Címke: szellemverseny

  • Kizárólag egészségügyi dolgozók lehetnek majd jelen a bahreini versenyeken

    Kizárólag egészségügyi dolgozók lehetnek majd jelen a bahreini versenyeken

    A Bahrain International Circuit hivatalosan is bejelentette, hogy a leendő dupla futamos hétvégéjüket „túlnyomórészt” nézők nélkül fogják megrendezni.

    A versenypályára – ahol november 19-én a Bahreini Nagydíjat, majd egy hétre rá december 6-án a Szakhíri Nagydíjat rendezik majd meg – kizárólag az egészségügyi dolgozók és családtagjaik látogathatnak ki.

    A csütörtöki nap folyamán a Liberty Media harmadik negyedéves jelentésében az állt, hogy a 2020-as szezon hátralevő helyszínein nem számítanak a szurkolók jelenlétére. Az már biztos volt, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat zárt kapuk mögött fogják megrendezni december 13-án, most pedig a szakhíri pálya is csatlakozott ehhez.

    A Bahrain International Circuit vezetője megismerte, hogy a döntést nem ők, hanem a királyi őméltósága Salman bin Hamad Al Khalifa hercege, az ország koronahercege, legfőbb parancsnokhelyettese és első miniszerelnök helyettese, közös megegyezés alapján hozták meg.