Címke: szórakozás

  • Räikkönen: A fiam minden motor által működő dolgot imád

    Räikkönen: A fiam minden motor által működő dolgot imád

    Kimi Räikkönen még annak ellenére nem tervezi szögre akasztani a bukósisakját, hogy az idei szezon végén lejár a szerződése a jelenlegi csapatával, az Alfa Romeoval. A 40 éves Jégember a versenyzés mellett sokat szokott gokartozni a fiával, Robinnal, aki nagyon élvezi a száguldást.

    Amikor 2007 világbajnokát arról kérdezték, hogy fia szívesen követné-e Max Verstappen vagy Mick Schumacher példáját, ezt válaszolta: „Robin jelen pillanatban oda van a gokartokért és minden olyan tárgyért, amit valamilyen erőforrás hajt meg. Valamikor egész délután rója az köröket, de van olyan napok is, amikor más fontosabb és csak kevesebbet megy. Ugyanez a helyzet a lányommal is. Mindenben támogatni fogom őket, amit élvezettel csinálnak, de soha nem fogok rájuk erőltetni semmit.”

    Räikkönen – akit manapság sok szakértő kritizál a szokatlan hibái miatt – hozzátette, hogy még nem tapasztalta ki a fiában rejlő lehetőségeket, mert szerinte még túl korai ilyesmit csinálni.

    „A tehetségével még nem is foglalkoztam igazán, mert Robin mindössze 6 éves” – folytatta az Alfa Romeo finn pilótája. „A legfontosabb az, hogy szereti, amit csinál. Ez a gokartozás helyett pedig éppen a futball vagy akár bármelyik másik sportág lehetne. Szerintem még legalább hat évet kell arra várni, hogy meglássuk tehetséges-e vagy sem.”

  • A Forma-1 „egyfajta hobbi” Verstappen számára

    A Forma-1 „egyfajta hobbi” Verstappen számára

    Max Verstappen elmondta, hogy egy fajta hobbiként tekint arra, hogy a Forma-1-ben versenyezhet. Azonban a Red Bull holland pilótája ezen kijelentése mellett hangsúlyozta azt, hogy a pályán levő feladatait rendkívül komolyan veszi.

    A 23 éves Verstappennek az idei lesz a hetedik éve a száguldó cirkuszban és Sergio Pérez személyében egy új csapattársa lesz a milton keynesi istállónál. A holland pilóta legfőbb célja a világbajnoki cím megnyerése, azonban kétségtelenül nyugodtan áll hozzá az egész témához.

    „A versenyzés számomra egyfajta szabadidős tevékenység, ha ezt annak lehet nevezni” – nyilatkozta a holland versenyző.

    „Ez így jó, ugyanis ha elmegyek egy Forma-1-es versenyhétvégére és onnan hazajövök, akkor a szünetben jól érzem magam a családommal és a barátaimmal. Ezt követően pedig tudnod kell, hogy mikor kell újra komollyá válnod a Forma-1 miatt.”

    „Számomra, hogy megtaláljam a tökéletes egyensúlyt a magánéletem és a versenyzés között, egyszerűen a megszerzett jó és rossz tapasztalatokról szól. Ezek alapján kell jobbá válnod mindig a következő szezonra.”

    Verstappen a legutóbbi két szezonban a harmadik helyen végzett az egyéni bajnokságban a két Mercedes pilóta mögött. A tavalyi szezont pedig a csúcson hagyta abba, ugyanis a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat magabiztosan tudta behúzni.

    Azonban Verstappen a célja ellenére nem tartozik azon versenyzők közé, akik túlságosan elmerülne a saját teljesítményének elemzésében.

    „Őszintén, a fejlődés mindig magától jön. Ez nem olyan, hogy rákeresek a laptopomon arra, hogy „Miként legyek gyorsabb?” és akkor rögtön meg is van a megoldás. Ez egy sokkal összetettebb feladat annál.”

  • Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Kimi Räikkönen lehet, hogy 39 éves és pályafutása utolsó szakaszában van, de még mindig ugyanaz az ember, akit megismerhettünk. A Beyond the Grid podcast legújabb vendégeként régi életéről és a bulizásról beszélt.

    A finn versenyző 2007-ben nyerte meg a világbajnokság a Ferrarival, azóta már elhagyta a sportot, majd újra visszajött a Lotus színeiben, aztán ismét a vörös alakulatnál kötött ki, idén pedig az Alfa Romeot fogja erősíteni. Räikkönen mindig is híres volt arról, hogy szereti „jól érezni magát”, ebből láthatunk egy kis ízelítőt az FIA Gálán tavaly, ám ezt a finn sosem rejtette véka alá, szerinte sokkal jobban tud versenyezni, ha előtte jól teltek a napjai.

    ,,Nyilvánvalóan ezzel gyakran viccelődnek, de szerintem több benne az igazság, mint a humor. Sokkal jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok, amit akarok a futamok között, mint mikor nem szórakozom, nem iszok, és nem művelek hasonló dolgokat.”

    A nagy népszerűségnek örvendő pilóta egy rövid ideig kitért arra a bizony időszakra is, mikor 2012-ben, visszatérő évében Bahreini és a Spanyol Nagydíj között, elég sokszor öntött fel a garatra.

    ,,Túl sok teória kering erről… az ember jobban vezet, ha előtte kiszórakozta magát. Az egész nyár többé-kevésbé erről szólt, a versenyzésről és a bulikról, semmi újdonság nem volt ebben, számomra ez normális volt.”