Címke: Szocsi

  • Häkkinen: Kétségtelen, hogy Norris első győzelme nincs már messze

    Häkkinen: Kétségtelen, hogy Norris első győzelme nincs már messze

    Mika Häkkinen szerint nem kétséges, hogy Lando Norris hamarosan megszerezheti első F1-es győzelmét az Orosz Nagydíjon nyújtott teljesítménye után. A kétszeres világbajnok finn kilenc évig versenyzett a Forma-1-ben a McLarennél, és mind a 20 futamgyőzelmét ezzel a csapattal szerezte.

    Norris Oroszországban megszerezte első pole pozícióját, és az első etapban visszavette a vezetést a ferraris Carlos Sainztól, a boxkiállása után pedig sakkban tartotta Lewis Hamiltont. Reményei azonban szertefoszlottak, amikor a Szocsi Autodromon az utolsó fázisban eleredt az eső, és a hetedik helyre esett vissza, miután túl sokáig maradt kint a slick gumikon. Häkkinen az Unibeten vezetett rovatában így ír erről:

    „Sajnáltam Lando Norrist, aki egész hétvégén kiválóan vezetett, nehéz körülmények között szerezte meg a pole pozíciót, és uralta a versenyt, amíg az eső meg nem érkezett. Miután Olaszországban a második helyen végzett a mclarenes csapattársa, Daniel Ricciardo mögött, igazán érezni lehetett az elszántságát, hogy arra koncentrál, hogy Szocsiban megszerezze a győzelmet. Senki sem hibáztathatja őt, amiért úgy döntött, hogy megpróbálja megtartani az elsőségét, amikor elkezdett esni az eső. Kritizálni könnyű, de amikor az ember az első győzelmét próbálja megszerezni az F1-ben, gyakran nehéz döntésekkel kell szembenéznie.

    Ebben az esetben a kiállásra vonatkozó döntés nehezebbnek tűnt, mint az, hogy folytassa és megpróbálja megszerezni a győzelmet. Lando remekül irányítja az autót, különösen vizes pályán, így a döntés azon múlott, mennyire érzi ő magát magabiztosnak, és mekkora kockázatot hajlandó vállalni. Nem számít, mit gondol a csapat, a versenyző az, aki tudja az autóban, hogy mekkora tapadás. Abban a pillanatban, amikor az eső komolyan eleredt, Landónak nem volt már esélye. Ez olyan, mintha megpróbálnál jégen járni normál cipőben! Ahogy mondtam korábban is, nincs kétségem afelől, hogy Lando első győzelme nincs már messze. Legyen büszke a vasárnapi teljesítményére.”

    Häkkinen a világbajnok Hamiltont is dicsérte 100. győzelme után:

    „Ez egy hatalmas teljesítmény, és egy másik fontos tulajdonságát is megmutatta a versenyen – a türelmet. Ez egy olyan tulajdonság, amit idővel tanulsz meg, különösen akkor, ha bízol magadban, az autódban és a csapatban. Megtanulsz egyszerűen arra koncentrálni, hogy a legjobb stratégiáddal menj, és hagyod, hogy a verseny igazodjon hozzád. Ezt láthattuk Szocsiban. A nehéz időmérő és a rajtnál bekövetkezett három helyezéses visszaesés ellenére Lewis talpra állt.

    Mindenkit leszedett maga előtt, majd nyugodtan dolgozta be magát a Landóval folytatott küzdelembe. A száraz körülmények között nehezebben tudott Lando McLarenje mellett elmenni, így amikor megérkezett az eső, Lewisnak egyértelműen lett egy esélye, és élt vele.”

  • Hamilton: Lando csodálatos munkát végzett

    Hamilton: Lando csodálatos munkát végzett

    Lewis Hamilton a 100. győzelme után megdicsérte a futamot elvesztő honfitársát is.

    Lando Norris nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze élete első futamgyőzelmét a Forma-1-ben. Azonban az eső és a rossz döntés, amit hozott, végül a hétszeres világbajnok malmára hajtotta a vizet. A 36 éves pilóta nagyon örült annak, hogy a rég várt kerek szám végre a neve mellett szerepelhet, ugyanakkor volt pár dicsérő szava a 21 éves fiatal felé is.

    ,,Lando (Norris) elképesztő munkát végzett. Hihetetlen tempót diktál, csodálatosan vezet a McLarennél. Keserédes látni azt, hogy a régi csapatom az élen van, kitűnő munkát végeznek, az előző futamot megnyerték. Fantasztikusan mennek a Mercedes motorral. Jó őket újra itt látni. A csapatom a végén nagyszerű döntést hozott. Nem akartam elengedni Landót, de azt se tudtam, hogy milyen lesz az időjárás. Hihetetlenül hálás vagyok az itt lévő férfiaknak és nőknek, örülök, hogy visszatértünk, ugyanis én még éhes vagyok a sikerre.” – nyilatkozta Hamilton a Motorsportweek.com-nak.

    Az eső előtt ugyanakkor nehéz dolga volt a McLarennel a hétszeres világbajnoknak:

    ,,Nehéz volt megelőzni Landót, nagyszerű tempót diktált, és még a leggyorsabb kör is az övé lett. Remek köröket futott, így nem lett volna könnyű dolgunk, kivéve akkor, ha rossz ütembe kapja el a forgalmat, vagy hibázik, amit nem tett meg. Jött az eső, és ő nagyon optimista volt. Elmondtam a csapatomnak, hogy nagyszerű munkát végeztek, szóval nagyon-nagy köszönet nekik.” – zárta gondolatmenetét Hamilton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • McLaren: Együtt döntöttünk úgy, hogy kint maradunk

    McLaren: Együtt döntöttünk úgy, hogy kint maradunk

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta, hogy végső soron együtt döntöttek a kint maradás mellett.

    Lando Norris már majdnem a kezében érezhette a győzelemért járó trófeát, ám az eső megtréfálta a wokingi csapatot. A brit pilóta slick abroncsokon próbált túlélni és elsőként célba érni, ám az eső intenzitása egyre növekedett, így végül kereket kellett nála cserélni.

    A német vezető elmondta, hogy az orosz futam egyfajta tanulópénz volt a versenyzőjének, ugyanakkor a csapatnak is, hiszen lehettek volna erélyesebbek is:

    ,,Tisztában van azzal, hogy ez is a játék, valamint a tanulási folyamat része. Ám nem csak neki volt ez lecke, hanem az alakulatnak is. Úgy vélem mindig van arra lehetőség, hogy a boxfal a kapott információk mentén felülbírálja a pilóta döntését. Végső soron együtt határoztunk úgy, hogy kint maradunk. Figyeltük Lewis (Hamilton) és a boxfala beszélgetését, ők is ilyen dilemmákkal küszködtek. Viszont nekik meg volt az a lehetőségük, hogy megvárják mi mit csinálunk, így ők annak az ellenkezőjét is megtehették volna. Nálunk nem volt ilyen opció. A győzelemért akartunk menni, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy kint maradunk. Ezért nem jött össze a dolog.” – nyilatkozta az Autosport.com-nak Seidl.

    Arra a kérdésre, hogy megbánták-e a döntésüket a csapatfőnök így válaszolt:

    ,,A hetedik helyen végeztünk, így ebben a pillanatban bánjuk. Ez egy olyan határozat volt, amit a versenyzővel és a boxfallal együtt hoztunk meg. Ma nem sikerült hoznunk az eredményt, nem úgy, mint más csapatoknak. Ki fogjuk ezt elemezni, tanulni fogunk belőle és legközelebb majd jobban csináljuk.”

    Ugyanakkor Seidl kiemelte, hogy a harmadik szezonját teljesítő Norris remek munkát végez:

    ,,Úgy vélem, hogy az utolsó 2-3 kört leszámítva, eddig amit a csapattól és tőle láttunk, főleg úgy, hogy tegnap változó körülmények között megszerezte a pole-t, lenyűgöző. Ezért vele együtt kell kielemeznünk azt, hogy mit csinálhattunk volna ma jobban. Tanulnunk kell ebből, ez az első dolog amit meg kell tennünk az eredménytől függetlenül. Ugyanakkor az ő oldaláról nézve is látunk kell a pozitívumokat, hogy megerősödve térjünk vissza Törökországban.”

  • Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Lando Norris megrovást kapott a stewardoktól, Lance Stroll viszont ennyivel nem úszta meg.

    A brit pilóta az élen autózva hazardírozott az esőben, ugyanis nem akart interekre váltani. Ugyanakkor a csapadék intenzitása nőtt, így a kerékcserét nem lehetett elkerülni. A boxba készülő versenyző viszont nem tudta a fehér vonalon belül tartani autóját, így visszatért a pályára, majd levágva az utat, hogy a csapatához mehessen.

    A szabálytalan megmozdulásért beidézték Norrist a versenyfelügyelők, ám a 21 éves pilóta egy megrovással megúszta a dolgot:

    ,,A stewardok meghallgatták a 4-es rajtszámot viselő versenyzőt (Lando Norris) és csapta képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetést és megvizsgálták a telemetriát is. A szabálysértés megtörtént. Ugyanakkor a helyzet az FIA Nemzetközi Sportkódexének 20. cikkelye alapján nem tekinthető vis majornak. Ám a versenyfelügyelők figyelembe vették azt, hogy a pilóta az előző körben a 17-es kanyaron (a boxutca bejáratánál) nagy sebességgel hajtott át megcsúszás nélkül. Ezt követően a körülmények gyorsan romlottak, és a pálya egyes szakaszain különbözőek voltak. A versenyző jelentősen lelassított a boxutca bejáratánál, a tempója nagyjából a fele volt a megszokottnak. Ám ennek ellenére elvesztette irányítását az autója felett, és visszacsúszott a felfestett területen a pályára. Ugyanakkor a pilóta döntött úgy, hogy előnyét és a versenyben való vezetését megtartva kint marad száraz pályás abroncsokon, holott mások inkább interekre váltott. Ám nem gondoljuk, hogy a felfestett területen való átkelése szándékos avagy megjósolható volt az adott körülmények között.” – áll a hivatalos közleményben.

    Lance Stroll viszont nem úszta meg, bár őt más vétség miatt szankcionálták a stewardok. A kanadai pilóta Pierre Gaslyval találkozott a 8-as kanyarban, amiért végül 10 másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 18-as (Lance Stroll) és a 10-es (Pierre Gasly) autó vezetőit, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket, így megállapították, hogy a 18-as rajtszámot viselő pilóta felelős az ütközésért. Bár a stewardok figyelembe vették azt is, hogy a versenyző slick gumikon haladt a csúszós aszfalton. Viszont a versenyfelügyelők megjegyezték, hogy ugyanazon körülmények miatt a pilóta felelőssége hogy a pályára való visszatérés után megfelelően vezessen és haladjon a következő kanyarba. Főleg úgy, hogy a közelben két másik autó is tartózkodott.” – olvasható a közleményben.

    A szankció kapcsán az Aston Martin versenyzőjének 8 büntetőpontja lett, így vigyáznia kell, ha nem akar egy futamot kihagyni.

  • Verstappen: Köszönet a csapatnak, hogy időben kapcsoltak

    Verstappen: Köszönet a csapatnak, hogy időben kapcsoltak

    Max Verstappen elégedetten vette át a második helyért járó trófeát az Orosz Nagydíjon.

    A holland versenyző a motorcsere és a monzai incidens miatt az utolsó helyről vághatott neki a futamnak. A verseny első felében jó tempót autózott, ugyanakkor nem volt teljesen elégedett a konstrukciójával. Az eső azonban lehetőséget kínált a számára, amit a 23 éves pilóta és a Red Bull meg is ragadott. Jó ütembe rántották ki Verstappent a boxba, így a pilóta a második helyen láthatta meg a kocás zászlót:

    ,,Nagyon trükkös volt a boxba menet, ugyanis vacilláltunk az intereken. Ugyanakkor már elég csúszós volt a pálya. Jókor hoztuk meg a megfelelő döntést, ugyanis ha egy körrel előbb cserélünk, akkor az utolsó szektorban tönkre tettük volna az abroncsokat. Nagyon-nagyon jó érzés az utolsó pozícióból a másodikra felérni. Maga a verseny nem volt könnyű, mivel nehéz volt előzni. Ha valaki mögé beragadtál, akkor ott leírtad a gumikat is. Az eső viszont segített nekünk abban, hogy az utolsó nagy ugrást megtegyük.” – nyilatkozta Verstappen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Norris a könnyeivel küszködött: Az én döntésem volt, hogy ne álljunk ki

    Norris a könnyeivel küszködött: Az én döntésem volt, hogy ne álljunk ki

    Lando Norris alig bírta visszatartani a könnyeit az elbukott győzelem után.

    A brit pilóta ugyan a rajt után a második helyre csúszott vissza, de meg tudta előzni a Ferrari spanyolját, így visszakerült az élre. 10 körrel a futam vége előtt Lewis Hamiltonnal csatázott, ám a megérkező eső felkavarta a leosztott lapokat.

    A 21 éves pilóta hazardírozott és száraz pályás abroncsokkal kint maradt, ám végül nem ez bizonyult a jó döntésnek. Norrisnak így az első hely helyett csak a hetedik pozíció jutott.

    ,,Nem is tudom hol kezdjem. Boldogtalan és feldúlt vagyok. Úgy döntöttünk, hogy kint maradunk és ki is álltunk emellett. A nap végén viszont kiderült, hogy nem ez volt a jó elhatározás. Én is teljesen benne voltam ebbe, nem csak a csapat. Sőt, egyre többen kezdték azt gondolni, hogy ki kellene állnom, viszont én ragaszkodtam ahhoz, hogy kint maradjunk. Azt hittem, hogy ez lesz a helyes döntés. Önbizalmat adott nekem, és úgy véltem, hogy képes leszek rá. Ez egy kissé elkeserít engem. Mindent megtettem, amit tudtam, volt ugyan pár hibám, de Lewist (Hamilton) sikerült magam mögött tartani. Úgy volt, hogy az eső intenzitás nem fog változni, ha így maradt volna, akkor a döntésünk helyes lett volna. Viszont egyre nedvesebb lett az aszfalt, sokkal vizesebb, mint amire számítottunk. Két kör volt vissza… ha 20 körrel a vége előtt jött volna ez, akkor nem lettem volna ilyen agresszív. Azt tettük, amit helyesnek véltünk. A csapat egész hétvégén remek munkát végzett.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    A Prema pilótája, Oscar Piastri nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. Az ausztrál fiatal – akit az ex-F1-es Mark Webber mentorál – az újabb győzelmének köszönhetően már 36 ponttal vezeti az összetett pontversenyt a hétvége során szenvedő Guanyu Zhou előtt.

    Az élről rajtoló Oscar Piastri meg tudta őrizni a pozícióját, azonban ezt a mögüle rajtoló Jehan Daruvala már nem mondhatta el a magáról, ugyanis az indiai fiatalt Theo Pourchaire és Ralph Boschung is meg tudta előzni. Bent Viscaal számára már az egyes kanyarban véget ért a futam, ami miatt VSC fázis lépestt érvénybe.

    Az újraindítását követően mindenki próbált tapadni az előtte autózóra. Így tett többek között Guanyu Zhou is, aki a tegnapi versenyen egy óriásit hibázott és már a rajt előtt kiesett a versenyből. A kínai Alpine junior – aki az Alfa Romeo második ülésére pályázik – a nyolcadik helyről próbált meg előrébb kerülni, mivel a közvetlen bajnoki riválisa az élen haladt. A 7. körben meg is tudta előzni Jake Hughes autóját a hetedik helyért

    A kerékcserék hosszú sorát Boschung és Jüri Vips nyitotta meg a 7. körben. Mindketten a lágyabb keverékekről váltottak a közepes abroncsokra. Az észt pilóta autója azonban megállt a bokszutca végén és kiesett a futamból. Egy körrel később Daruvala és Shwartzman is letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Az élen Pourchaire egy másodpercen belül tudott kerülni Piastrihoz képest, aki ki is állt a bokszba, miután a lágy keverékei teljesen elfogytak a Premáján. Az ART Grand Prix francia fiatalja előtt pedig adva volt a feladat, hogy a létező legtovább nyújtsa az első etapját, hogy a kerékcseréjét követően gumielőnyben legyen Piastrihoz és a többi versenytársához képest. Pourchaire ugyan két körrel később a Prema ausztrálja elé jött vissza a pályára, de a hideg kerekei miatt nem tudta visszaverni Piastri támadását, így nem sikerült a taktikájuk.

    A Prema pilótája ezt követően elkezdte megelőzni azokat a pilótákat, akik az alternatív stratégiát alkalmazták. Piastri emiatt megelőzte többek között Roy Nissanyt és Marino Satót és Guilherme Samaiát is. Pourchaire pedig szorosan követte őt és ő sem várt sokat az előzésekkel.

    Az alternatív stratégiát alkalmazók közül Liam Lawson volt a legelőkelőbb helyen és az új-zélandi fiatal a kiállását követően folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket a friss lágy gumijaival.

    A 22. körben Daruvala el tudta venni Boschungtól a harmadik helyét Shwartzman azonnal követni tudta őt. A svájci versenyző az elfékezése miatt így rövid időn belül két pozíciót is veszített. Boschung ráadásul a 26. körben egy motorhiba miatt kiesett a versenyből, így még pontot sem tudott szerezni a jó szereplését követően.

    A sorrend ezt követően már nem változott az élen. Pourchaire hiába volt frissebb gumikon, az első helyet már nem tudta elvenni Piastritól, aki egy újabb győzelmet aratott a Formula 2-ben. A dobogó harmadik fokára Daruvala tudott felkapaszkodni.

    További pontszerzők: Shwartzman, Dan Ticktum, Zhou, Lawson, Richard Verschoor, Christian Lundgaard és David Beckmann.

    A sorozat most egy hosszú szünetre meg és majd csak december elején fog majd folytatódni a szaúdi Jeddahban.

  • Bottas: Még nincs vége

    Bottas: Még nincs vége

    Valtteri Bottas mindig is jól ment Szocsiban, már kétszer is nyert Oroszországban. A most hétvégi nagydíj felszáradó pályán zajló időmérő edzésén azonban csak a hetedik helyet szerezte meg a Mercedesszel. Ez mindenképp csalódáskeltőnek nevezhető, de a finn tudja, hogy a lényeg még csak most jön.

    „A Q1 és a Q2 jól alakult, úgy tűnt, hogy erősek vagyunk az interes körülmények között, de végül, amikor elkezdett felszáradni, bejöttünk, és nyilván abban reménykedtünk, hogy két mért kört tudunk futni. Végül csak egyet sikerült, és nem tudtuk egy körön belül működésre bírni a gumikat, túl nehéz volt felmelegíteni őket” – nyilatkozta Bottas a kvalifikáció után a balul sikerült Q3-al kapcsolatban.

    „Minden előttünk lévő autó legalább két kört futott, és ez volt a probléma. Nem rózsás a helyzet, de még közel sincs vége. Erős autónk van, és egész hétvégén erős volt a tempóm is. Legalább nem hátulról indulok, mint Monzában, szóval remélhetőleg jobbak leszünk, és a hetedik helyről feljebb tudok jönni” – zárta gondolatát.

  • Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    A Trident versenyzője, Jack Doohan nyerte az FIA Formula 3 2021-es szezonjának utolsó versenyét Szocsiban. Mivel Clément Novalak is fontos pontokat tudott szerezni az olasz csapatnak a harmadik helyéve, így a csapatbajnokságot a Trident nyert meg a Prema előtt.

    A pole-pozícióból rajtoló Jack Doohan meg tudta védeni a pozícióját a mellőle rajtolo Clément Novaalakkal szemben. A frissen koronázott bajnok Dennis Hauger pedig az ART-okkal került nagy csatába és sikerült két pozíciót is fognia.

    Ezt követően óriási csaták bontakoztak ki a mezőny különböző traktusaiban. Frederik Vesti meg tudta előzni Jonathan Hoggardot a harmadik helyért. Hauger azonban Jak Crawforddal és Victor Martinsszal szemben is pozíciót bukott. Eközben Arthur Leclerc is megkezdte a felzárkózását és 7 kör után már a nyolcadik helyen állt.

    Hauger azonban balesetbe keveredett, miután Martins és Correa csatázott, valamint Oliver Rasmussen is belekeveredett, aki kiütötte a noevég pilótát, miután elfékezte magát. A HWA pilótája később egy 10 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt.

    A 10. körben óriási csata bontakozott ki a két Trident versenyző között. Novalak megpróbálta DRS-sel megelőzni Doohant, azonban nem járt sikerrel és majdnem össze is ütközek egymással. Az olasz csapat arra kérte a versenyzőit ezt követően, hogy ne harcoljanak egymással, mivel a tét a csapatbajnoki cím volt.

    Vesti ezt követően üldözőbe vette a két Tridentet, azonban mivel Novalak is használhatta az állítható hátsó szárnyát, így nagyon nehéz dolga volt a dán Mercedes juniornak az előzéssel. A 17. körben a csapatutasítás ellenére újra versenybe bonyolódott egymással a két Trident újra versenybe bonyolódot egymással és oda-vissza előzték egymást. Novalak lendületet veszített és Vesti emiatt el tudta venni tőle a második helyet.

    Az élen a sorrend ezt követően már nem változott: Doohan nyert Vesti és Novalak előtt, amivel a Trident megszerezte első csapatbajnoki címét a Formula 3-ban, miután a rivális Prema csapatából Leclerc és Olli Caldwell nem tudott annyi pontot szerezni hogy megvédjék a csapatuk első helyét az összetettben.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Különbség
    1
     Jack Doohan
     Trident
    2
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    3.100
    3
     Clement Novalak
     Trident
    3.700
    4
     Logan Sargeant
     Charouz Racing System
    7.400
    5 Jak Crawford
     HitechGP
    9.600
    6
     Johnathan Hoggard
     Jenzer Motorsport
    10.300
    7 Arthur Leclerc
     Prema Powerteam
    15.200
    8
     Victor Martins
     MP Motorsport
    18.800
    9 Ayumu Iwasa
     HitechGP
    23.600
    10
     Olli Caldwell
     Prema Powerteam
    25.700
    11
     Juan Manuel Correa
     ART Grand Prix
    26.800
    12
     Calan Williams
     Jenzer Motorsport
    27.300
    13
     Kaylen Frederick
     Carlin
    36.200
    14
     Jonny Edgar
     Carlin
    36.700
    15
     David Schumacher
     Trident
    37.200
    16 Amaury Cordeel
     Campos Racing
    37.500
    17
     Matteo Nannini
     HWA AG
    38.900
    18 Tijmen van der Helm
     MP Motorsport
    43.100
    19 Filip Ugran
     Jenzer Motorsport
    52.900
    20 Zdenek Chovanec
     Charouz Racing System
    58.200
    21 Ayrton Simmons
     Charouz Racing System
    58.600
    22 László Tóth
     Campos Racing
    1’02.100
    23
     Alexander Smolyar
     ART Grand Prix
    1’08.700
    24
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    1’38.800
    Oliver Rasmussen
     HWA AG
    2 kör
  • Hamilton esetében is eljöhet valamikor a motorcsere miatti büntetés

    Hamilton esetében is eljöhet valamikor a motorcsere miatti büntetés

    Max Verstappen az Orosz Nagydíjat a mezőny végéről kezdi, miután teljes erőforrásegységet cseréltek az autójában. A Red Bull már egy ideje kereste az erre megfelelő alkalmat, hiszen a negyedik motor használata már büntetést von maga után.

    A monzai ütközéséért kapott háromhelyes hátrasorolás pedig erre remek alkalommal szolgált, illetve az sem hátrány a holland számára, hogy ez a helyszín is inkább a Mercedesnek kedvez.

    „Mindent mérlegeltünk” – nyilatkozta a döntésről Verstappen, még pénteken. „Nemcsak az edzéseredményeket, hanem a szombati időjárást is megnézve. Ez volt a legjobb időpont erre.”

    Ráadásul a Honda új akkumulátora elvileg erősebb és könnyebb lesz. Helmut Marko is egyértelművé tette, ez a hétvége a legideálisabb a cserére.

    „Tekintettel a Mercedes fölényére, Max a legjobb esetben is a harmadik helyen végzett volna a kvalifikáción” – mondta. A monzai büntetéssel már csak hatodik, az új motorral 16. Ez nem sokkal jobb, mint a 20. hely. Ezért inkább mindent kicseréltünk.”

    „Törökországgal, Austinnal és Mexikóval ismét olyan pályák jönnek, amelyek feküdni fognak nekünk. Feltételezzük, hogy a Mercedes ezen futamok valamelyikén fog cserélni és büntetést kapni, ugyanazon gondolat mentén, mint amit mi alkalmaztunk, Szocsira vonatkozóan” – tette hozzá Marko, arra utalva, hogy valamikor Lewis Hamiltonnál is várnak egy motorcserét.

    Toto Wolff is elismerte, hogy tervben van egy ilyen: „Minden csapatnak nehéz dolga van három motorral végigcsinálni a szezont. Ha a motor miatt kiesel, és az ellenfeled nyer, akkor négy futamra van szükséged, hogy visszahozd az összeszedett hátrányt. Most ellenőrizzük a motorok megbízhatóságát, de jelenleg nem látunk semmilyen nehézséget. De talán eljön majd egy olyan hétvége, amikor baleset ér minket, és úgyis hátulról kell indulnunk. Ez lenne az ideális időpont a motorcserére.”

    Verstappen 2018-ban hasonlóképp a mezőny végéről indult, ám most nehezebb felzárkózásra számít: „Akkor nagyobb volt a különbség a középmezőnyhöz képest. De ezt a büntetést be kellett vállalnunk. Ha nem itt, akkor máshol kellett volna.”