Címke: szerződés

  • Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    A Toyota újonnan bejelentett versenyzője, Brendon Hartley a WEC mellett a Formula E-ben is szívesen versenyezne a Porsche csapatában. Az új-zélandi pilóta veszi majd át a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso helyét a Toyota LMP1-es alakulatánál, miután a spanyol pilóta elérte a legfőbb célját, miután megnyerte a Le Mansi 24 órás versenyt.

    A Toro Rosso egykori pilótája továbbra is a Porsche fejlesztőpilótája lesz az új állása ellenére. A német gyártó ugyanis csatlakozni fog a Formula E mezőnyéhez a következő szezontól. Hartley a korábbiakban hangsúlyozta, hogy a Toyotás ülés megszerzése volt a legfőbb célja. Azonban mostanra megváltozott a véleménye és elmondta, hogy a hosszútávú versenyt szívesen az elektromos szériával.

    „Ha engem választanának, akkor feltétlenül igent mondanék. Azonban nem biztos, hogy én leszek a Porsche másik pilótája a Formula E-ben,” – nyilatkozta Hartley a Le Mans-i teszt előtt. „Ez egy lehetőség a számomra, azonban pontos válasszal még én sem tudok szolgálni.

    „Továbbra is része vagyok a projektjüknek, ugyanis ott leszek a jövő heti teszten és én is vezethetem majd az autót. Azonban tényleg nem tudom. Számomra az volt a legfontosabb, hogy aláírjam a szerződést a Toyotával, hogy újra rajthoz állhassak Le Mansban.”

  • Ecclestone elismerte, tévedett mikor rossz ötletnek titulálta Leclerc szerződtetését

    Ecclestone elismerte, tévedett mikor rossz ötletnek titulálta Leclerc szerződtetését

    Bernie Ecclestone elismerte, talán rosszul ítélte meg Charles Leclerc korai előléptetését, ugyanis a monacói ezalatt a négy futam alatt bebizonyította, hogy igen is megérett arra, hogy egy Ferrarit vezethessen, sőt, talán már most sokkal gyorsabb is, mint Sebastian Vettel.

    A Formula 1 egykori vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az olasz alakulat hibázott, mikor elengedte Kimi Räikkönent, ám a 21 éves pilóta azóta bebizonyította ennek ellenkezőjét. Bahreinben egy motorhiba fosztotta meg őt a győzelemtől, míg Bakuban is ő volt a leggyorsabb, ám az időmérő második szakaszában elkövetett hibája miatt a pole pozíciós álmai gyorsan szerte foszlottak, és ezzel együtt már a futamgyőzelemtől is búcsúzhatott.

    Ecclestone-t nagyon lenyűgözte a fiatal monacói, olyannyira, hogy a brit üzletember egyenesen Gilles Villeneuve-höz hasonlította őt.

    ,,Hibáztam, mikor azt mondtam, rossz húzás volt Kimi Räikkönent elküldeni, termesztésen legközelebb várni fogok, mielőtt ítélkezem. Ebben a pillanatban Charles nagyon gyorsnak tűnik, kiválóan kontrollálja az autóját, és talán még Vettelnél is gyorsabb. Seb nem öregedett ki, nem ez a probléma, ám ami vele történik az nagyon furcsa. Talán azt hitte, hogy könnyű élete lesz, és nem számolt azzal, hogy Charles ennyire gyors lesz. Ugyanakkor, továbbra is úgy vélem, hogy Vettel világbajnok lehet.” –nyilatkozta Ecclestone a La Gazzetta dello Sportnak.

    A német világbajnok a harmadik helyen áll a tabellán, míg a monacói versenyző jelenleg az ötödik helyet foglalja el, ám kettőjük között mindössze öt pont a különbség. Sokak szerint azonban mindez csak a csapautasítások miatt alakult így, amiről maga Ecclestone is elmondta a véleményét:

    ,,Az évad ezen szakaszán ez teljesen felesleg volt. Az ehhez hasonló dolgokat csak később kellene bevetni, mikor már tisztább a kép a helyezéseket illetően, azonban most még nem lehet tudni, hogy mi fog történni a szezon során.”

  • Todt: Senna szeretett volna a Ferrarinál versenyezni

    Todt: Senna szeretett volna a Ferrarinál versenyezni

    Ma 25 éve Imolában szenvedett végzetes balesetet Ayrton Senna, a háromszoros Forma-1-es világbajnok legenda.

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt most arról beszélt, hogy a brazil szeretett volna a Ferrarival versenyezni, azonban a szerződéskötés nem valósulhatott meg, hiszen abban az időben élő szerződésük volt két pilótával is: Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel.

    „Szeretett volna a Ferrarihoz jönni, és a Ferrari is akarta őt” – mondta Todt az Auto Bild Motorsportnak. „1993-ban volt egy hosszabb találkozónk, és lenyűgözött. Nagyon lassan és elképesztően világosan beszélt.”

    Az első találkozásuk után Todt még felhívta és ajánlatot tett neki, ám akkor Senna már elkötelezte magát a Williamshez: „Újra felhívtam, hogy ajánlatot tegyek neki 1995-re, de elutasított, mert már leszerződött a Williamsszel.”

  • Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Antonio Felix da Costa valószínűleg a Formula E hatodik szezonjában is a BMW i Andretti Motorsport csapatét fogja erősíteni.

    Da Costa, aki már a kezdetek kezdetétől tagja az elektromos széria mezőnyének, 2014 óta képviseli a gyári BMW színeit. Kezdetben a DTM-ben versenyzett a BMW Team MTEK versenyzőjeként, majd a BMW Team Schnitzer csapatánál versenyzett két szezon erejéig.

    Az új szerződés, ami legalább egy teljes Formula E szezon erejéig tart, állítólag már elkészült a portugál versenyző számára, aki már a szezonnyitó Ad Diriyah ePrix-n megszerezte a német gyártó első győzelmét az elektromos szériában. Nagyon úgy tűnik, hogy a portugál versenyző teljes mértékben a BMW szolgálatában áll, ugyanis a Formula E mellett a WEC-ben is a német gyártó színeiben versenyez.

    „Hivatalosan még nem született döntés arról, hogy a hatodik szezonban melyik csapatnál fogok versenyezni. Azonban az eddigi beszélgetéseink Jens-szel (Marquart, aki a BMW i Andretti Motorsport vezetője) jó hangulatban teltek,” – nyilatkozta da Costa a szezon korábbi szakaszában. „Jó érzés ennek a csapatnak a tagja lenni és természetesen versenyezni is nagyon szeretek.      Mást nem mondhatok a jövőm kapcsán, azonban annyit elárulok, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy a BMW-nél versenyezhetek.”

    Marquart, aki nem erősítette meg, hogy Da Costa a következő szezonban is az ő csapatát fogja erősíteni, elárulta, hogy a csapaton belül nem lesznek óriási változások a hatodik szezonra. „Határozottan tudom, hogy mit szeretnék. Antonio már a kezdetek óta tagja a csapatunknak, és jelen pillanatban vezeti az egyéni pontversenyt,” – nyilatkozta a BMW csapatfőnöke még a Róma ePrix előtt.

    „Nem mondanám a szezon ezen szakaszában, hogy aggódnunk kellene bármi miatt is. Véleményem szerint egy nagyon erős versenyzői felállással rendelkezünk. A versenyzőink megérdemlik a lehetőséget, hogy nálunk versenyezhetnek. Biztos vagyok benne, hogy a szezon végén arról fogunk majd beszélgetni, hogy határozottan jó döntést hoztunk.”

  • Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

    Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

    Sergio Perez elárulta, hogy volt esélye arra, hogy a Ferrari pilótája legyen 2014-től. A mexikói egykoron tagja volt az olasz istálló pilótaakadémiájának, azonban ennek ellenére a McLaren istállójához csatlakozott a 2013-as évadra.

    A Racing Point versenyzője megerősítette, hogy tárgyalt a Ferrari akkori csapatfőnökével, Stefano Domenicalival egy lehetséges versenyzői ülésről. A beszélgetések még 2012-ben történtek meg, amikor Perez még tagja volt a Ferrari családjának.

    Perez végül a wokingi istállót választotta, amiről most újabb részleteket árult el egy interjújában, amit a Forma-1 hivatalos oldalának adott. „A McLaren akkori helyzete miatt döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatukat,” – meséli a mexikói. „Azonban pont a lehető legrosszabbkor jött ez a lehetőség. 2012-ben még a Ferrari kötelékébe tartoztam. Még egy évet le kellett volna húzzak a Saubernál és 2014-től kezdve már őket erősíthettem volna.

    „Maranellóban is jártam, ahol egy előszerződést írtam alá velük. Ekkortájt Mercedes, a Ferrari és a McLaren is érdeklődött irántam, szóval nagyon jó helyzetben voltam. Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik élcsapathoz kellett szerződnöm, hogy egy versenyképes autó legyen alattam, amivel sikereket érhetek el.”

    Azonban Perez szenvedett a wokingi alakulatnál, ráadásul még a szerződését sem hosszabbították meg, így a 2013-as szezon után kénytelen volt távozni a legendás csapattól. A Racing Point mexikóija elmondta, hogy óriási bakot lőtt ezzel a döntésével.

    „Lényegében elhagytam a Ferrari akadémiáját annak érdekében, hogy csatlakozhassak a McLarenhez. Ott hibáztam, hogy csupán egy egy évre szóló szerződést kötöttem a McLarennel. A vezetőségem nem végzett valami jó munkát a szerződésemmel, ami eléggé szomorú. Úgy vélem, hogy a McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek,” – tette hozzá Perez.

  • Verstappen cáfolja, hogy bármikor is beszélne a Mercedes csapatfőnökével

    Verstappen cáfolja, hogy bármikor is beszélne a Mercedes csapatfőnökével

    Max Verstappen tagadja azokat a híreszteléseket, melyek szerint állandó beszélő viszonyban van a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal.

    Ezek a bizonyos híresztelések arról szóltak, hogy a Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko azt állította, hogy Wolff sűrűn telefonál a Verstappen családdal.

    A Kínai Nagydíj sajtónapján a RaceFans kérdezte meg erről a hollandot: „Meglepődve olvastam ezeket, mert sosem beszélek Totoval. Sosem hív fel, még a számom sincs meg neki. Viccesnek találom ezt.”

    Azt Verstappen elismerte, hogy Wolff szokott beszélni az édesapjával, Jos-szal: „Néha beszélnek, de főleg a kisbabákról és a gokartról.”

    Egyébként pályafutása elején Verstappen kegyeiért még a Mercedes is harcolt, ám végül a Red Bull akadémiáját választotta, és debütált ezáltal a Toro Rossonál 2015-ben. Ha akkor nem is került a németekhez, később még elkerülhet, főleg úgy, hogy Bottasnak egyelőre nincs szerződése 2020-ra. Ráadásul állítólag Verstappen szerződésében van egy kilépési záradék, melynek értelmében elhagyhatja a Red Bullt akkor, ha a csapat a szezon egy adott pontján a konstruktőri világbajnokság 3. helyénél hátrébb tanyázik. A holland ezen záradék létezését nem erősítette meg, de nem is tagadta.

    „Nem beszélhetek a szerződésemről. Sosem szoktam, és szerintem ez így normális.”

  • Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    A Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo fedte fel elsőként, hogy a néhai Ayrton Senna közel volt egy Ferraris szerződéshez. Olyannyira, hogy néhány nappal tragikus halála előtt titkos találkozón egyeztettek a felek.

    Nem titok, hogy Ayrton Senna a karrierjét legszívesebben a Ferrarinál fejezte volna be. Most pedig már az sem titok, hogy négy nappal imolai halála előtt tárgyalt egy Ferraris szerződéséről. Ez a részlet eddig nem volt ismert, ám most a vörösök akkori elnöke mesélt erről a Forma-1 hivatalos podcestjében.

    „Meghívtam őt egy szerdai napon a bolognai otthonomba. A házam fél órányi autóútra volt Imolától, vagy talán 40 percnyire. Este hét órakor a vacsoránál találkoztunk, ami után ő visszament Imolába.” – kezdte Montezemolo.

    „Ezt mondtam neki: ’Szeretnék egy lehetőséget találni arra, hogy elhozzuk önt a szezon végeztével.’ Mire ő így felelt: ’A Williamshez írtam alá, de ha lett volna lehetőségem, hogy a Ferrarihoz menjek, akkor azt választottam volna szívesebben. Szeretnék a Ferrarinál világbajnoki címet szerezni és onnan visszavonulni’.” – mesélte.

    A brazil legenda Frank Williams csapatában indult 1994-ben, annál az istállónál, amely egy évvel korábban magabiztosan húzta be a világbajnoki címet. Ha a sors nem szól közbe, akkor 1995-ben is a Williams pilótájának mondhatta volna magát. Ám nyitott volt arra, hogy 1996-ban már vörös overálban mutatkozzon. Ebben az esetben pedig akkor nem Michael Schumacher költözött volna Maranellóba…

  • Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Sergio Perez arról számolt be, hogy még nem veszett el minden remény: van esély, hogy lesz Mexikói Nagydíj 2019 után is.

    Az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán zajló futam elvesztette a helyét a 2020-as versenynaptárban, miután az állam megvonja a nagydíj támogatását. Azonban a tárgyalások folytatódnak a Liberty Media és a pálya képviselete közt, Perez pedig ennek menetéről számolt be, hiszen mexikói kapcsolatai révén van rálátása a dolgokra.

    „Egy kicsit ígéretesebb lett a helyzet” – nyilatkozta Perez a Motorsportweeknek. „Nagyon remélem, hogy a Forma-1 nem veszít el egy ilyen nagyszerű helyszínt, ahol a legjobb versenyek voltak az elmúlt 4 évben. Remélem, hogy marad a naptárban. Szerintem az F1 az országomnak is jó, hiszen nagy figyelem középpontjába kerül. Ez az esemény megmutatja, milyen jó ország Mexikó, szóval optimista vagyok. Zajlanak az egyeztetések, nyilván nincsenek meg a részletek, ráadásul nem is az én dolgom beszélni erről. De annyit mondhatok, hogy a dolgok nem olyan rosszak, mint voltak, szóval lehet egy kis remény.”

    Egyébként nem csak Mexikó helye van veszélyben, hiszen 4 másik helyszínnek – Olaszországnak, Németországnak, Angliának és Spanyolországnak – sincs szerződése 2020-ra.

  • Carey már tárgyal Barcelona szerződéshosszabbításáról

    Carey már tárgyal Barcelona szerződéshosszabbításáról

    Megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy Barcelona, így a Spanyol Nagydíj szerződést hosszabbítana a Liberty Mediával. A spanyol média, és az EFE hírügynökség is azt állítja, hogy a pálya elöljárói csütörtökön találkoztak Chase Careyvel a katalán parlamentben.

    Az ezt követő közlemény igen csak szűkszavú, annyi derül ki belőle, hogy a felek kifejezték az akaratukat arra vonatkozóan, hogy a 2019-ben lejáró szerződés után is a régióban maradhasson a Forma-1.

  • Kimi Räikkönen már 2005-ben aláírt a Ferrarihoz

    Kimi Räikkönen már 2005-ben aláírt a Ferrarihoz

    Egy fontos információt árult el Ferrarihoz való igazolásáról Kimi Räikkönen, ugyanis elmondta, hogy már 2005-ben aláírta a szerződését a vörösökhöz.

    Kimi Räikkönen mind máig az utolsó világbajnoka a Ferrarinak, miután 2007-ben – első Ferraris évében – egy drámai szezonzáró után ért fel a csúcsra. Egy évvel korábban, a 2006-os monzai hétvégén jelentették be őt hivatalosan, mint a visszavonuló Michael Schumacher utódját.

    Máig azonban eddig nem volt ismert az a tény, hogy a finn világbajnok már 2005-ben aláírta kontraktusát új csapatához, amit maga Räikkönen mesélt el a Forma-1 hivatalos podcastjében, a Beyond The Grid-ben.

    „2005-ben írtam alá a Ferraris szerződésemet. Meglep, hogy ez ennyi ideig titokban volt. A Ferrariról sokkal többet olvashatsz a hírekben, mint bármely másik gyártóról.” – mondta a finn.

    Räikkönen (első) Ferraris kalandja csupán pár évig tartott, miután 2009 végén nem voltak megelégedve a teljesítményével ezért lecserélték őt Fernando Alonsora. Ezután a menedzsere gőzerővel tárgyalt más csapatokkal, hogy továbbra is maradjon a Forma-1-ben. Ekkor kereste meg egykori csapatát a McLarent, illetve a Brawn GP-t (későbbi Mercedest) is. Végül azonban a ralizás felé fordult 2012-es visszatéréséig.

    „Rendben volt, hogy akkor elváltak útjaink, máskülönben ma nem lennék itt.” – tette hozzá az Alfa Romeo pilótája.