Címke: szurkolók

  • Monza: az olasz szurkolók viselkedését is vizsgálni kell

    Monza: az olasz szurkolók viselkedését is vizsgálni kell

    A Holland Nagydíj után ismét gondok akadtak a szurkolók viselkedésével. Monza azt ígérte, kivizsgálják az ügyet.

    A közösségi médiában múlt hétvégén keringtek a képek, amin az olaszok nem fogadták éppen szívélyesen a Verstappen-szurkolókat.

    A holland versenyző családját is érték sértések, és nem igazán barátságos légkörben lehetett részük a Red Bull híveinek.

    „Az Autodromo Nazionale Monza sajnálattal hallja, hogy a rengeteg néző közül, akik kilátogattak, egyeseknek kellemetlenségekben volt részük.” olvasható a pálya közleményében.

    „Az itt dolgozó emberek minden erőfeszítésüket annak szentelték, hogy egy olyan eseményt hozzanak létre, ami végül minden rekordot megdöntött, túlmúlta a várakozásokat.

    Elsőszámú az Autodromo Nazionale Monza számára a nézői élmény, emiatt szigorú ellenőrzési folyamatot vezettünk be a partnereinknél is, hogy megállapítsuk és kivizsgáljuk a kérdéses helyzeteket. A program végén pedig intézkedéseket hozunk, hogy ilyen ne történhessen a jövőben.”

    A futam után Verstappen interjúja közben fújolni kezdtek a szurkolók, mire Leclerc a holland védelmére sietett, bár őt nem érdekelte a dolog. Mattia Binotto szerint inkább az FIA futam végi döntéseit illették ezzel a nézők.

  • Verstappen édesanyját szidta egy szurkolói csoport

    Verstappen édesanyját szidta egy szurkolói csoport

    Max Verstappen a mostani Olasz Nagydíjon először állhatott fel a különleges monzai dobogóra. Azonban a holland pilótát a Ferrari drukkerek egyáltalán nem látták őt ott szívesen és a pfújolás, valamint a füttykoncert mellett egy olyan dolgot is csináltak, ami egyáltalán nem való  versenypályára.

    Verstappennek a mostani volt az 5. sikere zsinórban és az újabb 25 ponttal már 116-ra növelte az előnyét az egyéni pontversenyben Charles Leclerc-rel szemben. Ezzel a holland pilóta pedig akár már a Szingapúri Nagydíjat követően kétszeres világbajnoknak mondhatja majd magát.

    A Ferrari C terve ezúttal egy 2 kiállásos stratégia volt és ugyan a verseny vége felé a biztonsági autós fázisnak köszönhetően eltűnt a Leclerc és Verstappen között lévő 18 másodperces különbség. A versenyt viszont már nem tudták újraindítani, miután a pályabírók nem voltak képesek Daniel Ricciardo autóját időben eltakarítani a pályáról.

    Azonban a szurkolók egy része egy közel sem ortodox módon fejezték ki nem tetszésüket Verstappen kapcsán. A csoport ugyanis Verstappen édesanyját, Sophie Kumpent jellemezték egy nyomdafestéket nem tűrő jelzővel és ha valaminek, akkor az ehhez hasonló gyűlöletnek egyáltalán nem lenne helye a versenypályán.

  • Verstappen elítéli a füstbombát dobáló szurkolóit

    Verstappen elítéli a füstbombát dobáló szurkolóit

    Keményen kiakadt azon rajongóira Max Verstappen, akik füstbombákat dobáltak be a pályára a Holland Nagydíj időmérő edzése során.

    Verstappen szoros győzelmét hozta a kvalifikáció Zandvoortban, de nem csak a minimális különbség miatt marad emlékezetes, hanem a pályára bedobott narancssárga füstbombák miatt is, ami miatt félbe is kellett szakítani az edzést.

    A szezon során már többször is volt probléma a holland szurkolók viselkedésével, ami miatt több versenyző, köztük a kedvencük Maax Verstappen is felszólalt, aki most ismét hangot adott dühének, és egyszerűen lehülyézte és leidiótázta a dobálózó fanokat.

    „Nagy baromság volt ezt tenniük. Ha csak tartják kézben ezeket a füstbombákat az még szépen is néz ki, de persze abból is van egy határ, hogy mennyi legyen. De ezeket pályára dobálni nettó hülyeség. Szerintem sikerült eltávolítani a pályáról, aki ezt tette.” – fogalmazott az időmérő után a pole-t szerző.

    „Csak ne csinálják ezt. Ez senkinek sem jó, az illetőt kidobják, nem látja a versenyt, nekünk pedig azért nem jó, mert félbeszakad az edzés, mert balesetveszélyes. Nem szabad ezt csinálni.” – tette hozzá.

    De nem csak ő ítélte el az egészet, hanem a holland mögött záró két Ferraris is. Charles Leclerc is kiemelte, hogy helytelen az ilyesfajta cselekedet, miközben reméli, hogy tehetnek majd ez ellen valamit a jövőben, míg csapattársa Carlos Sainz a szervezőkhöz szólt, amelyben kérte őket, hogy hozzák a rajongók tudtára, mit is szabad pontosan csinálni és mit nem, és hogy mikor lehet használni a füstbombákat.

  • Hamilton nem aggódik a holland szurkolók esetleges utálkozása miatt

    Hamilton nem aggódik a holland szurkolók esetleges utálkozása miatt

    Lewis Hamilton nem fél azon holland szurkolóktól, akik sértegetni fogják majd őt a mostani Holland Nagydíj folyamán Zandvoortban. A hétszeres világbajnokot a tavalyi versenyen is kifütyülte az Orange Army és ez várhatóan idén is megismétlődhet.

    Hamilton már Ausztriában is kifütyülték, miután az időmérő edzés Q3-as szakaszában összetörte az autóját a spielbergi pálya harmadik szektorában. Az utálkozók nagy része Verstappen szurkoló volt, ugyanis a Red Bull Ringen már évek óta kialakult az a trend, hogy a pálya nagy része narancssárgába borul a holland szurkolók miatt,

    Mivel a hétvégén Hollandiában versenyez a Forma-1 mezőnye, ezért Hamiltonnak itt is számítania kell az előző szituációhoz hasonlóan viselkedő drukkerekre.

    „Mindig is szerettem itt versenyezni” – árulta el a 103-szoros futamgyőztes az egyik holland újságnak, az Algemeen Dabglad-nak. – A szerdai napot Amszterdamban töltöttem és itt nagyon jó kajákat lehet enni. Emellett pedig a város hangulata is valami elképesztő, szóval nagyon szeretek itt lenni.”

    Habár Hamilton szívesen tölt el időt Hollandiában, tisztában van azzal is, hogy nem ő lesz a közönség első számú kedvence.

    „Szeretem az itteni szurkolókat, mindig óriási hangulatot teremtenek” – folytatta a 37 éves Hamilton. – Ez Max hazai versenye, de ez semmit nem von le az esemény értékéből, ugyanúgy imádom ezt a futamot. Max számára ez egy olyan különleges futam, mint nekem Silverstone.”

    A hétszeres világbajnok brit azt is hozzátette, hogy „több, Zandvoorthoz hasonló pályára kellene elvinni a Forma-1-et”, mert szerinte a Holland Nagydíj helyszínén található „szintkülönbségek és a 2 döntött kanyar hihetetlenül élvezetessé teszi a versenyzést”.

  • Az FIA azonosította és eltávolíttatta a füstbombát bedobó nézőt!

    Az FIA azonosította és eltávolíttatta a füstbombát bedobó nézőt!

    Bár előzetesen jelezték a Holland Nagydíj rendezői, hogy kérik, hogy a nézők ne vigyenek a pályára színes füstbombákat, melyet az utóbbi időben meglehetősen népzserűvé váltak, elsősorban a holland szurkolók körében.

    Ennek ellenére Zandvoortban az egész hétvége során lehetett látni olykor a narancssárga füstfelhőket. Eddig ez igazán komoly problémát nem okozott a versenyhelyszíneken, ez azonban az időmérő edzésen sajnos megváltozott.

    A Q2-t ugyanis meg is kellett szakítani emiatt, mivel egy ilyen narancsszínű füstöt árasztó termék bekerült a pálya közepére, elvileg valaki konkrétan bedobta azt. Szerencsére nem okozott semmilyen sérülést, de nyilvánvalóan el kellett távolítani a pályáról, miután abbahagyta a füstölést.

    A crash.net tudósítója, Lewis Larkam később arról számolt be Twitteren, hogy az FIA állítása szerint azonosították azt a személyt, aki a pályára dobta a füstbombát, és a biztonsági szolgálat el is távolította az eseményről.

  • Szétlopták a belga pályát a szurkolók a leintés után

    Szétlopták a belga pályát a szurkolók a leintés után

    A Forma-1 rajongóknak egyre mélyebben a zsebükbe kell nyúlni, ha ki akarnak látogatni egy versenyre (és akkor ne is beszéljük arról, milyen jegyárak lesznek Las Vegasban). Így aztán ha kilátogatnak egy futamra, igyekeznek kihozni belőle a maximumot, legalábbis a saját szemszögükből. Bár nem biztos, hogy ezt a pálya „szétbontásával” kellene megoldani.

    Általában a versenyek befejezése után a szurkolókat beengedik a pályára, így mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a dobogó felé rohanjon és minél közelebbről láthassa a díjátadót. Azonban akadnak, akik nem a dobogóhoz futnak, hanem „szuvenír” beszerzésre indulnak, vagyis magukkal visznek a pályáról bármit, ami mozdítható. Ezek legtöbbször a pályán lévő reklámfeliratok, stb. Ezek azonban a Forma-1 tulajdonát képezik.

    Az FIA lépéseket tett annak megakadályozására, hogy a szurkolók ellopják ezeket. A Brit és Osztrák Nagydíj után bejelentették, hogy a lopások megakadályozása érdekében fokozzák a versenyek utáni felügyeletet.

    A Belga Nagydíj előtt kimondottan hangsúlyozták, hogy tilos elvinni ezeket, de betartatni nem sikerült.

    A nézőkről készült képek keringeni kezdtek az interneten, melyeken jól látható, hogy a pálya ezen elemei most sem maradtak a helyükön. Annak ellenére sem, hogy a kivetítőkre is kiírták, hogy ez bűncselekmény, és kamerák rögzíti az eltulajdonítást…

    @libbywhittakr

    Eu rouge le slide #f1 #formula1 #spagrandprix #belgiumgp

    ♬ Lights – Sped Up Version – Ellie Goulding & Speed Radio

  • Figyelmeztetés a magyar drukkereknek (is): tilos „szuvenírt” lopni a futam után

    Figyelmeztetés a magyar drukkereknek (is): tilos „szuvenírt” lopni a futam után

    Leáldozott a Forma-1-es futamok utáni szurkolói portyázásnak, azaz mostantól nem tanácsos a drukkereknek hazavinni a féktávokat vagy a DRS-zónát jelző táblákat, és semmi mást sem, ami a versenyek után elmozdítható az adott helyszínen.

    Az Osztrák Nagydíj után látható jelenetek arra sarkallták az F1 vezetését, hogy szigorúbban ellenőrizze a versenyek után a pályára (jellemzően a célegyenesbe) beengedett drukkerek viselkedését. Ez azt jelenti, hogy a július végi Magyar Nagydíjra kilátogató nézőknek sem árt észben tartani: nem szabad semmit hazavinniük szuvenírként (na jó, egy kis gumitörmelék azért bizonyára belefér) a pályáról.

    Az F1 azután döntött a szigorítás mellett, hogy a közösségi médiában terjedő videofelvételek tanúsága szerint Ausztriában a szurkolók csak azt nem vitték haza, amit nem volt mozdítható. Így kelt lába a DRS-zónát jelző tábláknak és különböző reklámtábláknak, vagy a féktávokat jelző habszivacs kockáknak. Ezeket az F1 stábja természetesen versenyről versenyre magával viszi (vagy vinné), azaz nem válnak haszontalanná az aktuális futam után.

    Az Autosport értesülései szerint a sportág vezetése már a hétvégi Francia Nagydíjra szigorít, ami azt jelenti, hogy ezentúl figyelni fogják a futam után készült felvételeket, és azonosítani fogják az elkövetőket, akik ellen a helyi hatóságok büntetőeljárást indítanak.

    Sajnos a versenyeken tapasztalt szurkolói viselkedés nemcsak emiatt került előtérbe az elmúlt hetekben, hanem azért is, mert több szurkoló is szexuális zaklatásról számolt be. Az F1 a verseny után közleményben reagált a történtekre, és megerősítette, hogy beszél az osztrák futam promóterével, és felszámolja az elfogadhatatlan viselkedést.

     

  • Verstappen egyetért Hamiltonnal: saját szurkolóit kritizálta

    Verstappen egyetért Hamiltonnal: saját szurkolóit kritizálta

    Max Verstappen, Lewis Hamilton és Toto Wolff is elítélte a Brit Nagydíjon a holland pilótát kifütyülő, a Red Bull Ringen pedig Hamilton baleseténél ünneplő szurkolókat. A Mercedes csapatfőnöke szerint közösen kell elérniük, hogy változzon a helyzet.

    Akárcsak a futballban, a Forma-1-ben is évtizedek óta jelen van a szurkolói “kultúrában” az ellenfél csapatának/játékosának/versenyzőjének pfujolása, kifütyülése. A Lewis Hamilton és Max Verstappen között tavaly kiéleződött ellentétek azonban az idei Brit Nagydíjon igazán felszínre hozták mindezt, és még a hétszeres világbajnok is elítélte a hollandot kifütyülő drukkereket.

    Hamiltonnak sem kellett azonban sokat várni arra, hogy része legyen ehhez hasonló kedves fogadtatásban, és az Osztrák Nagydíj időmérőjén több ezer holland nézze ujjongva, amint az orruk előtt töri össze a Mercedest. Hamiltonnak ez akkor nem tűnt fel, de miután a szombati sprintet követően szembesítették vele, igen sarkos véleményt fogalmazott meg.

    „Nem hallottam, hogy pfujolnak, mert sok minden kötött le éppen a balesettel kapcsolatban. Hogy mit szólok hozzá utólag? Nem értek vele egyet, és nem tudom megbocsátani. Egy versenyző kórházba is kerülhetett volna, ti pedig ezt ünneplitek? Elképesztő, hogy az emberek ilyesmit csinálnak, tudván, hogy milyen veszélyes sportot űzünk. Hálás vagyok, hogy nem kerültem kórházba és nem sérültem meg súlyosan. Soha nem lenne szabad ünnepelni valakinek a bukását vagy sérülését. Silverstone-ban sem szabadott volna megtörténnie, és itt sem” – mondta a Mercedes sajtóbeszélgetésén.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Silverstone-ban hasonló pillanatokat átélő Verstappen még az időmérős eset előtt adott hosszabb interjút a The Guardiannak, amelyben reagált a Brit Nagydíjon őt ért támadásokra. Ám mivel általánosságban beszélt, szavai a holland drukkerekre is értelmezhetőek. 

    „Ezek az emberek nem is igazán F1-drukkerek. Nem igazán tudják élvezni azt, ami jelenleg zajlik, azt, hogy sok remek versenyző egymás ellen küzd. Nem képesek értékelni ezt, ami kicsit sajnálatos. Hányszor él át az ember ilyesmit, ennyire intenzív rivalizálást vagy csatákat? Ezek az emberek nem szeretik ezt a sportágat” – jelentette ki.

    Ezután a német Sport1-nek elmondta, örülne neki, ha az F1-drukkerek nem süllyednének a fociszurkolók szintjére. „Sajnálatos, hogy a drukkerek futballszurkolókként viselkednek, akik mindig kifütyülik az ellenfelet. Hollandiában Lewist fütyülik, Angliában engem. Ez sajnálatos, mert gyakran vívtunk elképesztően kemény, de sportszerű és magas színvonalú csatákat. Az embernek tisztelnie kell az ellenfelét. Én PSV-drukker vagyok, de ha látok egy remek meccset, akkor is élvezem, ha a csapatom kikap. Jó lenne, ha a szurkolók is így viselkednének a sportágunkban.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint az a megoldás, hogy mint más ügyekben, ebben a témában is fel kell hívniuk a szurkolók figyelmét a helyes viselkedésre.

    „Szerintem csak többet kell beszélnünk a szurkolókkal arról, hogy ujjonganak, amikor egy autó beleáll a falba, vagy kifütyülnek egy versenyzőt, aki interjút ad – nyilatkozta az osztrák üzletember a Sky Sportsnak. – Ezt sem az ellenfeleinkkel, sem az ellenségeinkkel nem tennénk meg, még akkor sem, ha ellenséges lenne köztünk a légkör. Senkinek sem lenne szabad ilyesmit csinálnia, úgyhogy kollektívan, az F1-gyel és a sajtóval közösen kell edukálnunk az embereket.”

  • Räikkönen: Nem tudom, miért vagyok ilyen népszerű a szurkolók körében

    Räikkönen: Nem tudom, miért vagyok ilyen népszerű a szurkolók körében

    Rengeteg Forma-1 szurkolónak fog majd hiányozni Kimi Räikkönen a visszavonulását követően, azonban a finn pilóta nem érti azt, miért lett ilyen népszerű a száguldó cirkusz rajongóinak körében.

    2007 világbajnoka a Forma-1 legkedveltebb figurái közé tartozik, mivel az évek alatt a kivételes tehetsége mellett a vicces oldalát is számtalanszor megmutatta. Jelen pillanatban a Jégember vett részt a legtöbb Forma-1-es versenyen a sorozat történelmében, és ugyan Abu Dhabiban eljött a végső búcsú ideje, őt ezt egyáltalán nem hatja meg érzelmileg.

    Räikkönennek rengeteg emlékezetes előzése és megszólalása volt F1-es karrierje során és a stílusa is rendkívül egyedi volt, azonban nem érti azt, miért rajonganak érte ennyien a száguldó cirkusz drukkerei közül.

    „Nem tudom miért szeretnek ennyire” – értetlenkedett Räikkönen. „Talán azért, mert az évek alatt mindig magamat adtam. Ide kell hívnod a szurkolókat, hogy megkérdezhesd ezt tőlük, mert jelen pillanatban nem tudnék jó választ adni erre a kérdésre.”

    Ezután azt is megkérdezték a finntől, hogy szerinte hogyan emlékeznek majd rá a szurkolók. 2007 világbajnoka ezt a kérdést sem tudta pontosan megválaszolni, mondván „erről a szurkolók döntenek és nem ő”.

    A 41 éves finn veterán – aki a szezon közepe tájékán jelentette be a visszavonulását – elérkezettnek találta az időt arra, hogy végleg szögre akassza a bukósisakját és más hobbijainak éljen a jövőben.

    „Soha nem a Forma-1 volt a legfontosabb életemben, de ezzel lehetséges, hogy mások nem így vannak” – folytatta Räikkönen. „Mindig is a magánéletem volt a legfontosabb a számomra és ugyan a versenyzés az utóbbi 20 évben szinte minden időmet lefoglalta, mégsem ez volt a leglényegesebb dolog az életemben.”

  • Kubica: speciális érzés volt, több lengyel zászlót láttam, mint olaszt

    Kubica: speciális érzés volt, több lengyel zászlót láttam, mint olaszt

    Miután Räikkönen nem tudott negatív tesztet produkálni, Robert Kubica a Holland után az Olasz Nagydíjon is beugrott a finn helyére.

    2006-ban első komolyabb sikerét aratta itt, hiszen mindössze harmadik F1-es versenyén dobogós lett. Mint elmondta, Monza azóta is különleges helyet foglal el a lengyel szívében.

    „Amúgy is szerettem volna az első szabadedzésen menni, mert egész különleges érzés fog el itt. Ez egy ilyen pálya. Legyen szó az Európai Le Mans Sorozatról vagy tesztelésről, mindig rendkívüli hangulat uralkodik el rajtam.”

    „Végülis, 10 évvel ezelőtt közel voltam ahhoz, hogy egy olasz márkával vezessek itt, ami álmom volt. Most már megtettem ezt, egy másik autóval, de így sem volt rossz.”

    Kubica sokáig élt Olaszországban, és hűséges szurkolói ide is eljöttek, miután megtudták, versenyezni fog.

    „Szeretném megköszönni a lengyel szurkolóknak, mert sok zászlót láttam. Nagy meglepetésemre több volt, mint olasz.”

    Miután Räikkönen visszatér az Orosz Nagydíjra, valószínűleg ez volt Kubica utolsó versenye. De igaz, egyszer már hallhattuk ezt.

    „Szerintem sokan azt gondolták Abu Dhabi (2019) lesz az utolsó versenyem. De az élet megtanította nekem, hogy sosem lehet tudni.”

    „Ez is egy példa volt erre, szerencsére pozitív. Nehéz volt, de pozitív.” – zárta a lengyel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés