Címke: támogatás

  • Hamilton: Nagyon szokatlan lesz Silverstone szurkolók nélkül

    Hamilton: Nagyon szokatlan lesz Silverstone szurkolók nélkül

    A Forma-1 idei versenynaptárának következő állomása Silverstone lesz és a bajnoki éllovas Lewis Hamilton nézők hiányában egy rendkívül szokatlan hazai futamra számít.

    A száguldó cirkusz idei évadának első három versenyét Ausztriában és Magyarországon rendezték meg és a koronavírus járvány miatt egyik versenyen sem lehettek jelen a szurkolók.

    A spielbergi dupla futamot követően Silvertoneban is két verseny lesz: először a Brit Nagydíj augusztus 2-án, majd egy hétre rá az F1 70. évfordulós versenyét rendezik majd meg.

    A Mercedes hatszoros világbajnoka még a Magyar Nagydíjon aratott győzelme előtt árulta el, hogy rengeteg energiát adott számára az, amikor egy szurkolóval találkozott Budapest repülőterén és hogy mennyire is hiányoznak ők a versenyekről.

    „A Brit Nagydíj az év legnagyszerűbb versenye, különösen a szurkolók miatt, ugyanis évről-évre több százezren jönnek i a pályára, hogy élőben szurkolhassanak kedvenceiknek,” – nyilatkozta Hamilton. „Szóval már csak emiatt is furcsa lesz az idei verseny. Ez egy olyan dolog, amivel valahogyan még a mai napig nem voltam képes megbékélni.”

    Az immáron 86-szoros futamgyőztes brit – aki a Magyar Nagydíjon szerzett nyolcadik győzelmével beállította Michael Schumacher egyik rekordját – megérti, hogy a mostani körülmények miatt esélytelen a nézőkkel való verseny megrendezése, azonban hálás, hogy újra versenyezhet.

    „A jelenlegi atmoszféra sötét és semmitmondó,” – mondta a Mercedes britje az üres lelátók kapcsán, ami az új normává nőtte ki magát az idei évben.

    Hamiltont eddig hat alkalommal intették le hazája nagydíján elsőként, és minden egyes győzelmekor a brit nézőközönség meleg szeretete és éljenzése fogadta. A brit a 2017-es futamgyőzelmekor együtt ünnepelt a szurkolóival, akik felemelték és közben éltették hősüket.

    Mivel a befeketedett Ezüst Nyilak idén is kimagaslanak a mezőnyből, Hamilton valószínűleg tovább növelheti majd a hazai pályán aratott győzelmeinek a számát a legendás Silverstone-i aszfaltcsíkon.

    „Számomra ez a fénypontja az évnek, ugyanis hihetetlen mennyiségű támogatást kapok itt,” – ismerte el a Forma-1 regnáló bajnoka.

    „Ez a támogatás évről évre nagyobb és ezen a hétvégén másként lépek kapcsolatba a rajongókkal. Versenyzőként pedig ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés, hogy lehetőségem van jól teljesíteni és futamot nyerni a saját hazámban. A szurkolók is nagyban segítenek, ugyanis a támogatásuknak köszönhetően a fellegekbe emelkedek és ez nagyszerű érzés.”

  • Räikkönen: A Ferrari támogatni fogja Vettelt 2020-ban

    Räikkönen: A Ferrari támogatni fogja Vettelt 2020-ban

    Kimi Räikkönen kételkedik abban, hogy a jó barátja, Sebastian Vettel kapcsolata olyannyira megtört a Ferrarival, hogy a német ne tudná teljesíteni az utolsó szezonját a Vörösök színeiben.

    A szintén korábbi Ferrari pilóta, Eddie Irvine szerint a maranellóiaknak szimplán ki kellett volna fizetni a négyszeres világbajnokot, hogy a 2020-as szezonban már semmiféleképpen ne versenyezzen a csapatnál.

    Azonban a Ferrari máig utolsó világbajnoka – aki jól ismeri a német versenyzőt – nem ért egyet az ír pilótával, aki 1999-ben mindössze két ponttal maradt alul a világbajnoki küzdelemben Mika Häkkinennel szemben.

    „Szinte egyáltalán nem tudom, mi folyik ott, azonban ami ott történik, nem igazán aggaszt,” – idézi a finn világbajnokot a Sport1, aki 2015-től 2018-ig volt Vettel csapattársa a maranellói istállónál.

    „Azonban nem hiszem, hogy a kapcsolatuk olyan szinten megromlott volna, mint ahogy azt sokan vizionálják,” – mondta a 40 éves finn pilóta.

    Azonban a 2020-as szezon egyelőre közel nem úgy alakul a Ferrari és Vettel számára, mint ahogy azt eltervezték. Az SF1000 semmilyen téren nem képes felvenni a versenyt az élmenőkkel, ráadásul Vettel is hibázott az első versenyhétvégén, a másodikon pedig már az első körben kiesett, miután a csapattársával, Charles Leclerc-rel ütközött.

    Azonban Räikkönen szerint egykori csapat ennél sokra többre képes. „Nem szeretném túlbecsülni azt, hogy milyen nehéz a jelenlegi helyzetük. Számunkra is nehezen indult az idei szezon, azonban biztos vagyok benne, hogy a Ferrariban van még potenciál.

    „Az ő érdekük az, hogy mindkét autóval a létező legjobb eredményeket érték el, ezáltal a legtöbb pontot is megszerezve. Szóval nem látom okát, hogy miért ne törekednének erre a szezon további részében.”

  • Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Az összes Forma-1-es letérdelhet majd a szezonnyitó Osztrák Nagydíj rajtja előtt, hogy ezzel szolidaritást mutassanak és ezzel tiltakozzanak a rasszizmus okozta igazságtalanság ellen.

    Miközben a világban folyamatosan tiltakoznak a rasszizmus ellen, a Forma-1 vezetői elindították „Az egyként versenyzünk” mozgalmat, ami a sportban való rasszizmust ítéli el és emellett próbálja meg felhívni erre az emberek figyelmét. A Mercedes többek között emiatt is változtatta meg az autójuk festését feketére az eredeti szürkéről.

    Az angol futballbajnoksághoz hasonlóan a Forma-1-es versenyzők is letérdelhetnek a verseny rajta előtt, hogy ezzel is támogassák a „Black Lives Matter” (számít a feketék élete) névre hallgató mozgalmat.

    A McLaren versenyzője, Lando Norris fedte fel, hogy egyes versenyzők már ezt beszélik egymás között, hogy térdeljenek le ők is a verseny kezdete előtt.

    „Számos versenyző már erről egyeztet egymás között,” – árulta el a fiatal brit a PA Sport-nak. „Ha úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor közösen kell letérdelnünk a rajtrácson. Az erről szóló végső döntést a pénteken esedékes GPDA gyűlésén fogjuk meghozni.”

    A wokingi istálló F1-es főnöke, Andreas Seidl hangsúlyozta, hogy a csapatuk maximális mértékben támogatja a verseny előtti letérdelést.

    „Maximálisan támogatjuk azon kezdeményezést, miszerint a verseny előtt mindannyian letérdelnek közösen a rasszizmus elleni tiltakozás jeléül,” – mondta Seidl a verseny előtti média napon.

    „Rendkívül szorosan együttműködünk a Forma-1-gyel. A versenyzőink érzésein múlik, hogy szükségük van-e erre és meg szeretnék ezt csinálni vagy sem. A kezdeményezés jelen pillanatban is egyeztetés alatt áll, meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle.”

    Seidl emellett azt is elmondta, hogy a McLaren csapata aktívan kiveszi a maga részét a rasszizmus elleni harcból.

    „A rasszizmus és a diszkrimináció két olyan dolog, aminek egyáltalán nincsen helye a csapatunkon belül. A csapatunk egy olyan kultúrával rendelkezik, ahol nagyra értékeljük minden egyes dolgozónk hozzájárulását a sikerekhez. Mindezek mellett egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítunk dolgozóink számára.

    „Szóval összefoglalva a dolgokat, nagyban támogatjuk a Forma-1 által elindított kezdeményezéseket ezen téren.”

     

     

     

  • A színesbőrű mérnökök támogatására egy bizottságot hozott létre Hamilton

    A színesbőrű mérnökök támogatására egy bizottságot hozott létre Hamilton

    Tovább folytatja a színesbőrűek elfogadásáért folytatott kampányát Lewis Hamilton, aki ezúttal egy olyan bizottságot hozott létre, amelynek a célja, hogy minél több fekete bőrszínű ember juttasson el a motorsportba ezáltal növelve annak diverzitását.

    A hatszoros bajnok George Flloyd meggyilkolása óta elég intenzíven áll ki a rasszizmus ellen, ami miatt több embert és magát a Forma-1-et is bírálta. Most pedig azt nem nézi jó szemmel, hogy igencsak elenyésző a színesbőrűek aránya a motorsportban.

    Ezért megalkotta a Hamilton Bizottságot, melynek a célja, hogy valós, kézzel fogható és mértékadó változást érjen el a Forma-1-ben és úgy az egész motorsportban.

    A Mercedes versenyzője egy, a Sunday Times-ban megjelent hosszú rovatában írt ezen törekvéséről és céljairól.

    „A sportban elért sikereim ellenére, még mindig fennállnak olyan intézményes akadályok, amelyek az F1-et nagyon exkluzívnak bélyegzik. Nem elég rám mutatni, vagy egy új fekete alkalmazottra, mint a haladás mérvadó példájára. Több ezer embert foglalkoztatnak ezen az iparon keresztül, de ennek a csoportban jobban kellene képviseltetnie magát a társadalomban.”

    „Ezért együttműködök a Királyi Mérnöki Akadémiával, hogy létrehozzam a Hamilton Bizottságot, amely egy kutatási partnerség és az a célja, hogy rájöjjünk arra, hogy miként tudnánk eszközként használni arra a motorsportot, hogy több színesbőrű gyerek válassza a tudomány, a mérnöki szakma vagy a matematikát hivatásul és végül csapatoknál vagy más mérnöki ágazatban helyezkedjenek el.”

    „Olyan területek fogunk felderíteni, mint például a példaképek hiányai vagy az iskola által biztosított karrier lehetőségek, ezáltal lehetőséget biztosítva a fekete bőrű fiataloknak, hogy az STEM területek felé kacsintgassanak. Azokat a korlátokat is fel akarjuk deríteni, amik megakadályozzák a feketék bekerülését a versenyiparba vagy a mérnöki szakmákba.”

    „Ez nem egy szokványos kutatás lesz.  Azokról a fiatalokról akarunk hallani, akik már lediplomáztak, de ezekkel a nehézségekkel néznek szembe, illetve olyan további partnereket akarunk bevonni, akik kiemelten a fekete közösségekkel foglalkoznak. Továbbá olyan vezetőket akarunk megszerezni a politikai és az üzleti életből is, akik elkötelezett az iránt, hogy vezessék ezt a projektet. A közhelyek és a szimbolikus gesztusok ideje lejárt.”

  • A Honda csalódott, de támogatja az elmaradó Japán Nagydíjról szóló döntést

    A Honda csalódott, de támogatja az elmaradó Japán Nagydíjról szóló döntést

    A korábbi pletykák nemrégiben valósággá váltak, ugyanis az idei Japán Nagydíj törlését tényleg bejelentették a pénteki nap folyamán. A japán verseny mellett a bakui és a szingapúri versenyt sem fogják megrendezni a 2020-as idényben.

    A Hondának, mint japán motorgyártónak, rendkívül fontos a szuzukai verseny, ugyanis ez az egyetlen hazai versenyük a száguldó cirkuszban. A japán gyártó emberei nemrégiben reagáltak a péntek történt bejelentésre, amit vegyes érzésekkel fogadtak.

    „Hatalmas csalódás a számunkra, hogy az idei szezonban nem fogunk tudni versenyezni Szuzukában,” – írta a Honda Racing ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto a Twitter oldalán.

    „Azonban szerintünk ez a döntés elkerülhetetlen volt a jelenlegi COVID-19 okozta járvány miatt. Ebből kifolyólag támogatjuk a Forma-1 vezetőinek és a pálya tulajdonosainak döntését.

    „Reméljük, hogy rövid időn belül tovább javul majd a helyzet és a jövő évben már újra versenyezhetünk majd Japánban, a hazai versenyünkön.”

    A Honda mindezek mellett reméli, hogy továbbra is számíthatnak a szurkolóik támogatására, igaz, hogy most nem a versenypályákon, hanem a televízió készülékek elől.

    „Habár Japánban nem lesz verseny, az F1-es szezon júliusban újra kezdetét veszi majd Ausztriában. Mint mindig, továbbra is számítani fogunk a szurkolóink támogatására, még ha csak a televízió képernyői előtt szurkolhatnak.

    „Reméljük, hogy képesek leszünk egy jó showt és izgalmas versenyeket adni a nézők számára egy ilyen hosszú kihagyást követően.”

  • Briatore: Sainz csak másodhegedűs lehet majd a Ferrarinál

    Briatore: Sainz csak másodhegedűs lehet majd a Ferrarinál

    Az egykori Forma-1-es csapatfőnök Flavio Briatore szerint a Ferrari csak azért szerződtette Carlos Sainz Jr-t, hogy egy másodszámú pilótát ültessenek be Charles Leclerc mellé a 2021-es szezontól.

    A Benetton és a Renault sikereinek egykori kulcsembere mindig is arról volt ismert, hogy a csapataiban mindig egy élversenyző és egy tipikus másodhegedűs versenyzett.

    „A helyzet egyértelműnek a tűnik számomra,” – idézi az olaszt a La Gazzetta dello Sport. „A Ferrari teljes mértékben Leclerc-t fogja támogatni.”

    Briatore hozzátette, hogy a Ferrari monacóija legalább akkora tehetségnek számít, mint anno a két nagy pártfogoltja, Michael Schumacher vagy Fernando Alonso voltak a maguk korában.

    „Charles már az első ferraris évében megmutatta, hogy a különleges versenyzők közé tartozik és igenis számolni kell vele,” – véli az olasz.

    „Mindig is azt az elvet vallottam a csapataimnál, hogy kell egy első számú versenyző, aki hozza a jobbnál jobb eredményeket és kell egy másodszámú versenyző, aki megnehezíti a riválisok dolgát és pontokat rabol tőlük.

    „Sebastian Vettel pedig komolyan meg is fizette az árát, amikor egy ilyen gyors tehetség csatlakozott a Ferrari. Leclerc érkezése pont olyan volt, mint amikor Lewis Hamilton 2007-ben megérkezett a McLarenhez. Leclerc minden téren meglepte a csapatot. Azonban, ha van két jó versenyződ egy csapaton belül, akkor szimplán azt éred el, hogy pontokat fognak elvenni egymástól.”

    Sainz érkezését pedig így látja az egykori csapatfőnök. „Carlos egy jó versenyző, aki egy fantasztikus szezont tudhat maga mögött, különösen azért, mert az autó, amivel elérte az előlelő pozíciókat, egyáltalán nem volt az élcsapatok autói szintjén.”

  • Ecclestone szerint Hamilton nem élné túl a Ferrarinál

    Ecclestone szerint Hamilton nem élné túl a Ferrarinál

    Bernie Ecclestone szerint a Ferrari nem adja meg a kellő támogatást Sebastian Vettelnek.

    A 89 éves multimilliárdos szerint a maranellói istálló sokkal inkább a fiatal tehetségét, Charles Leclercet részesítik előnyben. Ecclestone még azt is elmondta mindezek mellett, hogy ezért nem szabad Lewis Hamiltonnak a Ferrarihoz szerződnie a Mercedestől, akikkel már öt világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben.

    A 89 éves Ecclestone – aki hamarosan újra apa lesz – úgy véli, hogy a négyszeres világbajnokot rengeteg ember kritizálja. A brit üzletember szerint a heppenheimi születésű Vettelnek egyszerűen csak több támogatásra lenne szüksége a Scuderiától.

    „Talán félresiklott kicsit, és ha igen akkor vajon miért,” – vetette fel a kérdést Ecclestone Vettel kapcsán. „Ha igen, akkor valószínűleg a mód miatt, ahogyan a csapaton belül bánnak vele. Sokáig Seb volt a Ferrari első számú versenyzője. Azonban egyszer csak jött egy gyerek a semmiből, aki jött, teljesített és szinte a Ferrari minden egyes munkatársa azonnal megkedvelte őt.”

    Nem titok, hogy Ecclestone rendkívül jó kapcsolatot ápol a négyszeres világbajnokkal, szóval logikus, hogy szinte azonnal a védelmére kelt. „Szerintem nem valószínű, hogy a médiának ezt bármikor is elmondaná, azonban legbelül érzi, hogy már nem ő az első számú versenyző a csapatnál.”

    Ecclestone szerint a támogatást, amiket Lewis Hamilton és Max Verstappen is megkap a saját csapatuktól, rendkívül fontos a versenyző számára.

    „Ezek a srácok olyan jók, amennyire a csapataik segítik őket,” – véli az üzletember, aki szerint a hatszoros világbajnoknak ezért nem szabadna az olasz istállóhoz átszerződnie.

    Ecclestone szerint ugyanis Hamilton könnyen úgy járhat, mint ahogy a négyszeres világbajnok német vetélytársa.

    „Lewis már hozzászokott ahhoz, hogy egy csapatnál többé-kevésbé mindig övé a vezető szerep. Ha átszerződne a Ferrarihoz, akkor Leclerc mögött csak második lehetne, szóval biztosan nem élné túl ott.

    „Ha továbbra is Leclerc-t fogják előnyben részesíteni, akkor már pedig ez lesz a forgatókönyv. Ez olyan lenne Lewis számára, mintha eltemetnék őt,” – nyilatkozta Ecclestone az Autocar-nak.

  • Dalyé az Ed Carpenter Racing ülése, Hülkenberg biztosan nem megy az IndyCarba

    Dalyé az Ed Carpenter Racing ülése, Hülkenberg biztosan nem megy az IndyCarba

    Conor Daly kapta meg az Ed Carpenter Racing utolsó ülését. Az amerikai a versenyző – akit az Amerikai Légierő támogat majd – a 20-as rajtszámú Chevrolet vezetheti majd.

    Daly érkezése azt jelenti, hogy Nico Hülkenbergnek immáron semmi esélye sem maradt arra, hogy a tengerentúli sorozatban folytassa pályafutását, miután az idei szezon végén távozni kényszerült a Forma-1-ből.

    Daly a 2020-as IndyCar szezon összes versenyén rajthoz fog állni a négy ovál versenyt kivéve, amikor ugyanis maga a csapat tulajdonosa Ed Carpenter fogja vezetni a 20-as Chevrolet-t. A 21-es autót pedig az Indy Lights tavalyi sztárja Rinus VeeKay vezetheti majd.

    „Hálás vagyok az Amerikai Légierő hűségességét, hogy továbbá is megbíznak bennem és hogy támogatnak,” – nyilatkozta Daly. „Egy hihetetlen kapcsolat a kettőnké és örömmel fogadtam a hírt, miszerint ez a kapcsolat tovább fog erősödni köztünk. Nem is lehetnék boldogabb jelen pillanatban, ugyanis majdnem egy teljes szezont versenyezhetek majd a sorozatban.

    „Indianai srácként nem is versenyezhetnék jobb csapatban, mint az Ed Carpenter Racing. Ez a csapat hihetetlen, hogy miket vitt véghez az elmúlt években, ezért mélységesen tisztelem Edet és a szerelőket egyaránt. Alig várom már, hogy elkezdődjön a szezon, ugyanis a szimulátorban sikerült teljes mértékben felkészítenem magam a sorozat által nyújtott kihívásokra.”

  • Hamilton: Jó csapat nélkül egy versenyző sem lett világbajnok

    Hamilton: Jó csapat nélkül egy versenyző sem lett világbajnok

    Lewis Hamilton továbbra is jól érzi magát a Mercedesnél. A brit versenyző nemrégiben ülhetett fel hatodik alkalommal a száguldó cirkusz trónjára, azonban elárulta, hogy egy világbajnoki cím megszerzéséhez nem elég szimplán az, hogy egy jó versenyző vagy.

    „Nem volt még olyan versenyző a Forma-1 történetében, aki úgy lett volna világbajnok, hogy ne állt volna mögötte egy erős csapat, akik szinte mindenben támogatták volna őt,” – véli Hamilton. „Ez például a teniszre is ugyanúgy igaz: nem nyerhetsz, ha nem vesz körül egy fantasztikus csapat.

    „Ez része a játéknak, ezen mutatkozik, meg, hogy miként tudod használni az embereket és a rendelkezésedre álló technikát. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen mértékben járulhattam hozzá a Mercedes sikereihez. Képes voltam jó irányban vezetni a csapatot a fejlesztések útján, ami ahhoz szükséges, hogy az autónk egyre gyorsabb legyen.”

    Hamilton és a Mercedes is nagyon reméli, hogy a következő szezonban sem fognak legyőzőjükre találni és a brit akár már a következő szezonban egyenlíthet a világbajnoki címek tekintetében Michael Schumacherrel, a győzelmek számát tekintve pedig akár meg is előzheti a német klasszist.

  • Több versenyző kiállt a környezettudatos Hamilton mellett

    Több versenyző kiállt a környezettudatos Hamilton mellett

    Több versenyző kiállt Lewis Hamilton korábbi környezettudatos megjegyzése mellett.

    A brit pilóta nagy port kavart a hetekkel ezelőtti posztjával, amiben a veganizmusra és a környezetvédelemre próbálta még jobban felhívni a figyelmet. Az ötszörös világbajnok egy időre el is tűnt platformról, majd pár nappal később újult erővel kezdte meg a harcot bolygónk megmentése érdekében.

    Azóta Hamilton kapott hideget és meleget is a megjegyzései miatt. Fernando Alonso az ellentábort vezetve nem tartotta igazán hitelesnek egykori riválisa kijelentését, hiszen egy versenyző, több, mint 200 napot repül, továbbá a spanyol szerint a veganizmus nem az egyedüli megoldás a problémákra.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a Mercedes versenyzőt megkért szóljon pár szót a témáról, amit örömmel meg is tett, sőt társai személyében támogatókra is talált:

    ,,Rengeteg embernek megvan arról a véleménye, hogyan használnom a közösségi médiás felületeimet, de végső soron azok az én platformjaim. Minden ember rendelkezik „saját hanggal”, mindenki a Földön, de ugyanakkor mindenki maga választja meg hogyan használja azt. Nekem ez nem olyan könnyű, mi sokat utazunk, versenyautókat vezetünk és ezért sokkal nagyobb a szénlábnyomunk, mint egy átlagos vásárlónak. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem beszélhetünk a témáról és nem tehetünk pozitív változásokat.”

    Sebastian Vettel ugyan kimaradt ebből a mizériából, ugyanis egyedüliként a mezőnyben ő nem képviselteti magát a közösségi médiában. Ennek ellenére egyetért riválisával, sőt a német úgy véli, az F1-nek is kellene bizonyos erőfeszítéseket tennie:

    ,,Nem vagyok aktív a közösségi médiában, ám úgy vélem egyértelmű ez a helyzet. Tudatlanok lennénk, ha nem foglalkoznánk ezzel. Ahogy Lewis is mondta, a kívülállóknak nehezebb elfogadni tőlünk ezt az álláspontot, ugyanis nem mi rendelkezünk a legkisebb szénlábnyommal. A versenyek a világ körül zajlanak, ezért sokat kell utaznunk, ez része a munkánknak. Ám összességében az F1-nek többet kellene tennie, egy globális platformról beszélünk az esetükben, úgy vélem ezért erősebb üzenetet is küldhetnének. Mindenki képes arra, hogy változást érjen el, ha mindenki csak egy kicsit tenne, már órási különbségeket lehetne elérni.”

    ,,Amit Lewis mondott, az nagyon is helyénvaló. Csak azért mert a Formula 1-ben vagyunk, azt nem azt jelenti, hogy nem törődünk a környezettel és annak védelmével.” – tette hozzá Alex Albon.