Címke: Take a Knee

  • Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    A Renault orosz tesztpilótája, Szergej Szirotkin kiállt a honfitársa döntése mellet, amikor Danyiil Kvjat úgy döntött múlt vasárnap, hogy nem térdel le a rajtrácson. Lewis Hamilton kardoskodott amellett a hogy a versenyzők tegyék meg ezt a gesztust, a Black Lives Matters politikai mozgalom támogatásának a kedvéért. Hat versenyző azonban megtagadta ezt, egyikük Kvjat volt, aki közölte, hogy ő csak az országáért és Isten előtt térdel le. Szirotkin is nyilatkozott erről a Sport-Expressnek:

    „Teljes mértékben egyetértek vele ebben, és azokkal a pilótákkal, akik nem térdeltek le. Tisztelem azok döntését is, akik megtették ezt, de továbbra is az a véleményem, hogy a rasszizmus elleni harcnál, illetve más kellemetlen dolgok mellett a modern világunkban vannak sokkal fontosabb napi gondok is. Arra gondolok itt, hogy mindannyiunk őszinte hite sokkal fontosabb, mint egy formális akció a kamerák előtt, vagy a nyilvánosságnak. Mindig is támogattam a jó dolgokat, de sosem beszélek róla. Személyesen nem érdekel az, hogy ki hogy néz ki, melyik országból való, mi a nemzetisége, vagy milyen vallású. A legfontosabbak az ember tulajdonságai, ettől függ valakihez az én hozzáállásom is.”

  • Benne van a pakliban, hogy Hamilton és Ricciardo ismét letérdel

    Benne van a pakliban, hogy Hamilton és Ricciardo ismét letérdel

    Ha a körülmények engedik, akkor Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo valószínűleg ismét letérdel a vasárnapi rajt előtt.

    Múlt héten 14 versenyző döntött úgy, hogy az END of Racism feliratú póló mellett féltérdre ereszkedik, hogy ezzel is kifejezze azt, mennyire nem ért egyet a rasszizmussal és mennyire támogatja az egyenlőséget. Hasonlót most nem terveznek a Stájer Nagydíj fő napján, ám a brit világbajnok nem zárta ki annak esélyét, hogy ismét tesz egy efféle kinyilatkoztatást, ám csak abban az esetben, ha ezzel nem zavarja a kötelező procedúrát.

    ,,Nem vagyok az ellen, hogy ismét térdre ereszkedjek, így hát ha találok rá módot és megbizonyosodom arról, hogy senkinek sem akadályozom a munkáját vele, akkor megteszem. Folytatnunk kell a felszólalást, ki kell használnunk mindent pillanatot annak érdekében, hogy ezt terjesszük és változást érjünk el. Ez nem fog pár hét alatt megváltozni, így én meg teszem azt amit megtehetek.”

    Lehetőségként az is felmerült, hogy a Mercedes csapat is térdre ereszkedik, úgy ahogy azt múlt vasárnap a Red Bullos szerelők tették.

    ,,Ha lesz rá idő, akkor csinálunk valamit a csapatommal. Minden az időn múlik, ugyanis a verseny előtt ebből nincs sok.”

    Az ausztrál versenyző osztja a Mercedes pilótájának nézeteit azzal kapcsolatban, hogy egy alkalom nem elég, tovább kell harcolniuk.

    ,,Nem tudom milyen procedúra lesz a hétvégén, ám ha felmerül a lehetőség, akkor igent fogok mondani. Ez nem egy olyan dolog, amit egy pillanatig szeretnék csinálni, majd elfelejteni azt. Így ha újra adódik egy ilyen lehetőség, akkor meg csinálom újra.”

  • Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Danyiil Kvjat is egyike volt azon versenyzőknek, akik az Osztrák Nagydíj rajtja előtt nem térdeltek le, a rasszizmus elleni harc, és a Black Lives Matter mozgalom támogatása jeleként, hiszen egyre inkább kétséges formát ölt ez a törekvés. Sokan egyetértenek azzal is, hogy már túlzás ilyen gesztusokat tenni, köztük az orosz pilóta is ezen a véleményen volt.

    Három hónapot késett az első futam. Nem voltak nézők. 20 autóból csak 11 ért célba. Mégsem erről beszélnek, hanem ami a rajt előtt történt. Így nyilatkozott az esetről Kvjat:

    „Nézzétek. Egyesek letérdeltek, mások nem. Ez a Forma-1 akciója volt, a feketék jogaiért. A versenyzők egyen pólókat vettek fel, azzal a szlogennel, hogy „End Racism.” Lewis Hamilton, a széria hatszoros világbajnoka azonban a Black Lives Matter felirattal volt ott. Hasonlóképp sötét lett a bukósisakja is, sőt a Mercedese is fekete lett, pedig világéletemben ezüst színű volt.”

    Hamilton, és még 13 pilóta letérdeltek, hatan megtagadták ezt. A spanyol Sainz, a holland Verstappen, a monacói Leclerc, az olasz Giovinazzi, a finn Räikkönen és az orosz Kvjat. Danyiil ezzel indoklja azt, hogy miért nem:

    „Amikor javasolták, hogy a rasszizmus elleni harc jeleként térdeljünk le, az számomra nem volt teljesen világos dolog, hiszen ez kicsit ellene lenne az orosz mentalitásomnak, mondhatni. Ugyanakkor a hazámért, a zászlónk és Isten előtt letérdelek.”

    Oroszországban tehát így értelmezik a térdelést, a tengerentúl meg másképp. Természetesen, akik állva maradtak, nem jelenti azt, hogy ők rasszisták lennének. Ők is kiállnak a feketék jogaiért, hiszen ez olvasható volt a pólóikon. Ezzel zárta a gondolatait az orosz pilóta:

    „Abban teljesen egységesek vagyunk, hogy küzdünk a rasszizmus ellen, ezt az álláspontunkat nagyon is erőteljesen mutattuk meg a felirattal a pólókon a verseny előtt.”

    Kvjat úgy tudja, hogy ez az akció egyszeri volt, de amennyiben a Forma-1 vezetése úgy dönt, hogy megismétlik ezt, az is biztos, hogy egy pilóta már lesz, aki nem fog ezért a térdére ereszkedni.

  • Hamilton elárulta melyik két versenyző hozta fel a GPDA ülésén a térdelést

    Hamilton elárulta melyik két versenyző hozta fel a GPDA ülésén a térdelést

    Lewis Hamilton megköszönte annak a 13 versenyzőnek, aki a rajt előtt letérdelt vele, továbbá azt is elárulta, hogy eredetileg kiknek a fejéből pattant ki az ötlet.

    A brit versenyző elmondta ő maga is csak a kvalifikáció után döntötte el, hogy egy ilyen gesztussal támogatja azokat akik a rasszizmus ellen és az egyenlőség mellett küzdenek. A rajt előtt igaz nem minden pilóta döntött úgy, hogy letérdel, ám ők is viselték az „End Racism” feliratú pólót, míg Hamilton felsőjén a  „Black Lives Matter” szlogen volt olvasható.

    A hat nem térdelő versenyző (Max Verstappen, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Danyiil Kvjat, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi) elmondta, azzal, hogy nem álltak be a többiek közé, nem azt hirdetik, hogy egyet értenek az egyenlőtlenséggel és a rasszizmussal.

    A sajtó képviselői megkérdezték Hamilton mi a véleménye arról, hogy nem mindenki értett egyet a kezdeményezéssel. A Mercedes versenyzője kiemelte nem szabad senkit sem kényszeríteni erre, ugyanis mindenkinek magának kell eldönteni miben és mennyire vesz részt.

    ,,Őszintén nem tudom, mindenkinek más oka van és más a véleménye. Néhány versenyző gondolataival tisztában vagyok, de ez egy privát dolog, ezért nem szeretném ezt megosztani. Teljességgel azt gondolom, hogy senkit sem szabad arra kényszeríteni, hogy térdeljen.”

    A brit versenyző a szalagcímeket olvasva úgy érezte, másodszor is korrigálnia kell azt, ami megjelent vele kapcsolatban, ezért elmondta, kiknek a fejéből pattant ki az egész ötlet.

    ,,Szeretnék valamit tisztázni, ugyanis kikerült egy olyan történet, amiben valótlanságok vannak. Sosem kértem vagy követeltem azt valakitől, hogy térdeljen. Még csak nem is hoztam fel, a Forma-1 és a GPDA hozakodott elő ezzel. Mikor megejtettük a versenyzők közötti ülést Seb (Vettel) és (Romain) Grosjean hozta ezt fel ezt, és kérdezte meg a versenyzőket arról, hogy benne vannak-e. Néhányan itt jelezték, hogy ők nem fogják csinálni. Mindenkit hagytam, hogy elmondja amit szeretne, majd eléjük álltam és azt mondtam: ‘Nézzétek srácok, én megteszem, ti is tegyétek azt, amit helyesnek véltek.’ Nagyon köszönöm azoknak akik velem együtt térdeltek, úgy vélem ez így is elég erőteljes üzenet volt. Ugyanakkor az, hogy most térdelsz vagy nem, nem változtatja meg a világot. Ez egy sokkal de sokkal nagyobb probléma. Személy szerint úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van saját döntést hozni. Én úgy éreztem hogy, így cselekedek helyesen.” – magyarázta Hamilton.

     

  • 6 versenyző döntött úgy, hogy nem térdel le

    6 versenyző döntött úgy, hogy nem térdel le

    A rajt előtt mind a 20 Forma-1-es versenyző felsorakozott a rajtrácson meghallgatni a nemzeti himnuszt, ahogy azt szokás.

    Most azonban ezt egyforma, End Racism, vagyis Vége a rasszizmusnak feliratú pólóban tették. Kivéve Lewis Hamilton, akinek pólóján a Black Lives Matter (Számítanak a fekete életek) felirat szerepelt.

    Sokáig ment róla a vita, hogy le kellene-e térdelniük a versenyzőknek „a rasszizmus ellen”, vagy sem.

    Abban mind a 20 versenyző teljesen egyetértett, hogy a rasszizmusnak véget kell vetni, azonban hatan úgy döntöttek, hogy nem kívánnak nyilvánosan, ilyen módon megnyilvánulni a témában.
    Így aztán Max Verstappen, Antonio Giovinazzi, Danyiil Kvjat, Carlos Sainz, Charles Leclerc, és Kimi Räikkönen állva maradtak.

  • Ricciardo szerint mindenki maga dönti el, hogy letérdel-e

    Ricciardo szerint mindenki maga dönti el, hogy letérdel-e

    Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 nem szeretné, ha bárkit is veszélybe sodornának azzal, hogy arra kényszerítik a versenyzőket, hogy térdeljenek le Ausztriában.

    A letérdelés alapvetően azt hivatott jelképezni, hogy az illető kiáll a feketék mellett, egyben a rasszizmus ellen. Sokan azonban bár természetesen a rasszizmust alapvetően elítélik, nem szeretnének belefolyni a témába semmilyen formában, emiatt letérdelni sem feltétlenül szeretnének. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy a rasszizmust támogatnák, mégis, annyira presszionálva van a téma, hogy ha kivonják magukat ebből, azt sokan már azonosítják a rasszista nézetekkel…

    A Forma-1-ben azt tervezik, hogy vasárnap mind a 20 versenyző egyforma, End Racism (Vége a rasszizmusnak) feliratú pólóban állna fel a rajtrácsra, arról azonban vita van, hogy le kelljen-e térdelni.

    Ezzel nem minden versenyző szimpatizál.

    Daniel Ricciardo is elmondta, hogy bár a versenyzők mind elutasítják a rasszizmust, e megnyilvánulásokkal nem feltétlenül értenek egyet, sőt egyeseknek akár a saját kulturális hátterükbe sem feltétlenül fér bele.

    „A versenyzőkkel folytatott megbeszélés (pénteken) lényegében azt mutatta, hogy mindannyian, 100%-ban támogatjuk a rasszizmus megszüntetését. Egyikünk sincs ellene, mind támogatjuk” – mondta Ricciardo.

    „De azt érzem, hogy egyes versenyzőknek és nemzetiségüknek egy kicsit nehézséget okozna ha le kellene térdelni.”

    „Nyilvánvaló, hogy mi okból tennénk, tisztán a Black Lives Matter támogatásaként. Semmi politikai dolog, vagy ilyesmi nincs benne.”

    „De elég vékony itt a határ, néhány versenyzővel, nemzetiségükkel kapcsolatban” – mondta Ricciardo.

    „Mindenkit meghallgattunk, mindenki véleményét és senkit nem akarunk kockázatos szituációba hozni. Mind megértettük, hogy mindenki azt fogja tenni, amit kényelmesnek érez.”

    „De senki fölött nem fogunk ítélkezni, vagy nem fogjuk kritizálni, ha nem adott módon áll ott, vagy nem térdel le.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl sem szeretné, ha bármely versenyző kellemetlen helyzetbe kerülne csak azért, mert nem térdel le, vagy nem fejezi ki magát olyan látványosan, mint azt sokan elvárják.

    „Ez nem vita tárgya” – mondta. „Szerintem fontos, hogy minden versenyző és minden csapat képes legyen maga eldönteni, hogy miként szeretné kifejezni magát.”

    „Mint tudják, a McLaren részéről számos nyilvános kezdeményezésünk fut.”

    „Másmilyen festéssel vagyunk itt és az #endracism hashtag is ott van az autón, ami fontos volt számunkra, hogy megmutassuk támogatásunkat és megmutassuk, hogy komolyan vesszük ezeket a különféle témákat és kezdeményezéseket.”

    „Ez az, ami szerintem fontos, és nem vita tárgya, hogy valaki letérdel-e, vagy sem.”

  • Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    A pletykák szerint egyre nagyobb a feszültség a Forma-1-es versenyzők között, Lewis Hamilton legújabb politikai aktivitása miatt. Ő erőteljesen kifejezte, hogy támogatja a Black Lives Matter mozgalmat, és a hatszoros világbajnok egy értekezleten azt is elmondta a pilótatársainak, hogyha csendben maradnak a rasszizmus elleni harcban, az alapvetően bűnrészesség.

    A versenyzők egyetértettek végül abban, hogy mindannyian „End Racism” pólóban lesznek majd a rajtrácson, de egy informátor szerint legalább öt versenyző megtagadja a letérdelést, amivel kifejeznék azt, hogy támogatják a BLM mozgalmat. Erről beszélt a McLaren versenyzője, Carlos Sainz is:

    „Nem mindenki döntötte el még, hogy mit tesz majd.”

    Úgy tudni, hogy egyes versenyzők kiakadtak azon, hogy Hamilton a hallgatásukat egyenlővé teszi rasszista politikai nézetekkel, és azt sugallja, hogy jelen van a rasszizmus a paddockban. A látszólagos egyet nem értésről a térdelés kérdésében a 35 éves bajnok így nyilatkozott:

    „Mindannyian tudjuk, hogy adott a probléma, szóval nincs szükség arra, hogy holnap (vasárnap) meg is tapasztaljuk annak bebizonyítását, hogy adott a probléma.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen így látja a helyzetet:

    „Le fogok térdelni, de nem azért, mert támogatnám a Black Lives Matter mozgalmat, hanem inkább azért, mert támogatni akarom azon mozgalmat, amely világszinten küzd a rasszizmus és diszkrimináció ellen.Remélem, hogy egyetlen csoport vagy szervezet sem sajátítja ki ezt magának.”

  • Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Az összes Forma-1-es letérdelhet majd a szezonnyitó Osztrák Nagydíj rajtja előtt, hogy ezzel szolidaritást mutassanak és ezzel tiltakozzanak a rasszizmus okozta igazságtalanság ellen.

    Miközben a világban folyamatosan tiltakoznak a rasszizmus ellen, a Forma-1 vezetői elindították „Az egyként versenyzünk” mozgalmat, ami a sportban való rasszizmust ítéli el és emellett próbálja meg felhívni erre az emberek figyelmét. A Mercedes többek között emiatt is változtatta meg az autójuk festését feketére az eredeti szürkéről.

    Az angol futballbajnoksághoz hasonlóan a Forma-1-es versenyzők is letérdelhetnek a verseny rajta előtt, hogy ezzel is támogassák a „Black Lives Matter” (számít a feketék élete) névre hallgató mozgalmat.

    A McLaren versenyzője, Lando Norris fedte fel, hogy egyes versenyzők már ezt beszélik egymás között, hogy térdeljenek le ők is a verseny kezdete előtt.

    „Számos versenyző már erről egyeztet egymás között,” – árulta el a fiatal brit a PA Sport-nak. „Ha úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor közösen kell letérdelnünk a rajtrácson. Az erről szóló végső döntést a pénteken esedékes GPDA gyűlésén fogjuk meghozni.”

    A wokingi istálló F1-es főnöke, Andreas Seidl hangsúlyozta, hogy a csapatuk maximális mértékben támogatja a verseny előtti letérdelést.

    „Maximálisan támogatjuk azon kezdeményezést, miszerint a verseny előtt mindannyian letérdelnek közösen a rasszizmus elleni tiltakozás jeléül,” – mondta Seidl a verseny előtti média napon.

    „Rendkívül szorosan együttműködünk a Forma-1-gyel. A versenyzőink érzésein múlik, hogy szükségük van-e erre és meg szeretnék ezt csinálni vagy sem. A kezdeményezés jelen pillanatban is egyeztetés alatt áll, meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle.”

    Seidl emellett azt is elmondta, hogy a McLaren csapata aktívan kiveszi a maga részét a rasszizmus elleni harcból.

    „A rasszizmus és a diszkrimináció két olyan dolog, aminek egyáltalán nincsen helye a csapatunkon belül. A csapatunk egy olyan kultúrával rendelkezik, ahol nagyra értékeljük minden egyes dolgozónk hozzájárulását a sikerekhez. Mindezek mellett egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítunk dolgozóink számára.

    „Szóval összefoglalva a dolgokat, nagyban támogatjuk a Forma-1 által elindított kezdeményezéseket ezen téren.”

     

     

     

  • Hamilton az első versenyen is kifejezi majd, hogy támogatja a BLM mozgalmakat?

    Hamilton az első versenyen is kifejezi majd, hogy támogatja a BLM mozgalmakat?

    Úgy tudni, Lewis Hamilton azt tervezi, hogy ha a Forma-1 újra elindul, Ausztriában, ő féltérdre ereszkedik (take a knee), ezzel kifejezvén, hogy támogatja a BLM (Black Lives Matter = számítanak a fekete életek) mozgalmakat. Erről a Dailymail számolt be.

    Ez utóbbi világszerte felbolygatta az embereket, s az idézte elő, hogy az Egyesült Államokban a fekete George Floyd erőszakos rendőri intézkedés következtében életét vesztette.

    Hamilton, mint a Forma-1 eddig első és egyetlen színes bőrű versenyzője, rendkívül fontosnak tartja, hogy felszólaljon feketék érdekében. Sőt, a Forma-1-től is ezt kérte.

    Floyd esete világszerte tüntetéseket eredményezett, Hamilton számos posztot szentelt a témának a közösségi oldalakon. Az egyik ilyen egy fotó volt Martin Luther Kingről, aki féltérdre ereszkedve imádkozik a képen, és amely mozdulat ma már a feketékkel való szolidaritás, a rasszizmus elítélésének jelképe.

    „A több száz évvel ezelőtt látott szabályok és hiedelmek ma is léteznek és mérgezik a társadalmat. MLK az életét atta azért, amiért ma mi is harcolunk, és még mindig nincs igazságosság.” – írta Hamilton.

    „Ki vezet ma minket? A vezetők, akiket megválasztottunk, cserben hagynak minket újra és újra. Folytatnunk kell az éjszakába nyúló dühöngést, míg nem történik változás.”

    A Forma-1 szóvivője hozzátette: „Ez egy nagyon fontos probléma és mi mindenkit támogatunk, aki szeretné kifejezni támogatását a rasszizmus elleni küzdelemben.”

     

  • Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Lewis Hamilton úgy döntött, hogy nem fog térdre ereszkedni az austini verseny előtt.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Hamilton azt fontolgatta, hogy az amerikai, fekete futballisták mintájára az Egyesült Államok Nagydíja előtt, a himnusz alatt ő is féltrérdre ereszkedik, szolidaritásból.

    Most azonban azt mondta, nem fogja ezt megtenni.

    „Csodálatosnak tartom Kaepernick kezdeményezését, és teljes mértékben támogatom.” – mondta a brit versenyző. „De azért vagyok itt, hogy nyerjek, és most ez a fő prioritásom és nagyon foglalkozom mással. Nem hagyom, hogy most bármi kizökkentsen és megakadályozzon abban, hogy megnyerjem a bajnoki címet.”