Címke: Szingapúri Nagydíj

  • Stadion építése miatt elbúcsúzhatunk Szingapúr egyik emlékezetes kanyarjától

    Stadion építése miatt elbúcsúzhatunk Szingapúr egyik emlékezetes kanyarjától

    Már jövőre négy kanyarral kevesebb lesz Szingapúr pályáján, ugyanis megkezdődik az építkezés, amivel a mexikóihoz hasonló, stadionszerű részt hoznak majd létre.

    2008-ban amellett, hogy az első éjszakai verseny volt, Szingapúr több ikonikus kanyart is bemutatott az F1-ben. A hármas sikán, avagy a Singapore Sling a 2013-as átalakítás áldozatául esett. A másik viszont egészen 2023-ig, a második módosításig bírta.

    Az utolsó szektor alakul majd át, köztük az egyik ikonikus forduló, ami a lelátók alá fordul be. A két sikánt egyszerűen kiegyenesítik majd 2024-re. A kikötőbe benyúló dokkot bővítik majd ki egy arénával, ami 2026 közepére készül majd el.

    Amint elkészülnek, a pálya visszatér korábbi vonalvezetéséhez, addig azonban egy hosszabb egyenes és egy keményebb féktáv várja majd a pilótákat, három éven keresztül. Remélhetőleg ez egy újabb előzési lehetőséget teremt majd.

    Míg Szingapúr mindig az alacsony átlagsebességről, és a hosszú, fárasztó versenyeiről híres, az ideiglenes átalakítás a köridő mellett ezen is változtatni fog.

    Teljesen megújul Szingapúri Nagydíj

  • Még mindig látszik, hogy Verstappen féknyomot hagyott, de nem a nadrágján

    Még mindig látszik, hogy Verstappen féknyomot hagyott, de nem a nadrágján

    Lassan már két hete lesz annak, hogy a Forma-1-es mezőny Szingapúrban járt, Max Verstappen nyoma még mindig látható a helyszínen.

    A Szingapúri Nagydíjon Verstappen csak a 7. helyen végzett, és még nem ünnepelhetett bajnoki címet. Így a féknyom nem sem örömteli fánkozásból származik, hanem egy jókora elfékezésből.

    Lévén, hogy a szingapúri egy városi pálya, és valójában a közutakból van kialakítva, a hétköznapokban ott közlekednek az emberek, ahol október 2-án még az F1-es mezőny száguldott. Max Verstappen féknyoma pedig még mindig látható a helyszínen.

  • Briatore brutálisan beleszállt az FIA-ba

    Briatore brutálisan beleszállt az FIA-ba

    Flavio Briatore nem volt elégedett a versenyigazgatók és a stewardok sebességével.

    A Szingapúri Nagydíjon először Sergio Pérez szelte át a célvonalat, ám túlságosan lemaradt a SC fázisok alatt a biztonsági autó mögött, így büntetésre számíthattak. Ám az ítélet csak jóval később született meg, így a leintést követően még nem lehetett tudni, hogy megtarthatja-e a pozícióját a mexikói.

    Végül megrovással és 5 mp-es időbüntetéssel, sújtották a 32 éves versenyzőt.

    Az olasz ex-csapatvezető szerint a Szövetségnek mindenképpen javítania kell a sebességén és a hozzáállásán:

    „Ez nem a Forma-1 hibája, hanem az FIA-é, mindenképpen változtatni kell ezen. Tönkretehetnek így egy futamot és befolyásolhatják a bajnokságot. Ha szabálytalanság történt miért várnánk órákat amikor egy perc alatt is eldönthetjük a dolgot a technika segítségével.” – nyilatkozta Briatore.

    A Renault egykori vezetője szerint az FIA-nak inkább egy vállalkozásra kellene hasonlítania. Más szóval a technikai szakértelmet jobban ki kellene használni és hozzáértő vezetőkkel kellene irányítani a szervezetet. Briatore szerint a tudás és a szakértelem már korábban is megvolt, de most nem használják ki eléggé.

  • Ricciardo: Szükségünk volt erre

    Ricciardo: Szükségünk volt erre

    Daniel Ricciardo pocsék 2022-es szezonja legjobb eredményét érte el Szingapúrban, a 16. helyről rajtolva ötödikként zárt.

    Az ausztrál Norrisszal ellentétben nem kapta meg a McLaren legújabb fejlesztéseit, de még így is sikerült bejutnia a legjobb ötbe, ez azonban egy jó adag szerencsének is köszönhető, hiszen pont jól jött ki számára egy safety car fázis. Ricciardo eredménye mellé Norris egy negyedik helyet tudott lerakni az asztalra, ez pedig már elég volt a wokingi csapatnak ahhoz, hogy átugorják az Alpine-t a konstruktőri versenyfutásban.

    „Szükségünk volt erre, és bármennyire is várom Japánt, szeretném kiélvezni ezt az eredményt. Nagyon boldog vagyok. Egész évben nem volt top 5-ös helyezésem, úgyhogy nagyon örülök ennek” – lelkendezett az egyelőre 2023-as ülés nélkül álló Ricciardo. „Úgy érzem, ma néhány dolog a mi malmunkra hajtotta a vizet, de azt gondolom, hogy nagyon türelmesek és érettek voltunk. Nagy volt a kísértés, hogy felrakjunk egy slicket, és megpróbáljunk hősködni abban a helyzetben, amiben voltunk – de azt hiszem, mi csak észszerűen viselkedtünk, kivártunk, és a safety car nyilvánvalóan lehetőséget adott nekünk. Nagyon örülök, hogy az első körünk jól sikerült, ott is szereztünk néhány pozíciót. Szóval mindent jól csináltunk. Maximalizáltuk a lehetőségeinket, és ez nagy dolog volt a csapat számára a konstruktőri bajnokságban, szóval mindenki mosolyoghat.”

  • Binotto: Bátrak voltunk a stratégiával, elégedett vagyok

    Binotto: Bátrak voltunk a stratégiával, elégedett vagyok

    A végeredmény ellenére Mattia Binotto csapatfőnök elégedett volt a Ferrari szingapúri teljesítményével, mind a pályán, mind pedig azon kívül is.

    Charles Leclerc a pole-ból indulva csak a második lett a Szingapúri Nagydíjon, sorsa pedig a rajt után megpecsételődött, ugyanis mér akkor elvesztette a vezetést Sérgio Pérezzel szemben, amit aztán nem tudott visszaszerezni, noha a hajrában közel volt ehhez, de a mexikói sikeresen védekezett ellene.

    A változó körülmények és a felszáradó pálya megnehezítette az előzni szándékozók dolgát, elég csak Verstappen Norris elleni elfékezését megnézni. Emiatt legtöbbször vonatozást lehetett látni, esélyt pedig egy átugrásra, egy jól időzített kerékcsere jelenthette (Ricciardo ennek köszönheti a bravúros ötödik helyét a 16.-ról.). A Ferrari is ezzel próbálkozott Leclerc-kel, egy körrel hamarabb jöttek ki, mint a Red Bull, de ez nem volt elég az elé vágásra.

    A Scuderia így egy második és egy harmadik hellyel kellett, hogy beérje, mindezektől függetlenül a csapatfőnök elégedett, mivel most a korábbiaktól ellentétben, kiváló döntést hoztak, ami igaz nem vezetett eredményre.

    „A verseny végén gyorsak voltunk, amikor interekről közepes keverékű slickekre váltottunk. Bátrak voltunk azzal, hogy hamarabb váltottunk száraz pályás gumikra, mint Sergio. Jól mentünk vizes és száraz pályán is, ez a hétvége legnagyobb pozitívuma.”  – értékelt Mattia Binotto.

  • Nemzetközi sajtó: Pérez nyert, az FIA népszerűsége ismét csökkent

    Nemzetközi sajtó: Pérez nyert, az FIA népszerűsége ismét csökkent

    A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérez futamgyőzelméről és az FIA lassú döntéséről ‘énekeltek’.

    A szingapúri éjszakában a mexikói versenyző vihette el a legnagyobb trófeát, ám sokáig nem volt biztos a győzelme. Mivel Pérez mindkét SC fázis alatt jóval lemaradt a biztonsági autó mögött, így a Ferrari büntetésre számított.

    Az FIA lassan hozta meg a döntését. Meg is büntették a 32 éves versenyzőt, meg nem is. Az első esetért csak megrovást kapott, majd a második fázis miatti szabálysértésért 5 másodperces időbüntetés ütötte a markát. Így megtarthatta győzelmét, míg a Scuderia most sem tudott az első helyről indulva nyerni.

    A neves lapok így értékelték az eseményeket ma reggel:

    La Gazzetta dello Sport (Olaszország):

    „A lassú döntéshozatal újfent aktuálissá vált és egyre több vitát eredményezett. Nehéz volt elfogadni, hogy a kockás zászló megjelenése után sem tudtuk pontosan ki nyerte a futamot. A verseny alatt így a versenyzőknek egy ismeretlen büntetés tudatában kellett változtatniuk a taktikájukon. Sergio Pérez megérdemelten nyert, a rajtnál rögtön átvette az a vezetést és a leintésig nem adta ki a kezéből azt. A futam utolsó szakaszában is jól teljesített. Mikor meghallotta, hogy büntetést kaphat, sikerült növelni az előnyét, és 7,5 másodpercet adott Charles Leclerc-nek. Ez is megerősíti azt a tényt, hogy a Red Bull mekkora fölényben van. Vasárnap több potenciál van bennük, mint a Ferrariban.”

    Marca (Spanyolország):

    „Pérez briliánsan vezetett és megnyerte a Szingapúri Nagydíjat. Egy epikus diadallal lett gazdagabb, hiszen ezen a szürreális versenyen még a vizes aszfalt is megnehezítette a dolgát. Mesterien vette az akadályokat, visszaverte a Ferrari támadását. Ám a győzelme veszélyben forgott mindaddig, míg a stewardok nem ismertették az ítéletüket. Elfogadhatatlan, hogy a verseny után fél órával még nincs döntés egy olyan ügyben, ami a futam végeredményét is befolyásolhatja. Hihetetlen, hogy így ment végbe a díjátadó.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Sergio Pérez főlényes győzelmet aratott Charles Leclerc felett. Bebizonyította, hogy a pálya a nedves aszfalt mentén is megszelídíthető. Mindaddig Max Verstappen a legrosszabb versenyét teljesítette a szezonban. Hol előre került, hol visszaesett, egy hullámvasút volt számára a futam. A végén a hetedik pozícióban találta magát.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen az első adandó alkalmat elszalasztotta, így tovább kell várnia a bajnoki címre. A Red Bullnál viszont volt ok az ünneplésre: Sergio Pérez megnyerte a futamot, és értékes pontokat vett el a második helyen befutó Charles Leclerc-től.”

  • Seidl az Alpine megelőzéséről: Visszajöttünk a meccsbe

    Seidl az Alpine megelőzéséről: Visszajöttünk a meccsbe

    Remek futamot zárt Szingapúrban a McLaren. Lando Norris és Daniel Ricciardo révén a negyedik és az ötödik helyeket csípték el, ezzel értékes konstruktőri pontokat zsebeltek be, ami duplán sokat ért, figyelembe véve, hogy a közvetlen bajnoki riválisuk az Alpine nullázott.

    Ennek köszönhetően pedig meg is előzték a franciákat a konstruktőri tabella negyedik helyén, vagyis jelenleg ők a „best of the rest”. Az év azonban nem így indult a wokingiak számára, hogy esélyük lehet erre a pozícióra. Igaz ehhez nagyban kell az is, hogy az Alpine rendszeresen küzd technikai meghibásodással, Fernando Alonso szerint pedig hatvan pontot vesztettek eddig ebből fakadóan.

    A britek német csapatfőnöke Andreas Seidl pedig a fellegekben jár ezután a hétvége után, mivel „visszatértek a játékba”.

    „Huszonkettő pont, ismét meccsben vagyunk. Köszönet az egész csapatnak, hogy egy tökéletes hétvégét produkáltak, ebben a meleg, párás körülményekben itt a helyszínen, továbbá a központban dolgozóknak, valamint a Mercedeses kollégáknak is jár a köszönet. Daniel és Lando pedig szuperül vezettek ezekben a trükkös körülményekben.” – adott hangot elégedettségének.

    „Nem rontottak, akkor amikor sokan mások igen, és többen is kiestek. Ugyanígy profitáltak a kiváló csapatmunkából és a stratégák és a mérnökök egyértelmű kommunikációiból, akik ismételten remek teljesítményt nyújtottak.” – tette hozzá.

    A remek eredményhez egy kis szerencse, na meg egy remek stratégia döntés is kellett, ugyanis utolsókként váltottak slick abroncsokra, pont akkor, amikor Yuki Tsunoda balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    „Ma akkor döntöttünk helyesen, amikor nagyon nehéz volt megítélni a viszonyokat. Noha már a verseny elején is jó helyzetben voltunk, mindig is csábító – különösen ezen a pályán ilyen körülmények közepette – hogy minél korábban váltsunk slickekre. Kellő türelemmel, két megbízható autóval és stabil bokszkiállásokkal rendelkeztünk, ezek pedig mind-mind döntő tényezők voltak a mai futam során.” – tette hozzá, majd külön megdicsérte a nagyot menő Ricciardot is. „Külön említést érdemel Daniel. A 16.helyről az 5.-nek célba érni egy elismerésre méltó eredmény. Mind ő, mind pedig a garázsban mindenki, olyan keményen dolgozott és olyan komoly elköteleződést mutatott idén, hogy nagyon boldoggá tesz ez, a szezon eddigi legjobb eredménye.”

  • Utolérte Verstappent is az átok, el is felejtené az egész hétvégét

    Utolérte Verstappent is az átok, el is felejtené az egész hétvégét

    Max Verstappen már Japánra és az előtte álló bajnoki címre összpontosítana és gyorsan elfelejtené Szingapúrt.

    Marina Bayben Sergio Pérez örülhetett igazán, ugyanis ő szelte át először a célvonalat a kalandos éjszakában. Mindaddig csapattársa próbált előre törni, ám a SC fázis után túl magabiztosan akarta megelőzni Lando Norrist. A holland versenyző kilátogatott a bukótérbe, majd a kerékcserét követően Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel csatázott  a középmezőnyben.

    Ezen a héten Japánba tér vissza a száguldó cirkusz, ahol is Verstappen és a Red Bull bajnok lehet. A 25 éves versenyzőnek nem muszáj megnyernie a futamot. Ha a második helyen fut be, és Leclerc az ötödik, már akkor is pezsgőt bonthat.

    Ráadásul a Netflix pont a Red Bullnál forgatott, így a holland pilótát is utolérte a már jól elhíresült átok. A paddockban ugyanis már előre félnek a nagycsapatok, ha a streaming szolgáltató bekopogtat hozzájuk. A Mercedes és a Ferrari is pórul járt már, mikor a DTS (Drive to Survive) legújabb részeit forgatták náluk.

    „Ezen a hétvégén nem volt születésnapi ajándék. Pénteken nem jó irányba mentünk a beállításokkal, szombaton ott volt az időmérős blama, míg a rajtnál lefulladt és hibázott a fékezést követően. Már a rajtnál egyértelmű volt, hogy túlerőlteti.” – magyarázta Helmut Marko.

    Verstappent nagyon feldühítette, hogy csapata elszámolta magát az időmérőn, így vasárnap minél gyorsabban akarta magát előre egerészni.

    „Az egész szombaton kezdődött. Ha hátulról indulsz vagy sikerül előre kerülnöd, vagy nem. A hetedik pozíció jobb, mint a nyolcadik, de ahhoz képest amit az edzéseken mutattunk, sz*r volt az egész. Én nem ezért vagyok itt. Jobb, ha gyorsan elfelejtjük ezt a versenyt, és Japánra koncentrálunk. Úgy tűnt, mintha minden ellenünk szólt volna, ami eléggé frusztráló, mivel minden hétvégén jól akarsz teljesíteni. Ez a mostnai borzalmas volt, de már nem sokat számít. Nagy előnyünk van, és még 5 futam hátra van.” – nyilatkozta a holland.

  • Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

    Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

    George Russell és a Mercedes szingapúri hétvégéje jelentősen alulmúlta a várakozásokat, a brit versenyzőt a 14. helyen intette le a kockás zászló a villanyfényes versenyen. A már időmérőn is hátrébb végző, majd végül a mezőny végéről rajtoló Russell a Viaplay hasábjain értékelt csalódottan.

    „Nagyon gyorsak voltunk az intereken, illetve a slickeken” – mondta, majd elárulta, hogy sikerült megoldani az időmérős problémákat. „Az önbizalmam helyreállt, az időmérős problémát megoldottuk.”

    Habár Russell előzetesen úgy érezte, a Mercedes harcban lehet a győzelemért, a valóságban a közelébe nem tudtak érni, Hamilton is csak kilencedik lett.

    „Megvolt a lehetőségünk” – jelentette ki Russell, aki egyébként elsőként váltott slickre a mezőnyből, de a döntése korainak bizonyult, hiszen az etap elején rengeteget vesztett. Az idei második top 5-ön kívüli eredményét szállító Mercedes-versenyző elárulta, hogy nem az ő ötlete volt a száraz pályás abroncs.

    „Én igazából új intermediate-et kértem a csapattól” – idézi őt a Motorsport-Magazin.com. „Természetesen ez egy teljesen rossz döntés volt, de valamit meg kellett próbálni.”

  • Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Charles Leclerc ismételten egy frusztráló versenyhétvégén van túl. A monacói pilóta ugyanis hiába szerezte meg F1-es karrierje 17. pole-ját szombaton, a versenyen ismételten nem volt képes győzelemre váltani azt.

    Miután a szingapúri pályán egyáltalán nem könnyű előzni, a rajt kulcsfontosságú volt Leclerc szempontjából. Az elrugaszkodása jól sikerült, azonban egy a startjának második szakaszáról már nem volt elmondható és emiatt a 2. helyről induló Sergio Pérez meg is tudta előzni őt.

    A 24 éves, 5-szörös futamgyőztes ezek után hiába próbálkozott, az esős és a száraz körülmények között sem jött ki számára a lépés és nem tudta megelőzni a mexikói pilótát, aki végül meg is nyerte a versenyt. Leclerc láthatóan frusztrált volt a leintést követően és ezt az interjújából is könnyen észre lehetett venni.

    „Mindent beleadtam a futam során” – nyilatkozta a monacói a rendkívül fárasztó Szingapúri Nagydíjat követően. – A rossz rajtom miatt rögtön hátrányba kerültünk és végül a győzelem lehetősége is ezen úszott el. Kár, hogy kipörögtem a kerekeim, mert a tempónk nem volt rossz. Nem könnyű ezt elfogadni, de most ki kell pihennünk magunkat, hogy Japánban is hasonlóan jól teljesítsünk.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz ugyan nem találta a ritmust, de végül képes volt a 3. helyre behozni a Ferrariját. A Vörösök versenyzői így Miami után most Szingapúrban ünnepelhettek együtt a dobogón és ez egy rendkívül kínos a számukra, mivel ebben a periódusban számos ehhez hasonló lehetőséget dobtak el maguktól.