Címke: Szujó Zoltán

  • Michelisz Norbert: Fontos, hogy legyenek véleménykülönbségek

    Michelisz Norbert: Fontos, hogy legyenek véleménykülönbségek

    A nemzetközi élmezőnyben versenyez, mégis szívügye a hazai autósport. Michelisz Norberttel az MNASZ tisztújítás előtt készítettünk interjút.

    Hogy látod pár nappal az MNASZ tisztújítója előtt a helyzetet?

    Szakmai és előrelátó a Szujó Zoli által képviselt stratégia. Szerintem pontos helyzetképből indul ki és a megfelelő irányt célozza meg. Ugyanakkor van benne olyan terület is, ami számomra kevésbé fontos. A magyar autósportban például mindig is volt széthúzás. Egy olyan közegben, ahol egymással versengenek az erős egóval rendelkező szereplők, ez teljesen természetes. Sokan abból indulnak ki, hogy ők a legjobbak, hogy őket csak tisztességtelen eszközökkel lehet legyőzni. Mivel ez jellemből fakad és idővel sem fog változni, ezért én a helyében arra nem pazarolnék sok energiát, hogy mindenkit egymás szövetségesévé tegyek, mert az hosszútávon nagyon nehezen fenntartható, és félő, hogy feleslegesen sok, más értékes területen alkalmazható kapacitást emésztene fel.

    A lényeg szerintem az, hogy a versengésből és eltérő érdekek képviseletéből fakadó széthúzás ne korlátozza a szövetség működését és lehetőségeit.

    Azt mondtad, hogy a magyar autósportra jellemző ez. Máshol nincs ilyen?

    De van. Ez a fajta széthúzás jelen van szinte mindenhol, legfeljebb a mértéke az, ami eltérhet. A véleménykülönbség egyébként jó dolog, mert ha kommunikálnak egymással a felek, akkor az előre viszi a világot. A rendszert kell úgy megalkotni, hogy több pénzzel, vagy erősebb kapcsolatokkal rendelkező résztvevők véleménye és érdekei ne telepedjenek a szövetségre és ezáltal megmaradjon a szakmai vita lehetősége.

    Mi az, ami szerinted a leghangsúlyosabb elem a stratégiában?

    Az utánpótlásnevelés, azon belül pedig a gokartos közösség rendbehozatala. Ez az Alfája és az Omegája bármilyen tehetségkutatással, tehetséggondozással kapcsolatos elképzelésnek. Kálmán Peti szakmai tudása elnökségi tagként ezen a területen elengedhetetlen. Fontos, hogy fiatal hazai tehetségeknek egy olyan belépő közeg álljon rendelkezésére, ami anyagilag hozzáférhető és ahol összemérhetik tudásukat másokkal.

    Most sokan felszisszentek, azok közül, akik vagy nem pontosan értik a háttérben rejlő összefüggéseket, vagy csak a saját szakáguk szemüvegén keresztül nézik a sportot. Magyarázd meg miért gondolod ennyire fontosnak a gokartot!

    A gokartos közeg reformja azért fontos, mert a rendszerbe illesztett tehetséggondozás ezen a területen tud megvalósulni úgy, hogy a magyar autósport egésze fejlődjön. Ha adottak egy jól működő rendszerben kinevelt tehetségek, akkor jöhetnek a folyamatos nemzetközi sikerek. Ezután pedig a politikai döntéshozók figyelme ebbe az irányba terelődik. Erre azért van szükség, mert a hazai autósport megítélése a sorozatos szabálytalanságoknak és finanszírozással kapcsolatos visszaéléseknek köszönhetően nagyon kétes. Kétségtelen ezen kívül, hogy az elmúlt években voltak autósporthoz köthető sportsikerek, nemzetközileg is értékelhető eredmények. Azonban ezek az eredmények – köztük a saját eredményeim is – egyéneknek, illetve szerencsés egybeeséseknek, találkozásoknak voltak köszönhetőek és nem egy tehetséggondozással kapcsolatos átfogó rendszer elemei voltak. Sajnos objektív elemekkel teletűzdelt rendszer nélkül előfordulhat a jövőben, hogy a tehetség sokáig nem találkozik majd pénzzel vagy szerencsével. Szeretném ha ezek a véletlenszerűségek és szubjektív elemek sokkal kisebb szerephez jutnának a jövőben.

    De hogy a kérdésre konkrétabban is válaszoljak, a gokartsport azért az alapja bármilyen tehetséggondozásnak, mert a gokart az a versenyeszköz, ami mindenféle szakághoz nagyon jó alapokat ad. Maradjunk a rallynál, ahol megfigyelhető, hogy nagyon sok nemzetközileg sikeres rallyversenyző kezdte gokarttal a pályafutását. A pályaautózásnál ez pláne nem kérdés. Emellett a kezdeti költségvonzata is előnyösebb a többi szakágnál és itt lehet a legfiatalabban elkezdeni az egymással való versengést.

    Ez persze nem azt jelenti, hogy csak a gokarttal foglalkozzunk, hanem inkább azt, hogy első lépésként legyen meg egy anyagilag hozzáférhetőbb, nagyon erős és népes hazai bajnokság, lehetőleg közel egyenlő technikai feltételekkel a legfiatalabb korosztály számára. Ha ez adott, és marad a szövetségen belül pénz és kapacitás, akkor elő lehet venni a tehetséggondozással kapcsolatos piramis más szakágak által képviselt felsőbb lépcsőfokait is.

    Most mi a baj a hazai rendszerrel?

    Ma a lakosság 99 százalékának elképzelhetetlen, hogy elkezdjen gokartozni.  Egyrészt azért, mert nincs felesleges, versenyzésre fordítható pénze. Másrészt, ha van is elegendő pénze, akkor is egy olyan közeggel találkozik, ahol pénzért eredményeket vásárolhat. Ez azt jelenti, hogy sok esetben a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkezők ezt technikai előnyre majd eredményre tudják váltani. Ennél fogva sokszor olyan versenyzők kapnak figyelmet és szívják ezt el a többiektől, akik aztán később jönnek rá arra, hogy nem elég jók. Gyorsan tisztáznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy a jelenleg nemzetközi szinten jó eredményeket elérő gokartversenyzőink ne lennének tehetségesek, hanem azt, hogy ha lenne szövetség által felügyelt, jól működő tehetséggondozási rendszerünk, akkor nagy valószínűséggel sokkal többen lennének sikeresek nemzetközileg ma is.

    MICHELISZ Norbert
    Fotó: Grégory Lenormand/DPPI/FIA WTCR

    Számomra egy jól működő rendszerben követve van a technikai fejlődés tehetséggondozás terén is. Ami mérhető, azt mérni kell, ellenőrizve az eredményt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden mérhető, és fejlődési pályák minden esetben pontosan előrejelezhetőek, valamint figyelmen kívül kell hagyni minden szubjektív véleményt, elemet. Ez a mostani hazai közegből nekem nagyon hiányzik és ebben Zolival régóta egyetértünk.

    Az is előfordulhat, hogy a rendelkezésre álló időbeli és anyagi korlátok miatt nem mindig racionális döntés ez a hozzáállás, de elengedhetetlen hogy az arányokat hangsúlyosan az objektivitás felé tereljük, ezzel csökkentve a hibázás és a nem hatékonyan elköltött anyagi források esélyét.

    Szujó Zoltán és a csapata meg tudja oldani ezeket a problémákat és feladatokat?

    Ezek fajsúlyos problémák és nagyon nehéz feladatok. Zoli az évek során megszerzett tapasztalata révén képben van az autósport szükségleteit illetően. Emellett rendelkezik érdekérvényesítő képességgel, megfelelő kommunikációs csatornákkal és remek nemzetközi és hazai kapcsolatrendszere van. De ami ennél is fontosabb, hogy látom rajta a tettvágyat és a mérhetetlen elköteleződést a magyar autósport iránt, ami elengedhetetlen lesz a problémák megoldásában és a feladatok megvalósításában.

    Az országjárás, a kidolgozott stratégia, és az erre érkező a visszajelzések begyűjtése mennyire fontos?

    Ahogy a második kérdésre adott válaszomban is jeleztem, fontos, hogy legyenek véleménykülönbségek és ezekről nyíltan lehessen beszélni. Rám nagyon pozitív benyomást tesz, hogy közönség előtt, nyíltan és interaktív módon kommunikál az elképzeléseiről és a megalkotott stratégiájáról. Ez fontos, mert ezáltal felvállalja, hogy később számon kérjék és lehetőséget teremt, hogy visszajelzéseket kaphasson a közegtől. Számomra ez alapvető elvárás, ezért örülök neki, hogy belefogott az országjárásba. Ezek a fórumokon való részvétel számomra azt mutatja, hogy ez a csapat ki mer állni, fel meri vállalni az értelmes, konstruktív vitákat.

    Michelisz kívánságát teljesíti a WTCR utódja?

  • Öveket bekapcsolni: Szujó Zoltán is indul az MNASZ elnökségért

    Öveket bekapcsolni: Szujó Zoltán is indul az MNASZ elnökségért

    Hamarosan új elnököt választ a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, a tisztségre Szujó Zoltán is pályázik, ezt a Facebookon jelentette be. A korábbi sportriporter az elmúlt évek során több iparági pozíciót is betöltött az autósportban, a szövetség élén átlátható, minőségi munkára törekedne.

    „Elsőre talán furcsán hangzik: az autóversenyeket nem mindig a leggyorsabb pilóták nyerik meg. Az autósport világában eltöltött több, mint húsz év alatt megtanultam, hogy tartós sikert csak az tud elérni, aki csapatával együtt a leggyorsabban reagál a váratlan helyzetekre, az egyik pillanatról a másikra megváltozó körülményekre” – írta Szujó Zoltán a Facebookon.

    „A minket körülvevő világ márpedig soha nem látott sebességgel változik. Nap nap után merülnek fel olyan, eddig nem tapasztalt kihívások, amelyek leküzdésére már nem alkalmasak a régi, megszokott módszerek. A megújulás a hazai autósportot összefogó és szervező szövetségben, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségben sem halogatható tovább. Ezért úgy döntöttem, elindulok az MNASZ elnöki tisztségéért. Tapasztalatommal, tudásommal, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszeremmel azért szeretnék tenni, hogy stabil alapokra helyezzük a hazai autósportot és megvalósítsuk a munkatársaimmal elkészített sportágfejlesztési stratégiát” – tette hozzá.

    „A legsürgetőbb feladat a szövetség működésének átalakítása, a tiszta, átlátható viszonyok megteremtése. Ez alapfeltétele annak, hogy biztosíthassuk azokat a forrásokat, amelyeket utánpótlásképzésre, pályázati rendszerek kidolgozására, a hazai autóversenyek biztonságos lebonyolítására, vagy szakemberek képzésére fordíthatunk. Célom egy modern sportági szakszövetség kialakítása, amely mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak. Gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható módon, transzparensen működik, kooperál a tagszervezetekkel, ápolja a kapcsolatokat a nemzetközi szövetséggel, társszervezetekkel, az autóipar és autósport meghatározó szereplőivel. Az MNASZ közgyűléséig több találkozót is szervezek a hazai autósportélet vidéki fellegvárainak számító városokban és Budapesten, ahol személyesen mutatom be stratégiánk legfontosabb elemeit. Megválasztásom esetén az alábbi szellemben dolgozom minden egyes nap: A minőségi autósport szolgálatában tisztán, átláthatóan.”

    Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

  • Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

    Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

    Szujó Zoltán régi adósságát törleszti a hallgatói, nézői és immáron az olvasói felé: kiadta elsősorban Forma-1-es sportriporteri munkássága sztorijait, könyvként.

    Bevallom, amikor 2019-ben jött a hír, hogy feláll az MTVA-tól, talán elsők között írtam neki keserédes SMS formájában, hogy vegyen most akkor mély levegőt, és írja meg az élményeit.

    Szujó Zoltán
    Fotó: Racingline.hu

    Szerencsére, nem csak én tanácsoltam ezt neki, így bő 200 oldalban, két év alatt, egy kifejezetten igényes, keményfedeles kiadásban manifesztálódott ez. Ráadásul amit én külön nagyra értékelek, hogy megtehette volna azt, hogy bármelyik nyomdával együttműködik, mégis az egykori szűkebb pátriárkáját, Gyomaendrődöt tisztelte meg ezzel a munkával.

    Jó csavarnak érzem azt, hogy rögtön a bevezetőben a felmondása körülményeivel kezd. Mondhatnám azt is, hogy meglepett, de mint szintén rajongója Quentin Tarantino munkásságának, az ilyesmin már a pillám sem rebben. Ahogy pedig a sztárrendező filmjeiben az megszokott, ugrálunk olykor az időben és térben, még ha egy-egy fejezet címe tükrözi is az abban foglaltakat. Egyáltalán nem feltétlenül kronológiai sorrendben lineáris a felépítése tehát a könyvnek. Akit az ilyesmi esetleg összezavarna, nem kell aggódnia, nem vészes, követhető.

    Személy szerint örülök annak, hogy nem a „kötelező” karácsonyi könyvpiacra időzítették a megjelenését. Sokkal Forma-1 közelibbnek érzem azt, hogy Zoltán most versenynaptár-szerűen városról városra turnézik, találkozik a rajongókkal, beszélget, dedikál. Mindezt környezettudatos állampolgárként vonattal kivitelezi, ahogy az egykori diákévei alatt is így gyűrte le a távolságokat. Annyiban még szintén párhuzamos egyébként a karrierutunk, hogy alapvetően kellően távol helyezzük magunkat a futball világától. Persze, olykor csak belekeveredünk, és űzzük is ezt a sportot, inkább kevesebb sikerrel.

    Kifejezetten érdekesnek gondolom azt, hogy Vitray Tamás neve mennyire összeforrt előbb Dávid Sándorral, majd Palik Lászlóval. Zoli sem maradt ki ebből, még ifjú riporterként. Mégsem Vitray úr nevére emlékezünk a régi F1 közvetítések kapcsán, mivel a kollégák tényleg a lehetőségekhez képest mindig nívósan oldották meg, ki-ki a szájíze szerint a száguldó cirkusz világának a hazai ecsetelését. És akkor ha már szóra jött az állandó vitaalap, amely a mai napig megossza a Forma-1 rajongókat: Szujó vagy Palik-e a jobb? Nos, a könyvből világosan kiderül az, hogy ők mikor, hányadán is álltak egymással.

    Örökzöld téma a médiás körökben az, hogy autogram kérdésköre, hogy nekünk, akik közel kerülhetnek a tűzhöz, és a celebritásokhoz, illik-e ez. Nos, Zoltán ezzel kapcsolatban is megoszt történeteket a könyvében. Maradjunk annyiban, hogy talán nem főben járó bűn ez. Bevallom, én is, ha úgy adódik, hogy világbajnokkal készíthetek interjút, azon évek AUTOCOURSE páldányait általában csak aláirattatom az alannyal, amelyik években nyertek. Persze, szigorúan csak az interjúnk végén, első a munka!

    Amiért még szimpatikus ez a könyv, hogy nem önfényezés lett, sőt! Inkább leírja azokat a hibákat is, amelyeket kezdő riporterek szoktak véteni, így akár oktatókönyvként is elmennének bizonyos részei. Ugyanakkor önironikus is a dolog, és ahogy egykori példaképe, id. Knézy Jenő, ő is „eltette humorosba” a bizonyos botlásait, amelyeket most írt meg. Kiderülnek olyan trükkök is, hogy miképp lehet becserkészni akár egy-egy interjúalanyt. Mennyire is kell rámenősnek lenni, vagy pont, hogy alázatosnak és kitartónak. Így szakmabelieknek is ajánlott olvasmány, már persze csak azoknak, akik nem szelfizni járnak a paddockba, meg a gasztonómiai élvezetekért.

    Alapvetően előjött Zoltánból a tanár, már-már idegenvezető is, ahogy azon országokat mutatja be, ahol száguldó sportriporterként járt a munkái miatt. Ugyanakkor nem maradhattak ki azon magyar virtusból adódó csibészelések sem, amelyekkel az épp adott ország derék polgárait bosszantotta. Olykor egyedül, vagy az operatőr kollégával. Néha mintha Széchenyi Zsigmond vadászati leírásait is fel vélem fedezni modern köntösben, amikor a tájat, városokat írja le, amerre járt.

    Derék dolognak tartom azt, hogy kitekint egy-egy pálya múltjára is, még úgy is, hogy a történetei alapvetően 2002 utániak. Azt is lehet olvasni a sorok között, hogy ugyan már évek óta nem közvetíti a királykategória futamait, de továbbra is naprakész.

    Legalább annyira magamra ismertem az ő és Michael Schumacher kapcsolatában, ahogy én vagyok Alain Prosttal. Egyikük sem egyszerű eset, de miért is gondolnánk ilyesmit sokszoros világbajnokokról. Zoli, ezt a meccset én „nyertem”, egyszer négy órán keresztül váratott, hogy lemondja az interjút.

    Kiemelkedő rész, az egykori RTL-es Kész Átverés! műsor pontos leirata, ahol Szujó úr került kellemetlen helyzetbe. Talán innen is eredeztethető a baráti kapcsolata Zolinak Sebestyén Balázzsal, aki azóta is visszatérő vendég a reggeli rádiós műsorukba. Az sem lehet véletlen, hogy ugyan Balázs ritkán vállal ilyen felkérést, de az „Öveket bekapcsolni!” könyvbemutatóján ő volt a porondmester. Biztos, ezért az adásért vezekelt, mert lássuk be, tényleg annyira pattanásig feszítették akkor a húrt, hogy annak egészségügyi kockázata is lehetett volna.

    Nem maradhatnak ki persze a Forma-1-ben dolgozó magyarok megemlítése sem. Kiváló korlenyomat, mert hát az ő munkájuk sem tart örökké a száguldó cirkuszban. Kicsit olyasmi ez, mint a légiutaskísérők élete, majd egyszer csak a földön maradnak. Ezután más munkát vállalnak, de addig kifejezetten érdekes és csillogó, első osztályúnak gondolt az életük.

    Nagy erénye a könyvnek, hogy rengeteg saját képet is láthatunk, Zoltán „családi albumából”, így ezek tényleg nem voltak ismertek eddig. A lektori munka pedig kiemelkedőbb, mint az elmúlt évek magyar motorsportos könyveiben bármikor. Talán csak két elütést, ha találtam, pedig nem vagyok az a szőrszálhasogató, aki nagyítóval keresi a hibákat.

    Ugyanakkor a könyvet bátran ajánlom azoknak is, akiket nem csak a Forma-1 érdekel. Olvashatunk akár a profi bokszról is, illetve további autóversenyekről, kosárlabdáról, fociról. Stílusában leginkább a Hungarohoz tudnám hasonlítani, illetve a Dávid Sándor által jegyzett Forma-1 sztorik sorozathoz.

    Érdekes figyelni azt is, hogy a Dakaron vezetett naplót, mint tenné azt egy mai blogger vagy vlogger, amelyből az is kiderül, hogy tényleg úgy dolgozott akkoriban, mint egy mai átlagos influenszer, hiszen sokszor maga forgatta, narrálta, szkriptelte, és vágta az anyagait. Meglepő ezek után az, hogy pár ismertebb tévéből érkezett név, aki nagyot akar futni a netes szubkultúrában, ezzel nincs tisztában, hogy pont ettől működik ez a műfaj, ha teljesen magad csinálod, és nem munkatársakra bízod…

    Végül, de nem utolsósorban nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy olyannyira törekszik a profizmusra minden szinten, hogy az már olykor tépelődésbe torkollik. Nem kell, nyugodtan dőlj hátra, és nyissunk együtt egy üveg bort… Az aszú jó, Zoltán?

    Összességében egy nagyon olvasmányos, „gyorsan kivégezhető” könyvet kaptunk, könnyed a hangvétele, de ez tudatos is, egyáltalán nem akar már-már szakkönyv lenni, mint Wéber Gábor művei. Azt gondolom ugyanakkor, hogy bőven maradt még történet, és mindegyik pályára el sem jutottunk Zolival, így ha akár újabb két évet is kell rá várni, de én a magam részéről várom a folytatást!

     

  • Öveket bekapcsolni! Megjelent Szujó Zoltán első könyve

    Öveket bekapcsolni! Megjelent Szujó Zoltán első könyve

    Szujó Zoltánt 18 év, megszámlálhatatlan személyes emlék, és megannyi szédületes utazás köti a száguldó cirkuszhoz. A F1 magyar hangja, – aki ott volt Michael Schumacher visszavonulásánál, aki egyedüliként ülhetett Ralf Schumacher kórházi ágyánál – a napokban mutatta be első, Öveket bekapcsolni! Történetek a boxutcából című könyvét, amelyhez a Forma-1 nagyhatalmú ura, Bernie Ecclestone írt személyes hangvételű előszót.

    18 év rendkívül hosszú idő. Szujó Zoltán ebből 11 évet töltött utazó riporterként a Forma-1 világában és további közel 8 éven át kommentálta a futamokat. Neve és élete szinte összefonódott a F1-gyel.

    „Már a Forma-1-es utazásaim során is folyamatosan sztorizgattunk a barátaimmal, akik már akkor mondogatták, hogy írnom kellene egy könyvet. Erre aztán elég sokat kellett várni, de 2019-ben, amikor hirtelen úgy alakult, hogy nem közvetítek tovább, éreztem, hogy szükségem van egy levezető körre, valami terápiára, ami segít feldolgozni a történteket. Ezt az érzést fokozta a pandémia, lelassult az élet, és ezzel együtt felgyorsult a könyvírás. Jól esett újraélni a legszebb F1-es pillanataimat és a legfőbb támaszom, a feleségem is folyamatosan biztatott. Végül 2 év alatt megszületett az Öveket bekapcsolni! Történetek a boxutcából című első könyvem” – mesél a keletkezés körülményeiről Szujó Zoli.

    „A könyv nem szakmai szemszögből, sokkal inkább az emberi oldal felől, az általam megélt, – kevesek számára ismert – személyes történéseken, élményeken keresztül hozza közelebb az olvasóhoz a F1 és az én világomat. Amikor felkértem Bernie-t, hogy írjon egy előszót a könyvemhez, nem fűztem hozzá nagy reményeket, de egyszer csak felhívott és csak annyit mondott: „Tetszik, csináljuk!” És most 2022. március 16-án itt tarthatom a kezemben írott formában ezeket a meghatározó éveimet, ami fantasztikus érzés” – folytatja a műsorvezető.

    A könyvbemutatón Szujó Zoltán barátjával, Sebestyén Balázzsal beszélgetett, akivel amellett, hogy szinte egyszerre kezdtek az RTL Klubnál, egyszer pókert is közvetítettek együtt. A legemlékezetesebb közös pillanatuk a máig emlegetett „Kész átverés”, amiben maga Bernie Ecclestone is szerepelt.

    „A Suzuki Kupás időszakomnak és főként annak, hogy mennyire tehetségtelen autóversenyző vagyok, egy egész fejezetet szenteltem a könyvben, ami szerintem az egyik legjobb rész. Átélni és most visszaadni azt, amikor Japánban a boxutcában 150 újságíró vastapssal búcsúztatta a visszavonuló hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert, vagy amikor a monacoi mélygarázsban készíthettem interjút egy akkor még feltörekvő pilótával, aki Lewis Hamilton volt, hatalmas élmény. Vagy amikor Schumi ellen strandröplabdázhattam Barrichello csapattársaként és nyertünk. Számtalan vicces sztori, és még ennyi megindító emberi történet kap helyet ebben a könyvben” – emel ki néhány meghatározó pillanatot Szujó Zoltán.

    Az emlékeken túl a könyvből az is kiderül, milyen érzés egy kommentátornak, amikor már csak 5 másodperc választja el a pilótákat a rajttól és elindul a közvetítés, de Zoli választ ad arra a sokat feltett kérdésre is, hogy kik a kedvenc pilótái.

  • Budapesten zárul a HUMDA országos tehetségkutató rendezvénysorozata, a Junior Gokart Challenge

    Budapesten zárul a HUMDA országos tehetségkutató rendezvénysorozata, a Junior Gokart Challenge

    Budapesten ad otthont október 25-től október 30-ig a HUMDA Junior Gokart Challenge országos autó-motorsport tehetségkutató programsorozatnak. Erre azoknak a 6 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik egy profi versenygokart-szimulátorban szeretnék kipróbálni magukat. A rendezvénysorozat idei felvonása ezen a héten, a fővárosi fordulóval zárul.

    A jövő tehetséges autó- és motorversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA az országos tehetségkutató programsorozatával. Október 25-től hétköznapokon szimulátoros tehetségkutató időméréssel kezdődnek a programok Budapesten, az Westend Bevásárlóközpont főbejáratánál. A legjobb időt futó versenyzők lehetőséget kapnak, hogy valódi elektromos gokartokon bizonyítsák tudásukat a hétvégéken. Szintén a Westend Bevásárlóközpont ad otthon a szombati családi show-nak, amelyet a versenyek mellett további programok, kiállítások, előadások színesítenek. A családi napra a kedvező időjárás esetén a tetőteraszon kerül sor. Az autó- és motorversenyzői dedikálások és interaktív közlekedési élményprogramok mellett a Fit4Race képességfejlesztési felkészítő tréning részleteibe is érdemes bepillantani. Utóbbi egy olyan holisztikus edzésprogram, mely magába foglalja az élettant, a mozgásszervi rendszereket, a mentális felkészülést, a táplálkozást, a sportot és a pihenést is. Emellett versenyautók, versenygokartok és még sok más jármű is megtekinthető majd a roadshow-n, kicsik és nagyok is találhatnak kedvükre való elfoglaltságot. A HUMDA Junior Gokart Challenge budapesti záróállomásán részt vesz a Magyar Autóklub, az ORFK–Országos balesetmegelőzési Bizottság, a Volánbusz és a Magyar Gokart Szövetség is. Az érdeklődök Michelisz Norberttel, a túraautó-világkupa 2019-es bajnokával, Talmácsi Gáborral, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnokával és Szujó Zoltán sportriporterrel, a „Forma-1 magyar hangjával” is találkozhatnak.

    A HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése, hogy olyan széles bázisú tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert hozzon létre, melynek során biztonságos körülmények között, felkészült szakemberek irányításával kóstolhat bele a lehető legtöbb fiatal az autó- és motorversenyzésbe. A HUMDA Junior Gokart Challenge utazó verseny célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az autósportot, valamint felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára is. A rendezvénysorozatban kiemelt szerepet kap az elektromobilitás, a gyermekek megismerhetik a hibrid és az elektromos technológiákat, emellett közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi edukáció is zajlik.

    – A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. A HUMDA Junior Gokart Challenge hozzájárul ahhoz, hogy kialakítsuk a sportág számára ideális tömegbázist. A célunk nem kevesebb, mint a jövő Michelisz Norbertjeinek és Talmácsi Gáborainak megtalálása. Olyan fiatalokat keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek az egész ország szurkolhat majd a versenypályák szélén és a tévékészülékek előtt. Lehet, hogy pont a fővárosból indulhat el egy ígéretes karrier. Ha sok fiatal próbálja ki magát a szimulátorban, akkor szakembereink objektív szempontok és mérhető adatok alapján könnyebben döntik el, hogy kik azok, akikkel a jövőben együtt dolgozva komoly célokat érhetünk el. A Junior Gokart Challenge idei felvonása ezen a hétvégén zárul, így arra bíztatok minden érdeklődőt, hogy látogassanak el a Westendhez és tegyék próbára magukat a szimulátoraink, majd szombaton az elektromos gokartok volánja mögött! – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az autó- és motorsport világában sokan azért nem tudják kipróbálni magukat, mert anyagi szempontból túl magas a belépési küszöb. A Junior Gokart Challenge rendezvénysorozaton potenciálisan növelhető a tömegbázis, növelhető az autósport népszerűsége és nagyobb eséllyel lehet megtalálni a jövő bajnokait.

  • A HUMDA újabb ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez motorosoknak a ZEG Rally Show-n

    A HUMDA újabb ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez motorosoknak a ZEG Rally Show-n

    A nagysikerű júniusi motoros közlekedésbiztonsági napot követően augusztus 8-án Zalaegerszegen a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tartja a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a HUMDA Moto Safety 2.0 rendezvényt. Kétszáz motoros jelentkezhet július 30-tól a ZEG Rally Show egynapos ralifesztiválhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tréningre és szlalomversenyre. A HUMDA folytatja közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó kampányait, ezúttal a fiatalok jelentik a célközönséget. Az influencerkampány valójában egy közlekedésbiztonsági kvízshow, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását a témakörben.

    Az augusztus 8-i zalaegerszegi ZEG Rally Show, egynapos rali fesztiválhoz kapcsolódóan motoros közlekedésbiztonsági napot és szlalomversenyt rendez HUMDA Moto Safety 2.0 néven a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. Az ORFK-OBB Zala megyei Balesetmegelőzési Bizottságának munkatársa a megyén belül bekövetkezett motoros balesetekről is tart előadást. Első alkalommal rendez szlalomversenyt a HUMDA, melyen biztonságos körülmények között, technikás ügyességi pályán bizonyíthatja felkészültségét a hatvan induló, akiknek a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb hibával kell teljesíteniük a pályát. A versenyen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak a megfelelő jogosítvánnyal rendelkezők. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjára és a szlalomversenyre is a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni július 30-tól.

    – Az a célunk, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon. A HUMDA Moto Safety 2.0-án a balesetek jelentős hányadát okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők. A magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. Ezért is szerveztünk már korábban motoros közlekedésbiztonsági napot. Egy resztvevő olyan visszajelzést küldött, amelyben leírta, hogy miként hasznosította élesben, a forgalomban a megszerezett tudást. A levélíró a Moto Safety után néhány nappal a rendezvényen tanult megfelelő fékezéstechnikával elkerült egy elmondása szerint súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetet. Az ilyen visszajelzések további megerősítést adnak abban, hogy indokolt az oktatási nap és tréning rendszeres lebonyolítása. Remélem a mostani rendezvényt követően is felkészültebb motorosok mennek majd a közutakra – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Augusztus 8-án nem csak a HUMDA Moto Safety 2.0 miatt érdemes Zalaegerszegre utazni, hanem a ZEG Rally Show miatt is, amelyet a HUMDA szakmai támogatásával rendez meg a Truck Race Promotion. A rali így több mint két évtized után tér vissza a zalai megyeszékhelyre, a rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán.

    Az autó- és motorsport mellett a közlekedésbiztonság is egyformán fontos a HUMDA számára. Ezért a tavaszi általános figyelemfelhívó kampány után most a fiatalabb korosztályra koncentrál az ügynökség influencerek közreműködésével.

    – Egy közlekedésbiztonsági kvíz show a kampány központi eleme, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását. A kvíz házigazdája Szujó Zoltán, a HUMDA főtanácsadója, aki évtizedekig volt a „Forma–1 magyar hangja” helyszíni riporterként, majd kommentátorként. A közlekedésbiztonság egy olyan kulcsfontosságú, mindenkit érintő téma, amely minden korosztályt érint, az együttműködő influencerekkel most célzottan a fiatalokat kívánjuk megszólítani – hangsúlyozta Lázár László, a HUMDA kommunikációs igazgatója.

  • Autósport a Hungaroringről minden mennyiségeben a Sport TV-n

    Autósport a Hungaroringről minden mennyiségeben a Sport TV-n

    Október 17-18. között a Hungaroring ad otthont a WTCR és a kamion Európa-bajnokság következő futamainak. A Sport TV jóvoltából senki sem marad le a küzdelmekről, amelyeken több magyar versenyzőnek is szurkolhatunk. Petur András, Haraszti Ádám és a Sport TV a helyszínről közvetíti az eseményeket.

    A lelátók ugyan nem, de a szervízpark és a versenypálya ismét benépesül a Hungaroringen, hétvégén rendezik ugyanis a Super Racing Fesztivált, amely magyar szempontól egy különösen fontos sportesemény. Egyszerre szurkolhatunk majd a túraautó-világkupában és a kamion Európa-bajnokságon szereplő magyar versenyzőknek, például az aktuális világbajnok Michelisz Norbertnek és a korábbi kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbertnek is. A túraautó-világkupán Michelisz mellett Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport három autójában Boldizs Bence, Kismarty-Lechner Gábor és Mikel Azcona is rajthoz áll.

    Normál esetben ez a névsor több tízezer embert vonzana Mogyoródra, azonban a koronavírus miatt most nem lesznek nézők a pálya körül. A Sport TV viszont élőben közvetíti a WTCR időmérőjét és három futamát, illetve a kamion Eb négy futamát egyaránt. Haraszti Ádám és Petur András, a Sport TV két műsorvezető-kommentátora ott lesz a helyszínen, és a Hungaroringről közvetíti az eseményeket, és ebben segítségükre lesz a Sport TV két állandó szakértője, Szujó Zoltán és a M1RA versenyzője, Szabó Zsolt Dávid, illetve Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője és Birnbauer Zoltán, korábbi kamionversenyző.

    A hétvége programja:

    WTCR:
    WTCR, időmérő: október 17., szombat 15:30, Sport2 (élő)
    WTCR, 1. futam: október 18., vasárnap 8:30, Sport1 (élő)
    WTCR, 2. futam: október 18., vasárnap 11:30, Sport2 (élő)
    WTCR, 2. futam: október 18., vasárnap 16:00, Sport2 (élő)

    Kamion Európa-bajnokság:
    Truck Race, 1. futam: október 17., szombat 12:00, Sport2 (élő)
    Truck Race, 2. futam: október 17., szombat 14:15, Sport2 (élő)
    Truck Race, 3. futam: október 18., vasárnap 13:00, Sport2 (élő)
    Truck Race, 4. futam: október 18., vasárnap 14:45, Sport2 (élő)

    Így állnak a magyar versenyzők:

    A sorozat címvédője, Michelisz Norbert csapata, a gyári Hyundai istálló kihagyta a második versenyhétvégét Németországban a nem megfelelő szabályozások miatt. Így a magyar versenyző a hétből csak öt futamon tudott pontokat gyűjteni, 39 pontjával 14. a pilóták rangsorában.

    https://www.facebook.com/sport1tv/videos/343383373564367/

     

    A Hondával versenyző Tassi Attila már kétszer is dobogóra tudott állni, 43 pontjával 13. A Zengő Motorsport két magyar versenyzője, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor 14 illetve 8 pontot gyűjtött, míg a legeredményesebb pilóta, Mikel Azcona tizenegyedik 51 ponttal.

    Kiss Norbert csapatot váltott, a Révész Truck Racing Team MAN-jával rögtön futamgyőzelemmel kezdte a 2020-as szezont Csehországban, és úgy érkezik a Hungaroringre, hogy az összesített versenyben 37 pontjával második Sascha Lenz mögött.

  • Szujó Zoltán a Sport TV-n tér vissza a képernyőre!

    Szujó Zoltán a Sport TV-n tér vissza a képernyőre!

    A népszerű magyar sportriporter, Szujó Zoltán újra autósporttal fog foglalkozni a televízióban, méghozzá a Sport TV képernyőjén a 2019-es bajnok Michelisz Norbertet is soraiban tudó WTCR-sorozat (túraautó világkupa) közvetítésein. Szeptember 13-án debütál a Sport1-en a szezon első két versenyén.

    A Sport TV 2020-tól közvetíti a WTCR küzdelmeit. Az idei kiírás indulói között ott lesz természetesen a címvédő Michelisz Norbert, aki továbbra is a gyári Hyundai csapatot erősíti, és reményeink szerint a címvédés felé vezető út első lépéseit teszi majd meg az első versenyhétvégén. Rajta kívül a Zengő Motorsport színeiben versenyez majd Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor, továbbá Tassi Attilának is szurkolhatunk. A mezőny októberben a Hungaroringre is ellátogat, sőt, a Dunaszerdahely melletti Diósförgepatonyban található Slovakia Ringre is, de Németországban, Spanyolországban és Olaszországban is lesznek versenyek.

    A 2020-as sorozat első versenyét viszont Belgiumban, Zolderben rendezik szeptember 12-én és 13-án, szombaton az időmérőt, vasárnap a két futamot láthatjuk élőben a Sport TV képernyőjén. Az első versenyhétvégén a Sport TV WTCR-csapata is bemutatkozik, és a csapatban egy új igazolás is feltűnik majd.

    A vasárnapi két futam során ugyanis visszatér a képernyőre, és debütál a Sport TV-n, Szujó Zoltán, a műsorvezető Petur András mellett ő lesz a két futam szakértője a stúdióban. Az ő neve az évek során szinte egybeforrt az autósporttal, hiszen hosszú éveken át volt a hazai Forma1-közvetítések arca és hangja, mostantól viszont a WTCR-közvetítésekben vállal állandó szereplést, szakértőként csatlakozik a Sport TV csapatához, amely rajta kívül még Haraszti Ádámból és Petur Andrásból áll. Ez a hármas lesz ott velünk a televízióban a WTCR 2020-as kiírásának hat versenyhétvégéjén és 16 futamán.

    Szujó Zoltánt kérdeztük az új feladatkörről és a 2020-as WTCR-szezonról:

    Mennyire hiányzott a benzingőz és a televíziózás az utóbbi időben?

    A benzingőz mindig is része volt az életemnek, igazából része a mai napig. Most picit átkerültem a sportpolitikai, sportdiplomáciai oldalra, az innovációért és technológiáért felelős miniszter autó- és motorsportért felelős tanácsadójaként dolgoztam és dolgozom. A televíziózás picit hiányzott, de szerencsére a Michelisz Norbiék által alapított tehetségkutató szimulátoros versenyt Norbival már kommentáltam a Sport TV-n, és ez azért lehetőséget biztosított arra, hogy beszéljek a mikrofonba.

    Milyen érzés csatlakozni a Sport TV csapatához?

    Máté Palit már vagy 20 éve ismerem, volt főnököm is, mikor még az első bizonytalan lépéseket tettem a pályafutásomban. Kiváló szakembernek tartom, aki egy fontos szereplő, egy viszonyítási pont az életemben, akkor is mindig számíthattam rá, ha szakmai tanácsra volt szükségem. Fantasztikus az a munka, ami a Sport TV-nél zajlik az irányítása alatt. Nagy örömömre szolgál, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz.    

    Olyan kollégákkal fogsz dolgozni, akik imádják az autó- és motorsportokat, és versenyeztek is. Haraszti Ádámról és Petur Andrásról van szó. Róluk mi a véleményed?

    Ádámra a MotoGP közvetítései során figyeltem fel, tehetséges és felkészült kommentátor, Andrist is jól ismerem, természetesen tudok az ő autósportos múltjáról is, legutóbb pedig talán egy snooker-gála műsorvezetőjeként láttam személyesen. Profi, szerethető kollégákról van szó, a lehető legfelkészültebb csapatba kerülök. Az egy picit fura lesz így körülbelül hét év kommentálás után, hogy a stúdióban, szakértőként veszek részt a közvetítésekben, de ehhez hamar hozzászokom majd.

    Mit vársz Michelisz Norbitól? Egyértelmű, hogy lesz címvédés, és kik lesznek a legnagyobb ellenfelek?

    Az autósportban soha nem jelenthetjük ki, hogy egyértelmű címvédés lesz, de az biztos, hogy Norbi számít a legnagyobb esélyesnek most. Azt ne felejtsük el, hogy új gumibeszállító érkezett a sorozatba, ami nagy változást jelent, fontos, hogy minél előbb, minél jobban hozzászokjanak a teszteken ezekhez az új gumikhoz a versenyzők. Norbi az előző szezonban megtapasztalta, milyen az utolsó pillanatban, a lehető legkiélezettebb küzdelemben bajnoki címet szerezni, de tapasztalta már meg az ellenkezőjét is korábban. Ezek olyan tapasztalások, amik felbecsülhetetlenek, és amik miatt tényleg egyértelmű esélyesnek számít. Azonban a mezőny nagyon erős, a három másik korábbi bajnok, Thed Björk, Yvann Muller és Gabriele Tarquini is sokat látott versenyző, és a fiatalok, például Azcona, Ehrlacher vagy akár a mi Tassi Attilánk is tudnak meglepetést okozni.    

    És a többi magyar versenyzőtől?

    Nagyon nagy öröm, hogy a Zengő Motorsport három autót is indít az idei kiírásban, ráadásul kettőt, magyar versenyzők vezetnek majd, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor személyében. Michelisz Norbi mellett nekik és persze Tassi Attilának is nagyon szurkolok, bízom benne, hogy jó eredményeket érnek el. Érdekesség, hogy Kismarty-Lechner Gábor ellen én is versenyeztem egykor a Suzuki Kupában, nagyon jó lesz őt látni, és nagy dolog, hogy egy kortársam megkapja a lehetőséget idén a WTCR-ben való bemutatkozásra. 

    Miket tartogat számunkra ez a vírus miatt lerövidített, mégis nagyon sűrű 2020-as szezon? Mennyiben lesz más ez az őszi-téli lebonyolítás?

    Intenzív és sűrű lesz, ami újdonság lesz még a legtapasztaltabb versenyzőknek is, a közel 60 éves Gabriele Tarquini sem látott még ilyet soha. Sokkal nagyobb súlya lesz egy-egy hibának, mert kevesebb lehetőség lesz kijavítani ezeket. Már csak ezért is ádáz csatákra számítok, és ugye a WTCR-ben mindig is benne volt az, hogy egymás kilincsén fordulnak el a kanyarokban a versenyzők. Izgalmas szezon vár ránk és a Sport TV nézőire.    

    Michelisz Norbi a 2020-as szezonról:

    Az első hétvége programja:

    WTCR, 1. versenyhétvége, időmérő edzés, Zolder: szeptember 12., szombat 13:45, Sport2 (élő)

    WTCR, 1. versenyhétvége, 1. futam, Zolder: szeptember 13., vasárnap 09:15, Sport1 (élő)

    WTCR, 1. versenyhétvége, 2. futam, Zolder: szeptember 13., vasárnap 13:45, Sport1 (élő)

  • Ma avatja az első bajnokát a Nemzeti SIM Liga!

    Ma avatja az első bajnokát a Nemzeti SIM Liga!

    A magyar kamion- és Európa rali versenyek promótere, valamint a Nemzeti Gaming és Esport Sportszövetség hívta életre a Nemzeti SIM Ligát, amely sorozatnak ma már a szezonzáróját láthatjuk.

    A helyszín ezúttal a nézők és a versenyzők által is kedvelt Spa-Francorchamps pályája, amely eleve önmagában komoly kihívás. Arról nem is beszélve, hogy a bajnokság élén is hatalmas a harc, hiszen Tóth Dávid felvette a kesztyűt Kiss Norberttel és Nagy Dániellel. Külön pikantériája lesz tehát a ma esti műsornak az, hogy esetlegesen a szimulátoros srác legyőzi-e az igazi autóversenyzőinket.

    A streamelt közvetítés ma is 18:45-től kezdődik, és ahogy az már megszokott, újra Szujó Zoltán jelentkezik a stúdióból. Követhetitek élőben a TRP e-Sport oldalán, de akár nálunk twitchen is!

  • Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.

    A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.

    „Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

    A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.

    A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai

    Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
    Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
    Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
    Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
    Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
    Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)

    A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.