Címke: Tankpool24

  • Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Pénteken borongós-esős idő fogadta a kamion Európa-bajnokság mezőnyét. Szombatra azonban kivirradt, sőt felvirradt a Tankpool24 Racing Team történetének eddigi legsikeresebb napja. Norbi és a csapat is tartott a zolderi pályától, de remek munkát végeztek a németek, és így bátran nekivághattak az időmérőnek.

    Mindkét versenyzőjük a top 10-be verekedte be magát, André Kursim a 9. helyre kvalifikált, a szombathelyi Kiss Norbi pedig az első sorba, a bajnokesélyes Adam Lacko mellé.

    Az idei év megszokott forgatókönyvét várta mindenki a hétvége első rajtját követően, és ez az első kanyarig igaz is volt. Utána viszont Kiss aránylag könnyedén el tudott menni cseh riválisa mellett a kettes kanyarban, és a mezőnnyel legközelebb csak a célban találkozott. Mint utóbb kiderült, pár körrel később Adam kiállni volt kénytelen, tönkrement a váltója. A dobogón német társaságot kapott Norbi, Jochen Hahn lett a második, Sascha Lenz pedig a harmadik. Mivel Steffi Halm is megtalálta a szalagkorlátot a 11-es kanyarban, ez az eredmény azt is jelentette, hogy Norbi hirtelen az összetett pontversenyben is visszatért a harmadik helyre.

    A szombati második verseny komoly izgalmakat ígért, hiszen az élmezőny két tagja, Steffi Halm és Adam Lacko is csak a rajtrács végéről iramodhatott neki a 12 körnek. A fordított rajtrács miatt Kiss a 8. helyről indult, és a cél egyértelmű volt: kimaradni a balhékból a legszűkebb, legveszélyesebb pályán, ahová ellátogat a bajnokság. Szerencsére az események Norbi mögött zajlottak, és valóban ezen ütközeteknek több kamion is a kárát látta, miközben a Lacko-Halm páros nagy ütemben lépdelt előre. Norbi az első kör végén már az ötödik volt, miközben Mercedeses csapattársa, André Kursim életében először az első helyen vezette a futamot, sőt folyamatosan távolodott el a mezőnytől. Gerd Körber, ahogy az első versenyen úgy most is “ elfogyott”, és ennek köszönhetően Norbi is előrébb tudott lépni és így a negyedik helyen állt. A rajt után pár körrel Antonio Albacete élvezhette jó ideig a Tankpool24-es srácok szendvicsét. Körről-körre szorosabb lett a Norbi és a spanyol versenyző csatája, így az élmenők már stabilan egy másodpercen belül voltak egymástól. Közben mögéjük felért Hahn-Lacko-Lenz és Halm. A spanyol pilóta ugyan rutinosan szorongatta az első győzelmére hajtó fiatal Kursimot, de ő kitartott. Kiss azonban egy huszárvágással a kettes-hármas kanyarkombinációban a spanyol elé tudott vágni, így a német kis privát csapat történelmük első kettős sikerét ünnepelhették, Kursim-Kiss sorrendben!

  • Klasszikus, de veszélyes – mondta Kiss Norbi Zolderről!

    Klasszikus, de veszélyes – mondta Kiss Norbi Zolderről!

    Az inkább peches cseh hétvége után egy régi-régi Forma-1-es pályára látogat el a kamionos Európa-bajnokság mezőnye, így a szombathelyi Kiss Norbert is. Nem rendeztek itt már jó ideje futamot a száguldó cirkuszban, és ennek bizony az is az oka, hogy gyakoriak a versenybalesetek ezen a pályán. Alig pár évvel ezelőtt ezt Norbi egykori csapattársa Major Benedek egy rajtbaleset formájában tapasztalhatta meg, de lehetne sajnos még szomorúbb példákat is mondani, mint például Gilles Villeneuve esete. Maximális tiszteletet követel ez a pálya, és tudja ezt a 32 éves magyar pilóta is:

    „Zolder egy igazán klasszikus, izgalmas pálya. Nagyon rizikós versenyautóval is, hát még kamionnal. Nagyon szűk a pálya, még a rajt-cél egyenes is, itt nem lehet lazítani, folyamatosan figyelni kell. Talán elmondható az, hogy a legveszélyesebb helyszín a versenynaptárban.”

    A Tankpool24 legénysége is óvatosan indul neki az előttük álló versenyhétvégének, még a csapat technikai igazgatója, és Norbi versenymérnöke, Stefan Honens is kemény hétvégére számít, ami különösen a fékeket veszi majd igénybe. Ezzel kapcsolatosan Norbi elmondta, hogy :

    “Tavaly komoly nehézségekbe ütköztünk itt, volt egy kiesésem is. A futamgyőzelem itt csodaszámba menne most, mivel a pálya karakterisztikája nem fekszik nekünk, ahogy az előző versenyhelyszínen, Mostban. Sok sikán és egyenes váltja egymást, és a kigyorsításunkon még sokat kell javítani. Ennek ellenére, ha össze tudunk rakni az időmérőkön egy-egy jó kört, a dobogó nem lesz elérhetetlen. Haladunk tovább előre, és Belgiumban az a célunk, hogy annak ellenére, hogy a Mercedesnek nem fekszik ez a pálya, a lehető legtöbb pontot elhozzuk, és ha lehet, akkor Jochen Hahn és Steffi Halm elé keveredjek a versenypályán és a pontversenyben is…”

  • Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Hetedik fordulójához ért az idei kamionos Európa-bajnokság, és most hétvégén Zolderbe, Belgiumba látogatnak el. A szezon a kétharmadánál tart, mostantól jön a végjáték. Ez a pálya az egyik legnagyobb kihívás a versenynaptárban, egyaránt a versenyzőknek és a gépeiknek is. Aki kifejezetten várja ezt, az pedig nem más, mint Jochen Hahn, a tavalyi bajnok, aki 2016-ban két futamot is nyert itt.

    A németnek eddig elég vegyes éve van, de a nyári szünet után újra visszatért a siker útjára, hiszen az Autodrom Mostban is tudott nyerni, egyre inkább összeszokik a 2017-es IVECO-jával. Így nyilatkozott a hétvége előtt:
    „Zolder egyike a kedvenc pályáimnak. Itt nagyon kell koncentrálni. Ahogy közeledünk az év vége felé, alacsonyabb a hőmérséklet is, így kisebb a tapadás is.”
    Ezen megállapítással egyetért MAN-es honfitársa, Sascha Lenz is:
    „A nagy sebesség, majd hirtelen fékezés jellemző Zolderre, és ez megterheli a kamionokat, nehéz megtalálni a megfelelő sebességet. A jó tapadás a szűk sikánokban kiemelkedően fontos ahhoz, hogy jó köridőt érjen itt el valaki.”
    A kétszeres bajnok David Vrsecky is már várja a csatákat Belgiumban: „A legnagyobb adrenalinlöketet a szezonban ezen a pályán kapjuk.” – árulta el a Buggyra versenyzője, aki idei legjobb eredményén van túl, hiszen hazájában második helyezést is tudott elérni alig pár hete.

    A versenyzők mindent meg fognak tenni azért, hogy elkerüljék a falakat, és a gépeknek is tökéletesnek kell lenniük, különösen a fékrendszereknek. Stefan Honens, a Tankpool24 Racing technikai igazgatója ki is jelentette: „A fékek tekintetében Zolder a legkeményebb pálya az évben.”

    A bajnoki cím esélyese, Adam Lacko nagyot lépett előre egyaránt a magyar és a cseh hétvégén is. A versenyzőnek kényelmes 60 pontos előnye van a második Jochen Hahnnal szemben. Jó lehet neki a lapjárás majd itt is, hiszen tavaly is kétszer nyert itt. Az összetett második helyéért azonban hatalmas a harc, hiszen csak 17 pont választja el Jochent, Steffi Halmot és Kiss Norbertet.

    Újabb szereplői is lesznek a hétvégének, így 17 versenykamion állhat fel majd a rajtrácsra. Jose Manuel Viera De Souza és Jose Fernandes Teodosio Renault illetve Volvo kamionokkal indulnak majd. Ők a VTR Racing versenyzői, és idén már indultak a Nürburgringen. Thomas Robineau is visszatér az MAN-jével, ő utoljára idén Misanoban indult. Újabb portugál és holland indulók is lesznek, név szerint José Eduardo Texeira Rodrigues és Henry Tijhuis. Rodrigues lesz a legfiatalabb a mezőnyben, apja José és nagyapja Eduardo teszi teljessé a családi versenykamionos idillt, amire egyszer már volt példa, 2016-ban Jaramában.

  • Kiss Norbi értékes pontokat szerzett Mostban

    Kiss Norbi értékes pontokat szerzett Mostban

    Nem sikerült megismételnie a tegnapi időmérős bravúrját Kiss Norbinak az Autodrom Mostban. Vasárnap a Super pole-ban csak az ötödik helyre sikerült kormányoznia a Mercedesét, úgy, hogy előtte volt az összes olyan ellenfele, akik menet közben már a pontversenyben is elé kerültek. A cseh hétvége harmadik versenye is sok izgalmat tartogatott, mivel mind az öt élről induló esélyes lehetett dobogós helyezésekre.

    A vasárnapi első verseny rajtja után a mezőny eleje megőrizte a rajtrácson elfoglalt pozícióját, csak Norbi mellől, a hatodik helyről startoló Smith pördült meg az első sikánban a Lenz-el való ütközés nyomán. Az MAN-nek előbb csak kinyílt, később tulajdonképpen teljesen leszakadt a jobboldali ajtaja. Hogy emiatt-e, vagy más műszaki hibája is volt, nem tudni, de az angol néhány kör után a verseny feladására kényszerült.

    Kiss Norbi az egész futam alatt ott loholt Steffi Halm nyomában és láthatóan gyorsabb volt a kanyarokban. A Mercedes jobban tapadt a kigyorsításoknál Norbinak nem sikerült előzési pozícióba kerülnie. Az első öt helyezett egész verseny alatt megőrizte a kvalifikáción megszerzett helyét, így a kockás zászló Lacko, Hahn, Albacete, Halm, Kiss sorrendben intette le őket, vagyis Norbi az ötödik helyen ért célba. Vasárnap a Tankpool24 Mercedese igazi szürke eminenciásként viselkedett, kiszolgálta ugyan “gazdáját”, de sajnos a pálya karakterisztikája miatt több nem volt most benne.

    A hétvége utolsó versenyén a fordított rajtrács miatt Norbi a negyedik helyről indulhatott. A rajt után Steffi Halmnak ismét sikerült Norbi elé kerülnie, sőt, néhány kanyar erejéig Albacete is megelőzte őt. A spanyoltól Norbi gyorsan visszavette a pozíciót, majd az első kör végén, a pálya hátsó részén David Vrsecky és Sascha Lenz akaszkodott össze, aminek a német látta kárát, lesodródott a pályáról és mire sikerült visszatérnie már Halm és Norbi is elmentek mellette. Így Norbi ismét az negyedik helyen találta magát és innentől izgalmas játék kezdődött. Norbi támadta Halmot, Halm támadta Vrseckyt, de pozíciót senki nem tudott fogni a másikon.
    A befutó előtti utolsó kanyarban a cseh és a német pilóta a belső ívet védték, miközben Norbi kívülről próbálkozott. A Mercedes orra előrébb is volt már a kék MAN-nél, de az utolsó kigyorsítás jobban sikerült a német hölgynek, így körülbelül 30 centiméterrel lépte át hamarabb a célvonalat.
    Kiss Norbi:
    „A bajnokság szempontjából sajnos nem alakult jól ez a hétvégénk, de azért sikerült pontokat mentenünk, ami jó, mert versenyben maradtunk a bajnokság második helyéért.
    Remélhetőleg a hátralévő három hétvégén javítani tudunk. Zolderben még biztosan nehéz dolgunk lesz, de LeMans-ban és Jaramában újra esélyesek vagyunk akár a győzelemre is.”

    Ahogy azt korábban már Norbi is többször elmondta, az idei év is az építkezésé. Nagyon sokat kell dolgozni a versenykamionon, mivel a Tankpool24 Racing Team több éve még sereghajtó volt. Mindenki küzd a bajnoki címért, de legyünk őszinték: irreális elvárás az, hogy a második közös évében a bajnoki címért menjenek, annak ellenére, hogy idén már több győzelem is koronázta a munkájukat. 2017-ben az a cél, hogy a bajnoki tabellát magasan vezető Adam Lacko mögött folyó ádáz harcban dobogós helyet szerezzenek. Jelenlegi állás szerint ebbe akár négy pilóta is beleszólhat a hátralévő három versenyhétvégén, közöttük Norbi is.

    A következő Európa-bajnoki futam Zolderben lesz, Belgium másik olyan ismert pályáján, Spa-Francorchamps mellett, ahol a Forma-1 is járt. Szeptember 16-17-én tehát újabb komoly megpróbáltatás vár Kiss Norbira, és egyértelmű a cél: javulni kell, az év második felében, nem lehet leereszteni!

  • Kiss Mostban is dobogón, majd kiállt a második futamon

    Kiss Mostban is dobogón, majd kiállt a második futamon

    A hungaroringi verseny után még Magyarországon sikerült elvégezni a motorcserét. Az új erőforrással Norbi már pénteken is a leggyorsabbak közé tartozott. Szombaton sokáig az övé volt a legjobb idő a Superpole alatt is, de az utolsó pillanatban a rutinos róka, Jochen Hahn megtréfálta, és elhappolta a szombathelyi pilóta orra elől a pole pozíciót.

    Az első futam rajtjánál a harmadikként induló Adam Lacko nagyon szerette volna megelőzni Norbit, de a magyar fiú megtartotta a második helyezését. Jochen Hahn így az első körökben jelentős előnyt tudott szerezni Norbival és a vele csatázó Adam Lacko-val szemben. A kettőjük csatájába Steffi Halm is próbált beleszólni a negyedik körben. Lacko versenykamionja erőre kapott, és folyamatosan támadta Norbit több körön keresztül. A célegyenesben fej-fej mellett haladtak, aztán a cseh pilótának az egyes kanyarban sikerült megelőznie Norbit. Ezután üldözőbe vette az első helyen álló Hahnt, de már nem őt már nem tudta utolérni.

    A harmadik helynek köszönhetően Norbi a sűrűjéből kezdhette meg hétvége második futamát. Ennek a rajtja is jól sikerült, de sajnos Norbit Albacete az első kanyarban oldalba lökte, közben Steffi Halm az ötödikről a harmadik helyre ugrott előre. A német hölgy Vrseckyt majdnem a pályán kívülre tette, aki így pont Norbi elé keveredett vissza. A kétszeres Európa-bajnokunk egy Buggy-rás szendvicsbe került, mivel előtte Vrseckyt próbálta meg feltartani és közben mögötte Lacko támadta. Az első körben Antonio Albacete is kapott egyet Vrseckytől, aki így esett vissza a hetedik helyre. Lacko és Vrsecky összjátékának az lett a végeredménye, hogy Norbit megelőzte Lackó, akit ezután csapattársa “előzékenyen” maga elé is engedett. A szombathelyi pilóta mellett aztán gyors egymásutánban elment Albacete és Hahn, végül Gerd Körber is. A helyzet alapján egyértelmű volt, hogy ismét probléma lett a Tankpool24 Mercedesével. Miután Kiss kiállt, elmondta, hogy ezúttal a kormányzás ment tönkre.

    Vasárnap újabb időmérő és két versenyfutam vár a mezőnyre.

  • Kiss most már készen áll a cseh versenyre

    Kiss most már készen áll a cseh versenyre

    A kamion Európa-bajnokság magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi utolsó futamán Kiss Norbi mindent vagy semmi alapon ment, de a technika nem bírta az iramot, és a motor megadta magát a Mercedesben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a német autóipari óriás kezd jobban beállni a Tankpool24 Racing mögé, így a tavalyi évvel ellentétben az idén már adott egy plusz motort tartalékba a csapatnak. A probléma már csak az volt, hogy miközben a mezőny többi része a magyar hétvége után egyből útra is kelt, és a hétvégi következő verseny helyszíne, a csehországi Autodrom Most felé vette az irányt, addig Markus Bauer csapatánál még meg kellett birkózni az erőforrás komplett cseréjével is.

    Ennek a problémának a megoldásában a Camion Express Szerviz Kft. sietett Norbi és csapata segítségére, azzal is, hogy újra helyet biztosítottak a felkészítéshez, szereléshez, ami most indokoltabb volt, mint eddig bármikor a szezon folyamán. A német-magyar összefogás újra eredményes volt, mert egy erős munkanap végén beröffent az Actros új szíve, és este már partihangulat volt a csarnokban, ahonnan Norbi is bejelentkezett élő videó formájában a Facebook-oldalán. A felvétel alább tekinthető meg:

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/1432647246830353/

     

    Kiss szinte folyamatosan ingázik a tévék, rádiók felkérésének eleget téve, és menet közben telefonon ad még interjúkat, de hamarosan már neki is el kell indulnia Csehországba. A csapat mindeközben kellemesen is próbálta eltölteni az időt, ha már itt „ragadtak”, a Balaton mellett pihentek is egy kicsit.

    Annak ellenére, hogy pontokban nőtt a lemaradás a bajnoki éllovas Adam Lackóhoz képest a Hungaroring után, Norbiék nem feltett kézzel utaznak az idei fő rivális hazájába. Kiss elmondása szerint most már örülnének akár egy esős versenynek is, mert úgy tűnik, megtalálták a megfelelő beállításokat a Mercedesen a vizes körülményekre. Ugyan a Tankpool24 legénysége utolsóként hagyja el Magyarország területét, az elsőségért szállnak majd újra harcba a hétvégén.

  • Sikerrel zárult a harmadik Kamion EB és Fesztivál

    Sikerrel zárult a harmadik Kamion EB és Fesztivál

    Hatalmas magyar és persze külföldi szurkolótábor előtt aratta újabb futamgyőzelmét a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert. A siker borítékolható volt, hiszen komoly népszerűségnek örved az autósport ezen ága. A több tonnás monstrumok versenyére augusztus utolsó hétvégéjén került sor a mogyoródi versenypályán. A Hungaroringnek azonban nem újdonság a kamionos különítmény, hiszen nem sokkal a megnyitása után már rendeztek itt ilyen versenyeket, egész pontosan harminc esztendeje, 1987 óta. Akkor három éven keresztül zajlottak kamionversenyek, az új időszámítás 2015-ben kezdődött. A csúcs kategóriás prototípusok futamán nemcsak a versenyek kaptak helyet, hanem szakmai rendezvények és gyermekprogramok is várták az érdeklődőket.

    De menjünk szépen sorban. A Hungaroring az Európa-bajnoki sorozat ötödik állomása, ahol négy futamon kellett teljesítenie a több tonnás mezőnynek. Az FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál legnagyobb sztárja továbbra is a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert volt. A tehetséges versenyző két bajnoki cím megszerzése után 2016-ban váltott, és egy német csapatban folytatja pályafutását. A Tankpool24 Racing-hez csatlakozva Norbi kihívást látott a német csapat felzárkóztatásában. A közös munka gyümölcsére nem is kellett sokat várnunk, Kiss Norbi két futamgyőzelemmel és az abszolút tabella második helyével érkezett a hungaroringi folytatásra.
    Az előzetes edzésekből már látszott, hogy Norbit nehéz lesz megfogni hazai pályáján, komoly tempót diktálva a legjobb köridővel ő indulhatott a pole pozícióból. A magyar pilóta elsőségét sikeresen megőrizve rajt-cél győzelmet aratott az első futamon. „Különleges élmény volt a magyar szurkolók előtt nyernem” -mesélte boldogan az idény harmadik futamgyőzelmének megszerzésekor.
    A folytatás már nem ennyire örömteli, a fordított rajtoltatást követően Norbi a nyolcadik pozícióból indulva, komoly lökdösődésnek volt kitéve. Sajnos ennek a tülekedésnek a magyar versenyző esett áldozatául, az Oxxo Racing, vagyis a magyar csapat pilótája Ryan Smith ment neki, az ütközésben a Mercedesben eltört az első rugó, így Norbi a verseny feladására kényszerült.
    A vasárnapi időmérőn is Kiss Norbi volt a leggyorsabb, az élről rajtolva azonban nehezen bírta az összetett élén álló Adam Lacko támadásait, pár körrel később át kellett adnia elsőségét cseh riválisának. Habár körről-körre gyorsabb volt nála, mégsem talált megfelelő előzési helyzetet, így a második helyen zárta a fő viadalt.
    A záró futam sem a magyar pilótának kedvezett, a hetedik körben technikai gondja támadt, idő előtt búcsúzni kényszerült. A nap második győzelme is legnagyobb ellenfeléé, Adam Lackoé lett, aki ezzel az összetettben tovább növelte előnyét, a második helyen álló Kiss Norbi és Jochen Hahn előtt. Két szép dobogós helye mellett a nap leggyorsabb kört elérő indulónak járó, Krasznai János-díj is a magyar versenyzőé lett.

    Az elmúlt esztendőben a kamionok versenyét a sportautók küzdelmei fűszerezték meg. A nagy sikerrel fogadott Blancpain Sprint Series mezőnye most ismét Magyarországra látogatott. A tonnák helyett a lóerők hódítottak, a gyönyörű luxusmárkák széles spektrumát felvonultató sorozat a Fässler, Vanthoor kettős győzelmével zárult.

    A versenyek mellett a rendezők szakmai kiállításokkal is várták az érdeklődőket, ahol a legnagyobb kamion-, pótkocsigyártó és logisztikai céget is helyet kaptak. A Malév busz és a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is kitelepült, ahol Békési Gyuri bácsi vezette körbe a leginkább fiatalokból álló kis csoportokat. A rendezvény autóipari jelentőségét jelzi, hogy a kiállítók névsorát színesítette a MOL, az Iveco, a Révész Trans, a Láng, a Delta Truck, az Optitrailer vagy a Fliegl.
    Az eseménynek komoly gazdasági jelentősége is volt, hiszen Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group, DAF és Schmitz bejelentette, hogy a 370 új kamiont és 100 pótkocsit szerez be. Az ünnepélyes átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

    A luxusautók mellett Kovács Miklós egy más perspektívát mutatott a kamionsportból, megmutatta a Silkway Rallye-t, vagyis a 10.000 kilométeres sivatagi kalandot megjárt terepralis kamionját, a Qualisport Torpedo-t.
    A hétvége fergeteges kikapcsolódást kínált az egész családnak, a Kamionkorzó igazi paradé hangulatot idézett, míg a pálya nagyrésze gigantikus játszótérré alakult, minden korosztály megtalálta a számára leginkább tetsző programot. A legkisebbek kipróbálhatták a szüleik által irányított elektromos kisautókat, együtt kereket cserélhettek, a pár évvel nagyobb gyerekek a retró világát idéző pedálos járgányokkal hasíthattak, de várt itt óriás buborékfújó, mászó fal, ugráló vár, arcfestés, és megannyi interaktív játék, csocsó, szimulátor a család kisebb tagjaira. Szombaton és vasárnap pedig 2-2 motocross fresstyle bemutató szórakoztatta a kilátogatókat.

  • Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

    A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

    „Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

    A bajnokság állása:
    1. Adam Lacko 232 pont
    2. KISS NORBERT 174 pont
    3. Jochen Hahn 174 pont
    4. Steffi Halm 172 pont
    5. Antonio Albacete 126 pont
    6. Sascha Lenz 92 pont
    7. Gerd Körber 88 pont
    8. David Vrsecky 48 pont
    9. Andre Kursim 43 pont
    10. José Rodrigues 40 pont

  • Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    A szombathelyi Kiss Norbert határozott célokkal indult neki a hazai kamionos hétvégének, és ennek a munkának már pénteken nekilátott csapatával, a Tankpool24 Racing Team-el. Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy jól sikerült a felkészülés az egy hónapnyi szünet alatt. A Mercedes új motorja jól muzsikál, így mindenki nagyon várta a szombati első versenynapot.

    Az időmérő edzés is jól alakult. Norbi elsőként végzett Jochen Hahn és Steffi Halm előtt. Ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett a magyar versenyző és izgult, hogy mi lesz majd az első futam rajtjánál. A félelem nem volt alaptalan, mivel Jochen Hahn valóban kicsivel jobban kapta el a rajtot. Norbinak azonban sikerült a belső ívet megtartania és elsőként tudott elfordulni. A nagy ellenfél Buggyra-nak ez már nem sikerült annyira jól. A cseh pilóta végül sikerrel megelőzte Albacete-t, a negyedik helyért. A mezőny végéről rajtoló Ryan Smith pedig beverekedte magát a középmezőnybe, miközben Norbi a verseny felére már 4 másodperccel növelte az előnyét Hahn-nal szemben.

    A fordított rajtrácsos második versenyen David Vrsecky indulhatott az élről. Norbi is remekül rajtolt, és az élboly után kereste a helyét, amikor beköszönt neki Smith, olyannyira, hogy kicsit keresztbe is állt Norbi, majd lelassult. Az ütközés eredményeképp a magyar pilóta egyből a parc fermébe hajtott, és kiállni kényszerült. Mint utólag kiderült, a rugó tört el. Az esetet egyből el is kezdték vizsgálni, miközben Vrsecky előre engedte a csapattársát Lackot, őt pedig megelőzte Jochen Hahn. A német ugyan próbálta befogni a bajnoki tabella élén álló cseh pilótát, de ez nem sikerült neki. Mögöttük két eléggé megviselt kamion csatázott, Vrsecky és Smith. Az ő párharcukat az utolsó kanyar döntötte el, ahol az angol el tudott menni, és így lett harmadik. A Norbival történt incidense miatt a kilátogató magyar közönség hallhatóan nem örült. A versenybizottság ugyan órákon át vizsgálta az esetet, de végül helyben hagyták az eredményt, így Smith megtarthatta a helyezését, de vasárnapra kapott három rajthelyes büntetést az eset miatt.

    Követhető lesz az eredmény Kiss Norbi oldalán:
    http://www.kissnorbi.com/live

  • Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    A kamionversenyzőknek is véget ért a nyári szünet, és míg a Forma-1-es kollégák Spa-Francorchamps felé veszik az irányt, addig előbbiek a Hungaroringre érkeznek. A magyar helyszín az ötödik forduló a kilenc állomásos idei szezonból, és a mi versenyünk a kezdete a monstrumok kelet-európai turnéjának. A következő héten ugyanis már a Cseh Köztársaság felé veszik az irányt, és Mostban mennek majd. A bajnokság szempontjából ezen versenyek végkimenetele döntő lesz.

    Jelenleg a legtöbb ütőkártya Adam Lacko kezében van, a szezon második felére nézve is. A Buggyra versenyzője az eddigi 15 versenyből hatot megnyert, Misanoban és a Nürburgringen is hármat-hármat. 43 pontos előnye van most, így a cseh pilóta elkezdhet matematikázni is akár, bár nem erről híres, hiszen benne van a versenyszellem, és folytatná a győzelmi szériáját, egészen addig, ameddig végre először elhódítaná az Európa-bajnoki címet.

    Első számú kihívója most már viszont a szombathelyi Kiss Norbert, aki kétszer is nyert a legutóbbi Slovakia Ring versenyein. A helyi hős 2015-ben már kétszer is nyert a hazai közönség előtt, ez az az év is, amikor megszerezte a második bajnoki címét a nemzetközi sorozatban. Tavaly is négyszer állt a pódiumra, ami a kilátogató közönséget igazán tűzbe hozta. A Tankpool24 versenyzője egyre gyorsabb a Mercedesével, és már akár ezen a hétvégén komolyan elkezdheti szorongatni Lackot a bajnoki címért.

    Kiss után a németek egy kis csoportja jön a bajnokságban, a regnáló bajnok Jochen Hahnnal és Steffi Halmmal. Ők is még bőven esélyesek arra, hogy beleszóljanak a bajnoki címért folyó vetélkedésbe. Akivel pedig újra számolni kell, az nem más, mint Antonio Albacete, aki szintén a Slovakia Ringen győzött idén először, és vélhetően megnőtt az étvágya emiatt.

    A dobogóért száll harcba akár Adam Buggyrás csapattársa David Vrsecky is, aki az utolsó két alkalommal már pontokat is szerzett. Gerd Körber és Sascha Lenz is okozhatnak akár meglepetéseket.

    Ryan Smith and Shane Brereton lesznek azon brit urak, akik ezúttal is csatlakoznak az állandó mezőnyhöz. Smith a szezonnyitó óta most tér vissza először, akkor csúnyán összetört a kamionja, miután ütköztek a szintén beugrós Alen Draganoviccsal. Brereton utoljára tavaly Le Mansban indult. Smith mindig is elég versenyképes volt, és tavaly is remekelt a Hungaroringen. Az OXXO versenyzője ugyan másodikként is végzett egyszer tavaly a ringen, de utólag büntetést kapott. Ennek ellenére dobogós helyezéssel távozott akkor a hétvégéről. Újra itt lesz Frankie Vojtíšek is, aki a Slovakia Ringen tért vissza az idei körforgásba, Gerd Körber mellett egyike azon veterán versenyzőknek, akik még együtt versenyeztek a két éve elhunyt Krasznai Jánossal.