathelyi pilóta mellett dolgoznak. A Clio Kupából érkezik a csapattársa, Fabio Citignola aki először barátkozik a kamionversenyzéssel.

    Steffi Halm és Andre Kursim is IVECO-kkal versenyeznek idén is, előbbi a Team Schwabentruck színeiben, utóbbi a Don’t Touch Racingnél. Mindketten arra próbálnak építeni, hogy már megismerték a márkát, Halm pedig idén kifejezetten a konzisztenciára építkezne, de hosszú távon persze szeretne ő is bajnok lenni.

    Portugália első ETRC győztese, José Rodrigues is visszatér idén, az ismert kék színű kamionjával, míg a csapat másik kamionját az apja Eduardo és fia, José Eduardo Rodriguez vezethetik majd.

    Némi meglepetésre Anthony Janiec is csatlakozik a mezőnyhöz 2019-ben, az ismert sárga Lion Truck Racing MAN-nel. A kamion Európa-bajnokságon korábban már versenyt nyert Janiec ismert arról, hogy nem ismeri a félelmet, és bizonyos napokon megállíthatatlan. A francia komolyan szorongathatja az élmenőket, a szezon nagyobb részében.

    Az „alsóházban”, a GRAMMER Kupáért folyik a harc, tavaly itt Shane Bereton diadalmaskodott. A brit pilóta a 32 versenyből 19-et nyert meg ebben a kategóriában, és lett osztályelső. Nem valószínű ugyanakkor az, hogy ez idén is így lesz. 2019-ben a GRAMMER Kupában bárki nyerhet, és többen is harcban állnak majd az elsőségért. Több versenyző is azon tapasztalatokra épít majd ,amiket tavaly már megszereztek, olyanok mint Oly Janes, Jamie Anderson, Terry Gibbon vagy Luis Recuenco is ezen névsort gazdagítja, de nem árt itt komolyan venni Dominique Orsinit is, aki megmérettetné velük magát a családi üzemeltetésű Mercedes kamionnal.

    Misanoba Thomas Robineau egyenesen az első francia bajnoki kamionos fordulóról érkezik Paul Ricardról, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak meg. A látványosan vezető francia tavaly jól ment itt, és motivált lehet abban, hogy újabb kupát vihessen haza Itáliából.

    Ne feledjétek, már tart a közös játékunk a Kamion EB és Fesztivál szervezőivel, ahol jegyeket nyerhettek a hungaroringi fordulóra!

  • Bemutatkozik nektek Kiss Norbi új csapattársa, Fabio Citignola!

    Bemutatkozik nektek Kiss Norbi új csapattársa, Fabio Citignola!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Kiss Norbinak idén új csapattársa lesz a Tankpool 24 Racing Team-nél, a Kamion Eb-n, ő pedig nem más, mint az olasz származású német, Fabio Citignola.

    Fabióval Norbi csütörtöki sajtótájékoztatóján találkoztunk, ahol megkértük, hogy mutatkozzon be a magyar közönségnek, ő pedig meg is tette, és már invitál is titeket a hungaroringi versenyre!

  • Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    A Tankpool24 csapat mindkét versenykamionját Kecskeméten készítik fel

    Régi mérnökével, magyar szerelőkkel, magyar műhelyben készül a 2019-es szezonra Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyző idén is marad a német Tankpool24 csapatnál, melyhez négy magyar szakember – köztük Kiss Norbert régi mérnöke is – csatlakozik, valamint óriási változás, hogy 2019-ben nem német, hanem magyar műhelyben, Kecskeméten készítik fel mindkét Mercedes versenykamiont.

    “Markus Bauer csapattulajdonossal sokat egyeztettünk télen, kerestük a tanulságokat az elmúlt évről. Arra jutottunk, hogy változtatni kell a koncepción, a csapat struktúráján, tavaly ugyanis egy állandó szerelő készítette fel a két kamiont, a másik három szerelőnk mellékállásban dolgoztak a versenyhétvégénken. Éreztük, hogy ezen változtatni kell, de meglepett Markus Bauer ötlete, mikor azt javasolta, hogy legyen Magyarország az autók felkészítésének helyszíne, és végezzék a munkát magyar szakemberek. Azonnal felvettem a kapcsolatot a korábbi mérnökömmel, Bakó Csabával, akivel a két Európa-bajnoki címet megnyertük. Rögtön igent mondott, ahogy régi szerelőm, Széll Imi is és Babják Laci is. Újonnan csatlakozik hozzánk egy lelkes szakember Mérei Ákos, valamint nem állandó tagként Remetehegyi László is velünk tart idén. Mindannyian remek szakemberek, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint én” – emlékszik vissza az újrakezdésre Kiss Norbi.

    A magyar műhely helyszíneként Kecskemétet választotta a csapat, logisztikai szempontból ez a legideálisabb, ráadásul a Mercedes gyár is ott működik. A Tankpool24 mindkét versenykamionjának felkészítését a kecskeméti műhelyben végzik, a motor fejlesztése azonban továbbra is a németországi AKKA cég feladata.

    Kiss Norbert bizakodó a szezonkezdettel kapcsolatban. “Ezen a téren is történt előrelépés télen, de motorerőben még mindig hátrányban vagyunk a többiekkel szemben. Továbbra is a régi motor fejlesztésén dolgoznak, reméljük, hogy lesz lehetőségünk egy új versenymotor építésére is. Május közepén itthon tesztelünk, május utolsó hétvégéjén jön a szezonnyitó hétvége Misanóban, júniusban pedig a magyar közönség előtt állhatunk rajthoz a Hungaroringen. Nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, úgy érzem, idén minden adott a tavalyinál is jobb teljesítményhez.”

    A magyar kamionversenyző csapattársa idén a 20 éves német pilóta, Fabio Citignola lesz, aki eddig túraautózásban szerzett tapasztalatot.

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring
    július 6-7.: Szlovákiaring
    július 20-21.: Nürburgring
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Néhány pillanat alatt köddé változtatta a Nagy Futamot Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is megmutatta a közönségnek, mire képes a Mercedes kamionja. A bemutató olyan jól sikerült, hogy kis híján az élő tévéközvetítés is ráment.

    “A show része volt a fánkozás, azért megyünk ki minden év május elsején, hogy szórakoztassuk az embereket, meg persze kicsit magunkat is. Ritkán van rá lehetőség, hogy az ember a Bajcsy-Zsilinszky út közepén gumit égessen, úgyhogy, ha már ott voltam, rendesen megpörgettem a kamionomat, hadd tudják meg az emberek, hogy milyen a versenyzés illata” – mondta Kiss Norbert a bemutató után.

    A Tankpool24 csapat versenyzője azt is elárulta, volt idő, amikor még hitt benne, hogy az így elégetett abroncsok használhatók valamire.

    “Volt már ilyen, hogy a Hungaroringen, a futam végén ugyanezt csináltam a bukótérben. Maradt ugyan a gumin futófelület, nagy bátran azt mondtam akkor, jó lesz az még szabadedzésre, de egy kör után kiderült, hogy nincs igazam, teljesen használhatatlanok lettek. Játszós guminak még jók, amíg nem mennek szöveten” – árulta el a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

    A hétvége talán legemlékezetesebb megmozdulását az élő tévéközvetítés résztvevői is sokáig emlegetni fogják: Szujó Zoltán és Wéber Gábor éppen a ralikrossz-vb magyar résztvevőjével, Szabó Krisztiánnal próbált interjút készíteni, de a hatalmas füsttől néhány percre megborult a menetrend.

    Kiss Norbert versenykamionja hamarosan újra látható lesz élőben: június 22-23-án érkezik a Hungaroringre a kamion-Eb mezőnye. A bajnokság pedig május 25-26-án az olaszországi Misanóban rajtol.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/1190619907766609/

  • Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    A Tankpool24 Racing Team eddig is német pilótát keresett rendre Kiss Norbi mellé. Idén sincs ez másképp, így André Kursim és Steffen Faas után a legújabb fiataljukat úgy hívják, hogy Fabio Citignola. A nem igazán németes hangzású nevű ifjú ismerős lehet a magyar rajongóknak is, hiszen indult azon Audi R8 LMS kupában is, amelyben Keszthelyi Vivien. Tavaly azonban javarészt Renault Clioval versenyzett, így a kamionversenyzés számára is teljesen új dolog lesz.

    Fabio feltehetően a #24-es rajtszámot kapja majd a csapattól, amely igazán közel áll hozzájuk, a fő támogatójuk okán.

    https://www.facebook.com/truckracesport/photos/a.2007991309518379/2253002218350619/?type=3&theater

  • #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    Kiss Norbert háza tájáról is lassan szivárognak a hírek az idei évével kapcsolatban. Az már kiderült, hogy nincsenek ott a közös teszten Autodrom Mostban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának gőzerővel azon, hogy a május végén kezdődő szezont minél jobban kezdhesse meg a Tankpool24 legénysége. Most már az is hivatalossá vált, hogy idén az #5-ös rajtszámú fekete Mercedest kell keresni majd a versenykamionok között.

    Az autó kinézete még nem végleges, Bakó Csabiék még az utolsó pillanatig próbálnak fejleszteni majd a járművön. és még adós a csapat Norbi versenyzőtársának a megnevezésével is, akinek a kilétére hamarosan fény derül.

  • Válogatott lett a kamionversenyző Kiss Norbiból

    Válogatott lett a kamionversenyző Kiss Norbiból

    A kétszeres Európa-bajnok különleges kihívás előtt áll.

    Ezúttal nem valamelyik trükkös versenypálya, hanem a virtuális tér várja Kiss Norbertet. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző egy világszerte népszerű videojáték, a Player Unknown’s Battlegrounds (PUBG) világbajnokságán vehet részt, méghozzá a magyar válogatott tagjaként.

    Az úgynevezett többjátékos módú battle royale játék lényege a területfoglalás, az nyer, aki különböző kihívásokkal megküzdve uralni tud egy szigetet. A PUGB világbajnokságnak beillő GLL Nations Royale-ra Európából, Amerikából és Óceániából is érkeznek csapatok, a verseny európai főtáblájára pedig a magyar válogatottat is meghívták. A 32 fős küldöttségnek Kiss Norbert is tagja, aki nem tagadja, teljesen magával ragadta a virtuális világ.

    “Mindig is érdekeltek a számítógépes játékok, a PUBG pedig teljesen magával ragadott. Tisztában vagyok a veszélyeivel, tudom, hogy könnyen túlzásba lehet vinni, de megvannak a keretei itthon a játék mennyiségének. Nagyon izgalmas, hogy a válogatott tagja lehetek. Március 19-én lesz az első csatánk Törökországgal. Nagy kihívás mindenkinek. A játék sokkal nehezebb mint az ember elsőre gondolná, komoly koncentrációt, gyakorlást, ügyességet és csapatmunkát igényel.” – mesélt legújabb hobbijáról Kiss Norbert, aki DRIVERNORBI néven vesz részt az összecsapásban.

    A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző az idei szezonjával kapcsolatban elmondta, idén is a Tankpool24 csapatával és Mercedes kamionjával indul, lesznek azonban meglepetések. “Ezekről még korai lenne konkrétumot elárulni, de érdemes lesz figyelni a híreket, mert készülünk néhány remek dologgal.”

    A magyar PUBG válogatott tagjai:

    Csapatkapitány: HULLA_SZILVA
    BORRISMEISTER
    TETHRYS
    RAVENS_EZMEGAZ
    BLYYYPLAYS
    AIMRACE
    KODIAKCSGO
    FODAOBS
    KRIPPIETV
    RAVENS_RULEZ
    KONTI_
    UNKNOWNMEMORY
    NOBOR
    LVLUP_BP
    B3NCE
    SSUPRA_
    EXTAZYO
    CHRIS_DA_BEAST
    HELLCAT1
    ROG_N6_VANTII
    RBBENCE
    BLZSHUN
    DYN4M1T_BENYO
    AADAM_
    ROG_N6_TRIASZ
    PRORIX
    SICARIO_05
    CREATORR-
    BBSZ
    THEVRJANI
    DRIVERNORBI
    OMGEZJONESY

    A FIA ETRC mezőnye idén június 22-23-án érkezik a Hungaroringre.

    A kamion Európa-bajnokság idei versenynaptára:

    – május 25-26.: Misano, Olaszország
    – június 22-23.: Hungaroring
    – július 6-7.: SzlovákiaRing
    – július 20-21.: Nürburgring, Németország
    – augusztus 31. – szeptember 1.: Most, Csehország
    – szeptember 14-15.: Zolder, Hollandia
    – szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    – október 5-6: Jarama, Spanyolország

  • Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss Norbi már nagyon várja, hogy újra felvehesse a kesztyűt a többiek ellen a kamion Europa-bajnokságban, és a Tankpool24 csapata is számos ponton változtatott azért, hogy a kétszeres bajnokuk eredményesebb lehessen. Korábbi sikerkovácsai közül újra vele van már Bakó Csaba főmérnök, és Imi, a főszerelő. A 2014 és 2015-ben elért közös siker után újra együtt vannak a srácok, de már Mercedeseket kell összeraknia a magyar kolóniának. Kiss így nyilatkozott a visszatért kollégákról:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra Csabával dolgozhatok! Együtt történelmet írtunk, és rekordokat döntöttünk 2015-ben, de nem csak Csabi, hanem Imi is, aki a főszerelőm volt a bajnoki éveimben, és együtt dolgoztunk. Azt hiszem, hogy ők remekül kiegészítik majd a Tankpool24 állományát, és ha bárkik is képesek eredményekre, akkor ők azok. Innentől fogva már csak idő és pénz kérdése az egész.”

    Bakó Csaba adatmérnökként kezdett még 2009-ben, a kamionos szériában, majd már főmérnökként asszisztált Norbin kívül Ryan Smithnek, Ray Colemannek és legutóbb Sascha Lenznek. Most már ő irányítja a Tankpool24 szerelői csapatát, de továbbra is az adatelemzés is az asztala. Csaba ennyit mondott az új szerepéről:

    „Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Ez számomra is egy nagy kihívás, hiszen az első alkalom, hogy Mercedes versenykamionokkal dolgozhatok. Megpróbáljuk a lehető legjobban fejleszteni a kamionokat, de leginkább a motoron kellene javítani. Ettől függetlenül javítunk a többi részen, és próbálunk nagyobb teljesítményt kipréselni a csomagból, megbízható üzem mellett.”

    Kiss is egyetért, hogy a Tankpool24 Racing gyengéje jelenleg a motor:

    „Nehezebb a feladatunk, mint a többi csapatnak, mert nekünk magunknak kell a motorral is törődnünk. Ez sokkal komolyabb kihívásnak bizonyult mint azt gondoltuk, de dolgozunk rajta. 2018 nem volt a legjobb évünk. Nem indult rosszul, mert megbízhatóak voltunk, de nem tudtunk versenyeket nyerni, mint a korábbi szezonban. Kemény időszakot éltünk meg az év vége felé, amikor minden rosszra fordult. 2019-ben azonban emelni akarjuk a tétet. Vannak új ötleteink és terveink, és a célunk az, hogy visszakerüljünk a top háromba. Nem lesz egyszerű, és nyilvánvalóan több idő kell hozzá, mint azt terveztem, de magam részéről én bele fogom tenni a munkámat és az időmet.”

  • Újra együtt a sikerkovácsok: Kiss Norbi és Bakó Csabi!

    Újra együtt a sikerkovácsok: Kiss Norbi és Bakó Csabi!

    A kamion Európa-bajnokságon 2011 óta szereplő Kiss Norbertről a tavalyi szezonzáró óta nem nagyon lehetett hallani, most azonban megtört a jég. Fontos változással kezdi a 2019-es versenyszezont, hiszen régi/új versenymérnöke van. Bakó Csaba tehát a Tankpool24-hez igazolt, ahogy 2016-ban a versenyzője is, és az összeállt magyar párosnak a német környezetben is pontosan ugyanaz a terve, ami 2014 és 2015-ben volt: újra bajnokává válni a szériának. Tavaly Csabi Sascha Lenzzel dolgozott, így a német környezet már neki sem lesz annyira meglepő.

    Kiss a Facebook oldalán osztotta meg elsőként ezt a hírt, ami a magyar rajongók körében biztos örömet okoz, de lesznek még változások, ami mind azt szolgálják, hogy újabb fokozatba kapcsolhasson a szombathelyi kétszeres Európa-bajnok 2019-ben.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/posts/2038261422935596

  • Kiss Norbert csak félig elégedett az ötödik hellyel

    Kiss Norbert csak félig elégedett az ötödik hellyel

    A szezon előtt jobb eredményre számított, az idény során történtek miatt mégsem teljesen elégedetlen az összetett ötödik hellyel a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes gyorsasági kamionversenyzője.

    A 33 éves pilóta az MTI-nek adott szezonértékelő interjúban azt mondta, az év közben végrehajtott műszaki fejlesztésektől többet várt, de hiába dolgozott nagyon sokat a csapata a kamion teljesítményének növelésén, számukra egyelőre ismeretlen okból mégsem történt meg a kívánt előrelépés.

    „Jól kezdtük a szezont, voltak dobogós helyezéseink Misanóban, a Hungaroringen és a Nürburgringen is, majd a Slovakiaringen a hétvége utolsó futamán győztem” – elevenítette fel az évad elejét a 2014-ben és 2015-ben Európa-bajnok versenyző.

    „A nyári szünetben nagyon sokat dolgoztunk az új turbón, amire nagy szükségünk volt, hiszen a kamionunk az egyik, ha nem a legjobb a mezőnyben, motorerőben viszont nagy a lemaradásunk” – mondta Kiss Norbert. Hozzátette, szeptember elején, a csehországi Mostban még nem vetették be élesben a fejlesztést, az ottani két dobogós helyezésével pedig sikerült az összetettben megőriznie a harmadik helyet.

    A német csapat és Kiss aztán a belgiumi Zolderben már az új turbóval felszerelt kamionnal állt rajthoz szeptember közepén, de a köridők és az eredmények alapján egyértelművé vált számukra, hogy a fejlesztés nem hozta meg az előzetesen várt előrelépést.

    „Akkor abban maradtunk a csapattal, hogy Franciaországban, Le Mans-ban még próbálkozunk. Két hetünk volt Belgium után arra, hogy kitaláljunk valamit, nagyon sokat és nagyon keményen dolgoztunk, de valahogy mégsem akart összeállni a képlet. Motort fejleszteni a versenyhétvégéken rendkívül nehéz feladat” – mondta a szombathelyi versenyző, aki a Le Mans-i hétvége után úgy döntött, hogy a régi turbóval felszerelt motorral indul el a szezonzáró spanyolországi hétvégén, mert még volt esélye arra, hogy az összetettben a harmadik helyen végezzen.

    „Ami Jaramában történt, arra mondhatnám, hogy szegény embert az ág is húzza, vagy néhány szurkolóhoz hasonlóan azt, hogy a versenybírók a magyarok ellen vannak, de ez nem igaz” – nyilatkozta Kiss, kitérve arra, hogy a kamion Európa-bajnokság elmúlt idényeiben a versenybírók „számtalan téves döntést hoztak”.

    „Volt olyan, ami engem nem érintett, mert nem voltam részese a vizsgált esetnek, de kívülállóként is egyértelmű volt, hogy a versenybíróság rossz ítéletet hozott” – mondta a kétszeres Eb-győztes, akit Jaramában a szombati első futamon a spanyol Antonio Albacete a rajt után leszorított a pályáról. Kissnek azonnal sikerült visszatérnie az aszfaltcsíkra, a mögötte érkező cseh Adam Lacko azonban hátulról megtolta a Mercedest és gyakorlatilag beforgatta az érkező mezőny elé a magyar pilóta kamionját. A hátrébbról rajtolók nem tudtak időben fékezni, többen is nekiütköztek Kiss Norbert járművének, ami annyira megsérült, hogy nem tudta folytatni a verseny, így elvesztette az esélyt, hogy a dobogóért küzdjön.

    „Abba a kanyarba 140 kilométeres óránkénti sebességgel mentünk be egymás mellett, Albacete pedig leszorított az aszfaltról, pont egy féktáv előtt, így ebben az esetben nem beszélhetünk pályára való visszatérésről, hiszen gyakorlatilag visszaestem a mezőny elé, onnan meg már benne voltunk a közepében” – mondta Kiss, és hozzátette, vasárnap „érdekes módon más riválisokkal együtt kényelmesen elfértek” az ominózus kanyarban.

    „A Tankpool24-Mercedesszel kötött hároméves megállapodásom hivatalosan lejárt, a hosszabbításról rövidesen tárgyalunk, de azt gondolom, folytatni fogjuk a közös munkát, vannak már tervek a fejemben, amelyeket szeretnék megvalósítani” – jelentette ki a folytatással kapcsolatban a magyar versenyző, aki jövőre ötödik alkalommal is rajthoz állhatna a Hungaroringen saját közönsége előtt.

    „Itthon mindig sokkal jobb versenyezni, minden sportolónak az az egyik álma, hogy több tízezer honfitársa által bíztatva győzzön, mert az mindig különlegesen jó érzés” – mondta Kiss Norbert.

    „A magyar autósportnak mindig jót tesz, ha vannak hazai rendezésű események, legyen szó bármelyik szakágról, és az elmúlt hetek hírei is azt erősítik, hogy ebben az ügyben a hazai szövetség jó munkát végez” – utalt a kamionversenyző arra, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a sportért felelős szakállamtitkárság szeptember 10-i bejelentése szerint az MNASZ rali Európa-bajnoki futam megrendezésére pályázik még ebben az évben, Nyíregyházán pedig multifunkciós autó- és motorsport aréna épülhet.

    Kiss Norbert 2011 óta versenyez a gyorsasági kamion Európa-bajnokságban, és két Eb-címe mellett 2017-ben az összetett harmadik helyén végzett.