Címke: szimulátorozás

  • Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Daniel Ricciardo 2018 után idén visszatér a Red Bullhoz, ám már csak tartalékpilótaként. A feladatai között ott lesz a szimulátorozás is, hiszen manapság már igencsak kevés lehetőség adódik a valódi tesztelésre.

    Erre valamiféle megoldást jelentenek a csapatok gyárában lévő szimulátorok, melyeket a teljes állású pilóták is van, hogy használnak. Max Verstappen is így van ezzel, és Daniel Ricciardo helyett is beül majd a szimulátorba, hogy az autót a saját stílusához igazítsa.

    „A mi szimulátorunk az egyik legjobb a sportban” – kezdte a SpeedWeeknek adott nyilatkozatát. „A napok nagyon hosszúak, de kétségtelenül megéri. Én sem szeretném, ha egy tesztpilóta venné át a szimulátoros munkát, ahogy más csapatoknál van. Én akarom csinálni, mert mindenkinek megvan a saját vezetési stílusa.”

    Max Verstappen már idén is versenyzett szimulátoron, igaz az kicsit más volt: a virtuális Le Mans-i 24 óráson szerepelt, ám ez igen csúnyán végződött.

    Egy új Ferrarit akar vásárolni magának Max Verstappen?

  • Vettel levélben mondott köszönetet Leclerc-nek

    Vettel levélben mondott köszönetet Leclerc-nek

    Egy kellemes, régi történetet mesélt el Charles Leclerc. A Ferrari versenyzője még a Formula 2-ben versenyzett, amikor egy köszönő levelet kapott a most visszavonult négyszeres világbajnoktól.

    A Ferrari junior programjában pallérozódott Leclerc 2017-ben versenyzett az F2-ben, amelyet meg is nyert. A sikeres idény közben számos háttérmunkát is ellátott a Ferrari számára a 2018-as szezonra, ami miatt köszönetet fejezett ki számára Vettel.

    Személy szerint lenyűgöző volt.” – jellemezte egykori csapattársát a bajnoki ezüstérmes. „Emlékszem, amikor még a Formula 2-ben versenyeztem és szimulátoros munkát végeztem. Nem volt egy egyszerű munka, mert nagyon, nagyon fárasztó volt. Azt gondoltam, hogy talán Sebastian nem is tudja, hogy a szimulátorban dolgozom. Aztán egyik nap kaptam tőle egy levelet, amelyben megköszönte a kemény munkámat. Nagyon sokat jelentett ez nekem. Aztán ahogy csapattársak lettünk 2019-ben és 2020-ban, rengeteget tanított nekem. Voltak ugyan feszült pillanataink a pályán, de azon kívül tiszteltük egymást.”

    „Mindig ott volt nekem, amikor nehéz időszakom volt. Ez teljesen más, mint amilyen a korábbi csapattársaimmal volt. Az információ átadás az teljesen normális, csapaton belül pedig mindig van versengés. Ő viszont mindig is nagyon törődő volt, igyekezett mindig segíteni, amikor szükségem volt rá. Mindenképpen hiányozni fog.” – tette hozzá.

    Leclerc egy lecke miatt örökké hálás lesz Vettelnek

  • Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Daniel Ricciardo nem akar szűklátókörű lenni, így már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól.

    Az ausztrál pilóta korábban úgy vélte, hogy az otthoni versenyzés a fiatalabb korosztály „játszótere”, amit ő meg is hagyna nekik. 10 évvel fiatalabb csapattársa rendszeresen űzi ezt a tevékenységet, ami némileg segít is neki a fejlődésben.

    Mára-már a 32 éves versenyző is újra gondolta korábbi állítását és már nem zárkózik el ettől a metodikától:

    ,,Gondolkodtam már rajta. Az elején azt mondogattam, hogy nem akarok szimulátort látni itthon, ugyanis a szabadhétvégéken van jobb dolgom is. Viszont nem akarok szűklátókörű lenni. Lehet, hogy segít, de az is benne van a pakliban, hogy rossz szokásokat alakítasz ki általa.” – magyarázta Ricciardo.

    Ugyan az ausztrál nem érzi otthon magát otthon az online versenyzés világában, viszont azt elismeri, hogy ellenfelei profitálhatnak belőle.

    ,,Max (Verstappen), Charles (Leclerc) és Lando (Norris) is nagyon aktív ezen a téren, szóval talán mégis hoz valamit. Ez továbbra sem az én világom, viszont nem hagyhatom figyelmen kívül.” – nyilatkozta Ricciardo az Auto Motor und Sportnak.

  • Hamiltont nem foglalkoztatja a szimulátorozás és a pályabejárás sem

    Hamiltont nem foglalkoztatja a szimulátorozás és a pályabejárás sem

    A Mercedes versenyzője Lewis Hamilton elárulta, hogy alig tölt időt a csapat szimulátorában és szerinte a pályabejárás is csak felesleges energia pazarlás.

    A hétszeres világbajnok brit pilótát egyáltalán nem érdekli a szimulátorozás és a pályabejárás sem, mivel szerinte ezek csupán zavarják a mentális felkészülését egy adott versenyhétvégére.

    A szimulátorozást számos fiatal Forma-1-es versenyző csinálja előszeretettel. Lando Norris és Max Verstappen például már számos online bajnokságban csillogtatta meg a tudását ezen téren és Charles Leclerc sem veti el az online versenyzést. Hamilton szerint a szimulátorozás nem szükséges ahhoz, hogy tökéletesen fel tudjon készülni egy versenyhétvégére.

    „Nagyon ritkán szimulátorozom,” – idézi a Forma-1- regnáló bajnokának szavait a Sky Sports. „Évente talán 20 kört, ha megtesztek benne. Nem érdekel, ezért is nem csinálom.”

    A brit emellett ezért tartja feleslegesnek a pályabejárást, mivel a pályán úgy is nagy sebességgel fog majd csak átszáguldani a kanyarokon, így a pilótáknak semmi előnye nem származik a pályabejárásból.

    „Fiatalabb koromban még én is rendszeresen bejártam a pályákat,” – folytatta a Mercedes brit versenyzője, aki idén megszerezheti nyolcadik világbajnoki címét a Forma-1-ben.

    „Azonban idővel rájöttem, hogy ez egy teljesen felesleges tevékenység, mivel nagyobb sebességnél teljesen más a pálya adott pontja, mint normál séta esetén. Így, hogy most már kihagyom a pályabejárásokat, energiát spórólok magamnak és elősegítem a saját felkészülésemet a hétvégére.”

    Hamilton végül azt is elárulta, hogy miért olyan jó az időmérő edzéseken. A 100 pole pozícióval rendelkező brit pilóta szerint a leggyorsabb kör összerakását egy kirakós játékhoz hasonlította. Ez a kirakó pedig már a csütörtöki napon elkezd épülni és a szombati Q3-ra lesz teljes a kép.

    „A pénteki és szombati edzéseken még csak keresed a puzzle darabjait és az összelép az időmérő edzésen áll össze. Ez látszik az összes gyors körömön, amit eddig pályafutásom alatt futottam. A legfontosabb az, hogy egyik kanyarban se maradjon idő, különben mindig lesz valaki, aki gyorsabb lesz nálad.”

  • Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    • Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a HUMDA
    • A versenyek élőben online és felvételről televíziós csatornákon is követhetők
    • A versenyzők a 14 és 40 év közötti korosztályból jelentkezhetnek

    Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a hazai mobilitási piac új szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A versenyeket online és felvételről televíziós csatornákon is követhetik a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével.

    A bajnokság fordulóit március 1–6., 8–13., és 15–20. között rendezi meg a HUMDA az
    egyik legnépszerűbb autósport szimulátor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA)
    hivatalos digitális motorsport partnere, a Gran Turismo Sport platformján. A versenyzők a
    hazai PlayStation-játékosok közül, a 14 és 40 év közötti korcsoportból kerülhetnek ki. A
    nevezés ingyenes, jelentkezni a raceonlinehungary.net honlapon lehet, a győztes 1 millió
    forint díjazásban részesül.

    A részletes versenykiírás és a szabályzat a raceonlinehungary.net oldalon olvasható.

    Mindegyik forduló első négy napja az előkvalifikációs időszak, az utolsó nap pedig a versenynap. Jelentkezni minden fordulóban legkésőbb az előkvalifikációs időszak végéig lehet: az első fordulóban ez a határidő március 4. 20 óra.

    Michelisz Norbert 2019-es WTCR világkupa győztes is szimulátor-versenyeken hívta fel magára a figyelmet és tehetségének, kitartásának köszönhetően próbálhatta ki magát a valódi autóversenyzésben.

    „A HUMDA célja, hogy felkutasson olyan fiatalokat, akik a szimulátorok elől át tudnak ülni egy valódi versenyautóba, hogy az aszfaltcsíkon is kipróbálhassák magukat. Az e-sport komoly lehetőségeket rejt magában, a fiatalok a szimulátorversenyzés segítségével egy igazi bajnokságon mérkőzhetnek meg, megtehetik első lépéseiket az autó-motorsport felé. Az alkalmazott mozgáskészlet gyakorlatilag teljesen megegyezik a valódi versenyzésben használttal, ugyanarra a szem-kéz, szem-láb koordinációra van szükség, leszámítva természetesen a nehézségi erő és az oldalgyorsulás érzetét. Minden fiatalt arra bíztatok, hogy induljon el a szimulátor-bajnokságunkon, hiszen ez kiugrási lehetőséget is jelenthet számukra” – hívta fel a figyelmet Weingartner Balázs, a HUMDA elnökvezérigazgatója.

    A szimulátorozás szerepe a következő időszakban tovább növekedhet, hiszen az autósport belépő kategóriája, a gokartozás is komoly anyagi erőforrásokat igényel a szülőktől, szponzoroktól. A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban, ez a tömegbázis kiszélesedéséhez vezethet.

  • Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Charles Leclerc egy CNN-nek adott interjúban mesélt a szimulátorozásról és arról, milyen az élet a nagydíj nélküli Monacóba bezárkózva.

    Általában az év egyik legnagyobb eseménye, a versenynaptár ékköve a Monacói Nagydíj, most azonban a pezsgés helyett kihalt utcák jellemzik inkább a városállamot. Bár a versenyzők közül sokan választották a várost otthonuknak, a mezőnyben csak egyetlen ember van, akinek eredetileg is ez volt az otthona.

    Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája beszélt a újabban bezárkózott életstílusáról:

    „Igazán furcsa ez a helyzet. Mi, pilóták nem vagyunk ehhez hozzászokva, folyton utazunk a versenyekre. Most már néhány hete itthon vagyunk, ez unalmas, de jól bírom. Próbálok megtanulni főzni, mert az még nagyon rosszul megy. Általában tésztát főzök csirkével, az már jól megy.”

    „A legjobban a versenyzést hiányolom, és azt, hogy emberekkel nézhessek szembe. A streamelést pedig jobban élvezem, mint vártam. Ezelőtt nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit csinálok majd.”

    A legtöbb fiatal versenyzőhöz hasonlóan a nagyobb nyitottságot is örömmel veszi, valamint, hogy kollégáival „tét nélkül” és mégis vérkomolyan vetélkedhet.

    „Azok, akik követnek itt kerülhetnek hozzám a legközelebb. A versenypályán minden más, ott rajtunk van a nyomás. Az, hogy önmagunkat adhatjuk, újdonság. A srácokkal sok ideje ismerjük egymást, Lando (Norris), George (Russell), Alex (Albon), most mind együtt lazulhatunk.”

    „Sok gyakorlás kell hozzá, hogy itt is versenyképes legyen az ember. Nemrég kaptam meg a játékot, az azóta eltelt rövid időben azonban sokat mentem vele, úgy körülbelül napi öt óra gyakorlás kell ahhoz, hogy versenyképes legyek. Igaz, nem ugyanaz, mint élőben, de versenyző vagyok, így mindent meg akarok nyerni, bármiben veszek részt.”

    Sok időnek tűnik, de szombaton, a Veloce nem Holland/Német Nagydíján egy YouTuber, Benjamin Daly (Tiametmarduk) live videójában elárulta, most pár hét gyakorlás után már ennél kevesebb időt tölt egy nap a szimulátorban.

    Legutóbb az F1 hivatalos versenysorozatában láthattuk, ahol Albonnal vívott egész verseny át tartó csatát.

    „Ezek a hivatalos versenyek egész komolyak, mindenki készül rá, és mind nyerni akarunk.” – jegyezte meg erről a végül második helyen záró Leclerc.

  • Ricciardo: Az edzés sokkal célravezetőbb, mint a szimulátorozás

    Ricciardo: Az edzés sokkal célravezetőbb, mint a szimulátorozás

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy ő maga nem tervezi azt, hogy több versenytársához hasonlóan részt venne szimulátor versenyeken, mivel inkább a fizikai állapotára szeretne koncentrálni.

    A 30 éves pilóta az önkéntes karantént a családjával tölti Nyugat-Ausztráliában. A The New Daily pedig készített vele egy interjút, amelyben azt kérdezték tőle, hogy mennyi esély van arra, hogy csatlakozna korábbi csapattársához, Max Verstappenhez a virtuális versenyeken.

    „Elég kevés. Nála most minden a szimulátoros dolgokról szól. Azt mondanám, hogy az ébren töltött idejének több, mint 50%-át ezzel tölti. Azt tudom, hogyha lenne nekem ilyen szimulátorom, akkor naponta órákat töltenék rajta. Természetesen hiányoznak az edzések, ezek a versenyek, de a fizikai edzést sokkal eredményesebbnek vélem.” – jelentette ki Ricciardo.

    A Renault versenyzőjének sokkal több szabadtéri lehetőség áll a rendelkezésre az edzésre, ellenben a kollégáitól. A személyi edzője Michael Italiano pedig mindenhova kíséri és igyekszik kihozni belőle a legjobbat fizikálisan.

    „Csak mi ketten vagyunk, és rengeteg idő is áll a rendelkezésünkre. Összetudunk állítani egy megfelelő edzésprogramot, amivel kellően áttudjuk mozgatni magunkat.” – folytatta.

    „Nagyon önmotivált vagyok, legtöbbször jobban szeretem, ha egyedül edzek. Szeretek egyedül futni, zenét hallgatni és a saját zónámban lenni. Hiányzik a versenyzés, újra menni akarok, ezért is állok folyamatosan készen. Más tekintetben egyébként szerencsés is vagyok azzal, hogy van egy farmom. Nem vagyok bezárva egy apartmanba, ahol csak a telefon és az internet jelent menekülést.” – tette hozzá.

  • Fittipaldi munkája hasznos lesz majd a Haas számára

    Fittipaldi munkája hasznos lesz majd a Haas számára

    Romain Grosjean szerint a Haas jól döntött, hogy leigazolták Pietro Fittpaldit, aki az amerikai csapat tesztpilótája lesz majd.

    „Szükségünk van segítségre, különösen a szimulátorozás terén,” – véli a francia pilóta. „Dolgozunk az ügyön, szóval minden rendben lesz.”

    Az egykori Lotus pilóta szerint a szimulátor beállításával vannak problémáik. Ez a probléma hátráltatta őket az előző hónapokban, azonban Fittipaldit pont ezért igazolták, hogy legyen egy olyan pilótájuk, aki jártas szimulátorozás terén.

    „Eddig minden rendben volt, tudtunk dolgozni vele. Azonban a csapat versenyzőivel elég nehéz dolgozni, mivel minden második héten verseny van.

    „A korrelációt a legnehezebb beállítani úgy, hogy a lehető legjobb legyen. Jól kell beállítani, különben nem tudsz szimulátorozni.

    „Pietro érkezése kulcsfontosságú. Már az Abu-Dzabi Nagydíj előtt meg fogja ismerni az autót. Szimulátorozás közben javíthat a beállításokon is, szóval nagyon örülünk, hogy Piettro a csapatunkat immáron a csapatunkat erősíti.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megerősítette, hogy az amerikai istállónak fejlődnie kell a szimulátorozásban és a beállításokon is dolgozniuk kell. Emiatt kezdtek el tárgyalni Piettro Fittipaldival, aki nemrégiben óriási balesetet szenvedett Spa-Francorchampsban a 6 órás WEC verseny egyik edzésén. Azonban Fittipaldinak azóta sikerült felépülnie a sérüléseiből.

    „Elbeszélgettünk vele és úgy döntöttünk, hogy alkalmazzuk őt, mint fejlesztő pilótát,” – magyarázta Steiner. „Vannak területek, ahol fejlődnünk kell. Ezért döntöttünk úgy, hogy leigazoljuk Pietrot, ugyanis ő sokat segíthet majd nekünk.

    „Ezentúl a pénteki szabadedzéseken különböző beállításokat és fejlesztéseket is kipróbálhatunk majd.”

    Steiner elmondta, hogy a 22 éves Pietrot, aki a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, nem a neve miatt szerződtették le.

    „A vezetéknév segít bármit is? Nyilvánvalóan nem. A név miatt még nagyobb rajta a nyomás.

    „Nem érdekel a neve. Az a feladata, hogy segítse a csapat munkáját, és fejlessze az autót. Pietro szeretne bekerülni a Forma-1-be, azonban most fejlesztőpilótaként kell megmutatnia a rátermettségét.”