Címke: szerződés

  • Bottas kétéves szerződést szeretne

    Bottas kétéves szerződést szeretne

    Valtteri Bottas kijelentette, hogy mindenképpen a Mercedesnél szeretne maradni jövőre, és kétéves szerződést akar aláírni.

    A finn pilótának ez a második idénye a német istállónál, és eddig mindig csak egy éves kontraktusokat írt alá.

    A csapatfőnök Toto Wolff elégedett a versenyzőjével.

    „Eleinte nagyon jó volt, aztán kicsit visszaesett. Most pedig emberileg és versenyzőként is sokat fejlődik és kiválóan alkalmazkodott a csapathoz.” – fogalmazott az osztrák.

    Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy Bottas biztosan hosszabbítani fog a csapatával, hiszen olyan pilóták is elérhetőek a Mercedesnek, mint Daniel Ricciardo vagy Esteban Ocon.

    „Én nem aggódok emiatt. Most kezdtem el tárgyalni a csapattal és ha így folytatom, akkor nincs miért aggódnom. Két éves szerződést szeretnék aláírni. Jó lenne tudni előre, hogy mi lesz velem, még akkor is, ha csak pár évről is van szó. Fontos a folytonosság.” – hangsúlyozta a finn.

    A 28 éves pilóta egyedül intézi az ügyeit, mióta szakított a korábbi menedzserével Didier Cotonnal.

    „Vannak fontos támogatóim a háttérben, a lényeges dolgokat azonban magam intézem. Szeretek közvetlenül tárgyalni a csapattal.” – tette hozzá.

  • Bottast nem érdeklik a pletykák

    Bottast nem érdeklik a pletykák

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője kijelentette, nem zavarják a jövőjét firtató pletykák.

    A 2018-as szezon végén többek között Bottas kontraktusa is lejár, hasonlóan Daniel Ricciardohoz és Esteban Oconhoz. A Red Bull ausztrálját és a Mercedes által támogatott Ocont már több ízben összeboronálták a Mercedes ülésével.

    Bottast azonban nem túlságosan érdeklik a pletykák. „Nem igazán” – felelte a 28 éves pilóta. „Ismerem a helyzetem, és ha így folytatódnak a dolgok, akkor egyáltalán nincs okom aggodalomra.”

    „A Forma-1-ben mindig pletykálnak, így megy ez minden évben. Vannak és lesznek is olyan emberek, akik szeretnek spekulálni.”

    Bottas elmondta, hogy mindezek mellett elégedett az idei szezonban eddig nyújtott teljesítményével. „Azt hiszem jól teljesítek, és ez csak javulni fog. Egyértelműen jó irányba haladnak a dolgok.”

  • Webber: Szorul a hurok Ricciardo nyaka körül

    Webber: Szorul a hurok Ricciardo nyaka körül

    Az egykori Forma-1-es pilóta úgy véli, hogy honfitársa, Daniel Ricciardo karrierje legkritikusabb periódusa előtt áll.

    Ricciardo hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a Red Bull vezetőségével, hogy egyeztessen a szerződésének a
    meghosszabbításáról.
    „Az év első része nagyon fontos lesz Daniel számára.” – kezdte Webber. „Egyértelmű, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ezt ő is tudja.”
    „Minden pilóta életében eljön ez a pont, amikor újra a jövőjéről kell tárgyalnia. Ilyenkor egy kicsit izgatottabb a légkör a csapaton belül. A csapat már mindent lát és mindent mér. Sehova sem lehet elbújni, de ez jó neki, mert ki tudja válogatni a búzát a pelyvából.” – tette hozzá.

    Az ex pilóta minden bizonnyal tapasztalatból beszélt. 2007 és 2013 között volt a Red Bull pilótája, előbb David Coulthard, majd Sebastian Vettel csapattársaként.
    „Én is átéltem már a stabilitást is, meg a bizonytalanságot is, amikor arra vártam, hogy vajon meghosszabbítják-e a szerződésemet. Vagy én vagy a csapat hezitált. Végül azonban, ha a sisakot magadra öltöd, akkor már nem számít, hogy öt éves vagy öt perces szerződéssel rendelkezel, csak bizonyítanod kell és kész.”

    Webber azonban nem érzi úgy, hogy honfitársa Forma-1-es jövője veszélyben lenne.
    „Már egy elég hosszú karrier van a háta mögött, és még sok év is áll előtte. Megérdemli, hogy itt legyen, és a Forma-1-es jövője biztonságban van.” – jelentette ki.

    Ez viszont nem azt jelenti, hogy mindenképpen a Red Bullnál fog maradni, az elmúlt időszakban a Ferrari és a Mercedes érdeklődéséről is lehetett hallani.
    „Most csak az a kérdés, hogy ő 2019-ben egy teljes mértékben tökéletes csapatot szeretne-e, ahol megpróbálhatja kiharcolni az elsőszámú pilóta státuszt. Ez az, amit szeretne elérni.”

    „A Red Bullnál tudják, hogy hogyan kell összeállítani egy bajnok csapatot, kellően ravaszok hozzá. Minden trükköt képesek bevetni, ahhoz, hogy újra egy sikeres korszakot teljesítsenek. Ehhez azonban a Renault motor a kulcs, képesnek kell lenniük arra, hogy teljesítményben és megbízhatóságban felvegyék a versenyt a Mercedesszel egy teljes idény során.” – zárta Webber.

  • Hamilton hamarosan aláírhatja az új szerződését

    Hamilton hamarosan aláírhatja az új szerződését

    Minden jel arra utal, hogy Lewis Hamilton 2018 után is a Mercedes alkalmazásában fog maradni. Mindkét fél nyitott a részleteket illetően, így könnyen lehet, hogy hamarosan bejelentik az új, több évre szóló megállapodást.

    A négyszeres világbajnok 2013 óta erősíti a német istállót, akikkel azóta sikert-sikerre halmoz. Jelenlegi kontraktusa azonban az idei év végén lejár, bár maga Hamilton is elismerte, hogy már gondolkozott azon, hogy meddig folytassa a karrierjét, most nagyon úgy tűnik, hogy még pár évig biztosan a száguldó cirkusz mezőnyében lesz.

    A bajnoki címvédő a La Repubblica nevű lapnak nyilatkozott a jövőjét illetően: „Még semmi hivatalos infóval nem tudok szolgálni, de köztem és a csapat között nagyon nyugodt a légkör. Elkötelezett vagyok a csapat iránt, és ők is irántam, így remélhetőleg hamarosan aláírom az új szerződésemet velük. Ha azonban még nem most, az sem probléma, mert előbb vagy utóbb biztosan meg fogunk egyezni a folyatatást illetően.”

    A brit pilótát tartják az idei év nagy esélyesének is, de főnöke szavaival ő is egyet ért, miszerint a Red Bull lehet idén a sötét ló.
    „Szerintem a Red Bull rendelkezik potenciálisan a leggyorsabb autóval. A frissítéseik az évadnyitóra további két vagy négy tized másodpercet hozhatnak.”

  • Ha Ricciardo távozik, Sainz érkezhet a helyére

    Ha Ricciardo távozik, Sainz érkezhet a helyére

    A Red Bull csapatfőnöke, elmondta, hogy ha nem sikerül megegyezniük Daniel Ricciardoval a szerződéshosszabbításról, akkor Carlos Sainz lehet Verstappen régi-új csapattársa.

    Mint ismert, az ausztrál Ricciardo szerződése idén fog lejárni, és egyelőre még nem kezdődtek el a tárgyalások, saját maga azonban azt mondta, hogy az első pár futam sok mindent fog meghatározni. Abban az esetben, ha nem marad a vörös bikáknál, szükségük lesz egy B-tervre, ami jelen esetben a Renault spanyolja lehet.

    „A tervünk az, hogy a jövőben is nálunk versenyezzen. Ha ez viszont nem lehetséges, akkor vannak más alternatíváink is. Remek versenyzőink vannak a junior programunkban, ilyen például Carlos is, aki ugyan most a Renaultnál van, de még mindig velünk áll szerződésben.” – mondta Horner a CNN-nek.

    Horner azonban azt sem tartja lehetetlennek, hogy a szintén lejáró szerződésű Hamiltont megszerezzék.

    „Lewis szerződése is lejár idén. Nehéz elérni, hogy elhagyja a Mercedest, de soha ne mondd, hogy soha.” – tette hozzá a brit.

     

  • Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Toto Wolff kiemelte, hogy idén sokkal szigorúbbak lesznek, amikor arról döntenek majd, hogy hosszabbítanak-e a finn pilótával.

    Bottas első éve elég felemásra sikeredett, de összességében elmaradt Hamiltontól, ennek ellenére mégis hosszabbított vele a német istálló, igaz csak egy évvel.

    „Idén sokkal kisebb lesz rajtam a nyomás. Egy évet már teljesítettem Lewis oldalán, a csapat már ismer engem, és azon a szinten vagyok, hogy pole pozíciókat szerezzek és futamokat nyerjek. Tavaly februárban még a csapattal ismerkedtem, de most már sokkal jobban tudok a versenyzésre figyelni.” – mondta Bottas.

    Természetesen azzal is tisztában van, hogy sokan pályáznak az ő helyére, de amennyire lehet, igyekszik ezt kizárni.

    „Ebben az időszakban a szerződésemmel kapcsolatos dolgok még másodlagosak. A célom most az, hogy mindenféle külső nyomást kizárjak. Ha sikerül mindent elérnem, amit kitűztem magam elé, akkor nem lesz gondom a szerződésemmel.” – tette hozzá.

    A finnek el is kell majd a jó szereplés, hiszen főnöke, Toto Wolff határozottan elmondta, hogy idén már nem lesznek vele olyan elnézőek, ha ugyanúgy fog teljesíteni, mint tavaly.

    „Ha sikerül szintet lépnie, és komoly kihívás elé állítania Lewist, akkor rászolgál, hogy a legjobbak között emlegessék. Ha nem, akkor úgy is észre fogja venni, hiszen nem leszünk akkor annyira elnézőek.”

  • Ricciardo hamarosan tárgyalhat az új szerződéséről

    Ricciardo hamarosan tárgyalhat az új szerződéséről

    Az ausztrál Daniel Ricciardo elmondta, hogy reményei szerint már áprilisban tárgyaló asztalhoz ülhet a Red Bull vezetőségével, hogy az új kontraktusáról egyeztessenek.

    A 28 esztendős pilóta szerződése az idei év végén fog lejárni, míg a csapattársa Max Verstappen nemrégiben hosszabbított 2020-ig.

    Mivel nem igen voltak eddig megbeszélések a jövőjével kapcsolatban, ezért olyan spekulációk láttak napvilágot, miszerint a Red Bull teljes mértékben Verstappen köré építkezik. Ricciardo viszont elutasította ezen pletykákat, ugyanis elmondása szerint ő kérte, hogy még ne tárgyaljanak a szerződéséről.

    „Semmi sem történt ezügyben a szezon vége óta. Nagyjából április környékén kezdhetjük meg a tárgyalásokat.” – mondta az ausztrál a Sky Sports Newsnak.

    Azért tolta el az egyeztetéseket, hogy egy esetleges sikeres szezon kezdet után jó helyzetben legyen a tárgyalások során.

    „Pár verseny után, amit remélhetőleg meg is fogok nyerni, kedvezőbb helyzetben lehetek a tárgyalóasztalnál.” – jegyezte meg.

    Azonban azzal is tisztában van, hogy az év végén két kiváló hely is szabad lesz, az egyik, Räikkönen lejáró szerződése miatt a Ferrarinál, a másik pedig a Mercedesnél Bottas miatt, valamint Hamilton is még csak tárgyalási szakaszban tart.

    „Megnézzük majd, hogyan fejlődik az év közben és majd nyáron döntünk a sorsáról.” – mondta Wolff, amikor Bottasról kérdezték. „Lewis esetében már csak a részletekről kell megegyeznünk.”

    Wolff nagyon jó véleménnyel van az ausztrál pilótáról is: „A Red Bullnak egy nagyon erős párosa van. Daniel egy olyan vidám srác, aki kiváló képességekkel van megáldva.”

    Ricciardo még múlt hónapban elmondta, hogy szívesen megküzdene Hamiltonnal csapaton belül is: „Szeretnék majd egyszer Lewis ellen küzdeni csapattársakként, a csapat helyzetétől függetlenül, ez szórakoztató lenne.”

  • Csupán idő kérdése Hamilton szerződéshosszabbítása

    Csupán idő kérdése Hamilton szerződéshosszabbítása

    A sorozatban negyedik világbajnoki címét nyerő Mercedes istálló mindkét versenyzőjének szerződése érvényét veszti a 2018-as szezon végén, ám Toto Wolff csapatfőnök nem aggódik vezető versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak az esetleges elvesztése miatt.

    „Lewis csapatunk fontos alapelemévé vállt. Nem is kérdés, hogy folytatjuk egymás mellett. A tárgyalások pozitív irányba haladnak. Csak idő kérdése, hogy mikor tesszük rá a bélyegzőt és aláírásunkat a szerződésre” – mondta Wolff.

    Az osztrák csapatfőnök úgy véli, az idei évben is fenntarthatják remek formájukat: „Soha nem mennek zökkenőmentesen vagy simán a dolgok, hiszen próbáljuk a határokat feszegetni, a lehető legkönnyebb és leggyorsabb autót akarjuk. Úgy gondolom, elég jó telünk volt. Az év ezen pontján mindig van egy kis feszültség a szervezeten belül, de nincs dráma.”

    „Jó a hangulat, főleg, hogy ma (február 1-jén – a szerk.) fogjuk először beindítani az autót. Életre kel, amit terveztünk” – tette hozzá az osztrák csapatfőnök.

    Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása tehát nem lehet kérdéses, Valtteri Bottas esetében viszont más a helyzet: a finnek bizonyítania kell képességeit, hiszen Esteban Ocon, a németek saját nevelésű juniorja már elmondta, készen áll a Mercedes ülésére.

  • A Williams hosszú távra tervez Sirotkinnal

    A Williams hosszú távra tervez Sirotkinnal

    A Williams istálló vezetői elmondták, hogy Sergey Sirotkin szerződtetése része a csapat hosszútávú stratégiájának, amiben nem a pénz van szem előtt.

    Mint ismert, a Williams Sergey Sirotkint szerződtette Lance Stroll mellé. Az orosz pilóta mellett egyébként az ülésre esélyes volt még Paul Di Resta, Pascal Wehrlein, Daniil Kvyat és Robert Kubica is, utóbbi pedig végül a tartalék pilóta lett. A csapat vezérigazgatója Mike O’Driscoll elmondta, hogy hosszútávú szerződést írtak alá a 22 éves versenyzővel.

    „Egy több éves szerződést kötöttünk Sergey-jel. Nagy reményeket látunk benne. Így mindenki biztosra veheti, hogy ő még sok évig fogja hordani a Williamses ruhát.” – mondta a Williams és az SMP Racing közös moszkvai eseményén.

    A csapat politikája miatt azonban Sirotkin szerződésének a részleteiről többet nem volt hajlandó elárulni. Ezen az eseményen szintén ott volt a technikai igazgató Paddy Lowe is.

    „Nagyon izgatottak vagyunk, amiatt ami az elkövetkezendő időszakban előttünk áll. Ahogy Mike is már mondta, egy több éves kontraktust írtunk alá Sergey-jel és az SMP Racinggel. Lenyűgöztek minket az SMP Racing munkái. Remekül bánnak a fiatal versenyzőkkel. Amit mi igazán akarunk a motorsportban az az, hogy a valódi tálentumok mindig eljussanak a legmagasabb szintre, ne pedig azok, akiket a lehetőség, a szerencse, vagy a pénz vezérel.” – tette hozzá Lowe.

    Az SMP Racing vezetője Dmitriy Samorukov is megszólalt ezügyben.

    „Mi tudjuk, hogy az nem kifizetődő, ha csak egy éves szerződést köt valamelyik versenyzőnk, hiszen a jó munkához idő kell. Mindig rugalmasak vagyunk a tárgyalások során a részletekben, de egy dologhoz ugyanakkor foggal-körömmel ragaszkodunk mégpedig az, hogy egynél több évre szóljon a megállapodás.”

  • A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    Jos Verstappen szerint fia a lehető legjobb helyen versenyez 2020-ig.

    Sokan biztosak voltak benne, hogy a fiatal holland a közeljövőben a Mercedes vagy a Ferrari egyik pilótája lesz, ő azonban a Red Bullal hosszabbított. Édesapja szerint ez egy nagyon jó döntés volt.

    „A csapat mindent megmozgatott azért, hogy igazán versenyképes autót rakjon össze.” – fogalmazott a korábbi F1-es pilóta. „Ha megnézzük az év eleji, illetve a mostani autót, láthatjuk, miért is igazi topcsapat a Red Bull. És minden változás remekül illik Max vezetési stílusához, ezt pedig az idők is igazolják.”

    Az idősebb Verstappen azt is elmondta, bízik abban, hogy fia idén még győzni fog.

    „Brazíliában bízunk egy kis esőben.” – mosolygott. „És akkor Max meg tudja mutatni, mire képes – ahogy tavaly is. Azt gondolom, az időmérőn a Mercedes és a Ferrari erősebb lehet, viszont a Red Bull sem lesz lemaradva.”