Címke: szerződés

  • Több versenyző szerződése lejár idén, van, aki az F1-ből is kikerülhet

    Több versenyző szerződése lejár idén, van, aki az F1-ből is kikerülhet

    Beindultak az események az idén lejáró F1-es versenyzői szerződések kapcsán, kezdve azzal, hogy Sergio Pérezzel hosszabbított a Red Bull.

    Jelenleg 9 versenyző van hivatalosan, akiknek a 2022-es szezon végéig van élő szerződése. Ők Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Guanu Zhou, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Alexander Albon és Mick Schumacher.

    Erről a listáról Strollt rögtön le is húzhatjuk, hiszen nem valószínű, hogy elkerülne az Aston Martintól, hiszen az édesapja a csapat tulajdonosa.

    Alonsón sok múlik, hiszen a kétszeres világbajnok esetleges távozásával ugyanis jó eséllyel a Formula 2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri jutna F1-es lehetőséghez. A spanyol versenyző azonban jelenleg nem úgy tűnik, mintha a kiszállást fontolgatná.

    Nicolas Latifi pozíciója ismét veszélyben van. A kanadai jelenleg a harmadik évét tölti a Williamsnél. Az első két szezonjában folyamatosan vereséget szenvedett George Russelltől, idén pedig Alex Albon ellen is ugyanez a sors jutott neki. Latifi helyére Nyck de Vries és Piastri is esélyes lehet, csak úgy, mint a majdani idei F2 bajnok.

    Nicholas Latifi,
    Fotó: Williams Racing

    Albon szerződése szintén lejár idén, de valójában nem tűnik indokoltnak a lecserélése.

    Mick Schumacher helyzete is kérdéses a Haasnál. Idén meglehetősen sokat hibázik, ezért pedig sok kritika éri. Egyre valószínűbb, hogy az idei szezon után távoznia kell. Ehhez azonban a Ferrarinak is lesz egy-két szava, hiszen az ő támogatásukat élvezi a német. Ha a Haasnál nem is maradhat, még nem kizárt, hogy átültetik egy másik Ferrari-erőforrás hajtotta csapatba, ami kizárásos alapon az Alfa Romeo.

    Az Alfánál Valtteri Bottas egyrészt jól teljesít, fontosak a tapasztalatai, és nem mellesleg érvényes szerződése van 2024-ig. Zhou az, aki adott esetben mozdítható, mert neki még nincs kontraktusa 2023-ra, bár különösebb panasz rá sem lehet. Zhou esetlegesen megüresedő helyére még Théo Pourcharire jöhet szóba, aki a Sauber Academy, az Alfa csapatfőnökének, Fred Vasseurnek támogatását élvezi, jelenleg pedig második helyen áll az F2-es bajnokságban.

    Mick Schumacher
    Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Schumachert az Aston Martinhoz emlegetik még, Vettel helyére, bár ezt a pletykát egyelőre cáfolták. Mikor bejelentették, hogy Vettel 2021-től az Aston Martinhoz igazolt, azt közölték, hogy több évre írt alá a német, de sosem lett kimondva, hogy pontosan meddig. Ennek tükrében 2023 már kérdéses…

    Tsunoda minden bizonnyal hosszabbít az AlphaTaurival, már csak azért is, mert jelenleg jobban áll a bajnokságban, mint a csapattársa, Gasly, illetve nem is biztos, hogy lenne kit a helyére ültetni Red Bull részről.

    Gasly aktuális szerződése is lejáróban van. Nagy mozgástere nincs a franciának, mivel a Red Bullnál nem lesz üresedés. Azonban pedzegetni kezdték, hogy akár a McLarenhez igazolhat, méghozzá Daniel Ricciardo helyére.

    Ricciardónak ugyan van szerződése 2023-ra, gyenge szereplése mégis meggyengítette helyét, és már a McLaren részéről is megerősítették, hogy adott esetben van mód a szerződése felbontására.

  • Ricciardo hagyhatja ott a McLarent, és nem fordítva?

    Ricciardo hagyhatja ott a McLarent, és nem fordítva?

    Sajtóértesülések szerint, amennyiben Daniel Ricciardo úgy dönt, kitöltheti 2023 végéig szóló szerződését a McLarennel.

    Egy ideje aktívan foglalkoztatja az F1-es paddockot és a rajongókat, hogy mi lesz Daniel Ricciardo és a McLaren közös jövőjével. Az ausztrál pilóta a második wokingiaknál töltött szezonjában is egyértelműen alulteljesít, Zak Brown nemrég tett nyilatkozata pedig komoly kételyeket ébresztett a közös folytatással kapcsolatban, a McLaren ügyvezetője ugyanis nyíltan kijelentette: Ricciardo nem hozza az elvárt szintet.

    Mivel az ausztrál pilótának a következő szezonra is van szerződése, valamelyik félnek aktiválnia kellene a minden kontraktusban benne levő, természetesen csak az érintett felek által ismert, többnyire teljesítményhez kötött kilépési záradékokat. Mivel Ricciardo az, aki elmarad a várakozásoktól (a másik McLarennel Norris már dobogót is szerzett az idén, és 48 pontja van Ricciardo 11-ével szemben), az lenne a feltételezhető forgatókönyv, hogy a McLarennek állna érdekében szakítani a versenyzővel.

    A The-Race.com ugyanakkor úgy tudja, hogy nem a McLaren van olyan helyzetben, hogy felmondhatja a szerződést, hanem Ricciardo, így jelen állás szerint csak rajta múlik, hogy 2023-ban is a McLaren versenyzője lesz-e.

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem teheti ki Ricciardót 2023 előtt? Fotó: McLaren

    Persze, jogos a kérdés, hogy ki ne akarna a McLarennel a Forma-1-ben versenyezni. Csakhogy az is érthető, ha egy pilóta nem szeretné a saját renoméját tovább rombolva kitenni magát a csapattársától sorozatban elszenvedett vereségeknek, és a pontszerző helyeken kívül szenvedni egy olyan autóval, amely ennél sokkal többre képes.

    Ricciardo a Monacói Nagydíj hétvégéjén Scott Mitchell, a The-Race újságírója szerint egyáltalán nem akarta elkerülni a jövőjéről és a teljesítményéről szóló kérdéseket, és készségesen válaszolt ezekre. Ugyanakkor sokszor igencsak elveszettnek tűnt, mivel ő sem érti, hogy miért nem teljesít jobban. Azt pedig többször is hangsúlyozta, hogy sem ő, sem a csapat nem a 14. helyért akar küzdeni, és együtt kell valahogy kikecmeregniük ebből a gödörből. Jelenleg azonban nem igazán látszik, hogy ez miként sikerülhet.

    Mitchell szerint Ricciardo nem tűnik olyan pilótának, mint akit éppen igyekeznek kitenni a csapatból, ugyanakkor érezhetően azt sem tudja, hogy mihez fog kezdeni jövőre. Jelen állás szerint tehát az a legvalószínűbb, hogy a két fél továbbra is azon lesz, hogy közösen oldják meg a problémákat, és kezdjenek el javítani az eredményeken, és legfeljebb akkor fogják jelezni az ausztrálnak, hogy talán nem ártana mennie, ha ez nem sikerül. Ebben az esetben pedig vélhetően Ricciardo sem akar majd mindenáron Wokingban maradni.

  • Brown elismerte: akár szerződést is bonthatnak Ricciardóval

    Brown elismerte: akár szerződést is bonthatnak Ricciardóval

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown a legutóbbi nyilatkozatában elárulta, hogy olyan záradékok szerepelnek Daniel Ricciardo szerződésben, amik értelmében a két fél útjai akár a már a kontraktus lejárta előtt külön válhatnak.

    Az ausztrál pilóta wokingi istállónál való jövője igen csak kérdésessé vált az amerikai marketingguru azon kijelentésit követően, miszerint „a Méhészborz eddig nem felelt meg az általuk kiszabott elvárásoknak.” Ricciardo el is fogadta ezt a tényt, nem is keresett kifogásokat, de ettől függetlenül még azt reméli, hogy kitöltheti a 2023-as szezon végéig szóló szerződését.

    Ugyan az ausztrál reményteli a rossz helyzete ellenére is – amin a mostani monacói balesete sem segített – azonban Brown nemrégiben felfedte azt, hogy olyan záradékok is vannak az ausztrál szerződésében, aminek értelmében már annak lejárata előtt is felbonthatják azt.

    „Nem szeretnék belemenni a szerződés részleteibe, de vannak olyan dolgok, amelyekben elköteleztük magunkat Daniellel és olyanok is, ahol pedig nem. Erről már beszéltem is vele, mert nem azok az eredmények születtek az elmúlt időszakban, mint amire előzetesen számítottunk.”

    „Tavaly Monzában megmutatta, hogy továbbra is képes versenyeket nyerni. Nekünk is biztosítani kell ehhez a feltételeket, mert jelen pillanatban nem vagyunk esélyesek az első helyre. Azonban az elkövetkező versenyeken szeretnénk jobb pozíciókban látni Danielt, aztán majd ezt követően meglátjuk, mi fog történni.”

    Ricciardo mclaranes jövője nagyban fog függeni attól, hogy a wokingi istálló kötelékéhez tartozó Pato O’Ward miként fog teljesíteni a tengerentúlon. Ha Brownék késznek érzik valamelyiküket a Forma-1-re, akkor valamelyiküket egyre több alkalommal láthatjuk majd az F1-es paddockban.

    Erre a lehetőségre jó esélyekkel pályázik a mexikói pilóta, ugyanis a tavalyi évben már az Abu Dhabiban megrendezett újonc teszten már vezethette a McLaren tavalyi F1-es gépét. Azonban mivel O’Ward 23 éves jelen pillanatban, ezért az idő nem az ő oldalán van, mivel a mezőny mostani versenyzői már sokkal fiatalabban bemutatkozhattak a száguldó cirkuszban.

  • Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Az Alpine Silverstone-t jelölte meg arra, hogy elkezdjék a tárgyalásokat Fernando Alonso új szerződése kapcsán.

    A korábbi kétszeres világbajnok tavalyi visszatérésekor kötött kontraktusa ugyanis az idény végén lejár, de még nem akarja abbahagyni, és ezt mások is így látják.

    „Meglepődnék, ha visszavonulna. 40 éves, de fizikailag kifogástalan, és a legjobb versenyeit futja. Formában van, lelkes és mondhatom, hogy a nap 24 órájában csak a négy kerékre gondol. Fernandóban még mindig van három-négy év” – mondta honfitársa, Pedro de la Rosa.

    Alonsónak mindenesetre az idei szezon eddig borzalmasan alakul, mindössze két pont áll a neve mellett öt verseny elteltével, nem egyszer adódott már technikai gondja sem.

    „Nyilván nagyon frusztráló tud lenni, de ő rendben van” – mondta ezzel kapcsolatban az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer. „A jó dolog az, hogy a csomag működik, így lehet a többi részen dolgozni.”

    A csapatvezető szerint a motorral nincsen semmi gond, bár egy kicsit le vannak maradva a Ferraritól, de a Mercedeshez és a Hondához képest jól állnak. Ami magát az autót illeti, már több javulás szükségeltetik: „A delfinezés miatt néha be kell áldoznunk az alacsony sebességű kanyarokat, hogy jól tudjunk menni a nagyobb sebességű kanyarokban. Spanyolországra új alkatrészek érkeznek, majd két futammal később és a tizedik futamon is jönnek újak. Folyamatos lesz a fejlesztés.”

    Szafnauer ezek után árulta el, hogy az Alonso szerződésével kapcsolatos egyeztetések is a 10. versenytől indulnak meg.

    „Silverstone-ban kezdünk róla tárgyalni” – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre.

  • Sainz csak nevetett a szerződéshosszabbítása körüli pletykákon

    Sainz csak nevetett a szerződéshosszabbítása körüli pletykákon

    Semmi nem volt igaz abból, hogy Carlos Sainz és a Ferrari nehezen jutott egyezségre a spanyol pilóta szerződéshosszabbításáról. Az érintett az imolai hétvége kezdetén tisztázta a helyzetet.

    Carlos Sainz az Emilia Romagna Nagydíj előtt cáfolta azokat a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint igencsak nehezen született meg az egyezség a szerződéshosszabbításról közte és a Ferrari között. Korábban úgy tűnt, hogy minden simán megy – most kiderült, hogy valóban ez volt a helyzet – a hosszabbítás bejelentése előtt nem sokkal napvilágot látott német sajtóértesülések azonban arról szóltak, hogy a spanyol pilóta és a Scuderia vezetése nem tud megegyezni az új szerződés hosszát illetően. Az állítólagos vitát az szülte, hogy a csapat csak egy plusz egy éves kontraktust akart, míg Sainz fix két évre szeretett volna elköteleződni.

    A világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje Imolában öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, szó sem volt semmilyen nézeteltérésről. „El tudják képzelni, mennyit nevettem otthon, amikor az újságírók elkezdtek ilyesmiket írni. Akkorra nagyjából mindent elrendeztünk, és csak vártunk Imoláig a bejelentéssel. Vicces időszak volt, mint általában a Forma-1-ben a pletykákkal.”

    Sainz ezután elárulta, hogy nagyon simán ment a megegyezés a csapattal. „Könnyen ment egy ilyen jó közös első év után. Mindkét fél számára meglehetősen egyszerű volt megállapodni a tél folyamán, majd ideális volt egy ilyen helyen megtenni a bejelentést, mint Imola. A Tifosi előtt, egy ilyen hétvégén. Ezt a jó kis tervet találtuk ki a bejelentésre.”

    Carlos Sainz, Ferrari, Imola
    Semmilyen gond nem volt a hosszabbítása körül Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Fontos a stabilitás

    Az elmúlt években Valtteri Bottas kapcsán került elő rendre, hogy mennyire rossz hatással lehet egy pilótára, ha mindig csak az adott szezon végéig szól a szerződése. Most, hogy Sainznak 2024 végéig biztosítva van a helye, ő is hangsúlyozta, hogy ez milyen sokat jelent.

    „Ez kulcsfontosságú. Nem titok, hogy az utóbbi időszakban nemcsak én, hanem más versenyzők is elmondták, hogy mennyire fontos mentálisan teljes mértékben a teljesítményre és a versenyzésre fókuszálni ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, mit tartogat a jövő. Mióta erre a McLarennél rájöttem, eléggé sokat beszéltem az efféle stabilitás szükségességéről. Egész télen meglehetősen biztos voltam benne, hogy alá fogjuk írni a megállapodást, úgyhogy nem aggódtam emiatt az első három versenyen. Ugyanakkor az ilyesmi mindig ad egy kis extra löketet.”

    A Ferrarinak most egy ideig nem kell a pilótakérdéssel foglalkoznia, hiszen mindkét versenyzőjének 2024 végéig szól a szerződése.

    Leclerc örül, hogy Sainz marad

    „Még két évnyi padel, golf, sakk és egy kis versenyzés Mr. Sainz-al. Gyerünk!” – így köszöntötte kollégája hosszabbítását Charles Leclerc a közösségi médiában, majd a sajtónak elmondta, rájuk és a Ferrarira nézve is nagy pozitívum, hogy 2024 végéig állandó marad a Scuderia pilótapárosa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari, Imola
    Leclerc és Sainz a mostanival együtt még legalább három szezonon át lesznek csapattársak Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Carlos nemcsak nagyon jó versenyző, hanem remek fickó is. Nagyon jó a kapcsolatunk, és remekül tudunk együtt dolgozni. Ami pedig a legfontosabb, hogy ugyanolyan visszajelzéseket adunk, ugyanarra van szükségünk az autótól. Hogy mindketten ugyanabba az irányba visszük előre a csapatot, az elképesztően fontos az istálló jövőjének szempontjából. Az elmúlt másfél évben is ez volt a helyzet, és ennek már látszanak a pozitív hozadékai. Ezért remek, hogy Carlos a következő két évben is a csapat tagja lesz.”

    „[Hogy legalább négy évig leszünk csapattársak], az több okból is nagyon fontos. Nagyon hosszú távra szóló szerződést írtam alá a Ferrarival, és ebből tudom, hogy nagyon magabiztossá tesz, ha több évig ugyanabban a csapatban versenyzel. Mentálisan jól érzed magad, és természetesen annak is megvannak a maga előnyei, ha hosszú távra gondolkodhatsz előre. Nagyon erős párost alkotunk, versenyről versenyre űzzük egymást, ami ránk és a csapatra nézve is remek” – zárta gondolatait Leclerc.

  • Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Charles Leclerc 2024-ig kötelezte el magát a Ferrari csapata mellett, azonban a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén akár hamarabb is távozhat.

    A 24 éves pilóta szerződéséből még van három teljes szezon, ez gyakorlatilag a leghosszabb megállapodás a Ferrari történetében.

    „Én a részemről semmilyen hátrányt nem látok ebben” – mondta erről a monacói nemrégiben.

    Toto Wolff elhintette, hogy csak reménykedni tud abban, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza. Ha tényleg megtörténne, hogy a brit távozik, üresen maradna a Forma-1 minden bizonnyal legjobb ülése. A La Gazzetta dello Sport pedig ennek apropóján tudósított arról, hogy bizony Leclerc is el tudná hagyni a Ferrarit idő előtt, hiszen van kilépési záradék a szerződésében.

    Gianluca Gasparini állítása szerint, ha a Scuderia az idén megszerzett harmadik helynél hátrébb végez a konstruktőri versenyben, a jelenleg karanténban lévő Leclerc szabadon távozhat.

    Ugyanakkor olyan pletykáról is hallani, hogy Leclerc akár 2026-ig is hosszabbíthat.

  • Bottas: Értékes tagja vagyok a Mercedesnek

    Bottas: Értékes tagja vagyok a Mercedesnek

    Ugyan Valtteri Bottas F1-es jövője körül továbbra is sok a kérdőjel, szerinte bármelyik csapathoz is kerülne, értékes elem lenne az istálló életében és sokat tenne hozzá a dolgokhoz.

    Egyre több pletyka szól arról, hogy Bottasszal nem fog hosszabbítani a Mercedes és az év végén emiatt távoznia is kell majd Brackleyből. A helyére pedig a stuttgarti márka legígéretesebb fiatal titánja, George Russell érkezne, aki a Magyar Nagydíjon megszerezte első pontjait a Williams csapatával.

    Ugyan Toto Wolff még nem döntött még Lewis Hamilton 2022-es csapattársának kilétéről, Bottas csak rontott a helyzetén a Magyar Nagydíjon okozott tömegkaramboljával, amin még Max Verstappen mind a mai napig nevet. Azonban az amatőr hibája ellenére a kilencszeres futamgyőztes úgy gondolja, hogy „hasznos tagja” a brackley-i istállónak.

    „Soha nem vagyunk tisztában a többi csapat teljesítményével, ami miatt nagyon nehéz összemérni egymással a csapattársakat. Pláne úgy, hogy a többieket sem ismerem annyira, mint saját magamat. Azonban magabiztosan állítom, hogy értéket képviselek a csapatnál, és határozottan más lenne a helyzet, ha nem lennék itt. Hiszek a vezetési képességeimben, azonban nem én hozom a döntéseket. A jövőben majd elválik, hogy mi lesz velem.”

    „Nincs mit visszatartanom” – folytatta a Mercedes finn pilótája. „Szerintem most járok a karrierem csúcsán. Azonban ennél is lehet jobb, ugyanis vanna dolgok, amikben folyamatosan fejlődök az idő múlásával. Az elmúlt évek során jobban megismertem magam, aminek fontos szerepe volt a fejlődésem szempontjából. Jöjjön bármilyen kihívás is velem szembe, én készen fogok állni rá. Továbbra is mindent meg fogok tenni magamért és a csapatért egyaránt, történjen bármi is.”

    Ha a szóbeszédből valóság lesz és Bottasnak tényleg el kell hagynia a bajnoki címvédő, akkor több jel is arra mutat, hogy az Alfa Romeohoz teheti majd át a székhelyét.

    „Ezt megtartanám inkább magamnak” – válaszolta Bottas. Lehet, hogy igen, de az is benne van a pakliban, hogy nem. Annyit viszont elmondhatok, hogy sok ember áll mögöttem és remélhetőleg nem csupán semmittevéssel telnek a mindennapjait. Meg kell nézni az elérhető lehetőségeket. Még nem közölték velem, miként állnak a tárgyalásaink, de ha szükség lesz arra, hogy más csapatokkal is tárgyaljunk, akkor cselekedni fogunk.”

  • Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Fernando Alonso minden valószínűség szerint jövőre is marad az Alpine csapatánál, árulta el a franciák egyik vezetője, Laurent Rossi.

    Mindenesetre mindenki úgy gondolta, hogy a spanyol eredetileg is két évre írt alá, ám Rossi SIlverstone-ban felfedte, hogy igazából egyre, de opciós joga van a folytatásra.

    „Remekül dolgozik” – dicsérte Rossi Alonsót a BBC-nek nyilatkozva. „Olyan gyors, mint korábban. Minden bizonnyal a legtöbbet hozza ki az autóból. Az autó nem hihetetlenül gyors, mégis sikerül néhány szuper kört futnia, és nagyon jól kvalifikálja az autót. Eddig minden rendben. Mindent megtesz azért, hogy fontolóra vegyem az opció aktiválását.”

    A mostanra F1-be visszarázódó spanyol zsinórban ötödik alkalommal szerzett pontot a Brit Nagydíjon, és rácáfol azokra a vele kapcsolatos pletykákra, hogy nehéz vele dolgozni.

    „Hihetetlenül könnyű vele dolgozni” – állítja Rossi. „Hat hónap telt el, és nem olyannak látom, mint amilyennek leírták. Mindketten ugyanazt várjuk a csapattól. Mindig minden döntést, minden helyzetet megkérdőjelezünk, hogy szisztematikusan egy szinttel feljebb vigyük a dolgokat, soha nem elég. Egy pontot szerezni nem jó. Két pontot szerezni nem jó. A második helyen végezni, ha ez megtörténik, nem elég jó. Az a hozzáállás tetszik, hogy elsőnek kell lennünk.”

  • Több fizetést kap Hamilton az új szerződésében

    Több fizetést kap Hamilton az új szerződésében

    A legfrissebb bejelentés értelmében Lewis Hamilton még legalább két évig biztosan marad a Mercedes versenyzője. A pénzügyi részletek ugyan nem kerültek nyilvánosságra, de több külföldi forrás is tudni véli a hétszeres bajnok jövőbeli fizetését.

    A világjárvány hatására számos autógyártó, így a Mercedes anyavállalata a Daimler is fizetéscsökkenést kellett, hogy alkalmazzon. Ennek eredményeként a mezőnyben hosszú ideje legjobban kereső Hamilton fizetési is kevesebb lett, vélhetően ez volt az oka annak, hogy nagyon nehezen tudtak megegyezni télen az idei folytatást illetően.

    A legújabb, 2023 végéig szóló szerződésében Lewis Hamilton a jelenleginél többet fog keresni, ugyanis visszakapja a pandémia előtti 55 millió dolláros fizetését.

  • Russell nyárra szeretné tisztázni a jövőjét, 2022-ben versenyeket nyerne

    Russell nyárra szeretné tisztázni a jövőjét, 2022-ben versenyeket nyerne

    George Russell határidőt szabott magának arra, hogy aláírja új szerződését. A brit radarján jelenlegi csapata, a Williams mellett a Mercedes is szerepel.

    A Mercedes mindkét pilótájának lejár a szerződése az év végén, így a csapat juniorjának, Russellnek elég jó esélye van arra, hogy előrébb lépjen a mezőny végén tanyázó Williamstől.

    Bottas esetében a teljesítmény kétséges, Hamilton pedig – bár úgy nyilatkozott, ezúttal nyárra lezárná az ügyet – hozzáállásával vívta ki csapata ellenszenvét, így Wolff nem igen igyekszik a kedvére tenni.

    A csapatfőnök az Azeri Nagydíjig adott időt magának és a bajnoknak, hogy egyezségre jussanak, az idő pedig vészesen pereg.

    Russell ezután biztosan képbe jöhet a csillagosoknál, ő is reális lehetőségként kezeli az előrelépést.

    „Szerintem mindannyian szeretnénk eldönteni a nyári szünetig, az mindenki érdekét szolgálja. Hogy őszinte legyek, nem erőltetem a dolgot, sem a Mercedesszel, sem a Williamsszel. Csak a munkámra fókuszálok.”

    „Tudom, – és ezt mindig is mondtam – ha a legjobbamat hozom, azzal lehetőséghez juthatok. Bahrein majdnem tökéletes lehetőség volt arra, hogy meg tudjam mutatni, mire vagyok képes.”

    „Előtte nem igazán lehetett tudni, hol állok [a Williams helyzete miatt]. Szóval nem erőltetem. Élvezem a versenyeket, és a helyzetek, amikben találom magam.”

    Arra a kérdésre, hogy csak a fent említett két csapat jön-e szóba, Russell így válaszolt:

    „A Mercedes intézi ezt, és ők a legjobbat akarják nekem.”

    „Ha úgy hiszik, megérdemlem a lehetőséget, akkor meg is fogom kapni. Ha nem, akkor találnak nekem egy olyan ülést, ahol fejlődhetek.”

    Bár nem biztos a jövője kapcsán, elárulta, mit szeretne a 2022-től:

    „Úgy érzem, készen állok arra, hogy bajnokságokért és győzelmekért küzdjek.”

    „Bárhol találom magam jövőre, olyan autót szeretnék, amivel van esélyem versenyeket nyerni. Nem azért küzdöttem egészen idáig, hogy 15-16.-ik helyeket szerezzek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés