Címke: Szaúd-Arábiai Nagydíj

  • Leclerc egy mondattal lelohasztotta a Ferrari-drukkerek lelkesedését

    Leclerc egy mondattal lelohasztotta a Ferrari-drukkerek lelkesedését

    Sergio Pérez sajnálja, hogy Max Verstappen nem harcolhatott az időmérő végjátékában, míg Charles Leclerc szerint a Red Bull „egy másik bolygón van”. Fernando Alonso a korábbi tapasztalatok ismeretében optimistán várja a futamot.

    Miután Max Verstappen műszaki hiba miatt már a Q2-ben kiesett, Sergio Pérez kihasználta a Red Bull tempóját, és megszerezte a pole pozíciót a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén. A mexikói pilóta 155 ezreddel verte meg Charles Leclerc-t, aki azonban nem mellőle indul, hiszen a vezérlőelektronika cseréje miatt 10 rajthellyel hátrébb sorolják a rajtrácson. Ennek következtében a harmadik legjobb időt megfutó Fernando Alonso kezdhet a második pozícióból.

    Verstappen autója megadta magát, de így is a Red Bullé a pole a szaúdi időmérőn

    A Q3-ban Pérez már az első próbálkozásával megfutotta a pályafutása második rajtelsőségét érő kört. Mint később kiderült, erre nagy szükség volt, mert az utolsó kísérletét elrontotta, de így nem kellett komolyan aggódnia. A 33 éves versenyző elárulta, volt olyan pillanat, amikor az autója valósággal repült, annak viszont nem örül, hogy Verstappen nincs ott az élmezőnyben.

    „Trükkös volt a Q3, különösen amikor a második köröm nem sikerült. A Q1 elég jó volt, és igazán tiszta. Az ember itt elkapja a kört, és tényleg érzi, hogy egy Forma-1-es autó életre kel. Fontos volt, hogy az utolsó szakaszban a maximumot kihozzam abból a körből, mert a pálya állapota javult – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során, majd csapattársa balszerencséjére is kitért. – Kár érte, Max egész hétvégén nagyon erős volt. A futamon remélhetőleg mindkét autó ott lesz az élen. Ezeknél az autóknál soha nem lehet tudni, bármikor felütheti a fejét egy megbízhatósági probléma.”

    Leclerc-nek lényegében a kármentésről szólt az időmérő, hiszen az már a büntetésével eldőlt, hogy a mezőny második feléből kezdi meg a versenyt. A Ferrari a hétvége korábbi részében nem muzsikált jól, ehhez képest az 5-szörös futamgyőztes második helye egészen jónak mondható. A monacói pilóta azonban nem tud felhőtlenül örülni az eredménynek.

    „Igen és nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy a második pozíció elégedettségre ad-e okot. – Egyfelől úgy gondolom, hogy nagyon nehéz hétvégénk volt a tempó szempontjából, és nagyon elégedett vagyok a körömmel. Mindent beleadtam, és nagyon a határon voltam. Másrészt [viszont] a Red Bull egy másik bolygón van, mi pedig kicsit küszködünk. Tovább kell hajtanunk, ez az, amit csapatként teszünk. Nem lesz egyszerű a futam, tízrajthelyes büntetésem van, szóval kicsit hátrébbról rajtolunk, de a versenyre koncentrálunk, és arra, hogy a lehető leginkább visszazárkózzunk. A versenytempó elég jónak tűnt, de nagyon nehéz összehasonlítani, mert a második szabadedzésen mindenki nagyon más programon van. Meglátjuk, de kicsit jobb, azonban nem lesz könnyű, mert úgy érzem, a versenytempó tekintetében mindenki nagyon közel van egymáshoz.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, szombat
    Leclerc-t hátrasorolják, így Alonso indulhat Pérez mellől (Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Alonso esetében nem számított, hogy Leclerc végül elé került, hiszen így is az első sorból rajtolhat. Mindez pedig optimizmusra adhat okot a spanyol pilóta, illetve az Aston Martin számára, hiszen Bahreinben a futamon még erősebbek voltak, mint az időmérőn. A dzsiddai viadalon szintén jó eredményre lehet képes, legalábbis a pénteki versenyszimulációk alapján.

    „Remek hétvégénk volt – kezdte. – Bahreinben az időmérő volt a gyenge pontunk, de most nagyszerűen teljesített az autó egy körön. Meglátjuk, hogy innen mit tudunk tenni. Charles-nak büntetése van, úgyhogy az első sorból fogunk rajtolni, ami lenyűgöző. Magabiztosak vagyunk. A pénteki hosszú etapunkat befolyásolta a forgalom, de rendkívül erősnek éreztem az autót. Továbbra is úgy gondolom, hogy az autó legnagyobb erőssége a hosszú etapokon mutatott tempó és a gumikezelés. A vasárnapok jobbak, mint a szombatok, úgyhogy nagyon jó érzés az első sorból indulni.”

  • Emiatt járhatott pórul Verstappen, aki kiesése ellenére is elképesztően szerepelt

    Emiatt járhatott pórul Verstappen, aki kiesése ellenére is elképesztően szerepelt

    Max Verstappent bosszantja a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjéről történt korai kiesése, mert egész hétvégén jól ment az autója. Főnöke, Christian Horner egyelőre csak feltételezi, hogy mi volt a probléma, és egy hihetetlen adatra is felhívta a figyelmet.

    Max Verstappen toronymagas esélyesként vágott neki a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének, ám nemhogy a pole pozíciót nem sikerült megszereznie, de még a Q3-ba sem jutott be. Ennek oka, hogy miután a Q2-ben hibázott, a következő körében meghibásodott az autója. Bár a bokszba még vissza tudott vánszorogni, hamar kiderült, hogy nincs esély időben megjavítani a kocsit.

    Verstappen autója megadta magát, de így is a Red Bullé a pole a szaúdi időmérőn

    A holland pilóta így a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, ám a tempóját elnézve jó esély van rá, hogy felérjen a dobogóra, és a futamgyőzelem sem tűnik a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolatnak. A címvédő már csak azért is mérges az idő előtti búcsú miatt, mert az autó mindhárom szabadedzésen kiválóan működött.

    „A tízes kanyarból kifelé megtörtént [a baj], ami bosszantó – nyilatkozta az F1TV-nek. – Eddig nagyon jó volt a hétvégénk, minden edzés remekül ment. Az autó minden alkalommal nagyszerűen működött, amikor pályára mentünk. [Így] kicsit trükkösebb lesz az élre kerülni, de ez a pontszerzésről szól, nagyon hosszú a szezon. Természetesen abban reménykedtem, hogy előrébbről indulunk, de ezen már egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezen a pályán bármi lehetséges, ám az embernek realistának kell lennie. Nehéz lesz, de jó a tempónk, így biztosan előrébb fogunk jutni.”

    Az első információk alapján Verstappen autójában a féltengely hibásodott meg, és ezt főnöke, Christian Horner is megerősítette, és egy megdöbbentő adatra is felhívta a figyelmet. „Igen, jelenleg úgy tűnik, hogy ez a helyzet, de bele kell néznünk az autóba, hogy lássuk, mi történt pontosan – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Red Bull Racing első embere. – A Q1-ben futott köre a negyedik helyet jelentette volna neki a rajtrácson.”

    Verstappen már a Bahreini Nagydíjon is panaszkodott a váltóra, de akkor nem tűnt komolynak a baj, mint ahogyan a dzsiddai hétvége pénteki napján sem, amikor a lefelé váltásoknál érzékelt problémát. Felmerülhet a kérdés, hogy a mostani hiba is ilyen jellegű volt-e, ám Horner elárulta, a legkevésbé sem számítottak arra, hogy ez meg fog történni velük.

    A féltengely hibásodhatott meg Verstappen autójában

    „Nem aggódtunk emiatt. Része volt a stratégiánknak, hogy új alkatrészekkel álljunk elő, de valami nyilvánvalóan történt. A végére kell járnunk a dolognak. Meg kell értenünk, és gondoskodnunk kell arról, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Az autó egész hétvégén remek volt, meglátjuk, hogyan megy holnap. Jó az egyenesbeli tempónk és jó az autónk, meglátjuk, mire leszünk képesek.”

  • Verstappen autója megadta magát, de így is a Red Bullé a pole a szaúdi időmérőn

    Verstappen autója megadta magát, de így is a Red Bullé a pole a szaúdi időmérőn

    Max Verstappen autója a Q2-ben megadta magát a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén, így csak a tizenötödik helyen végzett. A címvédő kiesésével Sergio Pérezé lett a pole, és Charles Leclerc büntetése miatt Fernando Alonso örökölte meg a második rajthelyet.

    Magyar idő szerint szombaton kora este rendezték a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjét. A hőmérséklet természetesen csökkent a harmadik szabadedzéshez képest: a levegő 26, míg az aszfalt 32 fokos volt nem sokkal a kvalifikáció kezdete előtt. Előzetesen a Red Bull, azon belül is Max Verstappen tűnt a pole pozíció első számú várományosának, mögöttük viszont nagy csatára lehetett számítani.

    A Q1 elején csupán annak az öt csapatnak a pilótái hagyták el a garázst, amelyeket az eddigiek alapján a mezőny második felébe lehetett sorolni, de kisvártatva a Ferrarik is megjelentek. Közülük meglepetésre Logan Sargeant volt a leggyorsabb, de körét elvették, így Nico Hülkenberg állt az élre, 198 ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t. Carlos Sainz csak a kilencedik pozícióban kezdett, Nyck de Vries pedig megpördült, így be sem fejezte a körét.

    Nem sokkal később megérkeztek a Red Bullok és a Mercedesek. Ahogyan az várható volt, Verstappen 1:28.761-gyel élre állt, kereken fél másodperccel megelőzve Pérezt. A csillagos istálló pilótái már nem kezdtek ennyire erősen: George Russell Hülkenberg mögé, a negyedik helyre jött fel, míg Lewis Hamiltont Leclerc is megelőzte.

    A második próbálkozás során a legtöbben javítottak, és a Ferrarik feljöttek a harmadik, illetve a negyedik pozícióba, de hamarosan a Mercedesek elválasztották őket. Időközben többen is hibáztak: Lando Norris belülről érintette a falat, aminek következtében ki kellett állnia a bokszba, míg Fernando Alonso túl hamar akart kigyorsítani, ezért megpördült. Csapattársa, Lance Stroll a tizennegyedik, Esteban Ocon a tizenharmadik, míg Pierre Gasly csak a tizennyolcadik pozícióban kezdett. A kétszeres F1-es világbajnok aztán javított, és feljött a negyedik helyre.

    5 perccel a vége előtt Norris, Cunoda Juki, De Vries, Gasly és Sargeant álltak kieső helyen. Az amerikai pilóta még mindig nem rendelkezett érvényes idővel, ráadásul a 22-es kanyarban megpördült. Emiatt vissza kellett térnie a bokszba, de még pont időben elhagyta azt, ellentétben Norrisszal, akinek nem tudták időben helyrehozni a kocsiját.

    Sargeant végül épphogy felért, de aztán hibázott, majd a falat is érintette, ezért körbe sem ért. Rajta és Norrison kívül Cunoda, Alexander Albon és De Vries búcsúzott a Q1-ben, Gasly a tizennegyedik pozícióban ment tovább. Verstappen maradt az élen, míg mögötte Pérez, Alonso és Stroll volt a sorrend.

    A Q2 elején a Mercedeseket és az Alfa Romeókat leszámítva mindenki friss lágyakon jött ki a pályára. A legjobban Alonso kezdett, aki 1:28.757-tel állt az élre, 117 ezreddel megelőzve Pérezt, és további 29-cel Leclerc-t. Verstappen nem tudott mért kört autózni, ugyanis az első próbálkozását elrontotta, majd a következőben tönkrement a váltója. A holland pilóta vissza tudott vánszorogni a bokszba, de hamar látszott, hogy nem fogják tudni időben helyrehozni az autót.

    3 perccel a vége előtt Sainz, a két Alfa Romeo, valamint Hülkenberg állt még kieső helyen, miután utóbbinak törölték a gyorskörét. Végül csak a spanyol pilótának sikerült megmenekülnie, így Hülkenberg, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen és Valtteri Bottas esett ki Verstappen mellett. Pérez végül 122 ezreddel felülmúlta Alonso idejét, így ő végzett a Q2 élén.

    A Q3-ban az élcsapatok pilótái közül csak Sainz kezdett használt lágyakon, a többiek vadonatúj C4-eseken mentek ki. Az első próbálkozások után Pérez hozta a kötelezőt, és 1:28.265-ös körével 492 ezreddel megverte Leclerc-t, és további 115-tel Russellt, aki a 10-es kanyarban nagyon odaverte az autó alját a kerékvetőhöz. Mögöttük Alonso, Stroll, Hamilton, Ocon, Sainz, Gasly és Piastri volt a sorrend.

    Péreznek végül nem is kellett javítania, ugyanis csak Leclerc tudta valamennyire megközelíteni, egészen pontosan 155 ezredre. A mexikói pilóta ezzel megszerezte pályafutása második pole-ját, miután tavaly ugyanitt gyűjtötte be az elsőt. Leclerc a büntetése miatt csak a tizenkettedik helyről rajtol, így Alonsóé lesz a második rajthely. Mögöttük Russell, Sainz, Stroll, Ocon, Hamilton, Piastri és Gasly lett a sorrend.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének végeredménye

  • Erős Red Bull és gyenge Ferrari: ez történt a harmadik szabadedzésen

    Erős Red Bull és gyenge Ferrari: ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzését. A holland pilóta ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta, és nagyon jó eséllyel pályázik a pole pozíció megszerzésére.

    Az időmérő edzés előtti utolsó gyakorlás legnagyobb vesztese Nyck de Vries volt, akinek motort cseréltek az autójában, így a 60 perc során egy kört sem tudott megtenni a több, mint 6 kilométer hosszú utcai versenypályán.

    Az első mért körök után a két Mercedes került az élre. George Russell egy 1:30.476-os körrel szerezte meg az első helyet, 16 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, Lewis Hamiltont. Azonban a brackley-i istálló nem sokáig örülhetett, ugyanis Max Verstappen a kemény keverékű gumikon tudott bemenni 1:30 alá. Ez egy fajta erődemonstráció lehetett a Red Bull részéről, hogy mi várható a délutáni időmérőn.

    Verstappen óriási előnyben, Leclerc-t a Williams is megelőzte a dzsiddai nyitányon

    Nagy meglepetésre Pierre Gasly is meg tudta előzni a Mercedeseket, de Verstappentől még így is 3 tizedmásodpercre volt. A francia pilóta mögött a csapattársa, Esteban Ocon érkezett, amiből következik, hogy mindkét Alpine esélyes lehet egy Q3-as szereplésre.

    Sergio Pérez fél órával a vége előtt átvette a vezetést a csapattársától, akire több, mint 3 tizedmásodpercet vert rá. A mexikói az edzés vége felé is rákapcsolt, és tovább javította az idejét: már 1:29.127 állt a neve mellett. Verstappen azonban gyorsan elvette tőle a vezető helyet egy 1:28.756-os körrel. A kétszeres világbajnok rövidesen tovább növelte az előnyét, miután 1:28.660-ra tudott javítani.

    A Mercedes számára bizakodásra adhat okot Hamilton 4. helyen, habár a lemaradása még így is 8 tizedmásodperc felett volt. A hétszeres világbajnokot Fernando Alonso és Lance Stroll is meg tudta előzni. Nagy meglepetésre a két McLaren a 6. és a 7. helyet tudták megszerezni, ami egy óriási előrelépés a számukra.

    7 perccel a vége előtt a Ferrarik is futottak egy időmérős kört, azonban Charles Leclerc és Carlos Sainz sem alkotott maradandót. A monacói a 6., a spanyol pedig a 10. helyen zárta a gyakorlást.

    Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

  • Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Bár egy körön nem tűnt annyira brutálisnak a Red Bull fölénye a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napja alapján, versenytempóban ismét toronymagasan a mezőny előtt vannak. A mögöttük lévő pozíciókért viszont akár négy csapat pilótái is harcolhatnak.

    Max Verstappen elsőségével zárult mind az első, mind a második gyakorlás a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Igaz, ezúttal a relevanciát tekintve a szokásosnál is nagyobb a különbség a két tréning között, hiszen csak utóbbit rendezték reprezentatív körülmények között, azaz villanyfényben. Akárhogy is, már ebből az eredményből arra lehet következtetni, hogy ismét a Red Bull fölényére kell számítani.

    Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

    A magyar idő szerint kora esti szabadedzésen viszonylag szoros volt a mezőny, hiszen a holland pilótát mindössze 1,449 másodperc választotta el az utolsó helyen záró Valtteri Bottastól. A címvédőhöz Fernando Alonso volt a legközelebb, ám a bahreini hétvégéből kiindulva könnyen lehet, hogy az Aston Martin alacsonyabb üzemanyagszinten ment, ami azt sejteti, hogy a bikásoknak nagyobb előnye van egy körön, mint azt az eredményjelző mutatja.

    Ebből is egyértelműen látszik, hogy ők rendelkeznek messze a legjobb csomaggal, hiszen az egyenesekben csupán a Williams tudja felvenni velük a versenyt Alexander Albon révén, míg a kanyarokban csupán az Aston Martint lehet velük egy lapon emlegetni. A versenytempót tekintve ráadásul még kétségbeejtőbb a helyzet az ellenfelek szempontjából, hiszen az adatok azt mutatják, hogy legalább akkora előnnyel rendelkeznek, mint az idénynyitón.

    Ahogyan a mezőny nagy része, úgy az energiaitalosok is szétválasztották a pilótáikat, és Verstappen a lágyakon, míg Sergio Pérez a közepeseken kezdett. Mindkét keveréken ők produkálták a legjobb körátlagot, ha figyelmen kívül hagyjuk Carlos Sainzot, aki a mexikói pilótánál kilenccel kevesebb kört tett meg a közepeseken, ráadásul vélhetően kevesebb üzemanyaggal ment, és még így is csupán 158 ezreddel előzte meg őt ebben a mutatóban.

    Az ellenfelek számára alighanem az lehet a legriasztóbb, hogy Verstappen úgy volt a leggyorsabb a lágyakon, hogy ő teljesítette a legtöbb kört, szám szerint 16-ot. Ez pedig azt mutatja, hogy a gumikat is a Red Bull kezeli a legjobban, csakúgy, mint Bahreinben. A holland pilóta a második etap során, a közepeseken is hihetetlenül erős időket produkált, és mindenki másnál 4 tizeddel jobb volt azok közül, akiknek szintén a sárga oldalfalú abroncsok voltak fent abban az időszakban. A 25 éves versenyző majdnem a lágyakon lévő Alonso szintjét is elérte.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Red Bull ismét kimagaslónak tűnik (Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Ennek fényében a szahírihoz hasonló versenykép várható, és az ellenfeleknek nagy szerencsére lesz szükségük, hogy vasárnap legyőzzék a Red Bullt. Azon ellenfeleknek, amelyek közül a jelek szerint az Aston Martin stabilizálta a második helyét az erősorrendben. Alonso vélhetően ismét harcolhat a dobogóért, de azért nem lesz annyira könnyű dolga, mint ahogyan azt az eredmények mutatják.

    A Ferrari helyzete az egykörös tempót illetően kilátástalannak tűnik a köridők alapján, de egybehangzó sajtóértesülések szerint azért nincs ekkora baj a maranellóiaknál. A nagy lemaradás oka az alacsony motorüzemmód, mivel nem akarták megkockáztatni, hogy újabb erőforráselem menjen tönkre valamelyik autóban. Az időmérőre azonban nyilvánvalóan feltekerik, így Charles Leclerc-től és Sainztól is jobb teljesítmény várható.

    Mindez természetesen a versenyre is igaz lehet, még ha nem is olyan mértékben. Bár a spanyol versenyző a harmadik legjobb átlagot hozta a lágyakon, ahogyan a közepesek esetében, úgy a C4-eseken is kevesebb kört teljesített, mint a riválisok nagy része. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Ferrari továbbra is küszködik a gumikopással, még úgy is, hogy ez a pálya adottságai miatt nem jelent akkora problémát.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Ferrari vélhetően nem tekerte fel a maximumra a motort (Fotó: Steven Tee/LAT Images)

    Talán náluk is nehezebb helyzetben van a Mercedes, ahol az első szabadedzés után mindkét pilóta az autó egyensúlyára panaszkodott. Ennek következtében változtattak a beállításokon, ám Lewis Hamilton esetében túllőhettek a célon. A hétszeres világbajnok több mint fél másodperccel maradt el egy körön csapattársától, George Russelltől, és a hátrány nagy részét a kanyargós első szektorban szedte össze.

    A W14-es egyébként is a kanyarokban van nagy lemaradásban a Red Bullhoz képest, hiszen az egyenesekben megközelítik Verstappenék végsebességét. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a brackley-iek ennek ismeretében a döntésre jutottak, hogy szombatra módosítanak az autón, és a nagyobb leszorítóerő felé mennek el az egyenesbeli tempó oltárán.

    Ami a versenyszimulációt illeti, elsősorban Hamiltonnál lehetett látni, hogy a helyzet már-már kétségbeejtő. A 38 éves pilóta nagyon hamar túlmelegítette a lágy abroncsokat, majd a közepeseken sem tudott sok kört megtenni. A Mercedes teljesítménye nagyjából a Ferrariéval volt egy szinten mind az alaptempót, mind a gumikopást tekintve, ám az olaszokkal ellentétben ők nem spóroltak annyit a motorral. Nem véletlen, hogy egyik pilóta sem volt optimista: Hamilton kijelentette, hogy nehéz vezetni az autót, míg Russell hangsúlyozta, hogy egy éjszaka alatt nem fognak csodát tenni.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Mercedes továbbra is küszködik (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    A Mercedes é a Ferrari körülbelül 2 tizeddel maradt el Alonsótól, és 1-gyel Esteban Ocontól. Merthogy a Bahreinben csalódást keltő teljesítményt mutató Alpine ezúttal nemhogy életjeleket mutat, de úgy tűnik, hogy ők is ott lehetnek a dobogóért folytatott harcban. Olyannyira, hogy Verstappen lágy gumis tempóját egyedül Pierre Gasly tudta megközelíteni, és a 27 éves pilóta nem autózott nagyságrendekkel kevesebbet egykori csapattársánál, így az enstone-iak vélhetően a gumikat is jól kezelik.

    Apropó gumik: Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kiemelte, hogy az új első abroncsoknak hála jobb az autók egyensúlya, így kisebb mértékű szemcsésedés várható a futamon. Mivel a kemény keverék körönként 8 tizeddel lassabb a közepesnél, ezért minden bizonnyal egy C4-es és egy C3-as szettel kell megoldani az egy kiállást. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Red Bull és az Alpine is két garnitúrát őrzött meg a fehér oldalfalú abroncsokból.

  • Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

    Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

    Az első után a második szabadedzést is Max Verstappen zárta az élen Szaúd-Arábiában. Fernando Alonso nem volt messze a holland pilótától, ellentétben a Ferrarikkal és Lewis Hamiltonnal.

    Magyar idő szerint kora este megrendezték a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzését. Ez a gyakorlás jóval reprezentatívabb körülmények között zajlott, mint az első, hiszen az időmérőt és a futamot is villanyfényben rendezik. A legnagyobb kérdés az volt, hogy Max Verstappennek, illetve a Red Bullnak hűvösebb aszfalton is akkora előnye lesz-e, mint nappal.

    Verstappen óriási előnyben, Leclerc-t a Williams is megelőzte a dzsiddai nyitányon

    A mezőny tagjai a két Aston Martin vezetésével rögtön pályára gurultak azt követően, hogy megnyitott a bokszutca kijárata. Ami a gumiválasztást illeti, a többség a közepeseken kezdett, de akadt, aki a keményeken ment ki először, a lágyakat viszont ekkor még senki nem használta. Az első próbálkozások során nem meglepő módon Verstappen állt az élre 1:30.801 másodperccel, 279 ezreddel megelőzve Carlos Sainzot, és további 186-tal Charles Leclerc-t.

    A második gyorskörük során az Aston Martinok javítottak, és Fernando Alonso 189 ezreddel megelőzte a címvédőt, míg Lance Stroll 195-tel maradt el tőle. Persze később jöttek a Red Bullok, és Verstappen három lila és egy zöld szektorral ismét az élre állt. A holland versenyző 1:30.058-as köre 37 századdal bizonyult gyorsabbnak Sergio Pérezénél. A 25 éves pilóta egyébként már ekkor felülmúlta a tavalyi második tréning legjobb idejét.

    Hamarosan szépen lassan felkerültek a lágy gumik az autókra. Az élmezőnyből elsőként Alonso fejezte be a C4-eseken futott első gyorskörét, de még ezeken is 33 ezreddel elmaradt Verstappen idejétől. Utána Pérez következett, aki bár megelőzte csapattársát, mindezt csupán féltizedes különbséggel tette. Alonsónak aztán nagyot kellett fékeznie, ugyanis Sainz az útjába került, amiből akár baleset is lehetett volna.

    Ahogyan arra számítani lehetett, Verstappen jócskán javított, és 299 ezreddel felülmúlta Pérez idejét, ráadásul a harmadik szektorban még nem is gyorsult. Ami a többieket illeti, Leclerc lemaradása 738 ezred volt a hatodik helyen, és még Pierre Gasly Nico Hülkenberg és Esteban Ocon is megelőzte őt. Sainz és Hamilton még lassabbnak bizonyultak, George Russell lemaradása pedig már 1 másodpercnél is nagyobb volt.

    A brit pilóta azonban nem sokkal később jelentősen javított, és 467 ezredes lemaradással bejött a negyedik helyre a szintén gyorsuló Lance Stroll elé. Utóbbi csapattársa, Alonso ugyancsak faragott a korábbi idejéből, és Pérezt megelőzve mindössze 208 ezred volt a hátránya Verstappennel szemben. Az Alpine szintén életjeleket mutatott, ugyanis Ocon Russell elé, míg Gasly a brit versenyző mögé jött be.

    Ezzel ki is alakult a végeredmény, hiszen a pilóták ezúttal hosszabb versenyszimulációt teljesítettek, mint az első gyakorláson. Verstappen végzett az élen Alonso és Pérez előtt, mögötte Ocon, Russell, Gasly, Stroll, Hülkenberg, Leclerc és Sainz végzett az első tízben. Hamilton csupán a tizenegyedik pozícióban zárta a második szabadedzést, 529 ezredmásodperces lemaradásban Russell mögött.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    Ismét Verstappen végzett az élen (Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A hosszú etapok során az élcsapatok közül mindenki szétválasztotta a pilótáit, és az egyikük a lágyakon, a másikuk a közepeseken kezdett. A lágy gumis körök alapján azonban ezúttal nem tűnt akkorának a Red Bull előnye, mint akár egy körön, akár a Bahreini Nagydíjon, sokkal kiegyenlítettebbnek látszottak az erőviszonyok ezen a téren. A versenyszimulációk elején Leclerc-nek apró problémája akadt a kuplunggal, de aztán nagyobb gond nélkül tovább tudott menni. Verstappennek sem ment minden tökéletesen, ő a lefelé váltásoknál jelentett problémát, különösen az utolsó kanyarban érzékelte rossznak a helyzetet.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Verstappen óriási előnyben, Leclerc-t a Williams is megelőzte a dzsiddai nyitányon

    Verstappen óriási előnyben, Leclerc-t a Williams is megelőzte a dzsiddai nyitányon

    Max Verstappen hatalmas előnyben végzett az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, miután csak 20 percet követően ment pályára. A Red Bullt az Aston Martin, majd a Mercedes követi, míg a Ferrari lemaradása ennél is nagyobbnak tűnik.

    Az első szabadedzéssel megkezdődött a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének hivatalos része. A gyakorlást közel sem reprezentatív körülmények között rendezték, hiszen még nappal zajlott, vagyis az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb volt, mint villanyfényben, amikor az időmérőt és a futamot is rendezni fogják szombaton, illetve vasárnap.

    Miután megnyitott a bokszutca kijárata, a mezőny nagy része hamar pályára gurult Nyck de Vries vezetésével. A gumiválasztás változatos volt, hiszen a C2-es, a C3-as és a C4-es is előkerült, de a legtöbben a közepeseken kezdtek. A kevés kivétel egyike az új váltót használó Sergio Pérez volt, aki 1:32.969 másodperccel állt az élre a lágyakon, 445 ezreddel megelőzve a keményeken lévő Carlos Sainzot. Nem sokkal később csapattársa, Charles Leclerc 155 ezredre közelítette meg a Red Bull pilótáját, szintén a fehér oldalfalú abroncsokon. A monacói pilótát egyébként 10 rajthellyel hátrasorolják, miután már most megkapta harmadik vezérlőeletronikáját, emellett új MGU-H-t és belső égésű motorban is részesült. Utóbbi Sainzra is vonatkozik.

    Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Szűk 10 perc elteltével Fernando Alonso vette át a vezetést, aki a lágyakon 131 ezreddel múlta felül Pérez idejét. A kétszeres F1-es világbajnok azonban nem sokáig állt az élen, ugyanis hamarosan Lewis Hamilton ugrott az első helyre, 173 ezredes előnnyel. A brit pilóta ráadásul a kemény abroncsokon autózott, ami jól mutatta, hogy mekkora tartalék van még az autókban, de ezen a hétvége ezen szakaszában nem kell meglepődni.

     

    Pérez aztán visszatért a pályára, de kereket nem cseréltek nála, ám használt abroncsokon is 1,179 másodperccel megjavította Hamilton legjobb körét. A Ferrarik szintén gyorsultak a keményeken, Leclerc 519, míg Sainz 672 ezreddel jött fel a mexikói versenyző mögé. A fizioterapeutájával nemrég szakító Hamilton ugyancsak faragott az idejéből, de 1 másodpercen kívül maradt.

    Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    Ellentétben Alonsóval, aki két lila és egy zöld szektorral visszavette 224 ezredes különbséggel visszavette a vezetést, míg Alexander Albon bejött a Ferrarik közé a C2-eseken. A mexikói pilóta azonban válaszolni tudott, és ugyancsak egy zöld, valamint két lila szektorral 67 százados előnybe került. 1:30.692-es köre egyben azt is jelentette, hogy már szűk 20 perc után sikerült felülmúlni a tavalyi első tréning legjobb idejét.

    Verstappen beteg lett, később utazik Szaúd-Arábiába

    Körülbelül ekkor gurult pályára csapattársa, Max Verstappen, aki betegsége miatt később érkezett meg a helyszínre, és kifejezetten sokat várt a munka megkezdésével. Korábban többször előfordult, hogy a címvédő így is rögtön a leggyorsabb volt, de most nem ez volt a helyzet, hiszen a lágyakon a harmadik helyen iratkozott fel az eredményjelzőre, 972 ezredes hátrányban Pérez mögött.

    Nem sokkal később ismét változott az éllovas személye, miután Alonso 83 ezreddel harmadszor is átvette a vezetést. Néhány perc elteltével aztán Verstappen másodszor is próbálkozott, és egy zöld, egy lila, valamint egy sárga szektor után 15 ezreddel megelőzte Alonsót. A pálya harmadik szakaszában jól láthatóan lecsúszott az ívről a 22-23-as kanyarban, és a rádióban közölte a csapattal, hogy az autó alulkormányzottá válik ezen a pályarészen.

    A 25 éves versenyző aztán bő 30 perc elteltével robbantott, amikor már három lila szektort autózott, így 447 ezredre növelte előnyét, hogy aztán újabb két lila és egy sárga szektor után további 247 ezreddel gyorsuljon. Alonsón és Pérezen kívül csupán a Mercedesek voltak képesek 1 másodpercen belüli körre hozzá képest, a Ferrarik már kívül voltak, ráadásul Leclerc-t Albon is megelőzte.

    Bő negyedórával a vége előtt Alonso javított, de 1:30.315-ös köre még mindig kereken fél másodperccel lassan volt Verstappenénél. A holland pilóta 10 perccel a vége előtt ismét javított, és bár csak 25 ezreddel volt gyorsabb korábbi önmagánál, a körében bőven maradt, hiszen a második és a harmadik szektorban is lassabbnak bizonyult a saját maga által felállított etalonnál. Pérez ugyancsak gyorsult, de még ezzel együtt is 37 ezreddel elmaradt Alonsótól.

    Itt azonban még nem volt vége, ugyanis Verstappen 3 és fél perccel a vége előtt tovább javított. Ezúttal az első szektorban nem gyorsult, a másik kettőben igen, így 1:29.662-es idejével már a tavalyi harmadik szabadedzés legjobb körét is felülmúlta, és 438 ezreddel vezetett a szintén gyorsuló Pérez előtt, de a legvégén további 45 ezredet faragott az időből. Alonso maradt a harmadik, míg mögé csapattársa, Lance Stroll jött fel. A spanyol pilóta a Ferrarikkal és a Mercedesekkel együtt ekkor már egy rövid versenyszimulációt teljesített. Stroll mögött George Russell, Hamilton, Sainz, Pierre Gasly, Albon és Cunoda Juki lett a sorrend, Leclerc a tizenegyedik lett.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye

  • Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Javíthatatlannak ítélték a szezonnyitón kétszer is tönkrement részegységet, amelyből már a harmadikat kell berakniuk az autóba Szaúd-Arábiában, ezért Leclerc-t tíz hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson az időmérő után.

    A 16-os rajtszámú Ferrariban a vezérlőelektronika romlott el kétszer Bahreinben a hibás kötegelés miatt. A verseny előtt észrevette a csapat a hibaveszélyt, ezért beszereltek egy új egységet Leclerc autójába, csakhogy a futamon az sem bírta a strapát, a bukkanók okozta rázkódás a monacói versenyző kieséséhez vezetett.

    Frédéric Vasseur csapatfőnök szerdán megerősítette, hogy már az idény második versenyén túllépik a szabadon felhasználható keretet ebből a hajtáslánc-elemből. „Két hiba jelentkezett, az egyik vasárnap délelőtt a motor beindításánál, majd egy másik a futamon. Sajnos mindkétszer a vezérlőelektronika okozta a bajt, ilyesmit korábban sosem észleltünk. Remélem, hogy most már mindent megoldottunk” – jelentette ki a csapatfőnök.

    „Alaposan kielemeztük a problémát, de Dzsiddában sajnos büntetésben részesülünk, mert egy idényben csak kettőt lehet [szabadon] felhasználni a vezérlőelektronikai egységből.”

    A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    A szaúdi pálya előzés szempontjából nem tartozik a legnehezebbek közé, ráadásul a Ferrari a végsebesség szempontjából eddig legalább jól muzsikált. Ettől függetlenül Leclerc-re mozgalmas verseny vár, és az idény későbbi részében várható, hogy szüksége lesz még újabb friss vezérlőelektronikára.

    Nem kizárt, hogy ha a hétvégén már úgyis hátrébb sorolják Leclerc-t, a Ferrari stratégiai okból további elemeket is kicserél a motorban és felhalmoz további büntetéseket, hogy egy darabig ne kelljen hasonló miatt aggódniuk, bár a belsőégésű motorból például három használható a szezonban, így a ki-be szerelés időigénye miatt ez nem feltétlenül vonzó megoldás.

    Amióta 2014-ben, a hibrid éra kezdetén bevezették a „keretes” rendszert a motor részegységeire, a legsötétebb napjaiban még a McLaren vagy a Red Bull sem kapott büntetést már a második futamon a keret túllépéséből adódóan. Eddig csak egyszer, 2021-ben fordult elő ilyesmi, az AlphaTaurinál, de ők is azt követően jutottak el ide, hogy Imolában az időmérőn mért kör nélkül zárt a balesetet szenvedő Cunoda Juki, így teljesen ingyen, formális büntetéssel beszerelhették neki az extra részegységeket.

  • A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A Forma-1 az utóbbi időben az egyre népszerűbbé vált, és nem csak a rajongók tekintetében. Egyre több ország és versenypálya szeretne bekerülni a versenynaptárba. Bár a szezon egyre hosszabb, egyre több pálya vesz részt benne, mégis véges a lehetőségek száma.

    A következő három szezon során 12 versenypálya F1-es szerződése jár le. Vajon hosszabbítanak, vagy új helyszín érkezik a helyükre?

    A Paul Ricard 2022-ben adott otthont jelenlegi szerződésének utolsó futamának, idén pedig már a Francia Nagydíj nem szerepel a naptárban. Benne van a pakliban, hogy Spa-val, rotációs alapon visszatérhet a jövőben. Azonban a belgák ezt csak akkor fogadják el, ha nem marad más megoldás az F1-ben maradásukra.

    A rajongók kedvence és az 1950-es, első F1-es világbajnokság óta kitartó egyik pálya a Belga Nagydíj helyszíne, Spa-Francorchamps. A 2022-es Belga Nagydíj idején megállapodás született arról, hogy a pálya még egy évig a naptárban marad, de a további maradása egyelőre képlékeny.

    A Red Bull Ring, az Osztrák Nagydíj helyszíne 2021 végén kötött egy „többéves” szerződést, de nem tudni, hogy ez pontosan meddig szól, vagy hogy milyen záradékok vannak benne

    Bakunak 2023-ban járt volna le a szerződése, de a 2020-as futam lemondása után egy évvel meghosszabbították azt.

    Az F1 a koronavírus járvány miatt kétszer is kihagyta Suzukát, de Japán olyan gazdag motorsport-történelemmel rendelkezik, hogy sosem volt kétséges, hogy visszatér majd, ami tavaly meg is történt. Idén is szerepel a naptárban, és aktuális szerződése még 2024-re is él.

    A Kínai Nagydíj már nem ilyen evidens, hiszen a 2023-as naptárban először szerepelt, de végül törlésre került.

    Silverstone jelenlegi szerződése 2024-ig szól, és a Forma-1 bölcsőjének tekinthető, mégis újra és újra felröppennek pletykák arról, hogy a Brit Nagydíj egy másik versenypályára helyeződhet át.

    Monaco nagyon megosztja a véleményeket. Mert bár a látvány és a környezet páratlan, a versenyek általában nem szoktak túl izgalmasan alakulni a hercegségben. Veszélyben is volt a maradása egy ideig, végül azonban 2025-ig meghosszabbították az F1-es szerződését.

    Monza szerződése is 2025-ig szól jelenleg, de igazán meglepő lenne ha az olaszok kedvence nem maradnak később is a naptárban.

    Imolában az Emilia Romagna Nagydíj épp a koronavírusnak köszönheti visszatérését, mivel a 2020-ban a járvány miatt számos versenyt törölni vagy helyettesíteni kellett. Így térhetett vissza Imola. Azóta is része a versenynaptárnak, és 2025-ig biztosan az is marad.

    Mexikó szerződése is 2025-ig szól, és bár a mexikói rajongók nagyon lelkesek, nem garantált, hogy sikerül majd szerződést hosszabbítani. Főleg mert Észak-Amerikában már négy verseny is lesz (Kanada, Austin, Miami, Las Vegas), és arra sincs egyelőre garancia, hogy a helyi hős, Sergio Pérez a mezőnyben lesz még 2025 után is.

    Max Verstappen elképesztő holland tömegeket tud megmozgatni, így Zandvoort, melynek szerződése jelenleg 2025-ig szól, bizonyosan a naptárban lesz addig, míg Verstappen a mezőnyben van. De ki tudja, ha időközben de Vries is sztár lesz, talán tovább is.

    Las Vegas idén rendezi majd első „újkori” versenyét és 2025-ig biztosan a szezon részét képezi majd. A pletykák szerint azonban rendkívül hosszú távra tervezik ezt kibővíteni.

    Az egyik leghíresebb pálya az interlagosi, de egy ideig úgy tűnt, hogy véget érhet az F1-es szereplése, amikor a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro 2019-ben bejelentette, hogy a verseny Rio de Janeiróba költözik. Ez azóta sem történt meg, ellenben rendre elég izgalmas versenyek kerekednek a pályán, mely 2025-ig biztosan marad.

    A Circuit of the Americas 2026-ig szerepel a versenynaptárban, és az Amerikában való népszerűsödésnek köszönhetően jó eséllyel marad később is.

    Circuit de Barcelona-Catalunya, a Spanyol Nagydíj helyszíne is 2026-ig szerződött. E helyszín maradása azonban kétséges, mivel egyre kisebb az érdeklődés iránta, sőt már a szezon előtti tesztek sem ott zajlanak.

    Bár 2021 júliusában hazánkban bejelentették, hogy a Hungaroring 2037-ig megállapodott a Forma-1-gyel a versenyrendezésről, hivatalosan ez még „csak” 2027-ig él.

    Marina Bay Street Circuit, vagyis a Szingapúri Nagydíj helyszíne 2028-ig biztosan részese a Forma-1-es cirkusznak.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj szerződése 2030-ig szól, és szó szerint bombabiztosnak tűnik. Korábban még egy közeli rakétatámadás sem tudta megakadályozni, hogy verseny megrendezésre kerüljön. Azonban a Jeddah Street Circuit csak két-három verseny megrendezésére volt hivatott, de valószínűleg legalább 2027-ig ott marad a verseny. Viszont a Qiddiya egy Rijádban létrejövő szórakoztató megaprojekt lesz majd a verseny új és végleges otthona az országban.

    Az Abu Dhabi Nagydíj bár nem annyira közönségkedvenc, 8 versenyt még biztosan rendez majd ott a Forma-1.

    Miami tavaly debütált, és bár sok kritikát kapott, 2031-ig marad is.

    A Kanadai Nagydíj 2031-ig marad a naptárban, ez a helyszín a negyedik az észak-amerikai kontinensen.

    Katar 2021-ben érkezett a mezőnybe, majd egy év kihagyás következett a tavalyi foci vb miatt. Idén azonban visszatér a helyszín és 2032-ig biztosan marad is.

    Az Ausztrál Nagydíj kapcsán épp kezdtek egre szkeptikusabbak lenni a rajongók, mikor a helyszín 2035-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá. És bár Daniel Ricciardo ment, Oscar Piastri viszont érkezett, így hazai versenyzőjük is van, továbbra is.

    Bahrein rendelkezik jelenleg hivatalosan az F1 leghosszabb szerződésével, mely 2036-ig szól.

    Nagydíj
    Aktuális szerződés utolsó éve
    Osztrák Nagydíj
    ismeretlen
    Belga Nagydíj 2023
    Azerbajdzsáni Nagydíj 2024
    Brit Nagydíj 2024
    Japán Nagydíj 2024
    Brazil Nagydíj 2025
    Holland Nagydíj 2025
    Emilia Romagna Nagydíj 2025
    Olasz Nagydíj 2025
    Las Vegas-i Nagydíj 2025
    Mexikóvárosi Nagydíj 2025
    Monacói Nagydíj 2025
    Spanyol Nagydíj 2026
    USA Nagydíj 2026
    Magyar Nagydíj 2027
    Szingapúri Nagydíj 2028
    Abu Dhabi Nagydíj 2030
    Szaúd-Arábiai Nagydíj 2030
    Miami Nagydíj 2031
    Kanadai Nagydíj 2031
    Katari Nagydíj 2032
    Ausztrál Nagydíj 2035
    Bahreini Nagydíj 2036
  • Meglepetés: Kína akkor is vissza akar kerülni a versenynaptárba 2023-ban

    Meglepetés: Kína akkor is vissza akar kerülni a versenynaptárba 2023-ban

    Kína kimaradt az elmúlt három szezonban a Forma-1-es versenynaptárból, a COVID-19 járvány és az azt követő utazási korlátozások miatt.

    A Kínai Nagydíj szerepelt a 2023-as ideiglenes F1-es versenynaptárban, de a pandémia miatt kikerült a programból, nem neveztek meg helyettesítő versenyt, és a szezon 23 fordulóra csökkent. Tavaly év végén azonban a kínai hatóságok bejelentették, hogy január 8-tól megszűnik a karantén az országba érkező utazóknak, az ország zéró-COVID politikájáról való átállás részeként. A Motorsport.com kínai testvéroldala úgy értesült, hogy a versenyük szervezői már belső megbeszéléseket folytattak és felvették azonnal a kapcsolatot az F1-gyel, amely az újévi ünnepek után folytatódik a tárgyalássorozat.

    A 2023-as előzetes F1-es naptárban a Kínai Nagydíjat április 14-16-án rendezték volna, két hét szünettel Ausztrália (március 31.-április 2.) és Azerbajdzsán (április 28-30.) között. Mivel a frissített F1-es naptárban nem neveztek meg új eseményt, ez a hely továbbra is nyitott.

    Az F1 logisztikai és szállítási munkálatai a repülőutas versenyek esetében január végén kezdődnek, amikor a csapatok felszerelését tengeri szállítmányozással szállítják, ami azt jelenti, hogy elegendő idő áll rendelkezésre a futam eredeti időpontjában történő visszaállítására, ha sikerül megegyezniük. Amennyiben a kínai futam visszakerülhet az F1-es naptárba, az lenne Zhou Guanyu első hazai versenye, miután tavaly, újoncként ez kimaradt neki.

    Más jelentős sportesemények is visszatérnek Kínába 2023-ban: az ATP bejelentette, hogy a Shanghai Masters tenisztorna ősszel, a Hangcsoui Ázsiai Játékok pedig szeptemberben kerül megrendezésre.

    A Shanghai International Circuit legutóbb négy évvel ezelőtt rendezett nemzetközi motorsporteseményt, a 2019-es Kínai Nagydíjat, amely az 1000. Forma-1-es világbajnoki futamot jelentette.

    Ha a Kínai Grand Prix visszakerül a 2023-as F1-es versenynaptárba, akkor a bahreini nyitó, a Szaúd-Arábiai Nagydíj és az ausztrál forduló után a szezon negyedik versenyének ad otthont.

    F1: Még nem töröltük a Kínai Nagydíjat