Címke: szervezés

  • Grosjeant rasszistának tartották Hamilton kritikái miatt!

    Grosjeant rasszistának tartották Hamilton kritikái miatt!

    Romain Grosjean elárulta, hogy a Magyar Nagydíjat követően majdnem egy órán keresztül beszélt Lewis Hamiltonnal a Forma-1 rasszizmus ellenes törekvéseiről.

    A hatszoros világbajnokot kiborította a francia versenyző véleménye, miszerint már nem kellene többet letérdelniük a versenyek előtt. Grosjean előbbi gondolata miatt Hamiltonnak el kellett magyaráznia neki, hogy miért is kampányol és áll ki ezen dolgok mellett. A hatszoros világbajnok szeretné, hogy ezekkel az intézkedésekkel nyitná fel az emberek szemét, hogy a rasszizmus elítélendő és nem helyes.

    Azonban most kiderült, hogy a Haas francia versenyzője egyedül gondolta ezt így. Mivel azonban ő a Versenyzők Szövetségének (GPDA) elnöke, ezért azt gondolta, hogy ezen téma kapcsán is beszélhet egyedül a versenyzőtársai nevében is.

    A hétvégi Brit Nagydíj előtti média napon Grosjeam beszélt arról az ominózus telefonbeszélgetésről és hozzátette, hogy haragszik Hamilton kritikái miatt, ugyanis azok miatt titulálták őt rasszistának a kommentelők a közösségi média felületein.

    „Jót beszélgettünk Lewisszal,” – mondta a francia. „Bocsánatot kértem, mert talán rosszul közelítettem meg a dolgot, ugyanakkor úgy éreztem, hogy ki kell mondjam, amit kimondtam.

    „A GPDA gyűlésein mindig szavazással döntünk egy adott téma kapcsán és úgy éreztem, ha nem hallgatom meg azon versenyzőket, akik nem szívesen csinálják ezt, akkor vezetőként nem végeztem volna helyesen a munkámat.

    „Lewis pedig úgy gondolta, hogy az én szavamra hallgatni fognak a többiek, mivel én vagyok az egyik vezető, és ebben igazat is adok neki.

    „Mint már mondtam, a beszélgetés jó hangulatban telt, de a média által leadott hírek miatt nem voltam boldog, ugyanis ezen hírek miatt rengeteg rasszista komment érkezett a közösségi média oldalaimon és mindezek mellett még engem is rasszistának tartottak sokan. Ez pedig egyáltalán nem helyénvaló.

    „Nem hinném, hogy bárki is azt mondaná ezen a világon, hogy rosszul cselekedtem ezen téren. Szóval nem voltam túlzottan elragadtatva attól, hogy az emberek így kezeltek engem.

    „Az elsők között voltam, akik támogatták ezt és a térdelés megszervezésében is fontos szerepet vállaltam. Még mindig reménykedem abban, hogy egy napon majd mind a 20 versenyző le fog majd térdelni, azonban ez jelen pillanatban lehetetlennek tűnik.”

    Grosjean végül leszögezte, hogy rendezte a sorait Hamiltonnal, valamint hozzátette, hogy a GPDA és a Mercedes brit versenyzője már tárgyal az FIA-val és a Liberty Mediaval, hogy Silverstoneban már egy rendezettebb procedúrát rendezhessenek meg.

    „Nehéz nekünk versenyzőknek ilyen dolgokat szervezni, ugyanis rendkívül sok mindent figyelembe kell vennünk. Ezért is kérjük a Liberty iránymutatását, hogy egy olyan tiszta és nyugodt procedúrát tudjunk lebonyolítani, mint amit az első osztrák futamon csináltunk.”

  • A Forma-1-es csapatok folyamatosan figyelik a vietnami eseményeket

    A Forma-1-es csapatok folyamatosan figyelik a vietnami eseményeket

    A Forma-1 csapatai szüntelenül figyelik a helyzetet Vietnamban, ugyanis lehet, hogy a a következő szezonban bemutatkozó helyszín is olyan sorsra fog majd jutni, mint a Kínai Nagydíj.

    A koronavírus – ami miatt már körülbelül 1400 ember veszítette életét – miatt az áprilisban esedékes Kínai Nagydíjat határozatlan időre elhalasztották. Azonban mivel Vietnam szomszédságban áll Kelet-Ázsia legnépesebb országával, ezért kétségek merültek fel az első Hanoiban rendezendő verseny kapcsán.

    A Forma-1 spot szakmai igazgatója, Ross Brawn ezen a héten bejelentette, hogy a verseny nincsen veszélyben és Vietnamnak nincs oka aggodalmaskodni. Azonban Brawn ezt azelőtt nyilatkozta, mielőtt a vietnami kormány nyilvánosságra hozta, hogy egy Hanoitól ötven kilométerre fekvő városban már több, mint 10.000 ember ül karanténban be a koronavírus miatt.

    Egy szóvivő ezt üzente Brawn számára: „Csak megerősíteni tudjuk, hogy Vietnam az előre megbeszélt beosztás alapján készül.”

    A McLaren ügyvezető elnöke, Zak Brawn ezt nyilatkozta a vietnami helyzet kapcsán a csapat csütörtöki autóbemutatóján: „Vietnamot még kezelik problémaként, azonban az a város mégiscsak elég közel van a verseny helyszínéhez. Elemezni fogjuk az ottani helyzetet és biztosítani szeretnék mindenkit, hogy semmi olyat nem fogunk csinálni, amivel veszélybe sodorhatnánk az embereket.”

    Egy vietnami médium információi szerint a verseny promóterei a megbeszélt tervek alapján készülődnek az áprilisi versenyre, azonban a járvánnyal kapcsolatos kötelező vizsgálatokat is végre fogják hajtani.

    Ha a Vietnami Nagydíjat is elhalasztják, akkor a Bahreini és a Holland Nagydíj között több, mint egy hónapos szünet lesz.  „Ez az esemény mindannyiunk számára új,” – véli Zak Brown. „Azonban, ha lesz egy hónap szünet, akkor lesz egy hónap szünet.”

    A Renault újdonsült versenyzője, Esetban Ocon is elmondta a véleményét a lehetséges hosszabb szünetről: „Higgyenek nekem, a csapatok ebben az időszakban is képesek lesznek munkát találni maguknak.”