Címke: szezonkezdet

  • A Renault egy tiszta első hétvégét szeretne Melbourne-ben

    A Renault egy tiszta első hétvégét szeretne Melbourne-ben

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy problémamentes hétvégét szeretne zárni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Az enstonei istálló egy produktív téli szezonon van túl és az idei szezonban szeretnének még előrébb lépni a tavalyihoz képest.

    A Forma-1 középmezőnyében 2020-ban sem maradunk akció nélkül, ugyanis idénre is heves csata várható. A francia istálló a tavalyi szezonban elbukta a „best of the rest” címéért folytatott párviadalt a McLaren-nel szemben, amit az idei szezonban vissza is akarnak hódítani a wokingiaktól.

    A Renault idei konstrukciója, az R.S.20 jól teljesített a téli teszteken a megbízhatóság és a teljesítmény terén is egyaránt.

    Abiteboul reméli, hogy a téli szünetben folytatott kemény erőfeszítéseik kifizetődnek majd a szezonnyitón, habár a francia továbbra sem szeretne elkiabálni semmit az erőviszonyokkal kapcsolatban.

    „A Forma-1-es szezon kezdete mindig is egy izgalmas eseménynek számít,” – mondta Abiteboul. „Az eredményes barcelonai teszteket követően, nagy elvárásokkal vágunk majd neki az Ausztrál Nagydíjnak, azonban valamilyen szinten óvatosak is vagyunk ezt illetően, ugyanis egyáltalán nem ismerjük a riválisaink valódi erejét.

    „Az első verseny lesz az, ahol mindenki az igazi arcát fogja megmutatni

    „Kellőképpen fel vagyunk készülve a szezonra, köszönhetően a keményen dolgozó kollégáinknak, akik Enstone-ban és Viryben nap, mint nap a legjobbjukat nyújtották a téli szünet alatt.

    „Ezek a tevékenységek meg is látszódtak a teszteken, ugyanis a teljesítményünk is ó volt és a megbízhatóság terén is sokat fejlődtünk. Most már csak az lenne a legfontosabb, hogy a tapasztalt előnyöket a versenypályán is kamatoztatni tudjuk majd.”

    A francia istálló nagyrészt Daniel Ricciardo tehetségére és képességeire fog majd támaszkodni, hogy felvegyék a harcot akár a három top csapattal is, és az egy évet kihagyó Esteban Ocont pedig ugyanolyan bánásmódban fog részesülni, mint ausztrál csapattársa.

    „Az autó és a versenyzőpárosunk is jó, szóval minden adott egy jó szezonhoz. Daniel különösen izgatottan várta az idei szezont, különösen a hazai versenye miatt. Esteban pedig meg szeretné mutatni azt, hogy tényleg helyet érdemel a Forma-1-es rajtrácson. Szerintem ez a párosítás a tökéletes receptje a sikernek.

    „Csapatként egy tiszta első hétvégére lenne szükségünk. Fontos, hogy minden gördülékenyen menjen és fontos, hogy ne legyen semmi fajta problémánk.

    „Hosszú szezon áll előttünk, és biztos vagyok benne, hogy lesznek majd lehetőségeink, amiket ki is kell majd tudni használnunk.”

  • Haas: A szezonkezdet fog dönteni a jövőnkről

    Haas: A szezonkezdet fog dönteni a jövőnkről

    Gene Haas szerint a 2020-as év első fele fogja majd eldönteni, hogy vajon az amerikai istálló továbbra is ott lesz a Forma-1 rajtrácsán vagy sem.

    A Haas világossá tette, hogy csak akkor áll szándékukban folytatni a száguldó cirkuszos projektjüket, ha képesek versenyképesek lenni. A csapattulajdonos pedig az új 2021-es szabályok problémáit is kiemelte, ami miatt a kisebb csapatoknál is óriási költségek merülhetnek fel.

    Mivel az F1 egy vadonatúj korszaka fog elkezdődni 2021-től, az amerikai istálló tisztában van vele, hogyha hosszabbítanak, akkor öt évig még biztosan szerepelni fognak az autosport királykategóriájában.

    Gene Haas egy exkluzív interjú keretein belül árulta el, hogy megpróbál minél több támogatást szerezni, hogy minél versenyképesebbek legyenek.

    „Várom már, hogy elkezdődjön a szezon,” – mondta Haas. „Ha lenne megint egy ilyen rossz évünk, akkor nem nagyon érné meg folytatni. Már öt éve itt vagyunk. A csatlakozásunkkor azt mondtuk, hogy ennyi időt szánunk a próbára, hogy megnézzük, hogy ez alatt az öt év alatt mit leszünk képesek elérni és ezt követően folytassuk vagy sem.

    „Nem azt mondom, hogy nem térnénk vissza. Értékelnünk kell a jelenlegi helyzetünket. Egy újabb öt évre való hosszabbítás elég nagy elkötelezettség lenne a számunkra.”

    Haas azt is elmondta, hogy a csapat Forma-1-es projektje – ami 2016-ban kezdődött el – jó hátassal volt az üzleti ügyleteire, azonban aggasztják a 2021-es szabályváltozások.

    „Igen segített,” – mondta az amerikai istálló tulajdonosa az üzleti hatásról. „Ez nyitotta fel a szemünket az európai és az ázsiai piacokra. Számos vevőt hoztunk el a versenyeinkre. Minden jól működött, azonban kérés, hogy 2021-től mindez mennyibe fog kerülni?

    „Komoly változásokon megy keresztül a Forma-1, azonban mindenféleképpen meg kell kérdezned magadtól, hogy megéri-e bevállalni ezeket a változtatásokat. Oké, hogy a legtöbb ember szerint jó dolog a változás, azonban ezek tényleg nem olcsók.”

    Haas a költségvetési sapka érkezésének ellenére sem látja, hogy a saját költségei pont emiatt fog majd megváltozni.

    „Az üzleti modell rendkívül hátrányos a kis csapatok számára. Mindenki tudja, hogy a pénz alap 70%-át a három nagy csapat között osztják szét és a többi 30% marad a többi hét csapatra. Ez pedig egy nagyon rossz gazdasági modell.

    „Nyilvánvalóan mindenkinek meg vannak a saját okai, hogy miért szerepelnek a sorozatban. Valaki a szponzorokért csinálja, azonban a Ferrari például a 60 éves múltja miatt van még itt mindig.

    „Ők pedig kapnak annyi pénzt, aminek segítségével elkölthetik a nyugodt szívvel azt a 175 millió eurót, azonban sok csapat ennek az összegnek a negyedével vagy még annyival sem gazdálkodhat.”

    Végül és nem utolsó sorban az amerikai istálló tulaja az idei szezonra is kitért, ahol egyelőre nagyon úgy fest, hogy szoros meccs lesz a középmezőny csapatai között.

    „Őszintén nem a miénk volt a leggyorsabb autó,” – mondta Gene Haas a tesztekről. „A középmezőnybe tartozunk. Nagyon közel vannak egymáshoz a középmezőny csapatai, talán minden eddiginél közelebb. Jó hír, hogy nem voltunk messze a Ferrariktól, azonban a Ferrarik nem voltak sokszor az élen a köridők tekintetéven a tesztek során.

    „Ez egy kihívás. Ez egy nehéz sportág, ami rendkívül drága is egyben. Emellett időigényes és komoly stresszt helyez a részt vevő csapatokra. Ez egy olyan sportág, ami nem előnyös azon istállók számára, akik a top5-ön kívül helyezkednek el.”

  • Ferrari: Vettel nem érezte magát jól az idei autóban

    Ferrari: Vettel nem érezte magát jól az idei autóban

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy az egyik versenyzőjük a szezon elején nem érezte magát kényelmesen az idei autóban. Az olasz elmondta, hogy Sebastian Vettel volt az és hozzátette, hogy a németnek különösen a fékezések jelentettek gondot.

    Vettel az idei évadban mindössze a Szingapúri Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legtetején, eggyel kevesebb alkalommal, mint csapattársa Charles Leclerc, aki Spaban és Monzában – a Ferrari hazai versenyén – tudott diadalmaskodni. A monacói versenyző pole pozíciók tekintetében is felülmúlta tapasztaltabb csapattársát, ugyanis Leclerc hét időmérőt tudott megnyerni, amíg Vettel csak kettőt.

    Már a szezon előtt sejteni lehetett, hogy biztosan lesz majd feszültség a Scuderia pilótái között. Vettel és Leclerc számos alkalommal került összetűzésbe az idény során, azonban a legsúlyosabb ezek közül a Brazil Nagydíjon történt ütközésük volt.

    Binotto a feszültség és az újabb sikertelen szezon ellenére az idei szezonban elért pozitív dolgokat szeretné tovább vinni a 2020-as szezonra. Ugyanakkor a maranellóiak csapatfőnöke elmondta, hogy az évad elején Vettel nem nagyon tudott alkalmazkodni az SF90-hez.

    „Sebnek problémái voltak az autóval az idény kezdetén, a féktávokon volt instabil fékezés közben,” – idézte Binotto szavait az Autosport. „Azt gondolom, hogy a Leclerc jelentette kihívás is jót tett neki, ugyanis egy gyors csapattársad könnyen okozhat komoly fejfájást.

    „A fejlődés terén rendkívül szereti tanulmányozni az adatokat. Megközelíti a feladatot és ilyen szempontból egyáltalán nem egy érzelmes típus. Megnézi a telemetriát és a szektoridőket, majd megpróbálja összerakni a fejében, hogy a pálya melyik részén veszít időt a csapattársához képest.”

    Leclerc az idei szezonban a negyedik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben, megelőzve Vettelt, aki az ötödik lett. Azonban a legnagyobb probléma az olaszok számára, hogy Max Verstappen mindkét Ferrarit megelőzve végzett az összetett harmadik helyén, habár a Brazíilában történtek jelentősen befolyásolták a végeredmény kimenetelét.

  • Hamilton: Eddig idén egy átlagos szezonom van

    Hamilton: Eddig idén egy átlagos szezonom van

    A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton szerint az idei szezon elején semmilyen különleges teljesítményt nem nyújtott, pedig az első hat versenyből négyet is megnyert.

    A brit címvédő monacói győzelmével 17 pontosra növelte előnyét a pontverseny élén csapattársa előtt, pole-pozícióból rajtolva, ami neki idén csupán a második volt, és ő maga is úgy érezte, hogy eddig idén nem nagyon találta a tökéletes egykörös tempóját.

    „Úgy érzem, hogy idén eddig egy teljesen átlagos teljesítményt nyújtok. Talán még átlag alattit is. Szerintem így is ki hoztam a legjobbat az eddigiekből. Tökéletes felkészültséggel vágtam neki a szezonnak, de az autó valódi teljesítményét nehezen tudom kihozni.” – fogalmazott Hamilton.

    Ezek ellenére is a négy győzelemmel és a két második hellyel ez pályafutása legjobb idénykezdete. 137 megszerzett pontja pedig lényegesebb több, mint az elmúlt két évben, amikor Sebastian Vettellel vívott kemény harcot a bajnoki címért.