Címke: Szilveszter Rallye

  • Tragédia a Hungaroringen: Megállt a szíve az egyik résztvevőnek

    Tragédia a Hungaroringen: Megállt a szíve az egyik résztvevőnek

    Épp csak, hogy ma elkezdődött a szokásos, év végi Szilveszter Rallye a Hungaroringen, máris szörnyű veszteség érte a hazai autósportot.

    Az első szakaszok előfutóként résztvevő 59 éves Kaposi László szíve megállt, és már nem sikerült újraéleszteni.

    A verseny szervezői a következő tájékoztatást tették közzé:

    „Az előfutóként az első szakaszt teljesítő Kaposi Lászlónak a célba érkezést követően megállt a szíve. A szakszerű és azonnali orvosi segítség ellenére nem lehetett újraéleszteni. Halálát nem versenybaleset okozta. Kaposi László 59 éves volt.”
    Részvétünk minden hozzátartozónak és barátnak.
    Nyugodjék békében!
  • Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.

    Tim 2016-ban megnyerte a Skoda Octacia Cup-ot és ebben az évben a Szilveszter Rallye-n is először nyert kategóriát. A saját építésű Nissan Sunny GTi-vel összetettben az előkelő 37. helyen zárt. 2017-ben ismételt, újra megnyerte a H4-es kategóriát nagy előnnyel.

    2018-ban már egy Peugeot 208 R2 volánja mögött szerepelt, ekkor a H7-es kategóriát nyerte meg és a 14. helyen végzett az összetettben.

    Az idei évben újra elővette régi autóját, a Nissan Sunny-val a H8-as kategóriában szerepelt. Új navigátor debütált a jobb egyben, Gyarmati Dávid diktálta a tempót.

    A két napon át tartó versenyen hamar az élre állt és végig megtartotta a vezetést. A hat gyorsasági szakasz után 16mp-es előnnyel nyerte a H8-at, és a 160 induló közül a 20. helyen zárt. Ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedszer hódította el a kategória győzelmet a Szilveszter Rallye-n.

    „Természetesen a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak. Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok. Nem volt egy könnyű évünk, de a Rallye2-ben másodikok lettünk és év végén újra tudtunk győzni a Hungaroringen, így bizakodva várom a 2020-as évet.” – foglalta össze Tim a versenyt és az idei évet.

  • Szilveszter-rali – A favorit Rovanperä győzött

    Szilveszter-rali – A favorit Rovanperä győzött

    (MTI) – Kalle Rovanperä, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának bajnoka nyerte meg a vasárnap véget ért hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit.

    A Hungaroringen és környékén 21. alkalommal megrendezett viadalon Rovanperä és navigátora, Noora Korhonen 33:11.05 perc alatt teljesítette a verseny 53,1 kilométeres távját. Szombaton kettő, vasárnap pedig hat gyorsasági szakaszt bonyolítottak le, többségében a Hungaroring területén.

    „Nagyon szórakoztató verseny volt, rengeteg nézővel, élvezetes szakaszokkal, igyekeztük kiélvezni minden pillanatát” – nyilatkozta az MTI-nek Rovanperä, aki hozzátette, neki a Hungaroringen kívül rendezett etapok tetszettek a leginkább.

    A 19 esztendős pilóta megemlítette, külön örült annak, hogy csapattársa lett a második, de jelezte, a magyar ellenfelek között is látott kifejezetten gyors versenyzőket.

    „Jövőre az a legfontosabb, hogy a világbajnokság első felében minél jobban megismerjem az új autót, hozzászokjak a kezeléséhez és érezzem a határait, aztán az év második felében már az eredményesség lesz a lényegesebb” – mondta Rovanperä, aki 2020-ban a gyári Toyota csapat versenyzője lesz a WRC kategóriában.

    A finn pilóta mögött másodikként csapattársa, a cseh Petr Semerád végzett, míg a harmadik Vincze Ferenc, a friss magyar bajnok lett.

    A Szilveszter-rali történetében első alkalommal fordult elő, hogy az aktuális magyar címvédő is indult. Vincze ezen a viadalon próbálta ki először 2020-as versenyautóját, egy Volkswagen Polo GTI R5-öst. A Korda Racing pilótája már háromszor, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a Szilveszter-ralin.

    A közönség a Hungaroringen és környékén ezúttal 193 versenyautót láthatott: Magyarország mellett Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából, Svájcból, Lengyelországból, Németországból, Finnországból és Angliából is érkeztek versenyzők.

    A Szilveszter-rali rendezői december 14-én jelentették be, hogy a viadal jövőre a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozat nyolcadik, utolsó állomása lesz, így a mostani rendezvény egyfajta főpróbája volt a 2020-as AARC-futamnak.

    Eredmény:
    1. Kalle Rovanperä, Noora Korhonen (finn, Skoda Fabia R5) 33:11.05 perc
    2. Petr Semerád, Jirí Hovorka (cseh, Skoda Fabia R5) 36.36 másodperc hátrány
    3. Vincze Ferenc, Szőke Tamás (Volkswagen Polo GTI R5) 44.08 mp h.

  • Szilveszter-rali – A WRC2 világbajnoka is rajthoz áll a Hungaroringen

    Szilveszter-rali – A WRC2 világbajnoka is rajthoz áll a Hungaroringen

    Rajthoz áll a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralin Kalle Rovanperä, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának idei bajnoka, aki ezen a versenyen búcsúzik eddigi csapatától.

    Füredi András, a Hungaroringen és környékén december 27. és 29. között már 21. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-rali szervezője hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán jelentette be a 19 esztendős finn pilóta vendégszereplését.

    Rovanperä – aki a vb-n az abszolút 12. helyen zárt az év végén – 2020-ban az idei világbajnok Toyota gyári csapatában folytatja pályafutását a WRC mezőnyében, de Mogyoródon még a 2019-es autójával, egy Skoda Fabia R5-össel indul. Rovanperä édesapja, Harri 2001-ben megnyerte a Svéd-ralit, és 15 alkalommal volt dobogós a rali-vb-n.

    A Szilveszter-rali történetében első alkalommal fordul elő, hogy a friss magyar bajnok is indul, sőt Vincze Ferenc ezen a versenyen próbálja majd ki először 2020-as versenyautóját, egy Volkswagen Polo R5-öst. A Korda Racing pilótája már háromszor, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a Szilveszter-ralin, amelyen a nevezések alapján ezúttal 193 versenyautót láthat majd a közönség a Hungaroringen és környékén.

    A belső és külső helyszínekre egyaránt csak belépőjegyek megvásárlásával tudnak eljutni az érdeklődők: elővételben a totaljegy.hu weboldalon 2000 forintért, a verseny ideje alatt, a Hungaroringen található értékesítési pontokon pedig 2500 forintért válthatók jegyek, de 12 éven aluliak számára ingyenes a rendezvény. A szervezők élő rádiós és internetes közvetítéssel, valamint ingyenes parkolási lehetőséggel is szolgálnak a szurkolóknak.

    A Szilveszter-rali rendezői december 14-én jelentették be, hogy a viadal jövőre a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozat nyolcadik, utolsó állomása lesz, így a mostani rendezvény egyfajta főpróbája a 2020-as AARC-futamnak.

  • Szilveszter-rali – Nemzetközi sorozat része lesz 2020-tól a verseny

    Szilveszter-rali – Nemzetközi sorozat része lesz 2020-tól a verseny

    Jövőre már a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozatának része lesz a Szilveszter-rali, melyet az idén december 27. és 29. között, immár 21. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen és környékén.

    A szervezők közleménye szerint az idei viadal egyfajta főpróbája a jövő évi futamnak, amely az AARC 2020-as idényének nyolcadik, utolsó versenye lesz.

    Az AARC első szezonja 2010-ben volt, az idén 30 csapat vett részt a sorozat hét fordulóján, jövőre pedig már négy országban rendeznek versenyt.

    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke azt mondta, a Szilveszter-rali az elmúlt 21 évben elvégzett munka gyümölcseként szerzett nemzetközi minősítést.

    „Nagy gratuláció jár ezért a szervezői csapatnak, és biztos vagyok abban, hogy a mostani verseny is tökéletesen sikerül. Ehhez pedig mind a szövetség, mind pedig jómagam minden segítséget megadunk” – jelentette ki az MNASZ elnöke.

    Oláh Gyárfás szerint a Szilveszter-rali „mindig is a magyar ralisport egyik ékköve” volt, amely azért is nagyon fontos eseménye a hazai autósportnak, mert „szinte az összes szakág képviselőit meg lehet találni az indulók között”.

  • Tim Gábor: Harmadik győzelem a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor: Harmadik győzelem a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor navigátorával, Timár Tamással a 20. Szilveszter Rallye-n ismét megnyerte kategóriáját. Ez sorozatban a harmadik kategória győzelmük volt, de a páros ezt az elsőséget sokkal többre értékeli, mint az előzőeket, hisz több R5-ös és négykerekes autót megelőzve az abszolút 14. helyen zártak a Peugeot 208 R2-vel.

    A vanyarci Tim Gábor már második éve ralizik. Pályaautós karrierjét kényszerből hagyta el, de beleszeretett a rali világába, és az első MARB szezonja után – ahol 2017-ben megnyerte az Északi Régió Bajnokságát – 2018-ban teljes szezont futott a Rallye2-ben. Az Országos bajnokság 5. helyén zárt, és kategóriájában a harmadik lett.

    A sikeres Rallye2 bemutatkozás után a JG2-Racing újabb lehetőségeket adott Tim-nek. Új autóba ülhetett a Mikulás Rallye-n, ahol harmadik lett, majd ugyanezzel az autóval, a Peugeot 208 R2-vel benevezte a Szilveszter Rallye-ra.

    A peugeot-s páros a verseny hajrájában vette át a vezetést, majd több mint 20 másodperces előnnyel nyerte a Szilveszter Rallye H7-es kategóriáját, sőt az R2 kupában is győzedelmeskedtek.

    „Fantasztikus lehetőség volt ez a csapattól! Már a Mikulás Rallye-n is fülig ért a szám, hogy a Peugeot 208 R2-vel mehettem, de a Szilveszter Rallye egy igazi jutalom játék volt. Imádom a Hungaroringi versenyt, nekem fekszenek ezek a technikás, kanyargós pályák. Ebben remek partnernek bizonyult a Peugeot. Végig jól éreztem benne magam, azt csinálta az autó, amit szerettem volna. A versenyen hátrányból kellett felállnunk, és így sikerült nyerni, nem volt könnyű. Kőkemény verseny volt! Az abszolút 14. hely remélem mások számára is azt mutatja, hogy kezd beérni a ralis versenyzés is, ebben a szakágban is gyors tudok lenni. Ezt szeretném majd bizonyítani 2019-ben is, akárhol is tudok majd indulni, bajnoki címért szeretnék majd küzdeni.” – nyilatkozta Tim Gábor a verseny után.