Címke: Szaúd-Arábiai Nagydíj

  • Hamilton szomorúan nyugtázza, hogy harmadik éve ugyanaz a mese a Mercedesnél

    Hamilton szomorúan nyugtázza, hogy harmadik éve ugyanaz a mese a Mercedesnél

    Lewis Hamilton a pattogás visszatérése miatt bosszankodik, miután a két Mercedes csak a negyedik rajtsorba tudott kvalifikálni a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén.

    Toto Wolff már az első edzésnapot követően is alacsony elvárásokat fogalmazott meg csapatával szemben, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a dzsiddai pályán a Mercedeseken ismét intenzíven jelentkezik a pattogás, ami a szívóhatású autók 2022-es bevezetése óta vissza-visszatérő probléma a csapatnál, s meggátolja a pilótákat abban, hogy teljes önbizalommal, a határon vezessék a W15-öst.

    „Hasonló a helyzet az elmúlt évekhez – konstatálta a Sky Sportsnak nyilatkozva Hamilton, hogy az idei évre koncepcióváltáson átesett autó fő problémája továbbra is a régi. – Rengeteg eleme van az autónak, ami jobbá vált, de egyszerűen hátráltat minket a pattogás a 6-os és a 10-es kanyar között. Elvégeztünk néhány változást, és az edzésre az autó sokkal jobbnak érződött. Már éppen kezdtem visszaszerezni az önbizalmam, de aztán az időmérőre ismét elszállt. De George jó munkát végez, ő sokkal jobban érzi magát az autóban, hasonlóan az előző évekhez.”

    Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn

    George Russell a hetedik, Hamilton a nyolcadik helyen zárta az időmérőt, ezzel a fiatalabb brit zsinórban negyedszer győzte le egy kvalifikáción a hétszeres világbajnokot.

    „Amikor az autó hátulja föl-le ugrál, azzal együtt a balansz is váltakozik az autó első és hátsó része között. 260-270 km/órás tempóval ezt kell folyamatosan korrigálni… – folytatta Hamilton. – Eközben Max például úgy tud padlógázon átmenni azon a szakaszon, hogy az autójának balansza stabil marad. Mi is ezt szeretnénk elérni. Már harmadik éve, hogy nem tudunk felülkerekedni rajta.”

    A brit beszélt honfitársa, a Ferrarinál váratlanul debütálási lehetőséget kapó Oliver Bearman szerepléséről is, aki minimális felkészülés után a 11. rajthelyet szerezte meg.

    „Egészen nagyszerű, ahogy szinte edzés nélkül beült, engem lenyűgözött! Tudom, mennyire nehéz volt számára, de azonnal ráérzett az autóra. Ez is mutatja, hogy micsoda tehetség. 18 évesen én biztosan nem álltam még készen a Forma-1-re. Az idők változnak, a mai fiatalok gyorsabban fejlődnek, de 18 éves koromban én még a Forma-3-ban mentem” – mutatott rá.

    „Itt a pilóta teljesítőképessége a határ” – csalódott a 11. rajthellyel a Ferrari újonca

  • Verstappen döbbenetes, az éjszaka közepéig játszott a verseny napján

    Verstappen döbbenetes, az éjszaka közepéig játszott a verseny napján

    Több felhasználó is kiszúrta, hogy Max Verstappen éjszakába nyúlóan versenyzett az egyik ismert szimulátoros platformon, ráadásul kontrollerrel. Mindezt a versenynapon.

    Max Verstappenről közismert, hogy az élete a versenyzés, és amikor éppen nem Forma–1-es autóban ül, vagy nem a Red Bullnak végez szimulátoros munkát, akkor online versenyez. Ezt gyakran a Forma–1-es hétvégéken is megteszi, amit viszont Szaúd-Arábiában csinált, az még az ő mércéjével is elképesztőnek mondható.

    Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a címvédő meglehetősen nagy fölénnyel, 319 ezredes különbséggel megszerezte a pole pozíciót Charles Leclerc előtt. Ez nem mellesleg a harmincnegyedik rajtelsősége, amivel megelőzte Jim Clarkot és Alain Prostot, és immáron egyedül foglalja el a ranglista ötödik helyét.

    Persze a munka oroszlánrésze még hátravan, hiszen a futamot szombaton rendezik. Ilyenkor az F1-es pilóták általában viszonylag időben lefekszenek, hogy másnap a lehető legkipihentebbek legyenek. Mindez egy ilyen pályán, ahol centikre a falaktól autóznak, leginkább mentális szempontból számíthat, hogy a hajrára se veszítsék el a koncentrációjukat.

    Verstappen azonban másképp gondolta, és éjszakába nyúlóan versenyzett az iRacing nevű szimulátoros platformon. Mindezt több felhasználó is kiszúrta, ugyanis az egyik Team Redline-os csapatársa élőben közvetítette azt a Twitch-en. Ebben pedig egyrészt látszott a holland pilóta neve az eredményjelzőn, másrészt meg is szólalt a közvetítésben.

    A közvetítés nem nézhető vissza, így nem derül ki, hogy Verstappen pontosan milyen eredményt ért el, de az biztos, hogy egy ponton vezette a versenyt. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem kormánnyal, hanem kontrollerrel játszott. A lényeg viszont nem is ez, hanem az a tény, hogy a 26 éves versenyző helyi idő szerint 4 órakor köszönt el a többiektől, és akkor közölte, hogy most már ideje lenne aludnia. A hangja alapján egyébként egyáltalán nem kizárt, hogy megfázással küszködik.

    Nem egy szokványos hozzáállás a hétvége főeseménye előtt, de Verstappen eredményei önmagukért beszélnek, addig pedig a Red Bull is elnézi neki. Könnyen lehet, hogy ennek ellenére is agyon fogja verni a mezőnyt, amivel megszerzi zsinórban a kilencedik futamgyőzelmét, aminél többet csak egyvalaki tudott a Forma–1 történetében – ő maga, közvetlenül a jelenleg futó sorozata előtt. Persze ha esetleg falnak megy, akkor lehet sejteni, hogy mi áll a háttérben, de ez mostanában nem jellemző rá.

  • Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn

    Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn

    Max Verstappen, aki az előző három Szaúd-arábiai Nagydíjon nem tudott az első rajtsorba kvalifikálni, ezúttal kényelmes előnnyel szerezte meg a pole-t Dzsiddában Charles Leclerc Sergio Pérez előtt.

    Helyi idő szerint 20 órakor, vagyis már sötétedés után vette kezdetét az időmérő, amelynek kezdetén persze minden szem a Ferrari újonc pilótájára, a 18 éves Oliver Bearmanre szegeződött, aki csupán 13:30-kor értesült arról, hogy az F2 helyett az F1-ben kell folytatnia a hétvégét, miután Carlos Sainznak azonnali vakbélműtétre volt szüksége – amely a délután során sikeresen le is zajlott.

    Bearman, aki most először vezetett F1-es autót villanyfényben, elsőként hajtott a pályára a Q1-ben, s miután megfutotta első két mért körét, az előkelő negyedik helyen állt a tabellán, csupán két tizeddel az aktuális éllovas – és közben McLarenjével a fallal való találkozást is átvészelő – Oscar Piastri mögött.

    Végül ez az eredménye elegendő is volt a kényelmes továbbjutáshoz: a Q1 végén 813 ezreddel maradt el a végül a szakaszt az élen záró Max Verstappen mögött, amivel 9. lett. A versenyirányítás azonban jelezte, az időmérő után vizsgálni fogja Bearmant, aki az előírtnál lassabban haladt a pályán az egyik körében. Egy másik alkalommal látszólag Valtteri Bottast is akadályozta, de erről nem érkezett hivatalos értesítés az időmérő során.

    Bár egy másodpercnél nagyobb lemaradás is elég volt ahhoz, hogy valaki a kiesőzónába kerüljön, végül különösebb meglepetés nélkül a két Alpine, a két Sauber és Logan Sargeant zárt ott. Csou Kuan-jü autója csak a Q1 végére készült el azt követően, hogy a kínai versenyző összetörte azt a harmadik edzésen, s bár kihajtott a pályára, pont nem érte már el időben a célvonalat ahhoz, hogy megkezdhesse mért körét.

    Egyedül a Mercedesek kísérleteztek a közepe keverékű gumikkal, azokon viszont nem volt kellően gyors Lewis Hamilton és George Russell, így végül ők is a lágyakon futott időkkel jutottak tovább.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2 elején piros zászlós leállás szakította meg az időmérő normál folyását, amikor Nico Hülkenberg kénytelen volt leparkolni a Haast a 8-as kanyarban. „Elszállt a motorerő” – mondta a rádión a német, aki ezzel elfoglalta a 15. helyet.

    Bearman hibázott első gyorskörében, így azt megszakítva vissza is hajtott a bokszba. A szakasz végén két kísérletre feltankolva tért vissza a pályára: az elsővel a 11. helyre tornázta fel magát, majd a második kísérletével ugyan javított, de 36 ezreddel végül elmaradt az utolsó továbbjutó helyen végző Hamiltontól. Hat tizeddel az ismét leggyorsabb Verstappentől elmaradva, a 11. helyre kvalifikálta tehát a Ferrarit első F1-es időmérőjén a 18 éves brit tehetség.

    Közé és Hülkenberg közé Alexander Albon, Kevin Magnussen és Daniel Ricciardo sorolt be, míg a pole-ért zajló csatában a két Red Bull, a két McLaren, a két Mercedes, a két Aston Martin, valamint Charles Leclerc és Cunoda Juki folytathatta.

    A Q2 végeredménye:

    A Q3-ban az első gyorskörök során Verstappen állt az élre Sergio Pérez és Fernando Alonso előtt – a hétvége során eddig erősen szereplő, és itt tavaly is az első sorból rajtoló spanyol pedig azonnal jelezte is a rádióban, hogy ennél több is van az autóban.

    A második menetének kezdetén Alonso szemfüles módon el is kapta a maga körét éppen befejező Hamilton szélárnyékát, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy átugorja Pérezt, sőt, Leclerc végül bejött a 2. helyre a két Red Bull közé.

    Verstappen pole-ja nem volt veszélyben, három tizeddel legyőzte Leclerc-t és először szerzett rajtelsőséget Dzsiddában.

    A McLarenek a harmadik, a Mercedesek csak a negyedik sorba állhatnak fel a szombati rajtra, ami közép-európai idő szerint 18 órakor érkezik.

    Az időmérő végeredménye:

  • Méretes baleset nehezítette a Ferrari tinijének bemutatkozását a szaúdi időmérő előtt

    Méretes baleset nehezítette a Ferrari tinijének bemutatkozását a szaúdi időmérő előtt

    A vakbélgyulladással diagnosztizált Carlos Sainzot helyettesítő 18 éves tini bemutatkozását övezte a legnagyobb érdeklődés a Szaúd-arábiai Nagydíj 3. szabadedzésén, amelyet nagy baleset szakított félbe, és Max Verstappen zárt az élen.

    A harmadik, egyben utolsó szabadedzéssel folytatódott a Szaúd-arábiai Nagydíj programja, ám nem mindenkinek. Carlos Sainzról ugyanis kiderült, hogy már szerdán jelentkező rosszullétét vakbélgyulladás okozta, ami miatt műtétre lesz szüksége. A spanyol pilóta helyére így a versenyhétvége folytatására a Ferrari Forma–2-ben versenyző tartalékja, Oliver Bearman ugrott be, aki a maga 18 évével és 10 hónapjával minden idők harmadik, a maranellóiak történetének a legfiatalabb pilótája lett.

    Sainzot műteni kell, kihagyja a Szaúd-arábiai Nagydíjat

    Az időmérővel ellentétben még nappali fényben rendezett utolsó gyakorlást Valtteri Bottas nyitotta, de hamarosan Bearman is megjelent, hiszen a Ferrari minél több kört igyekezett biztosítani számára arra, hogy felvegye a ritmust. Riccardo Adami, Sainz mérnöke menet közben is nyugtatta, hogy nem kell kapkodnia és nyugodtan építse fel a tempót, amit a Forma–2-es hétvége folytatásából így kiszoruló – na nem mintha bánná ezt – brit meg is tett, és szemmel láthatóan kezdettől fogva nagyon magabiztosan mozgott.

    Bearman kezdetben rövid ideig vezetett is Valtteri Bottas és Lewis Hamilton megelőzésével, ám a lágy gumikon kezdő Mercedesek aztán elé kerültek. Jellemző volt egyébként a szabadedzés első felére a változatos gumiválasztás – a topcsapatok közül a Mercedes mellett a Red Bull is a lágy gumit kezdte nyüstölni, míg a Ferrari a közepes keverékre szavazott.

    Sárga oldalfalú Pirelli ide vagy oda, Charles Leclerc így is odaért a második helyre a lécet 1:28.412-re leszorító Max Verstappen mögé, igaz, hátránya 8 tizedmásodpercre rúgott. A 3. helyen idővel a szintén közepes gumin kezdő Fernando Alonso neve tűnt fel, de ő már 1 másodperccel maradt el a címvédőtől, majd jött Magnussen, Pérez, Russell, Albon, Norris, Hülkenberg és Piastri az első tízben.

    Persze az időmérő-szimulációk még hátravoltak, és egy ideig úgy tűnt, hogy ezekre nem is kerülhet sor, Guanyu Zhou ugyanis kevés üzemanyagos lágy gumis körének elején megcsúszott, majd ripityára törte a Saubert.

    Zhou balesete:

    A törmelékek eltakarítása bő tíz percet vett igénybe, és mivel a tecpro korlát nem sérült, 5 perccel az idő letelte előtt újra tudták indítani az edzést.

    Természetesen óriási forgalom alakult ki a pályán, ahogy mindenki igyekezett megtenni egy időmérős kört. A legtöbbeknek ez sikerült is, ám Verstappen korábbi idejét senki sem tudta megdönteni, még maga Verstappen sem, aki 1 századdal volt ennél lassabb. Leclerc ugyanakkor faragott a hátrányán, és végül 2 tizedes lemaradással kaparintotta meg a 2. helyet a már 5 tizedet kapó Pérez, Russell és Norris előtt. A top 10 második felében Alonso, Stroll, Piastri, Hamilton, Bearman volt a sorrend, az újonc tehát befért a legjobb tízbe, noha utolsó mért körében elég nagyot hibázott és levágta az utolsó gyors sikánt.

    Az egyedüli versenyző, aki nem tudott mért kört megtenni, Logan Sargeant volt, az amerikai ugyanis az első gyorskörében lekoccolta a falat, amitől sérült a Williamsének felfüggesztése és kormányösszekötője, a javítások időigényessége miatt többet pedig már nem jött ki a garázsból.

    Folytatás az időmérővel magyar idő szerint 18 órától.

    A 3. szabadedzés végeredménye:

  • Sainzot műteni kell, kihagyja a Szaúd-arábiai Nagydíjat

    Sainzot műteni kell, kihagyja a Szaúd-arábiai Nagydíjat

    Miután már szerdán rosszul érezte magát, és a csütörtöki edzésnapon sem volt 100%-os, péntekre kiderült, hogy Carlos Sainznak vakbélgyulladása van, és műtét vár rá. A helyét a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének folytatásában így a tartalékpilóta Oliver Bearman veszi át, akinek ez lesz a bemutatkozása a Forma–1-ben.

    Sainz már a szerdai sajtónapról is kénytelen volt visszatérni a hotelba, miután rosszul lett. Csütörtökön aztán úgy tűnt, minden rendben, noha a spanyol pilóta a második szabadedzés után elismerte, hogy még nem volt 100%-os állapotban. Mint azóta kiderült: vakbélgyulladással küzd, ami a csapat tájékoztatása szerint műtéti beavatkozást igényel.

    A Ferrari közleménye:

    A Scuderia Sainz kiválásával együtt azt is közölte, hogy a szezon végén távozó pilóta helyét a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjén a 3. szabadedzéstől fogva a tartalékpilóta Oliver Bearman veszi át, aki így természetesen a Forma–2-es versenyhétvége folytatásában már nem vesz részt.

    A mindössze 18 esztendős brit tavaly októberben, egy fioranói privát teszten vezethetett először Forma–1-es autót (természetesen egy Ferrarit), majd a Haas színeiben a Mexikói és az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén, illetve az abu-dzabi fiatal pilóták tesztjén is részt vett. Teljesítményével mély benyomást tett az amerikai istállóra. A váratlan bemutatkozás alkalmával Bearman óriási feladat előtt áll, hiszen nem elég, hogy rögtön a mezőny egyik topcsapatában kell bizonyítania, mindezt a rendkívüli precizitást igénylő, minden apró hibát rögtön büntető dzsiddai utcai pályán kell megtennie.

    Bearman a szaúdi hétvége szerdáján itt még aligha sejtette, hogy mi vár rá:

    Sainz esete előtt egyébként legutóbb a 2022-es Olasz Nagydíjon hiányzott valaki vakbélgyulladás miatt a mezőnyből. Akkor Alex Albont kellett ezzel műteni, de a thai-brit versenyző – annak ellenére, hogy a műtét után komplikációk léptek fel – már a soron következő versenyre, a Szingapúri Nagydíjra visszatérhetett.

  • Tényleg van esélye Alonsónak legyőzni Verstappent?

    Tényleg van esélye Alonsónak legyőzni Verstappent?

    A Szaúd-arábiai Nagydíj eddigi megmérvadóbb edzésén Fernando Alonso jobb köridőt ért el Max Verstappennél, így felcsillant némi remény az izgalmas futamra. Megnéztük, mit mutatnak a versenyszimulációk adatai.

    Az időmérő-szimulációk után ugyanis jött a közepes gumin futott hosszabb etap, amit ezúttal zavartalanul teljesített a mezőny, így lehet ízelítőt kapni a várható erőviszonyokból.

    Alonso és a Red Bullok viszonylatában az első kilenc, értékelhető (nem kirívóan lassú) köridő alapján ezek az átlagok jöttek ki: Verstappen 1:34.038, Pérez 1:34.601, Alonso 1:34.809. Az etap elején a spanyol hátránya fél másodperc körül alakult, de míg neki a menet vége felé a gumik kopásával párhuzamosan romlottak az eredményei, Verstappenéi pont javultak, vagyis az első edzésnap nem abba az irányba mutat, hogy ha Alonso egy körön legyőzné Verstappent, akkor maga mögött tudná tartani a futamon.

    Érdekesség, hogy az eddigi három Szaúd-arábiai Nagydíj egyikén sem indult az élről  Verstappen, ez a kihívás biztos izgatja, és az egyetlen győzelmét is kemény csatában szerezte, 2022-ben Leclerc-t legyőzve.

    Alonso nem csak a Red Bulloknál, hanem Carlos Sainz Ferrarijánál és a Mercedeseknél is lassabb volt a versenyszimuláción (Charles Leclerc a lágy gumint ment), és a Verstappen mögötti bolyban igen szoros volt az állás, a pilóták etapátlagai között csak néhány tizedmásodperc volt.

    Alonso szerint azért repkednek a pletykák, mert unalmas az F1

  • Súlyos büntetést kapott a Mercedes, miután Hamilton feltartotta Sargeantot

    Súlyos büntetést kapott a Mercedes, miután Hamilton feltartotta Sargeantot

    A sportfelügyelők pénzbüntetéssel sújtották a Mercedest, miután Lewis Hamilton veszélyes módon feltartotta Logan Sargeantot a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén.

    Veszélyes jelenet játszódott le a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, még a tréning első szakaszában. Logan Sargeant nagy tempóval érte utol Lewis Hamiltont, aki nem húzódott le az ideális ívről, aminek következtében a Williams pilótájának irányt kellett változtatnia, hogy elkerülje a nagy balesetet. Mindezt megtette, de a manőver szintén nem volt veszélytelen számára.

    Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Nem véletlen, hogy az amerikai versenyző kifakadt a rádióban. „Haver, ne már – méltatlankodott. – Ez túl veszélyes.” Az esetet premierplánból végignéző Carlos Sainz szintén nem hagyta szó nélkül a történteket. „Hamilton rendkívül veszélyes volt – mondta versenymérnökének. – Mintha középen lett volna, nem tudtam kikerülni. Sargeant majdnem balesetet szenvedett miatta.”

    Hamiltont szintén rádiózott, amiből kiderült, váratlanul érte, hogy Sargeant feltűnt mögötte. „Nem vettem észre, hogy valaki gyorskörön van – mondta. – Próbáltam kitérni Sainz útjából, és hirtelen ott volt a Williams.” Hamilton ellen mindenesetre vizsgálat indult, de a közvetítés során kiderült, hogy a sportfelügyelők csak a leintés után vizsgálják az esetet.

    Ez meg is történt, és annak rendje és módja szerint meghallgatták a két érintettet, valamint csapataik képviselőit, valamint minden, bizonyítékul szolgáló videót és rádiózást ellenőriztek. Ez alapján megállapították, ami a a nézők számára is nyilvánvaló volt: Ha Sargeant nem változtat irányt, akkor óriási baleset történt volna a két versenyző között, amely különösen a 23 éves pilótára lett volna kifejezetten veszélyes.

    Hamilton ugyanakkor megúszta a lehető legenyhébb büntetési tétellel, amely lényegében nem is büntetés, hiszen csak figyelmeztetést kapott, vagyis a döntéshozók még megrovást sem adtak neki. Az eset ugyanakkor nem maradt érdemi következmények nélkül: a Mercedest 15 ezer euró (közel 6 millió forint) befizetésére kötelezték, miután a rádiózásból egyértelműen kiderült, hogy Hamiltonnak nem szóltak a közeledő autóról.

    Hamiltonnak egyébként nem ez az első ilyen jellegű esete Szaúd-Arábiában. 2021-ben, a Forma–1 történetének első dzsiddai hétvégéjén a harmadik szabadedzésen a 2-es kanyarban Nyikita Mazepint tartotta fel hasonló módon. A sportfelügyelők akkor is hasonló szellemiségben jártak el, de mind a pilótát, mind a csapatot a mostaninál komolyabb mértékben szankcionálták: Hamilton megrovásban részesült, míg a Mercedesnek 25 ezer eurós bírságot róttak ki.

  • Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Fernando Alonso zárta az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzését George Russell és Max Verstappen előtt, a Red Bullok viszont remek versenytempót mutattak. Lewis Hamilton veszélyes módon feltartotta Logan Sargeantot, amit később vizsgálnak.

    Magyar idő szerint kora este zajlott a Szaúd-arábiai Nagydíj egyetlen olyan szabadedzése, amely igazán reprezentatív körülmények között zajlott, hiszen a második tréninget az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan villanyfényben tartották. A gyakorlás kezdete az eredeti tervhez képest 10 percet csúszott, mert ellenőrizni kellett a csatornafedeleket, de utána gond nélkül pályára tudtak gurulni a versenyzők.

    A Mario Kart pályán Alonso vált Verstappen legközelebbi üldözőjévé

    Elsőként Oscar Piastri gördült ki a bokszból, aztán szépen sorban jöttek a többiek. A gumiválasztás változatos volt: a legtöbben a közepes abroncsokon kezdtek, de jó néhányan a keményeket választották, a két RB pedig a lágyak mellett voksolt a 31 fokos aszfalton. A levegő hőmérséklete egyébként 25 fokos volt.

    Az első hibát Valtteri Bottas követte el, aki az 1-es kanyarban kiment a bukótérbe. Csapattársa, Csou Kuan-jü 1:31.840 másodperces körrel átmenetileg vezetett, de aztán jött Max Verstappen, és 1:30.447-tel átvette a vezetést. Azonban a címvédő sem sokáig állt az élen, ugyanis Sergio Pérez 2 századdal nála is gyorsabb volt a közepeseken. Mögöttük Fernando Alonso volt a harmadik, 308 ezredes hátrányban.

    Néhány perc múlva Lance Strollnak sikerült beférkőznie a két Red Bull közé, de Alonso ismét gyorsabb volt nála, és 1:29.846-os körrel átvette a vezetést. A kétszeres F1-es világbajnok mögé Charles Leclerc és Lando Norris jött fel 189, illetve 314 ezredes lemaradással.

    Bő 10 perc elteltével Verstappen feljött a második pozícióba, 51 ezreddel lemaradva Alonsótól, de Pérez ismét gyorsabbnak bizonyult nála, ezúttal 1 századdal. Nem sokkal később Lewis Hamilton okozott rendkívül veszélyes jelenetet: a Mercedes versenyzője nem húzódott le Logan Sargeant elől, akinek korrigálnia kellett, hogy ne rohanjon bele a Mercedesbe. A sportfelügyelők a leintés után vizsgálják az esetet.

    Alonso aztán 1:29.560 módosította a legjobb időt, de Verstappen nála is jobb volt 17 ezreddel. Carlos Sainz szintén felülmúlta Pérez addigi legjobbját, a Ferrari pilótája 122 ezreddel maradt  el egykori csapattársától. Ezután a legtöbben bementek a bokszba, hogy felkészüljenek a lágy abroncsokon futott gyorskörre.

    Alonso rögtön jelentősen javított, és 1:28.827-tel visszavette a vezetést. A második helyre Leclerc jött fel 353 ezredes lemaradással, míg az első szektorában nem javító Verstappent Pérez és Stroll is megelőzte. A címvédő aztán javított, és 331 ezredre megközelítette az Aston Martin versenyzőjének idejét.

    Az időmérős szimulációk végén George Russell a negyedik, míg Hamilton a hetedik pozícióba jött fel, sőt, az ifjabbik brit pilóta a következő körében már csak 23 századra volt Alonsótól, így második lett. Merthogy innentől kezdve nem változott a sorrend, hiszen a mezőny tagjai a versenyszimulációra koncentráltak. Alonso 1:28.827 másodperces köre bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Russell, Verstappen, Leclerc, Pérez, Stroll, Sainz, Hamilton, Pierre Gasly és Piastri lett az első tíz sorrendje.

    Ami a versenyszimulációkat illeti, a többség a közepeseken teljesítette az edzés második részét, az élmezőnyből egyedül Leclerc Ferrarijára kerültek fel a lágyak. A köridők alapján a Red Bull ezúttal is kiemelkedik a mezőnyből ezen a téren, de Pérez ezúttal meg tudta közelíteni Verstappent. A hajrában Hamilton megcsúszott, majd jelentette, hogy elment a motorerő, és behajtott a bokszba, de aztán a próbarajtokra visszatért.

    A szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • A Mario Kart pályán Alonso vált Verstappen legközelebbi üldözőjévé

    A Mario Kart pályán Alonso vált Verstappen legközelebbi üldözőjévé

    Az F1 Szaúd-arábiai Nagydíjának első edzésén a kisebb problémái ellenére Max Verstappen volt a leggyorsabb Fernando Alonsót megelőzve, míg Charles Leclerc a sok nejlonzacskó miatt úgy érezte, mintha egy Mario Kart pályán vezetne.

    A pályán kívüli botrányok árnyékában csütörtökön megkezdődött az F1 második idei nagydíja Szaúd-Arábiában. A ramadán miatt ezúttal is a megszokottól eltérően, csütörtöktől szombatig tart a versenyhétvége, és a Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan az első tréning jelentősége itt is csekélyebb az átlagosnál, hiszen az időmérőt és a futamot este rendezik.

    A vonalvezetés sajátosságai miatt a csapatok itt alacsonyabb leszorítóerőt használnak, mint Bahreinben, és a Ferrari például olyan hátsó légterelőt alkalmaz, ami tavalyról származik, tehát (egyelőre) nem gyártottak újat ilyen konfigurációhoz.

    Az első említésre méltó esemény Lance Strollhoz fűződött, aki az egyik balosnál eltalálta a bal első kerekével a falat, ezért a kerékfedő panel lerepült róla. Más jellegű problémája támadt Leclerc-nek, akinek a kocsijára rátapadt egy elszórt nejlonzacskó, amiből láthatóan sok hevert az aszfaltcsík környékén. „Olyan, mint egy Mario Kart pálya!” – kommentálta Leclerc a rádión.

    Az edzés felénél Russell 2,5 tizedmásodperces előnnyel vezette a köridő-táblázatot a Red Bullok előtt, az élmezőny addig főleg a kemény gumit vizsgálta. Verstappen túlkormányzottságra panaszkodott, ez látható is volt, később pedig a motor viselkedésében tapasztalt furcsaságot, ami a kocsi kisebb ugrálásában mutatkozott meg.

    Ennek ellenére, amikor a lágy gumikat feltéve gyorsultak a pilóták, átvette az 1. helyet Russelltől, akit Alonso és Sergio Pérez is megelőzött. Verstappen 186 ezreddel végzett az élen Alonso előtt, a 8. helyezett Lewis Hamiltonnal bezárólag pedig nagyságrendileg 0,2-0,5 másodperccel előzte meg az élmezőny további tagjait.

    Hátrébb egyelőre annyi a meglepetés, hogy az Alpine előrébb lépett a sereghajtó pozíciókból, bár edzésről lévén szó ez természetesen még nem jelenti azt, hogy a bahreininél lendületesebb pályán jobban fognak majd szerepelni.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj első edzésének végeredménye

     

  • A szaúdi F1-es verseny menetrendje

    A szaúdi F1-es verseny menetrendje

    Az F1 a Szaúd-arábiai Nagydíj idején ismét a formabontó csütörtök-szombat lebonyolítással üzemel, és elindul az IndyCar szezonja is. Hétvégi autósport-programajánló.

    F1, Szaúd-arábiai Nagydíj

    • március 7. csütörtök: edzés 14:30-15:30, közvetítés: M4 Sport
    • március 7. csütörtök: edzés 18:00-19:00, közvetítés: M4 Sport
    • március 8. péntek: edzés 14:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • március 8. péntek: időmérő 18:00-, közvetítés: M4 Sport
    • március 9. szombat: futam 18:00-, közvetítés: M4 Sport

    A Red Bull leigázta az F1 mezőnyét Bahreinben, de a szaúdi pálya más jellegű, több a gyors kanyar rajta, hiába utcai helyszínről beszélünk. Itt is esti futam jön, és a szűk bukóterek miatt bármikor számítani lehet balesetekre, eseményeket felkavaró biztonsági autós megszakításokra.

    F2, Szaúd-Arábia

    • március 7. csütörtök: időmérő 14:55-, közvetítés: M4 Sport
    • március 8. péntek: futam 15:15-, közvetítés: M4 Sport
    • március 9. szombat: futam 14:25-, közvetítés: M4 Sport

    Az első forduló után a barbadosi Zane Maloney vezeti a tabellát a megújult autókkal, amelyekkel a híres Prema csapat és a Lewis Hamilton utódjaként emlegetett Andra Kimi Antonelli egyelőre nem találta meg az összhangot.

    F1 Academy, Szaúd-Arábia

    • március 7. csütörtök: időmérő 19:30-
    • március 8. péntek: futam 13:10-
    • március 9. szombat: futam 13:05-

    A betétprogramban immár állandó elem lesz a női autóversenyzők számára létrehozott F1 Academy, amelynek ez lesz az első versenyhétvégéje. Öt csapat vesz részt benne fejenként három hölggyel, akik közül tízet F1-es istállók delegáltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wolff (@susie_wolff) által megosztott bejegyzés

    Formula Winter Series, Barcelona

    Az F4 olaszországi kiírására készülő Hideg Ádám a múlt hétvégén eddigi legjobb versenyhétvégéjét zárta a téli sorozatban, amelynek ez lesz az utolsó állomása.

    IndyCar, St. Petersburg

    • március 9. szombat: időmérő 20:00-
    • március 10. vasárnap: futam 17:15-, közvetítés: Aréna4 23:30-tól, felvételről

    Kezdetét veszi az IndyCar bajnoksága is a hétvégén a megszokott pályáján, a címvédő a spanyol Álex Palou.

    Super Formula, Szuzuka

    • március 9. szombat: időmérő 7:05-
    • március 10. vasárnap: futam 6:20-

    A nívós japán formaautós-sorozat idei küzdelmei szintén elindulnak. Itt versenyzik idén Théo Pourchaire, és ha az F1-be vágyik, a bajnoki címért kell harcolnia.

    NASCAR, Phoenix

    CUP Series

    • március 9. szombat: időmérő 20:10-
    • március 10. vasárnap: futam 20:30-, közvetítés: Match4

    Xfinity Series

    • március 9. szombat: időmérő 19:00-
    • március 9. szombat: futam 22:30-
    • A NASCAR-szezon negyedik versenyét Las Vegasban rendezik, a Truck Series ezúttal kimarad a programból. Az előző futamról írt beszámolót itt olvashatják.

    Nem olyan egyértelmű, hogy a Ferrari lesz a legjobb a Red Bullt üldöző bolyban