Címke: szerződés

  • Horner: Verstappen a Mercedes első számú jelöltje Hamilton utódjaként

    Horner: Verstappen a Mercedes első számú jelöltje Hamilton utódjaként

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner Max Verstappen jövőjéről beszélve elismerte, hogy lát esélyt a holland Mercedeshez igazolására.

    Max Verstappen Red Bullos szerződése elég gyakori téma a Forma-1-ben, akiért a hírek szerint élénken érdeklődik a bajnoki címvédő Mercedes gárdája is. A holland immáron a hatodik évére készül Milton Keynes-ben, és még egyszer sem volt komoly bajnoki aspiráns. Verstappen szerződésében szerepel egy teljesítmény záradék, ami azonban Horner szerint nem olyan egyedi dolog a Forma-1-ben.

    „Minden versenyző szerződésében vannak ilyesfajta teljesítmény biztosítékok. Valóban van Max szerződésében egy teljesítményhez köthető elem, de hogy mi az, abba nem megyek bele.” kezdte Horner.

    A brit pedig azzal is tisztában van, hogy a Red Bullnak muszáj lesz harcban lennie a bajnoki címért, máskülönben Verstappen szabadon távozhat, akiért nagy eséllyel a rivális Mercedes jelentkezne be.

    „Nem erőltetheted rá egy pilótádra a maradást, ha ő nem akar maradni. Ez inkább már a kapcsolatról szól, sem, mint a meglévő szerződésről. Csak akkor lehet elővenni a szerződést a fiókból, ha valami komoly probléma van, de Max-szal nagyon erős a kapcsolatunk. Hisz a projektünkben, hisz abban, amit csinálunk, hisz minden egyes nálunk dolgozó emberben. Bízom benne, hogy a vele való tárgyaláskor nem kell majd semmilyen szerződési pontra hivatkozunk. Végül is rajtunk múlik, hogy versenyképes autót tudunk-e összehozni, ő is azt akarja, amit mi.” – folytatta.

    A Mercedes már pár éve élénken figyeli Verstappent, ám Hamilton miatt eddig nem volt realitása a leigazolásának, ám Hamilton esetleges visszavonulása azonban megnyithatja ezt az utat.

    „Biztos vagyok benne, hogyha Hamilton úgy dönt, hogy abbahagyja, akkor Verstappen lesz a Mercedes első számú jelöltje. De számukra természetes Russell és jónéhány más pilóta is elérhető lehet majd. Minden a kapcsolatról és a versenyképes autóról szól. Utóbbira nincs garancia 2022-től, mivel onnantól mindenki tiszta lappal indul.” – jegyezte meg.

  • Wolff ezúttal nem várna januárig a szerződésekkel

    Wolff ezúttal nem várna januárig a szerződésekkel

    Ugyan sokáig tartott, de végül sikerült megegyeznie Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek a közös folytatásról, ám a felek csak egyetlen évre állapodtak meg, tehát lassan kezdhetnek tárgyalni a 2022-es szerződéről. Toto Wolff legalábbis mindenképpen hamarabb túlesne az egyeztetéseken, hogy ne csússzanak át adott esetben jövő évre.

    „Mindig nehéz találni egy kis időt a versenyzés közben, de megtanultuk a leckét, hogy lehetnek olyan külső tényezők, melyek késleltetik a tárgyalásokat, és nem akarjuk, hogy megint januárig elhúzódjon” – nyilatkozta Wolff a Motorsportweek.com hasábjain, utalva a tavalyi, pörgős szezonra.

    „Megegyeztünk, hogy nem akarjuk ilyen sokáig húzni, mint most és valahogy közösen fogunk több időt találni a szezon során” – tette hozzá a csapatfőnök, majd leszögezte, hogy nem biztos, hogy marad a Hamilton-Bottas páros 2022-ben.

    „Az első egyeztetéseink Valtterivel és Lewisszal lesznek majd a tisztesség és hűség értékeit figyelembe véve. Ugyanakkor a fiataloké a jövő, tehát meg kell fontolnunk, hogyan akarunk működni az elkövetkezendő években.”

  • Saját reklámfelületet is kap az új szerződésében Lewis Hamilton

    Saját reklámfelületet is kap az új szerződésében Lewis Hamilton

    Egyre több helyen jelenik meg az a tény, hogy végre megszületett a megegyezés Lewis Hamilton és a Mercedes között.

    Elsőként japánból érkeztek hírek a folytatásról, most pedig az f1-insider.com számolt be szintén arról, hogy pont került e saga végére. E forrás ellentétben az eddigiekhez képest, más részleteket írt, szerintük a hétszeres bajnok egy évre ír alá, amelyet opcionálisan további egy évvel meg lehet hosszabbítani, emellett körülbelül 48 millió dolláros fizetést fog kapni, ez tehát majdnem annyi, mint amennyit előzőleg szeretett volna.

    A legérdekesebb részlet, amiről a forrás ír az az, hogy mindezeken felül Hamilton privát reklámfelületet kap majd az overálon és a bukósisakon is.

    A megbízható forrásra hivatkozó f1-insider.com szerint e szerződéshosszabbítást a jövő héten jelenthetik be hivatalosan.

  • Sajtó: Megegyezett egymással Hamilton és a Mercedes

    Sajtó: Megegyezett egymással Hamilton és a Mercedes

    A Forma-1 világa még mindig várja azt, hogy a címvédő Lewis Hamilton és a Mercedes egyezségre jusson egymással a folytatást illetően. Ugyanakkor most egy forrás arról számolt be, hogy az alapvető kérdésekben megszületett a felek megállapodása.

    A japán AutosportWeb számolt be arról, hogy a hétszeres bajnok és a Mercedes kölcsönösen elfogadták az alapvető feltételeket, így a szerződés hosszát, a fizetést, a bónuszokat, valamint Hamilton vétójogát is arra vonatkozóan, hogy kiválaszthassa a csapattársát.

    A forrás szerint az új megállapodás két évre szól majd, amely tartalmaz egy opciós, harmadik évet is. Ez az opció azonban 2022 augusztusában érvényét veszti, tehát addig kell aktiválni azt. A jelek szerint azonban még így is van némi deficit Hamilton által kért és a Mercedes által adott fizetés között, ám a megegyezést ez nem befolyásolta.

    Hogy ezen értesülés mennyire fedi a valóságot, arra még jó eséllyel várnunk kell. A Mercedes azt már bejelentette, hogy a szokáshoz képest későn, március 2.-án mutatja csak be az idei autóját.

    A csapat az ezzel kapcsolatos sajtóközleményben azt írta, hogy a bemutatókor az idei versenyzői rendelkezésre állnak majd a média számára, szóval legkésőbb akkor pont kerül ezen az egyre jobban elhúzódó ügy végére.

    Maga a sajtóközlemény azonban sejtelmesen fogalmaz, hiszen nem nevezték meg a konkrét pilótákat, csupán annyit írtak, hogy a bemutatón a média számára elérhetőek lesznek a csapat kulcsemberei. Hogy ez Hamilton lesz-e vagy sem, az jó eséllyel csak akkor fog eldőlni, noha az már más kérdés, hogy az pusztán véletlen-e, hogy a csapat által kiadott ezen sajtóközlemény pont ugyanarra a napra esett, amikor a japán oldal számolt be Hamilton hosszabbításáról.

  • A bajnoki címvédő megegyezett a Mercedesszel

    A bajnoki címvédő megegyezett a Mercedesszel

    A Forma-1 hivatalos eSport szériájának regnáló bajnoka Jarno Opmeer a Mercedes AMG Petronas csapatát fogja erősíteni a 2021-es évad során.

    A brackleyi istálló leigazolta a regnáló bajnokot. Igen ám, azonban jelen helyzetben nem Lewis Hamiltonról, hanem Jaro Opmeerról van szó, aki az Alfa Romeoval nyerte meg a Forma-1- hivatalos eSport sorozatát 2020-ban.

    Bereznay Dániel egykori csapattársa ezt nyilatkozta a bejelentését követően: „Alig várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát a Mercedes csapatával. A színfalak mögött azonban már el is kezdtem a felkészülést a Virtuális Nagydíjakra. A Mercedes egy rendkívül ambiciózus és tehetséges csapat, szóval minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy idén is maximalizáljam a lehetőségeimet.”

    A holland eSportoló mellett Dani Moreno és Bono Huis képezi majd a Mercedes eSport csapatának tagjait.

    Opmeer azután szerződhetett a Mercedeshez, miután a kétszeres bajnok Brendon Leigh átszerződött a Ferrari pilótaakadémiájának eSport csapatába. Jelen pillanatban már csak az McLarennél és az Alfa Romeonál, Bereznay Dániel mellett van már csak szabad hely a január 31-ei szezonkezdet előtt.

  • Hamilton szerződéshosszabbítása: egy színjáték, ami happy enddel végződik?!

    Hamilton szerződéshosszabbítása: egy színjáték, ami happy enddel végződik?!

    Továbbra sincs – hivatalosan – bejelentve Lewis Hamilton és a Mercedes közötti megegyezés a folytatással kapcsolatban. A hétszeres világbajnok és a csapata álláspontjaik nagyon messze állnak egymástól, ám az olasz szakértő Pino Allievi szerint az INEOS úgyis megadja majd a brit igényeit.

    A nagyin elhúzódó tárgyalásokról már többen is megszólaltak, többek között Bernie Ecclestone, Christijan Albers vagy Eddie Jordan.

    Az olasz szakértő Pino Allievi pedig egy színműhöz hasonlította, amiről tudni lehet, hogy happy enddel fog zárulni.

    „Lesz majd kiegyezés, de ez nem meglepő. Feltételezhetően már Abu Dhabiban megszületett a megállapodás, ami meg most zajlik az egy színjáték, ami happy enddel fog végződni. Nem gondolom, hogy egy olyan nagy cég, mint az INEOS úgy válna részvényessé, hogy nem garantált Hamilton szerződéshosszabbítása.” – fogalmazott az olasz.

  • A Hamiltonnal való tárgyalások már egy sakkjátszmára hasonlítanak

    A Hamiltonnal való tárgyalások már egy sakkjátszmára hasonlítanak

    A Mercedes továbbra sem kívánja kommentálni, hogyan állnak a Hamiltonnal kapcsolatos szerződési tárgyalások. A sajtóban már több találgatás is megjelent, ám ezeket utólag a csapat kategorikusan cáfolta.

    Az Autosprint újságírója azonban úgy véli, hogy a probléma abból adódhat, hogy a németek csak egyéves szerződést és évi 35 millió eurós (42 millió dollár) fizetést ajánlottak a hétszeres bajnoknak, aki helyét George Russell komolyan veszélyeztetheti.

    „Nem lenne meglepetés, ha Hamilton aktív szerepet szeretne abban, hogy eldöntse ki legyen a csapattársa 2021 után.” – kezdte Alessandro Gargantini. „Russell, Bottasszal ellentétben már a junior sorozatokban megmutatta, hogy mennyire könnyedén és dominánsan tud elég gyakran nyerni. A teljesítményét pedig a Mercedes elöljárói sem hagyják figyelmen kívül.”

    Olasz kollégája, a La Gazzetta dello Sport újságírója Luigi Perna pedig egy érdekes hasonlattal írta le a jelenlegi helyzetet a csapat és a versenyző között.

    „A Mercedes és Hamilton közötti tárgyalások, amely a két héttel ezelőtt lejárt szerződés megújításáról szólnak, már egy komoly sakkjátszmává alakultak át.” – foglalta össze tömören.

  • Hamilton elvesztése lehet, nem a legrosszabb lehetőség a Mercedesnek

    Hamilton elvesztése lehet, nem a legrosszabb lehetőség a Mercedesnek

    Toto Wolff a Török Nagydíjon megjegyezte, drágább lesz Lewis Hamilton új szerződése, a huzavona pedig azt mutatja, a csapat erősen gondolkodik egy alternatíván.

    Lehetetlen megtippelni, mi zajlik a zárt ajtók mögött, főleg az új szerződéseket érintő találkozókon. Még inkább igaz ez a személyes beszélgetésekre, ami két ember – a Mercedes esetében Hamilton és Wolff – között zajlik.

    Könnyen lehet, hogy a tárgyalások gördülékenyen haladnak, amikor ezekre a találkozókra sor kerül, bármit állítson a média, ezt csak az érintettek tudhatják.

    Hamilton magas fizetési igényével szemben teljesítménye és marketing értéke áll a mérleg másik nyelvén. 2023-tól azonban fizetési költségsapkát vezetnének be a sportban, a német gyártó figyelmét ez nem kerülhette el.

    Most van azonban egy másik lehetőség is – George Russell.

    A fiatal brit bizonyította tehetségét a Szahír Nagydíjon, alig félmilliós fizetésével pedig kétségtelenül vonzó lehetőség a német márkának. Russell tempója mindenesetre egy aduászt helyezett Wolff asztalára.

    Egy másik nézőpont szerint – Alonso visszatérése miatt – Hamilton harmadik legöregebb lesz a mezőnyben, a jövő tekintetében ez sem utolsó szempont.

    A hétszeres F1-es bajnok csak egy évvel fiatalabb az első visszavonulását bejelentő Michael Schumachertől. A német ugyan nem nyerte el a koronát abban az évben, de végig harcban volt a bajnokságért.

    A mezőny mindeközben fiatalokkal telik meg, Sainz, Verstappen, Leclerc, Norris és Russell mind a jövő bajnokaiként emlegetett versenyzők.

    Hamilton pedig egyre többet hangoztatja, van a versenyzésen kívül más is, ami érdekli. A 2020-as szezonban több társadalmi ügy mellett is kiállt. A sportot használja arra, hogy sokakhoz elérjen az üzenete, de valószínűleg akkor is felfigyelnének rá az emberek, ha nem lenne a paddock tagja.

    Végül pedig – ott áll a „jó időben való visszavonulás” kérdése. A közelmúlt bajnokai közül kétségtelenül Nico Rosberg képviseli az egyik végletet, a másikat pedig Valentino Rossi.

    Az olasz hasonló helyzetben van a sorozatán belül, mint Hamilton. A legnagyobb marketing értékkel bírnak, koruk legjobbjai. Rossi azonban 2009-ben lett utoljára bajnok, három éve pedig futamot sem nyert.

    Ha Hamilton úgy dönt, visszavonul, a Mercedes egy olcsóbb, de fiatal és tehetséges pilótához jut. Ez friss lendületet adhat a csapatnak. A pénzbeli különbséget tekintve pedig lehet, nem ez lenne a németeknek a legrosszabb lehetőség.

  • Mercedes: Totális kitalációk a Hamilton jövőjét firtató híresztelések

    Mercedes: Totális kitalációk a Hamilton jövőjét firtató híresztelések

    Még mindig várat magára a Mercedes és Lewis Hamilton megegyezése. A hírek eddig arról szóltak, hogy a Mercedes nem akarja megadni a címvédő négy részből álló igényeit.

    A legtöbb forrás egybehangzóan állította, hogy Hamilton számára elsősorban a Daimler által kínált fizetés kevés. A bajnokcsapat most több emberen keresztül reagált ezen híresztelések.re

    Az egyik Mercedeshez köthető forrás szerint a csapat vezetése egyszerűen csak totális kitalációnak nevezett minden olyan hírt, amely a hétszeres bajnok jövőjével foglalkozik, vagyis nincsenek olyan igényei Hamiltonnak.

    A gárda szóvivője pedig annyit tett ehhez hozzá, hogy semmi aggódni való sincs a közös folytatás kapcsán.

    Legutóbbi pedig éppen olyan híresztelés látott napvilágot, amiben biztosnak tűnt a hosszabbítás, hiszen az INEOS léphet a tettek mezejére, akiknek a kampányában cserébe nagy szerepet kaphat a brit bajnok.

  • Az INEOS segíthet eleget tenni Hamilton igényeinek

    Az INEOS segíthet eleget tenni Hamilton igényeinek

    Mivel még mindig nem született megegyezés a Mercedes és Lewis Hamilton között, így egy másik partner és részvényes, az INEOS nyújthat mentsvárat.

    A hétszeres világbajnok szerződése 2020 végén lejárt, így formailag nem a Mercedes versenyzője jelenleg, mivel még nem sikerült aláírni az új megállapodást.

    Az ellentétek onnan indultak ki, hogy a Daimler – a Mercedes anyavállalata – nem hajlandó teljesíteni Hamilton négy részből álló követeléseit, de leginkább a kért fizetését sokallják. Ola Kallenius szerint így is számos munkahelyet kell a vállalaton belül beszüntetnie a koronavírus-járvány miatt és nem érti, hogy éppen emiatt miért kell ugyanolyan fizetéshez ragaszkodniuk a Forma-1-es versenyzőknek.

    A patthelyzetet azonban úgy tűnik, hogy a harmadik részvényes, az INEOS oldhatja meg. Jim Ratcliffe vállalata mindenképpen szeretne a Forma-1 élmezőnyében maradni, amihez Lewis Hamiltont kulcsfontosságú elemnek tartják. Ezért pedig hajlandóságot mutatnak arra, hogy kipótolják azt a pénzbeni különbséget, ami Hamilton igénye és a Daimler ajánlata között van.