Címke: szuperlicensz

  • Forma-1-es tesztlehetőséget fog kapni Tsunoda az AlphaTauritól

    Forma-1-es tesztlehetőséget fog kapni Tsunoda az AlphaTauritól

    A Red Bull junior Yuki Tsunoda először ülhet majd Forma-1-es autóba az Emilia Romagna Nagydíjat követően. A japán fiatal az AlphaTauri 2018-as autójával körözhet majd az imolai versenypályán.

    A 20 éves Tsunoda jelen pillanatban a harmadik helyen áll a Formula 2 egyéni pont versenyében négy futammal a bajnokság vége előtt. A japán már 2018 óta tagja az energiaitalosok junior programjának és jelen pillanatban ő a legalkalmasabb junior pilóta arra, hogy esetleg lehetőséget kapjon az AlphaTaurinál 2021-ben.

    A faenzai istálló a Twitter oldalán jelentette be a hírt, miszerint Tsunoda november 4-én teljesítheti majd első F1-es tesztjét közvetlen az Emilia Romagna Nagydíjat követően. A japán pilóta a mai napon már túl is esett a teszthez szükséges üléspróbán.

    A teszt az utolsó lépések egyike, ami a szuperlicensz megszerzéséhez szükséges a fiatal japánnak. Először is kell a 40 pont, ami már egy top 5-ös év végi helyezéssel meglesz Tsunoda számára. Azonban a 40 pont mellett szükséges az is, hogy a versenyző legalább 300 kilométert vezessen egy Forma-1-es autó volánja mögött.

    Sokáig tűnt úgy, hogy Tsunoda Forma-1-es bemutatkozása nagyrészt a Hondának lesz köszönhető, azonban ez a hír egyáltalán nem igaz, ugyanis a japán motorgyártó negyedjére fog kivonulni a száguldó cirkuszból a 2021-es szezon végén. Mindez azt jelenti, hogy maximum egy évet dolgozhatnak majd együtt a fiatal japán pilótával.

    A Red Bull azonban jelezte, hogy Tsunoda jövője nem függ a Honda kilépésétől.

  • Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontokat, a vírushelyzet miatt

    Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontokat, a vírushelyzet miatt

    Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontok rendszerét annak érdekében, hogy biztosan senkinek ne okozzon hátrányt a koronavírus miatt kialakult furcsa helyzet.

    Az FIA Super Licence Working Group (szuperlicensz munkacsoport) együttműködve számos pályaautós csapattal, promóterekkel és versenyzőkkel olyanná szeretnék alakítani a pontrendszert, hogy az ne sodorjon veszélybe bajnokságokat, inkább ösztönözze a részvételt azokban is.

    „A COVID-19 krízis nagy hatással volt a sporttevékenységekre és ez alól a motorsport sem kivétel” – mondta Stefano Domenicali, az FIA együléses bizottságának elnöke. „Számos pályaautós sorozat küzd gazdasági nehézségekkel, a versenyzőket pedig természetesen aggasztják a bajnokságok szezonok esetleges elmaradása, miközben elkötelezettek a versenyzés újraindítása mellett a bizonytalanság közepette is – ez (a helyzet) pedig negatív hatással lehet az FIA együléses programjaira is. Az FIA tudatában van ezen aggodalmaknak és szeretnék megnyugtatni a bajnokságokat, csapatokat és versenyzőket, hogy a Super Licence Working Group olyan megoldásokon dolgozik. amelyek méltányosságot biztosítanak a versenytársak számára, ösztönzik a részvételt és segítenek a sorozatoknak bizonyos mértékű stabilitást fenntartani ebben a nehéz időszakban.”

    „Méltányoljuk, hogy van némi nyugtalanság a versenyzők között az állandóan változó versenynaptárak miatt és hogy a szuperlicensz pontok esetleges egyensúlyhiánya negatívan befolyásolhatja az előrelépést az FIA verseny-létráján” mondta Tom Kristensen, az FIA versenyzői bizottságának elnöke. „A munkacsoport konzultációt folytat az együléses bajnokságok érdekelt feleivel annak érdekében, hogy egyensúlyba hozza a pontrendszert úgy, hogy egyetlen versenyző se kerüljön hátrányos helyzetbe a 2020-ban megváltozott motorsportban.”

  • Vips a Super Formula mellett a Formula Regional Europe-ban is rajthoz áll 2020-ban

    Vips a Super Formula mellett a Formula Regional Europe-ban is rajthoz áll 2020-ban

    A Red Bull által támogatott Jüri Vips részt fog venni a Formula Regional European Championship 2020-as kiírásában.

    A most bejelentett széria mellett az észt fiatal még a japán Super Formula sorozatban is szerepleni fog a Team Mugen csapatában, a kétszeres futamgyőztes Tomoki Nojiri csapattársaként.

    Vips menedzsere Marko Asmer megerősítette, hogy a Formula 3-as szintű széria csupán egy tartalék lehetőség, ha az észt fiatalt nem fogják beengedni Japánba a koronavírus által kialakult utazási szigorítások miatt. Ez a széria pedig lehetőséget ad majd a számára, hogy a Super Formula szezon kezdete előtt is versenyezhessen éles körülmények között.

    „A terv nem változott, továbbra is a Super Formulára összpontosítunk,” – nyilatkozta Asmer a Motorsport.com-nak. „A szezon majd csak augusztus végén veszi majd kezdetét, és addig Jüri egyáltalán nem ülhetne autóba se egy teszt, sem pedig versenyzés apropójából.

    „A Formula Regional bajnokság lehetőséget ad majd neki, hogy a Super Formula szezon kezdete előtt is róhassa a köröket a versenypályákon. Remélhetőleg az első két versenyhétvégét még képesek leszünk teljesíteni a Super Formula szezon kezdetéig.”

    Azonban Vipséknek már csak azért is izgulniuk kell, hogy egyáltalán bejuthassanak Japánba, ugyanis ott olyan szigorú utazási korlátozások vannak érvényben, hogy több, mint száz országból nem engednek be embereket az országukba.

    Például a korábbi Forma-1-es pilóta Heikki Kovalainen és Bertrand Baguette pont ezek miatt a korlátozások miatt maradt le a SUPRT GT tesztjét, amit Fujiban rendeztek meg.

    A Super Formula szezon azonban csak augusztus 29-én startol majd el, szóval az észt fiatalnak bővel lesz ideje átgondolni az utazási terveit. A Formula Regional European Championship pedig a július 31-én esedékes misanoi hétvégével indul, majd augusztus közepén folytatódik a Paul Ricardon.

    A két sorozat kétszer is ütközni fog egymással az idény során, de Vips mindkét alkalommal a Super Formula hétvégéin lesz majd hivatalos, ugyanis az élvez elsőbbséget a kettő közül.

    A másik pozitívum Vips számára az, hogy ha képes lesz egy jó helyezést összeszedni az egyéni bajnokságban, akkor akár meg is szerezheti az F1-hez szükséges szuperliszenszet.

    Az észt Red Bull juniornak jelen pillanatban 20 pont szerepel a neve mellett és egy összetettbeli második hellyel képes lenne megszerezni a hiányzó 20 pontot. Azonban a menedzsere szerint a hiányzó pontokat elsősorban a Super Formulából szeretnék begyűjteni.

    „A terv az, hogy jó munkát végezzünk Japánban és ott gyűjtsük be a hiányzó pontokat a szuperliszenszhez. Ha Jüri be akar kerülni a Forma-1-be, akkor az idei szezonban folyamatosan jól kell teljesítenie.

    „Ugyanakkor a Formula Regionalban is ugyanannyi pontot gyűjthetünk össze, mint a Super Formulában.  Ha nem kaphatnánk szuperliszensz pontokat, nem is szálltunk volna be. Másodiknak kellene lennie, hogy megkapja a hiányzó 20 pontot, azonban erre minden esélye megvan.”

  • Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team!

    Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük.

    Marko híres kegyelmet nem ismerő stílusáról, így talán nem meglepetés az, hogy kevesen érik el a királykategóriát. Az utóbbi évben Lucas Auer (Gerhard Berger unokaöccse) és Dan Ticktum is elhagyni kényszerült a bikásokat.

    A kialakult hiányt téli igazolásokkal pótolták, a visszavett, és Super Formulába átirányított Sette Camarán kívül a néhai Force India protezsáltja, Jehan Daruvala; és az e-sportok világából érkező, de már bajnokságokat nyerő Igor Fraga lett tagja a Red Bull akadémiájának.

    Most hogyan néz ki az istálló háza-tája:

    F1-es szereppel: ?? Sébastien Buemi és ?? Sérgio Sette Camara

    Svájc eddig utolsó F1-es pilótáját (Grosjean ugyan Genfben született, de francia színekben indul) továbbra is a Red Bull hivatalos tartalék- és tesztpilótájaként nevezték meg, immáron tizedik éve.

    Brazil kollégája idén kapta ezt a szerepet, bár Buemihez hasonlóan ő is kettős versenyprogramot tervezett be magának.

    Közel, de még nem eléggé: ?? Jüri Vips, ?? Yuki Tsunoda és ?? Jehan Daruvala

    Az itt szereplők már vezethetnének F1-es autót, rendelkeznek a szabadedzéseken való részvételre jogosító 25 licenszponttal, de még nem tagjai egyik csapat keretének sem.

    Jüri Vips tavaly 4. lett a Formula 3-ban, majd év végétől átnyergelt ő is a Super Formulára, így egy lépcsőfok kihagyásával igyekszik elérni a hőn áhított célt.

    Yuki Tsunoda, ez nem titok, a Honda támogatásával landolt a Red Bullnál. Japán F4-es bajnoki címe után, tavaly az F3-ban kilencedik lett egy győzelemmel és három dobogóval. Ezután került fel az F2-be.

    Jehan Daruvala, még a Force India tehetségvadászatából kerül nemzetközi porondra. A csapat átalakulásával azonban most úgy tűnik, az F3 tavalyi bronzérmese az energiaitalosoknál találhat új otthonra.

    F3: ?? Liam Lawson, ?? Dennis Hauger, ?? Jack Doohan és ?? Igor Fraga

    Mindannyian F3-as versenyzők, és mindannyian a motorsport bölcsőjének számító Nyugat-Európán kívülről. A Red Bull tényleg kivetette rájuk a hálóját.

    Liam Lawson 2018-ban jött át Európába versenyezni. Tavaly nem alkotott nagyot az F3-ban, de a csapatváltás talán segít neki, hogy előreléphessen majd. Eddig Európán kívüli téli versenyeken szorgalmasan gyűjtötte a licenszpontokat.

    Dennis Hauger lenne az első norvég F1-es, és ehhez megfelelően is teljesít. F4-es szinten eddig a briteknél negyedik, a németeknél második, az olaszoknál pedig első lett. Marko is jó véleménnyel van róla.

    Jack Doohan (a motorversenyző Mick fia) az ázsiai F3-as bajnokság második helyével érkezik majd meg Európába.

    Igor Fraga az FIA által támogatott Gran Turismo, és a McLaren által szervezett virtuális bajnokságok megnyerése után kapott lehetőséget, hogy a való életben is volán mögé ülhessen, de az F1-es e-bajnokság döntőjében is megfordult.

    Jelenleg ők vannak, akik a Forma-1 valamelyik nevelőszériájába kerültek, úgy tűnik, most minden lépcsőfokon vannak többen is. Hogy lehetőségük lesz-e az F1-ben, az még attól is függ, lesz-e üres ülés. De ha nem is, érdemes odafigyelni rájuk, ha esetleg feltűnnek egy másik sorozatban.

  • Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Max Mosley azt sajnálja a legjobban, hogy a FIA elnökeként nem sikerült neki az átlagos anyagi helyzetű családból érkező fiatal versenyzők életét megkönnyítenie úgy, hogy eljuthassanak a Forma-1-ig. Mosley hétfőn lett 80 éves, és a DPA hírügynökségnek azért elmondta, hogy a biztonsági körülmények javulására ugyanakkor büszke. A másik célja azonban beteljesítetlen maradt, állítja a FIA elnöki posztját 1993 és 2009 között betöltő szakember:

    „Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan tehetségről beszélhetünk, akik soha nem kaptak lehetőséget,”

    Elismerte, hogy a legnagyobb fájdalma az volt, hogy elnökként nem tudott egy egyértelmű utat kijelölni a gokarttól a Forma-1-ig olyan családoknak, akiknek szűkösebb lehetőségek adódtak.
    Mosley úgy látja, hogy az lett volna a helyes út, ha már egy olcsó nevelő szériában is jártak volna szuperlicensz pontok, de hatalmas volt az ellenállás, sőt, pereskedés is volt belőle. Ma már csak ennyit fűz hozzá:

    „Mégis meg kellett volna lépnem.”

  • Jamie Chadwick megszerezte első szuperlicensz pontjait!

    Jamie Chadwick megszerezte első szuperlicensz pontjait!

    A W Series 2019-es bajnoka, Jamie Chadwick az elmúlt hétvégén megszerezte első F1-es szuperlicensz pontjait, ugyanis a negyedik helyen zárt az ázsiai F3-as bajnokságban.

    Ezzel a 21 éves versenyzőnő 10 szuperlicensz pontot szerzett. Ebből egy hároméves periódus alatt 40-et kell összegyűjteni a különféle bajnokságokban ahhoz, hogy valaki Forma-1-es engedélyt kaphasson.

    Eddig nem volt egyetlen licenszpontja sem Chadwicknak, mert tavaly a W Seriesért nem osztottak ilyen pontokat, ez azonban idén megváltozik. A 2020-as bajnok 15 ponttal gazdagodhat majd.

    25 pont pedig már elegendő ahhoz, hogy pénteki szabadedzéseken F1-es autóba ülhessen, így aztán Chadwick nagyon akarja majd, hogy megvédje idén bajnoki címét a női bajnokságban.

    Más feltörekvő tehetségek is indultak az ázsiai F3-ban. A bajnok Joey Alders 18, a Red Bull Junior Jack Doohan 14., Nikita Mazepin 12 szuperlicenszpontot gyűjtött, míg Pietro Fittipaldi 6, Yu Kanamaru 4, Devlin DeFrancesco 3, Sebastian Fernandez 2, Yu Kuai pedig 1 ponttal került közelebb F1-es álmaihoz.

  • Marko variálna a FIA szuperlicensz pontrendszerével

    Marko variálna a FIA szuperlicensz pontrendszerével

    Dr. Helmut Marko szerint a Forma-1 irányítóinak felül kellene vizsgálnia a szuperlicensz rendszerre vonatkozó szabályokat. Jelenleg egy komplex pontrendszer ennek az alapja, amely arra épül, hogy az adott pilóta a junior kategóriákban mennyire volt eredményes, és ennek köszönhetően teljesíti-e a követelményeket. Marko szerint, aki a Red Bull sikeres junior programjának az irányítója, a rendszert újra kellene gondolni, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Remélem, hogy a FIA felülvizsgálja ezt. Több olyan versenyző is, akinek megvan a megkövetelt 40 pontja, alkalmatlan arra, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben. Ugyanakkor számos olyan tehetséges versenyző akad, akik nem kapnak annyi pontot, amennyire szükségük lenne.”

  • A W Series annyit ér az FIA rendszerében, mint a WTCR

    A W Series annyit ér az FIA rendszerében, mint a WTCR

    A női formaautós bajnokság, a W Series vezetői úgy gondolják, hogy a bajnokság létjogosultságát igazolja az, hogy mindössze egy év után, a második szezonban már FIA szuperlicenszpont is jár majd a bajnokság legjobbjainak, melyre ugyebár szükségük lesz a versenyzőknek, ha a Forma-1 a végső céljuk.

    A W Series bajnoka idén 15 szuperlicensz ponttal is gazdagodik, míg a további top 8 helyezett 12-10-7-5-3-2-1 pontot kap. Ezzel pedig a női bajnokság – lincenszpontok szempontjából – pont ugyanannyit ér mint például a WTCR, az Indy Lights, a Supercars, vagy épp az Euroformula Open.

    A szuperlicenszpontok kritériuma azonban, hogy a bajnok a következő szezonban nem indulhat a bajnokságban. Tehát a 2020-as W Series bajnok jövőre ugyanebben a bajnokságban biztosan nem szerepel majd.

    „Ez mindenképp létjogosultságot jelent az FIA részéről és a motorsport közösség részéről, hogy megérdemeljük a szuperlicensz pontokat.” – mondta a W Series vezérigazgatója, Catherine Bond Muir az Autosportnak. „De alapvetően több versenyzőnk is azt tűzte ki célul, hogy Forma-1-es versenyzővé váljon, így ezeknek a versenyzőknek ez különösen fontos.”

    „Hogy ez van olyan igazán fontos bajnokság, hogy szuperlicensz pont jár érte – és nyilván minden versenyző pontokat akar -, ez 100%-ban üdvözölt dolog.” – mondta Alice Powell, aki tavaly a második helyen zárt a W Series első szezonjában.

    „Köszönet érte Jean Todtnak.” – mondta az Autosportnak David Coulthard ex-F1-es versenyző, a W Series tanácsadója. „Amikor vele beszélgettünk, az az volt a véleménye, hogy bárki, aki támogatja a motorsportot, és bátorítha az embereket a motorsporton belül, különösen persze a nők tekintetében, teljes támogatását élvezi.”

  • Vips veszi majd át O’Ward helyét a Super Formulában

    Vips veszi majd át O’Ward helyét a Super Formulában

    A Red Bull junior versenyzője Jüri Vips a következő hétvégén esedékes szuzukai szezonzárón mutatkozhat majd be a Super Formulában.

    A 19 éves Vips még a tavalyi évben csatlakozott a Red Bull pilótaakadémiájához. Az észt versenyző az idei szezonban a Fomula 3-as bajnokságban versenyzett, ahol végül az összetett negyedik helyén zárt, közvetlenül a három Premás versenyző mögött. A fiatal észtnek Ausztriában, Angliában és Oroszországban is sikerült futamot nyernie, azonban még éppen, hogy nincs elég szuperlicensz pontja a Forma-1-hez.

    A Red Bull még nem döntött Vips 2020-as programjáról, azonban az már biztos, hogy az észt versenyző rajthoz fog állni a Super Formula utolsó versenyhétvégéjén Szuzukában. Az észt a Team Mugen autóját fogja vezetni, amivel korábban Daniel Ticktum és Patricio O’Ward is versenyezhetett.

    A kétszeres Makaói Nagydíj győztes Ticktum volt sokáig az energiaitalosok következő nagy reménysége és még az RB15-öst is pályára vihette Bahreinben. Azonban a viselkedése és a Super Formulában nyújtott gyenge teljesítménye miatt a Red Bull végül lapátra tette őt. A brit helyét az IndyLights bajnok O’Ward vehette át a következő három verseny erejéig.

    Mindenki meglepődött. amikor a mexikói a szezon közepén bejelentette, hogy immáron a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. O’Ward a Super Formula mellett még a Formula 2 osztrák versenyhétvégéjén is részt vett az MP Motorsport pilótájaként.

  • Latifi érkezik Kubica helyére 2020-ban

    Latifi érkezik Kubica helyére 2020-ban

    Feltehetően Nicholas Latifi kerül Robert Kubica helyére 2020-ban a Williamshez. A lengyel ugyan visszatért a Forma-1-be idén, de egyértelműen csak szenved, és Monzában már elismerte, hogy nem tudja, a teljesítménye elég lesz-e ahhoz, hogy megtartsa a versenyülését. A Williams támogatta a 34 éves versenyző visszatérését a sérülése ellenére, de Olaszországban Claire Williams már így nyilatkozott:

    „Jelen pillanatban már dolgozunk azon, hogy kiértékeljük, mely versenyzőkkel vágunk neki 2020-nak.”

    George Russellnek már amúgy is van szerződése a csapattal 2020-ra. Charrel Jalving pedig jól ismeri a motorsport marketing piacát, és azt közölte, hogy Monzában megszületett a Latifi üzlet 2020-ra. Így fogalmazott:

    „Újabb nagy zsák pénz áll a házhoz a Williamsnél, hogy túléljenek.”

    Mindeközben a 24 éves Latifi apja Michael milliárdosként a McLarennek is a társtulajdonosa. Latifi már jelenleg is a Williams tartalékpilótája, aki egyre többször kap lehetőséget péntekenként is, 2020-ra pedig simán meglesznek a szuperlicensz pontjai is a Forma-1-hez, miután jól teljesít most a Formula 2-ben. Júniusban Michael Latifi még így nyilatkozott:

    „Nyár végén már sokkal okosabbak leszünk, hogy hova kerülhet.”