Címke: szurkolók

  • Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Túl korai még arról beszélni, hogy a történelem legrövidebb Forma-1-es versenyének látványáért cserébe kapnak-e valami kompenzációt.

    Elég érdekes óráknak lehettünk szemtanúi vasárnap. Hosszú-hosszú órák után végül elindulhatott a verseny. Majd ennek két biztonsági autó mögött megtett kör után véget is vetettek. Ezen körszámra ugyanis azért volt szükség, hogy legalább félpontokat lehessen osztani a versenyért. Sok olyan hangot lehet hallani, mely szerint az F1-nek vagy a pályának kompenzálnia kellene a csalódott szurkolókat:

    „Ezek fájdalmas pillanatok voltak.” – mondta Melchior Wathelet, Spa pályaigazgatója a Sporza nevű hírügynökségnek

    „Volt egy kis autózás, de látványosság nem akadt. Mentek néhány kört a biztonsági autó mögött, de mindenki csalódott. Nem ez a legjobb módja egy hétvége lezárásának.” – mondta Wathelet.

    Lewis Hamilton és sokan mások arra szólítják fel a hivatalos szerveket, hogy jelentsenek be kártérítési csomagot a nézőknek, akik 10 órán keresztül türelmesen vártak az esőben, azért, hogy 2 kört láthassanak a biztosnági autó mögött.

    „Amikor másodjára visszatértünk a pályára, hihetetlen volt látni, hogy a lelátók még mindig tele vannak.” – mondta Nikita Mazepin.

    „Én a helyükben már régen leléptem volna.”

    Mindezen események végett Wathelet nem zárja ki, hogy a nézők valamiféle kompenzációban részesüljenek:

    „El fogunk gondolkodni egy lehetséges gesztuson a nézők számára. Megnézzük, mi lehetséges, és mindenre nyitottak vagyunk.” – mondta.

    „Először is egy kicsit konkrétabbnak kell lenni. Nem fogunk hiú reményt kelteni a szurkolókban azért, hogy ezt az ígéretet aztán megszeghessük. Még túl korai lenne megmondani, hogy egyáltalán bármi lehetséges-e.” – mondta Wathelet.

    „Megértem a döntést. A versenyigazgató meg szerette volna tartani a nagydíjat, azonban ez nem működött. Mindenki osztozott a frusztrációban. Tudjuk, hogy erre most átfogó megoldást kell találnunk, ugyanakkor semmi megvalósíthatatlan megoldást nem fogunk számba venni.” – zárta Wathelet, Spa pályaigazgatója.

  • Nem lehet teltház az elhalasztott Holland Nagydíj lelátóin sem

    Nem lehet teltház az elhalasztott Holland Nagydíj lelátóin sem

    A Holland Nagydíj szervezői megerősítették, hogy csak a nézők egy részét fogadhatják majd Zandvoortban, szeptember elején.

    Eredetileg 2020 májusában tért volna vissza a Forma-1 vérkeringésébe a holland helyszín. A koronavírus miatt azonban csak idén, egy őszi időponttal teheti majd meg mindezt.

    A szervezők többször kiemelték, a pálya felújítása miatt szükségük lenne a teljes közönségre, hogy pénzügyileg is kifizetődő legyen számukra a verseny. Ehhez képest a holland kormány kétharmados telítettséget engedélyezett nekik, ami nagyjából 70.000 nézőnek felel meg.

    „Számomra a pohár kétharmadig van teli.” – értékelt Jan Lammers, a verseny sportigazgatója.

    „De belemegyünk. A három Holland Nagydíj mögött álló cég (Circuit Zandvoort, SportVibes és TIG Sports) úgy döntöttek, hogy belefektetnek a Forma-1 itteni jövőjébe.”

    „A következő években kiemelt célunk marad, hogy mi rendezzük a legnagyobb versenyfesztivált a világon. Idén kicsit visszafogottan tesszük meg ezt, de világbajnokságért folytatott csata így is gyönyörű narancssárga lelátók előtt zajlik majd.”

    Az év első felében három versenyen (Imola, Portimao és Baku) egyáltalán nem voltak nézők, a legutóbbi két nagydíj azonban (Silverstone és Hungaroring) teltház előtt került megrendezésre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 Dutch Grand Prix (@f1_dutchgp) által megosztott bejegyzés

  • Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    A nézőkre hallgatott a Forma-1, amikor az új formátummal való kísérletezés mellett döntött, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown szerint.

    A rendhagyó kvalifikációt idén három hétvégén alkalmazzák majd, először Silverstone-ban. A közösségi médián keresztül nagy ellenállás zúdult az ötletre, de Brown szerint pont a közvélemény volt az, ami miatt az F1 változtatott a hozzáállásán.

    „Szerintem ilyesmit érdemes kipróbálni és megfontolni. Szerintem az Forma-1 sok jó dolgot tett mostanában, jobban fókuszál a nézőkre, kimennek és megkérdezik a szurkolókat is.”

    „Olyan embereket is megkérdeztek, akik trendből követik az F1-gyet, és csak néha csatlakoznak be egy hétvégébe.”

    „Egy csomó ötlet érkezik tőlük, szerintem ezeket érdemes figyelembe venni a döntések előtt. Így nem tíz ember dönt arról, mit akar néhány millió néző.”

    „Chase [Carey] alatt kezdtek a fogyasztói szokások iránt érdeklődni, hogy új dolgokon gondolkodjanak, ami nagyszerű, pont így kell csinálni. A fordított rajtrács is innen érkezett, egy csomó kérdőív eredményeképp, és komolyan ki is tárgyalták.”

    „Akik nem örülnek ennek, azok – ahogy számítani is lehet rá – a régebbi rajongók, az újakkal szemben. Én úgy vagyok vele, próbáljuk ki. Nem tudom elképzelni, hogy azok, akik kritizálják az ötletet, ne néznék meg. Ők is mindenképp követni fogják.” – mutat rá az amerikai.

    „Nézői szempontból furcsállnám, ha nem működne. Bár megváltoztatja majd a dolgokat, majd meglátjuk, ez olyan, amit gyakrabban kéne csinálnunk, mindig, vagy mondjuk ötször egy évben. Meglátjuk, hogyan alakul majd.”

    „Az emberek érdekelni fogja, hogyan alakul, éppen ezért nézni fogják. Ez már önmagában is egy siker.” – összegezte Brown.

  • Sainz sajnálja, hogy első Ferraris hazai versenyén nem lesz közönség

    Sainz sajnálja, hogy első Ferraris hazai versenyén nem lesz közönség

    Bár nagy élmény lesz számára először olasz földön vezetni egy Ferrarit, Sainz nem örülhet annak, hogy a Tifosi előtt teheti meg mindezt.

    Leclerc már kiemelte idén, a Ferrari különleges szurkolótáborral rendelkezik, a riválisokhoz képest ebben, mindenkinél előrébb járnak.

    Sainz most először érezhetné a külső támogatást, de a spanyol így is azt nyilatkozta, extra motivációt jelent számára a verseny.

    „Az első nagydíjad Olaszországban a Ferrari pilótájaként mindig különleges, érzelmes pillanat. Sajnos, a járvány miatt nem lehetnek itt a szurkolók a hétvégén, a híres Tifosi.”

    „Biztosan hiányozni fognak, ez egy extra dolog lenne, amiatt, hogy Ferrari pilóta vagyok. De így is lehet érezni a pályát körülvevő környezetben, hogy ez valami speciális.”

    Bár még a McLaren színeit viselte, már a tavalyi Olasz Nagydíjon is tudni lehetett, hogy jövőre a Ferrarihoz igazol majd.

    „Már akkor éreztem, hogy egy kicsit több figyelmet fordítanak rám, mert tudták, jövőre jövök majd. Idén is érzem. Nem látom őket a lelátókon, közel hozzánk, de így is sokat jelent nekem.”

  • „Nehéz” a Belga Nagydíj sorsa, nézőkkel vagy anélkül

    „Nehéz” a Belga Nagydíj sorsa, nézőkkel vagy anélkül

    Stijn de Boever, a belga pálya kereskedelmi igazgatója figyelmeztet, az, hogy másodjára is nézők nélkül legyen Belga Nagydíj, nem feltétlenül megoldható a promóternek.

    „Mindent úgy szervezünk jelenleg, hogy normális versenyre számítunk, de nehéz a helyzet. Nagyon nehéz. Reménykedünk, de itt már a harmadik teljes körű lezárást éljük meg.”

    Bár tavaly nézők nélkül került megrendezésre a Belga Nagydíj, de a helyzet – elmondása szerint – már „akkor sem volt igazán jó”.

    De Boever szerint idén visszatérnek majd a nézők, de az még kérdéses, hány helyszínre. Bahreinben csak oltással rendelkező szurkolók voltak a helyszínen, Imolában, Portimaóban és Bakuban azonban biztosan nem lesznek ott.

    „Választ kell kapnunk a kormánytól május közéig. Mit lehet majd később? Mit gondolnak? Mi lehetséges?”

    Ezek a kételyek azt mutatják, a Forma-1 nem feltétlen csak Spa elvesztésével számolhat, ha az egyik legismertebb aszfaltcsík nem hajlandó versenyt rendezni akármilyen körülmények között.

    „Már segítettük tavaly – a sport része vagyunk, az egyik legrégibb verseny. Nem érzek nyomást, de azért szervezni, hogy csak autókat lássunk a pályán, az nem igazán érdekes.”

    Spa-Francorchamps kétségkívül túlélné az F1 hiányát, hiszen a pálya az egyik legkihasználtabb Európában. A 2000-es években pedig kétszer is kimaradt egy-egy év számukra, de mindig vissza tudtak térni a körforgásba.

  • Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint a Forma-1 vezetői fontolóra fogják venni a Német Nagydíj visszahozását miután Mick Schumacher személyében egy nagy népszerűséggel és rajongótáborral rendelkező német pilóta csatlakozott a sportágba.

    A legutóbbi Német Nagydíjat a Hockenheimringen rendezték még 2019-ben és egy nem is akármilyen esős futamnak lehettünk szemtanúi. Ugyan a Forma-1 mezőnye a tavalyi szezonban is versenyzett a Nürburgringen, azonban annak a versenynek nem Német Nagydíj, hanem Eiffel Nagydíj volt a hivatalos neve, így a 2019-es számít az utolsó német futamnak.

    Azonban a Formula 2-ből érkező Mick Schumacher egy újfajta érdeklődést hozhat a német motorsport kedvelők körébe és Steiner ezért reméli azt, hogy a 81 millió ember lakta európai ország rövid időn belül vissza fog térni a száguldó cirkusz versenynaptárába.

    „Németország egy rendkívül jó piac és most már szerintem az érdeklődésből sem lesz majd hiány,” – véli a Haas csapatfőnöke.

    Az ifjabb Schumacher a tavalyi szezonban is bemutatkozhatott volna az F1-ben egy pénteki szabadedzés keretein belül az Alfa Romeoval, de a Nürburgringen uralkodó ködös időjárás ezt sajnos nem tette lehetővé. Sokáig pedig mindenki úgy gondolta, hogy a fiatal német versenyző Antonio Giovinazzi helyét fogja átvenni a hinwili istállónál.

    A Netflix által készített Drive to Survive harmadik évadából azonban kiderül, hogy Schumacher azért került a Haashoz, mert az amerikai kiscsapat megszerezte magának a német telekommunikációs céggel, az 1&1-et, mint szponzort.

    „Az 1&1 és Mick között nincs közvetlen kapcsolat,” – folytatta Steiner. „Nyilván örül az 1&1 annak, hogy egy német versenyző került hozzánk, azonban mindkettőjükkel külön úton egyeztünk meg, és az 1&1 nem Mick miatt kezdettel támogatni minket.

    „Mick pedig megnyerte a Formula 2-es bajnokságot, ami már elég indok lett volna arra, hogy megszerezzük őt. Azonban mindezek mellett még a Ferrari juniorprogramjának a tagja, és mivel szoros együttműködésben állunk a Ferrarival, így nem volt kérdés, hogy idén a mi csapatunkat fogja erősíteni,” – zárta Steiner, akinek a csapata már teljes mértékben a 2022-es szezonra koncentrál.

  • Nem lesznek nézők az Emilia Romagna Nagydíjon sem

    Nem lesznek nézők az Emilia Romagna Nagydíjon sem

    Hiába lehetnek ott oltott nézők a szezonnyitón, Bahreinben, a második állomás, az Emilia Romagna Nagydíj nem fogad majd senkit a csapatokon kívül.

    A tavalyi 17 F1-es versenyből csak négy helyszínen (Mugello, Szocsi, Nürburgring és Portimao) voltak jelen korlátozott számban a szurkolók.

    Idén már biztos lesznek helyszíni nézők, de Bahrein csak helyi, oltott állampolgároknak biztosít majd helyet a lelátókon.

    Egy városi helyszín, Baku elsőként jelentette be, hogy lemond a nézőkről, nem sokkal utána az év harmadik versenyére, a Portugál Nagydíjra is hasonló intézkedést jelentettek be.

    Most a versenynaptár második helyszíne, Imola kényszerül üres lelátókkal fogadni a mezőnyt. A döntés azután született, hogy a pályát is magába foglaló Emilia Romagna tartomány szigorított a korlátozásokon.

  • Megvan az első idei Forma-1-es verseny, ahol nem lesznek nézők

    Megvan az első idei Forma-1-es verseny, ahol nem lesznek nézők

    Eddig csak találgatások folytak arról, milyen lesz a Forma-1 helyszíni szurkolóinak helyzete 2021-ben, most azonban már biztos, nem minden versenyen lehetnek ott.

    Domenicali szerint legalább nyárig várni kell majd, mire visszatérhetnek a nézők is a pályákra, azonban Imola már oltott nézőkkel rendezné a versenynaptár szerinti második futamot.

    Azerbajdzsánban tavaly elmaradt a futam, most június 6-ára kapott helyet, így akár már beleeshet a F1 nagyfőnöke által említett időszakba.

    A szervezők azonban kijelentették, zártkapus esemény lesz, koncertek és körítés nélkül. Ráadásul a megszokott 4 nap helyett hivatalosan csak 3 lesz a verseny időtartama.

    Ez nem jó jel az utcai futamoknak, korábban megfogalmazódtak kételyek a városi helyszínekkel szemben. Monaco lesz elvileg az első, és ők elkötelezettek a rendezéssel kapcsolatban, már megkezdték az előkészületeket.

    Szerződésük azonban meghosszabbodik, a járvány miatt 2023 helyett 2024-ig látogat el a Forma-1 a kaukázusi országba.

  • Sainz nemes gesztusa pár lelkes Ferrari szurkoló számára

    Sainz nemes gesztusa pár lelkes Ferrari szurkoló számára

    Carlos Sainz Jr. egy egyszerű gesztussal okozott örömet pár Ferrari szurkolónak a fioranoi tesztjét követően. A Ferrari spanyol pilótája ugyanis a tesztnap végén kiment beszélgetni azon Ferrari szurkolókkal, akik kilátogattak a maranellói istálló tesztpályája mellé, hogy megnézzék, Sainz miként megy az SF71-H volánja mögött.

    Sainz az olasz istálló öt napos teszthete során vihette pályára a Ferrari egyik remekművét, a 2018-ban használt SF71-H-t.

    A spanyol versenyző másfél napot töltött gyakorlással a Vörösök mérnökeivel együtt dolgozva és a nap végén egy tűzoltóautóval ment ki a pálya azon részére, ahol a leglelkesebb szurkolók csodálták a köröző Ferrarit Fioranoban.

    Egy, még pénteken megjelenő közösségi média posztban az egyik pályán levő szurkoló elárulta, hogy meglepte őt az, hogy Sainz kijött hozzájuk beszélgetni.

    „Délután négy óra volt, már hagytuk volna el a pályát, amikor egyszer csak megjelent előttünk egy kis piros tűzoltóautó a semmiből. Az autóból pedig Sainz szállt ki, ami mindannyiunkat meglepett. Csak azért vezetett le ide, hogy üdvözöljön pár szurkolót a pálya mellett és váltson velünk pár szót. Köszönjük Carlos, amit tettél, soha nem fogjuk elfeledni.

    Sainz elmondta, hogy azért ment ki a pálya mellé, mert ezzel szeretett volna visszaadni valamit a lelkes szurkolóknak.

    „Volt két felirat a pálya mellett, amit ők csináltak,” – meséli a spanyol. „Egy Vamos Carlos és egy Smooth Operator feliratú. Az emberek itt Olaszországban már ismernek és tudják azt, hogy miket szeretek. Ez egy kifejezetten jó kezdés.

    „A nap végén pedig lehetőségem adódott, hogy üdvözöljem őket. Odamentem hozzájuk és megköszöntem nekik, hogy itt voltak és támogattak ezen a különleges napon, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni.”

    Azonban Sainznak egészen a bahreini tesztekig kell majd várnia, hogy kipróbálhassa a pályán a Ferrari 2021-re szánt konstrukcióját, ami az SF21 névre fog majd hallgatni.

  • Hamilton: A Forma-1 elveszítette a lelkét a szurkolók hiányában

    Hamilton: A Forma-1 elveszítette a lelkét a szurkolók hiányában

    Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a Forma-1 elveszítette a lelkét, miután a versenyzők túlnyomórészt a szurkolók hiányában voltak kénytelenek teljesíteni a futamokat a koronavírus járvány miatt.

    A száguldó cirkusz 2020-as szezonjában mindössze négy futamon nézhették a szurkolók élőben kedvenceiket: Mugelloban, Szocsiban, Portimaoban és a Nürburgringen. Egyes helyszíneken pedig csak az adott ország egészségügyi dolgozói nézhették élőben a versenyt, ha a rendezők biztonságosnak ítélték meg a körülményeket.

    A nézők által teremtett hangulat hiányának mellett pedig a versenyzők sem mehettek el csak úgy és a Mercedes brit versenyzője nemrégiben pont ennek kapcsán nyilatkozott.

    „Rendkívül üresen éreztem magam a szurkolók hiányában,” – ismerte el az immáron hétszeres bajnok. „A Forma-1 így egyáltalán nem az igazi.

    „Amikor beérsz a célegyenesbe, akkor mindig látni a szurkolókat a pálya mellett, azonban most csak az üres lelátókat láthattuk idén. Egyszerűen úgy érzem, hogy így a sport lelkét vesztette.

    „Ennek a sportnak a szurkolók az alapkövei, akiknek a jelenléte és odaadása nagyon hiányzott nekem az idei szezon során. Sokan bele sem gondolnak, de a nézők hihetetlen mennyiségű energiát visznek ebbe a sportba és ők adják ennek az egésznek a fényét.”

    A Forna-1 vezető igazgatója, Ross Brawn a korábbiakban jelezte, hogy a COVID-19 miatt hozott intézkedések a következő szezonra sem fognak eltűnni. Ebből pedig az következik, hogy ha a világban nem javul a járványhelyzet, akkor a 2021-es szezon is hasonló keretek között pöröghet majd le, mint az idei.

    Hamilton ennek ellenére reméli, hogy 2021-ben már minden helyrejöhet és az eddig jól megszokott dolgok visszatérhetnek a sportba.

    „Remélhetőleg a következő szezonra minden helyre fog állni és újra együtt szórakozhatunk majd a helyszíneken közösen,” – tette hozzá Hamilton, aki még mindig nem hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel.