Címke: Szaúd-Arábiai Nagydíj

  • Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Egy produktív pénteki napot követően az Alpine sportigazgatója, Alan Permane arról beszélt, hogy a Szaúdi hétvége komoly erőpróba lesz a csapatuk minden egyes tagja számára.

    „Egy szokásos pénteki programot futottunk végig” – kezdte nyilatkozatát. „Jeddah egy nagyon nagy kihívást jelentő pálya. Nem csak a versenyzők számára nehéz, akiknek az egész kör alatt teljesen koncentrálniuk kell, de a mérnökök számára is nagy kihívást jelent az autó beállítása, a forgalom kezelése és a gyors kommunikáció a versenyzőkkel.”

    Permane hozzátette, hogy a gumikopást nagyon fontos lesz megérteni a vasárnapi verseny előtt, mellyel egyébként Bahreinben szemlátomást sokat küzdöttek: „A pénteki napon nagyrészt a gumikra és azok működésének felmérésére összpontosítottunk. Az első gumik eléggé koptak, így ezt is meg kell vizsgálnunk a vasárnapi versenyre való felkészülés során.”

  • Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton 16. helyen végzett az időmérőn Jeddah-ban, ezzel már az legelső körben búcsúzott.

    A brit láthatóan nem tudta tartani a tempót csapattársával, aki negyedik lett a Q1-ben, és közel 7 tizeddel ment jobb időt Hamiltonnál.

    „Egyszerűen szenvedtem az autó egyensúlyával, nem ott volt, ahol akartuk. értékelt a Sky Sportnak Hamilton.

    Mikor tegnapi rakétatámadásról kérdezték, hogy esetleg az lehetett hatással a teljesítményére, tagadta a feltételezést.

    „Nem-nem, mi profik vagyunk. Sajnos csak rossz irányba mentünk el a beállításokkal.” – ismételte.

    Végül Russell egyetlen Mercedes motoros autóként bejutott a legjobb 10-be, ahol hatodik lett.

    Hamilton éppen Schumacher ütközésekor nyilatkozott, és reményét fejezte ki az iránt, hogy kollégájának ne legyen komolyabb baja.

  • A Haas közleményt adott ki az autót törő Schumacher állapotáról

    A Haas közleményt adott ki az autót törő Schumacher állapotáról

    A Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének második részében balesetet szenvedő Mick Schumacher nem tudott rögtön kiszállni a kettétört autóból, és a pálya orvosi központjába szállították.

    Öt perccel a Q2 vége előtt a Haas német pilótája a 12-es kanyarban pördült meg egy rázókövön, ezt követően pedig háttal csapódott a falba, és csúszott tovább az autójával.

    Csapata szóvivője így nyilatkozott a helyzetről:

    „Megerősíthetjük, hogy Mick fizikailag jól van, már anyjával is beszélt. Valószínűleg kórházba is szállítják majd további kivizsgálásokra elővigyázatosságból. Ezzel kapcsolatban még az FIA megerősítésére várunk.”

    Az FIA nem késlekedett, pár perccel később megerősítették a hírt, hogy Schumacher a King Fahad Armed Forces Kórház felé tart.

  • Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az időmérőn, a második helyről Charles Leclerc indulhat, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A Haas versenyzői azonnal kihajtottak a pályára, így a vezető hely az övék lett. A McLaren két pilótája nem tudott jobb időt menni, így az amerikai csapat mögé zárkóztak fel.

    A Mercedes versenyzői a közepeskeverékű abroncsokkal mentek ki a pályára. A szabadedzésen során túl sok szettet használtak el piros oldalfalú abroncsokból, így muszáj volt tartalékolniuk.

    A Ferrari párosa épp egymással vívott az első helyért, mikor megjelent a piros zászló. Nicholas Latifi csapta autóját a falnak a 4-es kanyarban, így meg kellett szakítani az edzést.

    Az újraindítás után a legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára. Yuki Tsunoda nem sokáig élvezhette a körözgetést, ugyanis visszahívták a boxba. Újabb technikai probléma lépett fel az AlphaTaurinál. Az üzemanyagellátásnál lépett fel gond.

    Az utolsó pozícióért kemény csata ment. Lewis Hamilton az utolsó pillanatba épp hogy bekerült az első 10-be a lágykeverékeken, ám Lance Stroll az utolsó pillanatban kipöckölte a hétszeres világbajnokot a Q2-ből.

    Búcsúzott tehát: Hamilton, Albon, Hülkenberg Latifi, Tsunoda.

    A Q2-ben a Ferrari azonnal begyújtotta a rakétákat, ugyanis Charles Leclerc azonnal az élre állt. Sergio Pérez felugrott a második helyre, míg George Russell bérelte ki ideiglenesen a harmadik helyet.

    Verstappen belehibázott a körébe, így csak a harmadik helyet szerezte meg, míg Gasly autójának széle megsérült.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo került némi nézeteltérésbe, ugyanis az ausztrál feltartotta a gyorskörön lévő franciát.

    Mick Schumacher nagyon oda vágta a falnak az autóját. Azonnal előkerült a piros zászló.

    Hosszas várakozás után újraindították az időmérő második szakaszát. A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára.

    Carlos Sainz átvette Leclerc-től az első helyet, míg a szakasz végén búcsúzott: Norris, Ricciardo, Zhou, Schumacher és Stroll.

    A Q3-ban az első viadalt a Ferrari spanyolja nyerte, mögé Leclerc zárkózott fel. Pérez a harmadik helyre érkezett, míg Verstappen csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

    Az utolsó próbálkozás során Leclerc kezdett jobban, de Sergio Pérez óriási kört ment, így ő indulhat az élről holnap. A monacói pilóta a második helyre szorult, míg a harmadik Sainz lett. Mögöttük Verstappen, Ocon, Russell, Alonso, Bottas, Gasly és Magnussen alkotta még az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Sergio Pérez Red Bull 1:29.705 1:28.924 1:28.200
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:29.039 1:28.780 1:28.225
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:28.855 1:28.686 1:28.402
    4 Max Verstappen Red Bull 1:28.928 1:28.945 1:28.461
    5 Esteban Ocon Alpine 1:30.093 1:29.584 1:29.068
    6 George Russell Mercedes 1:29.680 1:29.618 1:29.104
    7 Fernando Alonso Alpine 1:29.978 1:29.295 1:29.147
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.683 1:29.404 1:29.183
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.891 1:29.418 1:29.254
    10 Kevin Magnussen Haas 1:29.831 1:29.546 1:29.588
    11 Lando Norris McLaren 1:29.957 1:29.651
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.009 1:29.773
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:29.978 1:29.819
    14 Mick Schumacher Haas 1:30.167 1:29.920
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:30.256 1:31.009
    16 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.343
    17 Alexander Albon Williams 1:30.492
    18 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:30.543
    19 Nicholas Latifi Williams 1:31.817
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Távoznia kellett annak a pályabírónak, aki Hamilton ütközését kívánta

    Távoznia kellett annak a pályabírónak, aki Hamilton ütközését kívánta

    Távoznia kellett annak a pályabírónak, aki Twitter-oldalán Lewis Hamilton ütközését kívánta.

    A tegnapi versenyzői értekezleten a hírek szerint a hétszeres világbajnok volt az egyik szószóló. A brit versenyző mellet, még négyen arra szavaztak, hogy töröljék a szaúdi hétvége eseményeit. Ez azonban a helyiek egy részének nem tetszett.

    A pályabíró arabul kiírta, „reméli, hogy Hamilton olyan balesetet szenved, mint Romain Grosjean Bahreinbe.”

    A Forma-1-et és az FIA-t reggel értesítették a bejegyzésről, és kivizsgálták az esetet.

    A délutáni edzés után az ESPN-nek az irányítótestület megerősítette, hogy a pályabíró bocsánatot kért, és a továbbiakban nem veszt rész az eseményeken.

    A Twitteren az elkövető (a fiókot azóta már korlátozták) a következőket írta:

    „Szeretnék bocsánatot kérni az SAMF-től (Szaúd-Arábiai Motorsportszövetség), és Lewistól. Ezenen felül szeretném bejelenteni azt is, hogy lemondok a feladatkörömről és nem veszek részt a továbbiakban a hétvége eseményein.”

     

  • Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    A tegnapi értekezlet után ismét autóba ületek a pilóták. Először az Alfa Romeo és a Haas versenyzői gördültek ki a pályára. Őket Lewis Hamilton követte, majd szép lassan mindenki kimerészkedett a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    A Ferrari versenyzői rögtön az élre ugrottak, míg Verstappen kivárt.

    Pierre Gasly egy erős körrel a második helyre ugrott fel, míg a holland versenyző elfékezte friss gumijait.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, őt Pierre Gasly és Sergio Pérez követte. Az első 10-be rajtuk kívül még Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Valtteri Bottas Guanyu Zhou, Lewis Hamilton és Mick Schumacher fért be.

    Daniel Ricciardo autójánál előkerült a duct tape is. A venturi csatorna környékén talált repedést a csapat, amit csak így tudtak gyorsan orvosolni.

    Gasly nagy száguldozásának vége lett, ugyanis az AlphaTauri ismételten megállt a pályán.

    Nicholas Latifi közelebbről is megismerkedett a fallal, míg Verstappen egy kisebb hiba miatt megszakította gyorskörét.

    Az utolsó pillanatban Charles Leclerc elvett az első helyet Verstappentől, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik szabadedzésen. A harmadik pozíciót Sergio Pérez kaparintotta meg. Az első 10-ben végzett még Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Fernando Alonso és Yuki Tsunoda.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:29.735
    2 Max Verstappen Red Bull 1:29.768
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:29.833
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:30.009
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.030
    6 Esteban Ocon Alpine 1:30.139
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.148
    8 Kevin Magnussen Haas 1:30.262
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.296
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.415
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.707
    12 Mick Schumacher Haas 1:30.765
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:30.946
    14 George Russell Mercedes 1:30.983
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:31.067
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.186
    17 Alexander Albon Williams 1:31.374
    18 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:31.424
    19 Lando Norris McLaren 1:31.529
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.922
  • „Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban”

    „Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban”

    A rakétatámadás után is megtartják a Szaúd-Arábiai Nagydíjat, ám többeknek nem tetszik ez a határozat.

    A második szabadedzés után vette kezdetét a maratoni megbeszélés a versenyzők között. Ezalatt az idő alatt az F1 már kihirdette, hogy a minden marad a terv szerint, megtartják a versenyt. Ám a pilóták kétségei nem halványultak el.

    Több, mint négy órán keresztül üléseztek. Ez idő alatt Stefano Domenicali és Ross Brown is meglátogatta őket, majd a végén a csapatfőnökök is bementek.

    „Azt mondták nekünk, hogy a biztonságunk nincs veszélyben.” – jelentette ki Andreas Seidl, a McLaren vezetője.

    Toto Wolff így folytatta:

    „Minket, csapatfőnököket biztosítottak arról, hogy biztonságban vagyunk.”

    Christian Horner a következőket tette hozzá:

    „Vannak garanciák a szervezők részéről. Így tehát versenyezni fogunk.”

    Ugyanakkor többen felháborodtak a döntés kapcsán. A Forma-1 ugyanis versenyeket törölt a Covid-19 miatt, sőt pár hete az Orosz Nagydíjnak is búcsút intettek a háborús helyzetre hivatkozva. Ám, amikor a konfliktus az ajtójukon kopogtat, azt figyelmen kívül hagyják.

    „A probléma sokkal mélyebb ennél. Az autokratikus országok milliókat utalnak az F1-nek, hogy a sporton keresztül javítsanak a megítélésükön. Állítólag 900 millió dollárt fizet Szaúd-Arábia a 10 éves szerződésért.” – olvashat a német Sport1 elemzésében.

    Damon Hill úgy fogalmazott, hogy szó szerint a „tűzzel játszik a sportág”, míg Valtteri Bottas már a hétvége előtt kifejezte aggályait a versennyel kapcsolatban:

    „Szinte olyan érzés, mintha nem lenne beleszólásunk abba, hol versenyzünk. Ha mi dönthetnék, akkor egy kicsit átalakítanánk a versenynaptárt. A végén talán még is csak odamegyünk ahova akarunk. Bízunk a sportágban.”

    Ezt a bizalmat jelenleg egy szalmaszál tartja. Már a média sem áll be a sorba. Ugyan közlik és ismételgetik az F1 biztonságról szóló jelentését, ám érezni a gúnyt a szavaikban és írásaikban.

    „A Forma-1 hitelessége úgy tűnt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban. A versenyzők pedig a lenyelhetik a saját szavaikat a „No War (ne háborúzz)” kampánnyal kapcsolatban. Az egyértelmű, hogy az Aramco az sportág egyik fő partnere. A vállalat egyik létesítményét érte támadás pénteken. A színfalak mögött keményen húzogatják azokat a szálakat. Hol fogjuk meghúzni a határt? Hova vitt minket az F1 pénz utáni sóvárgása?” – írta Mikko Hyytia, a finn MTV Sport munkatársa.

    A holland De Telegraaf a következőket jegyezte meg:

    „A Forma-1 ismét bebizonyította, hogy a sok pénz nem boldogít.”

    Sebastian Sons, politikai szakértő, a CARPO bonni kutatóintézetének tudósa, kételkedik abban, hogy a pályát megtámadják a lázadó csoportok. Ugyanakkor hozzátette: az F1-et kiszolgáltatták a szaúdi érdekeknek.

    „A Forma-1 politikailag rendkívül fontos Szaúd-Arábiának. A sportágnak el kell gondolkodnia azon, van-e értelme ilyen helyzetben megrendezni a versenyt.”

     

  • Megtiltották tegnap a versenyzőknek, hogy a tévéseknek nyilatkozzanak

    Megtiltották tegnap a versenyzőknek, hogy a tévéseknek nyilatkozzanak

    A Forma-1 megtiltotta a versenyzőknek, hogy nyilatkozzanak, miután a szaúd-arábiai szabadedzésen rakétákkal és drónokkal támadtak egy közeli Aramco olajipari létesítményt.

    A második edzés késve keződött, miután a világbajnok Max Verstappen az első szabadedzésen égett szagot észlelt a pilótafülkéből. Kiderült, nem egy meghibásodott F1-es autót érzett, hanem azt, hogy egy hatalmas robbanás történt a pályától pár kilométerre lévő létesítményben.

    Az F1 rendkívüli ülést hívott össze, végül pedig a Forma-1 megerősítette, hogy a versenyhétvégét nem fújják le, minden a tervek szerint megy tovább, mert a helyi hatóságok azt mondták, garantálják a biztonságot.

    Az FIA új, az Egyesült Arab Emírségekben született elnöke, Mohammed Ben Sulayem kitartott amellett, hogy a támadók „az infrastruktúrát célozzák, nem a civileket, és természetesen nem a pályát.”

    Nyugtalanságról tanúskodik azonban, hogy a megbeszélés valójában több órán keresztül zajlott az éjszaka közepéig, miközben az F1-es pilóták bojkottjáról szóltak a pletykák.

    Nem nyilatkozhattak a versenyzők

    Az Iltalehti című finn lap a helyszínről azt állította, hogy „Stefano Domenicali gondoskodott arról, hogy Hamilton ne kerüljön a mikrofonok elé.”

    Ez a tilalom azonban az összes versenyzőre vonatkozott, akiknek így az ülés utáni tévéinterjúi mind elmaradtak.

    A versenyzői interjúk helyett több csapatfőnök is nyilatkozott, akik az F1 vezérigazgatójához, Domenicalihoz hasonlóan ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyzet „biztonságos”.

    „Biztonságban érzem magam” – mondta a Williams főnöke, Jost Capito a német Sky-nak.

    „Ha nem érezném magam biztonságban, akkor az egész csapatot nem érezném biztonságban, mert az egész csapatért én vagyok a felelős.”

    „Nem volt ellentét a versenyzők és a csapatok között. Úgy gondolom, helyes, hogy ezen a hétvégén itt versenyzünk, mert mindannyian itt vagyunk. Ha nem így lenne, akkor ezt előzetesen meg kellett volna beszélni.”

    Mervi Kallio, a finn Viaplay tudósítója némileg gúnyosan reagált is Capito szavaira.

    „Ha egy rakétatámadás után el kell gondolkodni azon, hogy vezethetünk-e vagy sem, és a mantra általában az, hogy a biztonság az első, de most azt mondják, hogy ez teljesen biztonságos, akkor szerintem nincs miről beszélni” – mondta.

    A szintén finn Ilta Sanomat hozzátette: „Az F1 kapott egy dermesztő figyelmeztetést a hanyagságára, de szokás szerint a probléma létezését még csak el sem ismerték”.

  • Ralf Schumacher már le is lépett Jeddah-ból a támadás után

    Ralf Schumacher már le is lépett Jeddah-ból a támadás után

    Már a Forma-1-es paddockban sem „mulatságos” az élet. Ez volt a Red Bull 78 éves osztrák tanácsadójának, Dr. Helmut Markónak a lehangoló értékelése a többórás megbeszélés után, amely végül a közeli rakétacsapások ellenére „biztonságosnak” minősítette a Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Így fogalmazott:

    „Itt van a világjárvány, háború van Európában, most pedig egy rakétatámadás 20 kilométerre tőlünk. Ez már nem normális, se nem szórakoztató többé.”

    Úgy tűnik, hogy ezzel a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher is egyetért, mivel a hírek szerint egyoldalúan úgy döntött, hogy felhagy a Sky Deutschlandnál vállalt feladataival, és hazatér. Így fogalmazott:

    „Csak 20 kilométerre van mindez. Amennyiben tényleg támadásról van szó, akkor nagyon csodálom, hogy mit keresünk még mindig itt. A lehető leghamarabb össze kellene pakolni és elhagyni egy ilyen országot, mint ez.”

    Schumacher, akinek az unokaöccse Mick, a Haasnál versenyez, elismerte, hogy a Forma-1-re óriási nyomás nehezedett volna a szaúdi versenyszervezők és az Aston Martint is szponzoráló állami szaúdi olajvállalat, az Aramco részéről:

    „Először is tisztázzuk, hogy én Forma-1-es szakértő vagyok, nem pedig a biztosítások, az üzleti élet vagy a politika szakértője. Úgy vélem, hogy a Forma-1-re nehezedő nyomás hatalmas. Nagyon-nagyon sok pénzt fizetnek, és hosszú távú szerződésük van. Most arról folyik a vita, hogy a szaúdi kormány azt állítja, hogy gondoskodik a biztonságról. Ez azt jelenti, hogy a Forma-1 nem húzhatja meg csak úgy a nadrágszíjat. Szerintem ez gond. Egyértelmű véleményem van erről, és meghoztam a döntésemet. Persze, mindenkinek magának kell ezt ugyanígy megtennie.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

  • Marko olyat szólt a szaúdi helyzet kapcsán, hogy kiakadtak a mexikóiak

    Marko olyat szólt a szaúdi helyzet kapcsán, hogy kiakadtak a mexikóiak

    A 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzése késve kezdődött, miután az első szabadedzés alatt egy rakéta landolt az utcai pálya közelében.

    A Red Bull vezető tanácsadója, Dr. Helmut Marko ez után olyan megjegyzést tett szaúd-arábiai rakétatámadással kapcsolatban, hogy azzal sokakat magára haragított, leginkább a mexikóiakat.

    Egy észak-dzsiddai üzemet – amelyet a szaúdi olajipari óriás, az Aramco üzemeltet – találta el a rakéta.  A csapásról készült felvételek ellepték a közösségi médiát, és a houthi fegyveresek vállalták a felelősséget a támadásért, azt állítva, hogy „egy rakás szárnyas rakétát” lőttek ki különböző szaúd-arábiai célpontokra. Azt is állították, hogy a támadás során drónokat használtak, és megfogadták, hogy továbbra is támadni fogják Szaúd-Arábiát.

    „A fegyveres erőink nem fognak habozni a katonai műveletek kiterjesztésével, amíg az amerikai-szaúdi agressziónak véget nem vetnek és az ostromot fel nem oldják” – mondta pénteken a Houthi katonai szóvivője.

    A támadásra reagálva Dr. Marko a következőt találta mondani:
    „Max nem fél, de Perez nagyon fél. Bár ez nem olyan szokatlan, ha az ember megszokta, hogy Mexikóvárosban él”.

    Az F1-rajongók gyorsan lecsaptak a megjegyzésre, legtöbbjük teljesen helytelennek tartja azt.

    Valaki azt követelte, hogy Dr. Markót zárják „idősek otthonába” zárják, míg egy másik kommentelő egyszerűen „hülyének” nevezte.

    Néhány spanyol nyelvű közösségi média felhasználó azonban megvédte a Red Bull tanácsadóját, azt sugallva, hogy amit mondott, az sajnos megállja a helyét.

    Mexikót régóta sújtjáka a drogkartellek által elkövetett erőszakos cselekmények, és a civilek gyakran kerülnek kereszttűzbe, sőt néha szándékosan célba is veszik őket.

    A Forma-1 közölte, hogy nem tervezi a 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj lemondását a Houthi fegyveresek további támadásainak veszélye ellenére sem.