Címke: szuvenír

  • A nagycsapatoknak nem tetszik a Liberty „szuveníres” terve

    A nagycsapatoknak nem tetszik a Liberty „szuveníres” terve

    A Forma-1-es top csapatok nem támogatják a Liberty Media azon tervét, mi szerint megváltoztatnák a merchandise, azaz szuvenír termékek eladásának módját a versenyhelyszíneken.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Liberty elképzelései szerint a csapatok különálló standjait egy nagy “szupermarket sátor” váltaná fel a versenypályákon, melyben minden csapat és versenyző cuccai megvásárolhatók lennének, sőt felpróbálásra és azonnali hazapostázásra is lenne lehetőség.

    „Alapos kutatást végeztünk, és minden versenypromóter támogatja a tervet.” – nyilatkozta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches a finn Turun Sanomatnak.

    A lap szerint azonban a top három csapat azonban nem örül ennek az elképzelésnek.

    „A történelem során a Ferrari több terméket adott el, mint bármelyik másik csapat.” – mondta egy nem megnevezett forrás. „A rajongók türelmetlenek, nem fognak bemenni egy nagy helyiségbe, ahol sokáig tart majd megtalálniuk, amit akarnak. Én úgy hiszem, bevételtől fogunk elesni az új struktúrával.”

  • Átalakulnak a szuveníres sátrak az F1-es helyszíneken!

    Átalakulnak a szuveníres sátrak az F1-es helyszíneken!

    A Forma-1 a merchandise (a megvásárolható F1-es ajándéktárgyak, ruhák) termékeket is megreformálná, amolyan NASCAR mintára.

    2015-ben a NASCAR 10 évre szóló szerződést kötött a merchandise szakértő Fanatics-szel, aki ezentúl az F1-es projekten is dolgozik majd, hogy megújítsák a „szuveníreket”.

    Az elképzelés alapja egy „szupermarket sátor”, melyben minden csapat és versenyző cuccai megvásárolhatók. Az elképzelés bár jónak hangzik, a NASCAR 2017 közepén visszatért a korábbi, népszerűbb megoldásokhoz. Az F1 viszont egyelőre kitart ötlete mellett, Sean Bratches kereskedelmi vezető szerint a jelenlegi rendszer nem ideális az F1 számára.

    „Nem hiszem, hogy vissza fogunk térni az 1970-es évek asztal mögül árulós megoldásához, mikor csak ráböktünk, hogy mit is akarunk (vásárolni).” – mondta Bratches. „Elköteleződtünk a Fanatics mellett, ami piacvezető ezen a területen és komoly tudással bírnak abban a témában, hogy miként lehet eladni a sportesemények termékeit. A következő évben ez is egy élmény lesz. Az emberek maguk is levehetik majd a termékeket a polcról, fel lehet majd próbálni, és akár úgy is dönthet, hogy azonnal hazaküldeti a terméket partnerünkkel, a DHL-lel.”

    Bratches szerint a „sátorban” megtalálhatóak lesznek a csapatok és versenyzők szuvenírjei, de hivatalos F1-es termékek is, és az egyes versenyhelyszínek egyedi termékei is.

    „Szerintünk ezt az élményt keresik a rajongók. Nagyon sok kutatást végeztünk, és minden versenyhelyszínen támogatták ezt az ötletet.”

    „Ha megnézzük a NASCAR-t, az eladásaik 5%-át teszi ki a NASCAR, mint széria témájú dolgok, 30% az „itt jártam” típusú termékek, mint például egy Daytona top, és 65% a versenyzők és csapatok merchandise termékei. A mi márkánk (F1) jobb százalékokat produkálna, de itt is a versenyzők és csapatok a dominánsak. Mi jobb platformot akarunk adni a piacon az ő márkáiknak, termékeiknek, és növekvő bevételeket akarunk generálni.”