Címke: tanácstalanság

  • Vasseur: A Q2-ben k**tuk el a hétvégénket

    Vasseur: A Q2-ben k**tuk el a hétvégénket

    Az Alfa Romeo pozitívan zárta a csütörtöki napot Monacóban, ám szombat délután hirtelen megváltoztak a dolgok. Az istálló csapatfőnöke Frederic Vasseur dühösen csak annyit mondott: elk**ták a Q2-t ezért sikerül rosszul a vasárnapjuk is.

    Antonio Giovinazzi a harmadik szabadedzésen a hatodik helyen végzett, ám ez a jó eredmény azonban nem tartott ki olyan sokáig, mint ahogy azt remélték. Az időmérőn az Alfa Romeo két pilótája a 14. és 15. helyet szerezték meg, míg vasárnap mindkét versenyzőn felülkerekedett egy-egy Williams.

    ,,Úgy vélem már a Q2-ben veszítettük el a versenyt, a szabadedzéseken meg volt a tempónk, az első 10-ben végeztünk, majd a Q1 és a Q2 között elvesztettünk valamit, lassabbak voltunk a Q2-ben, mint a Q1-ben, úgy, hogy javult a pálya állapota, és így tovább. Ez egyszerűen irreális. Ezzel k**tuk el a hétvégét. Egy teljes körű vizsgálatot kell tartanunk, meg kell néznünk, hogy mit csináltunk jól és mit rosszul, ugyanis a tempó a hétvége bizonyos részein megvolt. Ezen eredmények alapján kell előre lépnünk majd a következő fázisba.” – nyilatkozta Vasseur a Motorsport.com-nak.

  • Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    A Red Bull háza táján megosztottságot szült a Ferrari titokzatos illatú üzemanyaga. Már korábban beszámoltunk arról, hogy Christian Horner szerint különös illat terjeng, az olasz alakulat boxában. Nem rég Helmut Marko is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ám a brit csapatfőnökhöz képest, más illatot vélt felfedezni a „szomszédban”.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor leszögezte, nem gondolja illegálisnak az olaszok konstrukcióját, mindenesetre a válaszokat még keresik, mitől lettek hirtelen ennyivel gyorsabbak a maranellóiak a riválisoknál. Ausztráliában még szenvedett a Scuderia, míg Bahreinben, már öt tizeddel gyorsabb volt az egyenesekben, mint a Red Bull és a Mercedes. Igaz az Ezüst Nyilak aratták le a babérokat az elmúlt futamokon, ám mindkét nagy csapat úgy véli, hogy a Ferrari hirtelen fejlődése még komoly fejtőrést fog nekik okozni a jövőben.

    A riválisok keresik tehát a lehetséges magyarázatot, és egyelőre Christian Horner, a szimatára hagyatkozva talált is valami érdekeset. Pár nappal ezelőtt, ,,gapefruitléhez” hasonlította a Shell által készített üzemanyagot, ám ezzel Marko nem ért egyet, szerinte inkább eper illatú a készítmény.

    ,,Az igaz, hogy furcsa illat terjeng a Ferrari garázsából. Azonban az az illat nem grapefruit hanem eper! Úgy gyanítjuk, hogy megtalálták a megfelelő keveréket a motorjuknak, és ha ez így van, akkor el kell ismerni, hogy jó munkát végeztek. Most nekünk is valami hasonlóra kell törekednünk, továbbá nem gondolnám, hogy az autójuk illegális lenne!” –nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az Auto Bild-nek.

  • Wolff kontra Brexit: Nem tudom eldönteni, hogy amit látok az a Monty Python egyik része, vagy a valóság

    Wolff kontra Brexit: Nem tudom eldönteni, hogy amit látok az a Monty Python egyik része, vagy a valóság

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke ismét beszólt a Brexitre készülő Brit Kormánynak. Az osztrák csapatfőnök szerint a szigetországban zajló események felérnek egy komédiával, ami egyre jobban aggasztja 47 éves üzletembert.

    Theresa May brit miniszterelnök két szavazást is elvesztett egymás után Brexit ügyben, ugyanis a parlament leszavazta az Európai Unió által felajánlott feltételekkel tűzdelt kilépést, és nem rég szintén a nemek voltak többségben, mikor a megállapodás nélküli kiválás került az asztalra.

    Wolff már nem egyszer elmondta, nem pártolja a kilépést, ahogy a Mercedes sem. A német gyökerű, de Angliában állomásozó csapat dolgozóinak sorsa múlhat azon, hogy sikerül-e megállapodni, továbbá a megváltozott kereskedelmi, adózási és szállítási feltételek is gondot okozhatnak nekik és az F1 azon szereplőinek, akik szintén a „Ködös Albionban” működtetik gyárukat.

    Az osztrák csapatfőnök szerint a helyzet már tragikomédiába fordult, amit igazán elkeserítőnek tart.

    ,,Néha úgy érzem, ez egy tragédia, aztán egy bizonyos pont után, már egészen szórakoztató. Sokkal jobb, mint az a Netflixes dolog (Drive to Survive), komolyan! Minden esete nézem a BBC.com-on azokat az összefoglalókat, amiket mutatnak az alsóház üléseiről. Néha nem tudom eldönteni, hogy amit látok az a Monty Python egyik része, vagy ez a valóság és tényleg megtörténtek ezek a dolgok. Bajba fogok emiatt kerülni, nem szabadna politizálnom, azonban 26 nemzet képviselteti magát a csapatunkban, ezért ez az egész helyzet aggasztó számomra. Egy olyan világban élünk, ahol a termékek és szolgáltatások, valamint a munkaerő pillanatok alatt áramolhat be avagy ki egy adott országba, és ha ez megszakadna, akkor az komoly problémákat vetne fel, ugyanakkor nem hinném, hogy ez megtörténhet.”

    A Forma-1-ben szereplő csapatok nagy része brit központtal rendelkezik, ezért sem meglepő, hogy a sportág szereplőit nagyon is aggasztják a szigetországban zajló bizonytalanság és döntésképtelenség.

    ,,A Formula 1 az Egyesült Királyság Szilícium-völgye, ám az igaz, hogy sokkal nagyobb iparágak is vannak ennél, például az autógyártás. Ezekre az ágazatokra nagy hatással lenne az úgynevezett megállapodás nélküli kilépés. Nem is tudom pontosan, hogy ez a ,,no-deal Brexit” mit is jelentene. Mindazonáltal úgy gondolom, egy bizonyos szakasz elérése után már a józan ész fog érvényesülni, vagy legalábbis nagyon remélem.”