Max Verstappen futotta a legjobb időt a szezon előtti teszt első napján.
A mezőny túl esett a délelőtti műszakon és megebédelt, majd folytatta a munkát a szigetországban. Az időjárás azonban nem volt kegyes hozzájuk, ugyanis ahogy azt az előrejelzés is megjósolta, megérkezett a homokvihar a térségbe.
Elsőként Esteban Ocon merészkedett ki a pályára, példáját követte Nikita Mazepin és Yuki Tsunoda, majd szép lassan a többiek is kidugták az orrukat. Mivel csak három nap áll a csapatok rendelkezésére, nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy késsenek a kijelölt programokkal.
Az időjárás megnehezítette a versenyzők és az alakulatok munkáját, ugyanis néhány kanyarban nem volt tapadás, így a pilóták csúszkáltak avagy megforogtak (Nikita Mazepin, Carlos Sainz).
Ahogy „takarították” az ívet a konstrukciók, a pálya állapota elkezdett javulni, így a holland pilóta az élre ugrott.
A ritmust csak később vette fel Lance Stroll, ugyanis az Aston Martin egy elektronikus problémával találta szembe magát, míg a reggeli műszakot majdnem kihagyó Mercedes sem sietett a pályára.
Lando Norris is megvillantotta a McLarent, ugyanis a második legjobb időt sikerült elérnie. A csillagosok kálváriája tovább folytatódott. A délelőtti váltó hiba után Lewis Hamilton etapjai sem mentek zökkenőmentesen, hol másik pedálra volt szüksége, hol a Mercedes tükre engedett el. Mindenesetre többen is felfedezni vélték a Drive to Sruvive stábját a garázsukban, így könnyen lehet, hogy ismét lecsapott a Netflix-átok az istállóra.
Először a bűvös 100-as számot az Alpine francia versenyzője érte el, míg rajta kívül csak Verstappen tudta meghaladni azt. A Haas napja sem telt fényesen, ugyanis őket egy hidraulikus probléma hátráltatta.
| Szezon előtti teszt – Első nap |
| 1 |
Max Verstappen |
Red Bull Racing |
1:30.674 |
|
139 kör |
| 2 |
Lando Norris |
McLaren |
1:30.889 |
+ 0.215 |
46 kör |
| 3 |
Esteban Ocon |
Alpine |
1:31.146 |
+ 0.472 |
129 kör |
| 4 |
Lance Stroll |
Aston Martin |
1:31.782 |
+ 1.108 |
46 kör |
| 5 |
Carlos Sainz |
Scuderia Ferrari |
1:31.919 |
+ 1.245 |
57 kör |
| 6 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo Racing |
1:31.945 |
+ 1.271 |
68 kör |
| 7 |
Daniel Ricciardo |
McLaren |
1:32.203 |
+ 1.529 |
45 kör |
| 8 |
Pierre Gasly |
AlphaTauri |
1:32.231 |
+ 1.557 |
74 kör |
| 9 |
Yuki Tsunoda |
AlphaTauri |
1:32.727 |
+ 2.053 |
37 kör |
| 10 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:32.912 |
+ 2.238 |
42 kör |
| 11 |
Charles Leclerc |
Scuderia Ferrari |
1:33.242 |
+ 2.568 |
59 kör |
| 12 |
Kimi Raikkönen |
Alfa Romeo Racing |
1:33.320 |
+ 2.646 |
63 kör |
| 13 |
Sebastian Vettel |
Aston Martin |
1:33.742 |
+ 3.068 |
51 kör |
| 14 |
Roy Nissany |
Williams |
1:34.789 |
+ 4.115 |
83 kör |
| 15 |
Nikita Mazepin |
Haas |
1:34.798 |
+ 4.124 |
70 kör |
| 16 |
Mick Schumacher |
Haas |
1:36.127 |
+ 5.453 |
15 kör |
| 17 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1:36.850 |
+ 6.176 |
6 kör |
| Megtett körök száma – Első nap |
| 1 |
Red Bull |
139 |
| 2 |
Alfa Romeo |
131 |
| 3 |
Alpine |
129 |
| 4 |
Ferrari |
116 |
| 5 |
AlphaTauri |
111 |
| 6 |
Aston Martin |
97 |
| 7 |
McLaren |
91 |
| 8 |
Haas |
85 |
| 9 |
Williams |
83 |
| 10 |
Mercedes |
48 |