Címke: Szocsi

  • Leclerc: Már nemcsak egy bizonyos pályatípuson leszünk versenyképesek

    Leclerc: Már nemcsak egy bizonyos pályatípuson leszünk versenyképesek

    Charles Leclerc úgy véli, a Ferrari a hátralévő versenyeken képes lesz jó teljesítményt nyújtani. A Scuderia csak a hosszú egyenesekkel tűzdelt, kevés leszorítóerőt igénylő aszfaltcsíkokon remekelt, ám a legutóbbi fejlesztési csomag bevetése után a monacói szerint ez az állapot megváltozott.

    A nyári szünet óta csak a vörösök diadalmaskodtak. Spa-ban és Monzában a 21 éves versenyző kerekedett felül a Mercedesen, míg Szingapúrban Sebastian Vettel emelhette magasba a legnagyobb trófeát. Az Orosz Nagydíjra az elmúlt hetek pozitivitásával felvértezve készül Leclerc, aki most már úgy véli, akármelyik pályán megállják majd a helyüket.

    ,,Jó érzés úgy megérkezni Oroszországba, hogy három hétnyi pozitív esemény van a hátunk mögött. A fejlesztésekkel nagyszerű előrelépéseket tettünk meg, összességében javult a teljesítményünk a nagy leszorítóerőt követelő aszfaltcsíkokon. Most már nem csak egy bizonyos karakterisztikájú pályán kell velünk számolni, hanem a többin is. Különleges érzés lesz ismét Szocsiban versenyezni, ugyanis a nemzetközi sportesemények terén nagyszerű történelemmel bír ez a helyszín.” -nyilatkozta a monacói.

  • Markelov csatlakozik az Ardenhez, Hubert rajtszámát visszavonják

    Markelov csatlakozik az Ardenhez, Hubert rajtszámát visszavonják

    A BWT Ardennél Artem Markelov veszi át Anthoine Hubert helyét, az elhunyt francia pilóta #19-es rajtszámát pedig az F2 promótere visszavonja. Olaszországban a csapat csak egy autóval versenyzett, Markelov Tatiana Calderon csapattársa lesz. Az orosz tapasztalt, hiszen 8 győzelmet is aratott a Formula 2-ben mióta azt átnevezték, és például Jordan Kinget is helyettesítette a Monacói Nagydíj alatt, az MP Motorsportnál, amikor ő ugyanekkor az Indy 500-on indult. Kenny Kirwan, a BWT-Arden csapatfőnöke így nyilatkozott:

    „A számunkra tragikus események után Szocsiban visszatérünk a kétautós felálláshoz, és büszkék vagyunk rá, egyben megtiszteltetés, hogy Artem csatlakozott hozzánk a szezon hátralévő versenyeire. Ő már bizonyította azt, hogy nyerni is tud ebben a kategóriában és nagyon is örülünk annak, hogy együtt dolgozhatunk, és ott folytatjuk ahol abbahagyta azt Anthoine, aki nagyon hiányzik nekünk.”

    Markelov hozzátette:

    „Először is a legjobbakat kívánom Anthoine családjának. A srác nem csak egy jó versenyző volt, hanem remek ember is, aki mindig boldog volt, és bennünket is megnevettetett. Mindenkinek megmutatta, hogy mennyire tehetséges. Köszönöm a csapatnak, amiért ebben a helyzetben bíztak bennem, és a lehető legjobbamat fogom nyújtani. Együtt fogunk versenyeznie Anthoine emlékezetére. Örülök, hogy a BWT Ardennél versenyezhetek a bajnokság hátralévő részében. Hazai futamomon pedig újra öröm lesz versenyezni. Reménykedek egy jó eredményben, keményen dolgozok majd ezért.”

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Idén gyorsabban kophatnak a gumik Szocsiban

    Idén gyorsabban kophatnak a gumik Szocsiban

    Az Orosz Nagydíj szervezői mindent megtesznek, hogy látványosabbá tegyék hazájuk nagydíját.

    Alexey Titov, a pálya promótere elmondta, hogy a vonalvezetésen egészen biztosan nem módosítanak, ám van néhány eszköz a tarsolyukban.

    „Az olimpiai parkban helyezkedünk el, lenyűgöző látvány öleli körbe a pályát. A parkon belül elég nehéz lenne megváltoztatni a vonalvezetést” – mondta Titov.

    „Megpróbálunk azonban megoldást találni, próbálkozunk az aszfaltfelület abrazívvá válásán. Részleteiben vizsgáljuk a folyamatot” – tette hozzá.

    A pálya felületét homokfúvásos vagy egyéb kémiai kezelésnek vethetik alá, amely azt eredményezi, hogy gyorsabban kopnak a gumiabroncsok, így a versenyzők kénytelenek lesznek többször kilátogatni a bokszutcába.

  • Ecclestone segített Szocsinak a szerződéshosszabbításban

    Ecclestone segített Szocsinak a szerződéshosszabbításban

    Az Orosz Nagydíj promótere elmondta, hogy Bernie Ecclestone segített nekik meghosszabbítani az F1-es szerződésüket 2025-ig. Ezzel a versenynaptárban 2014 óta jelen lévő Sochi Autodromnak már hosszabb időre van élő szerződése, mint a versenyhelyszínek többségének.

    Legutóbbi szerződéshosszabbításukra 2017 márciusában került sor, nem sokkal az után, hogy Ecclestone-tól átvette az irányítást Chase Carey és a Liberty Media.

    „Érdekes szituáció volt.” – mondta a RaceFansnek adott exkluzív interjújában Szergej Vorobyov, a verseny promótere. „Elkezdtünk beszélni a szerződéshosszabbításról Bernie-vel és ő segített nekünk megtalálni a megfelelő módot ahhoz, hogy orosz szponzorokat szerezzünk az eseményhez.”

    „Az Orosz Nagydíjat a VTB és a Lukoil szponzorálja, ők az esemény hivatalos szponzorai, ő pedig javaslatot tett arra, hogyan legyen ez jövedelmező mindenki számára, a szponzornak és a promóternek is. Nem mehetek ebbe bele mélyebben, de ő volt az, aki segített sokkal hatékonyabbá tenni a megállapodást. De ez a megállapodás már Liberty idején lett bejelentve, szóval ez egy remek csapatmunka volt, mondhatjuk úgy. Végül a haszon, amit a VTB és a Lukoil hozott a sportba a marketing tevékenységükkel, aktivitásukkal elég magas, és végtére is ez egy win-win szituáció lett mindenki számára.”

    Vorobyov elmondása szerint konstruktív a kapcsolatuk a Liberty Mediával.

    „Elégedettek vagyunk azzal, ahogy a Liberty bánik velünk és felel a kérdéseinkre. Mindig találunk módot a problémák megoldására.”

    Több verseny promótere is azt szeretné, ha csökkentenék a versenyrendezés díját, Vorobyov azonban azt mondja, Szocsi nem fog csatlakozni a rivális eseményekkel való közös tárgyalásokhoz ezzel kapcsolatban.

    „Két dolog nagyon jó volt Bernie érájában, azt mondanám. Ezek a titoktartás a vele való direkt megállapodás. Ez az, amit mi megtartanánk. Ha majd úgy ítéljük, hogy a ránk kiszabott díj nem fair, akkor beszélni fogunk erről a Liberty-vel, személyes megbeszélésen, minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy bizalmasan kezeljük ezt.”

    „Más pályák megkerestek minket, hogy vegyünk részt bizonyos tárgyalásokon különféle dolgokról, de nem alkalmazunk ilyen megközelítést. Mi örülünk annak, ahogy a Liberty megérti a speciális helyzetünket.”

  • Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

    Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

    Lewis Hamilton nem akarja még egyszer átélni az Orosz Nagydíj eseményeit, amikor a Mercedes helycserére utasította a versenyt vezető Valtteri Bottasszal.

    A szocsi futamon a második helyen haladó Hamiltont kényelmetlenül közelről követte az akkor még bajnoki esélyes Sebastian Vettel, a Mercedesnél így a megszerezhető pontok maximalizálása végett arra utasították az élen autózó Bottast, adja át a pozíciót csapattársának. A finn engedelmeskedett, önként kiengedve kezéből egyetlen szezonbeli győzelmi esélyét azon a pályán, ahol egy évvel korábban első győzelmét szerezte, noha Hamilton végső győzelmi különbségének (88 pont Vettellel szemben) ismeretében nem volt igazán szükség erre az extra hét pontra.

    „A szezon ezen szakaszában a csapat úgy volt vele, hogy ‘mindenben biztosra kell mennünk, Lewis annyira elöl van, hogy Valtteri már nem érheti utol, így inkább el kell kezdenünk minden eszközzel bebiztosítani mindkét bajnokságot’” – magyarázta Hamilton. „Sem Valtteri, sem én nem akarunk helycserét a pályán; mindketten élesben akarunk megküzdeni a pozícióért és úgy megszerezni. Azon a hétvégén Valtteri volt a gyorsabb és megérdemelte volna a győzelmet. Nagyon kínos volt; amikor szóltak, hogy Valtteri el fog engedni, nem emlékszem pontosan, mint válaszoltam, de valami olyasmit, hogy ‘csak mondjátok neki, hogy gyorsítson kicsit’. A versenyben talán picivel gyorsabb voltam, de időmérőn abszolút ő volt a jobb. Emlékszem, hogy félrehúzódott és elmentem mellette. A célvonalat átszelve kettős érzéseim voltak: ha a szívemre hallgatok, nem így lett volna vége a futamnak, de az életben néha úgy kell megragadni a pillanatot, ahogy adódik, ki kell használni a lehetőségeket. Ha mindig az érzéseidre hallgatsz, a tervezettől eltérően érhetnek véget a dolgok. A csapat meghozta a döntést, és habár nagyon szerettem volna visszaengedni magam elé, végül kiálltam a csapat döntése mellett. Akkor ez volt a helyes döntés, persze utólag visszatekintve nem volt rá szükség, de csapategység szempontjából nagyon fontos nap volt. Valtteri számára nehéz lehetett, azonban végig tisztelettel közelített a történtekhez és a csapat érdekeit tartotta szem előtt. Nem könnyű az én csapattársamnak lenni, de ezzel egy időben az ő csapattársának sincs könnyű dolga, mert nagyon-nagyon gyors versenyző, aki folyamatosan javul és fejlődik. Már hat éve vagyok ennél a csapatnál, neki csak a második szezonja volt, de ígyis mindent meg kell tennem, hogy legyőzzem. Nagyon remélem, hogy még egyszer nem kerülünk ilyen helyzetbe.”

    A finn érthetően szárnyaszegett hangulatban volt a dobogón, de szükség esetén ismét hasonlóan cselekedne.

    „Akkoriban már nem voltam harcban a bajnoki címért” – ismerte el Bottas. „A konstruktőri még az asztalon volt és Lewisnak volt esélye az egyéni címre, amit végül meg is szerzett. Félre kellett állnom a vezető helyről, amit nehéz volt megemésztenem, de az akkori körülmények között és a pontállás fényében… csapatjátékosnak tartom magam, így a csapat kedvéért megtettem, és a csapat kedvéért ismét megtenném.”

  • Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    A FIA elnöke, Jean Todt látogatást tett Vlagyimir Putyinnál, ajándékba pedig egy olyan sisakot vitt, amelyet aláírt Michael Schumacher is! A tegnapi FIA Gála előtt Szentpéterváron találkoztak, az állami operaházban. Ekkor adta át különleges ajándékát az ismert politikusnak a motorsportok elöljárója. Ez pedig nem más, mint egy kék FIA sisak, amit szoktak használni a biztonságos közlekedési kampányaikban, amelyet aláírt több versenyző is, magyarázta Todt. Felipe Massa és Nico Rosberg is aláírta, de Todt egyszer megállt:

    „Ez pedig Michael Schumacheré.”

    Putyin ennek láthatóan örült, és elárulta Todtnak, hogy mindegyik versenyzőt kedveli azok közül akik aláírták, és köszönetét fejezte ki. Majd így szólt:

    „Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem készíttettem ajándékot Önnek. Most egy kicsit zavarban vagyok. Köszönöm, még egyszer.”

    Todt egyből sietett leszögezni, hogy nem vár cserébe ajándékot:

    „Önnel találkozni, az volt a legjobb ajándék.”

    Putyin, hogy tovább folytassa a beszélgetést, az új szentpétervári motorsport centrumra terelte a szót:

    „Örülnék, ha meglátogatná. Véleményezhetné, javaslatokat tehetne, hogy miképp fejlesszük tovább.”

    Arról Oroszország elnöke nem tudott, hogy Todt ebben már megelőzte: mai program az, hogy meglátogatja a létesítményt a francia. Búcsúzóul ennyit mondott még Putyin:

    „Remélem, hogy a jövőben többször is meglátogat minket.”

    És itt feltehetően nem csak az Orosz Nagydíjra gondolt Szocsiban…

  • Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szergej Szirotkin megerősítette, hogy nem lesz jövőre az F1 rajtrácsán, miután alulmaradt Robert Kubicával szemben a Williamsnél. Az SMP Racing támogatta versenyző idén mutatkozhatott be a királykategóriában, de csak egyetlen pontot szerzett szeptemberben az Olasz Nagydíjon a tizedik helyezésével. A hivatalos bejelentést követően az orosz ezt írta ki a Twitterére:

    „Sajnos, jövőre nem fogok versenyezni a Forma-1-ben. Hosszú és kemény év volt, és nem sikerült minden úgy, ahogy azt akartam, de dolgoztam tovább. Minden energiámat és a szívemet beletettem azért, hogy hogy elérjem azt, amit úgy érzek, hogy megérdemelném. Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben elfogadhatóan dolgoztunk, Köszönöm mindenkinek a támogatást, a bizalmatokat és a kedves szavaitokat. Köszönöm azt a szurkolást, amiben Szocsiban részesítettetek az Orosz Nagydíj alatt, ami igazán megható volt. Végül köszönöm mindenkinek az idei szezont, örökké megmarad az emlékeimben. Köszönök mindent barátaim.”

    Szirotkin tehát az utolsó Forma-1-es rajtjára készül ezen a hétvégén Abu Dhabiban.

  • Oroszország azon van, hogy az F1 jövőre eltörölje a grid girl tilalmat

    Oroszország azon van, hogy az F1 jövőre eltörölje a grid girl tilalmat

    Az Orosz Nagydíj szervezői tárgyaltak a Liberty Mediával annak érdekében, hogy a tiltás ellenére engedélyezzék a „grid girl-ök”, azaz rajtrácslányok jelenlétét a versenyhétvégén.

    A tiltás ellenére elég kiemelkedő szerephet jutottak a lányok az Orosz Nagydíj idején Szocsiban.

    „Szerintem a Liberty Media döntése furcsa és sokakat sokkolt.” – mondta a szocsi verseny szervezője, Szergej Vorobjov a Sport-Expressnek. „Az autóiparhoz régóta társulnak a gyönyörű lányok, és mind a mai napig.”

    „Mi azonnal tárgyalni kezdtünk a Liberty Mediával. Először is biztonsági szempontból, úgy hisszük veszélyes gyerekeket vinni a rajtrácsra. Másodszor az orosz lányok gyönyörűek és látni akarjuk őket az Orosz Nagydíjon.”

    „Más szervezők is támogattak minket, és mikor a Liberty Media vezetői Szocsiba repültek, elkezdődtek a tárgyalások. Számos találkozó után megegyeztünk.”

    „Végül a rajtrácslányok ugyanolyan ruhát viseltek, mint korábban, hogy megmutassuk, mi követjük a hagyományokat. A lányok nagyon aktív szereplői voltak a közvetítésnek és mi is, valamint a Forma-1 vezetősége is örült, hogy lányok és gyerekek is szerepeltek, megfelelő kombináció volt.”

    Vorobjov mindemellett reméli, hogy a Liberty Media 2019-re eltörli a grid girl tilalmat.

    „Januárban lesz egy általános találkozó, melyen minden verseny promóterei részt vesznek és remélem, hogy hallunk majd pár újítást a Liberty Media szemléletmódja kapcsán és lehetnek grid girlök a 2019-es szezonban.”

    „Ha lesz ilyen változás, az nagyrészt Oroszországnak köszönhető.”

  • Häkkinen: Lewis megnyerte a versenyt, de Valtteri a csapatnak nyert

    Häkkinen: Lewis megnyerte a versenyt, de Valtteri a csapatnak nyert

    Az elmúlt hétvégén, az Orosz Nagydíjon, a Mercedes kérésére Valtteri Bottas Lewis Hamiltonnak ajándékozott egy győzelmet, a csapat érdekeiért. Ez persze megannyi ellentétes véleményt szült, és vélhetően téma is lesz ez még egy darabig.

    Az Unibet oldalán vezetett vélemény-blogjában Bottas honfitársa, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is leírta meglátásait a csapatutasítással kapcsolatban.

    „A szezon ezen pontján Lewis az egyetlen Mercedes versenyző, aki meg tudja nyerni az egyéni bajnoki címet, szóval bár emberi oldalról nézve nagyon nehéz elfogadni a döntést, hogy Valtterinek át kellett adnia neki a győzelmet, egyszerűbb azt megérteni, ha üzleti oldalról nézzük a dolgot.” – írta a finn.

    „Valtteri kiváló volt egész hétvégén.”

    „Gyorsabb és konzisztensebb volt, mint Lewis, aki többször is hibázott, és határozottan gyorsabb volt mindkét Ferrarinál.”

    Häkkinen szerint Bottas abszolút megérdemelten nyert volna Szocsiban, ugyanakkor teljesen megérti a Mercedes döntését.

    „Akik azt hiszik, hogy a Mercedes vasárnapi győzelme könnyű volt, és nem volt ok arra, hogy a csapat menedzsmentje megkérje Valtterit arra, hogy adja Lewisnak a győzelmet, azok vizsgálják meg a tényeket.” – javasolja az egykori McLaren-Mercedes versenyző. „A verseny azon pontján nagyon szoros volt a helyzet, és bár Lewis nagyon gyorsan meg tudta előzni Sebastiant, a Mercedesnek szüksége volt rá, hogy Valtterit a két bajnoki esélyes közé tegyék, hogy megvédjék Lewist.”

    Egy személyes esetre is visszaemlékezett Häkkinen ezzel kapcsolatban,

    „Amikor a McLaren-Mercedesnél versenyeztem David Coulthard mellett, a közvetlen riválisunk a Ferrari volt, Michael Schumacherrel és Eddie Irvine-nal. Kemény ellenfelek voltak és ahhoz, hogy megnyerjük az 1998-as és 1999-es világbajnokságot, több alkalommal szükségem volt David támogatására. Meg lett kérve, hogy álljon félre, például Melbourne-ben 1998-ban, mert volt egy egyezségünk, hogy aki vezet majd az első kanyarban, annak kell nyernie, és én utána időt veszítettem a boxban.”

    „Ezek a döntések persze nem teszik boldoggá a másik versenyzőt, de David tudta, hogy mit vártak tőle és mindig elfogadta azt, hiszen ha van egy szerződésed egy csapattal, akkor azt kell tenned, amit a csapat kér. Különben káosz lenne.”

    „A tény, hogy megkérték Valtterit, hogy engedje Lewist nyerni, sokkal inkább azt mutatta, hogy milyen erős Valtteri teljesítménye, semmint azt, hogy gyenge lenne. Végtére is, minden szükségeset megtett a győzelemért és aztán minden elvártat megtette, hogy segítse a csapatot, melynek dolgozik. Hatásos példája volt ez a csapatmunkának, a koncentrációnak és az önzetlen elkötelezettségnek. Lewis ugyan megnyerte a versenyt, de Valtteri nyert a csapatnak.”