Címke: Szaúd-Arábiai Nagydíj

  • Alonso: Sok-sok meglepetés várhat ránk Szaúd-Arábiában is

    Alonso: Sok-sok meglepetés várhat ránk Szaúd-Arábiában is

    Fernando Alonso számára nagyon jól jött ki a versenynaptárban debütáló katari hétvége. Most valami hasonlóban reménykedik a másik új helyszínen is.

    Katarban Fernando Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj óta először állhatott dobogóra. A versenynaptár zsinórban második új pályájára készülve a kétszeres világbajnok spanyolnak nyilván megjött az étvágya. Az Alpine veteránja most egy a katarihoz hasonló kiszámíthatatlan hétvégében reménykedik.

    „A rajtrács elejétől a végéig mindenkinek új lesz az élmény” – fogalmazott Alonso. „Amit eddig láttam, az alapján ez egy nagyon gyors pálya lesz. Mélyebben most valószínűleg nem tudnék ebbe belemenni, de majd kérdezzetek meg ismét a pénteki edzések után. Addigra már meg fogunk tenni jó néhány kört. Voltunk már új helyeken idén, szóval tudjuk, mire kell figyelnünk ilyen esetekben. Egy ilyen új helyszín sok-sok meglepetéssel szolgálhat. Senki nem tudhatja biztosan, mi vár rá. Reménykedünk egy újabb erős hétvégében.”

    A Renault csoport (az F1-csapat ugye Alpine néven) 100. versenyére készül a visszatérés óta. A szaúdi futamon az Alpine Alonso és Ocon autójára egyrészt egy „100. futam” felirattal készül majd, másrészt pedig a fekete motorborításon helyet kap a kezdetektől fogva a csapattal lévő szponzor, a Castrol.

    Fernando Alonso legutóbb szerzett dobogójával jelenleg 10. az egyéni tabellán. Ennek a dobogónak köszönhetően mindkét Alpine-t láthattuk már a pódiumon.

  • Nem számol Verstappen idő előtti vb-címével Helmut Marko

    Nem számol Verstappen idő előtti vb-címével Helmut Marko

    Maga az érintett Red Bull is egy utolsó pillanatig kiélezett világbajnoki csatával számol. Verstappennek lesz még dolga a szezonzárón is Helmut Marko szerint.

    Habár mindössze nyolc pont Max Verstappen előnye, matematikailag akár el is dőlhet a világbajnoki cím sorsa Dzsiddában a holland javára. Ennek a forgatókönyvnek nyilván örülne a Red Bull, viszont Helmut Marko a csapat részéről nem számol ennyire egyszerű végkimenetellel.

    „Kérem, hagyjanak ezekkel a számolgatásokkal…” – lőtte le a lelkesedést Marko a csapat részéről. „Vagy akkor vegyük bele Max önhibáján kívül elvesztett ötven pontját is?”  Az egyetlen forgatókönyv, amely szerint Verstappen már Szaúd-Arábiában világbajnok lesz, az Hamilton műszaki hibája vagy kiesése lenne. „A Mercedesnél mindig csak Bottasszal történik valami. Hamiltonnal sosem.”

    Sokan féltik a Red Bullt a Mercedes korábban maga Marko által rakétamotornak titulált fölényétől. A tanácsadó viszont nem aggódik. „Higgyék el, az embereink teljes kapacitáson dolgoznak. Max is folyamatosan a szimulátorban ül. Még otthon is van neki egy! A legkevésbé sem érdekli, hogy soha nem versenyzett még itt. Mi nem küldtünk ki embert a pályára, mint tették azt Totóék a Mercedesnél. De egyébként is mi haszna lett volna? Tele van még munkagépekkel a pálya. Néhány edzéskör elég lesz Maxnek az ismerkedésre a pályával.”

     

  • Koronavírusos lett a Williams csapatfőnöke!

    Koronavírusos lett a Williams csapatfőnöke!

    A Williams nemrégiben erősítette meg azt a hírt, hogy Jost Capito koronavírus tesztje pozitív lett, ami miatt biztosan nem vehet majd részt a soron következő Szaúd-Arábiai Nagydíjon.

    A 63 éves német szakember produkált pozitív teszteredményt Covid-19-re, egy nappal azelőtt, hogy elkezdődjön a Forma-1-es versenyhétvége a Jeddah Street Circuit-en.

    A brit kormány által hozott rendelkezések alapján Capitónak 10 nap erejéig karanténba kell vonulnia. Emiatt pedig akár az is könnyen megeshet, hogy a grove-i istálló csapatfőnökének a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat is ki kell majd hagynia.

  • Meglepetés dobogóra készül az Alfa Romeo

    Meglepetés dobogóra készül az Alfa Romeo

    Lemásolná az Alpine katari teljesítményét az Alfa Romeo. Az olasz-svájci alakulat szeretne lecsapni a kínálkozó lehetőségekre, és behúzna egy váratlan, meglepetés szagú dobogót Jeddah-ban.

    Hét év után állt ismét dobogón Fernando Alonso két hete Dohában.  A harmadik helye több szempontból is váratlan volt, de leginkább azért, mert az Alpine futam óta szenvedett már, de a francia istálló képes volt a maga javára fordítani az ismeretlen környezetet és az élmenők botlását. Ezt látva ihletett kapott az idén a vártnál is gyengébben teljesítő Alfa Romeo is, aki lemásolná Alosnoék előző eredményeit.

    Hiányzik egy kis tempó nálunk, meg kell értenünk, hogy mit kell tennünk azért, hogy ezt visszaszerezzük. Láthatjuk, hogy néhány csapat képes erre akár egyik versenyről a másikra is, mint például az Alpine Katarban, ahol dobogóra is álltak.” kezdte az Alfa Romeo egyik mérnöke Xevi Pujolar.

    „Ha kielemzünk mindent és megértjük, akkor a következő két futamon nekünk is lehet hasonló lehetőségünk. Az biztos, hogy valaminek történnie kell az élen ehhez, de ha ez Jeddah-ban megtörténik, akkor egy teljesen új futamot kapunk, így talán lehet majd nyílhat nekünk is egy lehetőség. Keményen kell dolgoznunk ezen a héten, ha ki akarjuk használni ezen esélyeket.” – tette hozzá.

  • Három DRS-zóna is lesz Jeddah-ban

    Három DRS-zóna is lesz Jeddah-ban

    Az FIA három DRS-zónát is kijelölt a debütáló Szaúd-Arábiai Nagydíjra. A még teljesen el sem készült Jeddah Corniche Circuit a világ leggyorsabb utcai pályájaként tartogathat izgalmakat.

    A jeddah-i aszfaltcsík Spa után a második leghosszabb pálya az idei naptárban a maga 6100 méterével, viszont a kör 80%-ban padlógázon állnak a versenyzők. Noha 27 számozott kanyar található rajta, mégis több olyan hely is van rajta, ahol van értelme a DRS-zóna létesítésének, ellenben a két hete bemutatkozott Katarral.

    Az első ilyen zóna a 19-es és a 22-es kanyarok között lesz, a második a 25-ös és a 27-es között, az utolsó pedig a rajt-cél egyenesben.

    Jól látszik, hogy a pálya utolsó felében található az összes, ám még így is három különböző aktiválási ponttal rendelkeznek. Az első esetében a 17-es kanyar kijárata, a második a 22-es bejárata, az utolsó pedig a 27-es kanyar bejáratán található, ezeken a pontokon kell egy másodpercen belül az üldözőhöz, annak, aki használni is akarja az állítható hátsó szárnyát.

  • Az első szaúdi versenyzőnő F1-es nagykövet lett

    Az első szaúdi versenyzőnő F1-es nagykövet lett

    Szaúd-Arábia első női autóversenyzőjét, Reema Juffalit nevezték ki Forma-1-es nagykövetnek a hétvégi, Jeddah-ban megrendezésre kerülő első Szaúd-Arábiai Nagydíjra, számolt be róla a grandprix247.com.

    A 29 éves versenyzőnő, aki idén a brit Formula 3-as bajnokságban indult, az elsők között fog körözni a Vörös-tenger partján található pályán.

    Részt vesz egy olyan pályabejáráson is, mely során egy 1979-es Williams Formula-1-es autót vezet majd, amelyet a Saudia nemzeti légitársaság szponzorált.

    „Nagyon várom már, hogy részt vehessek a versenyhétvége eseményeiben, és remélem, hogy a történetem és az utam inspirációt nyújthat mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogy kövesse-e az álmait” – mondta egy nyilatkozatában Juffalit .

    Szaúd-Arábia 2018-ban feloldotta a női vezetésre vonatkozó tilalmat, és Juffali lett az első szaúdi jogosítvánnyal rendelkező nő, aki ráadásul még abban az évben részt vehetett egy bajnokságban is.

    A vasárnapi Forma-1-es futam lesz a harmadik, a Közel-Keleten rendezett négy F1-es versenyből, ahol akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet.

  • Nem lesz dresszkód Szaúd-Arábiában, de azért fürdőruhás nézők sem

    Nem lesz dresszkód Szaúd-Arábiában, de azért fürdőruhás nézők sem

    Szaúd-Arábia autó- és motorsport szövetségének elnöke, Khalid herceg szerint minden a versenyre zúduló kritika dresszkóddal, Justin Bieberrel és minden mással csak ócska hangulatkeltés.

    Alaposan megsorozta a nemzetközi sajtó össztüze a története első F1-es nagydíjrendezésére készülő Szaúd-Arábiát. Kritikaként felmerült az országgal kapcsolatban a kicentizett előkészületek mellett többek között az emberi jogok nem éppen európai módon történő értelmezése vagy éppen a szólásszabadság korlátozása. Justin Biebert például egy elhunyt szaúdi újságíró felesége arra kérte, ne lépjen fel a közel-keleti országban.

    A szaúdi autó- és motorsport szövetség elnöke, Khalid herceg most ezekre a negatív hangokra igyekezett kellő alapossággal válaszolni. „A pálya időre kész lesz. Ezzel pedig meg fogjuk mutatni azt, hogy mire vagyunk képesek” – fogalmaz magabiztosan a herceg. „A pálya mondjuk, hogy 95 százalékos állapotban lesz a mezőny érkezésekor. A maradék öt százalék az apróságok. Faültetés, reklámok, dekoráció… A pálya és az azt övező infrastruktúra kész. Nagyon jó a helyzet.”

    Justin Bieber esetleges szerepléséről Khalid a következőképpen vélekedik: „Akik a királyság imidzsét fényesíteni vagy rondítani tudják, az nem egy énekes, hanem a szaúdi emberek. Akik a valóságot mutatják az országról. Rengeteg énekes vagy más híres ember korábban úgy alkotott véleményt az országról, hogy soha nem is járt addig itt. A látogatásuk után viszont ezek az emberek hirtelen teljesen máshogy kezdenek vélekedni Szaúd-Arábiáról.”

    A Covid-19 világjárvány miatt 40 ezer fősre korlátozott maximális nézőszámból nagyságrendileg nyolcezret tesznek majd ki a külföldiek. „Rájuk semmilyen korlátozás nem fog majd vonatkozni. Ettől függetlenül viszont tiszteletben kell tartaniuk az itteni kultúrát. Ugyanez vonatkozna az ország többi részére is más esetben. Így például fürdőruhában nyilván senki nem fog majd bejönni a pályára.”

  • A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A Forma-1 történetében először a hétvégén, Dzsiddában fogják használni az 5G-s hálózatot, amivel a helyszíni nézőket még jobban betudják vinni a történések mélyére.

    Katar után ismételten egy vadiúj helyre látogat majd el a száguldó cirkusz. Az első Szaúd-Arábiai Nagydíj több szempontból is különleges lesz. Egyrészt ez lesz az F1 történetének leggyorsabb utcai pályája, másfelől pedig a helyszínen használt 5G miatt is, amely a modern kor leggyorsabb, vezetéknélküli internet hálózata.

    „Relatíve rövid idő alatt épült fel a pálya, ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy ez egyik, ha nem a legmodernebb versenypálya az egész világon.” – kezdte a pálya igazgatója Martin Whitaker. „Például, mi leszünk az első F1-es pálya, akik az 5G hálózatot fogják használni. Ennek eredményeként még több akciót tudunk nyújtani a lelátókon helyet foglaló rajongóknak.”

    „Használhatják az eszközeiket arra, hogy még intenzívebb élményeket kaphassanak. Nagyszerű látni, hogy az itteni emberek mennyire innovatívak és remek alapot tesznek le a jövőbeni futamainknak.

  • Vettel már nem akar nyilatkozni emberjogi témákról

    Vettel már nem akar nyilatkozni emberjogi témákról

    Még mielőtt oda utazott volna a mezőny, Sebastian Vettel bírálta a sportot, amiért olyan ország(ok)ban versenyeznek, melyekben komolyan sérülnek az emberi jogok. Gondolt ezzel leginkább Katarra és Szaúd-Arábiára. Azóta azonban csend van ezzel a témával kapcsolatban.

    Bár Lewis Hamilton és Vettel is rendkívül szókimondóan nyilatkozott számos társadalmi, környezetvédelmi és politikai kérdésben, amikor a nem rég, a katari rezsim bírálatára kérték őket, visszafogottabban fogalmaztak.

    „Ez inkább az egész Forma-1-et érintő kérdés, és nem csak engem, mint egyént érint” mondta a négyszeres világbajnok Vettel Katarban.

    Most, hogy az F1 a még ellentmondásosabb Szaúd-Arábia felé veszi az irányt, a 34 éves versenyző nem igazán nyilatkozik a témában.

    Arra a kérdésre, hogy várja-e már a szaúd-arábiai utazást, így válaszolt: „Nem.”

    „Nem tudom. Ez egy új pálya számunkra, szóval majd meglátjuk” –  idézi nem túl bő válaszát az f1-insider.com.

    Mikor pedig még inkább arra akarták kérni, hogy nyilatkozzon Szaúd-Arábia emberi jogi helyzetéről, Vettel így reagálsz: „Következő kérdés.”

  • Marko megerősítette, hogy nem lesz több motorcsere a Red Bullnál

    Marko megerősítette, hogy nem lesz több motorcsere a Red Bullnál

    A Red Bull-os Helmut Marko szerint a Honda-motor stabilitása miatt a csapat a jelenlegi egységeivel fejezi be az idei szezont. Két forduló van hátra a 2021-es idényből, és bár a Red Bull a konstruktőri bajnokságban öt ponttal van lemaradva a Mercedes mögött. A pilótáknál Max Verstappen révén az élen állnak. Brazíliában azonban a Mercedes megmutatta, hogy van egy csodafegyver a tarsolyukban. Ez pedig az új belsőégésű motor, amely Lewis Hamiltont könnyed győzelemhez juttatta.

    Ez a csodamotor a következő, szaúd-arábiai fordulóban újra felbukkan majd, és a Mercedes motorrészlegének is sok dolga volt, hiszen Hamilton és Valtteri Bottas is többszörös rajtbüntetést kapott, mert túllépték a szezonra engedélyezett alkatrészek számát. Valószínű, hogy a Mercedes mostanra kiegészítette az erőforrásparkját a hátralévő fordulókra, de a Red Bullnál ez már biztos.

    A Mercedes-motorokról közismert, hogy élettartamuk későbbi szakaszában romlik a teljesítményük, de Marko, a Red Bull pilótaprogramjának főnöke szerint ez a Honda-motorok esetében nem jelent akkora problémát.

    Így pedig nem jön több új Honda-motor.

    A Sky kérdésére, hogy lesz-e újabb motorcsere a Red Bullnál, Marko a Motorsport-Total.com által is idézett választ adta:

    „Nem, a Honda szemszögéből nézve nem szembesülünk ilyen ingadozásokkal. Az erőforrásaink stabilak. Az ingadozási tartomány nálunk fél százalékon belül van, nem úgy, mint a Mercedesnél, ahol ez majdnem két százalékot tesz ki.”

    A mercedeses Toto Wolff szavaival élve „megfűszerezett felszerelését”, vagyis a brazil belső égésű motorjukat a szaúd-arábiai és az Abu Dhabi fordulóra tartogatták. A csapat úgy érezte, hogy ott lehet majd a legjobban kihasználni a teljesítményét.

    Az újonnan épített Jeddah Street Circuit, amely az első Szaúdi Nagydíjnak ad otthont, a Forma-1 leggyorsabb utcai pályájaként van beharangozva. A szezonzáró Abu Dhabiban, a módosított Yas Marina pályán kerül megrendezésre. A várakozások szerint az új vonalvezetés akár 10 másodperccel gyorsabb köridőket eredményezhet, mint korábban.