Címke: szurkolók

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • Costa: A Ferrarin még mindig nagyobb a nyomás, mint a Mercedesen

    Costa: A Ferrarin még mindig nagyobb a nyomás, mint a Mercedesen

    Annak ellenére, hogy a Ferrari több, mint egy évtizede nem tudta megnyerni egyik bajnokságot sem, minden eszközük megvan arra, hogy visszatérjenek a helyes útra.

    Ez a véleménye Aldo Costának, aki pont akkor dolgozott az olasz istálló vezető mérnökeként, amikor Kimi Räikkönen megszerezte a maranellóiak máig utolsó egyéni világbajnoki címét.

    Amikor 2012-ben a Mercedeshez szerződött azt mondta, hogy végre talált egy olyan csapatot, ahol a politikától és a drámától elvonatkoztatva kényelmesen végezhette a munkáját. „A Mercedesnél a dolgozók a létező legjobb állapotban vannak, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni,” – árulta el az olasz.

    Azonban Costa szerint a Ferrarinál teljesen más állapotok uralkodnak. „Természetesen a Ferrarinál szinte minden egyes másodpercben megfigyelés alatt tartanak és ellenőriznek. Ez a sajtó, a szurkolók, a részvényesek és a csapos – aki minden egyes reggel kávéval kínál – által kifejtett nyomás az istállóra.”

    Egy másik ex ferraris mérnök, Andrea Stella szerint csak idő kérdése, hogy a Ferrari tovább gyarapítsa a már így is rekordnak számító bajnoki címeinek számát. Fernando Alonso egykori versenymérnöke szerint a Ferrari semmiben nem szenved hiányt a többi Forma-1-es istállóhoz képest.

    „A Ferrarinak mindene megvan, ami a másik csapatoknak, csak nem Angliában,” – mondta Stella. „Igen, az Anglián van a hangsúly, mivel az F1 itt csak egy munka. A pincér tudja, hogy te az F1-ben dolgozol, azonban a Ferrarinál dolgozni nem csak egy munka.

    „Amikor elhagyod az irodát és elmész kávézni a felszolgálónak az lesz z első kérdése, hogy mikor fogtok újra futamot nyerni. Ha pedig egy étterembe mész el, akkor pedig lehet, hogy éppen a bajnoki esélyekről fognak faggatni. Minden egyes reggel, ha kinyitod az újságot, láthatod, hogy a Ferrariról mindig van valami hír.

    „A Ferrarinál ugyanazon megközelítés alapján dolgoznak, mint a többiek Angliában. Semmi sem hiányzik, különösen egy olyan tapasztalt vezető mellett, mint Mattia Binotto. Szóval csakis kizárólag idő kérdése, hogy újra bajnokok legyenek. Azonban Maranelloban jelen pillanatban pont ez az egyetlen probléma, szóval bajban vannak,” – tette hozzá Alonso egykori versenymérnöke.

  • Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Az utolsó Forma-1-es versenyén Nico Hülkenberg lett a napversenyzője az Abu Dhabi Nagydíjon. Ez egyfajta szolidaritás és együttérzés volt a világ motorsport szurkolóitól a német versenyző felé, ugyanis, ha már a hőn áhított dobogóra esélye sem volt, legalább ezt a „vigaszdíjat” nyerje meg.

    A német a kilencedik helyről rajtolt és a verseny túlnyomó részében a tizedik helyen haladt, miután megelőzte őt a mezőny legvégéről rajtoló Valtteri Bottas. Ezt követően az utolsó körben még egy pozíciót veszített, miután a korábbi csapattársa, Carlos Sainz meg tudta őt előzni a tizenegyes kanyarban.

    Ennek ellenére a szavazók még is a Renault németjét választották meg a nap legjobb versenyzőjének, miután 179-edjére teljesítette a versenytávot a száguldó cirkuszban.

    Hülkenberg a hétfői nap folyamán megköszönte a rajongóknak a gesztust a Twitter oldalán, hogy rá voksoltak a szavazáson. „Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem,” – írta a német a közösségi média felületén.

  • Vettel: A Brazil Nagydíjon bármi megtörténhet

    Vettel: A Brazil Nagydíjon bármi megtörténhet

    Sebastian Vettel úgy véli, Brazíliában bármi megtörténhet, és ebből a Ferrari könnyen profitálhat.

    Tavaly Lewis Hamilton ünnepelhetett a dobogó tetején, ám a legemlékezetesebb momentumot Max Verstappen és Esteban Ocon kakaskodása szolgáltatta. Ám a sao paulo-i pálya nem csak egy kiugró esetet számlál, Vettel is nézett már itt szembe nehézségekkel, hiszen 2012-ben majdnem elveszítette a világbajnokságot ezen az aszfaltcsíkon. Erről a szituációról Felipe Massa is tudna mesélni, hiszen 2008-ban egy pillanatig élhette át a világbajnokok mámoros örömét, majd a következőben ez az érzés a brit hatszoros világbajnokot örvendeztette meg.

    ,,Brazíliában bármi megtörténhet. Nem tudom miért, de van valami ezen a helyen és ezen a pályán. Szinte minden évben történnek itt igazán őrült dolgok, ám ha mégis egy esztendő kimarad, akkor biztos lehetsz benne, hogy a következőben ez hatványozottan fog visszaütni. Ez az aszfaltcsík a múltban igazán jól feküdt nekünk, emlékszem, jó volt a tempónk, Kimi még a dobogóra is felállhatott tavaly, míg két éve, a versenyt is sikerült megnyernünk. Összességében jó vadászterület ez a helyszín a számunkra, és reméljük, ezen a hétvégén úgy alakulnak a dolgaink, ahogy két évvel ezelőtt.”

    A helyszín különlegességét nem csak az extrém események biztosítják, hanem a szenvedéllyel szurkoló brazil közönség is.

    ,,A brazil közönség az egyik leghangosabb, az autóban ülve is hallani lehet őket, és ilyenkor úgy érzed ők is ott vannak veled.” -árulta el Vettel.

  • Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Jacques Villeneuve szerint a mérleg nyelve a Ferrarin belül már nem Sebastian Vettel felé dől, hanem csapattársa Charles Leclerc felé.

    A monacói versenyző négy egymást követő futamon is pole pozíciót szerzett, míg a dobogó tetejéről a kupát Spa-ban és Monzában emelhette a magasba. Szingapúrban a második hellyel kellett beérni, míg Szocsiban a pódium legalacsonyabb fokára állhatott fel.

    A kanadai világbajnok szerint az a forgatag és csillogás ami körül veszi Leclerc-t egyre csak gyarapodik és tőr előre, ahogy a csapaton belüli támogatottsága is. Míg Vettel ebben az évben szenvedett, ugyanis nem fekszik neki az SF90, addig az ifjú csapattársa a saját malmára hajtotta vizet és átvette a vezér szerepet.

    ,,Mindenki Leclerc-t akarja, a média, a szurkolók, a szakértők. Leclerc, Leclerc, Leclerc, ez megy, és ez ellen nem lehet semmit sem tenni. Nem számít az, mennyire jól vezetsz, az energia rossz oldalán vagy, és ha ez valóban így van, akkor szenvedni fogsz egy darabig, a sportban már csak ilyen törvények vannak. Ennek semmi köze az autó koncepciójához, azt ugyanis a versenyzők visszajelzései alapján fejlesztik, ezelőtt pedig Seb és Kimi volt ott, nem Leclerc. Ő (Vettel) részt vett tehát az autó megálmodásában és tervezésében.”

    Villeneuve szerint Vettel rossz szériája a tavalyi Német Nagydíjon elkövetett hibájából eredeztethető, valamint még az is rá tett egy lapáttal a dolgokra, hogy abban az évben elveszítette a bajnokságot.

    ,,Ha hibázol, akkor tudod, hogy csak magadat okolhatod miatta, és az a baklövés valószínűleg az egész világbajnokság kimenetelét megváltoztatta. A média, a rajongók, mindenki erről beszélt, természetesen a nyomás is egyre nagyobb lesz, és még jobban érezhető.”

  • Leclerc hatalmas tömegre számít Monzában

    Leclerc hatalmas tömegre számít Monzában

    Charles Leclerc izgatottan várja már, hogy Monzában versenyezhessen. A fiatal monacói arra számít, hogy rengeteg szurkoló fog a helyszínre érkezni azért, hogy biztassa őt és a Ferrarit, főleg azután, hogy megszerezte a Ferrari idei első győzelmét.

    Tavaly a 21 éves pilóta a Sabuer színeiben élhette át a monzai parádés hangulatot. Már akkoriban is sokan támogatták őt az olasz helyszínen, ugyanis ő volt a Ferrari tartalékversenyzője. Most azonban már a Scuderia-ban bontogatja szárnyait, és tapossa ki magának a sikerhez vezető utat. Az első mérföldkövet vasárnap már sikerült letenni győzelmével, és bízik abban, hogy a vörösök hazájában is sikerrel járhat.

    ,,Tavaly a monzai élmény, volt az egyik legjobb dolog az életembe. Már akkor is rengetegen szurkoltak nekem, pedig nem is voltam a Ferrari versenyzője, el se tudom képzelni, most milyen lesz. Most nyertem először az F1-ben, ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon meleg fogattatásban lesz részem. Múlt évben is az volt, de most még inkább az lesz, először is, azért mert most már a Ferrari pilóta vagyok, másodszor pedig most nyertem először a sportágban. Nagyon várom már azt, hogy Olaszországba érkezzünk.” –nyilatkozta Leclerc.

  • Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Max Verstappen remek szezont fut, a Mercedeseken kívül csak ő nyert futamot, és simán tartja a 3. helyet az összetettben.

    A holland most a szezonja legjobb pillanatairól beszélt, valamint arról, hogy szeretné növelni a győzelmei számát is a nyári szünet után.

    „A szezon rajtja kicsit nehezebb volt, mint vártuk” – mondta a SpeedWeeknek. „Aztán fejlődtünk a kasztni terén, és a Honda is javított a motoron. A legszebb pillanat természetesen az ő első győzelmük 2006 óta, ami ráadásul a Red Bull hazai pályáján történt. Ez mindannyiunkat megérintett. Lelátók egésze telt meg narancssárgába öltözött hollandokkal. Fenomenális, hogy ennyi támogatóm van. Ez annyi energiát ad, annyi pozitivitást. Örültem, hogy sikerült is visszaadnom nekik valamit zsinórban a második osztrák győzelmemmel.”

  • Wolff: Hamilton inkább legyen megosztó, mint unalmas

    Wolff: Hamilton inkább legyen megosztó, mint unalmas

    Toto Wolff úgy véli, pilótájáról, Lewis Hamiltonról inkább szülessenek megosztó vélemények, mintsem unalmasnak titulálják az ötszörös világbajnokot.

    A Mercedes csapatfőnöke azért jegyezte meg a fent említett mondatot, mert az előző Nagydíjon többen is megkérdőjelezték az ötszörös világbajnok ’angolságát’ és emiatt vitatható kérdések záporoztak felé a sajtótájékoztatóján.

    ,,Biztosra vélem, mikor a hazai közönsége előtt versenyez Silversotne-ban, akkor csak egy kívánsága van, még pedig az, hogy jól teljesítsen azon a hétvégén. Az én nézetem szerint a világ legjobb sportolói mind megosztó személyiségek. Korábban már hallhattunk hasonló kommentek Serena Williams kapcsán is. Az emberek egy része kedveli őt és ők azt akarják, hogy minél több mindent nyerjen meg, míg mások az ellenfelét éltetik. Úgy vélem tehát, inkább legyen valaki megosztó mintsem középszerű vagy unalmas.”

    Hamiltont egy korábbi focista Rio Ferdinand vette védelmébe a kritikus kommentekkel szembe. Az ex-sportoló úgy érezte, hogy a Formula 1-es bajnokot ért negatívumok a rasszizmusra vezethetők vissza.

    ,,Meg tudom érteni a véleményét, joga volt ezt kimondani, ám én nem szeretnék erre az útra lépni. Minden napban meg van a lehetőség arra, hogy ragyogj, fejlődj vagy csinálj valami újat. Az édesanyámnak fehér bőre van, míg az édesapámnak fekete. Én a legjobbat kaptam mindkét világból. Rengeteg szurkolóm van, akik különböznek egymástól, más a vallásuk, más etnikai csoport tagjai, más a hátterük, és én szeretem ezt, ugyanis remélem azt, hogy ezzel én is hozzásegítem az embereket ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és olyanok is találkozzanak, aki eddig nem ismerték a másikat. Vannak olyan rajongóim, tehát akik a versenyeken találkoznak, vagy épp az autóm előtt kötelezik magukat el egymás mellett. Vannak olyan szurkolóim, akik különböző csoportokhoz tartoznak szélese világon, akik találkoznak egymással a városban azért, hogy együtt nézzék a Nagydíjakat. Ezek az emberek nem ismernék most egymást, ha én nem versenyzek itt, és ez az ami engem nagyon büszkévé tesz.” –reagált az esetre Hamilton.

  • Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Piero Ferrari aggodalmát fejezte ki a közelmúltban történt eseményem miatt. A Scuderia elnöke szerint a nézők azt hihetik Kanada és Ausztria után, hogy a maranellói alakulat szándékosan lett hátráltatva.

    Montrealban Sebastian Vettel szelte át először a célvonalat, ám ennek ellenére csak második lett, mivel kapott egy 5 másodperces büntetést, amiért nem biztonságosan tért vissza hibája után a pályára Lewis Hamilton elé. A vörösök az eset után érvényesítették a felülvizsgálati jogukat, ám a bizonyítékok, amiket felsorakoztattak nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy megmásítsák a stewardok döntését. Ausztriában ismét csak a Ferrari húzta a rövidebbet, ugyanis hiába vizsgálták Max Verstappen agresszív előzését, az osztrák futamon dolgozó versenyfelügyelők szabályosnak ítélték a holland manőverét.

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi elmondta, a két esetet nem lehet egy lapon említeni, ahogy a körtét az almával sem lehet összehasonlítani.

    Ferrari azonban fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy ezek a döntések a Scuderia szurkolóiban azt az érzetet keltik, hogy direkt hátráltatják a patinás csapatot.

    ,,Fenn áll az a veszély, hogy a szurkolóink azt hiszik, hogy hadjárat folyik ellenünk. Én szeretnék abban, hinni, hogy ez nem igaz. Nem engedhetjük meg, hogy elvesszen a hitelességünk, és az utca emberének szenvedélyét a sport iránt tisztelnünk kell.” – nyilatkozta Enzo Ferrari fia az olasz Il Resto del Carlino lapnak.

    Piero Ferrari ugyanakkor hozzátette nagyon frusztrálja őket az, hogy Kanadában a versenyfelügyelők máshogy értelmezték és kezelték a szabályokat, mint az Ausztriában felkért társaik.

    ,,A Ferrari pozíciója világos és tiszta. A mi szemünkben Sebastian nyert Kanadában, az ő esetében szó szerint vettek minden betűt a szabálykönyvben, míg érdekes módon ez a személetmód Ausztriában megszűnt.”

    A Ferrari elnöke lezárásként hozzátette, egyszerűbb és átláthatóbb szabályokra lenne szükség, amelyeket ha alkalmaznak, nem merül fel az emberekben a vitathatóság fogalma.

  • Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Az olasz lapok szerint csak azért nem kapott büntetés Max Verstappen az Osztrák Nagydíjon, mert az FIA tekintettel akart lenni a rengeteg holland szurkolóra, aki az országba látogatott az esemény kapcsán.

    Három körrel a verseny leintése előtt a Red Bull holland pilótája megelőzte a vezető helyen haladó Charles Leclerc-t. A manőver azonban nem volt 100%-ig tiszta, ugyanis a két autó a művelet kapcsán összeért, minek következtében a monacói a fehér vonalon kívülre került és időt veszített amért szélesebben kellett fordulnia.

    A versenyfelügyelők vizsgálták is az esetet, majd hosszas gondolkodás után megszületett a döntés, mi szerint nem szankcionáljak a keményen versenyző hollandot. A Corriere della Sera újságírója Giorgio Terruzzi úgy véli, hogy a döntéshozókat nagyban befolyásolta a „narancssárga hadsereg” ami Verstappen életetése miatt tett meg akkor távot a hazájától.

    ,,Talán túlságosan sok holland szurkoló tartózkodott a paddockban van, vagy csak azért nem született szankció, mert a Red Bull tulajdonában van a pálya, továbbá az sem kizárható, hogy az FIA és a Ferrari valamiféle ellentétbe került egymással, aminek most az olasz csapat issza meg a levét. Nem könnyű elfogadni a versenyfelügyelők döntését, nyilvánvalóvá vált, hogy csak a támadó szerepet betöltő versenyző javárak döntöttek az elmúlt esetekben, míg a védekező pilóta nem kapott kegyelmet. Így járt Vettel Kanadában és most Leclerc Ausztriában.”

    A La Gazzetta dello Sport a következőket írta:

    ,,Támadás a Ferrari ellen! Kanada után a Maranellóiak ismét hátrányba kerültek a stewardok döntése miatt! Az F1 lassan teljesen kezdi elveszíteni a hitelességét! Emellett a Ferrari politikai ereje is megcsappanni látszik Sergio Marchione tragikus halálát követően”