Címke: Szuzuka

  • Mika Häkkinen újra vezethette az 1998-as bajnoki gépét Szuzukában

    Mika Häkkinen újra vezethette az 1998-as bajnoki gépét Szuzukában

    A finnek kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen újra Forma-1-es autót vezethetett a Japán Nagydíj helyszínén, Szuzukában.

    A Repülő finn a pénteki napon vezethette a McLaren MP4-13-ast, amivel az első világbajnoki címét szerezte meg. Rajta kívül még rengeteg régi F1-es autó gurult a pályára, ugyanis ezzel ünnepelték meg azt, hogy az idei lesz a harmincadik alkalom, amikor Szuzuka ad otthont a Forma-1-es Japán Nagydíjnak.

    Az 50 éves finn világbajnok ráadásul ezen a pályán szerezte meg mindkét bajnoki címét 1998-ban és 1999-ben. Häkkinen elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy Forma-1-es autót fog vezetni 50 éves korában.

    „Nagyon élveztem az egészet. Soha nem tudtam elképzelni ezt a szituációt, azonban nagyon örülök annak, hogy itt lehetek,” – nyilatkozta Häkkinen a motorsport.com-nak. „Elképzelhetitek, hogy milyen érzés volt vezetnem ezen a pályán. Hihetetlen élményeim vannak innen Szuzukából, ugyanis itt szereztem meg az első világbajnoki címemet Michael Schumacherrel szemben.

    „Olyan érzés, mintha csak tegnap lett volna,” – mondta mosolyogva a kétszeres világbajnok.

    Häkkinen már számos alkalommal vezethette az MP4-13-ast különböző rendezvényeken és utcai fesztiválokon. A finn, aki 2001-ben vonult vissza a száguldó cirkuszból, elmondta,0 hogy meg volt lepve a rá ható G hatások miatt.

    „Hatalmas erők hatnak ránk versenyzőkre, miközben száguldunk a pályán,” – folytatta Häkkinen. „Hihetetlen, hogy ezek az autók még mindig nagyon gyorsak annak ellenére, hogy azóta eltelt 20 év.

    „Köszönetet szeretnék mondani a McLaren mérnökeinek, ugyanis ők építették ezt az autót a számomra. Fantasztikus munkát végeztek.”

    https://www.instagram.com/p/BoivhTThRFP/

     

  • A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A térségben tomboló két tájfun miatt megváltozott a szuzukai pálya aszfaltja, a csapatoknak így a vártnál magasabb gumikopásra kell számítaniuk a Japán Nagydíjon.

    A Pirelli szerint az elmúlt időszak tájfunjaiból származó heves esőzés lemosta az aszfaltra felrakódott gumiréteget, ami közvetlen kihatással van a tapadási és kopási tényezőkre. A japán futam szabadedzésein különösen az egyébként agresszív keverékkiosztásra voksoló Ferrari szenvedett hólyagosodással.

    „Az aszfalt makrodurvaságában jelentős változás történt” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportrészlegének igazgatója. „Ennek valószínűleg az időjárási körülmény az oka; úgy fest, a tájfunok heves esőzései megváltoztatták az aszfaltot, ez pedig a gumikopás növekedését vonta maga után.”

    A Ferrarin kívül néhány másik csapat is tapasztalt hólyagosodást, de a Pirelli szerint a versenyre ezeket könnyedén kiküszöbölik majd.

    „A gumik kontrollálhatók és az edzéseken gyűjtött adatok alapján képesek lesznek reagálni és találni egy olyan beállítást, amellye csökkenthetik vagy teljesen meg is szüntethetik a hólyagosodást” – folytatta Isola. „Nem szabad elfelejteni, hogy a tengerentúli futamokra 14 héttel korábban hozzák meg a keverékkiosztási döntést; lehet, hogy [a Ferrari] azért választott ennyi szuperlágyat, hogy jobban megértsék a működésüket, míg mások inkább a lágyat preferálták és azzal kísérleteznek. A közepes pedig a tavalyi lágy, amit nagyon jól ismernek a csapatok.”

    A mindig optimista taktikajóslatok ismételten a kétkiállásos stratégiát hozták ki győztesként, de ahogyan az lenni szokott, úgyis egyszer állnak majd ki.

    „Lehetséges az egy kiállás” – fűzte hozzá Isola. „Még nem analizáltuk mélyrehatóan a kopást, így nem tudjuk, mekkora előnyben lenne a kétkiállásos taktika. Biztos, hogy optimálisabb volna, de hacsak nem jön ki 10-15 másodperces különbség [a két taktika között], mindenki egyszer fog kiállni, mert nem éri meg azért kétszer cserélni, hogy beragadj a forgalomba.”

  • Érdekes lesz az időjárás a Japán Nagydíj hétvégéjén!

    Érdekes lesz az időjárás a Japán Nagydíj hétvégéjén!

    Az előrejelzések szerint a szombati harmadik szabadedzést és az időmérőt is nedves körülmények között kell majd teljesítenie a pilótáknak. Azonban a vasárnapi versenyre napos, száraz időt jósolnak.

    Japán időjárását nagy részben a Kong Rey tájfun befolyásolja. A tájfun a Japán tengeren keresztül vonul végig Japán és Észak-Korea között. A szombati napon lesz majd a legérezhetőbb a tájfun jelenléte, ugyanis szombaton nagy eséllyel fordulnak majd elő záporok, zivatarok.

    Szombaton egész nap felhős lesz az idő a pálya körül. Egyelőre semmi jele sincs annak, hogy az esőzés intenzitása annyira nagy lesz, hogy a vasárnapi versenyt el kelljen halasztani. A 2014-es versenyhétvégén majdnem törölték a versenyt, azonban egy idő után elengedték a mezőnyt a hatalmas esőben.

    Vasárnapra viszont drasztikusan megváltozhat az időjárás. A felhők el fognak vonulni a pálya felöl és a futamot valószínűleg száraz körülménynek rendezik majd.