Címke: tanács

  • Massa ezt tanácsolja Leclerc-nek a bajnoki küzdelemben

    Massa ezt tanácsolja Leclerc-nek a bajnoki küzdelemben

    Az erős szezonkezdet ellenére teljesen kezd kicsúszni a talaj Charles Leclerc és a Ferrari lába alól, már ami a világbajnoki reményeket illeti. Az elmúlt hetek technikai, vezetői, stratégiai hibái után a nyári szünetben Max Verstappen közel négy futamgyőzelemnyi pontelőnnyel vezet.

    Noha még a Ferrari nem mondott le a bajnoki címről, hatalmas fordulatnak kellene bekövetkeznie, hogy Verstappen ne szerezze meg a második címét.

    Ebben próbál segíteni egy tanáccsal a Ferrari 2008-as „majdnem bajnoka” Felipe Massa. A brazil szerint a türelem, de legfőképp a nem nyilvánosság elé kiterített szennyes vezethet eredményre.

    „Leclerc egyáltalán nem boldog, de türelmesnek kell lennie. Ha elkezd harcolni, vitázni a csapatával az nem segít, se neki, se a csapatnak. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a Francia Nagydíjon elkövetett egy hibát, amivel elszalasztott egy olyan lehetőséget, amivel megnyerhette volna a futamot és sok pontot szerezhetett volna.” – kezdte Massa.

    „Még ha nem örülsz egy-egy döntésnek vagy hibának is, azt megfelelő profi módon kell kezelned. Az érzéseket, gondolatokat nem szabad kifelé mutatni, mert azzal egyik félnek sem segítesz, még ha a Ferrari követi el a több hibát. A nyilvános „harc” senkinek sem jó.” – tette hozzá.

  • Danner: Schumachernek türelmesnek kell lennie a Haasszal

    Danner: Schumachernek türelmesnek kell lennie a Haasszal

    Kulcsfontosságú, hogy Mick Schumacher képes legyen megőrizni a türelmét az újonc szezonjával a Haas csapatával, akik a mezőny egyik leglassabb csapata jelen pillanatban.

    Így látja a német RTL volt szakkomentátora Christian Danner, aki szerint a Formula 2 regnáló bajnoka – aki sok mindent tanult a bemutatkozó versenyén – remekül teljesített a csapattársához Niktika Mazepinhez képest a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

    Danner a motorsport-magazin.com-nak adott interjújában elmondta, hogy Schumacher Mazepinhez hasonló megforgása a verseny elején érthetetlen volt a számára.

    „Az autót egyáltalán nem volt könnyű vezetni,” – ismerte el a 63 éves Forma-1-ben is megfordult német. „Mick ennek ellenére azonban remek munkát volt képes végezni és jól versenyzett.”

    Danner azonban hangsúlyozta, hogy a Haas német pilótájának nehéz lesz megtartania ezt a fajta formát a szezon végéig.

    „Türelmesnek kell lennie és nem szabad elveszítenie a Forma-1 örömét,” – folytatta a német ex-pilóta. „Ha Mick a szezon végéig csak az utolsó vagy utolsóelőtti helyre lesz képes kvalifikálni magát, az egy idő után nem lesz már vicces a számára.

    „Erősnek kell lenni mentálisa, különben a mindennapi élet gyorsan elintézhet. Élete minden egyes perét ennek szentelte, hogy eljusson ide, az autosport királykategóriájába és ennek minden pillanatát ki kell élveznie.”

    Danner végül egy utolsó jó tanáccsal látta el a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát.

    „Ne versenyezz az autód határain túl. A legjobb, amit tehetsz az, ha kihozod az adott versenyhétvégéből a maximumot.”

  • Marko: Vettel jobban tette volna, ha meghallgat engem

    Marko: Vettel jobban tette volna, ha meghallgat engem

    Ugyan csak egy futamot teljesített még a Forma-1 mezőnye 2021-ben, azonban az már elmondható, hogy Sebastian Vettel nem érzi otthon magát az Aston Martinnál. Dr. Helmut Marko – aki hosszú éveken keresztül volt a négyszeres világbajnok mentora – elmondta, hogy Vettel most bánhatja azt, hogy nem hallgatta meg azt a tanácsát, miszerint csak egy éves kihagyást követően térjen vissza az F1 mezőnyébe.

    A Red Bull szaktanácsadója a Formel-1.de-nek adott interjújában magyarázta el azt, hogy szerinte miért volt rossz döntés Vettelnek rögtön az Aston Martinhoz szerződnie.

    „Ellene voltam ennek az egésznek, ki kellette volna hagynia egy évet,” mondta az osztrák. „Így most olyan eredményeket fog hozni, amiket tavaly a Ferrarival tudott és hát valljuk be, azok nem voltak valami fényesek.

    „Ha kihagyott volna egy szezont, akkor rendezhette volna a sorait és kitűzhette volna a céljait. Ráadásul még a pilótapiacon is kapósabb lett volna, de mivel nem hallgatott rám, ezért a dolog tárgytalan.

    A 77 éves Marko pedig hozzátette, hogy Vettel rossz lóra tett az Aston Martinnal, ugyanis a Mercedes autójából ihletet merítő csapat húzta a rövidebbet az új szabályváltozásokkal a címvédő alakulattal egyetemben.

    „Most az Aston Martinnál vagy ugye és láthatóan szenved az autóval,” – véli Marko.  „A két autó szerinte azonos és a bahreini versenyen közel nem ott voltak az erősorrendben, mint azt előzetesen elképzelték.

    „Egy szünet jobb hatással lehetett volna ré, ugyanis az kihozhatott volna belőle valami olyat, ami pozitív hatással lehetett volna a karrierjére.”

  • Berger tanácsa Vettelnek: Vonulj vissza!

    Berger tanácsa Vettelnek: Vonulj vissza!

    Az utóbbi hónapokban nagyot fordult a világ Sebastian Vettel és a Ferrari kapcsolatában. Amíg a Ferrari négyszeres világbajnok két évvel ezelőtt erőből nyerte meg a Brit Nagydíjat, az idei versenyen még némi szerencse is kellett ahhoz, hogy pontot szerezzen. Az olasz istálló korábbi versenyzője Gerhard Berger szerint itt az idő Vettel számára, hogy szögre akassza a bukósisakját.

    Már a szezon előtt biztosság vált, hogy a német versenyzőnek és a maranellói istállónak elválnak útjai a 2020-as szezon végeztével és a jövőjét továbbra is tele van kérdőjelekkel. Azonban egyre több olyan pletyka lát napvilágot, miszerint Vettel a Racing Pointnál – 2021-től Aston Martin – fogja folytatni Forma-1-es pályafutását. Egy olyan márkának, mint az Aston Martin, kapóra jönne egy négyszeres világbajnok, azonban az igazi kérdés az, hogy Vettel is jól járna-e a silverstonei istállóval.

    „Azt tanácsolnám neki, hogy hagyja ott az egészet,” – mondta Berger. „Másfelől azonban jól ismerem Sebastiant és tudom, hogy újra versenyeket akar nyerni. A Racing Point lenne e létező legjobb megoldás a számára, ugyanis Pérez és Stroll képes a dobogós helyezésekért harcolni. Egy olyasvalaki, mint Vettel, pedig még többre lenne képes egy ilyen autóval,” – idézi az osztrák szavait a Sportbuzzer.de.

    „Ha Vettelt egy olyan autóba ülteted be, ami közel a Mercedes szintjén áll vagy legalább bele tud szólni az élmezőny csatájába, akkor képes a maximumot teljesíteni és a legjobb eredményeket elérni. Már pedig a Racing Point autója jelen pillanatban sokkal jobb, mint a Ferrarié. Mint mondtam, ideális csapat lenne a számára a Racing Point és meg is érteném, ha ott folytatná 2021-től.”

  • Ecclestone tanácsa a Red Bullnak: Szerezzétek vissza Vettelt!

    Ecclestone tanácsa a Red Bullnak: Szerezzétek vissza Vettelt!

    Sebastian Vettelnek még mindig nincs csapata a 2021-es Forma-1-es szezonra. A négyszeres világbajnok ezt jelenlegi csapatának, a Ferrarinak köszönheti, akik nem vele szerették volna folytatni a száguldó cirkuszos projektjüket.

    Mindezek mellett még az idő is a német versenyző ellen dolgozik, ugyanis az időm múlásával egyre csak fogynak a lehetőségei. Vajon mit fog lépni Vettel? Visszamegy a Red Bullhoz, ahol mind a négy világbajnoki címét nyerte és újra megpróbálkozik sikerre vinni a Bikákat? Ugyan az utóbbi időben többször is szárnyakra kapott ez a pletyka, az energiaitalosok jelen pillanatban mindkét versenyzőjükkel elégedettek. Azonban ez még nem zárja ki Vettel visszatérésének lehetőségét.

    A pletykák azonban nem hazudnak, ugyanis a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz örömmel látná egykori szupertehetségét ismét a csapatának berkein belül és arra utasította Helmut Markot, hogy szerezze vissza a négyszeres bajnokot. A Red Bull tanácsadója tagadta ezen pletykákat, szóval itt egy kicsit bizonytalanná vált az ügy.

    Jól tudjuk, hogy a Forma-1 egykori tulajdonosa, Bernie Ecclestone jó kapcsolatot ápol Vettellel és mindenről megvan a maga véleménye. Mivel a négyszeres világbajnok ezen téma főszereplője, ezért erről is kifejtette a véleményét.

    A 90 éves üzletember az F1Insider.com-nak nyilatkozott a pletyka kapcsán. Szerinte mindkét félnek előnyös lenne Vettel leigazolása. Vettel személyében egy négyszeres világbajnokról beszélünk, aki óriási tapasztalattal rendelkezik és emellett még a marketing értéke is hasznos lehet a milton keynesi istálló számára.

    „Ha én vezetném a Red Bullt, azonnal visszaszerezném Sebastiant, már csak a csapat és a marketing szempontok miatt is,” – nyilatkozta Ecclestone, aki nemrégiben újra édesapa lett.

  • Russell: Remélem Hamilton sajnálja!

    Russell: Remélem Hamilton sajnálja!

    A Williams pilótája George Russell reméli, hogy egy nap Lewis Hamilton megbánja majd, hogy jó tanáccsal látta el. A tanácsot azelőtt kapta, hogy az F1-be került volna.

    „Kaptam egy kisebb tanácsot Lewistól nagyjából két évvel ezelőtt, mikor még az F2-ben mentem. Volt valami amivel szenvedtem, erről beszéltem pár mérnökkel, ő pedig segített nekem pilóta szemszögből.” – mondta Russell a Sky Sports-nak.

    „Ez gyakorlatilag az abroncsokról szólt, hogy hogyan próbáljak meg többet kihozni belőlük. Azt mondom ez a kis apróság segített nekem abban, hogy megtaláljam azt az extrát, ami a Formula 2-es karrierem elején hiányzott.” -folytatta.

    „Tulajdonképpen ez vitt előre az F1 felé, és nagyban segítette a váltást. Ez a pici gondolat valamit megindított a fejemben, sokat gondolok rá, és arra, hogy hogyan hozzak ki belőle többet. Remélem egy nap majd sajnálni fogja, hogy ezt a tanácsot adta nekem.”

  • Billy Mongert Niki Lauda motiválta a visszatérésben

    Billy Mongert Niki Lauda motiválta a visszatérésben

    Billy Monger elmondta, hogy nagy segítségére volt a visszatérésében Niki Lauda, aki folyamatosan biztatta és motiválta a fiatal versenyzőt.

    A 20 éves pilóta két évvel ezelőtt a Donington Parkban egy brit F4-es versenyen szenvedett egy horrorisztikus balesetet, ami után mindkét lábát amputálni kellett. Az álmát azonban nem adta fel, visszatért a versenyzéshez és legutóbb pedig Pau-ban már futamot is tudott nyerni.

    Most pedig elmesélte, hogy a visszatérésében fontos szerepet játszott a hétfőn 70 éves korában elhunyt Niki Lauda, aki szintén egy majdnem végzetes baleset után tért vissza az autósport világába, sikeresen.

    „A 2017-es Brit Nagydíjon, pár héttel a balesetem után volt lehetőségem találkozni Nikivel, amikor Lewis [Hamilton – a szerk.] vendége voltam a Mercedesnél. Még a felépülésem nagyon korai szakaszában jártam, bár már vissza akartam térni a versenyzéshez, de nem tudtam, hogy ez lehetséges lesz-e vagy sem. Niki erős szavakat mondott nekem, tanácsként: Ha valamit igazán akarsz, akkor ne hagyd, hogy bárki is az utadba álljon, csak dolgozz olyan keményen amennyire csak tudsz. Így tettem, és most itt vagyok.” – mesélte Monger.

  • Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Kimi Räikkönen úgy véli, ha Charles Leclerc ki tudja zárni a Ferrarit körülvevő „körítést”, akkor nagyon gyorsan megvillanhat tehetsége az olasz csapatnál.

    A finn versenyző szerint az élet könnyű is lehet Maranellóban abban az esetben, ha a pilóta nem keveredik bele bizonyos dolgokba és csak a vezetésre fókuszál. A 39 éves versenyzőt arról kérdezték, mit tanácsolna Charles Leclerc-nek a jövőre nézve, ám Räikkönen szerint a monacói pilóta nem igazán szorul ilyesmire, hiszen régóta ismeri a csapat tagjait.

    ,,Ismeri a csapatot (Leclerc), ugyanis már évek óta a Ferrari kötelékében versenyez, ez nem teljesen olyan mintha új helyre kellene mennie, emellett már rendelkezik némi tapasztalattal az F1-el kapcsolatban. A Ferrari egy különleges hely, néha felüti fejét a zűrzavar, ám ez mindig is így volt, ezért könnyebb lesz számára, ha nem keveredik bele túl sok mindenbe és csak azzal foglalkozik, amiért szerződtették. Gyakran előfordul az, hogy megszoktál egy bizonyos folyamatot, ahogy a dolgokat végzed, ám a Ferrarinál ez teljesen másképp működik. Ha ez az egész nincs rád hatással, az jó. Ne nagyon keveredj bele, csak csináld azt, amire kérnek. Ismeri már az ott dolgozó embereket, már dolgozott is velük ezért könnyen megy majd neki a beilleszkedés.” –nyilatkozta a finn az Autosportnak.

    Räikkönent arról is megkérdezték, hogyan jutott el hozzá az a hír, hogy barátját és egykori csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét menesztették a maranellói alakulattól és helyére a korábbi technikai igazgatót, Mattia Binottot nevezték ki, a finn versenyző a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Azt hiszem olvastam valahol, mint mindenki más, vagy igazából nem én olvastam, édesanyám barátja tette fel nekem a kérdést: Láttad ezt? Azt válaszoltam nem, mert Finnországban voltunk akkor, és nem igazán érdekeltek a hírek. Nincs ötletem miért történt ez, nem tudom az okokat, és igazából nem is az én dolgom ezzel foglalkozni, nem engem kellene erről kérdezni.”

  • Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint Mick Schumachernek először helyt kell állnia a Forma-2-ben, mielőtt megérkezik a száguldó cirkuszba.

    Tavaly még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a hétszeres világbajnok fia rögtön a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását, miután bajnok lett a Formula 3-ban. A pletykák azonban alaptalanok voltak, ugyanis a német tehetség a Forma-2-ben fog versenyezni idén a Prema színeiben.

    Schumacher immáron a Ferrari juniorakadémiájának a tagja, szóval, ha idén jól teljesít a Forma-2-ben, akkor akár már 2020-tól tagja lehet a Forma-1-es mezőnynek.

    Alonsot az olasz Corriere della Serra kérdezte arról, hogy van-e bármilyen tanácsa az ifjú Schumachernek. A spanyol világbajnok ezt válaszolta: „Már eleve a Schumacher név miatt óriási rajta a nyomás. A legfontosabb az, hogy először járni tanuljon meg, mielőtt futna,” – véli a Daytona 24 órás verseny győztese. „Nehéz dolga lesz, tudom.”

    Michael Schumacher egészen 43 éves koráig versenyzett a száguldó cirkuszban. Alonso 37 évesen döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből. A spanyol szerint a versenyzők nagy része nem az életkora miatt vonul vissza a versenyzéstől. „Schumacher még 43 évesen is versenyzett.

    „Ha erősnek érzed magad, akkor nem szabad foglalkozni az életkoroddal,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok egykori riválisa. „Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy többiek jobbak nálad. Ez bármikor előfordulhat, nem számít, hogy 25 vagy 48 éves vagy.”

  • Stewart: Az újoncok tanuljanak a legjobbaktól

    Stewart: Az újoncok tanuljanak a legjobbaktól

    Sir Jackie Stewart szerint az újonc pilóták számára rendkívül hasznos ha megfigyelik a mezőny legjobbjait és rendszeresen kommunikálnak is velük.

    George Russel, Lando Norris és Alexander Albon személyében három abszolút újonc pilótát láthatunk majd idén a Williams, a McLaren és a Toro Rosso volánjai mögött.

    A skót legenda szerint arra kellene koncentrálni, hogy egy újonc minél több mindent megtanuljon, megkapjon a garázs másik oldalától.

    „Amikor én megérkeztem a Forma-1-be, akkor Jim Clark, Jack Brabham, Graham Hill és Bruce McLaren határozta meg a mezőnyt. Ők voltak annak a kornak a top pilótái. A legjobbaktól kell tanulni, figyelni kell őket, hallgatni rájuk és megpróbálni kommunikálni velük. Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak.” – tanácsolta a háromszoros világbajnok.

    Stewart azt is javasolja még a fiataloknak, hogy ne támasszanak maguk felé túl nagy elvárást, miközben egy nagy névhez hasonlítják magukat, mint mondjuk Lewis Hamilton, aki egy nagy bajnok, de nagyon szerencsés is egyben.

    „Lewis jelenleg nem csak egy kiváló pilóta, hanem neki van a világ legjobb csapata és a világ legerősebb motorja is. Nagyon sok tényezőtől függ a siker, amikor valaki Forma-1-es pilóta. Amikor elhagytam a Matrat és a March-hoz csatlakoztam 1970-ben, az volt egy igazán nagy kihívás! Tehát, ha Lewis elmenne a Mercedestől egy nem túl versenyképes csapathoz, az lenne ám az igazi kihívás neki. Lewis elképesztően jól vezet, de emellett egy rendkívül szerencsés srác is, ugyanis felkarolta őt Ron Dennis és bejuttatta az F1-be. Akkoriban a McLaren volt a legjobb autó a Forma-1-ben, a Ferrari mellett.” – vélekedett Stewart.