Címke: szélárnyék

  • Sainz és Leclerc érdeme a tökéletes szélárnyékozás – a Ferrari máshogy csinálta volna

    Sainz és Leclerc érdeme a tökéletes szélárnyékozás – a Ferrari máshogy csinálta volna

    Több részlet is kiderült a Ferrari Francia Nagydíj időmérőjén alkalmazott szélárnyékozós taktikájával kapcsolatban. Többek között az is, hogy mennyit hozott a konyhára Sainz segítsége a pole-t megszerző Leclerc-nek, és kinek az ötlete volt a kivitelezés.

    Noha Charles Leclerc szerint nem ezen múlott a pole pozíciója, a Ferrari a Francia Nagydíj időmérőjén tökéletesen kivitelezett szélárnyékozós taktikát mutatott be, amikor a Q3-ban a monacói pilóta segítésére használta a hátrasorolásos büntetése miatt mindenképpen a mezőny végéről induló Carlos Sainzot. Laurent Mekies, a Scuderia versenyigazgatója az olasz Sky-nak elárulta: a két pilóta nagyon sokat tett hozzá az ötlet kivitelezéséhez, a csapat ugyanis a pálya egy másik pontján akart szélárnyékot adni Leclerc-nek.

    „A csapat tökéletesen hajtotta végre a taktikát, úgyhogy ez jó nap volt nekünk, és a csapat érdeme ez az eredmény. Soha nem magától értetődő, hogy ilyesmit ennyire jól sikerül kivitelezni, mert az autók közötti különbségek miatt ez egy nagyon összetett dolog” – magyarázta a francia szakember.

    „Azért döntöttünk úgy, hogy szélárnyékot adunk Leclerc-nek, mert elképesztően jó pilótáink vannak. Mi ugyanakkor a sikán előtt terveztük ezt tenni, de Carlos és Charles azt mondták, hogy ők a sikán után szeretnék, noha az sokkal kockázatosabb. Így adtunk egy kis szélárnyékot a sikán előtt és után is, ami sokkal kockázatosabb volt. Az ő ötletük, úgyhogy dicséret illeti őket érte.”

    Mekies a Mistral-egyenesben található sikánról és az azt megelőző DRS-zónáról beszélt. Itt ugyanakkor az állítható hátsó szárny használata miatt kisebb lett volna a szélárnyék hatása, mint a Mistral-egyenes sikán utáni részében, ahol már nem lehet DRS-t használni. Sainz ráadásul nem csak az egyenes szakaszon, hanem a padlógázas Signe-kanyarban is “húzta” Leclerc-t, és csak a szintén nagyon gyors Beausset-kanyar előtt állt félre előle.

    Charles Leclerc, Ferrari, Francia Nagydíj
    Csapattársának köszönhetően Leclerc magabiztos előnnyel szerezte meg a pole-t Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Elsőre nem sikerült tökéletesen

    A pole-t Max Verstappen előtt több mint 3 tizedes előnyel megszerző Leclerc az időmérő utáni sajtótájékoztatón elárulta, hogy korábban nem gyakorolták a szélárnyékozást, így aztán nem meglepő, hogy elsőre nem sikerült tökéletesen kivitelezni azt.

    „Elég nehéz pontosan eltalálni. Szerintem az első [Q3-as] körben talán kicsit túl közel kerültünk a nyolcas és kilences kanyarban (a Mistral-egyenesben levő sikán – a szerk.), így ott veszítettem némi időt, és nem a lehető legjobb módon vezettem. A második körre viszont alkalmazkodtunk, és már jobb volt. Jó munkát végeztünk kommunikációs szempontból, Carlos segítsége pedig lenyűgöző volt.”

    Leclerc elmondta, hogy a Beausset féktávjához közeledve nem tehetett mást, mint csapattársára bízta magát. „Végső soron minden a bizalomról szól. Tudtam, hogy Carlos előbb-utóbb félre fog állni, csak azt nem, hogy mikor. De Carlos tökéletesen ítélte meg a helyzetet, jókor és jól állt félre. Szerintem nagyjából két tizedet nyertem a szélárnyékkal, legalábbis így emlékszem a Q2-es, szélárnyék nélküli körömhöz képest, úgyhogy jelentős segítség volt, és enélkül sokkal szorosabb lett volna a helyzet Max-szal, de így is elég jó kört futottam.”

    Sainz eközben elárulta, hogy a szélárnyékozás ötlete nem az időmérő előtt merült fel, hanem már eleve úgy vágtak neki a hétvégének, hogy a motorcsere miatti büntetésének köszönhetően rá ez a feladat fog hárulni a kvalifikáción. A spanyol pilóta a remek kivételezés után pedig nem mulasztott el egy kicsit odaszúrni a kritikusoknak.

    „Az idén elég sok kritikát kaptunk a stratégiával kapcsolatban, ami szerintem kissé igazságtalan. Minden csapat követ el hibákat a szezon során a gumiválasztással és egyebekkel, de mi az idén elég jók vagyunk a stratégiával, a mai nap pedig bizonyította ezt. Egyúttal azt is megmutatta, hogy nagyon jó a kapcsolatom Charles-lal és nagyon jól dolgozik össze a csapat, amit jó látni. Szerintem meg kell adni nekünk és a Ferrarinak is, hogy ma nagyon jól hajtottuk végre a stratégiát.”

    Ami a kivitelezést illeti, Sainz leginkább a saját tapasztalataira és megérzéseire hagyatkozott. „Tudom, hogy miként kell jó szélárnyékot adni, mert tudom, hogy nekem mire lenne szükségem a saját körömben ahhoz, hogy nyerjek 2-3 tizedet. Így kezdettől fogva tudtam, hogy mit kell tennem, és szerintem szépen kiviteleztük a dolgot” – nyilatkozta. 

    A Ferrari taktikájáról egyébként Max Verstappen is elismerően nyilatkozott és „okos húzásnak” nevezte azt, amit ők természetesen azért nem alkalmaztak, mert Sergio Pérez is a minél jobb rajthely megszerzésére törekedett.

    Carlos Sainz, Ferrari, Francia Nagydíj
    A futamon már nem lesz ott az élmezőnyben, hogy segítsen Leclerc-nek Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A futamon nehéz dolguk lesz

    Noha a pole megvan, a Ferrarinak két dolog is nehezíteni fogja a helyzetét vasárnap. Az egyik a Red Bull versenytempója, amely a pénteki második szabadedzésen nagyon erősnek tűnt (azóta természetesen a maranellóaik is változtattak az autón, de ezen változtatások hatása csak a futamon fog kiderülni), a másik pedig az, hogy a bikások két autóval vannak ott az elejében, így adott esetben eltérő stratégiát is alkalmazhatnak a pilótáik között, hogy így szorítsák sarokba Leclerc-t.

    „Őszintén úgy gondolom, hogy a Red Bullnak van egy kis előnye velünk szemben a versenyen, de harcolni fogunk ellenük – nyilatkozta Laurent Mekies. – A részleteken múlnak az ilyen versenyek, és szerintem most is ez lesz a helyzet. Meglátjuk, hogy optimalizálni tudunk-e mindent a stratégiával és a gumikopással. Kettő az egy elleni szituáció lesz, ami sokat számít, de ez is a játék része, ezzel tisztában vagyunk. Viszont úgy gondoljuk, hogy Carlosszal is szerezhetünk pontokat. Charles-nak kemény dolga lesz, mert egyedül fog kettő ellen küzdeni, ezért jól kell időzítenünk a kiállásokat, de készen állunk a harcra.”

    Mekies úgy vélte, hogy bár nem lesz könnyű előzni a versenyen, Sainz az első hatba is feljöhet a 19. helyről.

  • A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    Charles Leclerc idei második pole-ját követően Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója elárulta, sikeresen hajtották végre a titkos tervüket.

    A Q3-ban folyamatosan ment a helyezkedés a szélárnyékért, és bár piros zászló miatt idő előtt ért véget az edzés, a monacói idejét senki nem tudta felülmúlni.

    Mivel Hamilton rendszeresen autózott leggyorsabb harmadik szektort és a Mercedes két kivezető kört ment a mért kör előtt, a Ferrari kihasználta az alkalmat, és „beidőzítették” Leclerc-t a brit mögé.

    „Mindig kompromisszumot kell találni a szélárnyék és aközött, hogy a csoport végén belefuthat az ember egy sárga vagy piros zászlóba.” – magyarázza Mekies.

    „Ha az elejére megyünk tiszta kivezető kört tudunk menni, de utána pár tizedet veszítünk a szélárnyék miatt. Akkor is ott van a kompromisszum.”

    Leclerc az első két szektorban közeledett Hamiltonra, és Ferrarijával pont a kör végén ért oda a Mercedes mögé.

    „Tökéletesen időzítettük. Tudtunk a plusz körről, így mentünk ki mi is melegíteni, és úgy hagytunk helyet, hogy az egyenesre érkezzünk meg.”

    A Ferrari ünnepel, sajátos módon megint akkor, amikor csapatfőnökük, Mattia Binotto kissé hátrébb vonult

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Meleg pillanatról számolt be a Haas újonca Nikita Mazepin. Az orosz pilóta a szombati napon kishíján ütközött Antonio Giovinazzival, amikor közel autózott az olaszhoz, hogy szimulálja az alacsonyabb leszorítóerős haladást.

    Mazepin a szombati napon a délelőtti etapot kapta meg a csapatától, szerette volna megnézni azt, hogy hogyan viselkedik az autója, ha valakit közevetlen közelről követ. A kiszemeltje erre Antonio Giovinazzi volt. A hármas kanyarban haladva kitért az Alfa szélárnyékából, ám az autója hirtelen túlkormányzottá vált, aminek a vége majdnem egy ütközés volt.

    „Antonio kevés üzemanyagos etapon volt, így nem teljesített sok folyamatos kört.” kezdte az orosz. „Én viszont egy teljes versenytávot szimuláltam, így a tempóm jóval lassabb volt. Megelőzött engem, de én ott akartam rajta maradni, hogy megnézzem, hogyan viselkedik az autó.”

    „Az köztudott, hogy az F1-es autók leszorítóerőt veszítenek szélárnyékban. Mivel ilyen kevés lehetőség van a tesztelésre, és nagy eséllyel sok autó lesz előttem Bahreinben a rajtnál, így szerettem volna megtapasztalni, hogy mennyi leszorítóerőt is vesztek összesen. Hát megtapasztaltam.” – folytatta.

    „Majdnem ütköztem vele, amikor hirtelen hatalmas széllökés érte az autómat. Kicsit ijesztő pillanat volt, de jó volt ezt kipróbálni.” – zárta.

  • Nem Indy 500, de a Tour de France-hoz lehet hasonló a Szahír Nagydíj?

    Nem Indy 500, de a Tour de France-hoz lehet hasonló a Szahír Nagydíj?

    Gasly korábban az Indy 500-hoz hasonlította a Szahír Nagydíj által nyújtott szokatlan kihívást.

    Lehet azonban, egy másik híres versenyt kéne példának tekintenie, amit a franciák jól ismernek…

    Hosszú egyenesek, és csak pár komolyabb kanyar. Akár a monzai pályáról is lehetne szó, mégis egy ismeretlen és új szituáció várja a pilótákat a hétvégén.

    Sokak a szélárnyékozás előtérbe kerülését várják, Lewis Hamilton kiesésével pedig szinte „mindenki előtt lehetőség nyílik a győzelemre”.

    Még az is, akinek nincs annyira erős motorja, megbújhat a többiek mögött. És míg DRS-sel tartja az iramot, spórolhat az üzemanyaggal, az akkumulátor energiáival, és ha ügyes, a gumikkal is.

    Aki sokat néz országúti kerékpárversenyeket, tudja; az energia beosztása kulcsfontosságú, és míg a többiek húzzák az igát a mezőny elején, érdemes kivárni, és a megfelelő pillanatban támadást indítani.

    Legutóbb hasonló pályán meglepetés győzelem született, Pierre Gasly révén…

    A Forma-1-es történelem legszorosabb győzelmi különbsége is a szélárnyékozáshoz kötődik. 1971-ben, az Olasz Nagydíjon egy század döntött a futamgyőzelemről, egy másik P.G., Peter Gethin javára, akkor először, és utoljára.

    Ha ez nem lenne elég, a „macska”, Lewis Hamilton „nincs a háznál”, így az „egereké” lehet a főszerep, akár éppen a helyére kinevezett George Russellé…

    A fogadóirodák nem számítanak csodára, Max Verstappennek adják a legnagyobb esélyt. Amennyiben ismét sikerül „elszökniük” Bottasszal és/vagy Russellel az első pár körben, akkor nem hagynak esélyt annak, aki csak a „mezőnyben teszi a kereket”. Ám, ha a szélárnyék lesz az úr…

    Bár a dobogón nagyobb volt a változatosság, mint az elmúlt években, eddig két versenyt nem a Mercedes nyert meg idén, ez is megváltozhat. Bár, hogy ki lehet erre esélyes, azt még nehéz eldönteni.

    Verstappen mellett talán Russell személyében arathat új győztest a királykategória, de akár a harmadik erőnek tartott – de eddig balszerencsés – Racing Point, a kiváló formában lévő Sergio Pérezzel is odaérhet a dobogóra, de akár annak legfelső fokára is.

    Egy biztos, nagy várakozás előzi meg az első – és valószínűleg utolsó – Szahír Nagydíjat.

  • Sainz nem szeretné megismételni a tavalyi időmérős káoszt

    Sainz nem szeretné megismételni a tavalyi időmérős káoszt

    Carlos Saint Jr szerint a monzai időmérő edzés „veszélyesebb” lesz, mint az összes eddig megtartott kvalifikáció. A spanyol versenyző nyugalomra inti a pilótákat és kimondta, hogy nem akarja megismételni a tavalyi Q3-ban történteket.

    Csakúgy, mint a 2019-es Olasz Nagydíj időmérőjén, az idei szezonban is arra lehet számítani, hogy senki nem akar majd elsőnek lenni a sorban a szélárnyékozás miatt. Egy ilyen gyors pályán, mint Monza, egy jó szélárnyékkal akár fél másodpercet is lehet nyerni egy gyors körön.

    Ennek megfelelően az FIA figyelmeztette is csapatokat az erre vonatkozó 27.4-es szabályról. „Nem szabad egyik autóval sem szükségtelenül lassan vagy már olyan lassan haladni, ami potenciális veszélyhelyzetet alakíthat ki a pályán.”

    A Nemzetközi Automobil Szövetség emellett még azt is megszabta, hogy a kivezető körön a két biztonsági autós vonalon történő áthaladás között maximum 1 perc 43 másodperc telhet el.

    „Ez talán segíthet, de attól még simán lehet katasztrófa belőle,” – mondta ezen téma kapcsán a bajnoki címvédő Lewis Hamilton.

    A McLaren csapatfőnök Andreas Seidl szintén egy nagyon veszélyes időmérőre számít, az előbb említett események miatt. „Sürgősen változtatunk kell valamin, ugyanis csak idő kérdése és a tavalyi káosz idén is meg fog ismétlődni.

    A Haas versenyzője Romain Grosjean is csatlakozott ezen táborhoz. „Káosz lesz, azonban nyilvánvaló, hogy a szélárnyék nélkül semmi esélyünk nem lesz egy jó körre.”

    Sainz még hozzátette: „Természetesen lesznek csaták a pályán, ami mókás lesz. Ezt már pénteken is láthattuk, hogy miként megyünk rá az üres helyekre és rendezzük a sorainkat.

    „Azonban nyugodtnak kell lennünk, ugyanis könnyen megtörténhet a baj. Remélem, hogy idén sikerül kört mennünk majd a Q3-ban, nem úgy, mint tavaly.”

  • Verstappen szerint a Red Bull többet kockáztathatna az időmérőn

    Verstappen szerint a Red Bull többet kockáztathatna az időmérőn

    Max Verstappen szerint a Red Bullnak sokkal jobbak lehetnének az időmérőkön elért eredményeik, ha több kockázatot vállalnának.

    A 2019-es szezon a holland fiatal eddigi legjobb szezonja, ugyanis az idei szezonban képes egyenletesen jól teljesíteni versenyhétvégéről versenyhétvégére. A Red Bull fiatalja eddig két futamgyőzelemnél jár az idei szezonban, valamint a Magyar Nagydíjon megszerezte karrierje első pole pozícióját.

    Azonban a Red Bull a legtöbb helyszínen hátrányban van a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest az egy körös tempóban. Verstappen legfőképp ezen változtatna, ugyanis szerinte, ha képesek lennépnek jobb eredményeket elérni az időmérőn, akkor az a versenyeikre is pozitív hatással lenne.

    A csapatok többsége mindig trükközik a szélárnyékkal, aminek segítségével nagyobb sebességet érhetnek el az egyenesekben és körönként akár pár tized másodpercet is nyerhetnek.

    „Az időmérő végén úgy is mindig egy sorban szoktunk felállni,” – idézi Verstappen szavait a Ziggo Sport. „Mindenki egymás szélárnyékát élvezte, körülbelül öt-hat másodperc lehetett köztük a különbség. Az első szektorban még szükséged van a hat másodperc különbség, azonban az utolsó szektorban már közelebb akarnál lenni a másikhoz a szélárnyék miatt. Legutóbb egymagam teljesítettem a gyors körömet, ami miatt nem volt szélárnyékom.”

    „Ezek az autók nagyon érzékenyek ebből a szempontból. A végén akár hátrébb is végezhettünk volna, legjobb esetben pedig elcsíphettünk volna egy harmadik helyet. Nincs mit veszítenünk, szóval szerintem megérné több kockázatot vállalnunk. Ha bevállaljuk, akkor remélem, hogy legalább az egyik Mercedest vagy Ferrarit sikerül majd elkapnunk.” – tette hozzá Max.

  • Hamilton szerint Bottas csak a szélárnyék miatt volt gyorsabb nála

    Hamilton szerint Bottas csak a szélárnyék miatt volt gyorsabb nála

    Lewis Hamilton szerint a csapattársa, Valtteri Bottas „a masszív szélárnyéknak” köszönhetően verte meg őt a Japán Nagydíj második szabadedzésén.

    A pénteki második szabadedzésen a két Mercedes pilóta az időmérős szimulációján Bottas három tizeddel volt lassabb brit csapattársánál az első mért pontnál. Azonban a finn a hosszú egyenesben szélárnyékot kapott a második és a harmadik szektorban is, aminek köszönhetően egy 1:27.785-ös idővel, igaz, hogy csak egy tizeddel, de sikerült legyőznie ötszörös világbajnok csapattársát.

    De felvetődik a kérdés, hogy miként sikerült a finn-nek négy tizedet vernie Hamiltonra az utolsó két szektorban. A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: Bottas a hosszú egyenesben kapott szélárnyékot, ami miatt sokkal nagyobb sebességet ért el Hamiltonnál.

    „Ezen a pályán mindig lehet időt találni, ugyanis biztos vannak olyan területek, ahol még veszítesz valamennyi időt,” – véli az ötszörös bajnok brit versenyző. „Őszintén megvallva, a szuzukai pálya nem tartozik a legerősebb helyszíneim közé, van még miben fejlődnöm ezen a pályán.

    „Valtteri a szélárnyéknak köszönhetően körülbelül fél másodpercet hozott rajtam a hátsó egyenesben. Ez eléggé érdekes, ugyanis az első szakaszban nem szeretnéd azt, hogy bárki is előtted legyen az S kanyarokban, mert tiszta levegőre van szükséges. Ha pont úgy jön ki, hogy a pálya végén lesz szélárnyékod, az a legtökéletesebb a számodra.”

    A Japán Nagydíj időmérő edzését holnap, magyar idő szerint reggel 3:00 órakor rendezik majd. Szerintetek ki szerzi majd meg a pole pozíciót a felkelő nap országában?

  • Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Helmut Marko úgy véli, a Ferrari szeret játszmákat játszatni a két versenyzőjük, Sebastian Vettel és Charles Leclerc között.

    A nyári szünet előtt, a Scuderia nem tündökölt olyan fényesen, ám a szezon második felében a vörösök „feltámadtak”, és az Orosz Nagydíj kivételével minden futamot bezsebeltek. Leclerc diadalmaskodott Spa-ban és Monzában, míg Vettel a szingapúri éjszakában emelhette magasba a legnagyobb trófeát.

    Szocsiban is a Ferrarinak állt a zászló, ám a verseny előtt megbeszélt taktika körüli bonyodalom és a balszerencse elvette az Scuderia esélyét.

    A megállapodás szerint az első rajtkockából induló monacói szélárnyékot biztosít csapattársának, így a német Lewis Hamilton elé kerülhet. Ám Vettel rajta túl jól sikerült, idő előtt megelőzte a britet és végül a 21 éves fiatalt is átugrotta. Innentől kezdetét vette a vitatkozás a rádión keresztül, a vörösök megkérték a négyszeres világbajnokot, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek, míg a heppenheim-i a körülményeket okosan a maga javára fordítva megtagadta azt. A monacói egyre frusztráltabbá vált a csapattal együtt, így a kerékcserék alkalmával oldották meg a problémát, ám Vettel autója meghibásodott, ami végül Leclerc szájából is kiénekelte a sajtot.

    ,,Vettel elől volt, ezért Leclerc panaszkodni kezdett, mire a versenymérnöke azt mondta: ‘Ne aggódj, megoldjuk a bokszkiállások alatt.” Ezt azt jelenti manipulálták a sorrendet a kerékcserékkel, és ez ütközik a sport tisztaságának elveivel. Már így is bonyolult volt az egész szituáció a Ferrari számára, miért kellet még ilyen megállapodásokkal egymás ellen uszítaniuk a pilótáikat? A Ferrari szereti ezeket a játszmákat, még akkor is, ha legtöbbször semmi jó nem sül ki belőlük, de ez a Ferrari, más kultúrát képviselnek.” -nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

    Az osztrák szerint ezt a rivalizálást Leclerc indította el Monzában, ugyanis ő sem tartotta be az egyességet (nem biztosított szélárnyékot Vettelnek az időmérőn), ahogy Vettel sem Szocsiban.

    ,,Ha Vettel nem tartotta be a megegyezést Szocsiban, akkor Leclerc se Monzában. Neki kellett volna szélárnyékot biztosítania Vettelnek az időmérőn, de ő ezt nem tette meg. Ő is kivette a részét a feszültségkeltésből.”

  • Összeülnek az F1 vezetői, hogy megoldást találjanak a monzai káoszra

    Összeülnek az F1 vezetői, hogy megoldást találjanak a monzai káoszra

    A Forma-1 meghatározó alakjai a jövő heti Szingapúri Nagydíjon ülnek majd asztalhoz, hogy találjanak egy olyan megoldást amellyel elkerülhetik a monzai időmérőn történtek újbóli megtörténését.

    Már a Belga Nagydíj kvalifikációjának utolsó szakaszában látszódott, hogy a pilóták nagyon vissza lassítanak, annak érdekében, hogy szélárnyékot kapjanak másoktól. Ez a szituáció végül egy héttel később Monzában csúcsosodott ki.

    A Q3-ban talpon maradt kilenc pilótából hét kikéste a gyors körét, miután annyira lassan teljesítették a kivezető körüket, így nem tudtak újabb gyors kört futni. A versenybírók az időmérő után Nico Hülkenberget, Carlos Sainzot és Lance Strollt részesítették figyelmeztetésben a történtek előidézéséért.

    A hátralévő pályák karakterisztikájából következően arra kicsi az esély, hogy idén ilyen újra megtörténik. Viszont a következő szezon ugyanazon futamain meg van erre az esély, ezért az F1 versenyirányításában azon dolgoznak, hogy erre találjanak egy megoldást.

    „Volt már egy megbeszélésünk a versenyzőkkel a Spa utáni péntek este, és szerintem a szobában akkor mindenki elismerte, hogy erre a problémára nem létezik egy egyszerű szabály, amivel megoldható lenne ez. Mi sportvezetők megegyeztünk abban, hogy Szingapúrban szükség lesz majd egy sokkal jobban elmélyülő egyeztetésre is.” – mondta Michael Masi versenyigazgató.

    „Néhány csapat már elkezdett szimulációkkal és ötletekkel előállni, mivel ez mindenkinek az érdeke. Mivel sportemberekről van szó, így ebből is a maximumot igyekszenek kihozni. Beszélhetünk itt mindenféle írott és íratlan szabályról, de ha a sportág látványa csorbul, akkor mindent meg kell tenni ennek a kiküszöbölésére. Csupán részletesen meg kell vizsgálni a problémát.” – tette hozzá.

  • Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Mattia Binotto elárulta, miért mondta azt Charles Leclerc-nek a verseny után, hogy azzal az eredménnyel, amit az Olasz Nagydíjon szerzett, megbocsátanak neki.

    Az időmérőn a Ferrarin belül az a megállapodás volt érvényben, hogy a versenyzők felváltva húznak egymásnak szélárnyékot. A Q3 első felében, Sebastian Vettel haladt elől, és próbálta teljesíteni feladatát, ám a monacói lassabban ment, így közéjük az egyik Renault is befurakodott, azonban az ígért „segítség” még így is megérkezett, és a 22 éves versenyző autózta a legjobb időt a kvalifikáció utolsó szakaszában. A második szekcióban viszont ezt Leclerc-nek kellett volna biztosítani, ám a káosz és a kavarodás valamennyire megakadályozta ebben. Mivel senki sem akart elől haladni a 9 pályán lévő versenyző közül, egymást lassítgatva teljesítették a kivezető körüket, aminek az lett a vége, hogy két pilóta indulhatott csak el még időben. A finálé tehát elmaradt, míg a Ferrari a színfalak mögött a szezon első drámáját élte át.

    A Scuderia ugyanis nem hitte el azt, hogy Leclerc csak azért nem tudott segíteni Vettelnek, mert nagy volt a kavarodás. A monacói ugyanis a kör nagy részében a német mögött haladt. A Ferrari felszólította a rádión keresztül a fiatalt, hogy most már menjen előre, de a kétszeres nagydíj győztes ezt túl későn tette meg.

    Vettel az időmérőt követően el is mondta, csapattársa nem tartotta be az egyességet, és nem biztosított neki szélárnyékot, úgy ahogy azt ő tette. Mattia Binotto is elbeszélgetett Leclerc-rel, és meg is fedte versenyzőjét, amiért nem volt csapatjátékos. Vasárnap azonban a futam megnyerése miatt, a monacóinak megbocsátottak, amit a csapatfőnök tolmácsolt neki a rádióban.

    ,,Sei perdonato” – fejezte ki magát olaszul Binotto. – ,,Ezt azt jelenti, akármi is történt az elmúlt napokban, meg beszéltük azt, és az hármunk között fog maradni, és nagyon jó munkát végzett.”

    Természetesen a média képviselő nem hagyták annyiban a dolgot és kíváncsiak voltak arra, hogy az összeszólalkozásuk ki hat-e majd a csapatra a továbbiakban. Binotto, pilótái mellett ülve, elmondta hármuk közül Vettel volt az első, aki tovább lépett.

    ,,Nem lesz hatással semmire, ugyanis azonnal megbeszéltük a dolgokat, és igen a vélemények különbözhetnek egymástól, viszont a végkifejlet nagyon furcsa helyzetet teremtett mindenki számára. Sebastian volt az első, aki azt mondta, lapozzunk és tekintsünk előre. Úgy vélem ezek a srácok, nagyszerűek és tudom, hogy számíthatok rájuk. Ezért biztos vagyok abban, hogy ez az eset nem lesz hatással a továbbiakban semmire sem. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem fog előfordulni többé ilyesmi. Mindig van miből tanulni és az a legfontosabb, hogy azt a bizonyos leckét meg is tanuljuk.” –zárta rövidre Binotto.