Címke: szuperlicensz

  • Mégsem jár szuperlicensz pont az Asian F3 Winter Seriesért

    Mégsem jár szuperlicensz pont az Asian F3 Winter Seriesért

    Mint az ismert, a Forma-1-es szuperlicenszhez az alsóbb kategóriákban 40 szuperlicensz pontot kell összegyűjteniük a versenyzőknek. A Red Bull Junior Team brit versenyzője, 35 ponttal rendelkezik, így már egészen közel jár ahhoz, hogy meglegyen a 40 és alkalom adtán F1-es lehetőséget kaphasson.

    Ticktum most januárban a Asian Formula 3 Winter Seriesben (AWS) állt rajthoz, azt tervezvén, hogy meg is nyeri a kilenc versenyből álló téli bajnokságot, ezzel pedig újabb 10 pontot szerez. Ez azonban két okból sem fog sikerülni neki. Egyrészt, mert 3 versennyel a vége előtt mindössze 8. a bajnokságban, másrészt azért, mert gondok vannak a szériával és mégsem fognak szuperlicensz pont járni érte.

    Az ázsiai F3-as bajnokság decemberben jelentette be, hogy most először elindul a téli széria is, és büszkén hirdették, hogy az FIA által elismert bajnokságként 10 szuperlicensz pont jár majd a bajnoknak. Az elmúlt hétvégi, sepangi versenyek után azonban kiderült, hogy nem járnak majd a pontok, mert a bajnokság nem teljesíti az FIA által előírt követelményeket.

    Az FIA szabályzatának L függeléke ugyanis kimondja, hogy az általuk támogatott bajnokságoknak minimum 5 versenyhétvégéből kell állniuk és minimum három versenypályán kell megrendezni a versenyeket. Eközben az AWS szezonja három versenyhétvégéből áll, két helyszínen: az első hétvége Thaiföldön volt, a második Malajziában, és a harmadik is a maláj pályán lesz.

    „Tisztában vagyunk a kritériumokkal.” – mondta Davide de Gobbi, a bajnokság szervezőjének a Topspeednek főnöke, a Motorsport.comnak.

    „Azonban az AWS azonban szerepelt az FIA listáján, és tekintve, hogy az AWS terveit, a menetrenddel együtt, szeptember 18-án ismertettük, úgy tudtuk, hogy valóban kapunk szuperlicensz pontokat.”

    „Jelenleg egyes kérdések tisztázását várjuk az FIA-tól, de nyilvánvaló, hogy csalódottak vagyunk a fejlemények miatt.”

    „Úgy hiszem, hogy jó lépéseket tettünk az irányba, hogy demonstráljuk, hogy van létjogosultságunk az FIA-nál regionális F3-as bajnokságként és folytatni fogjuk a kemény munkát F3 Asian Championship és az AWS megerősítése kapcsán.”

    Mivel Ticktum számára semmilyen nem szempontból nem állnak jól a dolgok a bajnokság kapcsán, jelenleg az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán rajthoz áll-e majd a harmadik versenyhétvégén.

  • Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Mick Schumacher egy újabb lépést tett ahhoz, hogy édesapja és nagybátyja nyomdokaiba lépjen, miután csatlakozott a Ferrari akadémiájához. Ahhoz azonban, hogy már 2020-ban ő is Forma-1-es pilóta lehessen, az idény végére elegendő szuperlicenc ponttal kell rendelkeznie.

    Ahhoz, hogy valaki Forma-1-es pilóta lehessen az azt megelőző három évben 40 pontot kell összegyűjtenie. A tavalyi Formula 3-as bajnoki címe rendkívül sokat adott ehhez.

    F3-as bajnoki elődjei közül nem mindenki járta azt az utat, mint ő. A 2016-os bajnok Lance Stroll egyből a Forma-1-ben kötött ki, míg az egy évvel későbbi győztes Lando Norris a Formula 2 felé vette az irányt, aztán onnan érkezett meg idén a Forma-1-be.

    Hosszabb távon az utóbbi út a kifizetődő, és a német pilóta is ezt követi, ugyanis idén a Prema színeiben indul majd az F2-ben. Ám ha már jövőre a száguldó cirkuszban akar szerepelni, akkor kénytelen lesz nyomás alatt teljesíteni, hiszen egy komoly összetettbéli helyezéssel lehet csak meg az elégséges pontszáma.

    Schumacher neve mellett jelenleg 50 pont szerepel, 2016-ban a német és olasz F4-es bajnokságban elért második helyezésért kapott 10-10 pontot, majd a tavalyi F3-as bajnoki címéért további 30-at. A szuperlicenc pontoknál viszont csupán az utolsó három évet veszik figyelembe. Vagyis az év végén a 2016-ban szerzett húsz pontja kiesik, és mivel 2017-ben nem szerzett pontot a licencére ezért idén legalább tízet kell gyűjtenie.

    Tíz pontot pedig úgy tud összeszedni idén, ha a Formula 2-ben legalább hatodik helyen végez a bajnokságban, feltételezve azt, hogy nem indul el a Makaó-i Grand Prix-n, amiért további öt pont jár, siker esetén.

    A dolgát némiképp az is nehezíti, hogy az idei riválisai sokkal jobban ismerik már az F2-es gépeket, illetve számára a Pirelli gumik is újdonságot fognak jelenteni az F3-ban használt Hankook abroncsokkal szemben. A csapata, a Prema  azonban egy erős és tapaszalt istálló. A Lawrence Stroll tulajdonában lévő alakulat színeiben lett a sorozat bajnoka többek között Pierre Gasly és Charles Leclerc is korábban.

    Ami a mezőny erősségét illeti, az előző szezon első négy helyezettje nem lesz ott a sorozatban, mivel George Russel, Lando Norris és Alexander Albon a Forma-1-be szerződött, míg Artem Mareklov karrierjének további folytatása apja letartóztatása miatt erősen kérdésessé vált. Schumacher tavalyi közvetlen riválisa Dan Ticktum sem lesz a mezőny tagja, mivel a Red Bull juniorja a Super Formulában folytatja majd.

    Azonban így sem lesz tapasztalt versenyzőtársak híján, ugyanis például Sergio Sette Camara, Nyck De Vries, Jack Aitken vagy Louis Deletraz is a mezőny tagja marad, ráadásul van még jó néhány szabad hely a húsz fős mezőnyben.

    Ha idén nem sikerül neki megszereznie az elégséges pontszámot, akkor a Schumacher névvel leghamarabb 2021-ben találkozhatunk újra a száguldó cirkuszban.

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.

  • Ticktum minél hamarabb szeretné megszerezni a hiányzó szuperlicensz pontjait

    Ticktum minél hamarabb szeretné megszerezni a hiányzó szuperlicensz pontjait

    A Red Bull fiatal pilótája, Daniel Ticktum alacsonyabb szériákban is elindulhat a tél során annak érdekében, hogy megszerezze a hiányzó pontjait az F1-es szuperlicenszhez.

    A fiatal brit emiatt nem vezethette a Red Bullt a hungaroringi teszten, mivel nem volt elegendő pontja. Azonban Ticktumnak vannak lehetőségei, hogy megszerezze a liszencét, mielőtt a következő Forma-1-es szezon kezdetét nem veszi.

    A Red Bull üdvöskéjének még 32 pontra lenne szüksége a szuperliszenchez. Öt pontot kapott, amiért megnyerte a tavalyi Makaói Nagydíjat és még további kettőt a MSA Formulában elért hatodik helyezéséért. Azonban a 2015-ben szerzett pontjait még az idei évben el fogja veszíteni.

    A Formula-3-as bajnokság második helyezettje a mostani Makaói Nagydíjon újabb öt pontot zsebelhet be, ha valamelyik futamot meg tudja nyerni. Mivel a brit az egyik futamon a pole pozícióból rajtolhat, ezért minden lehetősége megvan a győzelemre, amivel további öt pontot szerezne.

    Tictumnak a Makaói Nagydíj után kell eldöntenie, hogy szükséges lesz-e számára versenyezni a télen, például az új-zélandi Toyota Racing Series, hogy meglegyen a kellő pontszáma ahhoz, hogy Forma-1-es autót vezethessen.

    „Kicsit idegesítő a jelenlegi helyzetem,” – nyilatkozta Ticktum az Autosportnak a szuperlicensz történetről. „Most már van elegendő pontszámom, hogy tesztelhessek vagy bármit csináljak a versenyzést leszámítva.

    „Szóval már részt vehetnék pénteki szabadedzéseken, azonban meg kell szerezzem a 40 pontot, ugyanis sosem tudhatod, hogy mi fog történni.

    „Számos lehetőségem van, ahol megszerezhetem a szükséges pontjaimat, mint például az MRF Challenge és a Toyota Racing Series.”

    Az indiai MRF-fel jelen pillanatban nem lehet pontokat szerezni, ráadásul Ticktum lemarad az első hétvégéről, ugyanis a brit pilóta a hétvégén Makaóban fog versenyezni.

    Az MRF-ben általában azok a fiatal pilóták szoktak elindulni, akik szeretnének extra kilométereket megtenni, miközben Európában uborkaszezon van, azaz nincsenek versenyek.

    Az előző bajnokok, mint például a Williams pilótája, Lance Stroll vagy a McLaren szupertehetsége, Lando Norris megnyerték ezt a szériát, mielőtt a Forma-3-ba kerültek volna.

    Ticktum elismerte, hogy valószínűleg nem fog versenyzői ülést kapni a következő Forma-1-es szezonra. A fiatal britnek az a legfőbb célja, hogy a szuperlicenszét legkésőbb 2020-ra megszerezze.

    „Az F2 a költségvetéstől függ, ami nem jó se a RedBullnak, sem pedig az édesapámnak.

    „Sajnálatos módon az F2 költségei mostanában elég nagyok. Ha viszont meg tudnánk állapodni egy olyan csapattal, akiknek van esélyük a bajnoki cím megszerzésére, akkor én benne lennék, azonban ez eléggé valószínűtlen.

    „Azonban sosem tudhatod, hogy mi fog történni. Egyik napról a másikra óriási változások mehetnek végbe. Ha a következő évben is jól teljesítek, akkor jók lesznek az esélyeim az egyik Toro Rosso ülésre.

    „Szóval meg kell bizonyosodjak arról, hogy mindent a lehető legjobban csinálok. Még van amiben még fejlődnöm kell, természetesen igykszem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a pályán.”

  • A Sauber tesztpilótát keres Ericsson mellé

    A Sauber tesztpilótát keres Ericsson mellé

    Marcus Ericsson IndyCar elfoglaltsága miatt a Sauber kénytelen lesz megosztani 2019-ben a tesztpilótai szerepkört, hiszen a svéd pilóta nem tud ott lenni majd az összes F1-es versenyhétvégén. Ericssont megnevezte ugyan a csapat tesztpilótának, miután bejelentették Antonio Giovinazzit, de végül aláírt teljes szezonra a tengerentúlra is, a Smith Peterson Motorsportshoz.

    A két versenynaptár 8 alkalommal is ütközni fog, így nem sok a sűrű váltakozás miatt nem is érné meg Ericssont minden helyszínre elutaztatni, csak azért, hogy ott legyen. Leginkább csak majd az utolsó hat versenyre lesz szabad, amikor az amerikai kötelezettsége végét ér majd szeptemberben. Felmerült egy korábbi sauberes versenyző, Pascal Wehrlein neve is mint lehetséges jelölt, de őt egyre inkább mint a Ferrari leendő teszt- és fejlesztőpilótájaként emlegetik a hírek A csapatvezető, Fred Vasseur is elhessegette azon információkat, hogy a német versenyző visszatérhetne a svájci csapathoz, miközben elismerte, hogy nehéz lesz még egy olyan pilótát találni, aki rendelkezik is szuperlicensszel:

    „Valójában erről soha nem beszéltünk. Amennyiben Wehrlein pedig a Ferrari szimulátorosaként kap szerepet, akkor pedig az ottani gyárban kell maradnia, kb. csak Monza és Monaco kivitelezhető. Az én stratégiám inkább az lenne, hogy Marcus mellé kerítünk egy fiatalt, akibe fektetünk, és megpróbáljuk felkészíteni a jövőre. Inkább ezen filozófia alapján haladnánk, nem máshogy. Elég nehéz ugyanakkor találni valakit, akinek megvan a 30 pontja a szuperlicenszhez!”

    Vasseur ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy nem lenne velük 2019-ben állandóan egy tartalékpilóta, de örül annak, ha Ericsson továbbra is versenyez, és készenlétben áll arra az esetre, ha szükség lenne rá:

    „Pár alkalommal idén voltunk már ilyen helyzetben. Róla pedig azt gondolom, hogy mindenképp a nyitott együléses versenyzés világában akart maradni, és a Forma-1 után a legversenyképesebb ilyen széria, az Indy. Sok lehetősége volt arra nézve, hogy mást csináljon, a Formula E és a hosszútávú versenyzés is szúra jött, de a legversenyképesebb szériában akart indulni. Szerintem menni fog ez Marcusnak. Az elég nehéz dolog, ha az ember nem csinál semmit és csak vár, pedig Paul di Resta beugrása tavaly nagyon ígéretes volt. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ez nem egy egyszerű helyzet. Az, ha rajtad van folyamatosan a nyomás a versenyek miatt, talán a legjobb dolog. Meg fogjuk nézni a versenynaptárat, és hogy mi a prioritás Marcusnak. Mindenképp a csapathoz lesz ő köthető, és marad is az erős kapcsolatunk.”

  • Ticktum a korábbi eltiltása miatt nem tesztelhet most F1-es autót

    Ticktum a korábbi eltiltása miatt nem tesztelhet most F1-es autót

    A Red Bull Junior Team versenyzője, Dan Ticktum nem ülhet autóba a most zajló hungaroringi F1-es, szezonközi teszten. A Red Bull szerette volna kipróbálni a fiatal versenyzőt, az FIA azonban nem adott erre engedélyt, mivel Ticktumnak nincs elegendő mennyiségű szuperlicensz pontja ehhez.

    A 2019-es F1-es indulás is szóba jött Ticktum kapcsán, ehhez azonban F1-es szuperlicenszre lenne szüksége, amihez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    A szabály pedig szabály, és ez alól a Red Bull sem lett kivétel.

    „Szuperlicenszre van szükség ahhoz, hogy Forma-1-es autót tesztelhessen, igényelhet egy A licenszt.” – mondta Whiting. „Az A licenszhez 14 pontra van szükség, ebből négynek kell a versenyeredményekből származnia, ötöt kap, ha teljesíti két bajnokság (melyek szerepelnek a szuperlicensz rendszerben) 80%-át, és ötöt kap a nemzeti mototsport klubtól. Szóval alapvetően hozzá lehet jutni 10-hez, de Danielnek nincs meg a négy, ami az eredményekért jár.”

    „Ez az ő hibájából alakult így, mivel volt egy kétéves eltiltása, aminek a fele felfüggesztett, és kihagyott két fél szezont. Szóval sajnos ez a helyzet, egyszerűen nem kvalifikált.”

    Ticktum korábban azért kapott eltiltást, mert 10 autót előzött meg a safety car periódus során és szándékosan ütközött egyik versenytársával, így „bosszulva meg” egy első körös koccanást. Az eltiltás okán Ticktum kihagyta a 2016-os szezon nagy részét.

    Whiting azonban hangsúlyozta, hogy az A licensz megszerzéséhez nem szükséges kiemelkedő eredmény, azt nem nehéz megszerezni.

  • Az FIA nemet mondott Ticktum hungaroringi F1-es tesztjére

    Az FIA nemet mondott Ticktum hungaroringi F1-es tesztjére

    Akadályba ütközött a Red Bull legújabb F1-be tartó üdvöskéje kapcsán. Az energiaitalosok már azon tűnődnek, ki ülhet be legközelebb a Toro Rossóba, leginkább Brendon Hartley helyére.

    A következő e célre kiszemelt Red Bull junior a 19 éves Daniel Ticktum, aki jelenleg az F3-ban szerepel. Pár éve arról lett ismert, hogy egy időre eltiltották az autósporttól, mert szándékosan ment neki egyik riválisának, mostanra azonban visszatért, és a Red Bull egyengeti útját az F1 felé; már amennyire tudja.

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ugyanis szeretné, ha egy lépéssel előrébb jutna Ticktum, és tesztelhetne velük a Hungaroringen, az F1-es teszten. Az FIA azonban betarttatja a szuperlicensz szabályt, és nem adott erre engedélyt. Ugyanis bár az F1-es versenyengedélyhez szükséges a 40 licenszpont, a teszteléshez is kell 14 (az elmúlt 3 szezon során összegyűjtve), ez azonban nincs meg Ticktumnak. ”

    „Nagyszerű versenyeket fut Formula 3-ban, de még nem gyűjtött pontokat a licenszéhez.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak.

    Ha idén Ticktum megnyerné az F3-as bajnokságot, azzal 30 pontot szerezne, ez pedig még mindig nem lenne elegendő ahhoz, hogy esetleg jövőre F1-es ülést kapjon. F1-es szabadedzésen azonban már autóba ülhetne.

    Ha Magyarországon nem ülhet F1-es autóba a fiatal versenyző, akkor Marko a szezon utáni Abu Dhabi teszten vetné be őt, mikorra már az F3-as szezonnak is vége, és minden bizonnyal lesz elegendő pontja az F1-es teszteléshez.

    Ticktum mindenesetre úgy érzi, készen áll a Forma-1-re.

    „Tudom, hogy elég gyors vagyok az F1-hez, de a puzzle egyes elemeire kell fókuszálnom.” – mondta.

  • Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Az F3-as bajnoki címért harcban lévő Dan Ticktum arra is esélyes, hogy 2019-ben már a Toro Rosso versenyzője legyen, Brendon Hartley helyén. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Ticktum készen állhat az F1-es szereplésre 2019-re.

    „A Norisringen valaki beleszállt hátulról (a második versenyen – a szerk.), őt (Ticktumot) kórházba vitték, de azt mondta újra menni akar, majd megnyerte a (harmadik) versenyt!” – mondta Marko az Autosportnak. „Ő gyors. Őrült, de gyors. Ez tetszik nekünk. Csak egy ponttal van lemaradva pedig volt két technikai meghibásodása is.”

    Eközben Brendon Hartley idei szezonja eddig nem alakul túl fényesen a Toro Rossónál, és már azt pletykálták, hogy akár szezon közben távozhat a csapattól. Marko szerint azonban az a cél, hogy Hartley teljesítse az egész szezont. Az azonban még bizonytalan, hogy mi lesz vele 2019-ben. Helyére a Red Bull háza tájáról csakis Ticktum jöhet szóba, mivel a többi junior még csak Formula Renault és Formula 4 szinten van.

    A 2019-es induláshoz azonban még F1-es szuperlicenszet kell szereznie, ehhez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    14 pont szükséges a nemzetközi A licenszhez, amivel már részt vehet F1-es teszten és 25 ahhoz, hogy F1-es szabadedzésen szerepeljen. De ez még mindig nem egyenlő a versenylicensszel.

    Ennek tükrében tehát Ticktum addig biztosan nem tud F1 szempontból előrébb lépni addig, míg a 2018-as F3-as szezont be nem fejezi.

    Felvetődik a kérdés, hogy de hát Max Verstappent is milyen könnyen és gyorsan beemelte az F1-be a Red Bull, a szuperliszensz-pontrendszert azonban csak Verstappen érkezése után vezették be…

  • Nicolas Todt: A pénz önmagában nem jelent F1-be jutást

    Nicolas Todt: A pénz önmagában nem jelent F1-be jutást

    A menedzser Nicolas Todt, aki az FIA elnökének, Jean Todtnak a fia, úgy látja, hogy a Forma-1 arra törekszik, hogy csak valóban jó versenyzők kerülhessenek be a mezőnybe.

    Az elmúlt napokban viszont épp az a téma, hogy ha a Williams Lance Stroll mellé leszerződteti Sergey Sirotkint, gyakorlatilag mindkét versenyzőjük olyan lesz, akik elsősorban anyagi okokból kerülhettek a csapathoz.

    Todt azonban állítja, hogy a srácok megfelelőek a feladatra.

    „Segít, ha a versenyző anyagi támogatással is bír, de a szuperlicensz rendszer adott az FIA által, mely megakadályozza, hogy olyan kerüljön be az F1-be, aki nincs megfelelő szinten.” – mondta Nicolas Todt, aki többek között a Sauber idén debütáló versenyzőjének, Charles Leclercnek a menedzsere.

    „Lehetnek millióid, de emellett szignifikáns teljesítményt is kell nyújtani ahhoz, hogy meglegyenek a szükséges licenszpontok.”

    „Annak ellenére, hogy sok csapat bonyolult helyzetben van gazdaságilag, szerintem az F1 még sosem volt ilyen jó. Mondom ezt úgy, hogy közben az F1-nek óvatosnak kell lennie, hogy ne váljon fizetős sporttá.” – mondta az Auto Hebdonak.

    „Mindenkire más hatással lenne, beleértve a családokat is, akik a gokartozástól kezdve támogatják (a versenyzőket). Az F1-ben való szereplés fő feltételének továbbra is a tehetségnek kell lennie.

    Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke maga is elégedett a Forma-1 fiataljaival.

  • Hogy állnak a fiatal versenyzők a szuperlicensz pontokkal?

    Hogy állnak a fiatal versenyzők a szuperlicensz pontokkal?

    Mint az ismert, a Forma-1-ben való versenyzés egyik feltétele, hogy az adott versenyző az elmúlt három év során összegyűjtsön 40 szuperlicensz pontot a különféle „kisebb” szériákban elért, összetettbeli helyezéseivel. Három olyan sorozat van/volt, melynek megnyerésével máris be lehet zsebelni a szükséges pontokat: a Formula 2, a korábbi GP2, és az IndyCar bajnoka kaphat egyszerre 40 pontot.

    Miután több fiatal versenyző is kapcsolatban áll már F1-es csapattal, és többen tesztelhettek is már F1-es autót, összeszedtük a jelentősebb neveket, és kiszámoltuk, hogy az elmúlt 3 év során hány licenszpontot gyűjtöttek, azaz mennyire vannak attól, hogy pontjaik alapján már F1-es versenyzővé válhassanak.

    A vastagon szedett versenyzők már kellő mennyiségű ponttal rendelkeznek.

    A híres családnévvel rendelkezők közül, ha számításaink nem csalnak Pietro Fittipaldi és Mick Schumacher állnak a legjobban, ők a 40 pont felével rendelkeznek jelenleg.
    A Magyarországon is jól ismert Roy Nissany-nak 14 pontja van, míg Habsburg Ferdinánd 9 pontot birtokol.

    Csillaggal jelöltük azokat a versenyzőket, akik már tesztelhettek F1-es csapattal, és/vagy egy F1-es csapat támogatását élvezik.
    Érdekesség, hogy ezen versenyzők javarészt a lista végén szerepelnek a licenszpontok tekintetében.

    Niko Kari, aki a Red Bull Junior Team tagja volt még idén, de teljesítményével nem volt megelégedve az energiaitalos csapat, így már korábban jelezték, hogy a szezon után kirakják a programból.
    Alfonso Celis Jr a Force India tesztpilótája, több alkalommal is részt vett F1-es, pénteki szabadedzéseken. A Formula V8 3.5-ben versenyzett idén, ott a harmadik helyen zárt.
    Jehan Daruvala is a Force India protezsáltja, ő F3-ban állt rajthoz idén, és a hatodik helyen végzett.
    Nikita Mazepin szintén a Force Indiához tartozik, ő tesztelhetett is már a csapattal, azonban csak egyetlen licenszponttal bír, idei, F3-as 10. helyéért.
    Gustav Malja a Sauberrel tesztelhetett idén, emellett F2-ben a 13. helyen zárt.
    Sergio Sette Camara is a Red Bull Junior Team tagja volt korábban, ez év elején azonban tőle is megváltak. Ő az F2-es bajnokságot a 12. helyen zárta idén.
    Santino Ferrucci a Haas csapat protezsáltja, tesztelhetett is már a csapattal. Idén a szezon első felét a GP3-ban töltötte, legjobb eredménye egy 8. hely volt, majd a Magyar Nagydíj hétvégéjétől már F2-ben versenyzett, itt két 9. hely volt a legjobb eredménye.

    Vajon a felsoroltak közül kiknek sikerül majd bejutni a Forma-1 mezőnyébe? A legközelebb jelenleg Szergej Szirotkin van ehhez, aki jelenleg Robert Kubicával van harcban a Williams üléséért.
    Rajta kívül a McLaren üdvöskéjének, az idei F3-as bajnok Lando Norrisnak is jó esélyei vannak, noha nem jövőre. És persze az is várható, hogy a Mercedes is gondoskodik majd George Russell karrierjéről.

    Ti melyiküket várjátok leginkább az F1-be?

    Pusztán érdekességként említjük meg, hogy az elmúlt három évben szerzett WTCC-s 6.,  4., és 2., helyezéseivel Michelisz Norbinak is van 22 licenszpontja. 😀

    Ezen kívül az idei IndyCar bajnoknak, Josef Newgardennek is van elég pontja (53) az F1-hez. Ami hasznos lehet, ha komolyan gondolta korábbi nyilatkozatát, mi szerint szívesen kipróbálná magát a Forma-1-ben.

    Oliver Rowland 63  
    Szergej Szirotkin 60 *
    George Russell 51  
    Maximilian Günther 48  
    Lando Norris 43 *
    Joel Eriksson 43  
    James Aitken 37
    Antonio Fuoco 26 *
    Nyck de Vries 23
    Pietro Fittipaldi 20
    Mick Schumacher 20
    Callum Ilott 16
    Roy Nissany 14
    Niko Kari 13 *
    Giuliano Alesi 12
    Harriason Newey 10
    Pedro Piquet 10
    Alfonso Celis Jr 10 *
    Ferdinand Habsburg 9
    Guanyu Zhou 8
    Jehan Daruvala 6 *
    Jordan King 6
    Nikita Mazepin 1 *
    Gustav Malja 1 *
    Sergio Sette Camara 0 *
    Santino Ferrucci 0 *