Címke: szezonközi tesztek

  • Bottas: Az is csoda lenne, ha be tudnánk fejezni a szezonnyitót

    Bottas: Az is csoda lenne, ha be tudnánk fejezni a szezonnyitót

    Az Alfa Romeo csapata vegyes érzésekkel várhatja a jövő héten esedékes szezonnyitó versenyt Bahreinben. Ugyan a hinwili kiscsapat autója Valtteri Bottas és Guanyu Zhou kezei alatt is gyorsnak bizonyult, azonban a megbízhatósággal akadtak problémák. Emiatt pedig a Mercedestől érkezett finn pilóta nagyon aggódik, hogy nem lesznek képesek célba érni a Bahreini Nagydíj folyamán.

    Az Alfa Romeo pilótáival már Barcelonában is kibabrált a technika ördöge és ugyan Bahreinben már több kört tudtak megtenni, a napjaik még így sem voltak tökéletesek. Bottas a harmadik tesztnap során egy váltóhiba miatt volt kénytelen leparkolnia a C42-jét a pálya szélén.

    A kilencszeres futamgyőztes finn versenyző nagyon reméli, hogy a svájci kiscsapat képes lesz a jövő hétre orvosolni ezen problémákat. Ha ez nem sikerül a számukra, akkor már az is nagy dolog lenne, ha Bahreinben képesek lennének teljesíteni a teljes versenytávot.

    „A jövő hét folyamán már szeretnék magabiztosabban beülni az autóba” – ismerte el Bottas, aki nagyon jól érzi magát egyelőre az új csapatánál. Ekkor fogok majd beszélni a mérnökökkel, hogy sikerült-e orvosolni a problémákat. Jelen pillanatban az a legnagyobb félelmem, hogy nem leszünk képesek teljesíteni a versenytávot, annyi problémánk volt a teszt folyamán. Ezeket gyorsan orvosolni tudtuk és remélem, hogy többé nem fognak előjönni ezek a gyerekbetegségek.”

    Bottas hozzátette, hogy „a tempót illetően sokat javult a C42 Barcelonához képest” és hogy „a rövid és hosszú etapok során is egyaránt kezdi megszeretni az autót.”

  • Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    George Russell szerint a Ferrari és McLaren is rendkívül versenyképesnek tűnik az első két tesztnapot követően. A Mercedes fiatal brit versenyzője úgy gondolja, hogy a brackley-i istálló jelen pillanatban az előbb említett két istálló mögött helyezkedik el az erősorrendben.

    Russell a tegnapi teszt délutánja folyamán pont egy teljes versenytávot, 66 kört tett meg Barcelonában. A brit fiatal azt a Lewis Hamiltont váltotta, aki csütörtökön a délelőtt folyamán folytathatta az ismerkedést a W13-mal. A tegnapi tesztnapot végül Charles Leclerc húzta be Pierre Gasly és Daniel Ricciardo előtt, azonban ezen eredményekből nem szabad megítélni a csapatok közötti erősorrendet.

    Russell a csütörtöki nap végén elárulta, hogy rendkívül érdekesnek találja azt, ahogyan a csapatok különböző módon próbálják meg felvenni a ritmust a sportágba megérkező vadonatúj szabályrendszerben.

    „Nagyon sok érdekes megoldást láthattunk már, azonban a tesztelés pontosan erről szól. Vannak olyan csapatok, akik nagyon gyorsnak tűnnek. Jelen pillanatban a piros és a narancssárga sínű autót birtokló csapatra gondolok. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a holnap és arra is kíváncsi vagyunk, hogy a bahreini tesztig mennyit fogunk tudni majd javulni.”

    „Nem hinném, hogy mi lennénk elöl” – folytatta a brit, aki a tavalyi évben Belgiumban megszerezte első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „A Ferrari és a McLaren időmérő és versenyszimulációi is jónak tűnnek idáig és mindezek mellett még a gumikat is jól kezelik.”

    „Senki tudja, mi a valós sorrend. Annyi biztos, hogy mindannyian más és más programokat teljesítünk a tesztnapok során. Ha pedig megnézzük a nagy átlagot, akkor látszik, hogy ez a két csapat jelen pillanatban előttünk jár. Minden esetre meglátjuk majd, mi lesz. Mindössze két tesztnapról beszélünk, a bajnoki cím sorsa pedig nem az első téli tesztek folyamán dől el.”

  • Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Valtteri Bottas nagyon reméli, hogy a tegnapi problémadús nap után a soron következő két napon több időt tud majd a pályán tölteni a Bahrain International Circuiten.

    A szezonközi tesztelés a tegnapi nap folyamán kezdődött meg Bahreinben és az első tesztnap délelőttjén a finn pilóta vezethette a W12-t. Azonban Bottasnak a négy órás délelőtti etap túlnyomó rését a garázsban kellett töltenie, miután probléma akadt a sebességváltójával. A bajnoki címvédő istálló szerelőinek ki is kellett cserélnie azt, ami miatt Bottas mindössze 6 kört tudott megtenni a délelőtt folyamán.

    A délután már Lewis Hamilton körözhetett és a hétszeres világbajnok brit pilóta is kevesebb időt töltött a pályán a délután feltámadó homokvihar okozta rossz tapadási viszonyok miatt, de 42 kört mindezek ellenére is megtett.

    Ha összeadjuk a Bottas és Hamilton által megtett körök számát, akkor még egy teljes versenytáv se jön ki, miközben a legszorgosabb Max Verstappen a maga 139 körével több, mint két versenytávot is megtett az első tesztnap során.

    Bottas az ebédszünet előtti nyilatkozatában elmondta, hogy a váltóprobléma miatt rendkívül nehezen indult a szezon a Mercedes számára.

    „Már én és az egész csapat is nagyon várta azt, hogy kigurulhassak a pályára,” – mondta Bottas.

    „Azonban már a legelső installációs körömön kiderült, hogy komoly problémák vannak a váltóval. Nyilvánvalóan fel kellett ismernünk a hibát és annak ismeretében kellett mérlegelnünk a lehetőségeinket. Végül ki is kellett cserélni a váltót.

    „Utána még tudtam pár kört menni, de utána még piros zászló is volt, szóval ennyi. Mindössze hat megtett körrel kezdeni egy tesztet közel sem ideális.”

  • Kiderült, mi miatt állt meg Hamilton autója a mai teszten!

    Kiderült, mi miatt állt meg Hamilton autója a mai teszten!

    A Mercedesnek egyáltalán nincs jó napja, ugyanis a bajnoki címvédő istállónak ismét egy motorproblémával kellett szembesülnie, miután Lewis Hamilton az imént említett probléma miatt állt meg a pályán.

    A világbajnoki címvédő alatt az ötös kanyar kijáratán lassult le a W11-es a délutáni edzés folyamán, ami végül meg is állt a pályán. A hatszoros bajnok megállása miatt félbe is kellett szakítani a tesztnapot, amíg le nem tolták az autóját a pályáról, amit később vissza is szállítottak a boxba.

    Ami pedig aggasztó hír lehet a Mercedes számára az nem más, mint hogy a a Hamilton autójában levő motor vadonatúj volt és a hatszoros világbajnok mindössze 14 kört tudott menni vele, mielőtt a probléma felütötte volna a fejét.

    A Mercedes megerősítette, hogy Hamilton pályán való megállását egy motorhiba okozta és már elkezdték vizsgálni a probléma forrását. Egy újabb motorprobléma, ami komoly blama a brackleyi istálló számára, ugyanis a két teszthét során nem csak náluk, hanem a partnercsapat Williamsnél is akadtak problémák a német gyártó hajtásláncával.

    A Mercedes már az első héten is két motort használt el, miután Valtteri Bottasnak problémái akadtak csütörtök délután, ami miatt másnapra be is kellett szerelni egy vadonatúj erőforrást a Mercedes szerelőinek.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik, miután Nicolas Latifi mindkét pályán való megállását szintén a motor problémája okozta.

    Az eset kapcsán a Mercedes főmérnöke, Andy Cowell is elmondta a véleményét: „Rengeteg mindent csinálunk Brixworthban: a Forma-1-es motort, az ERS-t és a belső égésű motorjainkat is folyamatosan fejlesszük. Mindezek miatt vannak kisebb problémáink, amiket képesek leszünk rövid időn belül orvosolni.”

  • A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williams kénytelen volt beszerelni a harmadik hajtásláncát az autójukba a tegnapi nap folyamán, miután számos problémájuk akadt a Mercedes által készített erőforrásával.

    Egy évvel a borzalmas szezonkezdetüket követően a grovei istálló ígéretes teljesítményt nyújtottak a szezonközi tesztek első három napjában Barcelonában, ugyanis gyors köridőkkel és komolyabb technikai hiba nélkül zárták a hetet.

    Azonban Nicholas Latifi- mint utólag kiderült, az üzemanyag rendszer meghibásodása miatt- volt kénytelen leparkolnia az FW43-at a pálya szélére a szerdai nap folyamán.

    A Williams csapatvezetője, Claire Williams rendkívül frusztrált volt a szerdán adott interjúja során, ugyanis szerinte a folyamatos motorproblémák miatt nem képesek elég időt tölteni a pályán.

    „Problémáink akadtak a hajtáslánccal, ami nem valami jó hír,” – mondta Williams. „Ez volt a harmadik motorproblémánk, ami miatt nyilvánvalóan rengeteg értékes időt veszítettünk.

    „Ez egy olyan dolog, ami megtörténhet a tesztelés során, azonban legalább ez nem a mi hibánk, ugyanis nem az autóval adódott a probléma. A hibákat leszámítva eddig minden rendben van. Még az elvesztett idő ellenére is képesek voltunk hozni az előre eltervezett programunkat. Nyilvánvalóan boldogabb lennék, ha valamivel több kilométert raktunk volna autóba.”

    A Williamsnek az eddigi négy tesztnap alatt két alkalommal kellett kicserélnie az erőforrást az FW43-asban, miután csütörtökön és pénteken is problémájuk akadt.

    Claire Williams megerősítette, hogy a problémákat már elkezdte vizsgálni a Mercedes, a csapat hivatalos motorszállítója. „Más fajta problémáink is adódtak az előző héten. A Mercedes már elkezdte őket vizsgálni, szóval őket kérdezzétek a témával kapcsolatban.

    „Azonban nem hiszem, hogy már képesek lettek volna megtalálni a probléma forrását. A csütörtöki napon valószínűleg az MGU-H-val, pénteken pedig az egyik szenzorral akadtak problémáink.”

    A Mercedes egyik szóvivője is nyilatkozott a Motorsport.com-nak, aki elmondta, hogy a tegnap elhárított probléma a Williamsnél más volt, mint amit az előző héten tapasztaltak. „Az első probléma az olajnyomással volt. A motor már úton van Brixworth felé, ahol majd tüzetesebb kivizsgálás alá kerül majd.”

  • A Haas nem aggódik a lassú kezdésük miatt

    A Haas nem aggódik a lassú kezdésük miatt

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik a csapata első teszthéten mutatott tempója miatt.

    Az amerikai istálló egy felejthető szezont zárt 2019-ben, ami miatt magas elvárásokkal vágtak neki az idei évnek, már csak a fejlődés miatt is. Azonban eddig közel nem úgy alakul a számukra a szezonközi teszt, ugyanis az amerikai istálló mindkét pilótájának voltak kicsúszásai, ráadásul Kevin Magnussen körideje volt a leglassabb az első teszthét során.

    Steiner szerint azonban a teszteken elért eredményekért nem osztanak világbajnoki pontokat. Amikor arról kérdezték a Haas csapatfőnökét, hogy aggódik-e a köridők miatt, ezt válaszolta: „Nem, ugyanis senki sincs tisztában vele, hogy a többiek mit is csinálnak pontosan.

    „Csakis kizárólag a saját tesztprogramunkra összpontosítunk, nem foglalkozunk a köridőkkel. Békében szeretnénk csinálni a házi feladatunkat. Nem szeretném megjósolni, hogy milyen eredményeket fogunk elérni majd Ausztráliában, és szerintem nem csak én, hanem a többi csapat sem lenne képes erre. Úgy is ki fog derülni,” – fejezte be a gondolatmenetet az 54 éves csapatfőnök.

  • Hivatalos: Jóval kevesebb tesztnap lesz 2020-ban

    Hivatalos: Jóval kevesebb tesztnap lesz 2020-ban

    Hivatalosan is bejelentették, hogy a 2020-as Forma-1-es téli teszt időszak az eddigiekhez képest rövidebb lesz, míg a szezonközi tesztek teljesen eltűnnek.

    A változtatásokra azért volt szükség, mert a csapatok aggódtak, hogy a teszt napokkal és a rekord hosszú naptárral nagyon kevés szabadidejük maradna.

    Vietnám és Hollandia érkeztél és Németország távozásával 22 futamot láthatunk majd 2020-ban. Emiatt pedig a teszt napok számát leredukálták.

    A téli tesztek hossza kétszer három nap lesz, szemben a korábbi kétszer négy nappal. A helyszín pedig szokás szerint Barcelona lesz, február 19-21 és február 26-28 a két teszt időpont.

    Ezzel egyidejűleg jövőre már nem rendeznek év közbeni teszteket amelyeknek korábban Barcelona, Bahrein és a Hungaroring is otthont adott.

  • Marcus Armstrong nyerte a Formula 3-sok első tesztnapját a Hungaroringen

    Marcus Armstrong nyerte a Formula 3-sok első tesztnapját a Hungaroringen

    A Ferrari junior Marcus Armstrong tovább folytatta jó sorozatát a Formula 3-sok szezonközi tesztjén. A Prema versenyzőjénél ugyanis egyik versenytársa sem tudott gyorsabb köridőt autózni a Hungaroringen rendezett teszt első napján.

    Az új-zélandi fiatal, akinek immáron az a Nicolas Todt a menedzsere, aki a Ferrari monacói pilótáját Charles Leclercet is segíti, annak ellenére autózott egy 1:31.411-es kört, hogy közben csepergett az eső a Magyar Nagydíj helyszínén. Armastrong ezzel a körével az utolsó pillanatban tudta megelőzni barcelonai tesztek sztárját, Leonardo Pulcinit. A Hitech GP versenyzője mindössze egy tized másodperccel kapott ki Premás vetélytársától.

    A harmadik helyet Armstrong orosz csapattársa, Robert Shwartzman szerezte meg. Az orosz pilóta 0.169 ezreddel volt lassabb Pulcininél. Mindkét versenyző a délelőtt folyamán autózta meg a leggyorsabb körét. Azonban Shwartzmannak technikai gondja is akadtak, ugyanis az orosz fiatalnak félre kellett állnia a tizenegyes-tizenkettes kanyar környékén.

    Niko Kari a Trident legjobb időeredményét produkálva lett negyedik, megelőzve ezzel Jehan Daruvalát. Az Prema indiai pilótája is a délután folyamán tudta megfutni a legerősebb körét csakúgy, mint új-zélandi csapattársa.

    Pulcini csapattársa, Jüri Vips nem sűrűn szerepelt a leggyorsabb pilóták között, azonban az észt versenyző a hatodik helyen zárta az első tesztnapot. Az MP Motorsport pilótája, Liam Lawson lett a hetedik, ezzel jócskán megelőzve a csapattársát, Alex Peronit, aki összetörte az autóját a tizenegyes kanyarban.

    Raoul Hyman, aki a Sauber junior csapatát, a Charouzt erősíti, és nem régiben bejelentett Renault junior, Yifei Ye közvetlen egymás mögött végeztek Richard Verschoor mögött, aki végül tizedik lett.

    A második és egyben utolsó tesztnapot a mai nap folyamán rendezik meg szintén a Hungaroringen!