Címke: Szlovákia

  • Girolami kórházban kötött ki, Michelisz vezető helyről esett ki Szlovákiában

    Girolami kórházban kötött ki, Michelisz vezető helyről esett ki Szlovákiában

    A Hyundai és Michelisz visszatért a WTCR élmezőnyébe, de most mindenki a második futamon nagyot bukó Girolami felépüléséért izgul inkább.

    Első futam

    Az első verseny változó körülmények között indult, így a gumiválasztás határozta meg a pilóták tempóját.

    Ugyan Nick Catsburg elment mellette, Nathanael Berthon hamar visszaszerezte a vezetést, és onnantól kezdve nem engedte el. Mögé Tarquini zárkózott fel másodiknak, a dobogó pedig Jean-Karl Vernay-jel lett teljes.

    A negyedik helyen Girolami haladt csapattársa, Guerrieri előtt. A csapat azt mondta neki, nem kell aggódnia, hiszen a bajnokság érdekében őt részesítik előnyben. Az utolsó körben azonban a tavalyi második helyezett mégis elment a bajnokságban jobban álló honfitársa mellett, ezzel megbontva a hondások egységét.

    Michelisz tizedik lett, a hetedikről rajtolva, de nem járt olyan rosszul, mint Catsburg, aki a túlmelegedő hátső esőgumik miatt az élről csúszott vissza a pontzónán kívülre. Tassi végzett a bajnoki címvédő mögött, legjobb Zengősként pedig Azcona végzett nyolcadik helyen.

    Girolami & Guerrieri, Honda, WTCR, racingline.hu
    Girolami & Guerrieri, a két argentin hondás, Fotó: David Noels / DPPI

    Második futam

    A második versenyre sem csitultak el az indulatok, és nem múlt el az Audi fölénye sem, ugyanis Berthon csapattársa, a veterán Tom Coronel állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

    A holland Guerrierivel csatázott nagyot az élen, de végül Comtoyou egy-kettő lett a vége, amit az újonc Gilles Magnus egészített ki.

    Az utolsó körben Jean-Karl Vernay a negyedik helyért küzdve Girolamival ütközött, utóbbi nagy sebességgel csapódott a szalagkorlátnak. Kórházba is szállították, ami véget vetett a hétvégéjének, nem indulhatott a harmadik futamon.

    „Néstor Girolamit kivizsgálásra vitték a pályakórházba. Bebu jól van, de további előzetes vizsgálatok miatt egy helyi kórházba szállították át.” – olvasható a Honda közleményében.

    Ami a magyar kontingenst illeti, Michelisz hetedikként zárt, Tassi kiesett, a Zengősök közül meg Azcona és Boldizs szerzett pontot a ötödik, illetve 13. helyen.

    Harmadik futam

    Ezt követte a harmadik verseny, amit a magyar címvédő a második helyről kezdhetett meg. Ő jött el a legjobban a rajttól, de egy Vernaytől kapott érintésnek köszönhetően visszaesett egészen a 14. helyre. Így pedig a márkatárs, Nick Catsburg került az élre.

    A mezőny hátsó végében a pontversenyben élen álló Ehrlacher keveredett nehéz helyzetbe, mert nyomás alá helyezte őt a visszatérő Comte, illetve a szabadkártyás Fulín. Nagybátyja, Muller a segítségére sietett és hátvédként szolgált rokona számára, de a fölzárkózó Michelisz végül mindkettejük mellett el tudott menni, és így tizedik lett.

    Catsburg mögött a balhés Vernay, és a második dobogóját szerző Berthon futott be a célba. Coronel hatodik helyével felzárkózott Ehrlacherre a bajnokságban, de tőle nincs messze Vernay sem.

    A bajnokság állása Szlovákia után:

    # Pilóta Márka Csapat Pontok
    1 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co Cyan 112 0
    2 ?? Tom Coronel Audi Comtoyou 92 -20
    3 ?? Jean-Karl Vernay Alfa Romeo Mulsanne 89 -23
    4 ?? Esteban Guerrieri Honda Münnich 79 -33
    5 ?? Gilles Magnus Audi Comtoyou 78 -34
    6 ?? Nathanael Berthon Audi Comtoyou 74 -38
    7 ?? Yvan Muller Lync&Co Cyan 73 -39
    8 ?? Nestor Girolami Honda Münnich 72 -40
    9 ?? Thed Björk Lync&Co Cyan 64 -48
    10 ?? Nick Catsburg Hyundai Engstler 52 -60
    11 ?? Mikel Azcona Cupra Zengő 49 -63
    12 ?? Santiago Urrutia Lync&Co Cyan 48 -64
    13 ?? Attila Tassi Honda Münnich 43 -69
    14 ?? Norbert Michelisz Hyundai BRC 38 -74
    15 ?? Gabriele Tarquini Hyundai BRC 25 -87
    16 ?? Tiago Monteiro Honda Münnich 25 -87
    17 ?? Luca Engstler Hyundai Engstler 22 -90
    18 ?? Boldizs Bence Cupra Zengő 13 -99
    19 ?? Aurélien Comte Renault Vukovic 9 -103
    20 ?? Kismarty-Lechner Gábor Cupra Zengő 8 -104
    21 ?? Jack Young Renault Vukovic 0 -112
  • A Hyundai célja, hogy pályára vigye a harcot a címvédésért Szlovákiában

    A Hyundai célja, hogy pályára vigye a harcot a címvédésért Szlovákiában

    A Hyundai csapatai, a BRC és az Engstler vissza fognak térni a pályára a hétvégén esedékes WTCR fordulóban Szlovákiában, azok után, hogy visszaléptek a nürburgringi hétvégétől.

    A célunk egyértelműen az, hogy a címvédésért folyó harcot visszavigyük a pályára a szlovákiai versenyen.” – mondta Gabrielle Rizzo a BRC csapatfőnöke.

    „Hisszük, hogy megmutathatjuk mit tud a Hyundai i30 N TCR a Slovákia Ringen, ahol mindig is nagyon erősek voltunk.”

    A csapat pilótáinak pocsék szezonkezdetük volt, a regnáló világkupagyőztessel, Michelisz Norberttel a fedélzeten a legjobb márkabéli az összetettben, a 14. helyet foglalja el, mindössze 13 ponttal.

    „Már a szezon közepe felé haladunk, így innentől kezdve minden versenyből ki kell hoznunk a maximumot, hiszen minden pontnak komoly súlya van.” – mondta Rizzo.

    A Hyundai pilótái gyári súlyon mehetnek majd, míg a Lynk & Co pilótáinak 40 kg plusz súlyt raknak majd autóikba, és a hasmagasságukat is 10 mm-el feljebb kell majd állítaniuk. A Honda 50 kg-al lesz nehezebb, míg az Audi pilótáinak plusz 50 kg-al kell majd megbirkózniuk.