Címke: Szergej Szirotkin

  • Az Orosz Automobil Szövetségben kapott vezető beosztást a korábbi F1-es pilóta

    Az Orosz Automobil Szövetségben kapott vezető beosztást a korábbi F1-es pilóta

    2018-ban egy teljes szezont töltött a Forma-1-es Williams csapatnál az orosz Szergej Szirotkin, aki a távozása óta egyre inkább a sportpolitika felé indult el.

    Ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis az Orosz Automobil Szövetségben (RAF) kapott helyet, ráadásul elég komoly pozícióban ő lett ugyanis a szövetség ügyvezető igazgatója, feladata pedig az lesz, hogy nagyobb érdeklődést váltson ki az orosz motorsport iránt, mindezt az orosz-ukrán háború és az oroszokat érintő súlyos szankciók közepette…

    A még csak 26 éves expilóta kétszer végzett az akkor még GP2 néven futó szériában a bajnoki elszámolásnál a legjobb háromban, majd részt vett a Le Mans-i 24 órás viadalon is. Ezt követte a Forma-1-es kaland, ahol egy szezon alatt egy pontot gyűjtött a 2018-as Olasz Nagydíjon. A távozása után gokart akadémiát alapított, illetve GT autózásban próbálta ki magát.

    A nagy hírt az Instagramján jelentette be:

    „Barátaim, számtalanszor mondtam már, hogy a küldetésem és a célom az autóversenyzés fejlesztése és a népszerűségének növelése a hazámban – és ezen már évek óta aktívan dolgoztam. Ma megosztok veletek egy új hírt, egy nem kevésbé izgalmas és számomra fontos hírt – kineveztek az Orosz Automobil Szövetség ügyvezető igazgatójának. Hiszem, hogy együtt a következő szintre tudjuk fejleszteni az autosportot a hazánkban!”

  • Sirotkin: Verstappen tényleg jobb a csapattársainál?

    Sirotkin: Verstappen tényleg jobb a csapattársainál?

    A korábbi Williams pilóta, Sergey Sirotkin rávilágít a Red Bull problémájára, ami Verstappen csapattársát, a mindenkori második pilótát sújtja.

    Verstappen eddigi összes red bullos csapattársa – Ricciardón kívül – nem volt képes tartani a tempóját. Pérez legutóbb az időmérőn egy másodperccel maradt el a holland idejétől Barcelonában.

    A csapatnak szüksége lenne egy erős második pilótára, de Gasly és Albon után mexikói utódjuk sem tudja felvenni a lépést. Pedig egyikük sem tehetségtelen pilóta, Gasly és Pérez egy esélytelenebb autóval nyertek futamot, Albon pedig jó F2-es szezonja után a Toro Rossóban szárnyalt.

    „Nehéz körülmények között, úgy tűnik, Verstappen tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet az autóból. Talán tényleg gyorsabb, mint Gasly, Albon és Pérez.” – nyilatkozott Szirotkin.

    Az orosz ennek ellenére egy másmilyen véleményt is megfogalmazott:

    „Nehezen hiszem el, hogy Max ennyivel gyorsabb lenne bárkinél ugyanolyan autóban, pusztán a vezetési készségei miatt.”

    „Nehéz azt is mondani, hogy az RB16B annyira specifikus lenne, de egyelőre úgy tűnik, csak Verstappen képes optimálisan vezetni ezt a Red Bullt.” – jegyezte meg sejtelmesen.

  • Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    A Forma-1-es szakértők nem értették, mit gondolt Lewis Hamilton, mikor illegális helyen hajtotta végre a próbarajtjait.

    A brit versenyző még a futam előtt került bajba, ugyanis a gyakorlatozást nem a kijelölt területen oldotta meg. A stewardok ezért a verseny első harmadában két 5 másodperces büntetéssel „ajándékozták meg” Hamiltont, aki ezen felül még két büntető pontot is kapott a kihágásért. A hatszoros világbajnok a kerékcseréje előtt letöltötte a kiszabott szankciót, bár saját bevallása szerint nem igazán értette, miért is kapta a büntetést.

    A futam után Hamilton nemtetszését fejezte ki, továbbá úgy érezte, ezzel a cselekedettel a stewardok csak „meg akarták állítani őt.” Később módosították a büntetését, ugyanis kiderült, hogy a Mercedes adott engedélyt arra, hogy a 35 éves pilóta arrébb menjen. Viszont a csapat fejében meg sem fordult az, hogy a versenyzőjük a „pályán” hajtja majd végre a próbarajtot. Ezért  2 büntetőpontot törölték a brit neve mellől, majd a csillagosok kaptak egy 25.000 eurós „csekket„.

    Természetesen a szakértők is elmondták a véleményüket az esettel kapcsolatban. Sokan nem értették, mit hitt Hamilton, ezért nem sok szimpátia érte, mikor szóba került az ügy.

    ,,Hogy lehet az, hogy egy olyan erős versenyző, mint Lewis Hamilton nem ismeri a szabályokat? Egy kis tanács a jövőre nézve: az edzőteremben a súlyemelgetés mellett néha egy könyvet is felkaphatna, kezdje mondjuk a szabálykönyvvel.” – írta az olasz La Rebpubblica szakírója.

    A spanyol El Pais egyet ért kollégájával, mi szerint a hatszoros világbajnok „újonc hibája” nem méltó egy ilyen kaliberű versenyzőhöz.

    A korábbi pilóta, Karl Wendinger az AvD Motorsport Magazinnak így értékelte az eseményt:

    ,,Hamiltonnak illene tudni azt, hogy hol gyakorolhatja a startokat. Egy ideje már a Forma-1-ben van.”

    Marc Surer a következőket tette hozzá:

    ,,19 versenyző tudott a megfelelő helyen gyakorolni, de Lewis Hamilton a bokszutca végét is elhagyta, és oda ment, ahol a többi autó nagy sebességgel közlekedik. Egyrészről ez nagyon veszélyes volt, másrészről pedig nem tudom megérteni, mégis honnan szedte ezt az egészet.”

    Szergej Szirotkin szerint egykori versenyzőtársa még enyhe büntetést is kapott:

    ,,Nem hinném, hogy túl kemény volt a büntetése. A bokszutca kijárata meglehetősen keskeny, és ezen felül mindkét oldalán ott a fal. Ahol megcsinálta a rajtot, az nagyon messze van attól a területtől, ahol mindezt végrehajthatta volna. Egészen biztos vagyok abban, hogy a stewardok ezt a büntetést nem most találták ki. Úgy vélem egész egyértelműen előírták azt, hogy bizonyos dolgokért milyen szankciókra lehet számítani. Ebben az esetben a büntetés teljesen indokolt volt.”

    Természetesen a Mercedes is elmesélte azt, hogy az ő szemszögükből nézve mi történt. Andrew Shovlin a csillagosok vezetőmérnöke a Salzburger Nachrichtennek a következőket mondta az ominózus esettel kapcsolatban:

    ,,Nem igazán realizálódott akkor bennünk, hogy ennyire előrébb szeretne menni. Nem láttuk az elsőt, viszont mikor a másodikat észrevettük,  már tudtuk, hogy a stewardoknak ez nem fog tetszeni.”

  • Brawn: A Forma-1 teljesen nyitott egy orosz csapatra

    Brawn: A Forma-1 teljesen nyitott egy orosz csapatra

    A Forma-1 teljesen nyitott lenne egy orosz csapatra, és örömmel üdvözölnék a sportágban, állítja Ross Brawn sportigazgató. A pletykák szerint az oroszok érdeklődnek már egy ideje, legutóbb tavaly szeptemberben mondta Denis Manturov kereskedelmi miniszter az orosz csapatról, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

    Ezzel egy időben az SMP Bank alapítója, Boris Rotenberg, aki egyébként Szergej Szirotkint is támogatja, ezt állítja:

    „Akarunk-e Forma-1-es csapatot alapítani? Úgy vélem, hogy minél több a csapat, annál több lehetőséget kaphatnak a pilótáink.”

    Brawn kijelentette az RT-nek, hogy örömmel várna egy orosz csapatot, de csak akkor, ha majd letudta a Forma-1 a koronavírus járványt:

    „Kell egy stabil fázis a globális pandémia után, és le akarjuk fektetni a 2022-es szabályzás alapjait. Remek a rajtrácsunk, tíz izgalmas csapattal, de nem feltétlenül szükséges növelni ezt a számot. Az új üzleti környezet a Forma-1-ben, a költségvetési plafonnal és a kedvezőbb nyereményalappal ugyanakkor sokkal vonzóbb egy csapat számára. Amennyiben lenne érdeklődés orosz csapattól vagy mástól, amelyet fenntarthatónak gondolunk, akkor teljesen készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk ezt a lehetőséget.”

  • Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    A Renault orosz tesztpilótája, Szergej Szirotkin kiállt a honfitársa döntése mellet, amikor Danyiil Kvjat úgy döntött múlt vasárnap, hogy nem térdel le a rajtrácson. Lewis Hamilton kardoskodott amellett a hogy a versenyzők tegyék meg ezt a gesztust, a Black Lives Matters politikai mozgalom támogatásának a kedvéért. Hat versenyző azonban megtagadta ezt, egyikük Kvjat volt, aki közölte, hogy ő csak az országáért és Isten előtt térdel le. Szirotkin is nyilatkozott erről a Sport-Expressnek:

    „Teljes mértékben egyetértek vele ebben, és azokkal a pilótákkal, akik nem térdeltek le. Tisztelem azok döntését is, akik megtették ezt, de továbbra is az a véleményem, hogy a rasszizmus elleni harcnál, illetve más kellemetlen dolgok mellett a modern világunkban vannak sokkal fontosabb napi gondok is. Arra gondolok itt, hogy mindannyiunk őszinte hite sokkal fontosabb, mint egy formális akció a kamerák előtt, vagy a nyilvánosságnak. Mindig is támogattam a jó dolgokat, de sosem beszélek róla. Személyesen nem érdekel az, hogy ki hogy néz ki, melyik országból való, mi a nemzetisége, vagy milyen vallású. A legfontosabbak az ember tulajdonságai, ettől függ valakihez az én hozzáállásom is.”

  • Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szergej Szirotkin kételkedik abban, hogy a Renault-n kívül máshol is vállal tartalékpilótai szerepet, mint ahogy tette azt tavaly, amikor a francia csapat mellett a McLarennél is szolgált.

    Mindez a járványhelyzetnek köszönhető, hiszen megvan a kockázat, hogy egy pilóta megfertőződik, így egy esetleges beugrás most sokkal valószínűbbnek tűnik.

    „Túl korai más elfoglaltságokról beszélni” – nyilatkozta az ügyben az orosz. „A Renault-nak sokkal inkább szüksége van rám, mint a múltban, a szerepemet és az interakcióimat egyaránt tekintve. Úgy gondolom, a Renault nem fogja engedélyezni, hogy más csapatnál is dolgozzak.”

  • A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok értesítették tartalék versenyzőiket, hogy egy esetleges megbetegedés esetén is legyen kit csatasorba állítaniuk.

    Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen elárulta, majdnem olyan a paddock, mint egy „katonai tábor”.

    „Nekem és Josnak nincs helyünk ott. Minden nagyon védett,  mindenki a saját „buborékjában” lesz benne, és lehetetlen más csapatokkal találkozni.”

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azért aggódik, mert egy esetleges megfertőződés veszélyeztetné a csapat indulását.

    „Egy tesztre akár 24 órát is kell várni. Ha ez szombat reggel történik meg, nem tudjuk magunkat kvalifikálni.”

    Ezért azt várja, a Forma-1 eltér majd a szokásos procedúráktól.

    „Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a kockázat minimalizálása, a praktikum és a józan ész között.”

    Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója is megerősítette ezt a feltevést.

    „Nem akarunk valakit csak azért karanténba zárni, mert lehet, hogy pozitív lett a tesztje, hiszen lehet, hogy nem is fertőződött meg. De természetesen el akarjuk kerülni, hogy a tágabb közösség veszélybe kerüljön.”

    A csapatok egyik legnagyobb rémálma, ha az egyik versenyzőjük is megfertőződik. Erre a esetre már több csapat is kijelölte a beugróját.

    „Majdnem minden csapatnak lesz tartalékja,  mi pedig arra s készülünk, ha a szereplőket kéne helyettesíteni.” – jelentette ki Helmut Marko.

    „Természetesen nem tudunk 80 embert kicserélni (ennyi csapatonként a megengedett létszám – a szerk.), de minden másra a részletekig felkészültünk.”

    „Ha az egyik versenyzőnk nem tudna elrajtolni pozitív teszteredmény miatt, Sérgio Sette Câmara fog beugrani. Legrosszabb esetben pedig Sébastien Buemi is rendelkezésre áll, de őt szerződés köti a Nissanhoz a Formula E-ben (és a Toyotához a WEC-ben -a szerk.).”

    A Renault eközben újra szerződtette korábbi tartalékosát, Szergej Szirotkint.

    „A körülmények, amikben találjuk magunkat, arra késztet, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. Örülünk, hogy Szergej is velünk lesz Ausztriában.” – zárta a franciák csapatfőnöke.

    Íme a Forma-1-es csapatok tartalékosai:
    Csapat Pilóták Tartalékok Egyéb
    Mercedes
    ?? Lewis Hamilton
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Esteban Gutiérrez (szimulátor)
    ?? Valtteri Bottas
    Ferrari
    ?? Sebastian Vettel
    ?? Pascal Wehrlein (szimulátor)
    ?? Charles Leclerc
    Red Bull
    ?? Alexander Albon ?? Sérgio Sette Câmara
    ld. AlphaTauri pilóták
    ?? Max Verstappen ?? Sébastien Buemi
    McLaren
    ?? Lando Norris
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Fernando Alonso (Indy 500)
    ?? Carlos Sainz Jr.
    Renault
    ?? Daniel Ricciardo
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Esteban Ocon
    AlphaTauri
    ?? Pierre Gasly
    ?? Danyiil Kvjat
    Racing Point
    ?? Sergio Pérez
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Lance Stroll.
    Alfa Romeo
    ?? Kimi Räikkönen ?? Tatiana Calderón (tesztpilóta)
    ?? Antonio Giovinazzi ?? Marcus Ericsson (ex-pilóta)
    Haas
    ?? Romain Grosjean ?? Louis Délétraz
    ?? Kevin Magnussen ?? Pietro Fittipaldi
    Williams
    ?? Nicholas Latifi
    ?? George Russell

    az autosport.com információi alapján

  • Szergej Szirotkin marad a Renault tartalékversenyzője

    Szergej Szirotkin marad a Renault tartalékversenyzője

    A Williams korábbi versenyzője, Szergej Szirotkin 2020-ban is a Renault harmadik számú versenyzőjeként fog tevékenykedni.

    Az orosz pilóta 2018-ben egy teljes idényt versenyzett a Williamsnél, ahol 21 Nagydíjon állt rajthoz és egy pontot szerzett. Az azt megelőző két évben volt már a francia gyártó tesztpilótája is.

    2020-ban minden eddiginél nagyobb szerep hárulhat a tartalékokra, ugyanis folyamatosan beugrásra készen kell állniuk, hiszen a hétvége bármelyik pontján produkálhat egy versenyző pozitív koronavírus tesztet. Így megvan az esély arra, hogy az orosz pilótát is láthatjuk majd idén éles versenyen is.

    „Nagyszerű dolog visszatérni a Reanult DP Formula 1-es csapatához tartalékpilótaként. Nagyon jól ismerem a csapatot hiszen a 2019-es évet is végig dolgoztam velük. Értem annak a fontosságát, hogy a csapatnak legyen egy gyors beugrásra kész versenyzője, a lehetőség – különösen a mai helyzetben – könnyen és hamar elérkezhet. Fent tartottam az élességemet és a koncentrációmat, jól felkészült lehetek arra, hogy újra Forma-1-es autót vezethessek. Alig várom, hogy már lássam a Renault-s barátaimat.” – nyilatkozta Szirotkin.

    A csapatfőnök pedig így reagált a régi-új versenyzőre:

    „Örömmel köszöntjük ismét Szergejt a csapatban. Abban a helyzetben, amiben találtuk magunkat, muszáj szinte minden forgatókönyvre egy tervvel előállni. Jól ismerjük Szergejt, akárcsak ő minket. Várjuk már az újbóli találkozást Ausztriában.” – fogalmazott Abiteboul.

  • Aleshin szerint a Forma-1 inkább már show, mint sport

    Aleshin szerint a Forma-1 inkább már show, mint sport

    A Forma-1 inkább egy show műsor, mintsem sportág, állítja az orosz SMP Racing sportprogram vezetője, Peter Aleshin. A programot az SMP Bank főnöke, és egyben orosz oligarcha, Boris Rotenberg támogatja, akik számos motorsport aktivitásuk mellett a Williamsbe is beültették Szergej Szirotkint. Aleshin, az SMP Racing junior programjának az irányítójaként is, a Sportboxnak nyilatkozott:

    „Nem vagyok nagy rajongója a Forma-1-nek a mai modern formájában. Véleményem szerint ebben a szériában van a legkisebb sportérték, ez sokkal inkább egy show. Igen, a legtöbb versenyző magasan képzett, de mivel a csapatok erőforrásai nagyban különböznek, így nem beszélhetünk komoly versenyzésről. Itt komolyan csak a csapatokon belüli rivalizálásról lehet beszélni. Az például, hogy Carlos Sainz megmutathatja a képességeit a Ferrarinál, az nagyon érdekes. Végeredményben viszont azt hiszem, hogy nem fogunk látni komoly változásokat. Várom, hogy a Forma-1 radikálisan átalakuljon, és a szabályok által egységes autók tűnjenek fel.”

    Aleshin fia az orosz Mikhail 2010-ben megnyerte a Formula Renault 3.5 szériát.

  • A Williams korábbi versenyzője visszatérne a Forma-1-be!

    A Williams korábbi versenyzője visszatérne a Forma-1-be!

    Szergej Szirotkin abban bízik, hogy a Williams alakulatával visszatérhetne a királykategóriába. Az orosz 2018-ban náluk kapott lehetőséget, tavaly pedig a McLaren és a Renault csapatainak volt a tesztpilótája. Az idei célja az, hogy 2021-re összehozzon magának egy versenyülést. A 24 éves pilótát továbbra is az SMP versenyzői programja támogatja:

    „Elképesztően vissza szeretnék térni. Van is rá esély, és harcolunk érte. Ott akarok lenni újra, hiszen mindegy is, hogy mit mondanak az autók sebességéről, mert ez a Forma-1, ahol a történelem leggyorsabb versenyautói vannak. Továbbra is jó a kapcsolatom a Williamsszel, és nem is titkolom, hogy vissza akarok térni.”

    A fő célpont így természetesen a Williams lenne, hiszen a pletykák szerint George Russell a Mercedeshez igazolhat Valtteri Bottas helyére 2021-ben.