Címke: szuperlicensz

  • A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas csapata arra törekszik, hogy segíthesse Pietro Fittipaldit a szuperlicensz pontokért folytatott harcban ami kell a Forma-1-hez. A jelenlegi nehézségeik miatt azonban a fiatal pilótának mindent nem tudnak megígérni. A fiatal brazil versenyző 2018 óta tagja az istállónak. Ő a teszt és tartalékpilótájuk, a szezon előtt és alatt is tesztelhette a VF-19-est.

    Fittipaldinak jelenleg a 40-ből 36 pontja van a Forma-1-es szuperlicenszhez. 2016 óta létezik ezen szabályzás, ő pedig a pontjainak a nagy részét a 2017-es Formula V8 3.5 bajnoki címével szerezte. A 2018-as menetelése akkor állt meg, amikor kettős lábtörést szenvedett, 2019-re pedig csak a DTM-be tudott szerződni a Haasnál végzett munkája mellett, de csak 16. a németek bajnokságában. Günther Steiner ki is mondta:

    „Nincs elég pontja a szuperlicenszhez. Ez is az egyik gond a fiatal versenyzők lehetőségeit nézve, hogy nincs is olyan sok, akinek elegendő a szuperlicensz pontja, azokat megszerezni pedig nem is olyan egyszerű. Most azonban van egy megoldás. Megállapodás született arról, hogy kaphat pontokat akkor, ha a csapat beültet egy versenyzőt az első szabadedzésre. Amennyiben csak négy pontja hiányzik, megnézzük, hogy mit tudunk tenni ezért.”

    A Haas jelenleg kilencedik a konstruktőrök bajnokságában, és továbbra is csak próbálják megérteni azt, hogy a VF-19-es jó időmérős teljesítményét miért nem tudják átültetni a versenynapra is. Erről ennyit mondott a csapatvezető:

    „Jelenleg kicsit nehéz a helyzetünk. Tudnánk biztosítani neki időt a szabadedzéseken, így akár előre is léphetne. Most azonban amilyen slamasztikába kerültünk, amiatt mindkét versenyzőnknek amennyit csak lehet, tesztelnie kell az autót, hogy megszüntessük ezen hullámvasutazást. Ha ettől eltérünk, akkor nem a megfelelő dologra koncentrálunk, mivel a célunk az, hogy ne kilencedikek legyünk a bajnokságban, hanem ettől jobbak legyünk. Ez az oka annak, hogy nem tudok ígéreteket tenni Pietrónak.”

    A Forma-1-ben nem volt brazil pilóta Felipe Massa 2017-es végleges visszavonulása óta. A jövő hónapban az Olasz Nagydíjon pedig már 10 éve lesz annak is, hogy Rubens Barrichello megnyerte a versenyt, és ezzel az utolsó brazil győzelmet szerezte meg Monzában, és egyben a saját utolsóját is a száguldó cirkuszban.

  • A W Series bajnoka is kap szuperlicensz pontokat

    A W Series bajnoka is kap szuperlicensz pontokat

    Az idén indult női sorozat, a W Series végső bajnoka is szuperlicensz pontokkal fog gazdagodni, ezáltal is elősegítve egy női pilóta esetleges F1-be kerülését.

    „Ha arról beszélünk, hogy a motorsportok elitjébe – különösen a Forma-1-be – akarunk eljuttatni valakit, akkor ez egy komoly lehetőséget teremthet a nők számára.” – nyilatkozta a témára reagálva a sorozat első embere Catherine Bond Muir.

    A Telegraph értesülései szerint a 2020-as idénytől kezdve a széria bajnoka 12 és 18 pont közötti mennyiségű pontot kaphat a szuperlicenszére.

    Összehasonlítás képen a Formula 2 és az Indycar bajnoka 40, míg a Formula 3, a Formula E és a WEC végső győztese 30, és a Formula 4 gyztese 12 szuperlicensz pontot kap többek között.

    Ahhoz, hogy valaki Forma-1-ben indulhasson 40 ilyen ponttal kell rendelkeznie.

  • Az F1-es szabadedzésekért is jár majd szuperlicensz pont

    Az F1-es szabadedzésekért is jár majd szuperlicensz pont

    Az FIA 2020-tól bővíti a szuperlicensz pontok gyűjtésének lehetőségét, ugyanis egy F1-es szabadedzésen való részvételért is kapnak már pontot a fiatal pilóták.

    Ahhoz, hogy valaki teljes idős Forma-1-es versenyző lehessen 40 szuperlicensz pontot kell összeszedniük a különböző kategóriákban. Emellett azonban van egy speciális licensz, amely egy pénteki szabadedzésen való részvételre jogosít és ehhez 25 pont szükséges.

    Az FIA a jövő évtől még többet igyekszik segíteni a megfelelő pontok megszerzésében, ugyanis egy szuperlicensz pont jár azért is, ha valaki részt vesz egy pénteki szabadedzésen és teljesít legalább száz kilométert, illetve nem vét olyan kihágást miért büntetőpont jár.

    A szövetség maximalizálta az így megszerezhető pontok számát is, így három év alatt maximum tíz szuperlicensz pontot kaphatnak a versenyzők az F1-es szabadedzések után.

    Ezen kívül a jövő évtől két új sorozatért is jár majd pont, így a W Series és az Euroformula Open sorozat legjobbjai is gazdagodnak majd szuperlicensz pontokkal.

  • Latifi a lehető leghamarabb szeretne bekerülni a Forma-1-be

    Latifi a lehető leghamarabb szeretne bekerülni a Forma-1-be

    A Forma-2-es bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi a lehető leggyorsabban szeretne lehetőségest kapni egy Forma-1-es csapattól. A kanadai pilóta vezetheti majd Robert Kubica Williamsét a Kanadai Nagydíj első szabadedzésen.

    A Williams tesztpilótája idén a Forma-2-es bajnokságban versenyez a DAMS csapatánál és jelen pillanatban a kanadai pilóta neve mellett szerepel a legtöbb pont az egyéni bajnokságban. A fiatal kanadainak jelen pillanatban még nincsen szuperliszensze, azonban, ha továbbra is kiegyensúlyozottan teljesít a sorozatban, akkor meg fogja kapni a hiányzó pontjait.

    „Számomra az első, és egyben legfontosabb dolog most a Forma-2-es bajnokság megnyerése,” – jelentette ki Latifi. „Még nincsen annyi liszensz pontom, amennyi a Forma-1-hez szükséges. A célom nem változott: a lehető leghamarabb szeretnék a Forma-1-ben versenyezni.”

    A kanadai pilóta nemcsak a hatai nagydíján ülhet majd F-es autóba, ugyanis a Francia Nagydíj első szabadedzésén pedig George Russell Williamsét vezetheti majd.

  • Csatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

    Csatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

    A W Series, a kizárólag nők számára indított formaautós sorozat még csak az elmúlt hétvégén debütált – a futamot pedig Jamie Chadwick nyerte -, máris arról beszélnek, hogy a bajnokság a jövőben talán csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez és az F1-es hétvégék betétfutamai lesznek.

    David Coulthard már hétvégén arról számolt be, hogy vannak tárgyalások erről.

    „Ausztrália azt akarta, hogy ott tartsuk az első futamot.” – mondta Coulthard, aki a W Series tanácsadó testületének elnöke, és Claire Cottingham mellett ő közvetítette a versenyt. „Ők egy államilag finanszírozott esemény és nem okozott volna gondot számukra, hogy mi is ott legyünk.”

    A W Series csapata azonban úgy döntött, még túl korai lenne ekkora lépést tenni. Jövőre azonban már valóban opció lehet, hogy a Forma-1-gyel együtt, Melbourne-ben legyen a szezonnyitó.

    „Szerintem igazán érdekes lenne, ha még az a kis nyomás is megérkezne, hogy F1-es hétvégén versenyeznek.”

    Jelenleg a hat futamból álló szezont a DTM betétfutamaiként teljesíti a W Series, de a jövőben bővítenének ezen.

    Coulthard azt is hangsúlyozta, hogy a versenyzőn nincsenek hozzáláncolva a W Series-hez, ezzel párhuzamosan más bajnokságokban is indulhatnak. Chadwick például az Aston Martin gyári versenyzője is.

    „Szerintem ez (a W Series) tökéletesen illik az új tulajdonosokhoz (Liberty Media) és mindenhez ami fontos számukra és amit tesznek. Beszéltünk már erről, ők pedig szeretnék látni, hogy is alakul ez (a bajnokság).”

    43 év telt már ell azóta, hogy egy nő a Forma-1-ben versenyzett, és összesen öt ilyen volt 1950 óta. Sokak szerint azonban talán Chadwick lehet a következő, akinek sikerül ez, és annyit tényleg bizton állíthatunk, hogy jelenleg az MRF Challenge-et is megnyerő Chadwick az egyik legkiemelkedőbb női versenyző. Esetleges F1-be kerülése azonban függ majd attól is, hogy lesz-e ehhez elegendő szuperlicensz pontja.

    A W Series vezérigazgatója, Catherine Bond-Muir szerint az FIA az idei szezon végeztével fontolóra veszi majd, hogy a női bajnokságban való szerepléssel is lehessen szuperlicensz pontokat gyűjteni.

  • Ticktum nem biztos benne, hogy vezethet még F1-es autót valaha is

    Ticktum nem biztos benne, hogy vezethet még F1-es autót valaha is

    Daniel Ticktum nem tudja, hogy mikor lesz újra lehetősége arra, hogy Forma-1-es autót vezethessen. Komoly esélyese volt a 2019-es Toro Rosso versenyülésének, de a 19 éves britnek mégsem lett elég pontja az F1-es szuperlicenszhez, így idén a japán Super Formulában indul.

    Szerdán ennek ellenére vezethette a Red Bullt Bahreinben, az újoncok tesztjén. Amikor rákérdeztek nála, hogy mikor vezethet szerinte újra egy F1-es autót, Ticktum így felelt:

    „Jelenleg semmi sem biztos. Azt csinálom, amit mondanak nekem, és jól akarok dolgozni. Remélem, hogy kapok még lehetőséget. El szeretném hinni, hogy megfelelően dolgoztam a héten, és folytatható ez az együttműködés, de jelenleg semmi sincs lefixálva.”

  • Már tudható, hogy mikor tesztel először F1-es autót Mick Schumacher

    Már tudható, hogy mikor tesztel először F1-es autót Mick Schumacher

    A német Autobild magazin szerint Mick Schumacher részt vehet majd az Alfa Romeo F1-es autójával Bahreinben az újoncok tesztjén. Újoncnak számít mindenki, aki kevesebb mint két versenyen indult a száguldó cirkuszban, és maga a teszt április 10-11-én lesz majd.

    Michael Schumacher fia idén mutatkozik be a Formula 2-ben, miután tavaly bajnoka lett a Formula 3-nak, meggyőző fölénnyel a végén. Ez azt is jelenti, hogy a Forma-1-es autó vezetéséhez van elég szuperlicensz pontja.

    Ezen a teszten pedig már az Alfa Romeo csapat színeiben jelenhet meg. Schumachert már leigazolta a Ferrari versenyzői akadémiája, az Alfa pedig szorosan együttműködik a Ferrarival így annyira nem is meglepő az, hogy Mick vezetheti a C38-ast.

    A fiatal versenyzők tesztjén általában a csapatok a legnagyobb tehetségeiknek biztosítanak lehetőséget a száguldó cirkusz aktuális autóival. 2017-ben például Lando Norris, George Russell és Pierre Gasly is a Hungaroringen egy ilyen teszten részt vehetett.

  • Ticktum már most kipróbálná az idei Red Bullt

    Ticktum már most kipróbálná az idei Red Bullt

    A Red Bull fiatal titánja, Daniel Ticktum már idén ki akarja próbálni a Red Bull idei autóját. A fiatal brit annak érdekében tenné ezt, hogyha majd ülést kap a száguldó cirkuszban, akkor semmi meglepetés ne érhesse majd.

    Ticktum volt a milton keynesi istálló egyik jelöltje a tavalyi újoncok tesztjére, amit a Hungaroringen rendeztek. Azonban a fiatal britnek nem engedték meg, hogy részt vegyen a teszten, ugyanis nem volt meg a kellő licenc pontja a részvételhez.

    A Red Bull ifjonca a tavalyi szezonban remekül muzsikált: második lett az FIA Formula 3-ban és megnyerte a Makaói Nagydíjat. Ennek eredményeképpen most már megvan a kellő pontja ahhoz, hogy részt vehessen egy pénteki szabadedzésen.

    Ticktum szerint a Red Bull még nem döntötte el, hogy részt vehet-e egy ideiglenes F1-es teszten. Ha részt vehet, akkor a fiatal brit egy RB7-est vezethet majd egy japán utcai rendezvényen, Szuzukában. Azonban az előző hétvége megnövelte a brit önbizalmát, ugyanis kipróbálhatta a milton keynesiek 2013-as konstrukcióját.

    „Nagyon jól éreztem magam az előző hétvégén és annak is örülök, hogy képviselhettem a munkaadómat egy rendezvényen,” – lelkendezett Ticktum. „Nagyon élveztem az egészet, nagyon jól ment. Remélem, hogy majd az RB15-öst is kipróbálhatom.

    „Megpróbálom a lehető legjobban elvégezni a munkámat (a Super Formulában) annak érdekében, hogy a főnököm boldog legyen. Ha ez sikerül, akkor remélhetőleg meg fogom kapni a tesztlehetőséget.”

    A fiatal brit ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mostanában túl sokat foglalkozott az F1-el és szeretné minden erejét az aktuális feladatára, a Super Formulára fogja fordítani. „Nyilvánvalóan az elsődleges célom az, hogy bekerüljek a Forma-1-be. Ez egy olyan dolog, amin mostanában rengeteget agyalok,” – vallotta be a brit tehetség.

    „Mindenki azt kérdezi, hogy „mit szeretnél majd elérni a száguldó cirkuszban?”. Azonban először be kell bizonyítanom az idei szezonban, hogy megállnám a helyem a Forma-1-ben. Nagy valószínűséggel a Toro Rossonál fogok majd lehetőséget kapni, ha egyáltalán kapok. Soha nem tudhatod, hogy mit hoz az élet, ezért próbálom minden egyes alkalommal a maximumot nyújtani.”

  • Ticktum és Schumacher nem indulnak az Asian F3 Winter Series utolsó versenyein

    Ticktum és Schumacher nem indulnak az Asian F3 Winter Series utolsó versenyein

    A Red Bull Junior Team jelenleg legmagasabb szinten lévő versenyzője, Daniel Ticktum is elindult idén az Asian F3 Winter Series-ben.

    A három versenyhétvégéből azaz kilenc versenyből álló bajnokság az utolsó versenyhétvégéje előtt áll, ezen azonban már nem fog rajthoz állni a brit versenyző. Azzal a reménnyel indult a bajnokságban, hogy megszerzi az F1-es szuperlicenszhez hiányzó pontokat, ez azonban két okból sem sikerülhet: egyrészt, mert az eddigi hat versenyen gyengén szerepelt, , másrészt mert menet közben kiderült, hogy az előzetes ígérettel ellentétben a bajnokságért az FIA nem oszt szuperlicensz pontokat. Így aztán Ticktum számára nem sok értelme maradt a bajnokság befejezésének.

    A versenyző idén a japán Super Formulában fog versenyezni, ahol továbbra is az a célja, hogy minél többet nyerjen, lehetőleg meg is nyerje a bajnokságot és értékes szuperlicensz pontokat szerezzen.

    Nem fejezi be az Asian F3 Winter Series-t David Schumacher sem, párja, Keszthelyi Vivien azonban marad, már ott is van az utolsó három verseny helyszínén.

    Újként érkezik azonban a mezőnybe a fináléra a Renault-támogatott Christian Lundgaard és Victor Martins, valamint a Red Bull Junior Teamből Jack Doohan.

  • Susie Wolff szerint a szuperlicensz-pontrendszer plusz akadályt gördít a fiatal versenyzők elé

    Susie Wolff szerint a szuperlicensz-pontrendszer plusz akadályt gördít a fiatal versenyzők elé

    Susie Wolff úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer, mely dönt arról, hogy ki kaphat Forma-1-es szuperlicenszt, olyan tehetséges versenyzőket tart vissza, mint például Tatiana Calderon.

    Calderon az elmúlt három szezon során több, mint 50 versenyt teljesített a GP3-ban, idén pedig ő lesz az első női versenyző a Formula 2 történetében. A 25 éves kolumbiai versenyzőnő tesztelt már Formula E autót, és privát teszteken vett részt tavaly a Sauberrel, azonban elegendő szuperlicenszpont híján F1-es hétvégén, szabadedzésen nem vehet még részt.

    Az F1-es szuperlicenszhez 40 pontot kell gyűjteni az alacsonyabb kategóriákban, Calderonnak azonban jelenleg egy sincs.

    Dan Ticktum például már akár lehetőséget is kaphatott volna idén a Red Bulltól, illetve Toro Rossotól, mivel komoly tehetségnek tartják, azonban ő sem érte el a 40 szuperlicenszpontot. Wolff, aki korábban részt vehetett F1-es szabadedzésen a Williamsszel, úgy látja, hogy ez az eset is azt mutatja, hogy ez a rendszer indokolatlan akadályokat gördít a versenyzők elé.

    „Az F1 úgy változtatott, pontokat kell gyűjteni a szuperlicenszhez.” – mondta Wolff a Motorspot.comnak. „Amikor én vezettem, még nem kellettek ilyen pontok a szuperlicenszhez.”

    Wolff Dare To Be Different néven kezdeményezést indított 2016-ban, annak érdekében, hogy megkönnyítsék a nők helyzetét a motorsportban. Mindemellett úgy látja, hogy az FIA pontrendszere csak még nehezebb helyzetbe hozta a női versenyzőket, így Calderont is.

    „Ez csak újabb akadályt teremt. Nyilvánvalóan kihívást jelent számára, hogy elegendő pontot gyűjtsön hozzá. De nagyon szeretném őt a rajtrácson látni. Szerintem Tatiana fantasztikus munkát végez. A sauberes vezetésével megmutatta, hogy képes rá, szóval figyelem és reménykedek. Én sosem kételkedtem a képességeiben, szóval remélem tovább tud fejlődni és tovább tud lépni. Az F1 olykor az időzítésen múlik, és ha van üres ülés, jön a lehetőség is.”