Címke: Szingapúri Nagydíj

  • Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Carlos Sainz nagyban hozzájárult vasárnap a szerződéshosszabbításához, addig Charles Leclerc küszködik az autójával.

    A spanyol versenyző Monzában is megszerezte a pole pozíciót, sőt 16 kör erejéig még a versenyt vezette. Ám akkor még Max Verstappen és a Red Bull visszavette az uralmat. Szingapúrban viszont fordult a kocka, a Bikák szenvedtek, míg a Ferrari továbbra is jó teljesítményt nyújtott a 29 éves pilótával.

    Tegnap a Scuderia versenyzője szerezte meg a győzelmet, és ezzel egy jókora löketet adott a szerződéshosszabbításának. A vörösök első sorban a monacói kontraktusára koncentráltak, de könnyen lehet, hogy Sainz teljesítmény felrúgta a hierarchiát, és ugyanolyan fontossá tette a maradását, mint Leclerc.

    A versenyt követően a spanyol elmagyarázta, mi vezetett odáig, hogy jobban kezdte a második szezont csapattársánál:

    „A nyári szünet során mindig több időnk van arra, hogy találkozzunk a mérnökökkel, és megbeszéljük mi vált be, és mi az ami nem működik. Ezért is léphettünk előre az elmúlt versenyeken, és remélhetőleg az év végéig sikerül megőriznünk ezt a formát. Szeretnénk az elkövetkezendő szezont versenyképesebb autóval kezdeni” – nyilatkozta Sainz.

    Leclerc elismerte, hogy a szezon második felében küszködött az autójával, és egyelőre nincs meg az összhang közte és versenygépe között. Mindaddig Frédéric Vasseur az „elszabadult” spanyolt dicsérte, akinek hozzáállása más, mint a monacói:

    „Nem vagyok meglepve azon, hogy Carlos (Sainz) milyen jól vezetett itt, az összes edzésen a legjobbak között volt. Nem hiszem, hogy van olyan versenyző, aki az utolsó 10 kört okosabban menedzselte volna. A hétvégére való mentális felkészülést jobban csinálja, de a fő különbség a két versenyző között az, hogy Sainz már az első szabadedzés első körétől ott van. Ez sokat, segít, de apró részletekről beszélünk az attitűdjük tekintetétben.”

  • Hamiltonnak van egy elmélete arról, miért esett vissza a Red Bull

    Hamiltonnak van egy elmélete arról, miért esett vissza a Red Bull

    Lewis Hamilton biztos válaszokkal nem tudott szolgálni, ám egy elmélete van arról, hogy mi okozta a Red Bull visszaesését.

    A Forma-1-es közösség pénteken még az osztrák csapat újabb sikerét prognosztizálta, sőt még szombaton sem akarta mindenki elhinni, hogy fülön csípték a többiek a Bikákat. Ám a regnáló bajnok istálló nem tudott a győzelem közelébe keveredni, így be kellett érniük a pontszerző helyekkel (Max Verstappen 5. lett, míg Sergio Pérez a büntetése után 8.).

    Az osztrák csapat eltűnése a Ferrari, a McLaren és a Mercedes csatáját hozta, ami a csillagosok szempontjából dráma módon ért véget. A szingapúri éjszakában a Scuderia és wokingi istálló örülhetett igazán, ám a következő futamon ismét visszatérhet a már megszokott forgatókönyv.

    Verstappen, Red Bull
    A Red Bull ezúttal nem állhatott fel a dobogóra – Fotó: Clive Rose Getty Images/Red Bull Content Pool

    A hétszeres világbajnok is úgy véli, hogy Japánban ismét a Red Bull lesz az úr, és ez a visszaesés nem lesz tartós. Sőt, egy elmélete is van azzal kapcsolatban, hogy miért nem volt olyan erős a csapat.

    „Nem igazán tudom, miért voltak lemaradva, de jó látni azt, hogy mások (Ferrari és a McLaren) is képesek ilyen nagy tempót diktálni. A Ferrari felgyorsult, ez egy pozitívum. Ha belegondolunk, ők (Red Bull) nem igazán fejlődtek. A McLaren ide is hozott fejlesztéseket, ahogy mások is folyamatosan viszik az újításokat a helyszínekre. Már a jövő évi autón dolgoznak (Red Bull)… Valamint annyi szélcsatorna idejük sincs, ugye… Valószínűleg az idei autóhoz kapcsolódó idő egy részét felhasználják a jövő évi konstrukciójukhoz. Így biztosan előttünk lesznek. Talán ez lehet az egyik oka. Annyival előttünk járnak, így ők kevesebbet fejlesztették az idei autót. Mindaddig, mi még mindig ott tartunk, hogy az idei versenygépet foltozgatjuk. Meglátjuk mi lesz, az idő majd eldönti” – foglalta össze gondolatait Hamilton.

  • Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Carlos Sainz nagyon gyorsan kapcsolt a futam után is, így még egy esetleges baleset előtt felkapta a trófeát.

    Az intelligens versenyzést prezentáló spanyol megérdemelten szelte át először a célvonalat, így megtörte a Red Bull egyeduralmát az idei szezonban. Egykori csapattársát „maga után húzva” a McLarennek is biztosította a második helyet, míg a frissebb gumikon autózó Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.

    A 29 éves versenyző még a verseny után is előre gondolkodott, ugyanis a csapatünneplés közepette testével védte megszerzett trófeát. A közös kép elkészítése után pukkantak a pezsgős üvegek, és szinte mindenki szaladt a Ferrarinál. Sainz okosan előbb felkapta a kupát, és ölelve futott az alkoholtartalmú ital elől.

    A spanyol tanult a Red Bull hibájából, ugyanis az osztrák istálló Belgiumban az ünneplés során „törte el” Max Verstappen díjját. Ám szerencsére a a Spa-ban kapott trófeát össze tudta rakni a csapat.

    Zsinórban a második hétvégén tört darabokra a Red Bull trófeája

  • Még Verstappen sem akarta elhinni, hogy Russell saját magát tette a falba

    Még Verstappen sem akarta elhinni, hogy Russell saját magát tette a falba

    Max Verstappen nem értette miért került a falba George Russell a Szingapúri Nagydíj utolsó körében.

    Az izgalmas stratégiai csatákkal megfűszerezett vasárnapi versenyt a Ferrari, a McLaren és a Mercedes küzdelme tette igazán látványossá. Az intelligens taktikát alkalmazó Carlos Sainz az utolsó körökben húzta maga után egykori csapattársát, Lando Norrist, így a frissebb abroncsokon érkező George Russellenek és Lewis Hamiltonnak sokkal nehezebb dolga lett.

    Hiába próbálták áthámozni magukat honfitársukon, a spanyol által nyújtott DRS mindkét versenyzőt védte. A véghajrában viszont a 25 éves pilóta elkövetett egy hibát, és így falba tette Mercedesét. Russell kiesett, míg a hétszeres világbajnoknak már nem volt ideje és lendülete támadni az összejátszó párost.

    Mindaddig a Red Bull épp Charles Leclerc-t akarta levadászni, akinek versenyét némileg beáldozta csapata. Miközben a holland közeledett a monacóira, konstatálta, hogy a csillagosok fiatal versenyzője a falba került. Rögtön meg is kérdezte csapatát az esetről:

    „Mi történt Russell-lel?” – tette fel a Red Bullnak a kérdést Verstappen.

    A mérnöke a következő választ adta:

    „A 10-es kanyarban a falba került.”

    Ám a holland továbbra sem tudta elképzelni, hogy a brit hibázott.

    „Szóval, ki által került Russell a falba?”

    Ekkor Christian Horner vette át a szót, és tájékoztatta az érdeklődő versenyzőjét.

    „Saját maga által.”

    Verstappen meglepődve így válaszolt:

    „Oh…oké.”

    Ugyan a Red Bull ezúttal nem került a dobogóra, ám Japánban már szeretnének visszavágni. A kétszeres világbajnok a futam után nevetve meg is jegyezte, Szingapúrt nyugodtan vihették a többiek, de Suzukában már 20 másodperces előnnyel szeretne nyerni.

  • „Carlando” újratöltve – Sainz szerint a Ferrari és a McLaren közösen győzte le a Mercedest

    „Carlando” újratöltve – Sainz szerint a Ferrari és a McLaren közösen győzte le a Mercedest

    Korábbi csapattársi viszonyuk újraéledéséről zengett ódákat Carlos Sainz Lando Norrisszal kapcsolatban a Szingapúri Nagydíj után, kiemelve, hogy bár immár eltérő csapatnál vezetnek, együttműködésük nélkül aligha sikerült volna az első két helyen befejezniük a versenyt.

    A futam utolsó harmadára fordulva úgy tűnt, a Mercedes kezében van a győzelem kulcsa, hiszen a virtuális biztonsági autót kihasználva mindkét pilótájuknak friss közepes keveréket adtak, George Russell és Lewis Hamilton pedig időben fel is ért Norris és Sainz kettősére. Az előrébb álló Russell azonban nem tudott előzni, a támadási pozíciókat remekül semlegesítette Norris, aki olyan közel haladt Sainzhoz, hogy felnyithatta a hátsó szárnyat védekezésként. A spanyol saját taktikai ötlete volt a verseny megnyeréséhez, hogy közel engedi magához a britet, aki ezzel számára is védelmet nyújthatott.

    „Nem volt szükségem arra, hogy a csapat javasolja – mondta a győztes Sainz a Sky Sportsnak. – Nagyjából éreztem, milyen a tempóm Landóhoz képest, és tudtam, mennyire nehéz itt előzni. Tudtam, hogy ha George és Lewis megelőzik őt, akkor valószínűleg én is könnyű préda leszek nekik, ezért szükségem volt arra, hogy a lehető legtovább tartsa magát.”

    A nagyot hibázó Russell úgy érzi, fél autóhosszra volt a győzelemtől

    „Egy kicsit mindig lelassítottam a 7-es kanyar előtt, hogy felnyithassa a DRS-t és védekezni tudjon, ezzel pedig én is kézben tarthattam a versenyem. Nem volt könnyű mutatvány, hiszen ezáltal magamat is veszélynek tettem ki, és tudtam, hogy semmilyen hibát nem követhetek el, de ezt a stratégiát választottam, és örülök, hogy működött.”

    Sainz és Norris 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak a McLarennél, amely során híresen jó viszony alakult ki közöttük, s nevük összeolvasztásával Carlando fantázianéven kezdte el őket emlegetni a sajtó, valamint ők is így hivatkoztak magukra. Bár most már két rivális, a győzelemért harcoló csapatot képviseltek, Sainz szerint mindkettőjüknek előnyére vált ez a meg nem beszélt csapatmunka.

    „Azt hiszem, egymásnak kell fizetnünk egy italt. Azáltal, hogy DRS-t adtam neki, megmentettem a második helyét, ő pedig azáltal, hogy ilyen remekül védekezett Russell-lel szemben, segített nekem az első hely megtartásában. Igazi Carlando-pillanat volt ez, és nagyszerű sztori, hogy a McLaren és a Ferrari hozta ezt össze” – mondta Sainz.

    Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Bár a spanyol pilótáé lett a megtiszteltetés, hogy megszakítsa a Szingapúr előtt minden 2023-as futamot megnyerő Red Bull nyomasztó uralmát, nem kezdett el reménykedni abban, hogy ezzel megfordulhatnak a szezon trendjei.

    „Nem fogok meglepődni, ha ezután megnyerik a szezon hátralévő versenyeit. Szingapúr lehetőséget adott számunkra, amivel élni tudtunk. De továbbra is azt hiszem, hogy a Red Bullt nagyon nagyon nagyon nehéz lesz legyőzni” – fogalmazott az immár kétszeres futamgyőztes Sainz.

  • Az utolsó helyen befutó Alonso szerint jobb, hogy egyszerre sújtotta őt az összes sorscsapás

    Az utolsó helyen befutó Alonso szerint jobb, hogy egyszerre sújtotta őt az összes sorscsapás

    Nemcsak Max Verstappen, de Fernando Alonso számára is véget ért egy fontos sorozat a Szingapúri Nagydíjon, hiszen az Aston Martin spanyol pilótája idén először nem szerzett pontot egy futamon. Felsorolni is nehéz, mennyi nehézség sújtotta őt és a csapatot.

    Lance Stroll szombati balesetéből adódó fájdalmai nyomán az Aston Martin csak egy autóval vágott neki a Szingapúri Nagydíjnak, de Alonsónak sem lehettek túl magas elvárásai vasárnapra a 7. rajthelyről. A spanyol a futam első harmadában még tartotta magát a hatodik pozícióban, ezt követően azonban sorra érték őt a különféle problémák.

    A kerékcseréje előtt túl nagy tempóval érkezett a bokszbejárathoz, így áthajtott az azt a pályától elválasztó vonalon, amiért öt másodperces időbüntetést kapott. Később a küszködő Sergio Pérez megelőzésével is meggyűlt a baja, és ehelyett Esteban Ocon tudta kicselezni őt, miközben a spanyol egyre többet panaszkodott az autó nehéz vezethetőségére.

    https://twitter.com/giFFormula1/status/1703388890239795209

    Egy második bokszkiállás taktikai előnyében is hiába bízott a csapat, hiszen a hátsó emelő problémája miatt Alonso a kelleténél közel húsz másodperccel tovább várakozott a bokszban, majd a futam hajrájában még meg is pördült a pályán.

    Mindezek eredményeként a kétszeres világbajnok a 15. helyen befutva az utolsó célba érkező lett azon a futamon, amelyen egyébként egy rekordot is beállított, hiszen ő lett az első pilóta az F1 történetében, aki teljesítette 100 000. versenykilométerét. Ennél többet számít azonban, hogy az eddig stabilitásával kitűnő Alonso idén először nem szerzett pontot egy futamon, s az egyéni tabellán is elveszítette a szezonkezdet óta birtokolt harmadik helyet Lewis Hamiltonnal szemben.

    „Ez egy rendkívül kemény este volt, amely során ami csak félresikerülhetett, az félre is sikerült számunkra. De jobb, hogy az összes egyszerre történt, és ne feledjük, hogy ez volt a szezon során az első olyan futamunk, amelyen nem szereztünk pontot” – összegezte napját a spanyol.

    „Nagy reményekkel érkeztünk Szingapúrba, de a pálya egészen rendkívüli kihívásokat tartogat, ahol a tempót elsősorban a gumik hőmérséklete határozza meg, mi pedig talán egy kicsit túl keményen bántunk velük.”

    „Számos dolgot ki kell vizsgálnunk ez a hétvége után. Jobbnak kell lennünk. De felejtsük is el ezt a hétvégét, és koncentráljunk a következőre, Szuzukára.”

  • Leclerc nem élvezte, de elfogadta Sainz segédjének a szerepét

    Leclerc nem élvezte, de elfogadta Sainz segédjének a szerepét

    A jó csapatmunkát kulcsfontosságúnak tartotta Charles Leclerc ahhoz, hogy a Ferrari Carlos Sainz révén meg tudta szerezni idei első futamgyőzelmét a Szingapúri Nagydíjon. A monacói tudja, magában kell keresnie annak okát, hogy miért nem lehetett ő a vasárnapi kedvezményezett.

    Leclerc egyedüliként a lágy keverékű gumikon kezdte meg a versenyt a rajtrács harmadik helyéről, amivel sikerült is megvalósítania a Ferrari reményét, vagyis elcsente a második pozíciót George Russell elől a startnál. A Mercedes azonban hamarosan felismerte, hogy a Ferrari kész beáldozni a csapattársától szándékosan néhány másodperccel leszakadó monacói pilóta eredményét Sainz stabilabb vezetése érdekében, erről a fejleményről pedig a mérnöke tájékoztatta is Russellt.

    Leclerc végül tisztes távolságban a negyedik helyen ért célba a dobogón végző hármas mögött, és a Sky Sportsnak nyilatkozva el is ismerte, hogy a rajttól kezdve csapattársa érdekében kellett dolgoznia – amit végül csak az első etapban tudott megtenni.

    Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    „Tudtam, hogy ez a verseny nehéz lesz számomra, mivel az első etapom arról szólt, hogy próbáljam védeni Carlost, kicsit leszakadva tőle. Aztán a biztonsági autó miatt egyszerre kellett kiállnunk, de nekem várnom kellett a forgalom miatt, így három helyezést is buktam, ami eléggé visszavetett minket. Küszködtem a gumikkal is, és tudtam, hogy onnantól kemény verseny vár rám” – mondta Leclerc.

    „De az első etap szép csapatmunka volt, az pedig rajtam múlt, hogy szombaton nem végeztem elég jó munkát, amivel elérhettem volna, hogy ma másmilyen helyzetben legyek.”

    Sainz győzelmével a Ferrari lett az a csapat, amelynek sikerült megállítania a Red Bull idei sikersorozatát, ráadásul a Scuderia elkerülte, hogy 2020 és 2021 után nem sokkal egy újabb szezont kelljen nyeretlenül zárnia. Leclerc azért elismerte, bánja, hogy nem neki sikerült visszajuttatnia a Ferrarit a dobogó tetejére.

    „Sokat jelent számunkra ez a siker, különösen annak fényében, hogy mennyit dolgoztunk azon, hogy javuljon a teljesítményünk a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon. Egyúttal persze a csalódottságomat sem tudom elrejteni, hiszen szerettem volna jobb eredménnyel zárni, de ez nagyrészt a tegnapi eredményemen múlt. De végül sikerült jól kiviteleznünk a versenyt, hiszen Carlos megszerezte a győzelmet, ami nagyszerű jutalom az egész csapatnak” – mondta a monacói, aki továbbra is a hatodik helyen áll az egyéni tabellán, ám immár 19 pontos hátrányban a karrierje második győzelmét szerző Sainz mögött.

  • Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Elképesztő izgalmakat hozott a Szingapúri Nagydíj. Az első négy pilóta között az utolsó kör végéig kiélezett volt a harc, de Carlos Sainz végül az okos versenyzésének köszönhetően rajt-cél győzelmet tudott aratni.

    Sainz a nyári szünetet követően elkapta a fonalat, ugyanos Monzában is pole-t tudott szerezni, de ott a két Red Bull meg tudta őt előzni, és csak a 3. helyen ért célba. Szingapúrban ismét sikerült megszereznie az első rajtkockát, de ezúttal nem engedett belőle, és egy hibátlan versenyzést követően jól megérdemelten szelhette át elsőnek a célvonalat a 62 körös futam végén.

    Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    „Hihetetlen érzés egy elképesztő hétvégét követően – nyilatkozta Sainz a második F1-es győzelmét követően. – Szeretném megköszönni a Ferrari összes munkatársának az erőfeszítését, hogy ezt meg tudtuk fordítani, és képesek voltunk futam nyerni idén. Nem volt egyszerű, de mindent jól csináltunk, amit kellett, és elhoztuk az első helyet. Biztos vagyok abban, hogy Olaszországban most büszkék ránk az emberek.”

    „Minden a jó gumikezelésről szólt, mert az autó miatt vannak határaink. A kitűzött célt teljesíteni kellett, mert tudtam, hogy a kelleténél hosszabb ideig leszünk a keményeken, mert a biztonsági autó miatt hamarabb kellett kiállnunk. Szoros volt a végén, Landónak DRS-t kellett adnom, [hogy maga mögött tartsa a Mercedeseket,] és ez végül működött, meg tudtuk nyerni a futamot.”

    „Végig irányítottam a futamot, jól kezeltem a helyzeteket. Nyilván, néha nyomás alatt mentem, és akár hibázhattam volna is, de ez a legjobb érzés, amikor hazahoztam az autót. Nagyon boldog vagyok most.”

    Norrisnak sem volt egyszerű a dolga, ugyanis a használt kemény Pirelliken kellett maga mögött tartania frissebb közepeseken érkező Mercedeseket. A brit pilóta végül sikerrel járt, de nem felejtette el megköszönni az egykori csapattársátóól kapott szivességet.

    „Kemény verseny volt, de Carlos a végén nagyon kedves volt – viccelődött Norris a leintést követően. – Segített, hogy DRS-t kapjak, és cserébe ezzel én is segítettem neki. Amikor a Mercedesek kiálltak, tudtuk, hogy nehéz feladat előtt állunk, de képesek voltunk magunk mögött tartani őket, itt vagyok a második helyen, és ennek nagyon örülök.”

    „Én is nekimentem a falnak az utolsó körben, szóval lehet, hogy lemásolt – utalt a McLaren pilótája George Russellre, aki szintén falazott, és emiatt esett ki a futamból. – Jó pontokat szereztünk ma, Oscar [Piastri] is jól ment ma. Carlos, Charles [Leclerc], Lewis és George, ma végig nyomtuk közösen egymást.”

    Hamilton egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett a 3. helye kapcsán. A hétszeres világbajnok Russell mögött nem tudott előzéssel próbálkozni, és miután a csapattársa kiesett az utolsó körben, már mindegy volt. Nagy kérdés, hogy ha Hamilton lett volt elöl a két Mercedes közül, meg bírta volna-e előzni Norrist és Sainzot.

    „Első körben szeretnék gratulálni Carlosnak és Landónak, remek munkát végeztek ma, és működött a taktikájuk – fogalmazott Hamilton. – Kockáztattunk, más fajta gumistratégiát alkalmaztunk az időmérőre is. Szerintem a két kiállás volt ma a jó, a csapat jó munkát is végzett, hogy ilyen jó pozícióban versenyezhettünk.”

    „Kár az első kanyarban történtekért, és George-ért, mert nagyon keményen nyomtuk, hogy utolérjük a többieket. Biztos vagyok benne, hogy George erősebben fog visszatérni, mert az egész hétvégén remekül versenyzett.”

  • Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    Őrületes befutót hozott a Szingapúri Nagydíj három csapat négy pilótája között. Bár a futam alakulása a Mercedes kezére játszott, George Russell a nagy esély helyett a falba csapta autóját az utolsó körben, Carlos Sainz pedig hősies védekezéssel és Lando Norris segítésével behúzta az első olyan győzelmet 2023-ban, ami nem a Red Bullé lett!

    Miután Lance Stroll a szombati balesetét követően saját fájdalmai és az autóra váró komoly szerelési munkálatok miatt nem állt fel a rajtrácsra, 19 versenyzőből álló mezőny készült a 14. Szingapúri Nagydíj rajtjára – amelynek élén Carlos Sainz állt, míg a szezont uraló Max Verstappen a 11. helyről várta a piros lámpák kialvását a Red Bull idei leggyengébb pályáján.

    A gumiválasztást illetően két érdekes döntés tűnt ki a zömmel közepes keveréken rajtoló tömegből. Charles Leclerc lágyakat választott a harmadik helyen, míg a két Red Bull hosszú első etappal számolva kemény keverékkel szerelték fel a mezőny közepén.

    A Ferrari elérte azt, amit Leclerc taktikájától remélt: a monacói jobb rajtot tudott venni George Russellnél, ezzel átvette a második helyet Sainz mögött. Lewis Hamilton szerzett még két pozíciót, ám azt szabálytalanul, az első kanyar levágásával tette, így előbb csapattársát, majd a McLaren protestálása után Lando Norrist is vissza kellett engednie maga elé.

    Az élen a két Ferrari diktálta a tempót, méghozzá meglehetősen lassan: a verseny első harmadában hosszú időn át szinte mindenki 1:40-es köröket futott, így nem szóródott túlságosan szét a mezőny – egy korai bokszkiállással mindenki a mezőny végén rekedést kockáztatta volna, miközben Leclerc is igyekezett néhány másodperccel lemaradni csapattársa mögött, ezzel védve őt bármilyen jellegű támadástól. Verstappen a 8. helynél nem jutott előrébb a 20. körig.

    Ekkor változtatta meg a verseny komplexitását a 8-as kanyarban a falnak koccanó Logan Sargeant. A Williams tovább tudott haladni, ám első vezetőszárnya beszorult az autó alá, menet közben pedig további darabok váltak le róla. Ez elég indíttatás volt a versenyirányításnak ahhoz, hogy elrendelje a biztonsági autó bevetését.

    A kemény gumikon rajtolóknak még túl korai volt ez a pillanat a cseréhez, a többiek azonban a bokszba hajtottak. Sainz megtartotta a vezetést, Leclerc viszont talán túlságosan is lemaradt mögötte, hogy a Ferrari kivitelezni tudja a dupla kiállást, s mivel várakoznia kellett a forgalom miatt, Russell és Norris is elé került.

    A Red Bullnak a lehető legrosszabbkor jött a safety car: Verstappen és Pérez ugyan előreugrott a 2. és a 4. helyre, ám használtabb gumijaik miatt az újraindítást követő első körökben az élmezőny tagjai sorra megelőzték őket – az olykor látványos csaták során pedig Hamilton is nyert egy pozíciót Leclerc-rel szemben.

    Sainz továbbra is okosan tartotta 1:39 környékén a tempót, s bár a Russell, Norris, Hamilton trió felcsoportosult mögötte, előzési manőverbe senki sem tudott kezdeni.

    Az egyre látványosabban csúszkáló Red Bullok a 40. és a 41. körben álltak ki a bokszba közepes keverékekért, amit követően a 15. és a 18. helyre tértek vissza. A futam utolsó harmadába érkezve azonban újabb változó került az egyenletbe. A nem sokkal korábban Fernando Alonsót megelőző Esteban Ocon alatt megállt az Alpine, a pilóta pedig a bokszkijárat elé parkolta azt le.

    Erre virtuális biztonsági autó volt a válasz a versenyirányítástól, a többieknél eggyel több szett közepes keveréket megspóroló Mercedes pedig éppen egy ilyen fejleményre várt, hiszen 2. és 4. helyen álló pilótáikat kihívta a friss gumikért, s más nem követte őket a bokszba a közvetlen ellenfeleik közül. Russell és Hamilton a 4. és az 5. helyre tért vissza 15-20 másodperces hátránnyal, s rögtön körönként másfél másodpercet hozva közeledtek az élen álló, és ekkor már sietni kénytelen Sainz, Norris, Leclerc trióra.

    Russell és Hamilton az 54. körben megelőzték Leclerc-t. Az utolsó öt körbe érve már csak öt másodperc választotta el az első négy helyezettet, ami régen látott izgalmas végjátékot ígért a győzelemért.

    Az 59. körben megkezdték Norris támadását, aki kitartóan ellenállt, köszönhetően a Sainz által számára szándékosan biztosított DRS-nek, miközben a hátrébb lévő Hamilton tűnt agilisebbnek Russellnél.

    Sainz és Norris kitartott az élen az utolsó kör megkezdésére is, Russell pedig túlerőltette a végét, ugyanis hibázott, a 10-es kanyar előtt érintőre vette a korlátot és a szemközti falba fúródott a Mercedesszel, ezzel eldobva a harmadik helyet.

    Pozícióját Hamilton örökölte meg, akinek viszont már nem volt ideje a támadáshoz: Carlos Sainz és a Ferrari nyerték a Szingapúri Nagydíjat, ezzel a 2023-as szezon első nem Red Bull-os futamgyőztese lettek, véget vetve a csapat 15-ös és Verstappen 10-es győzelmi sorozatának. Norris a második, Hamilton még dobogós, mögöttük jelentős lemaradással futott be Leclerc, míg Verstappen a végén felkapaszkodott az ötödik helyig, ám ez lett az első alkalom a szezonban, amikor a vb-cím várományosa nem végzett a dobogón.

    Remek hatodik hellyel zárt Gasly, aki mögött Piastri és Pérez végzett. Liam Lawson harmadik F1-es futamán a 9. hellyel megszerezte első pontjait és az AlphaTauri idei legjobb eredményét, és Kevin Magnussen is ki tudott még hozni egy pontot a Haas erős rajthelyezéséből.

    A Szingapúri Nagydíj végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:46:37.418 62
    2 Lando Norris McLaren/Mercedes 0.812 62
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1.269 62
    4 Charles Leclerc Ferrari 21.177 62
    5 Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 21.441 62
    6 Pierre Gasly Alpine/Renault 38.441 62
    7 Oscar Piastri McLaren/Mercedes 41.479 62
    8 Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 59.534 62
    9 Liam Lawson AlphaTauri/Honda RBPT 1:05.918 62
    10 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:12.116 62
    11 Alexander Albon Williams/Mercedes 1:13.417 62
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo/Ferrari 1:23.649 62
    13 Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1:26.201 62
    14 Logan Sargeant Williams/Mercedes 1:26.889 62
    15 Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1:27.603 62
    16 George Russell Mercedes 61
    Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 51
    Esteban Ocon Alpine/Renault 42
    Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda RBPT 0

     

  • Lawson Verstappent kiütve jutott be a Q3-ba, mégsem elégedett

    Lawson Verstappent kiütve jutott be a Q3-ba, mégsem elégedett

    Liam Lawson zseniális időmérő edzést zárt tegnap Szingapúrban. Az új-zélandi pilóta képes volt a Q3-ba repíteni az AlphaTaurit, ráadásul ehhez a bravúrhoz a bajnoki éllovas Max Verstappent kellett kiejtenie.

    Lawson csupán Daniel Ricciardo Zandvoortban elszenvedett csuklótörése miatt kapott lehetőséget az AlphaTauriban, de egyelőre nagyon is meghálálja Dr. Helmut Markóék bizalmát.

    Sainzé a pole Szingapúrban, a Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak

    Lawson Hollandiában és Monzában is jól teljesített, de a mostani szingapúri időmérőn be tudott jutni a Q3-ba az újításokat hozó AlphaTaurival. Mindezt úgy tette meg, hogy 7 ezredmásodperccel gyorsabb kört autózott Verstappennél, aki így elvérzett a Q2-ben. Az új-zélandi fiatal mindezek ellenére nem volt elégedett a 10. helyével.

    „Eléggé érdekes volt bejutni a Q3-ba, de nem használtuk ki maximális mértékben az előttünk adódó lehetőséget – nyilatkozta Lawson a kvalifikációt követően. – Ennek pedig majd utána kell nézünk. Örülök nagyon a Q3-nak, de akár egy jobb rajthelyet is szerezhettem volna.”

    „Jó volt a mai nap, de a holnapi lesz az igazán fontos. A 10. rajthely nem rossz, de hosszú lesz a futam, és kihívásokban sem lesz hiány. Arra fogunk koncentrálni, hogy kihozzuk a legtöbbet a lehetőségeinkből, és hogy a létező legjobb tempóban autózzunk végig a futam során.”