Címke: Tankpool24

  • A Slovakia Ring kérdése: Ki állítja meg Jochen Hahn-t?

    A Slovakia Ring kérdése: Ki állítja meg Jochen Hahn-t?

    Robog tovább a kamion Európa-bajnokság, és Pozsony közelében a Slovakia Ringen lesz a hétvégén újabb négy futam. Ide 2017-ben látogatott el a mezőny, és azóta is kedvelt és állandó helyszíne lett a páneurópai versenysorozatnak. Szeretik a versenyzők és a rajongók is, és ez a pálya a leghosszabb a jelenlegi versenynaptárban. Tavaly is remek versenyek voltak, négy különböző győztessel: Jochen Hahn, Antonio Albacete, Shane Bereton és Kiss Norbert is tudott nyerni 2019-ban.

    A 2019-es szezon eddig úgy alakult, hogy Hahn megnyerte az eddigi versenyek 50%-át, és kényelmes 23 pontos előnyt szerzett Antonio Albacetével szemben. Rajtuk kívül persze Norbi sem ül a babérjain, ő is nyerni menne a szomszédba, az elmúlt két évben itt háromszor is diadalmaskodni tudott. ÉS ezen a hétvégén újításokkal is készülnek a Tankpool24-nél, aminek köszönhetően felzárkóznának Hahnra.

    Az IVECO-sok táborából Steffi Halmnak vannak még innen szép emlékei, 2017-ben nyert itt, és az idei első győzelmét is megszerezné a Team Schwabentruckkal. René Reinert csak tavaly ismerkedett meg először a felvidéki pályával, de idén indul először itt IVECO-val. Mindig veszélyes tud lenni a dobogósokra a német pilóta, aki jelenleg ötödik a bajnokságban.

    Adam Lackonak eddig azonban eléggé csalódást keltően kezdődött a 2019-es szezon, és a Hungaroringen is az egyik legrosszabb versenyhétvégéjét teljesítette. Csapata a Buggyra Racing egyenesen horrorisztikusnak írta le azt ami eddig velük történt, de a csehek megpróbálják maguk mögött hagyni a Magyarországon történteket.

    Akik viszont szintén bezavarhatnak a műsorba, az a két német fiatal, André Kursim és Sascha Lenz, akik rendre látogatják már a dobogókat. Magyarországon ráadásul mindkét pilóta nyerni is tudott.

    A megszokott versenyzőkön túl pedig egy veterán pilótát is köszönthetünk újra a mezőnyben, aki tavaly Jarama óta n em indult: Frankie Vojtisek és a Czech Truck Racing Team MAN-je is száguldani fog a hétvégén.

  • 25 ezer résztvevővel ünnepelte 5 éves jubileumát a FIA Kamion EB és Fesztivál

    25 ezer résztvevővel ünnepelte 5 éves jubileumát a FIA Kamion EB és Fesztivál

    Nehézsúlyú járművek összecsapása a Hungaroringen, ahol a kisebb járgányok is bemutatkoznak, miközben a család minden tagja jól szórakozik. Idén 5. alkalommal került megrendezésre a FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál, amelyre 25 ezren látogattak el. A jubileumi rendezvényen Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző is dobogóra állhatott, de a Swift Cup Europe és a Gerecse Motor SuperEnduro sorozat bajnoki fordulójának versenyzői is megmutathatták, milyen erő lakozik bennük. Az esemény emellett a V4 Logisztikai Fórum helyszíne is volt, immár második alkalommal.

    25 ezer résztvevővel ismét rendkívüli sikerrel zárult a FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál. A szervezők a jól megszokott programok mellett számos újdonsággal készültek az érdeklődők és a résztvevők számára, amelynek köszönhetően az 5. jubileumát ünneplő sport- és családi esemény magas színvonalú szórakozást ígért a közönségnek.

    A száguldó monstrumok mellett első alkalommal csaptak össze a pályán a Gerecse Motor SuperEnduro sorozat bajnoki fordulójának indulói és sokadik alkalommal a Swift Cup Europe futamának versenyzői. A fesztiválon a kisebb járgányok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, így a motorsport szerelmeseinek sem kell lemondania az adrenalinfröccsről. Azonban a rendezvény fénypontja természetesen továbbra is az EB, amelynek magyar büszkesége, Kiss Norbi idén is dobogóra állhatott. A Tankpool24 szombathelyi pilótája egy harmadik, egy ötödik és két hatodik hellyel zárta a magyarországi fordulót.

    A jeles évforduló alkalomból a szervezők különleges meglepetéssel készültek a rajongóknak: emblématervező és gyermekrajz-pályázatot hirdettek, amelyeknek nyertesei nemcsak VIP jegyekkel lettek gazdagabbak, de többek között benézhettek a Tankpool24 kulisszái mögé, fényképezkedhettek a csapattagokkal, díjat adhattak át, valamint a szakértő zsűri által legjobbnak ítélt logóval díszített baseball sapkát vehettek át.

    A sportprogramokon túl – az előző évekhez hasonlóan – számos családi és kisgyermekeknek is izgalmas aktivitást tartogatott az esemény, a rajongók egyebek mellett kipróbálhatták a lézeres céllövészetet, a Carrera pályát, a PlaySeat szimulátort, sőt, szimulátor bajnokságon is részt vehettek, mindezt egy hatalmas sátorban, a rendezők számára ugyanis kiemelten fontos a biztonság, valamint az időjárási viszonyokkal szembeni védelem, különös tekintettel a legkisebbekre.

    A Kamionfesztivál egyik kiemelt programeleme minden évben a véradás. A Truck Race Promotion felelős szervezetként rendkívül fontosnak tartja, hogy társadalmi témákra is felhívja a figyelmet. „Egy ekkora tömeget megmozgató nemzetközi eseménynek az is feladata, hogy az autó- és motorsport népszerűsítésén, valamint a szórakoztatáson kívül más formában is adjon, példát mutasson. Minden évben arra törekszünk, hogy mindkét területen többet tudjunk nyújtani a versenyzőknek és vendégeinknek egyaránt” – mondta Őry Tamás, a Truck Race Promotion ügyvezetője.

    Az EB nívóját mutatja az is, hogy az esemény 2019-ben második alkalommal adott helyet a V4 Logisztikai Fórumnak, tovább erősítve Magyarország pozícióját a régióban.

  • Hazai közönség előtt állt dobogóra Kiss Norbert

    Hazai közönség előtt állt dobogóra Kiss Norbert

    Hazai futamán dobogóra állhatott Kiss Norbert. A kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar versenyző a sorozat második fordulóján mind a négy versenyen pontot szerzett a Hungaroringen. A Tankpool24 szombathelyi pilótája egy harmadik, egy ötödik és két hatodik hellyel zárta a magyarországi fordulót.

    Nemcsak értékes helyezésekkel, hanem egy nem mindennapi időmérős eredménnyel is meghálálta szurkolóinak a töretlen biztatást a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző: a vasárnapi időmérőn ezredmásodpercre azonos időt futott Sascha Lenz-cel a Super Pole-ban, mivel azonban német pilóta érte el előbb ezt az időeredményt, övé lett a harmadik rajthely az első futamra, vagyis Kiss a negyedik helyről indulhatott a Mercedes kamionnnal.

    A rajtig épp elállt az eső, ennek ellenére hivatalosan esős futamnak nyilvánították a versenyt. Kiss Norbert az első körökben próbálta tartani az élen haladó Jochen Hahn, Steffi Halm, Sascha Lenz trió tempóját, de az aszfalt száradása nem neki kedvezett. Ráadásul a mögötte lévő Antonio Albacete felzárkózott mögé, és támadni kezdte, a Tankpool24 versenyzője hősiesen védekezett. Az utolsó előtti körben Lenz kamionja meghibásodott, így Kiss előrelépett a harmadik helyre. A verseny végéig megőrizte pozícióját, vagyis sorozatban hatodik évben állhatott dobogóra a Hungaroring közönsége előtt.

    „Sajnos a rajtrácson rossz döntést hoztam, vizes beállításokat választottam, de csak két körre volt elég, mert felszáradt a pálya. Onnantól nem tudtam jól menni, csak védekeztem, a dobogót is annak köszönhetem, hogy Sascha kiesett. Az időmérő és a verseny sem volt tökéletes, nehéz volt” – mondta a leintés után Kiss Norbert.

    A fordított rajtrácsos vasárnapi futamon a hazai versenyző a hatodik helyről indult, és bár az első körökben két helyet is vesztett az Ivecókkal szemben, végül sikerült visszaszereznie a hatodik helyet, miután óriásit csatázott Sascha Lenz-cel, és megelőzte Jamie Andersont. A hungaroringi hétvégét tehát egy harmadik, egy ötödik, és két hatodik hellyel zárta a kétszeres Európa-bajnok pilóta.

    „A fordított rajtrácsos verseny mindig nehéz, hiszen mögöttem jönnek a leggyorsabbak, már a rajtnál pozíciókat buktam. Utána nagy volt a tömörülés Anderson mögött, aztán Lenz-cel harcoltam, bár az sem volt túl szép, voltak kétes esetek, de miután megelőztük Andersont, onnan tiszta volt minden. A bajnokság szempontjából örülök, hogy minden versenyen pontot szereztem és dobogóra is állhattam, harmadik helyen állok két forduló után, de ezt csak a misanói esős győzelemnek köszönhetem, szóval nem vagyok elégedett” – értékelte visszafogottan hazai hétvégéjét Kiss Norbert.

    A kamion Európa-bajnokság (FIA ETRC) július 6-7-én a Szlovákiaringen folytatódik.

  • 15 kamionversenyzőt kell legyőznie Kiss Norbinak a hazai futamán!

    15 kamionversenyzőt kell legyőznie Kiss Norbinak a hazai futamán!

    A hétvégén rendezik ötödik alkalommal a Kamion EB és Fesztivált, ahol ezúttal egyetlen magyarként küzdhet meg Kiss Norbert 15 másik versenykamionnal. A 2019-es szezonja a FIA kamion Európa-bajnokságnak Misanóban kezdődött, de a hétvégén máris a Hungaroring felé veszik az irányt a monstrumok. Még nagyon a szezon elején vagyunk ugyan, de máris izgalmas harcok alakultak ki az elsőségért.

    Az élen ismert nevek találhatóak, hiszen a regnáló bajnokot, Jochen Hahnt újra kergeti rendesen a 2017-es bajnok Adam Lacko, ami feltehetően az év hátralévő részében is így lesz. Hahn bizonyította már IVECO-val is az eredményességét, hiszen tavaly már ezzel a márkával is bajnok tudott lenni, de Lacko még nem tudta megmutatni azt, hogy mire képes az új kamionjával, hiszen teljesen új konstrukciót építettek neki a Buggyránál. Misanoban úgy tűnt, hogy Hahn jobb, de végül csak Lacko gyűjtötte be négy futam alatt a legtöbb pontot. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a német nem szerzett pontokat a második futamon, ami bizony ritkán fordul elő vele. Az ő párosukat tehát mindenképp érdemes lesz tehát figyelni a Hungaroringen.

    Ugyanakkor pláne most nem szabad figyelmen kívül hagyni a szombathelyi Kiss Norbertet, aki érezheti majd a hazai pálya előnyét, hiszen gyakorlatilag a magyarok most miatta mennek majd ki. A kétszeres Európa-bajnok tavaly csak egy győzelmet szerzett. Idén jobban kezdte az évet, hiszen máris a harmadik futamon elsőként haladt át a célvonalon Misanoban. Az, hogy tavaly nem tudott nyerni Kiss a hazai közönsége előtt csak jobban motiválja majd idén, hiszen jó itt a mérlege, tudott nyerni 2015-ben, és 2017-ben is.

    A fentebb felsoroltaknak pedig komoly kihívói lehetnek majd Antonio Albacete, René Reinert, Sascha Lenz, Steffi Halm, de még José Rodriguez is. Reinertnek is csak két futamra volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze IVECO-val is az első győzelmét, de tavaly az utolsó futamot a Hungaroringen is ő nyerte, még MAN-nel. Albacete meg rendre felér a pódiumra a Truck Sport Lutz Bernau által felkészített MAN-nel.

    Lenz és Halm ugyan még nem nem tudták megmutatni azt, hogy mire képesek 2019-ben, de ez csak idő kérdése. Lenznél az a kérdés, hogy miképp sikerül beállítaniuk a teljesen új MAN versenykamionját, Halm pedig mindig is gyors szokott lenni Magyarországon, 2016-ban pedig nyernie is sikerült itt. André Kursim jelenleg csak 12. a bajnokságban, de feltüzelve érkezik hazánkba a szezonnyitó után a Don’t Touch Racing feltűnő IVECO-jával.

    Misanoban azt is láthattuk, hogy a GRAMMER Kupa élmenői bizony odaérhetnek a top tízbe, akár rendszeresen is már idén. Így itt is a legszorosabb verseny lesz a „króm” kategóriás versenyzők között.

    Luis Recuenco sokat fejlődött tavaly óta, és az osztályában nyerni is tudott idén Misanoban, de az már most látható, hogy itt is komoly harc lesz az elsőségért. Két brit pilóta is megkeserítheti az életét, olyanok, akik már tavaly szintén a kategóriában indultak, Oly Janes és Jamie Anderson. Ők már garantálják hátrébb a mezőnyben is a parádét. Jelenleg Janes áll itt a legjobban, de bármelyikük nyerhet.

    Újonc, de nem szabad leírni ugyanakkor Fabio Citignolát, aki a Tankpool24 Racing Mercedes versenykamionját hajtja, valamint Norbi csapattársa is egyben. A német fiatalembernek kamionokkal még kevés a tapasztalata, de túraautókkal már megmutatta, hogy milyen sebességre képes. A misanói hétvége alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha már akár most harcban állna a kategóriagyőzelemért.

    Eduardo Rodrigues is visszatér, pedig tavaly az utolsó versenyen Jaramában úgy döntött, hogy visszavonul. A tapasztalt veterán versenyző idén is a Reboconort MAN-jét vezeti majd felváltva unokájával, Jose-Eduardoval.

    Terry Gibbon kénytelen volt kihagyni a szezonnyitót egy régi hátsérülése miatt, de most már visszatér a T-Sport által épített kamionjával. Már a brit pilótának is common railes MAN motorja lett, amivel már komolyabb eredményekre is képes lehet.

    Végül, de nem utolsósorban lesz egy harmadik Mercedes kamion is, hiszen visszatér a közönségkedvenc Dominique Orsini is, aki továbbra is családi üzemeltetésben indulgat versenyeken. A francia pilótának nehezen indult az év, mert technikai problémái is adódtak, de most már pontokat szerezne a GRAMMER Kupában.

  • Szujó Zoli is szpíker lesz a Kamion EB és Fesztiválon!

    Szujó Zoli is szpíker lesz a Kamion EB és Fesztiválon!

    A Forma-1-es közvetítéstől ugyan jelenleg elbúcsúzott Szujó Zoltán, de az ismert kommentátor máris visszatér: Somogyi Zoltán mellett ő is szpíker lesz Kiss Norbi hazai rangadóján, a Kamion EB és Fesztiválon. Aki tehát hiányolja a biztonsági övek becsatolását, valamint az élesebb nyelvű rajongók szerint azt, hogy a Mercedeseknek szurkolt Zoltán, az menjen ki a Hungaroringre a jövő hét végén! Most talán senki sem haragszik meg majd, ha elfogult lenne, hiszen a Tankpool24 Racing egyik Mercedesét a szombathelyi kétszeres Európa-bajnok hajtja majd…

    Mondjuk Zoli, ha egy kamion is kihajt azon a garázsajtón amit mutatsz, vendégünk vagy egy sörre! 😀

    Íme a beharangozó videó:

    https://www.facebook.com/kamionebfesztival/videos/323625068552242/

  • Megküzdött a lóerő az ütőerővel

    Megküzdött a lóerő az ütőerővel

    Különleges vendégeket fogadott versenykamionjában Kiss Norbert egy héttel a kamion Európa-bajnokság magyarországi hétvégéje előtt. A kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta a szintén Eb-re készülő magyar női röplabda-válogatott tagjait látta vendégül, és meg is mutatta nekik, milyen az, ha nem taraflex, hanem aszfalt borítja a pályát.

    Az augusztus 23-án kezdődő budapesti női röplabda Európa-bajnokság háziasszonya, Dobi Edina mellett a válogatott három tagja, Dékány Bernadett, Szakmáry Gréta és Tálas Zsuzsanna vállalkozott arra, hogy összemérje ütő-, pontosabban húzóerejét Kiss versenykamionjának több száz lóerejével. Ehhez egy kötél is a lányok segítségére volt, és természetesen megismerhették az égett gumiabroncs jellegzetes illatát is. A füstfelhőben befejeződő kötélhúzás eredménye döntetlen lett, hiába próbálta Kiss Norbi a több mint öttonnás monstrummal elhúzni az ellenfeleket, a lányok állták a sarat – és a füstöt is.

    Az erőpróba utána a német Tankpool24 csapat versenyzője minden fontos információt elmondott a válogatott tagjainak a Mercedes kamionról, majd az érdeklődésért cserébe ő is kipróbálta a röplabdázók játékszerét.

    “Nem olyan könnyű pontosan és erősen ütni a labdát, mint amilyen könnyűnek az kívülről látszik. Azért az rögtön ki is derült, hogy a lányok régebb óta röpiznek, mint én. Örülök, hogy Magyarország ilyen fontos eseményeknek adhat otthont, mint amilyen a kamion Európa-bajnokság jövő hétvégi fordulója és az augusztus 23-án kezdődő női röplabda Európa-bajnokság. Szerencsére utóbbit én is meg tudom majd nézni a helyszínen, mert pont szünet lesz nálunk a bajnokságban” – mondta a 35 fokos hőségben tartott sajtóeseményen Kiss Norbert.

    A Papp László Arénában rendezendő női röplabda-Eb háziasszonya, Dobi Edina azt mondta, szeretnék ők is megközelíteni azokat az eredményeket, amiket Norbi elért. Szakmáry Gréta pedig annak örült különösen, hogy nem a szokásos edzésprogramban vettek részt: “Nagy élmény volt beülni a pilótafülkébe, szeretnék egyszer vezetni is egy ilyen gépet. Jók az ilyen programok, megtörik a monotonitást.”

    Kiss Norbert a rendhagyó program végén beszélt a jövő hétvégével kapcsolatos várakozásairól is. “Remélem, hogy idén is sokan kijönnek majd szurkolni, a hazai versenyek hangulata semmihez sem fogható. Örülök, hogy az évadnyitó misanói hétvégén sikerült futamot nyernem, szeretném a magyar közönséget is megajándékozni legalább egy dobogóval, minden erőmmel azon leszek, hogy ez sikerüljön.”

    A kamion Európa-bajnokság (FIA ETRC) következő fordulója június 21-23-án lesz a Hungaroringen. A programok már pénteken megkezdődnek a szabadedzésekkel.

    A magyar női röplabda-válogatottat pedig az augusztus 23-án kezdődő, budapesti rendezésű Európa-bajnokságon láthatják játszani a szurkolók.

  • Bereznay Dani megtekerhette Kiss Norbi járgányait!

    Bereznay Dani megtekerhette Kiss Norbi járgányait!

    Néhány héttel ezelőtt, május első felében, hatalmas élményben volt részem. Kiss Norbi meghívásából, és csapata, a Tankpool24 jóvoltából elmehettem a szezon előtti tesztelésre.

    Itt lehetőségem volt beülni Norbi mellé a kamionba, és utasként élvezni azt, ahogy átszáguld a kanyarokon, öt, öt és fél tonnához képest igen nagy sebességgel. Ezután helyet cseréltünk, és ülhettem a versenyzőülésbe. Számomra teljesen lehetetlennek tűnik az a fékerő, és gyorsulás, amit átélhettem, pedig én közel sem nyomtam annyira, mint Norbi. Egészen szürreális, de fantasztikus élmény.

    A nap végéhez érve, arra gondoltunk, hogy összemérhetnénk a kamiont, a Pappas által biztosított C43 erejéhez, gyorsulási képességeihez. A számok igen szorosak, papíron a kamion és a sportautó mindössze 1 tized másodpercre vannak egymástól egy nullától száz kilométeróráig mért gyorsuláson.
    Én sosem hittem volna, hogy egy több, mint öt tonnás kamion feltudja venni a versenyt egy Mercedes-AMG sportautóval, de az 5500 N/m az bizony igen nagy nyomaték.

    A fogyasztásról inkább nem számolnék be, akit érdekel járjon utána.

    A remekül sikerült napról, egy jól megvágott beszámoló videót is készítettem. A nyers hang, és a képsorok magukért beszélnek:

  • Futamgyőzelemmel zárt Kiss Norbert Misanóban!

    Futamgyőzelemmel zárt Kiss Norbert Misanóban!

    Az időmérő után az első futamot is megnyerte Kiss Norbert Misanóban. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt lehetetlen volt megelőzni az első futamon, viszont a fordított rajtrácsos versenyt azonban más hibájából fel kellett adnia.

    Hatalmas esőben indult a harc a pole pozícióért az olaszországi pályán, a nedves körülmények pedig első rajthelyet hoztak a német Tankpool24 szombathelyi pilótájának, aki elégedetten számolt be a történtekről.

    “Nagyon boldog vagyok, az esős pálya nagyon feküdt nekünk az időmérőn. Úgy lettem első, hogy majdnem 1.2 másodpercet adtam a második Adam Lackónak. Nagyon örültem az első helynek, annak is, hogy a futam előtt megint esni kezdett. Az ablaktörlővel volt egy kis probléma, de sikerült megnyerni a versenyt, ez a 20 pont nagyon fontos a bajnokságban.”

    A fordított rajtrácsos vasárnapi verseny már ennél visszafogottabb eredményt hozott, de nem Kiss hibájából.

    “Az első kanyarkombinációkban nekem jöttek, eltört a rugóm, nem tudtam balra kanyarodni, ki kellett állni, kár érte, mert nagyon jó volt a tempónk. Büszke vagyok a csapatra, a magyar és a német szerelőkre, valamint a mérnökömre egyaránt. Nagyon köszönöm nekik a munkát, jók voltak az autók, egyedül az ablaktörlő esett le, amit én vettem múlt héten…” – összegezte Kiss Norbert a nap második felét.

    Nem kell már sokat várni, hogy a magyar szurkolók élőben láthassák Kiss Norbertet, a kamion-Eb mezőnye június 22-23-án érkezik Magyarországra.

  • Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Hosszú évek versenyzése után a kamionjogsit is megszerzi Kiss Norbert.

    Tanulóvezető lett Kiss Norbertből. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző nyolcadik szezonját kezdi az ETRC-ben, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy ne csak a pályán, hanem közúton is vezethessen kamiont, ehhez pedig – ha csak virtuálisan is – vissza kellett ülnie az iskolapadba.

    “Ez a nyolcadik évem kamionversenyzőként, szereztem két Európa-bajnoki címet, de nincs jogosítványom kamionra. A versenyzéshez nincs rá szükség, de mivel idén csapatom, a német Tankpool24 már Kecskeméten, magyar szakemberekkel készíti fel versenykamionjainkat, úgy éreztem, szükség lesz az én munkámra is. A Kamionsuli támogatásával mérnökömmel, Bakó Csabival és egyik szerelőnkkel, Mérei Ákossal kezdtük meg a tanfolyamot” – mesélt céljairól Kiss Norbert.

    A kétszeres Európa-bajnok versenyző tervei szerint időnként besegít majd a csapatnak a szállításban, így előfordulhat majd az is, hogy ő maga viszi a saját versenykamionját. “Rengeteg újat fogok tanulni, a versenyeken ugye jó esetben általában előrefelé megyünk, utcán viszont teljesen más egy ilyen monstrumot vezetni. Ez egy külön szakma, megtanulni a műszaki dolgokat, a rakományrögzítést, a tolatást, őszinte és mély tisztelettel állok a dologhoz.”

    Kiss Norbert a héten Kiskunlacházán tesztelte kamionját, melyet idei évtől Kecskeméten, magyar szakemberek segítségével szervizel és készít fel a német Tankpool24 csapat. A szombathelyi pilóta elmondta: a tesztnek két célja volt. “Egyrészt a csapattársamnak kellett összeszoknia, ismerkednie a kamionjával, másrészt az én atomjaira szedett, majd összerakott autómat ellenőriztük, hogy minden készen áll rajta a szezonkezdésre. Váratlan hiba nélkül lement a teszt, úgyhogy jöhet május utolsó hétvégéjén a szezonstart Misanóban.”

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring, Magyarország
    július 6-7.: Szlovákiaring, Szlovákia
    július 20-21.: Nürburgring, Németország
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    2015 szeptemberére sikerült újra Magyarországra kamion Európa-bajnoki futamot hozni, évekig történő egyeztetések után. Hogy volt ez akkor, és mi történt azóta? Ezt próbáljuk meg röviden most bemutatni.

    Sokak álma valósult meg 2015-ben, amikor 1990 után a monstrumok több mint 1000 lóerős motorjai újra felbőgtek a Hungaroringen. Egyrészt az akkori magyar csapaté, amelynek az akkori csapatfőnöke Jobbágy Ákos nagyon is sokat tett azért hogy hazánkba látogasson a széria, amelynek már akkor Európa-bajnoka volt a szombathelyi Kiss Norbert. Rengetegen könnyes nosztalgiával beszéltek évekig a Hungarocamion, és leginkább Krasznai János egykori vitézkedéséről még a 80-as évek végéről, a hőskor egyértelműen akkor volt. Ma már azonban közel sem olyan egyszerű versenyt szervezni, mint akkor, állami akarattal. Egy kis magyar csapat, azonban Őry Tamás vezetésével azonban nem ismert lehetetlent, és mert nagyot álmodni, és sikerült megegyezniük a széria új promóterével, az ETRA-val.

    Az első év rögtön emlékezetesre sikerült, hiszen volt például Kovács Ákos koncert is, ami eléggé a sajátja a kamionos hétvégéknek, hogy az amúgy is nagy zsivajt még este is fokozzák. A jegyárak olyan barátira sikeredtek, mint kb. idén: akkor még a keményvonalas Ákos rajongók is inkább eljöttek a Hungaroringre emiatt, mint hogy megnézzék más helyszínen a kedvenc énekesüket. Míg Németországban, ahol a versenysorozatnak a legerősebb bázisa van ez egy működőképes, sőt természetes modell, addig Magyarországon sajnos ez nem vált be, és a szervezőknek új utat kellett kitalálniuk. A 2015-ös év kiemelkedő momentuma volt a kamionversenyzés szerelmeseinek, amikor a pace truck-ot Krasznai János vezethette, de akkor még nem tudtuk azt, hogy utoljára…

    2016-ban jól ráérezve arra, hogy a szakértő magyar közönség mit is akar, sikerült megállapodni a Blancpain GT Series szervezőivel a magyar promóternek, így a luxusautós versenyszéria is tiszteletét tette Mogyoródon. Elég jó kombinációs is volt ez, és így már pont ez is volt a „baj”, hogy túl sok érdekesség volt a pályán, odaszögezve a nézőket az üléssorokhoz, így a pályán kívüli attrakciók családi viták középpontjába került. A hazai izgalmakat pedig tovább fokozta az, hogy Kiss Norbert átigazolt az egy évvel korábbi sereghajtó Tankpool24 Racing csapathoz, és megmutatta azt, hogy milyen az, ha egy magyar fiú nyomja a Mercedesnek…

    2017-ben a szervezők újra hívták a Blancpain versenyzőit, akik továbbra is színesebbé tették a motorsport rajongóknak a Kamion EB és Fesztivált, és Kiss is gangot váltott a Mercedesen, így volt miért örülni és lelkesednie a közönségnek. A szokásos gyermekbarát családi programok pedig további mélységet kaptak azzal, hogy szabadtéri múzeumként kiállította a járműveit a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is, nagyapák és unokák legnagyobb örömére. Az igazán felkészültek pedig észrevehették, hogy a dobogón a Krasznai-díjat, amelyet a magyar szervezők hívtak életre, és a napi leggyorsabb versenykört teljesítő pilóta kapja, ezúttal Goike György adta át, aki bizony ott volt 1987-ben az első hungaroringi kamionverseny rajtjánál, a Hungarocamion Renault versenykamionban…

    Tavaly a szervezők igazán rápakoltak a retro érzésre, mert nem csak Dinnyés Lászlót sikerült előkeríteniük Svédországból, hanem a lehető legnagyobb titokban épült RÁBA S16 replika versenykamion leleplezése is a rendezvény keretein belül történt. Ez utóbbit a csirketelepi betyár, Béke Tóni keltette életre, és ha már Polgárból először látogatott el a Hungaroringre, hozott magával még egy patentül felújított RÁBA teherautót, illetve egy több mint 600 lóerős Ikarus buszt is. Újdonság volt az is, hogy az augusztus végi, szeptember eleje időpontról a nyár elejére került a Kamion EB és Fesztivál, ahogy annak idején volt az a 80-as években is.

    2019 még előttünk áll, de hogy még többen élvezhessék az ötödik alkalommal összesereglett versenykamionokat, a szerveszők gondoltak egy nagyot, és igazán diszkrét árat szabtak: ha már az ötödik, akkor a hétvégi jegy 5000 Ft. Egyáltalán nem sértő összeg, és ami már biztos, hogy az újra összeállt egykori sikerkovács Európa-bajnok banda Kiss vezényletével újra győzni akarnak. Visszatér majd Béke Tóni is természetesen a BABA-jával, és egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha újra előkerülne valamelyik egykori hungarocamionos versenyző.

    Mire számíthatunk azonban Kiss Norbitól a hazai futamán? 2015-ben le sem lehetett taszajtani a dobogóról, ekkor két első helye mellé begyűjtött egy másodikat és egy harmadikat is az MAN-nel. 2016-ban már mindezt a lesajnált Mercedesszel követte el, de nyerni nem tudott, „csak” két második és két harmadik hely volt a mérleg. 2017-ben bebizonyította, hogy a hazai közönség előtt is tud nyerni a Mercivel, és szerzett még egy második helyet is a Hungaroringen. Tavaly pedig egy második és harmadik hely mellett fontos pontokat szerzett itthon.

    Idén tehát minden adott az újabb gála előadáshoz, az pedig hogy jól végzik a dolgukat a magyar szervezők mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a majd ősszel megrendezésre kerülő nyíregyházi rali Európa-bajnoki verseny szervezésében is részt vesznek.