Címke: támadás

  • Alonso: Agresszív leszek a rajtnál és támadni fogok

    Alonso: Agresszív leszek a rajtnál és támadni fogok

    Ugyan Fernando Alonso rendkívül jó teljesítményt nyújtott a Kanadai Nagydíj szabadedzésein, azonban arra még ő sem gondolt, hogy az időmérő edzésen az előkelő 2. helyen végez majd. A kétszeres spanyol világbajnok pedig élni szeretne az első rajtsor által nyújtott lehetőségekkel és már a rajtnál elvenné az első helyet Max Verstappentől.

    Nem mellesleg Alonso a 2012-es Német Nagydíj óta először rajtolhat majd az első sorból. A spanyol akkor még a Ferrari csapatát erősítette, a pole-ból rajtolhatott a Hockenheimringen és meg is tudta nyerni a futamot, amivel pályafutása 30. elsőségét szerezte meg a Forma-1-ben.

    „Remek érzés, hogy őszinte legyek” – fogalmazott 2005 és 2006 bajnoka az időmérő után. „A szabadedzések során nagyon jól szerepeltünk, de ez nem meglepetés, ugyanis az eddigi versenyek folyamán is jól sikerültek a pénteki napjaink.”

    „Szombatra ugyan veszítettünk némi időt, de az esőnek köszönhetően újra játékba kerültünk. Az autó valami hihetetlen volt, nagyon jól éreztem magam benne és ki is tudtam hozni belőle a maximumot. Max-nek (Verstappen) és a Red Bullnak pedig több a veszíteni valója, mint nekem, szóval a holnapi rajtnál meg fogom őt támadni az első helyért.”

  • Schumacher szerint még bárki bajnok lehet az esélyesek közül

    Schumacher szerint még bárki bajnok lehet az esélyesek közül

    Mick Schumacher rendkívül óvatosan nyilatkozott a Formula 2 bahreini szezonzáró hétvégéi előtt. Ugyan a német fiatalnak van a legnagyobb esélye a bajnokság megnyerésére, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia még semmit nem szeretne elkiabálni.

    Négy futammal a Formula 2-es bajnokság vége előtt Schumacher 22 pont előnnyel vezeti az egyéni pontversenyt Callum Ilott előtt. A brit fiatal – aki az Alfa Romeoval tesztelhet majd a szezonzáró teszten Abu Dhabiban – mellett még Yuki Tsunodának, Christian Lundgaardnak, Robert Shwartzmannak és Nikita Mazepinnek is van még matematikai esélye a bajnoki címre.

    „Még mindig van 96 megszerezhető pont a bajnokságban, szóval még minden nyitott, bárki megnyerheti a bajnokságot,” – mondta a Premánál versenyző Schumacher.

    „Első sorban a saját magunk feladataira szeretnénk összpontosítani. A létező legjobb munkát kell végeznünk csapatként az utolsó két hétvégén is, amihez elengedhetetlen, hogy jól rakjuk össze az autót.”

    Schumachernek jelen pillanatban 22 pont előnnyel vezeti a bajnokságot, ami kevesebb, mint a főverseny megnyeréséért járó 25 pont, azonban a vasárnapi sprintversenyen szerezhető maximális 15 pontnál viszont több.

    A pontelőnye ellenére azonban a fiatal német azonban szeretné megőrizni higgadtságát és használni a fejét az utolsó négy versenyen.

    „Okosaknak kell lennünk az utolsó négy versenyen,” – véli az ifjabb Schumacher. „Nyilvánvalóan, ha támadni kell, támadni fogunk, ha pedig védekeznünk kell, akkor pedig védekezünk. Jól kell kezelnünk és reagálnunk majd az adandó helyzetekre.”

    Egy Formula 2-es bajnoki cím rendkívüli fontossággal bír, azonban nem valószínű, hogy ennek megszerzése befolyásolni fogják Mick terveit a 2021-es szezonra. A Ferrari junior ugyanis vélhetően a Haas Forma-1-es csapatánál fog kikötni, ami a szurkolók számára egy nagyon jó hír lenne, ugyanis nyolc év kihagyás után újra láthatnának egy Schumachert a száguldó cirkusz mezőnyében.

  • A helyi polgármester szerint ilyen esetek minden versenyhelyszínen történnek

    A helyi polgármester szerint ilyen esetek minden versenyhelyszínen történnek

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Brazil Nagydíj idején több inzultus is érte a sportban dolgozókat. Fegyveres rablótámadás áldozatai lettek a Mercedesesek, és Sauberesek is, ezen kívül a Pirelli emberei sem úszták meg ilyen eset nélkül. Többek között. Szerencse, hogy nem történt személyi sérülés, azonban közel sem lehet biztonságosnak tekinteni az interlagosi pálya környékét.

    A helyi polgármester, Joao Doria azonban lekicsinyli ezeket a történéseket.

    „Ami történt nem elfogadható, de sokkal rosszabbat is láttam már más versenypályákon.” – idézi a polgármestert a DPA hírügynökség. „Ez volt az első alkalom, hogy ilyen komolyságú incidens történt.”

    Pedig még a helyi Felipe Massa is jelezte a problémát, és hangsúlyozta, hogy ezen változtatni kell.

    „Nagyon kedvelem Felipét, de ilyen helyzetek a világ más versenypályáin is előfordulnak.” – mondta Doria a Globonak. „És senki nem szégyellte még, hogy ebből az országból származik, vagy azt, hogy van ez a pálya. Ezek sajnálatos események, de bármelyik országban előfordulhat ilyen.”

    A problémák okán az is felmerült, hogy egyáltalán maradhat-e Brazília a Forma-1-es versenynaptárban.

    „Szerződésünk van 2020-ig, és bárki is veszi meg a pályát, ezt tiszteletben kell tartania. Ezt követően reméljük, hogy hosszabbítani tudunk újabb 10 évre.” – mondta a polgármester.

    Arra a kérdésre, hogy ezek az esetek árthatnak-e a 2020 utánra szóló tárgyalásoknak, Doria polgármester így felelt: „Nem, mivel bár szerencsétlen dolgok történnek, ez azt is jelenti, hogy a dolgok jobban alakulnak a jövőben.”

    Mindemellett a Forma-1 vezetősége, a Liberyt Media hangsúlyozza, hogy ezt a problémát nem nekik kell megoldaniuk.

    „Ez nem a mi felelősségünk.” – mondta egy szóvivő. „Mi a kereskedelmi jogok tulajdonosai vagyunk. Ezt a jogot adjuk el a helyi promóternek, így a pálya biztonsága az ő felelősségük. Nekünk megvan a saját biztonsági csapatunk, akik utaznak velünk, és aktív résztvevői az eseményeknek, de mi nem lehetünk szakértői minden egyes városnak, ahova utazunk. Most van egy évünk a következő versenyig (Brazíliában), és rendkívül csalódottak lennénk, ha a dolgokat nem vizsgálnák át.”

  • A Pirelliseket is megtámadták az éjjel Brazíliában

    A Pirelliseket is megtámadták az éjjel Brazíliában

    A Brazil Nagydíj létjogosultságát minden bizonnyal többször megkérdőjelezik majd a közeljövőben, miután több incidens is érte a sportban dolgozókat, mindössze 48 óra leforgása alatt. Vasárnapra a helyi rendőrség fokozta a készenlétet, ennek ellenére azonban újabb rablótámadás történt, vasárnap éjjel a Pirelli egyik autója és annak utasai voltak az áldozatok.

    A hírek szerint a támadók megkísérelték megállítani az autót, de a Pirelliseknek szerencsére sikerült elmenekülniük.

    Többen is jelezték már, hogy egyáltalán nincs rendjén, hogy az F1-ben érintetteknek félniük kell a Brazil Nagydíj idején, ráadásul ez minden évben probléma.

    „A legfrusztrálóbb dolog, hogy én 10 éve vagyok a Forma-1-ben, és minden egyes évben volt(ak) valaki(k) a paddockban, akivel történt valami.” – panaszkodott Hamilton. „Ez egy állami probléma itt, de szerintem ezen a hétvégén egyes protokollokat be kellett volna tartani, hogy segítsenek. Például mikor Mexikóban voltunk, ott nem voltak ilyen (rabló) fickók. Szóval remélem, hogy lesz előrelépés. És az egész paddockra vonatkozóan. Ez részben az F1 felelőssége is, de alapvetően a magas pozícióban lévő embereknek kellene lépéseket tenniük annak érdekében, hogy mindenki biztonságban legyen. Nincs jól, hogy csak a főnököknek vannak biztonsági őreik, és nekem is van. Az emberekre vigyázni kellene.”

    Úgy tudni, most arról értekeznek, hogyan oldják meg a biztonsági intézkedéseket, a héten Interlagosban tartandó Pirelli tesztre, melyen a McLaren vesz részt.

  • Újabb rablótámadás volt Interlagosban

    Újabb rablótámadás volt Interlagosban

    Hiába a megerősített rendőri védelem, újabb rablótámadás történt a Brazil Nagydj helyszínén, ezúttal most a Sauber kisbusza volt az áldozat.

    Pénteken a Mercedes csapatot érte támadás – akkor lövések is eldördültek – ezt követően fokozták a városban a rendőri jelenlétet. Mindezt hiába, ugyanis szombat éjjel a svájci kis csapatot ért atrocitás. A Sauber busza kisebb sérüléssekkel megúszta a támadást, személyi sérülés nem történt.

    A buszon volt a csapat stratégája Ruth Buscombe, aki a Twitteren számolt be az incidensről. A beszámolója szerint két autó támadt rájuk, egyikük leakarta őket szorítani az útról, a másik pedig előttük haladt, ezzel megakadályozva a menekülést. Hozzátette még, hogy elég későn hagyták el a pályát, szerinte vagy követték őket, vagy pedig figyelmeztették a támadókat, hogy mikor hagyja el a busz a rendőri zónát.

    https://twitter.com/RuthBuscombe/status/929547030069940224

    A rendőrség a további ilyen esetek megelőzése miatt arra kéri a pályáról távozó újságírókat, csapattagokat, hogy minden olyan dolgot rejtsenek el (csapat logo, csapatruha, parkoló jegy, stb.) a szélvédőről vagy az autóról, amikből ki lehetne következtetni, hogy a pályáról érkeztek.

  • Megerősítették a rendőri intézkedéseket a Brazil Nagydíjon

    Megerősítették a rendőri intézkedéseket a Brazil Nagydíjon

    A Brazil Nagydíj szervezői megerősítették a rendőri készenlétet az interlagosi pálya körül, miután a Mercedes csapat néhány tagját pénteken fegyveres rablók támadták meg.

    Ezen kívül Williamsesek és FIA tisztviselők is tapasztaltak hasonlót, így a versenyhétvégén fontos kérdéssé vált a biztonság.

    Ezen esetekre reagálva megerősítették a biztonsági intézkedéseket a versenypálya környezetében, hogy lehetőleg ne történjen több ilyen eset.

    A versenypályán tartózkodóknak/dolgozóknak külön közleményt adott ki az FIA.

    „A versenypálya értesítet minden érintettet, hogy a Sao Paulo-i rendőrség megerősítette intézkedéseit a sajnálatos események után.” – áll a közleményben. „Fokozottabb rendőri készenlét mellett folytatódik az esemény.”

    A Forma-1-ben dolgozóknak, így többek között a csapattagoknak és a sajtó munkatársainak is azt javasolták, hogy vegyék le az autókról a belépésre jogosító matricákat, és ne csapatruházatban érkezzenek a pályára, így kevésbé szúrnak szemet a bűnözőknek.

    „Elborzadtam, mikor hallottam, hogy mi történt.” – mondta Lewis Hamilton. „Nagyon közel állnak hozzám, akikkel az incidens történt. El sem tudom képzelni, mit éreztek, vagy min mentek keresztül. Nincs jól, hogy csak a főnökök kapnak biztonsági őröket, és nekem is van saját biztonsági őröm. De az egész paddocknak kellene.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is jelezte, hogy nagyon nincs rendjén, hogy az ilyen esetek minden évben felütik a fejüket a Brazil Nagydíj ideje alatt.

    „Nem kellene, hogy felfegyverezzük az autóinkat, hogy azok golyóállóak legyenek, hogy őröket kelljen alkalmaznunk ahhoz, hogy biztonságban legyünk a hotelből a pályára tartó úton.” – mondta Wolff. „De ez a helyzet, és talán nem vettük ezt elég komolyan eddig, egyszerűen azért, mert Brazília amúgy egy klassz ország. De tényleg nagyon rémisztő pillanatokat éltek át a srácok. Mind nagyjából ugyanakkor, este 10 körül távoztunk, és szörnyű dolog, ha megállítanak, és fegyvert szegeznek rád. Amikor érkeztünk a pályára, olyan volt, mintha polgárháború tört volna ki, annyi volt a rendőr a pályán. Meglátjuk, mi lesz ez után, de nem szabadna ilyesminek történni.”

  • Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Fegyveresek támadták meg a Mercedes csapatának néhány tagját, amikor péntek este elhagyni készültek az interlagosi pályát.

    Ahogyan arról Lewis Hamilton beszámolt, a pályát éppen elhagyni készülő minibuszt egy fegyveres rabló tartóztatta fel, aki nem riadt vissza néhány lövés leadásától sem – de a csapattagok szerencsére sérülés nélkül megúszták az esetet.

    „Tegnap este a csapatom néhány tagjára fegyvert szegeztek, amikor elhagyni készültek a pályát itt Brazíliában” – tweetelte a brit. „Lövések is dördültek, egyiküknek pedig a fejéhez fogták a pisztolyt. Nagyon felkavaró ilyeneket hallani; arra kérlek titeket, mondjatok el egy imát a srácokért, akik profikhoz illően, a megrázkódtatás ellenére is itt vannak ma a pályán. Hasonló esetek minden évben megtörténnek itt. Az F1-nek és a csapatoknak tennie kell ez ellen, és nincsenek kifogások!”

    A Mercedes megerősítette Hamilton elbeszélését, továbbá annyit tett hozzá, hogy a rablóknak sikerült különféle értéktárgyakat ellopniuk, de mindenki „biztonságban és sértetlenül” megmenekült. A hírek szerint a bűnözők nem csak a Mercedest célozták meg, hanem a közelben haladó Williams- és FIA-autókat is, nekik azonban sikerült időben elmenekülniük, amikor az autókat feltartó piros lámpa zöldre váltott. Valóban nem ez az első eset, hogy Brazíliában atrocitások érik az F1-es közösséget: talán Jenson Button 2010-es megtámadása az egyik leghírhedtebb eset, akinek szintén sikerült kikeverednie a rablók kezei közül.