Címke: szavazás

  • Eláruljuk, kit tartotok ti, olvasók, a leggyengébb láncszemnek az F1-ben!

    Eláruljuk, kit tartotok ti, olvasók, a leggyengébb láncszemnek az F1-ben!

    Nem régiben arról kérdeztünk titeket, hogy megpróbálván félretenni a szimpátiát és unszimpátiát (azért ez nem teljesen sikerült 😀 ), szavazással áruljátok el, hogy szerintetek a mezőny melyik tagja az, aki a leginkább kilóg a sorból, képességek, vagy teljesítmény (de nem az autója, csapata teljesítménye) alapján.

    Több százan szavaztatok, a top 3 sorrendje pedig- amiben minden bizonnyal egy versenyző sem akar szerepelni – eléggé határozott lett.

    Az élen Romain Grosjean végzett, a szavazatok 27%-ával, tehát szerintetek ő az, aki a legkevésbé való a mezőnybe.
    Őt Lance Stroll és Antonio Giovinazzi követi.

    Strollt sokan igen tehetségesnek tartják, ami nem vitatható, hiszen F3-as bajnok is volt, megítélése mégis inkább negatívba hajlik. Ennek egyik oka az lehet, hogy milliárdos édesapja okán az anyagiaknak sosem volt híján, ráadásul olyan csapatnál versenyez (Racing Point), melynél apja tulajdonos. Ezen kívül azonban nem nagyon villogtatja tudását, egészen beleszürkül a mezőnybe. Ezt pedig még a személyiségével sem igyekszik kompenzálni, hiszen bár van például Instagram oldala, azt alig frissíti, semmilyen módon nem kommunikál…

    Giovinazzinak pedig van olyan „pechje”, hogy a mezőny legnépszerűbb versenyzője a csapattársa, 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen. Ott sem lehet könnyű felhívni magadra a figyelmet.

    Negyedik lett a sorban Grosjean haasos csapattársa, Kevin Magnussen, ötödik pedig Nicholas Latifi.
    Utóbbi értékelése azonban még nem oly mérvadó, hiszen még egy métert sem ment F1-es versenyen, köszönhetően a koronavírus miatt elmaradt szezonkezdésnek…

    Aki a 2020-as mezőnyből egyetlen szavazatot sem kapott, tehát senki nem gondolja azt, hogy ne lenne helye a mezőnyben, az Carlos Sainz.
    A többi 0%-os versenyző kapott néhány szavazatot, de ezek még nem érik el az 1%-ot.

    A végeredmény:

    1. Romain Grosjean 27%
    2. Lance Stroll 17%
    3. Antonio Giovinazzi 16%
    4. Kevin Magnussen 10%
    5. Nicholas Latifi 9%
    6. Danyiil Kvjat 6%
    7. Lewis Hamilton 3%
    8. Pierre Gasly 2%
    9. Valtteri Bottas 2%
    10. Sebastian Vettel 2%
    11. George Russell 2%
    12. Sergio Perez 1%
    13. Esteban Ocon 1%
    14. Alexander Albon 1%
    15. Max Verstappen 0%
    16. Lando Norris 0%
    17. Kimi Räikkönen 0%
    18. Charles Leclerc 0%
    19. Daniel Ricciardo 0%
    20. Carlos Sainz 0%
  • Ki a leggyengébb láncszem a Forma-1-es mezőnyben?

    Ki a leggyengébb láncszem a Forma-1-es mezőnyben?

    Sok kritika éri a Forma-1-et, amiért olyan költséges lett a sport, hogy a kisebb csapatok már arra kényszerülnek, hogy adott esetben a tehetségesebb helyett a pénzesebb versenyzőket ültessék be autóikba.

    Aztán vannak olyan versenyzők is, akik bár ígéretesen kezdtek a sportban, végül nagyon beleszürkültek mezőnybe, és sokak szerint nem kellene már az F1-ben lenniük. Ilyen volt például Nico Hülkenberg is, de talán most Kevin Magnussen is ide sorolható.

    Olyan versenyzők is vannak, akik vezetési stílusuk miatt kapják meg gyakran – akár joggal, akár nem -, hogy nem valók az F1-be, mint például Romain Grosjean vagy Danyiil Kvjat.

    De elővehetnénk még sok szempontot…

    Most arra kérünk titeket, hogy próbáljátok meg félretenni személyes szimpátiátokat és unszimpátiátokat az egyes versenyzők kapcsán! Arra keressük ugyanis a választ, hogy (csapata, autója teljesítményétől, és pontjaitól függetlenül) ki az a versenyző a mezőnyben, aki a leginkább nem oda való, aki most a kakukktojás, aki a leginkább „fogja a helyet” egy motivált!

    [poll id=”169″]

  • A Racingline.hu olvasói nem Vettelt ültetnék be a Renault-ba

    A Racingline.hu olvasói nem Vettelt ültetnék be a Renault-ba

    Miután kiderült, hogy Sebastian Vettel távozik az év végén a Ferraritól, helyére érkezik Carlos Sainz, Daniel Ricciardo pedig a McLarenhez igazol, két nagy nyitott kérdés maradt:

    • Hova igazol Vettel? (ha igazol egyáltalán valahova)
    • Ki megy Ricciardo helyére a Renault-ba?

    Utóbbiról kérdeztünk meg titeket, hogy ti kit látnátok szívesen Ricciardo helyén a francia csapatnál, 2021-ben?

    A szavazáson a 2018 végén az F1-ből kiszálló Fernando Alonso fölényes győzelmet aratott. A szavazók 72%-a őt ültetni be a Renault-ba – immáron harmadjára.

    Mutatjuk a teljes végeredményt:

    1. Fernando Alonso 72%
    2. Nico Hülkenberg 20%
    3. Guanyu Zhou 3%
    4. Sebastian Vettel 2%
    5. Valaki más 2%
    6. Szergej Szirotkin 1%
  • Az FIA elfogadta a 2021-es költségcsökkentő tervezetet

    Az FIA elfogadta a 2021-es költségcsökkentő tervezetet

    Az FIA szerdán rábólintott az új, csökkentett költségvetésre, továbbá számos fontos szabályozásról is döntött.

    A csapatok és a sportot irányító testület már korábban is elfogadta a költségvetési tervezetet, de szerdán az FIA is szavazott erről: a voksolás eredménye úgy alakult, hogy 2021-től az eredeti 175 millió dolláros keretet 145 millió dollárra csökkentik, az elkövetkező években pedig további változás várható.

    Az új, csökkentett küszöböt a koronavírus-járvány válaszaként hozták meg, amelynek következtében a 2020-as szezont sem tudták megkezdeni a csapatok és néhányan már most súlyos pénzügyi gondokkal is szembesültek.

    A szerdai szavazáson döntöttek egy teljesen új aerodinamikai szabályozásáról is, amely 2021-től lép érvénybe. Az egyezmény alapján minél rosszabb helyezést ér el egy csapat a konstruktori bajnokságban, annál több időt tesztelhet a szélcsatornában. A döntéshozók abban reménykednek, hogy ennek köszönhetően a mezőny közelebb kerül egymáshoz és megakadályozza, hogy a nagyobb csapatok túl sok előnyt szerezzenek a gyengébb erőforrást használókkal szemben.

    Az FIA jóváhagyta az autók leszorítóerejének a limitjét is 2021-től: egyes kulcsfontosságú elemeket – mint például a padlólemezt és a felfüggesztést – fixen kell tervezni, így az új szabályzás értelmében a csapatoknak úgy kell kialakítaniuk a padlólemezt, hogy azzal csökkentsék a jobb tapadást.

    Számos egyéb módosítás is történt a költségek csökkentése és a fenntarthatóság érdekében. Ilyen például, hogy befagyasztják a 2020 és 2021 között a padlólemez és a váltó fejlesztését. Egy olyan zsetonrendszert vezetnek be, amely korlátozott számú módosítást engedélyez. A következő szezontól a motorfejlesztés területén is megszorítások lépnek érvénybe.

    2021-től a minimum súlyt 749 kilogrammra emelik. A koronavírusra reagálva 2020-tól rendelkezni lehet a „nyitott” és „zárt” eseményekről, amely akár a paddock személyzetének számát is érintheti.

  • Elfogadták az F1-es csapatok a radikális költségcsökkentési tervezetet

    Elfogadták az F1-es csapatok a radikális költségcsökkentési tervezetet

    Valamennyi F1-ben érdekelt istálló is rábólintott arra a költségcsökkentési intézkedésekre, amivel a sportágat kívánják életben tartani a koronavírus-válság után.

    Pénteken tartották szavazást e kérdésben, és a BBC Sport beszámolója szerint egyhangúlag, ellenvetés nélkül elfogadták.

    Ennek értelmében a korábban 175 millió dollárban meghatározott költségvetési plafont 30 millióval, vagyis 145 millióra csökkentik, tehát 2021-ben ennyit költhetnek a csapatok. Ez ellen egyébként korábban a Ferrari hevesen kampányolt.

    Az intézkedések további csökkentéseket is tartalmaznak. Egy évvel később, vagyis 2022-ben ez az összeg 140 millióra, majd a 2023-2025 közötti időszakban pedig 135 millió lesz ezen küszöb felső értéke.

    Az már korábban elfogadottá vált, hogy az új szabályok egy évvel, később 2022-ben érkeznek, míg jövőre az idei autókkal fognak versenyezni. Ezt itt újfent megerősítették.

    Ezen a szavazáson további költségcsökkentési intézkedések is támogatást nyertek, ilyen például az ún. „aero hendicap” rendszer bevezetése is. Ennek a lényege az, hogy a bajnoki helyezés alapján fogják korlátozni az egyes csapatok szélcsatornában és egyéb módon történő fejlesztéseiket.

    Az FIA meghatároz egy kvótát amennyi időt lehet tölteni a fentebb említettekkel, és az előző idényben, vagyis idén a konstruktőri tabella élén záró gárda ennek a 90%-át használhatja majd, és bajnoki helyezésekként ez az érték 2,5%-kal nő, vagyis az utolsó helyezett csapat ennek a 112,5%-kát használhatja fel.

    Ezek a léptékek 2022-re szintén változnak. A jövő évi bajnokcsapat már csak a 70%-át használhatja, a lépték pedig helyezésenként 5%-kal nő, vagyis a sereghajtó csapat 2022-ben már 115%-ot használhat fel fejlesztésre.

    Az új csapat(ok) pedig ugyanolyan kedvezményeket kapnak, mint az utolsóként végző istálló.

    Az új költségvetés részét képezi a partner csapatok által vásárolt alkatrészek „elméleti értékének” a meghatározása. Azon csapatok amelyek másoktól vásárolnak például váltót, felfüggesztést, stb. akkor ezen alkatrészek meghatározott értékét levonják majd a vásárló csapat költségvetési limitjéből.

    Ezen intézkedéseket még a Motorsport Világtanács elé kell tárni, amint ott is átment, akkor tekinthetőek hivatalosan bevezetett szabályoknak.

  • Íme a ti véleményetek Alonso esetleges F1-es visszatéréséről!

    Íme a ti véleményetek Alonso esetleges F1-es visszatéréséről!

    Miután kiderült, hogy Daniel Ricciardo 2021-re már átigazolt a Renault-tól a McLarenhez, egyre erősödni kezdtek azok a pletykák, melyek szerint Fernando Alonso lehet, hogy harmadjára is leszerződik a Renault-hoz. Ahhoz a csapathoz, mellyel 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet nyert. És annak ellenére, hogy 2018 végén kiszállt a Forma-1-ből.

    Megkérdeztünk hát titeket is róla, hogy mit gondoltok, valóban visszatérhet-e a spanyol versenyző a Renault-hoz.

    Elég látványos különbség született, ugyanis a több száz voksoló 80%-a gondolja úgy, hogy igen, Alonso visszatér, míg 20% gondolja csak úgy, hogy nem.

    De ha már itt tartunk most egy másik irányból is megközelítjük ezt a témát:

    [poll id=”167″]

    Ha a „valaki más” opcióra szavaztál, Facebookon kommentben várjuk, hogy kire gondolsz. 🙂

  • Alonso szavazást írt ki a jövőjéről

    Alonso szavazást írt ki a jövőjéről

    Fernando Alonso nemrégiben egy olyan szavazást tett közzé a Twitter odalán, melyben arra keresi a választ, hogy rajongói szerint melyik sorozatban folytassa pályafutását. Talán nem meglepetés, hogy a Forma-1 kapta a legtöbb voksot, a bő 100 ezer szavazat körülbelül 82%-át.

    A maradék szavazatok a három másik opció, az IndyCar, a Dakar és a WEC között oszlottak meg.

    Az világos tehát, mit akarnak az emberek, de ennek mégis mekkora a realitása? A spanyolnak már csak azért is korlátozottak az opciói a Forma-1-ben, mert már számtalanszor elmondta, hogy csak olyan csapattal térne vissza, amellyel lenne esélye az élen harcolni.

    Ez a jelenlegi viszonyok alapján három istálló a tízből. A Red Bullt viszont gyakorlatilag rögtön el is lehet felejteni, mert egyrészt házon belül – saját nevelésű versenyzőkkel – oldják meg a pilótakérdést, másrészt a Honda a motorpartnerük. A Mercedes Lewis Hamilton mellé nem valószínű, hogy leigazolná, főleg a 2007-es történések fényében. Marad a Ferrari, akikkel viszont mostanában ténylegesen hírbe hozták, ám semmi konkrétat nem tudni. Habár a tavaly vezető pilóta szerepét elvesztő Sebastian Vettel hosszabbítása egyelőre kétséges, így ott talán nyílhat egy ajtó, épp ez volt az Alonso visszatéréséről szóló pletyka alapja.

  • Eláruljuk melyik versenyzőnő tarolt a Racingline.hu olvasóinál!

    Eláruljuk melyik versenyzőnő tarolt a Racingline.hu olvasóinál!

    Nem régiben arról kérdeztünk titeket, hogy mi a véleményetek a női versenyzőkről, jobban mondva, kit tartotok a legjobbnak közülük.

    Felhívtuk rá a figyelmet, hogy ez nem szépségverseny, a versenyzői teljesítmény alapján ítéljetek, bár nem tudjuk, hogy ezt mennyire vettétek figyelembe. 😀

    Mindenesetre mi a listára 35 év alatti versenyzőnőket vettünk fel, ti pedig ezt a sorrendet alakítottátok ki:

    1. Sophia Flörsch 39%
    2. Jamie Chadwick 25%
    3. Tatiana Caldeon 11%
    4. Carmen Jorda 9%
    5. Simona de Silvestro 5%
    6. Emma Kimiläinen 4%
    7. Beitske Visser 3%
    8. Valaki más 2%
    9. Carrie Schreiner 1%
    10. Marta García 1%
    11. Alice Powell 0%

     

  • Mutatjuk, melyik a legszebb F1-es autó szerintetek!

    Mutatjuk, melyik a legszebb F1-es autó szerintetek!

    Miután minden 2020-as Forma-1-es autót lelepleztek – oké, a Renault-t csak részben -, megkérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy szerintetek melyik csapat idei gépe a legszebb.

    Alpha Tauri AT01
    Fotó: Red Bull Content Pool

    A rögtönzött szépségverseny győztesének a Toro Rossoból lett AlphaTauri autóját választottátok. Hogy ez csupán az újdonság ereje miatt történt-e, vagy valóban ez a mezőny legszebbje, már más kérdés. Mindenesetre ezt a szavazást megnyerte az energiaitalosok fiókcsapata.

    A legkevesebb szavazatot a Haas autója kapta, mely idén régi-új megjelenéssel állt elő, miután megváltak tavalyi főszponzoruktól, a kissé botrányos Rich Energy-től.

    Íme hát a szavazás végeredménye:

    https://www.instagram.com/p/B869BMohp-n/

     

  • Spotter’s Guide: Íme a 2020-as Forma-1-es mezőny!

    Spotter’s Guide: Íme a 2020-as Forma-1-es mezőny!

    Noha a Renault festése még nem végleges, mostanra minden Forma-1-es csapat bemutatta 2020-as betontorpedóját. 

    Összeszedtük hát nektek a teljes mezőnyt.

    Mercedes-AMG Petronas Formula One Team
    Autó: F1 W11 EQ Performance
    Motor: Mercedes M11 EQ Performance
    Versenyzők: #44 Lewis Hamilton, #77 Valtteri Bottas

    Haas F1 Team
    Autó: VF-20
    Motor: Ferrari 065
    Versenyzők: #8 Romain Grosjean, #20 Kevin Magnussen

    McLaren F1 Team
    Autó: MCL35
    Motor: Renault E-Tech 20
    Versenyzők: #4 Lando Norris, #55 Carlos Sainz

    Aston Martin Red Bull Racing
    Autó: RB16
    Motor: Honda RA620H
    Versenyzők: #23 Alexander Albon, #33 Max Verstappen

    Scuderia AlphaTauri Honda
    Autó: AT01
    Motor: Honda RA620H
    Versenyzők: #10 Pierre Gasly, #26 Danyiil Kvjat

    Scuderia Ferrari Mission Winnow
    Autó: SF1000
    Motor: Ferrari 065
    Versenyzők: #5 Sebastian Vettel, #16 Charles Leclerc

    BWT Racing Point F1 Team
    Autó: RP20
    Motor: BWT Mercedes
    Versenyzők: #11 Sergio Perez, #18 Lance Stroll

    ROKiT Williams Racing
    Autó: FW43
    Motor: Mercedes M11 EQ Performance
    Versenyzők: #6 Nicholas Latifi, #63 George Russell

    Alfa Romeo Racing Orlen
    Autó: C39
    Motor: Ferrari 065
    Versenyzők: #7 Kimi Räikkönen, #99 Antonio Giovinazzi

    Renault F1 Team
    Autó: R.S.20
    Motor: Renault E-Tech 20
    Versenyzők: #3 Daniel Ricciardo, #31 Esteban Ocon

    A bejegyzést frissíteni fogjuk, ha majd a Renault megmutatja végleges festését.

    [poll id=”157″]