Címke: Szingapúri Nagydíj

  • Hamilton úgy véli, Senna segítette hozzá tegnapi győzelméhez

    Hamilton úgy véli, Senna segítette hozzá tegnapi győzelméhez

    Szingapúri szerencsés győzelme után Lewis Hamilton elmondta, hogy úgy érezte, hogy Ayrton Senna szelleme segítette őt hozzá a meglepő győzelemre, miközben ezen a versenyen alapvetően nem a Mercedes nem volt az esélyesek között.

    Bár Senna nem a hibáiról ismert, Hamiltonnak verseny közben eszébe jutott a brazil legenda 1988-as monacói esete, mikor vezette a versenyt, ám végül hibázott és kiesett.

    Szingapúrban Hamilton csak az ötödik helyre kvalifikált, és túl jó eredményben nem is reménykedhetett; a Ferrariknak és a Red Bulloknak állt a zászló. Azonban Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Max Verstappen rajtbalesetének köszönhetően hamar az élre került Hamilton, és gyakorlatilag már nem is volt más dolga, mint hiba nélkül végigmenni a versenyen. Ez pedig nem olyan sima ügy egy esti, – kezdetben – esős versenyen. Hamilton szerint Senna segítette őt a futam során.

    „Monacóban ő állt az élen, mikor eltalálta a falat. És ez mindig eszembe jut és arra figyelmeztet, hogy én nehogy így járjak. Van már ilyen tapasztalatom, de megtanultam a leckét, és ez mindig eszembe jut, majdnem olyan, mintha ő (Senna) beszélne hozzám, hogy maradjak koncentrált és maradjak egyben.” – mesélte Lewis.

  • Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Mondhatni pukizó-versennyel oldották fel a dobogós versenyzők a Szingapúri Nagydíj feszült hangulatát, a futam utáni sajtótájékoztatón. Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas alig tudták abbahagyni a röhögést, miután a Red Bull versenyzője eleresztett egy galambot.

    A vihorászás közepette Bottasnak kellett volna kezdeni a verseny összefoglalását, anyanyelvén, finnül, de az csak kuncogni tudott és közölte, hogy bocs, de „ez a srác mellettem épp most fingott”.

    Mire Hamilton reagált: „Mind egy kicsit gázosak vagyunk most.”

    Később pedig Ricciardo is hozzáfűzte a magáét: „Úgy érzem, az itteni csatánk nagyobb volt, mint a pályán. A magunk módján beatboxolunk.”

  • Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

    Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

    Carlos Sainz a futam közben „nem hitte volna”, hogy végül a negyedik helyen fogja befejezni a Szingapúri Nagydíjat.

    A mezőny fiatalabbik spanyolja a tizedik helyről várta a szingapúri verseny rajtját, azonban a lefulladásgátló közbelépése miatt rosszul indult el. Ezt követően a verseny nagy részét kénytelen volt védekezéssel tölteni egyedüliként szuperlágyon a sok ultralágyas ellenfél sűrűjében, ám lassan elkezdte előrelopni magát, a negyedik helyet (karrierje eddigi legjobb eredményét) pedig Nico Hülkenberg kiesésével örökölte meg.

    „Ezt az eredményt tényleg megérdemeltük, minden alkalommal jó döntéseket hoztunk” – dicsérte a Toro Rossót Sainz. „Voltak bonyolultabb momentumok, mint például amikor használt intereken kellett feltartanom a mögöttem friss intereken érkezőket. Aztán amikor mindenki más az ultrákon volt, én a szuperlágyakat választottam, így nagyon keményen kellett védekeznem a nálunk egy másodperccel gyorsabb keveréken lévő emberek ellen. Ezután különféle dolgok történtek, megelőztünk néhány embert és a negyedik helyen értünk célba, ami hihetetlen és teljességgel elképzelhetetlen volt.”

    Sainz jelenleg az összetettbeli kilencedik hely büszke tulajdonosa a maga 48 pontjával, a szingapúri versenyt pedig karrierje egyik fordulópontjának tekinti.

    „Nagyon fontos nap ez a mai” – mondta a spanyol a futamot követően. „Sportolói karrierem egyik legfontosabbika, és nagyon-nagyon elégedett vagyok. Sokkal nehezebb futam volt annál, mint amit elképzelni tudtok: Checo volt mögöttem ultralágyakon és Hülkenberg a friss gumikon, az egész versenyem abból állt, hogy a tükröt ellenőrizgettem és próbáltam nem hibázni. Tudtam, hogy az enyémnél jobb tempójuk van, de még így is előttük végeztünk. Sokkal nehezebb volt, mint amilyennek kívülről tűnhetett.”

    Még így is vegyült kis üröm az örömbe, a Toro Rossónak ugyanis ki kell majd vizsgálnia, mi romlott el a rajtnál.

    „Nem tudom, mi történt” – adta elő a történteket a saját szempontjából Sainz. „Elemeznem kell majd az eseményeket, mert amint kiengedtem a kuplungot, működésbe lépett a lefulladásgátló. Nem tudom, emberi mulasztás történt-e vagy valami más, de meg kell vizsgálnunk. Nyugodt maradtam, mert tudtam, hogy hosszú lesz a verseny. Amint megtudtam, hogy a jó gumit választottam (vagyis amikor mondták nekem, hogy Hamilton is ezen van), megjött az önbizalmam, hogy nem csak én vagyok az intereken.”

  • Hamilton a rajongókat is meggyőzte tegnap

    Hamilton a rajongókat is meggyőzte tegnap

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Szingapúri Nagydíjon azonban az 5. helyről rajtoló futamgyőztes, Lewis Hamilton kapta meg ezt a „címet”!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Szingapúri Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Olasz Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Alonso azért még humoránál van

    Alonso azért még humoránál van

    Miután az élen Vettel, Verstappen és Räikkönen épp kiütötték egymást a Szingapúri Nagydíj rajtjánál, Fernando Alonso előre osont, és akár nagyszerű versenye is lehetett volna, ha el nem találják őt is. Ennek következtében pár körrel később neki is fel kellett adnia a versenyt.

    Úgy fest azonban, hogy a spanyol versenyző ennek ellenére humoránál van. A futam után Instagramon osztott meg egy fotót, melyen autója az ütközés következtében épp a levegőben, s felhívta a figyelmet a háttérben lévő reklámra: Singapore Airlines.

    https://www.instagram.com/p/BZJWyx-F7p3/

     

  • Horner szemészetre küldené a Verstappent hibáztatókat

    Horner szemészetre küldené a Verstappent hibáztatókat

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke nem érti azokat, akik úgy gondolják, hogy Max Verstappen hibázott a Szingapúri Nagydíj rajtjánál.

    Nem volt eseménytelen a start: Räikkönen és Verstappen rögtön az első kanyarban, nem sokkal később pedig Vettel is feladni kényszerült Forma-1 történetének első esős körülmények között rendezett éjszakai versenyét.

    A Ferrari nyilvánvalóan csalódott volt a nullázást illetően, hivatalos twitter csatornájukon a következőt írták: „Verstappen kiterelte Kimit, aki így nekiütközött Sebastiannak.”

    A Scuderia álláspontjával több korábbi versenyző és a Red Bullt irányító Horner sem ért egyet.

    „Hogy a fenébe gondolhatja valaki ezt…” – utalt Horner a Ferrari teóriájára.

    „Sebastian elég agresszíven terelte az autót balra, Kimi pedig jobbra húzott. Kettejük között volt Max. Tartotta az ívét, eltűnni nem tud.”

    „Akit talán nem látott Seb, az Kimi volt. Nagyon agresszív volt Verstappennel és Kimi is úgyanezt tette a másik oldalról. Az eredményt látjuk…”

    „Aki Verstappent próbálja hibáztatni, annak ellenőriztetni kell a szemeit” – tette hozzá.

  • Senki nem kap büntetést a rajtbaleset miatt

    Senki nem kap büntetést a rajtbaleset miatt

    Esős körülmények között rajtolt ez a Szingapúri Nagydíj. A pole-ban Sebastian Vettellel, mellette Max Verstappen, mögötte Daniel Ricciardo, a negyedik rajtkockában pedig Kimi Räikkönen.

    Räikkönen jól kapta el a rajtot, az első kanyar előtt egymás mellé kerültek hárman: a két Ferrari, köztük Verstappen. A helyezkedés eredménye az lett, hogy a három versenyző összeakadt, mindhármójuk versenye véget ért, ezen felül Fernando Alonso autóját is eltalálták.

    Már verseny alatt vizsgálni kezdték a bírák az esetet, és mindhárom versenyzőt be is hívták meghallgatni. Mostanra döntés is született, egyikük sem kap büntetést, mert úgy ítélték meg, hogy egyiküket sem lehet egyértelműen felelőssé tenni a balesetért.

    „A 7-es autó (Räikkönen) nagyon jól rajtolt, és megpróbálta megelőzni a 33-ast (Verstappen), annak bal oldaláról.” – áll a közleményben. „Ugyanakkor az 5-ös autó (Vettel), mely lassabban rajtolt, a pálya bal oldala felé indult, majd a 33-as és 7-es összeütköztek, ebből eredően pedig az 5-ös autót is eltalálták, és végül a 14-est (Alonso) is a következő kanyarban. A baleset után a 7-es, 5-ös, és 33-as autó azonnal kiesett a baleset következtében, míg a 14-es pár körrel később.”

    „A stewardok úgy ítélik, hogy egyik versenyzőt sem lehet egy személyben hibáztatni az incidensért, ezért nem tesznek további lépéseket.”

  • Alonso szerint meg lett volna a dobogó

    Alonso szerint meg lett volna a dobogó

    Fernando Alonso úgy hiszi, hogy a Szingapúri Nagydíjon a győzelemért is harcolhatott volna, ha nem keveredik bele a rajt balesetbe. Majd hozzátette, hogy a dobogó biztosan meg lett volna neki.

    A McLaren versenyzője a nyolcadik helyről várhatta a rajtot, ami fantasztikusan sikerült neki. Az első kanyarhoz érkezve már a harmadik volt, amikor Verstappen és Räikkönen ütközésének az áldozata lett. A Red Bull oldalról találta el a spanyolt, akinek az autója még el is emelkedett az aszfaltról. A pályára még visszatudott jönni, de pár körrel később kénytelen volt feladni a versenyt, mert az autója annyira megsérült.

    A verseny után elmondta, hogy biztos abban, hogy ha nem kerül bele a balesetbe, akkor dobogóra állhatott volna.

    „Az autóm bal oldala teljesen megsérült. Kész csoda volt, hogy nem kellett egyből feladnom a futamot. Pár körrel később aztán mégis ki kellett, hogy álljak, ami elszomorított, hiszen nagy reményekkel vágtunk neki a hétvégének.” – mondta a kiesést követően.

    „Azt gondolom, hogy végig az élmezőnyben tudtam volna autózni, hiszen Hamilton volt előttem az első kanyarban. Ő végig vezette a versenyt, tehát mi is ott lehettünk volna. Amikor motorcsere miatt az utolsó helyről indulunk, akkor senki nem esik ki és mind a húsz autó célba ér. Most elölről rajtolhattunk, az eső is nekünk kedvezett, de most meg történt egy baleset. Szerintem a dobogó az garantált volt, de lehet, hogy még a győzelemért is harcolhattunk volna.” – fejezte ki a csalódottságát Alonso.

    Alonsonak idén egy magyarországi ötödik hely volt a legjobb eredménye. Az interjúban még hozzátette, hogy azért is volt különösen fájó ez a kiesés, mert nagyon erős volt az autó az egész hétvégén.

    „Fájó, mert kiválóan működött az autónk. Ha a rajt utáni első kanyarban a külső ívet választod, és ha egy valaki szélesen fordul, akkor könnyen eltalálhat. Az ilyen szoros helyzetekben általában történik valami. Malajziában majd újra megpróbáljuk.”

  • Hülkenberg rekordot döntött

    Hülkenberg rekordot döntött

    Nico Hülkenberg rekordot döntött a Szingapúri Nagydíjon, bár ez aligha teszi boldoggá.

    Azt a rekordot döntötte meg a Renault német versenyzője, melyet ezidáig Adrian Sutil tartott, azaz ő indult a legtöbb Forma-1-es versenyen úgy, hogy közben egyszer sem sikerült dobogóra állnia. Hülkenberg 129 futamon van már túl dobogós helyezés nélkül…

    Hülkenberg a Szingapúrban műszaki hiba miatt kiesett.

  • Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    A Red Bull fiatalja, Max Verstappen azt állítja, hogy Sebastian Vettel megbüntette magát, amiért a Szingapúri Nagydíj rajtjánál túl sokat kockáztatott, és ezzel elindított egy drámai folyamatot az első körben. Vettel a poleból indult, de Verstappen és csapattársa Kimi Räikkönen is szorongatta őt egyből, pedig a negyedik helyről érkezett. A holland volt a két ferraris között, de ütközött Räikkönennel, aki már a kanyarban így beleszállt Vettelbe, majd a finn már kontrollálhatatlan autója újra ütközött Max Red Bulljával, az egyes kanyarban.

    A sportbírók természetesen vizsgálják az esetet, miközben Verstappen úgy  érzi, hogy Vettel túl agresszív volt.

    „Azt hiszem főleg Sebastian préselt engem egy irányba, talán nem látta Kimit, hogy jön balról, de ez nem kifogás olyasvalakitől, aki a világbajnoki címért harcol. Nem szabad ekkora kockázatot vállalni, hogy valakit ennyire beszorítasz, láthatjuk mi fog történni. Lewis meg csak simán vezeti a versenyt, miközben mi mind kiesünk. Próbáltam a háttérben maradni, láttam, hogy mi fog történni, de a hátsó kerekek szélesebbek mint az elsők, és így már hiába akartam kicsit lemaradni. Aztán eltörött a felfüggesztésem, Kimi autóján meg maradt két kerék. Nem hinném, hogy ez versenybaleset lenne, akkor amikor három autó látja egy ilyen manővernek a kárát. Középen voltam, semmit se csináltam rosszul, csak egy jó rajtot akartam. Meglátjuk mi fog történni, annak azonban örülök, hogy ezúttal nem csak én láttam egy ilyennek a kárát, hanem mindhárman, így egy kicsit most ez mindenkinek fáj legalább.”