Címke: szimulátor

  • Norris sokat tudott meg Verstappenről az online szimulátorokból

    Norris sokat tudott meg Verstappenről az online szimulátorokból

    Lando Norris úgy érzi, sokat tudott meg Max Verstappenről szimulátorozás közben.

    A brit és a holland pilóta nyitott a virtuális versenyzésre, többször játszottak már együtt, sokszor még élő közvetítés is volt róla. Norris ezek alkalmával sokat tudott meg a nála tapasztaltabb Verstappenről.

    „Már a szezon kezdete előtt is sokat tanulhattam, Maxszal és másokkal versenyezve” – mondta Norris a McLaren Shadow eSport egyik eseményén. „Ugyan az F1-ben nem sokat csatázok vele a pályán, de ez talán később a szezon során, vagy jövőre változik. Azonban így is tanultam már tőle, volt pár mókás versenyünk.”

    „Megfigyelhettem, hogy vezet a pályán. Megtanultam, hogy védekezik, mert abban nagyon jó, emellett pedig nagyon agresszív tud lenni az előzéseknél, és igazából mindig. Talán a szimulátorban kicsit jobban nyomod, mert tudod, hogy ha lesz is valami, megúszod, és újrakezdheted. De így is vannak dolgok, amiket magammal vittem.”

    „Biztos vagyok benne, hogy ő is megtudott pár dolgot rólam, hogy miben vagyok jó, és miben rossz. Viszont én is tudom a szimulátorból, hogyan versenyez, és anélkül is tudnám, ha mondjuk még sosem láttam volna a tévében.”

  • Mick Schumacher nem rajong a szimulátorokért

    Mick Schumacher nem rajong a szimulátorokért

    Mick Schumacher ugyan a fiatalabbik generáció egyik oszlopos tagja, mégsem rajong a konzolos és számítógépes versenyzős játékokért.

    Max Verstappent és Lando Norrist is láthattuk korábban, hogy online versenyeken állnak rajthoz, ám Schumachert ezek a futamok teljes mértékben hidegen hagyják.

    „Az online versenyek nem szabadítanak fel olyan érzelmeket, mint egy igazi pályán való küzdelem. A szimulátort csak arra használom, hogy rendesen felkészüljek” – mondta a fiatal német a La Gazzetta Dello Sportnak. A szabadidejében szívesebben edz, biciklizik, vagy elmegy egyet sétálni a kutyájával.

    A szörfözés az, amit még nagyon szeret csinálni, bár az időbeosztásához igazodnia kell: „Imádom azokat az időszakokat, amikor van egy kis időm kimenni a tengerhez.”

  • Alonso szimulátorozik, már az Indy500-ra készül

    Alonso szimulátorozik, már az Indy500-ra készül

    Fernando Alonso, a kétszeres Forma-1-es világbajnok és Le Mans-i 24 órás győztes versenyző egyik legfőbb célja továbbra is az autósportok mesterhármasának elhódítása, melyhez már csak az Indy500-on való diadalmaskodás hiányzik neki.

    A legendás versenyt a Forma-1-es Monacói Nagydíj hétvégéjén, május 26-án rendezik.

    https://www.instagram.com/p/ButyWyOnKLG/

  • Verstappen elsőre jónak érzi a Red Bull-Hondát

    Verstappen elsőre jónak érzi a Red Bull-Hondát

    Max Verstappen kijelentette, hogy a szimulátorban igen jónak érezte a Red Bull idei autóját, amit immáron Honda motor hajt.

    Hosszú idő után vág neki új motorpartnerrel egy szezonnak a Red Bull, azzal a Honda motorral ami tavaly jelentős fejlődést produkált. A holland pilóta a saját weboldalán mesélte el az első benyomásait az idei autóról.

    „A szimulátorban vezettem eddig csak az autót, de ott nagyon pozitív érzések alakultak ki bennem róla. Természetesen azt sosem tudhatjuk, hogy a többi csapat mit ért el a szünetben. Várnunk kell és majd meglátjuk. Izgalmasnak ígérkezik, noha ez leginkább akkor jön elő, amikor az autóban ülök. Előzetesen nehéz megmondani, hogy mire számítsunk.” – fogalmazott a holland.

    A Honda nem titkolt célja az új szezonra az, hogy megelőzzék a Renault-ot és csökkentsék a hátrányukat a másik két motorhoz képest. Verstappen szerint pedig az új éra kezdete motiválja a csapatot.

    „Ez egy új kezdet a Hondával, mindenki rendkívül motivált. Mindannyian várjuk már az új szezont. Nem gondolnám, hogy már rögtön az elején harcban leszünk a Ferrarival és a Mercedes-szel a motorerő terén, de a Honda mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb ott legyünk. Rengeteg pozitív energia lakozik a csapaton belül” – dicsekedett Verstappen.

    Ami pedig a 21 éves pilóta személyes céljait illeti, szeretné a tavalyi – karrierje legjobb – szezonját is túlszárnyalni.

    „Megpróbáljuk majd a lehető legtöbb versenyt megnyerni. Ha ez lesz a helyzet, akkor a világbajnoki cím is meglehet. Nehéz megítélni, de remélem pozitív év lesz. Jelenleg viszont nem tudjuk, hogy az autó mennyire jó és mennyire versenyképes. Mindig igyekszem a legjobbamat adni és remélem ez elég lesz.” – zárta.

  • Wehrlein lesz a Ferrari fejlesztőpilótája

    Wehrlein lesz a Ferrari fejlesztőpilótája

    A Ferrari megüresedett fejlesztőpilótai szerepkörét idén a Mercedestől távozó Pascal Wehrlein tölti be.

    Wehrlein másfél évig tartó F1-es karrierje során a Mercedes támogatását élvezte, ám a stuttgarti istálló DTM-es kivonulását követően tavaly év végén az együttműködés felbontása mellett döntöttek. A német versenyző sokáig reménykedett egy komolyabb F1-es lehetőségben, ám annak hiányában aláírt a Mahindra Formula E csapatához, ahol első versenyét fogja teljesíteni a szombati Marrákes ePrix-n. A legújabb hírek szerint az FE mellett Wehrlein lesz a Ferrari szimulátoros és fejlesztőpilótája (ezt hétfői látogatása is megerősíteni látszik), és habár Maranellóból még nem érkezett hivatalos bejelentés, nyílt titok, hogy Danyiil Kvjat és Antonio Giovinazzi távozásával nagy erővel folyik a kutatás a kulcsfontosságú pozíció betöltésére.

    A Ferrari szempontjából a 2018-as szezon során többször is bebizonyosodott, hogy a gyárban hátramaradó szimulátoros pilóta komoly befolyással tud lenni a pályamenti munkálatokra, ahogyan az többek között a Kanadai Nagydíj során egyértelműen látszódott: a Ferrari meglehetősen alulteljesített a pénteki napon, ám Giovinazzi éjszakai hibakereső műszakját követően Sebastian Vettel megszerezte a pole-t és megnyerte a versenyt is.

    „Nagyon fontos szerepkör” – adózott elismeréssel a szimulátoros pilóták előtt Vettel. „A szabadedzéseken megszerzett információk alapján [Kanadában] másnap képesek voltunk olyan változásokat eszközölni mindkét autón, amivel elégedettek lehettünk és jobban teljesíthettünk. Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy ilyesmire példa volt, így roppant hálásak vagyunk a srácoknak; nem a legjobb péntek esti munka, főleg ha fiatal az ember, de nagyon fontos eleme a sikernek. Biztos vagyok benne, hogy sikerül megtalálnunk a megfelelő személyt és 2019-ben ezen a téren is erősek maradunk.”

  • Vettel nem aggódik a fejlesztőpilóták távozása miatt

    Vettel nem aggódik a fejlesztőpilóták távozása miatt

    Sebastian Vettel nem aggódik amiatt, hogy a Ferrari eddigi szimulátor pilótái távoztak, szerinte ugyanis hamar találnak majd egy kiváló embert erre a feladatra.

    A Ferrarinak tavaly két fejlesztő pilótája is volt Danil Kvyat és Antonio Giovinazzi személyében. Előbbi a Toro Rosso utóbbi pedig a Sauber állandó pilótája lesz idén, így jelenleg nincs a vörösöknek olyan versenyzője aki a szimulátorban tesztelhetne.

    Korábban arról szóltak a pletykák, hogy Robert Kubica kaphatja meg ezt a szerepkört, de ő végül a Williams ajánlatára bólintott rá. A Ferrari szerződésben áll Marc Genével és Davide Rigonnal is, akik alkalmanként beugrottak szimulátorozni, de a Scuderia valószínűleg egy új embert keres majd a szimulátorba.

    „Személy szerint én magam nem vagyok nagy rajongója a szimulátornak, mert nem túl szórakoztató. Ugyanakkor viszont ez rendkívül fontos is.” – kezdte Vettel.

    „Nagyon hálásak vagyunk a srácoknak akik időt szántak erre, nem ez a legszebb munka péntek esténként, különösen mikor fiatal vagy, de rendkívül fontos, minden itt adódik össze. Mindenki elvégezte a rá eső feladatát, és rendkívül megtisztelő számunkra, hogy kezünkben foghatjuk a kormányt és irányíthatjuk azt az autót amit közösen hoztunk létre.” – folytatta.

    „Biztos vagyok benne, hogy 2019-re találunk egy olyan embert, aki tökéletesen és gyorsan beilleszkedik, szóval biztos vagyok benne, hogy ezen a területen is erősek leszünk.” – zárta a négyszeres világbajnok.

    Könnyen elképzelhető, hogy a Ferrari a saját akadémiájából bíz meg valakit erre a feladatra, de felmerült már többek között Szergej Szirotkin neve is.

  • Todt szerint túl sok a szimulátorhasználat az F1-ben

    Todt szerint túl sok a szimulátorhasználat az F1-ben

    Az FIA elnöke, Jean Todt meg van győződve róla, hogy a szimulátorok egyre gyakoribb használata azt eredményezi, hogy a Forma-1-es fejlesztések nagyja rejtve marad a rajongók elől.

    A szimulátorok gyakoribb alkalmazását azonban legfőképpen az váltotta ki, hogy szezon közben nagyon korlátozottak a tesztlehetőségek. A csapatok így egyre inkább alkalmaznak külön szimulátorversenyzőt annak érdekében, fejleszteni tudjanak.

    „A dolgok változnak, ez olykor jó, máskor kevésbé jó.” – mondta Todt a Skynak. „Úgy érzem, az autók túl megbízhatót. Úgy érzem, túl sok az olyan történés, amit nem látunk. Szimuláció, versenyzők leszimulálják a versenypályát a gyárban a versenyhétvégék alatt, vagy bármikor, korlátozás nélkül. Bizonyos szempontból néha hiányzik nekem a múlt. Hiányoznak a privát tesztek, mindenki amiatt panaszkodott, hogy túl sok a privát teszt. De legalább láthattuk, mi történik. Talán túl sok volt, de most úgy gondolom, hogy túl sok a rejtett szimuláció a gyárakban. Persze olykor jó dolog a modernizáció, de egy kicsit kontrolláltabbnak kellene lennie.”

    Míg a Forma-1-ben a csapatok számára megengedett, hogy széles körben felhasználják az autóik adatait, addig például a NASCAR-ban erre sokkal szigorúbbak a szabályok. Az Abu Dhabi Nagydíjon jelenlévő Jimmie Johnsont ezen alaposan meg is lepődött.

  • Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Stoffel Vandoorne tűzközelben marad, miután a Mercedes F1-es csapatának szimulátorát fogja vezetni 2019-ben.

    A McLarentől távozó Vandoorne nemcsak a Mercedes-proxi HWA FE-csapatának egyik versenyzője lesz, hanem az F1-es alakulat szimulátorában is dolgozni fog Esteban Oconnal karöltve.

    „A Mercedes F1-es csapatának szimulátorában fogok dolgozni” – erősítette meg a belga. „Izgalmas szerepkörnek tekintem, mert így még mindig az F1 része maradok, ráadásul a világbajnokokkal fogok együttdolgozni. Valószínűleg tudok nekik új, friss ötletekkel szolgálni, és én is felmérhetem a különbségeket, miután eddig csak a McLaren környezetét és munkamódszerét ismertem. Izgalmas dolog ez a kis levegőváltozás.”

    A viszonylag aktív F1-es jelenlét könnyebbé teheti az esetleges visszatérést.

    „Mindenképpen megéri ebben a közegben maradni, mert sosem tudhatod, mi fog történni” – magyarázta Vandoorne. „Örülök, hogy a Mercedesszel maradhatok és nekik dolgozhatok, mert így tisztában lesznek azzal, mire vagyok képes. A pilótapiacot nem lehet előre kiszámítani: idén is elég őrült volt, és ki tudja, milyen lesz a jövőben. Csak jó lehet, ha tűzközelben maradok és felkészülök az eshetőségekre.”

    Mindeközben azonban Vandoorne szorgalmasan rója majd a köröket az FE-ben és úgy véli, az elektromos széria volt a legjobb opció az F1 mellett.

    „Rengeteget beszéltem Totóval, és az egész mercedeses projekt nagyon vonzó ajánlat volt” – fűzte hozzá. „Ami számomra igazán fontos volt, az a gyártói jelenlét, így a Mercedesszel való közös kapcsolat ezen a szinten csábító volt. Megkaptam a lehetőséget, nem is ébredtek bennem kételyek; biztos voltam benne, hogy versenyképesek leszünk. Ami felé a Mercedes elköteleződik, azt valóban komolyan veszik, így 100%-ban biztos vagyok benne, hogy ebbe a programba is rengeteg időt és energiát ölnek majd.”

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Vergne eSports csapatával állt össze a Sauber

    Vergne eSports csapatával állt össze a Sauber

    A Sauber bejelentette, hogy eSport csapatuk társul ahhoz a Veloce eSports csapattal, melyhez Jean-Eric Vergne-nek is köze van.

    Az F1 hivatalos eSports bajnokságának második szezonja zajlik épp. A 66 000 nevezőből már csak a 40 legjobb maradt, ők már a Brit Nagydíj helyszín vannak, köztük a magyar Berezay Dani is. Az előválogatóra, ún. Pro Draftra Londonban kerül majd sor, ahol a valós Forma-1-es csapatok is választanak majd maguknak 1-1 játékost. A Pro Draftot hétfő éjjel élőben streamelik majd.

    „Az eSports egy nagyszerű lehetőség, mely egy nagyobb és fiatalabb közönség előtt nyitja meg az F1 kapuit.” – mondta Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke.

    A Brit Nagydíj előtt a Force India már bejelentette, hogy leigazolt két fők az eSports csapatába,  Mads Sorensen és Marcel Kiefer személyében. Harmadik játékosukat hétfőn a Pro Draft során választják majd ki.

    A Pro Drafton a következő sorrendben választhatnak majd az F1-es csapatok:

    Williams
    Force India
    Haas
    Mercedes
    Renault
    Sauber
    Toro Rosso
    McLaren
    Red Bull