Címke: Szingapúri Nagydíj

  • 12 éve történt a finn versenyző szingapúri balesete, lángolt az autója

    12 éve történt a finn versenyző szingapúri balesete, lángolt az autója

    A Szingapúri Nagydíj napja van ma, ennek apropóján pedig felidézünk egy mondhatni legendás szingapúri, F1-es esetet. 12 éve, egészen pontosan 2010 szeptember 26-án történt, és bizonyára minden F1 rajongó emlékszik rá, vagy ha akkor még nem nézett Forma-1-et, akkor is biztosan látta már a jeleneteket.

    Az élen Fernando Alonso (Ferrari) és Sebastian Vettel (Red Bull) csatáztak, mikor három körrel a verseny vége előtt a caterhames Heikki Kovalainennek égni kezdett a lába alatt a talaj. Jobban mondva az autója égett a háta mögött.

    Kovalainen és Buemi az utolsó szektorban összeütköztek, a finn meg is forgott. Az ütés következtében Kovalainen autójában megrepedt az üzemanyagtartály nyomáscsökkentő szelepe, így a Caterham előbb diszkrét füstöt kezdett eregetni, majd kigyulladt. Kovalainen a célegyenesben tudott a fal mellé húzódni és kiszállt az autóból, ami addigra már lángolt. Időbe telt volna, míg a tűzoltó személyzet megérkezik, így a gyorsabb megoldás nyert: Kovalainennek a boxfalon át kiadtak egy tűzoltó készüléket, és a versenyző maga oltotta el tűzbe burkolózott autóját.

    Mindeközben versenytársai nagy tempóval száguldottak el mellette, mivel nem érkezett a pályára biztonsági autó, csak sárga zászlót lengettek a mezőnynek. A bátor „produkció” láttán a közönség ujjongva méltatta a finnt.

    Hungaroringi, 2008-as első és egyetlen győzelme mellett minden bizonnyal ez a másik legemlékezetesebb F1-es jelenete Kovalainennek.

     

  • Az FIA változtatott, a Mercedest büntették Hamilton kihágásáért

    Az FIA változtatott, a Mercedest büntették Hamilton kihágásáért

    Hamilton csapatát súlyos pénzbírsággal sújtotta az FIA, miután a Szingapúri Nagydíjon újra elővették a hétszeres bajnokot a testékszereiért.

    Bár eleinte nem büntettek senkit az ügyben, végül a Mercedesen csattant az ostor.

    Az idei szabályváltoztatás értelmében biztonsági megfontolásból szigorított az FIA a pilóták viseletén, Lewis Hamilton azonban orvosi javaslatra bent hagyta az egyik piercingjét.

    „Évek óta viselem az ékszereket és az orrdíszemet, aztán év elején volt ez a felhajtás. Utóbbi akkor még eléggé stabilan bennem volt, és nem lehetett kilazítani. Ezért kaptam haladékot, hogy megoldást találjak erre.” fejtette ki Hamilton az eddigi helyzetet.

    „Kivetettem, megoldást kerestem, aztán volt, hogy ki-be raktam. Elfertőződött emiatt, és nem javult a helyzet. Vérhólyagos lett az orrom, és eléggé fájt is. Ezért mentem vissza az orvoshoz.

    Ezt mind elmondtam nekik az időmérő előtt, aztán visszamentem, és helyrerakattam a hólyagokat, mert eléggé véres volt. Visszatettem az elmúlt két hétben, gyógyulni kezdett, így azt kérték, tartsam bent.

    Őrület, hogy ilyen apró dologról kell beszélnünk. Minden mást teljesítettem. De most már nem igazán érdekel.”

    Hamilton kiemelte az FIA változó álláspontját, mert tolerálták az ékszereket az év elejéig, már 20 éve nem szabályos az ilyesmi.

    A Mercedes emiatt 25 ezer dolláros (10,6 millió forint) pénzbírsággal büntették, miután a csapat felelőssége betartatni a szabályokat, és kitöltötték a dokumentumot, ami szerint a bajnok betartja majd a szabályokat.

  • Leclerc nem számított pole-ra

    Leclerc nem számított pole-ra

    Charles Leclerc a Szingapúri Nagydíjat is az élről kezdheti meg, ez már a 9. pole pozíciója idén. Ez viszont félig-meddig a fő rivális Max Verstappen Q3-végi kálváriájának köszönhető, akinek kétszer is el kellett vennie ígéretes körét.

    „Hihetetlenül nehéz kvalifikáció volt a Q1 és a Q2” – értékelt Leclerc. „A Q3-ban nem igazán tudtuk, hogy mit csináljunk. Az utolsó pillanatban a lágyat választottuk, és ez kifizetődött. Nagyon trükkös volt. Az utolsó körömben hibáztam, és azt hittem, hogy nem lesz meg a pole.”

    A monacói a változó körülmények között nem sokkal kerekedett felül a többieken, Pérez és Hamilton is egy tizeden belül követte. Leclerc büszke a csapatára, hogy a problémás péntek után is összejött a siker.

    „Nagyon elégedett vagyok a mai eredménnyel, különösen a pénteki napot figyelembe véve. Tegnap néhány probléma miatt nagyon kevés kört tettünk meg, de jól helyreálltunk. Nincs sok adatunk a futamról, de ha tökéletesen végrehajtjuk a feladatot, akkor meg kell nyernünk a versenyt” – zárta gondolatát a Ferrari versenyzője.

  • Nincs büntetés: Orvosi javaslatra maradhat Hamilton testékszere

    Nincs büntetés: Orvosi javaslatra maradhat Hamilton testékszere

    Mint arról korábban beszámoltunk, Lewis Hamilton nevében a Mercedes csapat egy képviselőjét idézte be a versenybíróság.

    Mert a feltételezés szerint a versenyző megsértette az FIA Nemzetközi Sportkódex L. függeléke III. fejezetében foglaltakat. Az esetért végül nem szabtak ki büntetést.

    „A versenybírák meghallgatta a 44-es autó versenyzőjét (Lewis Hamilton), a csapat képviselőjét, és áttekintették a videó- és hangfelvételeket”- áll az FIA közleményében.

    „A közvetített felvételeken látható volt, hogy HAM egy testpiercinget viselt (orrpiercinget) viselt az etap alatt. HAM elismerte ezt a tényt, de elmagyarázta, hogy az orvosai azt tanácsolták, hogy egyelőre ne vegye ki. Válaszul egy a stewardok kérésére a csapat bemutatott egy orvos által készített jelentését amely megerősítette HAM magyarázatát.”

    „A stewardok ezután konzultáltak az FIA helyettes orvosi delegáltjával, Dr. Ian Robertsszel, aki megtekintette az orvosi jelentést, és egyetértett az abban foglalt véleménnyel. Az alábbiakat figyelembe véve, enyhítő körülményekre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy nem teszünk további lépéseket.”

  • Verstappen kiakadt: „Mi a f*** ez az egész?”

    Verstappen kiakadt: „Mi a f*** ez az egész?”

    Max Verstappen nem tudta befejezni az utolsó mért körét a kvalifikáción, így csak a 8. helyről indulhat majd a Szingapúri Nagydíjon.

    Verstappent rádión felszólították, hogy szakítsa meg az utolsó körét és térjen vissza a boxba.

    Verstappen szinte azonnal ki is fakadt a rádióban. Jogosan, mivel akár pole-t is szerezhetett volna.

    „Miért, miért? Mi a f***, mi a f***, mi a f***ról beszéltek? Hihetetlen, ember. Nem értem, mi a f*** ez az egész?”

    Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase pillanatokkal később jelentkezett a rádión, hogy megnyugtassa a hollandot, azzal, hogy később megbeszélik a problémát.

    Az ok az volt, hogy a kör befejezésével, plusz a levezető körrel nem maradt volna annyi üzemanyag az autójában, mint amennyinek kötelező lennie, ezt később Max is elismerte.

    „Hihetetlenül frusztráló, és nem szabadott volna megtörténnie” – mondta a világbajnok. „Már sokkal korábban észre kellett volna vennünk. Egyáltalán nem vagyok boldog. Én is hibázhatok, és a csapat is hibázhat, de ez elfogadhatatlan.”

  • Elképesztő véghajrá az időmérőn, Leclerc-é a szingapúri pole!

    Elképesztő véghajrá az időmérőn, Leclerc-é a szingapúri pole!

    Az esős harmadik szabadedzés után a Szingapúri Nagydíj kvalifikációja száraz körülmények között kezdődött. Ennek ellenére még szükség volt az intermediate, köztes esőgumikra.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1576194033608949760

    Q1

    Többen rögtön a pályára hajtottak, az első mért kört George Russell teljesítette. 1:55.842-es idejét hamar megjavította Leclerc, aki átvette a vezetést.

    A legtöbben nem bízták a véletlenre, gyorsan teljesítettek egy-egy gyorskört. Russell mögött Pérez, Hamilton sorrend alakult, mígnem Hamilton vette át a vezetést 1:54.689-cel.

    Nem örülhetett azonban sokáig, mert jött az immáron 25 éves Verstappen és átvette tőle az első helyet.

    Az idők, ahogy arra számítani lehetett, egyre javultak, így hamarosan már Leclerc állt az élen ismét.

    A Q1 legvégén ismét Verstappen neve került az eredményjelző tetejére.

    Nem jutott tovább Bottas, Ricciardo, Ocon, valamint a két Williams: Albon és Latifi.

    Q2

    Még mindig az intermediate gumiké volt a terep, Stroll és Vettel azonban hamarosan megpróbálkozott a lágy keverékű slick gumikra.

    Az Aston Martin döntése elsőre jónak tűnt, javultak a szektoridőik. A gyorskör végére azonban elvesztették az előnyt. Nem is jutott tovább így sem Stroll, sem Vettel. Ahogy kiesett meglepetésre Russell, valamint Schumacher és Zhou is.

    Q3

    Leclerc intermdiate-en lett volna pályára küldve, de a monacói felülbírálta a döntést és lágy, slick gumikat kért. Tsunoda és Magnussen kivételével így választottak a többiek is.

    Verstappené volt az első gyorskör, 1:56.940-nel nyitott a slicken, de sorra futották a többiek a legjobb köröket. Leclerc, Tsunoda és Hamilton is jobb időt futottak elsőre.

    5 perccel a vége előtt Hamilton, Leclerc, Alonso, Norris, Pérez, Verstappen volt a sorrend. Ezt követően Verstappen a második helyre tudott javítani, mögé pedig a csapattárs Pérez zárkózott fel.

    Végül elképesztő verseny alakult, sorra jöttek a jobbnál jobb köridők, mígnem végül Leclerc-é lett a pole. Meglepő volt a vége, hiszen Verstappen még gyorskörön volt, de végül a Red Bull a boxba hívta. A második így Pérez lett, akit Hamilton követ. Verstappen csak a 8. helyen zárt.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:49.412
    2 Sergio Perez Red Bull 1:49.434 0.022
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:49.466 0.054
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:49.583 0.171
    5 Fernando Alonso Alpine 1:49.966 0.554
    6 Lando Norris McLaren 1:50.584 1.172
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:51.211 1.799
    8 Max Verstappen Red Bull 1:51.395 1.983
    9 Kevin Magnussen Haas 1:51.573 2.161
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:51.983 2.571
    Q2
    11 George Russell Mercedes 1:54.012 4.600
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:54.211 4.799
    13 Mick Schumacher Haas 1:54.370 4.958
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:54.380 4.968
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:55.518 6.106
    Q1
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:56.083 6.671
    17 Daniel Ricciardo McLaren 1:56.226 6.814
    18 Esteban Ocon Alpine 1:56.337 6.925
    19 Alex Albon Williams 1:56.985 7.573
    20 Nicholas Latifi Williams 1:57.532 8.120

     

     

  • Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    A Forma-1 mezőnye két év kihagyás után tér vissza Szingapúrba, egy olyan pályára, ami a legjobb éveikben sem volt a Mercedes, és így Lewis Hamilton kedvenc vadászterülete. Vannak arra utaló jelek, hogy ez idén is így folytatódik, de a hétszeres világbajnok fordulatra számít.

    Az idén még futamot sem nyerő német istálló sok nehéz versenyt élt meg a szezonban, és az kétségtelen, hogy ezek közé tartozott Monaco, illetve Baku is, vagyis a legutóbbi két utcai futam. Hamilton viszont úgy véli, hogy az azóta eltelt hónapok alatt csapatának már sikerült annyit tanulnia a W13-asról, hogy Szingapúrban emelni tudják az eddig megszokott szintet.

    Mindezt arra a kérdésre válaszolva erősítette meg, ami arra vonatkozott, hogy az eddig gyűjtött adataik szerint számíthatnak-e pozitívabb eredményekre a villanyfényes versenyen.

    „Ó, 100 százalékban” – mondta. „Rengeteget tanultunk az autóról, ami nyilván mindenki számára természetes, de mindenképpen nagy segítség, hogy tudjuk, hol van az a tartomány, ahol munkára lehet bírni az autót. Így most nagyjából meg tudjuk jósolni, hogy milyen irányba indulunk el, illetve működni fognak-e a dolgok egymáshoz képest. Az autó korlátait is ismerjük, csak meg kell próbálnunk kijátszani őket. Szóval nagyon szerencsések vagyunk, sokkal jobb a helyzetünk, mint valaha. Tehát remélem, hogy nem vagyunk már messze.”

  • Parázs Leclerc-Verstappen csatát hozott a harmadik szabadedzés

    Parázs Leclerc-Verstappen csatát hozott a harmadik szabadedzés

    A 3. szabadedzésen az eső játszotta a főszerepet és az első 30 percben kis sem nyitott bokszutca. A nedves körülmények között végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.

    Először Pierre Gasly hajtott ki a pályára az extrém esős gumikon, majd pár perccel később már sokkal többen merészkedtek ki a pályára, hogy a vizes körülmények között is tegyenek pár kört a trükkös utcai pályán.

    Az edzés végére már olyannyira feljavult a pálya állapota, hogy az interek is felkerültek az autókra. A harmadik gyakorlást végül az a Charles Leclerc nyerte meg, aki a tegnapi nap folyamán kevés kört tudott csak megtenni, miután többször is probléma akadt az autójával.

    A 2. helyen az a Max Verstappen végzett, akinek már több, mint 5 tizedmásodperc volt a hátránya monacói riválisához képest. Mögötte Carlos Sainz és Fernando Alonso végzett, amíg a Mercedesek szenvedtek. George Russell csak a 9., Lewis Hamilton pedig a 12. helyen végzett és a brit klasszis nem nagyon találta a ritmust az 5.063 kilométer hosszú aszfaltcsíkon.

    A gyakorlás pozitív meglepetése a két Aston Martin volt. Lance Stroll és Sebastian Vettel volt, akik a 6. és a 8. helyet szerezték meg maguknak. Nagy kérdés, hogy a Zöldek képesek lesznek-e átmenteni ezt a jó formájukat az időmérőre is.

  • Fény derült a szingapúri boxutcai tűz okára

    Fény derült a szingapúri boxutcai tűz okára

    A Forma-1 Szingapúri Nagydíjának második szabadedzése folyamán egyszer csak lángok csaptak fel Pierre Gasly AlphaTaurijából, ami meleg pillanatokat okozott.

    A francia versenyző éppen visszatért a pályáról a boxba, amikor a garázsába tolták, és a légbeömlő környékén lángra kapott az autó. Szerencsére a veszély gyorsan elhárult, egy Aston Martin-szerelő nyújtott segítséget a tűzoltásban.

    A hajtáslánc épségben megúszta, hiszen Gasly tíz perccel az incidenst követően már a pályán volt.

    „Nyilvánvalóan nem volt ideális a kis tűz, ami akkor keletkezett, amikor csatlakoztattuk az üzemanyag-szellőzőt, mivel vesztettünk egy kis időt. De könnyen el lehetett oltani, végül is csak némi festék égett le, és viszonylag hamar vissza tudtunk menni a pályára” – magyarázta az esetet Gasly, aki nincs megelégedve a szabadedzésen nyújtott teljesítményükkel.

    Az AlphaTauri versenyzője mindössze a 14. helyen zárt, ugyanakkor ez semmiképp nem számít meglepetésnek, elnézve az idei helyüket az erősorrendben – Gasly a legutóbbi 10 versenyből csak 3-on szerzett pontot.

    „Imádom ezt a pályát, ez egy igazán különleges hely és nagyon technikás. Összességében, ami a teljesítményt illeti, most nem vagyunk túl boldogok” – folytatta. „A második edzésen eléggé hátul voltunk, és nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy a top 10-be kerüljünk, úgyhogy holnapra még ki kell találnunk valamit. Hoztunk néhány kisebb fejlesztést erre a hétvégére, amelyeket most ki kell elemeznünk, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki belőlük.”

  • Rekordszámú női sportbíró dolgozik Szingapúrban

    Rekordszámú női sportbíró dolgozik Szingapúrban

    Már javában zajlik a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj. A Marina Baybe 2 év kihagyást követően tért vissza a királykategória mezőnye és az 5,063 kilométer hosszú pályán több, mint 900 sportbíró dolgozik.

    Ez egyáltalán nem meglepő, mert az önkéntesek nélkül nem is valósulhatna meg egy Forma-1-es hétvége. A sportbírók munkája elengedhetetlen, ha baleset történik egy adott versenypályán vagy egy autót komolyabb mechanikai meghibásodás ér. A távol-keleti ország versenyén több, mint 900 pályamunkás dolgozik és közülük meglepően nagy hölgyek aránya – szám szerint 27 százalék.

    Szingapúrban mindig jelen volt ez a fajta tradíció, ugyanis a Forma-1 jelenlegi helyszínei közül itt szokott a legtöbb női sportbíró jelen lenni. Az önkéntesek a hétvége kezdetét követően még egy csoportképre is összeálltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1 SINGAPORE GRAND PRIX (@f1nightrace) által megosztott bejegyzés