Címke: Szingapúri Nagydíj

  • Sajtó: Idén sem lesz Szingapúri Nagydíj!

    Sajtó: Idén sem lesz Szingapúri Nagydíj!

    Lehetséges, hogy a Forma-1 vezetőinek az idei Szingapúri Nagydíjat is le kellett fújnia a térségben uralkodó szigorú COVID-19 szabályozások miatt. A száguldó cirkusz mezőnye már tavaly sem versenyzett a Marina Bayben található utcai pályán és idén is egy új helyszínt kell keresnie a sportág vezetőinek a helyére.

    A hírről először a BBC számolt be, amit nem sokkal később a motorsport.com meg is erősített. Szingapúrban nagyon szigorúak a beutazási szabályok a koronavírus miatt és az ország kormánya nem kíván enyhíteni ezeken még a Forma-1-es verseny miatt sem.

    A Délkelet-Ázsiában található ország minimalizálni szeretné a fertőzések számát és az, hogy több tízezer ember legyen egy helyszínen a verseny alkalmából, ellent mondana  a szabályoknak. A versenyt emiatt kell majd törölni nagy valószínűséggel és így a Kanadai Nagydíjhoz hasonlóan 2020 után feltehetően 2021-ben sem láthatunk majd F1-es autókat Szingapúr utcáin.

    Ha az eredetileg október 3-án megrendezésre kerülő versenyt végérvényesen törölni kell, akkor az komoly fejtörést okozna a sportág vezetőinek, ha pótolni szeretnék a szingapúri helyszínt.

    Szingapúr ugyanis egy tripla hétvége második állomása lenne a tervezettek szerint. Előtte az Olasz Nagydíj szerepel a versenynaptárban szeptember 26-ai dátummal, utána pedig a szeptember 10-ein Orosz Nagydíj. A Japán Nagydíj pedig majd két héttel az orosz futam után kerülne megrendezésre. A Marina Bay Street Circuit helyére érkező pályának pedig földrajzilag is úgy kell helyezkednie, hogy közel legyen az előbb felsorolt három országhoz.

    Ha pedig nem sikerül pótolni a helyszínt, akkor a Liberty Media akár teljes mértékben megváltoztathatja a szezon második felében levő helyszínek sorrendjét.

  • Norris félig magabiztosan, félig pedig félve tekint a jövőre

    Norris félig magabiztosan, félig pedig félve tekint a jövőre

    Egy lenyűgöző versenyhétvégét futott Lando Norris Monacóban, amely versenyhétvégét egy dobogóval koronázott meg. Az a fiatal brit autóversenyző, aki nemrég kötött a McLaren csapatával egy többéves szerződéshosszabbítást.

    A Motorsport Magazinnak beszámolt monacói eredményéről, illetve arról, mit vár a szezon hátralévő részétől, mely pályákkal kapcsolatban magabiztos, vagy éppen melyektől tart egy kicsit:

    „Meglátjuk. Magabiztos vagyok abban, hogy a hasonló típusú pályákon, mint például Szingapúr jók leszünk. Az olyan pályáktól, mint amilyen Barcelona is egy kicsivel jobban tartok.” – mondta Norris.

    „Baku például egy olyan pálya, mellyel szemben félig magabiztos lehetek, de félig tartok is tőle. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, de abban biztos vagyok, hogy jó munkát csinálunk, jó irányba haladunk, és így is kell folytatnunk.” – mondta.

    Norris mindenekelőtt azt állítja, jó az a tény, hogy nagyító nélkül is látható időtartamra a Zak Brown vezette brit versenyistállóban folytathatja pályafutását:

    „Elképesztően izgatott vagyok. Nagyon boldog vagyok, hogy egyáltalán a Forma-1-ben lehetek. De persze úgy még boldogabb vagyok, és még különösebb úgy, hogy mindezt a McLaren színeiben folytathatom. Meg akarom szerezni az első győzelmemet, aztán az első világbajnoki címemet a McLarennel.” – zárta Norris.

  • Három F1-es nagydíjat jelölt meg bizonytalannak az FIA

    Három F1-es nagydíjat jelölt meg bizonytalannak az FIA

    Az F1 irányító szerve három verseny mellé tette oda a TBA, avagy bejelentésre váró betűket. Ez azt jelzi, rövidesen változás lehet a versenynaptárban.

    A Kanadai Nagydíj alól már előzetesen is kilógott a lóláb, a hatóságok szigorú intézkedései miatt. A montreali polgármester szerint azonban még nem szabad végleg leírni az idei verseny sorsát.

    „Nem város nem akar versenyt rendezni, hanem az egészségügyi szervek nem tartják jó ötletnek.” – nyilatkozta Valerie Plante a Le Telejournal elnevezésű rádióműsorban.

    „Sok időt töltöttünk a telefonon a kollégáimmal a hétvégén, mert nagy pénzek és szerződési záradékok vannak veszélyben.”

    „Én is szeretnék már beszámolni valamiről, de fontos, hogy a partnereinkkel azon dolgozzunk, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, nem pedig idő előtt kiszivárogtassunk valamit.”

    „Azt akarjuk, hogy maradjon az F1-es verseny, ez a kívánságunk.” – szögezte le.

    Amennyiben törlésre kerülne a verseny, a Török Nagydíjat jelölték meg esetleges helyettesítőként. Nemrég azonban – hiába az előzetes híresztelések – a Nürburgring mégis beugrana a júniusi időpontra.

    Az FIA listájában a kanadai mellett még két városi futam, a Szingapúri és a Szaúdi Nagydíj is hasonló jelzést kapott.

  • Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

    Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

    Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

    Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

    Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

    A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

    A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

    A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

    A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

    A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

    Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

    # Verseny Pálya Helyszín
    1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
    2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
    3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
    4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
    5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
    6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
    7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
    8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
    9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
    10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
    11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
    12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
    13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
    14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
    15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
    16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
    17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
    18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
    19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
    20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
    21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
    22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
    23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

    *új pálya

  • Hivatalos: Újabb három F1-es futamot töröltek

    Hivatalos: Újabb három F1-es futamot töröltek

    A Forma-1 a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a világjárvány miatt idén biztosan nem rendezik meg az Azeri, Japán és Szingapúri Nagydíjakat.

    Nemrégiben adta ki a sorozat az első nyolc futamot tartalmazó naptárát, ami után a szervezők keményen dolgoztak azon, hogy a többi futamnak is helyet találjanak. Ma azonban bejelentették, hogy Azerbajdzsán, Szingapúr és Japán idén nem látja vendégül a Forma-1 mezőnyét.

    A sorozat elöljárói azonban továbbra is bíznak abban, hogy 15-18 közötti futamszámot eltudják érni és az idény hagyományosan Abu Dhbaiban fejeződne be december közepén.

    Az F1 hivatalos oldala az alábbi közleményt adta ki:

    „A COVID-19 által jelentett folyamatos kihívások miatt mi és az azeri, szingapúri és a japán promóterekkel közösen úgy döntöttünk, hogy e három versenyt 2020-ban töröljük. Ezt a döntést azért hoztuk meg, mert ezekben az országokban a promóterek a különböző akadályokba ütköztek. Szingapúrban és Azerbajdzsánban az utcai pályák felépítéséhez szükséges hosszú idő bizonytalanná és gyakorlatilag lehetetlenné tette az esemény megrendezését. Japánban pedig a folyamatos beutazási korlátozások miatt kellett a versenyt törölnünk. Ugyanakkor komoly előrelépést értünk el a többi meglévő vagy éppenséggel új promóterekkel az újratervezett naptár kapcsán és vannak igencsak érdékelődő új helyszínek is, akik szívesen rendeznének 2020-ban F1-es futamot.”

  • Sajtó: A Japán, a Szingapúri és az Azeri Nagydíjat is törölni fogják!

    Sajtó: A Japán, a Szingapúri és az Azeri Nagydíjat is törölni fogják!

    A 2020-as versenynaptárban eddig nyolc verseny hely biztos, a többi helyszín helyzete még továbbra is bizonytalan. A koronavírus miatt ugyanis már számos versenyt kellett elhalasztani vagy törölni.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség és a Liberty Media jelen pillanatban azon dolgoznak, hogy befejezzék a Forma-1 módosított versenynaptárát június végéig. Azonban egyes sajtóértesülések szerint újabb versenyhelyszínek kerültek a veszélyzónába, ami miatt szinte bármelyik nap bejelenthetik a törlésüket.

    A La Gazzetta dello Sport egyik újságírója, Andrea Cremonesi információi szerint már csak idő kérdése, hogy az Azeri, a Szingapúri és Japán Nagydíj törlését bejelentsék.

    „Napok, ha csak nem órák, kérdése, hogy hivatalos bejelentést kapjunk a bakui verseny elmaradásáról. Ugyanebben a cipőben jár Szingapúr és Japán is, ahol az olimpiai játékokat is 2021-re halasztották,” – idézte az olaszt a Formula Passion.

    Ezen három helyszín közül a két utcai pálya (Baku, Szingapúr) kiesése a legvalószínűbb, ugyanis Ross Brawn nemrégiben kijelentette, hogy azon pályák, amik komoly előkészületeket igényelnek a versenyhez, komoly logisztikai kihívás elé állítják a csapatokat.

    Cremonesi hozzátette, hogy a Vietnami Nagydíj is áldozatul eshet, azonban ebben közel sem olyan biztos, mint az előbbi három esetében. Azonban nem az összes ázsiai helyszín van veszélyben, ugyanis nemrégiben Sanghaj neve is felmerült, mint dupla futamos versenyhelyszín.

  • A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    Még mindig nem egyértelmű, hogy az idei szezonban lesz-e verseny Szingapúr utcáin vagy sem, azonban a hét folyamán biztosan választ fogunk kapni erre a kérdésre. Ezt Szingapúr iparért és kereskedelemért felelős minisztere, Chan Chun Sing jelentette be a szombati nap folyamán.

    A bejelentés egy virtuális sajtótájékoztatón történt meg, ahol a miniszerek azon tanácskoztak, hogy milyen intézkedésekkel tudnák a legjobban segíteni hazájuk gazdaságát. Chan elárulta, hogy a Szingapúri Nagydíj legnagyobb promótere már tárgyal a Forma-1 vezetőivel a verseny megrendezéséről.

    „A kettejük között kötött megállapodás alapján a promóternek még felméréseket is kell végeznie arról, hogy mit lehet és mit nem lehet majd csinálniuk a versenyrendezés során.”

    Még egyáltalán nem lehet mondani semmit arról, hogy a versenyt meg lehet-e majd rendezni az eredetileg tervezett időpontban, ami szeptember 18-ai hétvége lenne.

    „Még nem tudunk nyilatkozni erről, ugyanis még folynak a tárgyalások és az eredetileg tervezett dolgok nagyon könnyen megváltozhatnak,” – mondta a miniszter.

    A verseny rendezői nemrégiben jelezték, hogy az eseményt nézők nélkül nem fogják tudni megrendezni. Ez több, mint valószínű, hogy a költségek miatt van így. Egyes források szerint már megkezdődtek a verseny előkészületei és állítólag nézőket is láthatunk majd a lelátókon. Az még azonban kérdéses, hogy a Liberty Media mit fog szólni ehhez.

  • Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Alekszej Titov, az Orosz Nagydíj promóterének elnöke úgy készül, változatlanul zajlik a verseny Szocsi olimpiai parkjában.

    „Úgy gondolom, minden esélyünk megvan rá, hogy a miénk legyen az első verseny, amit szurkolókkal együtt lehet megtartani.” – jelentette ki. – „De a járványügyi helyzet elég komplikált, ezért még korai lenne bármit biztosan állítani, mi lesz a helyzet szeptember végén.”

    Ezzel pedig arra utal, hogy az Orosz Nagydíj időpontja marad szeptember 27-én, nem fog megváltozni az új versenynaptárban sem.

    „Dátum változatlan. Bármilyen verzió, ami az interneten kering, mind találgatás. Az egyetlen, amit tudunk, hogy az ausztriai versenyek július 5-én és 12-én lesznek. Ezután nincs részletes terv.”

    Nemcsak Szocsi nem vállalja a rendezést nézők nélkül. A másik eurázsiai nagydíj helyszínéről, Bakuból is hasonlóan nyilatkoztak pár hónappal ezelőtt, Zandvoortról pedig sokan pedig egyenesen úgy vélik, nem lenne értelme a versenynek a szenvedélyes hangulat nélkül.

    Ehhez klubhoz csatlakozott utoljára Szingapúr is:

    „A 2020-as versenynaptárat jelenleg véglegesítik, a Szingapúri Nagydíj pedig továbbra is párbeszédet folytat az F1-gyel, a kormánnyal és a befektetőkkel, hogy megvizsgálhassunk több lehetőséget is.” – nyilatkozta az esemény egyik szóvivője.

    Azt még nem lehet tudni, mikor térhetnek vissza a szurkolók a pályákra akár csak részlegesen is. Jelen helyzet szerint zártkapus versenyekkel indul a szezon.

  • Zárt kapusan nem megrendezhető a Szingapúri Nagydíj?

    Zárt kapusan nem megrendezhető a Szingapúri Nagydíj?

    Kétségessé vált a 2020-as Szingapúri Nagydíj megrendezése is, noha a promóterek még tárgyalnak a Forma-1-gyel.

    A szezon első 10 futama le lett fújva a koronavírus miatt, azonban ezek közül csak az ausztrál, a monacói és a francia versenyhétvége lett hivatalosan törölve, a többi egyelőre csak halasztva lett. Az azonban még kérdéses, hogy ezek közül melyeket lehet az év második felében pótolni, és még az sem biztos, hogy a továbbiak közül nem lesznek még törlések.

    Miközben a tervek szerint július elején az Osztrák Nagydíjjal elkezdődik a szezon, a Szingapúri Nagydíj megrendezése például még nem biztos.

    „A 2020-as szezonra vonatkozó Forma-1-es versenynaptárat most véglegesítik és a Szingapúri Nagydíj kérdése továbbra is nyitott a Forma-1-gyel, a szingapúri állammal és a tulajdonosok között, hogy felmérjük a különféle lehetőségeket.” – mondta egy szóvivő a szingapúri The Straits Timesnak.

    Az utcai pályák vannak némileg nagyobb gondban, mint a többi pálya, mivel nekik elő kell készíteni a helyszínt a versenyhétvégék előtt. Szingapúr erre három hónapot szokott szánni, aminek így június közepén kellene nekilátni.

    „A Szingapúri Nagydíj szorosan együtt dolgozik a szingapúri idegenforgalmi testülettel és különböző kormányzati ügynökségekkel a pálya ütemterve kapcsán. Utcai pályáról lévén szó, figyelembe kell venni szükséges ideiglenes infrastruktúrát, a teljes konstrukció különféle tényezőinek létrehozásához szükséges időt.”

    A verseny megrendezése még azért is kérdéses, mert a versenyt valószínűleg csak nézők nélkül lehetne megrendezni, azonban a szóvivő szerint „a verseny zárt ajtók mögött nem kivitelezhető”.

    Az eredeti tervek szerint a Szingapúri Nagydíjra szeptember 20-án kerülhetne sor.

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.