Címke: taktika

  • Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    A Ferrari kötelékében versenyző Robert Shwartzman elmondta, hogy az idei szezonban okosabbnak kell lennie a bajnoki elsőségért folytatott harcban. Az orosz fiatal már csak az új fajta formátum miatt is tenné ezt, ami miatt egy helyszínen nem kettő, hanem három versenyt rendeznek majd.

    A sorozat 2005-ös megalakulása eddig minden egyes évben 12 versenyhétvégén szerepeltek a fiatalabb pilóták a Forma-1-es mezőnnyel egy helyszínen. Az idei szezontól kezdődően azonban ez a szám nyolcra fog csökkenni, de cserébe az eddig megszokott kettő verseny helyett három versenyt fognak teljesíteni a versenyzők az adott helyszínen.

    A pénteki időmérő edzés a vasárnapi főfutam sorrendjét fogja megadni, amíg a szombati nap folyamán két darab sprintfutamot rendeznek majd meg.

    Az első sprintverseny sorrendje pedig úgy fog kinézni, hogy az időmérő legjobb 10 versenyzője között fordított lesz a rajtrács, a többiek pozíciója nem változik. A második sprint futamé pedig úgy fog kinézni, hogy az első sprintfutam legjobb tíz versenyzője között lesz megfordítva a rajtsorrend.

    „Természetesen valamivel nehezebb lesz és nagyobb lesz a kihívás,” – ismerte el Schwartzman, aki a tavalyi szezonban Mick Schumacher csapattársa volt.

    „A pontokat tekintve lesz nehezebb a dolgunk és a rajtsorrend kialakítása a különböző versenyekre is sokkal kaotikusabb lesz. Ezért is lesz fontosabb a taktikázás és az okosabb játék a bajnokság szempontjából. „

    A Prema orosz fiatalja szerint az idei szezonban sok olyan pálya lesz, amik a tavalyi szezonban nem voltak benne a versenynaptárban, szóval a tapasztaltabb versenyzőknek nem lesz akkora előnye az újonc pilótákkal szemben.

    „Egy új pályán nem lesz sok a különbség a másodéves és az újonc pilóták között. Ebből kifolyólag a tapasztalat nem fog sokat nyomni a latban azok számára, akik már tavaly is itt versenyeztek,” – véli Schwatzman.

    „Már az új dolgok megszokása is nagy kihívás lesz, és akkor arról a négy új helyszínről még nem is beszéltem, amik a tavalyi naptárban benne sem voltak.”

  • Ferrari: Vettel nem volt elég gyors ahhoz, hogy előzzön

    Ferrari: Vettel nem volt elég gyors ahhoz, hogy előzzön

    Nem volt egy emlékezetes 250. versenye Sebastian Vettelnek az Orosz Nagydíjon. Az időmérőn elszenvedett balesetét követően a versenyen sem sikerült javítania a négyszeres bajnoknak, aki a mugelloi pontszerzését követően ezúttal pont nélkül maradt.

    Vettel az 53 körös versenyt követően nem kertelt és elmondta, hogy a két Renault akadályozására használta fel őt a Ferrari a futam során. Ez végül ki is fizetődött az olasz istálló számára, ugyanis Charles Leclerc ennek köszönhetően ugrotta át a kiállásokat követően Esteban Ocont, ezzel megszerezve a hatodik helyet.

    Azonban a Ferrari főstratégája, Inaki Rueda egy teljesen másik történettel állt elő.

    „Vettelnek nem volt meg a sebessége ahhoz, hogy a pályán előzzön. Alávághattunk volna vele Grosjeannak és Giovinazznak, azonban ha ezt léptük volna meg, akkor az egész versenyt Magnussen mögött töltötte volna el. Megkérdeztük inkább Sebet az abroncsai állapotáról és inkább az eredeti tervnél maradtunk.

    „A tizenhetedik körtől Seb elkezdte ledolgozni a hátrányát és nem akartuk kihozni. Azonban ez a jó periódus nem tartott sokáig, ugyanis hat kör múlva el is fogytak a kerekei, ami miatt ki kellett hoznunk őt a boyba.”

  • Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    A Mercedes a vibrációval magyarázta azt, hogy kérése ellenére Bottas ugyan azt a taktikát kapta, mint csapattársa Lewis Hamilton. Ezen okból kellett Bottast előbb kihozni kereket cserélni, mint ahogyan az optimális lett volna.

    A verseny közben Valtteri Bottas arra kérte mérnökét, hogy amennyiben a pit-be hajt ellentétes keverékű abroncsokat kapjon, mint csapattársa. James Vowles a Mercedes fő stratégája elmondta egy a Youtube-on található intrejúban, hogy ez miért nem történt meg:

    „A harmincadik kör környékén mind a két autónk a közepes keverékű gumin volt. Az volt a terv, hogy még egy alkalommal kell kiállnunk a verseny hátralévő részében. Azonban a 29. és 30. körben vibrációt észleltünk Valtteri első abroncsain. Amely egyre csak rosszabb lett.”

    „Olyan volt, mint amit Silverstone-ban tapasztaltunk, így most nem akartunk semmit sem rosszul csinálni. ez azt eredményezte, hogy Valtterit (Bottas) hoztuk ki elsőként, nem Lewist (Hamilton). Normál esetben Lewis lett volna a kedvezményezett, hiszen ő haladt elől, de most azt tartottuk szem előtt, hogy kinek milyen állapotban vannak az abroncsai.” – folytatta Vowles.

    „Tekintettel arra, hogy a közepes abroncsok jobban koptak, mint ahogyan azt vártuk, így rövidebb lett az etap, mint ahogyan azt alapból terveztük, és mivel volt egy kis előnyünk a mezőny többi tagjához képest, így a kemény keveréket választottuk.”

    „Valami mást stratégiát akartunk volna Valtterinek adni, azonban ez nem egy tervezett kiállás volt. Válaszolnunk kellett egy problémára, és mi a biztonságos megoldást választottuk.” – magyarázta a csapat.

  • Schumacher újabb kritikája a Ferrarinak: Még a normális kommunikációra is képtelenek!

    Schumacher újabb kritikája a Ferrarinak: Még a normális kommunikációra is képtelenek!

    Az utóbbi időben rengeteg hír szól Sebastian Vettelről és versenymérnökének Riccardo Adami kommunikációjáról. A négyszeres világbajnok hangjában szinte minden egyes versenyen benne van a frusztráció és az elégedetlenség, ugyanis például a Spanyol Nagydíjon Vettel maga adta ki a feladatot mérnökének, hogy mit számoljon ki a taktikájuk kapcsán. Ralf Schumacher pedig pont ezen téma kapcsán emelt szót az olasz istálló dolgozói ellen, ugyanis a német szerint kardinális változásokra van szükség a csapaton belül.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvére szerint egyáltalán nem volt egyértelmű Vettek és mérnökének beszélgetése. Adami először ugyanis arra kérte a négyszeres világbajnokot, hogy menjen gyorsabban, majd kis idő múlva pedig megváltoztatta a véleményét és lassításra kérte őt, hogy a lágy keverékei kibírják a verseny végéig.

    Schmuacher szerint egy olyan szintű csapat, mint a Ferrari, nem engedheti meg magának ezt a luxust, hogy ilyen hibákat vétsenek.

    „A versenymérnök egyáltalán nem értette meg, hogy Vettel mit szeretett volna, még a verseny végén sem,” – idézi Ralf szavait a német Bild. „Nem tudom, lehet, hogy nem beszél jól angolul, ami miatt célszerűbb lett volna, ha az évek alatt olaszul beszélgettek volna a rádión Sebbel.

    Azonban a szinte állandó stratégiai hibákért nem Adami, hanem a Vörös főstratégája Inaki Rueda a felelős. Azonban a Jordan, a Williams és Toyota egykori pilótája szerint nem Rueda a legfőbb gond a gépezetben.

    „Sajnálom Ferrari, ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy olyan csapat, akik szinte minden egyes szezonban képesek harcba szállni a világbajnoki címért, nem képes rendesen kommunikálni. Egyszerűen nem fér a fejembe,” – zárta Schumacher.

  • Retro: Frentzen úgy nyert nagydíjat törött lábbal, hogy közben nem is tudott róla

    Retro: Frentzen úgy nyert nagydíjat törött lábbal, hogy közben nem is tudott róla

    Heinz-Harald Frentzen volt a Forma-1 történetének egyik legnagyobb be nem váltott ígérete. A német pilótáról – aki egy temetés vezető fia volt – sokan úgy gondolták, hogy még a hétszeres világbajnok Michael Schumachernél is gyorsabb volt, amikor a C csoportos sportautó kupában versenyeztek együtt a Mercedes Sauber C9-cel, valamint az első Forma-1-es éveiben is. Habár a Williams aranykorában csatlakozott a patinás istállóhoz, Frentzen nem volt képes megvetni a lábát Groveban és a Williams helyett egy másik brit csapatnál, a Jordannél lelt otthonra.

    A német a Sauberben kezdhette meg Forma-1-es pályafutását és ott is versenyzett 1996-ig, amikor ugyanis 1997-ben átszerződött a Williamshez a frissen bajnokká avanzsált Damon Hill helyére, aki csúnyán összerúgta a port a Williams vezetőségével, ami miatt távozni kényszerült.

    Azonban Frentzennek mindössze egy alkalommal sikerült nyernie, miközben a csapattárs Jacques Villeneuve már hét győzelemnél járt az 1997-es szezonban. A német többek között emiatt is lett csak második a bajnokságban, nagy lemaradásban a kanadai mögött, ráadásul csak úgy, hogy Schumachert az utolsó versenyen Jerezben, a a Villeneuvevel szemben elkövetett szándékos ütközési kísérlete miatt diszkvalifikáltak az egyéni bajnokságból.

    Mivel a Williams meggyengült a Renault távozását követően, Frentzen a Jordanhez szerződött a szintén viharosan távozó Ralf Schumacher helyére, aminek körülményeiről itt olvashattok részletesebben.

    Frentzen mindig is egy olyan versenyző volt, akinél többet használt egy segítő kéz a vállán, sem mint, hogy szeressék őt. Emiatt is jött ki jobban Eddie Jordannel, mint régebben Patrick Headdel és Sir Frank Williamsszel, és találta meg azt a csapatot, ahol igazán komfortosan tudta érezni magát és ki tudta hozni magából a maximumot.

    „Az 1999-es egy fantasztikus szezon volt a Jordannel,” – emlékezett vissza Frentzen. „Fantasztikus volt a kapcsolatom a csapattal és még a bajnoki csatába is képesek voltunk beleszólni, amibe korábban csupán nagyon kevesen mertek csak belegondolni.”

    Frentzen már a szezon elejétől fogva kirobbanó formában versenyzett, a szezonnyitón második lett Ausztráliában és Brazíliában is felállhatott a pódium legalsó fokára, azonban az áttörést jelentő győzelemig egészen a Francia Nagydíjig kellett várni – amit tegnaphoz 21 éve rendeztek meg Magny Coursban.

    Tudni érdemes, hogy Frentzen a Francia Nagydíj előtti versenyen egy hatalmas balesetet szenvedett Kanadában. A német harcban volt a második helyért Montreálban, azonban négy körrel a verseny vége előtt az egyik féktárcsa meghibásodása miatt nagy sebességgel a gumifalba csapódott.

    „A becsapódás rövid időre még ki is ütött, a bal térdem vérzett, de a jobb lábammal minden rendben volt,” – mesélte Frentzen, aki pályafutása során három győzelmet szerzett a királykategóriában. „Nem volt látható jele annak, hogy megsérültem, azonban a jobb lábam nagyon keményen a választófalnak csapódott az ütközéskor.

    „A térdkalácsomban valólában több száz kisebb csonttörés keletkezett az ütközéskor és az egyik lábamban levő csont is végigrepedt a közepén. Amikor kiengedtek a kórházból, nem tudtam normálisan járni, mivel a térdkalácsom folyamatosan nyomta a törtt lábcsontomat. Ajjaj, milyen fájdalmas is volt az!

    „Nagyon az volt, ugyanis még aludni sem tudtam úgy, hogy a takaróm a jobb lábamon volt, annyira fájt. Azonban még ez sem tántorított el attól, hogy vezessem az autót vagy, hogy ne koncentráljak száz százalékban a vezetésre. Csak akkor fájt, amikor a gázpedált nyomtam, azonban az esőben sokkal finomabban kellett használni azt.”

    Jött az esős Francia Nagydíj és Frentzenben fel sem merült, hogy el volt törve a lába. Mindezek ellenére mégis képes volt megnyerni a versenyt, amivel közelebb zárkózott a bajnokság élmenőihez.

    Egy bizarr esős időmérőt követően – ahol Rubens Barichello szerezte meg a pole pozíciót a Stewart Forddal Jean Alesi Sauberje és Oliver Panis Prostja előtt – Frentzen az ötödik rajthelyről várhatta a piros lámpák kialvását.

    „A versenyt száraz körülmények között kezdtük, azonban a hetedik, nyolcadik kör tájékán elkezdett esni az eső,” – utalt vissza Jordan egykori ásza. „Olyan volt a beállításunk, ami egyáltalán nem kedvezett a száraz körülmények között. Az autó sokat csúszkált és még pár aerodinamikai nehézségünk is volt.

    „Az egész hétvégét elrontotta az időjárás és amikor elrajtoltunk szárazon, azt gondoltam, hogy ez így egyáltalán nem lesz jó. Nagyon nyomtam neki, azonban nehéz volt, különösen az előbb említettek miatt. És egyszer csak elkezdett esni az eső, ami nagy mértékben a kezünkre játszott.”

    Ebben az időszakban a futamok során még lehetett a verseny közben tankolni, szóval az, hogy Frenzen Jordanjét az első kiállása során jól megtankolták, hatalmas előny volt, ugyanis a Jordan mérnökei képesek voltak figyelni a pálya állapotának változását úgy, hogy versenyzőjüknek nem kellett kiállnia a boxba feleslegesen.

    „A szezon elején sokan kérdezték tőlem, hogy miért van az autónknak akkora üzemanyagtartálya. Azonban a nagy kérdés az volt, hogy kinek volt a legnagyobb?” – mondta mosolyogva az 53 éves német versenyző, akit mindig is érdekelt a Forma-1-es autók mérnöki oldala.

    „Természetesen a nagy üzemanyagtartály hatással volt az autónk súlyeloszlására, a tengyelytávra és így tovább. Egy olyan autóval rendelkeztünk, amivel képes volt egy kiállással végigmenni az adott verseny. Amikor azonban korán álltam ki, az autóban ülve évekbe tellett, mire a szerelők megtankolták azt a verseny végéig. Nem ismertem fel, hogy amikor azt mondták a rádión, hogy megtankolnak, az azt jelenti, hogy csulig teletöltik az üzemanyagtartályt.

    Nyilvánvaló, hogy amikor Frentzen visszatért a pályaára a tankolást követően, lassabb volt a körülötte levő pilótáknál, azonban a Jordan egy hosszútávú sakkjátszmát folytatott a stratégiát tekintve.

    „Amikor kijöttem, a pálya rendkívül vizes volt és mindenki csúszkált. Rövid időn belül a biztonsági autónak is be kellett jönnie a pályára és azonnal elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyi üzemanyagom van a többiekhez képest?

    „A heves esőzés véget ért, a biztonsági autós fázis is befejeződött, azonban még mindig nagyon csúszkáltam annak ellenére, hogy a beállítás nekünk kedvezett. Mika (Häkkinen) nagyon könnyen meg is előzött, nem voltam képes magam mögött tartani. Körülbelül három-négy tized másodperccel volt gyorsabb nálam körönként.

    „De tíz körrel a verseny vége előtt az összes versenytársam – beleértve Mikat és Rubenst is – kiállt tankolni, miközben nekem már nem kellett. Leesett, hogy ’Bocs srácok, de ezért szenvedtem annyira ellenetek a verseny korábbi szakaszában!’

    „Úgy döntöttünk a csapattal, hogy az utolsó körökben kicsit óvatosabbak leszünk, azonban a verseny után kiderült, hogy akár végig nyomhattam volna a teljes etapon keresztül.”

    A kezdetben őrültnek tűnő egy kiállás ki is fizetődött a Jordan és Frentzen számára: a német nyert, megszerezve ezzel második Forma-1-es győzelmét tizenegy másodperccel megelőzve Häkkinent, a harmadik helyezett Barichello pedig már több, mint negyven másodperccel láthatta meg a kockás zászlót német riválisa után.

    „A versenyt követően már megkaptam a teljes röntgenképet a jobb lábamról és még maguk az orvosok sem merték elhinni, hogy hány helyen láttak repedéseket a csontomban. Az a bizonyos röntgenkép pedig még mindig megvan nekem otthon,” – fejezte be a történetet Frentzen, aki ugyan az 1999-es szezon végén alulmaradt Häkkinennel és Eddie Irvinenal szemben, mégis képes volt egy középcsapat versenyzőjeként borsot törni a V10-es korszakban egyeduralkodónak számító Ferrari és McLaren versenyzőinek orra alá.

  • Új nyomvonallal szerepel az FE-ben az Autódromo Hermanos Rodríguez!

    Új nyomvonallal szerepel az FE-ben az Autódromo Hermanos Rodríguez!

    Idén – a második generációs autókra reagálva – változtatnak a mexikóvárosi Autódromo Hermanos Rodríguez vonalvezetésén.

    A jövő hónapban megrendezendő Mexikói ePrix az egyetlen, amelyik egy épített versenypályán kerül megrendezésre. Az új vonalvezetés körülbelül 500 méterrel növeli meg egy kör hosszát, annak ellenére, hogy a sikánokat levágták.

    Ez az új résznek köszönhető, ami az ovál első kanyarja után a Forma-1-es pálya „hátsó egyenesére” vezeti majd az autókat. Így két új előzési pont is keletkezik majd, az egyik az új szakasz visszafordítója, a másik pedig a stadionba vezető egyenes vége.

    Bár három éve nagy ütközés volt a Foro Solban is, a pálya stadionban futó részét ezúttal sem változtatták meg. Akkor a két Mahindra – Nick Heidfeld és Felix Rosenqvist – akadt össze Mitch Evans Jaguarjával, és egymással.

    A két, tavaly gondot okozó sikán kikerült a vonalvezetésből, miután az egyiknél Nelson Piquet, Jean-Éric Vergne és Alexander Sims hozott össze egy látványos ütközést, míg a másik egy levágás miatt került a középpontba, ami később Pascal Wehrlein második helyébe került.

    Mindez azt is jelenti, hogy a 21. században először, egy sorozat teljes egészében használja a hírhedt Peraltada kanyart, megszakítás nélkül.

    A változtatások tükrözik a Formula E stratégiáját, miszerint kevesebb éles kanyar és sikán legyen a pályákon.

    Egyrészt biztonsági oka is van ennek, hiszen a sok balesetet okoztak tavaly az ilyen típusú kanyarok, másrészt a hosszabb egyenesek az előzéseket segítik, harmadrészt pedig taktikai vonzata is van annak, hogy több energiát használ el egy autó egy körön, így idén már spórolni is kell majd.

    Idén már láthattuk, Santiagóban hogyan működik egy átalakított vonalvezetés, az ottani pályáról is eltávolítottak egy sikánt, és meghosszabbították a padlógázas részeket. Február 15-én az Autódromo Hermanos Rodríguez következik, meglátjuk az új vonalvezetés is hoz-e olyan izgalmakat, mint az előző Mexikóvárosi ePrix.

    https://www.instagram.com/p/B73T5Nij-WI/?igshid=4tps5bmgg1en

  • Leclerc úgy érzi, mégis többet kellene beszélnie a csapatrádióban

    Leclerc úgy érzi, mégis többet kellene beszélnie a csapatrádióban

    Charles Leclerc újabb fejeztet nyitott a csapatrádiózással kapcsolatos krónikájában, a Ferrari versenyzője, most úgy érzi, mégis többet kellene kommunikálnia alakulatával a futamok alatt.

    Max Verstappen büntetése után az első rajtkocka a monacói versenyző ölébe hullott, ám ezt a pozíciót nem tudta győzelemre váltani, sőt még a dobogóra sem fért fel Mexikóban. Leclerc és a Ferrari a két kiállásos taktikát választotta, az elsőnél még nem akadt gondja a 22 éves versenyzőnek, ám a második kiállást csapata elrontotta, a monacói sok időt veszített, de végül hátrányát ledolgozta a frissebb abroncsokon és időben sikerült felérnie a Lewis Hamilton – Sebastian Vettel – Valtteri Bottas hármasra, ám a vonat utolsó láncszemét (Bottast) nem tudta támadni, így be kellet érnie a negyedik pozícióval.

    A Ferrari ifjonca a szingapúri és az oroszországi kirohanása után megígérte, „be fogja fogni” és nem fog annyit beszélni a rádión keresztül, ám úgy véli, ezen a hozzáállásán ismét változtatnia kell. Leclerc szerint ez a nehéz Mexikói Nagydíj megmutatta, még mindig van mit tanulnia és van min dolgoznia, de legfőképp a csapattal való kommunikációján kell javítania.

    ,,Még mindig van min dolgozni, különösen a versenyek tekintetében, mert ahogy azt látni lehet, az utóbbi hetek tendenciája ismétlődött meg ma is. Oké, a stratégia nem volt a legjobb, talán többször kellene megszólalnom a rádióban és többször kellene kérnem dolgokat és határozottabbnak kellene lennem, hogy ezzel segítsem a csapatot abban, hogy a jó döntést hozzák meg, úgy ahogy Seb is szokta csinálni. Tanulnom kell ebből.”

    Leclerc elmondta, a két kiállásos stratégia megpecsételte versenyét, ám nem csak emiatt került távol a győzelemtől, érzése szerint az is közrejátszott, hogy nem tudta megfelelően munkára fogni a közepeseket az első kiállása után.

    ,,A második etap nem volt igazán nagyszerű, nem éreztem jól magam azokon a közepes keverékű abroncsokon, az első etapon használtakkal nem volt baj, sokkal jobban működtek. Ezt tehát ki kell elemeznünk, és meg kell értenünk mi-mért történt. Az első kiállást elég korán ejtettük meg, védenünk kellett a pozíciónkat Alexszal (Albon) szemben. Tudtuk, hogy két kiálláson leszünk, míg a többiek egyen, ezért ez a futam elég nehéz volt.”

  • Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Helmut Marko úgy véli, a Ferrari szeret játszmákat játszatni a két versenyzőjük, Sebastian Vettel és Charles Leclerc között.

    A nyári szünet előtt, a Scuderia nem tündökölt olyan fényesen, ám a szezon második felében a vörösök „feltámadtak”, és az Orosz Nagydíj kivételével minden futamot bezsebeltek. Leclerc diadalmaskodott Spa-ban és Monzában, míg Vettel a szingapúri éjszakában emelhette magasba a legnagyobb trófeát.

    Szocsiban is a Ferrarinak állt a zászló, ám a verseny előtt megbeszélt taktika körüli bonyodalom és a balszerencse elvette az Scuderia esélyét.

    A megállapodás szerint az első rajtkockából induló monacói szélárnyékot biztosít csapattársának, így a német Lewis Hamilton elé kerülhet. Ám Vettel rajta túl jól sikerült, idő előtt megelőzte a britet és végül a 21 éves fiatalt is átugrotta. Innentől kezdetét vette a vitatkozás a rádión keresztül, a vörösök megkérték a négyszeres világbajnokot, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek, míg a heppenheim-i a körülményeket okosan a maga javára fordítva megtagadta azt. A monacói egyre frusztráltabbá vált a csapattal együtt, így a kerékcserék alkalmával oldották meg a problémát, ám Vettel autója meghibásodott, ami végül Leclerc szájából is kiénekelte a sajtot.

    ,,Vettel elől volt, ezért Leclerc panaszkodni kezdett, mire a versenymérnöke azt mondta: ‘Ne aggódj, megoldjuk a bokszkiállások alatt.” Ezt azt jelenti manipulálták a sorrendet a kerékcserékkel, és ez ütközik a sport tisztaságának elveivel. Már így is bonyolult volt az egész szituáció a Ferrari számára, miért kellet még ilyen megállapodásokkal egymás ellen uszítaniuk a pilótáikat? A Ferrari szereti ezeket a játszmákat, még akkor is, ha legtöbbször semmi jó nem sül ki belőlük, de ez a Ferrari, más kultúrát képviselnek.” -nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

    Az osztrák szerint ezt a rivalizálást Leclerc indította el Monzában, ugyanis ő sem tartotta be az egyességet (nem biztosított szélárnyékot Vettelnek az időmérőn), ahogy Vettel sem Szocsiban.

    ,,Ha Vettel nem tartotta be a megegyezést Szocsiban, akkor Leclerc se Monzában. Neki kellett volna szélárnyékot biztosítania Vettelnek az időmérőn, de ő ezt nem tette meg. Ő is kivette a részét a feszültségkeltésből.”

  • Leclerc: A taktika az volt, hogy szélárnyékot biztosítok Vettelnek

    Leclerc: A taktika az volt, hogy szélárnyékot biztosítok Vettelnek

    Charles Leclerc frusztráltan vette tudomásul, hogy csapattársa megelőzte őt a rajtot követően, ugyanis elmondása szerint nem ez volt megbeszélve.

    A Ferrari stratégiája nem úgy működött, ahogy az olaszok szerették volna, ugyanis a terv miszerint Sebastian Vettelt szélárnyékozással segítik, túl jól sikerült, mivel a német nem csak Lewis Hamiltont, hanem 21 éves csapattársát is megelőzte. A pozíció visszaadása azonban nem történt meg, a német egyre jobban távolodott Leclerc-től, míg ő a rádión keresztül informálódott arról, mik a Scuderia legújabb tervei. A négyszeres bajnokot többször is felszólították adja vissza a pozíciót a 21 éves pilótának, ám ő azt kérte, maradjanak még egy kicsit ebben a felállásban, ugyanis ha cserélnek, akkor magukra engedik a brit bajnokot. A vörösök a bokszkiállások során oldották meg az ügyet, ám a német futama nem tartott sokáig az autó meghibásodása miatt.

    Leclerc közepes keverékeken folytatta, majd újra a bokszba látogatott, miután a Safety Car bejött és lágyakkal próbálta felvenni Hamiltonnal a versenyt, ám a csere miatt egy pozíciót bukott ezért először Valtteri Bottasszal kellett csatároznia, akit végül nem tudott megelőzni Szocsiban. A monacói a futam után elmondta, mérges csapattársára ugyanis nem tartotta magát a megbeszéltekhez:

    ,,Mindig is bíztam a csapatban, de taktika úgy szólt, hogy én szélárnyékot biztosítok neki így, az egyenes végén a miénk lesz az első két pozíció. Beszélnem kell a csapattal, ugyanis jobban meg akarom érteni, mi történt. Nos igen, jól startolt (Vettel), de nem volt jobb a rajtja a enyémnél, a rádióban azt az információt kaptam, hogy ugyanúgy indultunk el. Elég gyorsak voltak ma, meg volt a sebességünk ahhoz, hogy megelőzzük Valtterit (Bottas), ám nagyon nehéz ezen a pályán egy másik autót követni, ha másfél másodpercre megközelítettem akkor el kezdtek túlmelegedni a dolgok, ezért nagyon nehéz nap volt ez a számunkra. A Safety Car fázis matt, a harmadik hely volt ma a legjobb amit megszerezhettünk.”

  • Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a futamot követően elmagyarázta miért hívták ki előbb Sebastian Vettelt a bokszba, és mi vezetett a német győzelméhez. A svájci-olasz szakember továbbá bevallotta a verseny egy pontján elgondolkodtak azon, hogy megcserélik a versenyzők pozícióját és visszaadják Charles Leclerc-nek az első helyet.

    A 21 éves pilóta körökön keresztül haladt az élen, majd a bokszkiállások után hirtelen csapattársa mögött találta magát. A monacói versenyző a futam hátra levő részében frusztráltan és felháborodottan kérte számon a csapatot és igazságtalanságnak titulálta a neki választott a forgatókönyvet. Miután a német megnyerte a Szingapúri Nagydíjat Leclerc csapatárdión közölte a vörösökkel, hogy beszélni szeretne velük és szeretné ha megmagyaráznák miért döntöttek úgy, ahogy. Mattia Binotto nemcsak pilótájának, hanem a médiának is elmondta, mi zajlott a háttérben:

    ,,Amikor Sebastiant kihívtuk, a Red Bullnál már kint álltak a szerelők és Verstappenre vártak. Le akartuk védeni a pozícióját, valamint ez a szituáció lehetőséget teremtett arra is, hogy Hamiltont megelőzzük. Azonban az elévágás sokkal effektívebbnek bizonyult a vártnál, 3.9 másodperc nyereséget jelentett, nem is számítottunk ilyen nagy számra. Mikor kihívtuk Sebastian, egy körrel Charles kiállása előtt, azt hittük, hogy Charles majd elé fog visszaérkezni. Ám Sebastian nagyon jó kört rakott össze, és ezzel megelőzte őt.”

    Binotto megerősítette, elgondolkodtak azon, hogy Vettelt megkérik, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek a verseny második felében.

    ,,Elgondolkodtunk-e a cserén? Nos igen, viszont abban a pillanatban, úgy gondoltuk, az a helyes döntés, ha ezt nem lépjük meg. Ám erről nyilvánvalóan még fogunk beszélgetni a versenyzőinkkel, ugyanis mindketten más véleményen vannak. Szóval igen, elgondolkodtunk ezen is.” -vallotta be a Ferrari csapatfőnöke.