Címke: Szingapúri Nagydíj

  • Döntöttek a stewardok a Latifi-Zhou baleset kapcsán

    Döntöttek a stewardok a Latifi-Zhou baleset kapcsán

    A Williams pilótája, Nicholas Latifi egy 5 rajthelyes büntetést kapott a Japán Nagydíjra a versenybíráktól. A kanadai pilóta ugyanis balesetet okozott a Szingapúri Nagydíjon és Guanyu Zhou az ő figyelmetlensége miatt volt kénytelen feladni a futamát.

    Az Alfa Romeo kínai újonca a 7. körben megpróbálta megelőzni Latifit a 4-es kanyar felé menet. Zhou már az idei szezon végén távozó Williams versenyző mellett volt, aki azonban nem figyelt és nemes egyszerűséggel felkente őt a falra. Az incidens következtében mindkettőjüknek fel kellett adni a futamot. Zhou autójának kitört a jobb első kereke, amíg Latifi Williamsének a bal hátsó felfüggesztése adta meg magát.

    Az esetet követően a kínai fiatal egyértelmű nem tetszését fejezte ki a rádióban a csapat felé. Az FIA-nak nem is kellett több, azonnal megvizsgálták az esetet, ahol Latifit bűnösnek találták és baleset okozásáért egy 5 rajthelyes büntetést kapott a soron következő Japán Nagydíjra. A kanadai emellett még 2 büntetőpontot is kapott a szuperlicenszére, aminek köszönhetően már 3-nál jár jelen pillanatban.

  • Döntött az FIA: Pérez büntetést kapott!

    Döntött az FIA: Pérez büntetést kapott!

    Ugyan Sergio Pérez megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, de a futam után még folyt ellene egy vizsgálat a biztonsági autós fázis során elkövetett szabályszegése miatt. A stewardok végül egy 5 másodperces büntetést és egy megrovást szabtak ki a mexikóira, aki így megtarthatta a győzelmét.

    Pérezt azért vizsgálták, mert a második SC fázis során több, mint 10 autónyi helyet hagyott maga és a biztonsági autó között a 13-as és 14-es kanyar közötti szakaszon. Mindezt úgy tette meg, hogy azon még világított a lámpa és az azt jelenti, hogy még a biztonsági autó vezette a mezőnyt, nem pedig Pérez.

    A 2010-es Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel pont ugyanezt a szabályt szegte meg és egy bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Ehhez képest Pérez most megúszta egy 5 másodperces büntetéssel és egy megrovással, ami az első ilyen szankciója volt idén. Az időbüntetés pedig semmit nem változtatott a végeredményen, miután a 4-szeres futamgyőztes 7,5 másodperces előnnyel szerezte meg az első helyet Charles Leclerc.

  • Pérez nem érti miért vizsgálják, a Ferrari már a büntetést is kitalálta

    Pérez nem érti miért vizsgálják, a Ferrari már a büntetést is kitalálta

    Sergio Pérez már a csapatrádióban is közölte, hogy nem tudja milyen vétséget követett el a Szingapúri Nagydíj alatt.

    A kalandosra sikerült futamon a mexikói versenyző nem tartotta a megfelelő távolságot a Safety Carhoz képest, így vizsgálat indult ellene. Mikor a verseny alatt erre felhívta a csapat a figyelmét, értetlenül vette tudomásul a dolgokat a mexikói.

    A leintés után sem lett tisztább a kép Péreznél, ugyanis a következőket nyilatkozta.

    „Fogalmam sincs, mi folyik itt. Nekem csak annyit mondtak, hogy építsem ki a különbséget és lépjek el tőlük. Minden bizonnyal az eddig legjobb teljesítményemet nyújtottam ma. Sikerült kontrolálnom a versenyt, még úgy is, hogy a bemelegítés kemény volt. Az utolsó néhány kör nagyon intenzíven telt. Mindent beleadtam, hogy győzni tudjak.” – magyarázta Pérez.

    A Ferrari már tudja hogyan büntetné Pérezt

    A vörösök ugyanakkor érhető okok miatt nem akarják annyiban hagyni az ügyet. A Red Bull versenyzőjét nemrég hívták fel a stewardokhoz, így a döntés hamarosan megszülethet. Mattia Binotto szerint legalább 10 másodperccel kellene hátrébb sorolni a mexikóit.

    „Checo (Sergio Pérez) ugyanazt a hibát követte el mindkét biztonsági autós fázis alatt. Ennél fogva legalább 10 másodperces időbüntetésre számítunk. Sajnáljuk, hogy a versenyen nem született meg a döntés, mert akkor Charles nem nyomta volna annyira és nem használta volna el az első abroncsokat.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Mikor a versenyzői parádé zajlott a Szingapúri Nagydíj napján, még száraz volt az idő a versenypálya területén. Később azonban heves esőzés kezdődött. Bár ez még a rajt eredeti időpontja előtt elállt, várni kellett még, hogy kevesebb víz legyen a pályán. Ezért a rajtot egy órával elhalasztották, magyar idő szerint 15.05-re.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1576557403973513216

    A 61 körös villanyfényes versenyt Charles Leclerc várhatta az első pozícióból, őt pedig Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lando Norris és Pierre Gasly követte a sorban. Mindeközben Max Verstappen csak a 8. helyről indulhatott, miután az időmérő edzésen nem tudta befejezni utolsó gyorskörét, mert nem volt elegendő üzemanyag az autójában. George Russell pedig a boxutcábolt rajtolt, a mezőny után.

    A teljes mezőny intermediate gumikon rajtolt.

    Pérez az élre tört a rajtnál, így Leclerc a második helyre csúszott, mögötte pedig Sainz haladt. Verstappen a 12. helyre esett vissza, miután kissé beragadt a rajtnál. Vettel 5 helyet javítva a 8. helyre jött fel, míg Albon az utolsó helyre csúszott.

    Verstappen gyorsan elkezdett felkapaszkodni, a második körben a 10. helyre jött fel.

    Nem maradtunk biztonsági autó nélkül

    A 7. körben Zhout a fal felé préselte Latifi és össze is akadtak. Előbbi leparkolt a bukótérben, utóbbi pedig defekttel hajtott a boxba, miközben a biztonsági autó a pályára hajtott. Kerék- és orrkúpcsere következett a williamses számára, de a pályára már nem hajtott vissza, feladni kényszerült a versenyt.

    Russell Bottast előzte volna a 15. helyért, de nem tudott befordulni a következő balosba. Kiszaladt egyenesen a bukótérbe, ezzel pedig megütötte a finn autójának szárnyvéglapját.

    A 10. kör végén távozott a biztonsági autó. Pérez előnye persze emiatt elveszett, de az újraindítás után is megtartotta a vezetést. Verstappen pedig megelőzve Vettelt, majd Gaslyt a 7. helyen folytatta a versenyt.

    Magnussen volt az első, aki kereket cserélt, de továbbra is intermediate gumikat kapott.

    Russell bevállalta

    A 21. körben Alonso esett ki motorprobléma miatt, a 6. helyről. VSC (virtuális biztonsági autó) lépett életbe. Ezt kihasználva Russell a boxba hajtott kerékcserére és ő lett az első, aki slick gumikra váltott. A brit kemény keverékű Pirelliket kapott, de meglehetősen sokat csúszkált vele, mikor visszatért a pályára (a 17., egyben utolsó helyre).

    A 26. körben Albon tette falba a Williamset és bár utána vissza tudott menni a boxba, otthagyta az első szárnyát, ezért ismét VSC következett.

    A 28. körben aztán Ocon alatt adta meg magát az Alpine, ezért újabb VSC jött. Mindeközben Russell még nem sokra ment a száraz pályára alkalmas gumikkal.

    A 33. körben Hamilton is levette orral a falat, bár ő is vissza tudott térni a pályára. Az első szárnya azonban sérült, leért a földre, de ettől még haladt tovább a hétszeres világbajnok.

    A 35. körben Leclerc is megérkezett (közepes keverékű) slick gumikért a boxba, és a harmadik helyre tért vissza. Ekkor már a mezőny közepe is slickre váltott. Hamilton is a boxba hajtott új orrkúpért és slickekért. Pérez is váltott, és meg tudta tartani az első helyet, majd érkezett Verstappen is.

    A 36. körben aztán Tsunoda kötött ki a falban – már slicken – és érkezett a biztonsági autó. Russell ezt újabb kerékcserére használta ki. Sokan tettek még így, hamarosan mindenki slick gumikon körözött már.

    A kerékcserék után Verstappen az 5. volt, mögötte pedig a 16. helyről rajtoló Ricciardo haladt.

    A tervezettbél későbbi kezdés, és a vizes pálya miatt lassabb tempó miatt a kétórás időlimit lett a mérvadó a körök száma helyett. A 39. kör végén távozott a safety car, ekkor már csak alig 34 és fél perc volt hátra a versenyből.

    Verstappen visszaesett a mezőny végére

    Az 5. helyen álló Verstappen próbálta megelőzni Norrist, de ehhez el kellett hagynia a slickeken a száraz ívet, nem is sikerült a manőver, kiszaladt a betonozott bukótértbe és legyalulta a gumijait. Az utolsó, 14. helyre esett vissza, majd a boxba kellett hajtania kereket cserélni.

    Mindeközben az élen haladó Pérezt kezdte vizsgálni a versenyigazgatóság, mert azt gyanították, hogy a megengedettnél jobban lemaradt a biztonsági autó mögött.

    Közben Russell és Schumacher is defektet kapott, miután összeértek. Mindketten a boxba hajtottak cserére, majd az utolsó két helyen (13-14.) folytatták a versenyt.

    A 44. körben már száraz volt annyira a pálya, hogy engedélyezték a DRS használatot, épp mire Leclerc megérkezett Pérez nyakába. A mexikói beceneve azonban „védelmi miniszter”, mivel híresen jól tud védekezni és maga mögött tartani versenytársait. A red bullos többször elfékezte magát az élen, végül azonban sikerült leszakítania magáról monacói riválisát.

    8 perccel a vége előtt Verstappen a 9. helyen haladt, Hamilton nyomában, aki előtt pedig Vettel haladt. Másfél perccel + 1 körrel a leintés előtt aztán Hamilton a vizes részre hajtott, elfékezte és gyakorlatilag elengedte Verstappent.

    A versenyt végül Pérez nyerte Leclerc és Sainz előtt. Mögöttük zárt a két McLaren, Norris-Ricciardo sorrendben, ami nagyon jó eredmény a wokingiaktól. Szintén jó eredménynek számít a két Aston Martin 6-7. helye, Stroll-Vettel sorrendben. A bajnokság éllovasa, Verstappen a 7. helyen lett leintve, így egyelőre hivatalosan még nem világbajnok idén.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Sergio Pérez Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 7.595
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 15.305
    4 Lando Norris McLaren 26.133
    5 Daniel Ricciardo McLaren 58.282
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:01.330
    7 Max Verstappen Red Bull 1:03.825
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:05.032
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:06.515
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.576
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.844
    12 Kevin Magnussen Haas 1:37.610
    13 Mick Schumacher Haas 1 kör
    14 George Russell Mercedes 2 kör
    Yuki Tsunoda AlphaTauri kiesett
    Esteban Ocon Alpine kiesett
    Alexander Albon Williams kiesett
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Zhou Guanyu Alfa Romeo kiesett

     

     

     

  • Balhé a szingapúri paddockban, kidobták a Sky Sports riporterét

    Balhé a szingapúri paddockban, kidobták a Sky Sports riporterét

    Érdekes és meglepő jelenetek játszódtak le az időmérő után a szingapúri Forma-1-es paddockban. A Sky Sports riportere Ted Kravitz éppen interjúkat készített az erre kijelölt zónában élő adásban, amikor egyszer csak arra kérték, hogy távozzon. A meglepettség pedig úrra lett a sokat megélt tudósítón.

    Kravitz az egyik legelismertebb és legnépszerűbb riporter a Forma-1 világában, emiatt jóval több olyan helyre tud bejutni, ahova átlag újságíró nem. Mint kiderült, azért mégsem léphet be mindenhova, hiszen ez okozta a kisebb feszkót számára.

    Az időmérő edzést követő interjús időszakban Kravitz élőben jelentkezett, ahol boldogan foglalta össze a drámaian véget érő kvalifikációt, az úgynevezett „pen” vagyis ketrec mellől, ahol a versenyzők a hivatalos interjúkat adják

    A beszéde közben éppen Charles Leclercet faggatta egy másik újságíró a háttérben, a kamera is rászegeződött, majd egy hivatalos személy félbeszakította Kravitzéket, a mondandójval, amire Ted ennyit felelt: „Ó helló, most kidobsz minket?”

    A kamera ekkor az incidensre fókuszált, és egy hivatalos F1-es egyenruhát viselő személy egy sima „igen”-nel válaszolt nekik. Ekkor a stáb elindult kifelé, ám Kravitz ezután magyarázatot kért: „Nem itt szoktunk lenni mindig? Nem? Megváltoztak a szabályok?”

    Erre egy olyan választ kapott, ami a közvetítésben nem volt hallható. A jelek szerint azonban Kravitz elfogadta, és utána elnézést kért. Hozzátette, lehet, hogy félreértés történt.

    Az eset után pedig a közvetítés a tervek szerint végigment, Kravitz helyszíni beszámolóival együtt.

  • Verstappen nagymamáját is Szingapúrba repítette

    Verstappen nagymamáját is Szingapúrba repítette

    Max Verstappen zsinórban második világbajnoki címére hajt, és bár van rá matematikai esély, hogy már ma, Szingapúrban megszerezze, valószínűbbnek tűnik, hogy erre Japánban kerül majd sor.

    Édesapja, Jos korábban megerősítette, hogy igyekszik majd minden futamon ott lenni, hogy biztosan ott legyen, amikor fia bebiztosítja a második bajnoki címét.

    A 25 éves versenyző is hasonlóan gondolkodott, ezért gondoskodott arról, hogy a hétvégi Szingapúri Nagydíjra magával vigye nagymamáját, Mariannet is.

    A bajnoki címet akkor szerezheti meg, ha ő nyeri meg a futamot a leggyorsabb körrel, Leclerc pedig a nyolcadik vagy annál rosszabb helyen végez.

    Ehhez az is kellene, hogy csapattársa, Sergio Pérez a dobogós helyeken kívül végezzen.
    Mindezekre előzetesen kevésnek tűnik az esély, mivel Leclerc a pole-ból indul, Pérez a második helyről, Verstappen pedig csak a nyolcadikról.

    Marianne mindenesetre ott lesz és szurkol majd az unokájának, csak úgy mint Max nagynénje, Gerda.

    „Max még mindig az a kedves fiú, aki gyerekkorában volt. Sokat vigyáztam rá és a húgára, Victoriára. Gyakran aludtam náluk. Valójában még mindig ugyanolyan. Nekem is sokat viccelődik. Ezt szeretjük a családban” – mondta a de Telegraafnak.

    „Együtt repültünk ide Maxszal, az ő repülőgépén” – mesélte.

    „Erről 10 évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna erről.”

  • Módosul a rajtsorrend: Russell a boxból rajtol

    Módosul a rajtsorrend: Russell a boxból rajtol

    George Russell számára nem sikerült jól a Szingapúri Nagydíj kvalifikációja. Nem jutott be a Q3-ba és csak a 11. helyet szerezte meg.

    Autójában azonban több motorelemet is kicseréltek.

    Russell Mercedesébe a 4. Belső égésű motor (ICE), a 4. turbófeltöltő (TC). a 4. hőenergia-visszanyerő rendszer (MGU-H), a 4. kinetikus energia-visszanyerő rendszer (MGU-K), a 3. energiatároló (ES), a 3. vezérlőelektronika (CE) került.

    Emiatt a brit versenyző csak a boxutcából vághat neki a szingapúri versenynek, a mezőny után.

    A rajtsorrend így a következő:

    1. Charles Leclerc
    2. Sergio Pérez
    3. Lewis Hamilton
    4. Carlos Sainz
    5. Fernando Alonso
    6. Lando Norris
    7. Pierre Gasly
    8. Max Verstappen
    9. Kevin Magnussen
    10. Yuki Tsunoda
    11. Lance Stroll
    12. Mick Schumacher
    13. Sebastian Vettel
    14. Guanyu Zhou
    15. Valtteri Bottas
    16. Daniel Ricciardo
    17. Esteban Ocon
    18. Alexander Albon
    19. Nicholas Latifi

    Plusz a boxból George Russell.

  • Norrist a McLaren új fejlesztései nem nyűgözték le

    Norrist a McLaren új fejlesztései nem nyűgözték le

    Lando Norris szerint a szombati időmérő türkkös körülményei inkább segítették, mint hátráltatták.

    A brit versenyző a 6. helyre hozta be autóját az kvalifikáción, míg csapattársa már a Q1-ben búcsúzott. Az új fejlesztésekkel ellátott MCL36 azonban nem nyerte el a 22 éves versenyző tetszését.

    „Nem volt könnyű, különösen a slick-ek miatt. Szárazpályás gumikkal átmenni a nedves foltokon nem egy kellemes érzés, de kifizetődő. Ha teljesen nedves lett volna az aszfalt, vagy ha nem is esett volna, akkor hátrébb indulok. Az autó másképp kezelhető a fejlesztések miatt, ám ezek a változtatások nem fekszenek nekem.” – nyilatkozta Norris.

    Norris hozzátette, hogy a jövő évi szezon szempontjából fontosak a mostani újítások, így visszakaphatja azokat az elemeket amik segítségével komfortosabban érzi magát a konstrukcióban.

  • Hamilton meglátta a reményt az alagút végén, csak nem volt elég tapadás

    Hamilton meglátta a reményt az alagút végén, csak nem volt elég tapadás

    Lewis Hamilton úgy érezte, esélye lett volna megszerezni a pole pozíciót, ám a végén nem volt elég tapadása ahhoz, hogy véghez vigye tervét.

    A hétszeres világbajnok az esélyesek közé emelkedett a szingapúri időmérőn, ám végül be kellett érnie a harmadik pozícióval. A Q3 első felében még reménykedve várta az eredményt, ugyanis a felszáradó pályán sikerült megfutni a leggyorsabb kört. Ám álmait Charles Leclerc és Sergio Pérez összetörte.

    „Nagyon keményen nyomtam, annyira közel voltam. Nagyon próbálkoztam, de ezek a srácok mindig gyorsabbak. Azt gondoltam, talán egy tökéletes körrel sikerülhet, de elég nehéz volt. Az utolsó körben nem volt elég tapadásom. Ettől függetlenül örülök annak, hogy a második sorból indulhatok.” – nyilatkozta az időmérő után Hamilton.

  • Kiderült, miért volt üzemanyaghiány a Red Bullnál

    Kiderült, miért volt üzemanyaghiány a Red Bullnál

    A Red Bull csaaptfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a csapat hibája volt Szingapúrban, hogy Max Verstappen kénytelen volt feladni a pole pozícióra való törekvését.

    Szingapúri Nagydíj kvalifikációjának Q3-as szakaszának végén Verstappen jó körön volt és versenyben volt a pole-ért, ami azonban végül Leclefc-é lett, a holland pedig csak a 8. helyet szerezte meg.

    Utolsó mért köre erősnek látszott, de a Red Bull azt mondta neki rádión, hogy ne fejezze be a kört, helyette térjen vissza a boxutcába. Verstappen értetlenül állt az eset előtt.

    Horner később a Sky Sportsnak nyilatkozva elmagyarázta, mi történt. Ahogyan az rögtön sejthető volt, a Red Bull elszámolta magát és attól tartott, hogy ha Verstappen befejezi a gyors kört és megteszi utána a levezető kört, kevesebb üzemanyag marad az autójában, mint a szabályok által megengedett minimum. A csapat tehát nem akarta megkockáztatni, hogy kizárják a versenyzőt az időmérőről és a boxutcából kelljen indulnia vasárnap.

    „Fenomenális eredmény Checo [Sergio Pérez] számára, az eddigi legjobb teljesítménye itt Szingapúrban, és hatalmas csalódás Max számára” – összegezte Horner a kvalifikációt. „Olyan kört futott, ami szerintem másfél másodperccel volt jobb, mint a pole [idő].”

    „Szóval ez a mi hibánk volt. Alapvetően a pálya száradása miatt azt feltételeztük, hogy öt kör lesz a maximum, amit meg kell tennünk, de valójában sikerült olyan pozícióba kerülnünk, ahol nyertünk magunknak egy hatodik kört.”

    „De az üzemanyag [mennyisége] túl közel lett volna a határértékhez, és ahelyett, hogy a boxutcából indultunk volna, úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk a kört, ami nyilvánvalóan egy masszívan frusztráló döntés Max, az egész csapat számára.”

    „És nyilvánvalóan a nyolcadik helyre szorította vissza, de jobb, mintha a boxutcából indulna. A tempónkkal biztos vagyok benne, hogy onnan nagyot léphet előre.”

    Rosszabb pozícióból is mentett már Verstappen

    Verstappen többször megmutatta már, hogy egy ilyen rajtpozíció nem jelenti azt, hogy elúsztak a győzelmi esélyei. Belgiumban például a 14. helyről rajtolva nyert.

    Bár a Marina Bay Street Circuit az előzés szempontjából nehéz pályának számít, Horner úgy érzi, hogy a 2022-es autókkal, amelyek több előzést tesznek lehetővé, így is lesznek lehetőségek Verstappen számára.

    „Sokkal nehezebbé teszi az életet az itteni pálya jellege, de azt láttuk, hogy ezekkel az autókkal lehet előzni” – magyarázta Horner.

    „Maxról tudjuk, hogy mindent bele fog adni. És ez egy kemény verseny, az év legnehezebb, leghosszabb futama itt. És az időjárás is okozhat érdekességeket. Szóval rengeteg lehetőség lesz.”

    „Szóval bár a ma [szombaton] hatalmas csalódás volt, holnap remélhetőleg lehetőségünk lesz megfordítani a dolgokat.”